Petőfi Népe, 1975. november (30. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-23 / 275. szám

2 0 PETŐFI NÉPE • 1975. november 23. Kuba kongresszusra készül (II.) Kezdődik a zafra Lassan kigyulladnak Kuba „esti fényei”, a vidéki táj jellegzetes, égbecsapó lángjai, amelyek jelzik: égetik a cukornád leveleit. Ez azt jelenti, hogy a kilencmilliós szi­getországban .november közepén megkezdődik a zafra. A szó a teendők, a fogalmak egész sorát tömöríti. A cukornád vágását, szállítását, feldolgozását, a cukor raktárakba, kikötőkbe szállítását. Bar Kubában is közeledik a tél. de ez egészen más. mint. nálunk. Itt januárban is — ez a leghide­gebb hónap — az átlaghőmérsék­let plusz 24 fok. Ahogy az euró­paiak jellemezni szokták, a tél ab­ban különbözik a nyártól, hogy az ember fel vagy legyűri az inge ujját. Ezt azért kellett elmonda­ni, hogy érzékeltessük — jobb szó híján — embertelen munka a kézzel való nádvágás. A tűző na­pon az egy kilogrammos mache- tekkel (nádvágó kés) a néhol két méterre is megnőtt nádat „legyőz­ni” rendkívüli kitartást követel. A szigetországban ezért is övezi különös tisztelet és elismerés a zafra hőseit, elsősorban a hivatá­sos nádvágókat. Közülük is azo­kat. akik a zafra 6—7 hónapja alatt elérik a bűvös százezres számot, vagyis, levágnak százezer arroba (1 arroba 11,5 kg) nádat. A forradalom előtt a környező Karib-tengeri országokból szállítot­ták az olcsó munkaerőket, első­sorban a színes bőrűeket. Ma a cukorprograrnbam első helyen sze­repel a vágás gépesítése, amely még alig haladja meg a 30 száza­lékot. Jelenleg mintegy 650 kom­bájn dolgozik a hatalmas kiterje­désű cukorföldeken. Az a 'terv, .hogy 1980-ra — elsősorban a Szovjetunió segítségével már éRülő kombájngyár révén — a vágást 80—85 százalékban gépesít­sék. Ezekben a hetekben a figyelem arra összpontosul, hogy megfele­lően előkészítsék a fehér arany aratását, feldolgozását. A decem­beri pártkongresszus tiszteletére kibontakozott széles körű mun­kaverseny vállalási pontjai is a gépek szakszerű karbantartására, a szállítás jobb megszervezésére, a gyárak legbiztonságosabb foga­dóképességére irányulnak. A szer­vezésnek rendkívüli jelentősége van, hiszen a levágott nád csak egy napig maradhat a földeken. Ütána minden 30 órában egv szá­zalékot veszít a cukortartalmából. Számoljunk! A nád cukortartalma 11—13 százalék. Az óráknak tehát valóban „arany" értéke van. $ a szállítás megszervezéséhez igazod­nak a gyárak is. az ország 153 cu­korgyára. Közülük a .legidősebb több mint százéves, a legfiatalabb 3(1 esztendős. A gukorszigetként emlegetett Kubában a fehér arany a deviza- bevétel 75—80 százalékát adja. Ezért kapott központi helyet a jö­vőre kezdődő első ötéves tervben is. Másrészt azért is. mert a cu­korprogram szélesítése több új iparág létrehozását, illetve fellen­dítését irányozza elő. A mellék- termékek hasznosításával óriási perspektíva áll — a többi között — a papír-, a műanyag-, a bútor- gyártás előtt. Mindezekhez új fel­tételeket és jó lehetőségeket te­remt, ^hogy Kuba több mint két éve tagja a KGST-nek. S a mel­léktermékek hasznosításának koo­perációja. a tapasztalatok kicseré­lése közös ügy. A világon évente 75—76 millió tonna cukrot termelnek. Kuba ebből 5—6 millióval részesedik. A világpiaci ár. s a. cukor, mint ke­resett cikk számottevő anyagi bá­zist nyújt a szigetországnak. Első­sorban azért, mert Kuba a szocia­lista országokban biztos piacra talált I^assah mozgásba lendül a nagy gépezet, benépesülnek a cukornád­földek Újra kigyulladnak az esti fények Havanna. 1075. november. Király Ferenc (Vegei LOURENCO NEM FOGADTA EL A KINEVEZÉST Carvalho maradt a lisszaboni Vasco Lourenco- százados, az Antunes-csoport tagja nem fogad­ta el a lisszaboni katonai körzet parancsnokává történt kinevezé­sét — jelentette be a COPCON szóvivője szombatra virradóra Lisszabonban. A lisszaboni köztársasági elnö­ki palotában Gomes elnök, Aze- vedo kormányfő. Carvalho és Pinto Soares tábornokok, illetve Rosa Coutinho tengernagy, s né­hány további tiszt részvételével megtartott tanácskozáson úgy döntöttek, hogy Carvalho, a COPCON főnöke megőrzi lissza­boni katonai kormányzói funk­cióját is. A határozat 'azután született, hogy a lisszaboni katonai körzet egységeinek „túlnyomó többsé­ge” elutasította Lourenco száza­dos kinevezését — írta a Diario de Noticias szombati számában. Lourenco újságíróknak kije­lentette; nem érdekli a katonai körzet parancsnoki tisztsége, s mindaddig nem hajlandó elvállal­ni a funkciót, amíg bizonyos fel­tételeit nem teljesítik. A Portugál Szocialista Párt pénteken éjjel kiadott közlemé­nyében „pozitívnak” nevezte Lourenco százados kinevezését, de a Demokratikus Néppárthoz hasonlóan élesen támadta Gomes elnököt, mert véleménye szerint „engedett a kisebbségnek”. A kormányzó néppárt fenyegető hangú nyilat­kozatában kijelentette: a nép kí­méletlen bírája lesz az elnöknek. A PSP szerint Gomes ismét olyan álláspontra helyezkedett, amely távol áll a politikai-katonai vál­ság megoldásától, Soares pártja a „forradalom megvédéséért” or­szágos tüntetésekre szólította fel híveit. * A Hazafias Népfront meghívá­sára szombaton Portugáliából mezőgazdasági kis- és középter­melőkből álló küldöttség utazott Magyarországra tíznapos látoga­tásra. A delegáció tagjainak több­sége az ország északi és középső részéből származik. (MTI) Bejrut forró éjszakája A pénteken éjjel kirobbant újabb heves fegyveres összecsa­pások nyomán a libanoni fővá- iosban ismét veszélyesen kiéle­ződött a helyzet — jelentette az ADN bejrúti tudósítója. A li­banoni rádió szombat reggeli adá­sában „forró éjszakáról" beszélt. Újabb jelentések szerint a pénteki fegyveres összecsapá­sokban 27 ember meghalt. 32 megsebesült. Rasid Kararní mi­niszterelnök „súlyosnak és ve­szélyesnek” nevezte a helyzetet. A tartós feszültség miatt lemond­ták a szombatra. Libanon füg getlenségi évfordulójára tervezett összes ünnepi rendezvén-, eket. VIETNAM JÖVŐJE Szükségessé vált az egység megteremtése Kékesdi Gyula, az MTI tudó­sítója jelenti: „Függetlenség, egység, szocia­lizmus!' „Csuk a szocializmus biztosíthatja az ország végleges függetlenségét '. , A vietnami nép vágyait teljesíti be a haza újra­egyesítése!" a hanoi lapok szom­bati számának címoldalán az idé­zett piros betűs szalagcimek alatt adták tudlul a hírt, hogy Saigon- , ban november 21-én befejeződtek az ország egyesítését előkészítő tárgyalások. A bizottságok veze­tői, Truong Chinh és Pham Hung aláírták az ország jöven­dőjét meghatározó záróközle­ményt, amely történelmi áttekin­tést ad a vietnami nép forradal­mi küzdelmeiről, az imperializ­mus ellen vívott több évtizedes háborús harcokról is. A közlemény megállapítja, hogy az 1975. tavaszán megindított fel­szabadító .harc sikerei, majd Sai­te n felszabadítása után elodáz­hatatlanul szükségszerűvé vált az ország újraegyesítése, a nép sor­sa, a haza jövője függ az egy­ség gyors megteremtésétől. Mind a közlemény, mind pedig a Nhan Dán ez alkalomra írott vezércikke és más kommentárok is hangsúlyozzák: Vietnam a for­radalmi harc új korszakába lé­pett. Az egész országban megva­lósult a szocialista forradalom és szocialista társadalom épül. Dél felszabadítása után sok súlyos gond megoldása várt a vietnami népre. Most viszont a fő teendő az államhatalom egyesítése, az ál­talános választások kiírása, az egységes nemzetgyűlés megvá­lasztása, az új kormány megala­kítása, az ország új alkotmányá­nak megteremtése. Mindezekre a teendőkre a jövő év első felében kerül sor, végre­hajtásukról északon a VDK nem­zetgyűlésének állandó bizottsága, délen a DIFK konzultációs taná­csa gondoskodik. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Befejeződtek a magyar—pakisztáni államközi tárgyalásuk A Magyar Népköztársaság és a Pakisztáni Iszlám Köztársaság kül­döttségei november 19—22. között Budapesten államközi tárgyalásokat folytattak. A két fél áttekintette a kereskedelmi forgalom alakulását és tanulmányozták a további gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztési lehetőségeit. A felek megállapították, hogy a magyar és a pakisztáni kormány között 1956-ban létrejött, jelenleg is érvényben levő kereskedelmi megállapodás kedvezően segíti elő a szabad devi­zás elszámolású kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését. Ugyanakkor megállapodtak abban is, hogy a kölcsönös érdekek figyelembevételé­vel folytatni kívánják a barter-kereskedelmet (árucserét). — Ennek eredményeként barter-megállapodást írtak alá körülbelűT 8—8 millió dolláros export-import szállításokról. • A Volksbühne-társulat előadása Pécsett Az NDK színházművészeti napok keretében rangos kulturális ese­mény színhelye volt szombaton a Pécsi Nemzeti Színház. A világhírű berlini Volksbühne-társulat itt találkozott először a magyar közön­séggel. Örkény István: Macskajáték című művét adták elő. Az elő­adás érdekessége, hogy Orbánnét Sulyok Mária, a Vígszínház művé­sze alakította, vendégként. A vendégtársulat vasárnap megismétli fel­lépését Pécsett. Hétfőn a bólyi művelődési központban ,.A kitüntetet­tek” című stúdiódarabot adják elő. • NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzések eredményei Vasas—Haladás VSE 3:0 (3:0): Ferencváros—Rába ETO 2:2 (1:0): ZTE—Békéscsaba 3:0 (2:0); Videoton—Diósgyőri VTK 2:0 (1:0); Sal­gótarjáni BTC—Kaposvári Rákóczi 2:2 (1:1): 0. Dózsa—SZEOL 2:1 (1:0): Tatabánya—MTK VM 4:3 (1:1): Csepel—Honvéd 0:0. Ri|>n HETI VILÁGHÍRADÓ ma! űVc­AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: # * HÉTFŐ: Rambouillet-ben véget ért a hat. vezető tökésoi sz.ág állam- és kormányfőinek „válság-értekezlete”. — Budapestről Varsóba utazott Alvaro Cunhal. a Portugál Kommunista Párt főtitkára. KEDD: Üjraegyesítési konferencia Saigonban. — Leone olasz köz- társasági elnök tárgyalásai Moszkvában SZERDA: Véget ért Berlinben az európai kommunista t ;> munkás­pártok értekezletéi előkészítő szerkesztő bizottság illése — Sauvagnatgues francia külügyminiszter Pekingben, CSÜTÖRTÖK: Meghalt Franco, kormányzótanács vette ál a hal; Spanyolországban — A portugál kormány felfüggesztene kenvségét. PÉNTEK: Leningrádban a nemzeti békepoz.galmak konferencű .iá megemlékeztek a Béke Vi légtanács fennállásának 25 év fordul«' járói — Az MFA forradalmi tanácsa a lisszaboni kormán' munkájának folytatására szólította fel , SZOMBAT: Waldheim ENSZ-főtitkár Damas/k ászban tárgyalt. 1. János Károly eskütétele Madridban. így látta a hetet hírmagyarázónk, Pálfy József: • Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára szerdán a moszkvai Kremlben fogadta Giovanni Leone olasz állam­főt. aki hivatalos látogatásra érkezett a Szovjetunióba. (Telefotó—TASZSZ) • Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke t szerdán fogadta Tadeusz Wrzaszczykot, a Lengyel Népköztársaság Miniszter­tanácsának elnök­helyettesét. a tervbizottság elnökét. Ugyancsak szerdán írták alá a magyar— lengyel tárgyalások záró jegyző­könyvét. (Telefotó—MTI) segíteni igyekszik az amerikai A hét azzal kezdődött, hogy Rambouillet kastélyában á tőkés világ nagyjai a Coué-módszerhez folyamodtak: csak mondogatni kell, hogy minden jól megy. min­den jól megy, s azzal máris jóra fordul minden ... Az ünszuggesz- tiót 'a tőkés világ gazdasági vál­sága elleni gyógymódnak szán­ják. Persze, számba veitek a va­lóságosabb. igazán közgazdasági eszközöket is. hogy túljussanak, a termelésben mutatkozó panga- iWíkketU tmséko» .munka- nélküliek szomorú, hadát. Az in­flációnak is hadat üzentek, leg­alábbis szavakban, de a nyugati világ penzrendszerének alapvető reformját nem hozták szóba. , Látványos eredményeket persze íz amerikai, japán, nyugatnémet, angol, olasz és francia állam- és kormányfők találkozója nem hoz" :látott;- A tőkés világ gazdasági gondjait mindenekelőtt az ameri­kai monopoltőke mohósága okoz­za. márpedig az elnökválasztási évben aligha várhatja bárki az elnökjelölt-elnöktől, hogy a nad- rágszíj meghúzását éppen azok­tól követelje, akik őt hatalomra segítik Láttam egy jellemző francia karikatúrát: Ford, nya­kában asztalkendővel, ott ül a tányér előtt és széléé' mosollyal azt mondja, hogy mennél többet ehet ő, annál több morzsa jut a többieknek! A gúnyrajz találó. A nyugati országok vezetői mind abban reménykednek, hogy az USA gazdasága előbb-utóbb csak a fellendülés jeleit mutatja majd, ha Ford ezt annyira hajtogatja, mondogatja. S az amerikai fo­gyasztás növekedése az ő export­lehetőségeiket is bővíti. Tehát valamikor a jövő évben ugyan­csak sor kerül a nyugat-európai és japán gazdaság fellendülésére. Addig viszont éppen a partne­reitől követel engedményeket az USA. Viszont igen jellemző tény. hogy a Rambouillet-i kastély­ban komolyan foglalkoztak a ke­let-nyugati gazdasági kapcsola­tok ügyével, méghozzá azon az alapon, hogy a tőkés világ vál­ságának korszakában a szocialis­ta országokkal való gazdasági együttműködés kölcsönös haszon­nal járhat Ügy gondolom, nem iar messze az igazságtól az, aki ezt a rambouilleti felismerést a/ enyhülési politika következmé­nyének minősíti, No meg bizo­nyítékul a tőkés gazdasági gon­dok súlyosságára . . . Az Ibériai-félsziget ezen a hé­ten újra az érdeklődés közép­pontjába került. Franco utódlása — amiről már hetek óta annyi szó volt a diktátor hosszú agó­niája idején — most már idő­szerűvé vált. A halottról a nyu­gati propaganda már keveset be­szól. annál inkább felcsigázzák a várakozást Juan Carlos herceg, azaz ezután mar I János Károly király uralma iránt. Világosan kivehető az elképzelés: a spanyol királyság valamiféle alkotmányos monarchia látszatát kelti, hogy így bejuthasson a Közös Piac tag­jainak sorába és akár a NATO- ba is. az átmenet a fasiszta dik­tatúrából csak lassú lehet, nehogy Portugáliához hasonlóan itt is robbanásszerű változásra kerül­jön sói János Károly királynak kormány éppúgy, mint a francia köztársasági elnök, de az USA és Franciaország versengésébe „a különleges spanyolországi kapcso­latok” megszerzéséért még az NSZK is bele akar szólni. Ezért jelentette 'be magát a jövő hétre Madridba Genscher nyugatnémet külügyminiszter. Giscard d'Es- taing az új király trónralépésénél akar jelen lenni. Kérdés azonban, hogy a Wa­shingtonban és Madridiján, meg jó néhány nyugat-európai fővá­rosban kitervelt utódlás úgy megv-e végbe, ahogyan azt egy forgatókönyvben előírták? Sok a kérdőjel: milyen lesz a had­sereg és a rendőrség magatartá­sa. a fasiszta diktatúra két osz­lopa hajlandóé alátámasztani másfajta rendszert is: mit szól egy esetleges változáshoz a fa­siszta párt, a falange és egyál­talán ennek a mozgalomnak mekkora a tábora: a két nagy el­lenzéki tömörülés, a demokrati­kus tanács és a konvergencia platformja mennyire juthat szó­hoz. ugyanakkor pedig hogyan alakul ezeken belül a kommu­nisták es a szocialisták viszonya, akcióegysége? S meg azt sem lehet, figyelmen kívül hagyni, hogy Spanyolországban hagyo­mányúi vannak az anarchizmus­nak is, ez pedig balos túlzások­ban juthat kifejeződésre. Végül a fasiszta diktatúra alatt elnyo­mott nemzeti kisebbségek: a baszkok' és a katalánok jövendő magatartása is bizonytalan még. Különösen Portugáliában fi­gyelik feszülten a szomszédban végbemenő eseménysort. Éppen a héten kerültek napvilágra újabb bizonyítékok arról, hogy a portugál fasiszták spanyol föl­dön szervezkedtek a franeóisták leplezetlen támogatását élvezve. Viszopt az is nyilvánvaló, hogy a portugál baloldal harcának nagy’ segítséget jelentene, ha a szomszédban demokratikus fejlő­dés indulna meg. Természetesen Lisszabonban kell megvívni a harcot. Ezen a héten fontos események ját­szódtak le a portugál főváros­ban. A jobboldali pártok ösztön­zésére az Azevedo-kormány affé­le „sztrájkba lépett ", s azon a címen, hogy a baloldali tömegek követelései a kormány működé­sét akadályozzák, a tengernagy kabinetje felfüggesztette tevé­kenységét. A tegyveres erők mozgalmának legfőbb szerve, a forradalmi tanács a hét végére azonban döntést hozott: kötelez­te a kormányt munkájának foly­tatására. előírva a kabinet ki­sebb átalakítását is. Az esemé­nyek középpontjába került Car­valho tábornok, aki eddig egy szerre volt az operatív hadmü veleti csoport főparancsnoka és Lisszabon katonai körzetének parancsnoka. Ez utóbbi tisztétől meg kellett válnia, erre a posztra Antunes őrnagy^ úgynevezett „mérsékelt" csoportjának egyik tagját, a dandártábornokká elő léptéiéit Lourenco száz időst he­lyezték, a baloldali Carvalho vi­szont több hatalmat kapott az operatív csoport élén. Alvaro Cunhal. a Portugál Kommunista Párt főtitkára bu­dapesti látogatása után Varsó­iján és Berlinben járt, onnan — útitervét megváltoztatva — hazatért, hogy a válságos hely­zetben a párt küzdelmét szemé­lyesen irányítsa. Angola továbbra is polgárhá­ború jellegű harcok színhelye. A héten sokasodtak a külföldi beavatkozásról szóló — természe­tesen csak nehezen ellenőrizhető — hírek, amelyek szerint belga és zairei, dél-afrikai és egyéb zsoldosok is feltűnnek a harcba vetett egységek között. A Közel-Kelet válhat a jövő hét eseményeinek középpontjá­vá: a jóslat azzal indokolható, hogy közeleg a Golan-fennsikon állomásozó ENSZ-erők megbíza­tásának lejárta. Waldheim ENSZ- főtitkár ezért utazott Damasz­kuszba. A szovjet javaslatra, hogy tudniillik Genfben kezdjék újra a közel-keleti békekonferen­ciát. amerikai ellenjavaslat szü­letett, amely csak homályosan megfogalmazott „többoldalú” esz­mecserére vonatkozik az érde­keltek bevonásával. Az érdekel­tek közé az USA ma még aligha számítja a palesztin t'elszabadí- tási szervezetet, de érdekes, hogy Izraelben most egy washingtoni külügyi tanulmány kelt nyugta­lanságot. ebben a Kissinger tud­tával készült elemzésben a pa­lesztin problémát már új mó­dón tárgyalják a washingtoni közel-keleti szakértők. A világ e feszültséggel terhes térségében még a libanoni kérdés is meg­oldatlan. a héten francia közve títési kísérlet kezdődött, amely­nek esélyeit azonban még Párizs­ban sem tartják .biztatónak. A rambouilleti utolsó ülés előtti pillánál: „Csak ön után” — mondja a házigazda Giscard francia elnök Schmidt nyugat-német kancellárnak. Mindketten (és a többiek Wilson és Ford is) meg­várják. míg Miki Takeo japan miniszterelnök bevonul az ülés­terembe.

Next

/
Oldalképek
Tartalom