Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-05 / 182. szám
4 9 PETŐFI NÉPE 0 1975. augusztus 5. Bugacon a helyzet változatlan Munkásfőiskolások Napfényes, szép időben fordulunk be a bugaci homokdombok közé. amelyet az itt élők „Aranykapunak” neveztek el. A bugaci csárda előtt egész sereg autó parkol, a fogadóban még nincs telt ház. A környezet és a hangulat legalább annyira diszkrét, mint egy osztályon felüli budapesti étteremben —. az árak is ugyanolyan borsosak —, csak a berendezés ízléses népi motívumai, az evés-ivás prózai örömeit, különleges élménnyel fűszerező citeraszó utalnak a tájjellegű különbségre. „Pusztára nyílik a csárdaajtó.. A felszolgálónak nem ad túl .nagy munkát a vendégek ellátása, naponta pár csoport, plusz néhány autóval érkező egyéni turista, főszezonban többen, rossz időben kevesebben jönnek. S ha már idáig hozta őket á kíváncsiság. zömmel gulyást rendelnek, sok paprikával, csípősen, bugaci módra. A csoportokat, az előre bejelentkezőket díszes fogat várja. Ebéd után ezen kocsikáznak ki a pusztába, ahol a messziről jött idegen félórát tölthet az ország, sőt Európa egyedülálló homokpusztájának a megtekintésével. 'Mi következik ebből? Egyebek között az, hogy választania kell a ménes, a szürkegulya és a pásztormúzeum között, természetesen zömmel az utóbbiról mondanak le. ’ Pedig a múzeum szép épülete úgy ölelkezik össze a tájjal, hogy öröm nézni. Kiállítási anyaga pedig olyan tömören, kifejezően tárja elénk az ősi pásztorélet múltidejű valóságát, hogy szinte orrunkat csiklandozza a bográcsban főtt fordított kása, a paprikás krumpli, lebbencsleves illata, hallják a pásztortűz mellett körbejáró csobolyó kotyogását, meg- érezzük a pusztai ember kemény küzdelmét és szoros közelségét a természettel, amely meghatározta egész életét, formálta magatartását és kialakította szokásait. Jóllehet ma már motoron, vagy autón járnak a csikósok, juhászok és gulyások, s a pásztorfurulyákat felváltotta a táskarádió, az sincs kizárva, hogy pár év múlva hordozható törpetévével erednek a gulya nyomába, ám a szűkszavú megnyilatkozások egyetemes bölcsessége, a botjára támaszkodó pásztor józan nyugalma és együvétartozása a természettel egyenes és eleven folytatása a múzeumban megismert hagyományoknak. Ilyen vizsgálódásra természetesen nem jut idő félórában. Erre azt is mondhatnánk, hogy az idegének nem azért jönnek ide. ök azalatt a pár nap alatt, amelyet nálunk töltenek arra kíváncsiak, amihez étvágyat kaptak az idegenforgalmi prospektusok turistacsalogató fényképeiből. Valljuk be, a mi turistáink sem különbek külföldön, sőt még jó, ha nem sajnálják a pénzt más országok nemzeti értékeinek, népi jellegzetességeinek a megtekintésére. Azt is hozzátehetnénk, hogy más országokban talán még nagyobb is a felhajtás, a műromantika üzleti kihasználása, mint Bugacon. Érzésem szerint több vendéget is fogadhatnánk, esetleg hosszabb időre. Vagy Jobban, okosabban élhetnének idegenforgalmi szerveink azzal a lehetőséggel. amelyet a belföldi túrák szervezése jelentene, különösen most, hogy már van Kiskunsági Nemzeti Parkunk is. Mennénk, de hová-merre ? Ügy látszik, az a német család is hallott valamit harangozni erről. amelyik tőlünk tudakolta, hogy merre keressék a madarakat? Mivel úgy döntöttek, hogy az ügyeletes pusztai lósztár, Ramszesz, röviden Rami után, ,egy igazi magyar gulipánt is lencsevégre kapnak. Sajnos, szakszerű felvilágosítással mi sem szolgálhattunk, így azt tanácsoltuk, hogy menjenek Izsákra. Erre fordítottuk kocsinkat mi is. Az izsáki Kolontó környékéről már sok újság megírta, hogy ez az egyetlen hely az országban, ahol szinte érintetlenül sikerült mindmáig megőrizni az ősi Alföldre jellemző tocsogókat, nádasokat, vad virggos kaszálókat. Ezek a nádasok arról is nevezetesek, hogy itt vészelte át a környék lakossága a török—tatár veszedelmet. Amit a török nem tudott bevenni. az nekünk sem sikerült. — Hogy hol tanyáznak a gulipánok? — a Kiskunsági Nemzeti Park kecskeméti székhelyén, dr. Tóth Károly igazgató, udvariasan. de határozottan elzárkózik a válasz elől. Az ok: féléves „létezésüket” máris rengeteg rossz tapasztalat keserítette meg. Rosz- szallóan említi a madártojásgyűjtőket, akik képesek kilopni a gulipánfészekből a tojásokat, mert cserébe kacsacsőrűemlős tojását kapják Ausztráliából. Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy a nemzeti park nem • Rami, a bugaci lósztár valóban gyönyörű és nem ő tehet róla, hogy inkább öt bámulják, mint a pásztormúzeumot. (Foto: Kotroczó István) egyszerűen kirándulóhely,, hanem védett terület, ahol minden egyes növény, és állatfajta felbecsülhetetlen értéket képvisel. Sajnos, sok városlakó természetimádata nem mentes egy kis ösztönös vandálságtól: az értékes fatörzsekbe bicskával vésik a névjelü- ket, vagy csokorba kötik a pótolhatatlan ősnövényeket. Embernek belépni tilos ? — Nagyon egyetértek azzal, amit mond. de ne hadagudjon meg a kérdésért: ezek szerint ember ne is tegye a lábát a Kiskunság védett területére? — Szó sincs róla. De azért próbáljon bennünket is megérteni, amiért óvatosak vagyunk. Es ha már ír rólunk, sokat segíthetne azzal, hogy nemcsak a parkra irányítja az emberek figyelmét, hanem arra is. hogyan viselkedjenek. ha. ide jönnek, — Szerintem, ide sem találnak ?' — Ezért fontos, hogy először nálunk jelentkezzenek. Akkor mi is tudunk a látogatásról, és ők sem vesztegetik az idejüket keresgéléssel. mert kísérőt adunk melléjük. Eddig is nagyon sok csoportot, főleg fiatalokat kalauzoltunk végig a területen, és nemcsak jól érezték magukat, hanem arra is rájöttek, milyen keveset tudtak eddig magáról a természetről. — Tesznek valamit azért, hogy a most felnövekvő nemzedék természetvonzalma helyes irányban fejlődjék? — Szeretnénk. Sajnos, kevesen vagyunk és elsődleges feladatunk a táj-i és természetvédelem. De, ha elkészül a fogadóépületünk — itt Kecskeméten egy parkerdő közepén, vendégszobákkal, előadóteremmel, ott rendszeresen tarthatnak biológia- és természetrajzórát a diákoknak. — Mit remélhetnek azok, akik egyénileg vagy csoportosan szeretnék a védett területet felkeresni? — Most tárgyalunk az Express Ifjúsági Utazási Irodával és előreláthatóan a jövő évi programjukban már helyet is kapnak egy-, illetve több napos túrák. A szervezésről ők gondoskodnak, a szakmai vezetést mi adjuk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden helyet felkereshetnek a látogatók. Vannak szigorúan védett körzeteink, ahová még a tudományos kutatók is külön engedéllyel léphetnek. Itt megfigyelő tornyokat állítunk fel, ahonnét távcsővel megfigyelhető a védett madarak élete, de a közelükbe nem mehet senki. A Kiskunsági Nemzeti Parknak mind a hat területén kialakítunk egy főbejáratot, ahol térképek, jelmagyarázatok segítik a tájékozódást, irányjelző táblákat is elhelyezünk a fontos útvonalakon, mindezek jövő tavaszra már elkészülnek. A bugaci tapasztalatokon okulva azon tűnődünk, hogyan lehetne futó benyomások helyett tartós élményhez Juttatni az idejö- vőket? Bizonyára sokan jönnének hosszabb időre, összekapcsolva a pihenést a táj és a ben- neélők alaposabb megismerésével. Sajnos, még Kecskeméten is lehetetlen az elhelyezésük. Nem ártana a nemzeti park területén kívül, de annak közelében kemping- illetőleg ifjúsági természet- védelmi táborokat felállítani, megfelelő irányítás mellett ezek valóságos iskolái lehetnének a ma még meglehetősen hiányos hazai természetkultúrának. Szép ez a vidék. Sokkal többet lehetne és kellene megmutatni belőle, mint amennyire például egy röpke bugaci túrára futja. Ami pedig a vendégeket illeti, nem ártana, ha ők meg azzal tisztelnék meg ezt a muzeális értékű, gyönyörű tájat, hogv nem tesznek kárt benne. Ha már eddig sikerült megőrizni viszonylag érintetlen, ősi állapotában. ezentúl még jobban vigyázzunk rá. Legyen benne örömük az utánunk jövőknek is ... Vadas Zsuzsa Egy puha ronggyal még utoljára letörölték a gépet, amivel évekig dolgoztak, s mentek, hogy megbirkózzanak hetvenhét meg-. próbáltatással, ezer kezdeti kudarccal. Talán még önmagukat is legyőzték a hajnalig tartó virrasztásokon, amikor az akarat szüntelen csak azt ismételte: tanulni, tanulni Faragó Imre, tanulni, tanulni Taraszovics András, tanulni, tanulni Grámán János ... Mindannyiuk neve elé ezt leírhatnám, a nevük után meg azt: szerszámkészítő, esztergályos, hegesztő stb... A Minisztertanács a 2026/1973. (VIII. 8.) számú határozatában úgy intézkedett, hogy szakmunkás képesítésű fiatalok műszaki főiskolákon és egyetemeken — összesen 205-en — tanulhatnak tovább. Bács-Kiskun megye nagyvállalatai tíz főre tehettek javaslatot. Hogy kik legyenek, erről széles körben, demokratikus formában döntöttek: szót kapott a munkahelyi kollektíva, a közép- és felsőszintű vezetők, a pártszervezet, a szakszervezet és a KISZ. Akik emberi—közösségi magatartásuk szaktudásuk alapján méltónak bizonyultak a bizalomra, pályaalkalmassági vizsgálaton vehettek részt, s| ez döntötte el, hogy kik kezdhetik meg az előkészítő tanfolyamot. Akkoriban riportsorozatot írtam róluk, s ha most visszaidézem válaszukat, amit arra a kérdésre adtak, hogyan telnek napjaik, ennyi: munka az üzemben, pénteken egész napos tanfolyam, utána munka, tanulás, készülés a következő péntekre. És ez így ment nyolc hónapig; utána irány a Budapesti^ Műszaki Egyetem, kéthónapos bentlakásos tanfolyam, záróvizsga, és ... Ha sikerült, folytatódott a még nagyobb küzdelem önmagukkal: behozni a hátrányt, amit az érettségi hiánya jelentett és elsajátítani a tananyagokat; átállni a munkáséletformáról a diákra, megválni családtól, munkahelyi kollektívától, beilleszkedni a kollégiumi életbe és lépést tartani, mert a követelmények mindenkire nézve egyformák. A Kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán a 107-es számú tanulmányi csoportban vannak a SZET-esek. A betűszó a szakmunkások előkészítő tanfolyamának rövidítése; így hívják őket. Amikor februárban — az első félévi vizsgaidőszak után — érdeklődtem arról, hogyan vették az „akadályokat”, aggódtam, értük. A kilencből hárman nem folytathatták tanulmányaikat. Mechanikából és matematikából nem tudtak megfeleni az alapkövetelményeknek. Hosszan beszélgettem Faragó Imrével és Taraszovics Andrással. Szomorúak voltak, de nem pesszimisták, nem a jövőt sötéten látók. Inkább a faladat nagy. ságának tejes tudata volt az a szomorúság. Akkor 2,62 és 2,87 között volt az átlageredményük. Mindannyian legalább kétszer utóvizsgáztak, de azt mondták, hogy őket senki ne különböztesse meg, a főiskola egész rendszerét nem igazíthatják hozzájuk. Faragó Imre mondta: — Ha kihullok, visszamegyek a munkahelyembe, és leérettségizem, utána folytatom; talán könnyebb lesz. Nem vagyok elkeseredett, csak szembe tudok nézni a valósággal és szembe is kell nézni. Ennyit már régen megtanultam. — Halló, műszaki főiskola? Gyöngyössi elvtársat kérem, a tanulmányi osztály vezetőjét. Kapcsolták. A munkásfőiskolások, a SZET-esek — a népmeséi szimbólumot használva — a „legkisebb fiúk” sorsáról érdeklődtem, hogy vették az év végi aka. dályokat? — Kevés utóvizsgával szinte mindannyian jobbak, mint félévkor voltak. Két tizeddel emelkedett a csoport átlageredménye. Taraszovics Andrásnak például nem kellett egyetlen vizsgáját sem megismételni, az átlageredménye három, akár cSak Faragó Imréé, ök a csoportban a legjobbak. Ahhoz viszonyítva, hogy valamikor régen csak az általános iskolában tanultak orosz nyelvet, mindannyian elég jól vizsgáztak. Politikai gazdaságtanból pedig nem volt négyesnél rosszabb jegyük. Nem is tudom mit mondjak ... Jókívánságok helyett talán azt, hogy a másodévben is hasonlóan jó, körültekintő legyen a segítség, mert számukra duplán kezdődik szeptemberben a küzdelem: az intézményen belülma- radásért és a tudásért. Csató Károly KÖVETENDŐ PÉLDA Évente 15 ezer vágósertés közfogyasztásra KÖZÉLELMEZÉS FALUN A kantáros fazéktól az étteremig Impozáns épületcsoport. Csak akkor döbben rá az idegen, hogy állattenyésztő kombináthoz közeledik, amikor gépkocsival keresztülhajt a fertőtlenítő medencén és a főbejárat homlokzatán elolvassa a feliratot, KA-HYB. Nem a terv szerint szállítottak Az építkezést 1970-ben kezdtük és 1973-ban fejeztük be — mondja Csordás Mihály, a bojári Sertéstenyésztő és Hizlaló Közös Vállalkozás igazgatója. Ahogy az épületek készültek, úgy vásároltuk volna az állatokat. Az első száz tenyészsüldő 1970. december 24-én meg is érkezett a Szarvasi Állami Gazdaságtól, de a többi .hétszázat nem az ütemterv szerint szállították. Ez veszteséget okozott az üzemnek. A hiány 1970—71-ben meghaladta a 2 és fél millió forintot. Igaz ebben a tenyészállatok vásárlására fordított összeg is szerepel, amit indulási veszteségként könyveltünk el. — Ha időben megkapják a te- nyészanyagot, akkor hogyan alakul az első év? — Valószínű, hogy a nyereség fedezi a kiadásokat. Így pedig a három termelőszövetkezetnek: a hartai Leninnek és Erdei Ferencnek, valamint a solti Kossuthnak kellett kiegyenlíteniük a számlát. Megfizettük a tandíjat és ebből okulva a következő évben már 622 ezer forint lett a nyereségünk, ami a 7200 értékesített vágósertésből adódott Az ólak kihasználtsága elérte a 70—75 százalékot. Bevezettük a mesterséges termékeny!, tést is. Ezután csak tenyészkanokat vásároltunk, a kocákat a saját szaporulatból pótoltuk. A fejlődés egyenletes volt, a következő évben 8500 hízott sertést értékesítettünk, ami több mint 2 millió forintot jelentett az üzemnek. A múlt évi tiszta jövedelem megközelítette az 5 millió forintot. Kétszeres kiváló társulás — Ügy tudom, a telep már kétszer elnyerte a kiváló szövetkezeti társulás címet. Ezt minek alapján érdemelték ki? — 1973-ban országosan elsők lettünk. A rákövetkező évben szintén elnyertük a kiváló címet. Ekkor a hízott sertés felnevelése kilónként 18 forint 18 fillérbe került, az értékesítési átlagár viszont meghaladta a 26 forintot. Egy kilogramm hús előállítására 3,76 kiló tápot használtunk fel, amely országosan a legjobbak közé sorolható. Az eredményeket tovább szeretnénk fokozni úgy, hogy a 800 állandó koca mellett évente 200 tenyész- süldőt is felnevelünk, így az évenkénti 20 ezres szaporulatból 14—15 ezret meg tudunk hizlalni. — Milyen sertésfajtákat tenyésztenek? — Most már teljesen a KA— HYB-okra térünk át. A Kaposvári Hibridsertést Tenyésztő és Értékesítő Közös Vállalkozással három évre tervezzük a jelenlegi állomány kicserélését és a zárt rendszert jobban tűrő fajtákkal népesítjük be a kutricákat. Ezek szaporábbak és elviselik a betonpadlót. így kisebb az elhullás. Vékonyabb szalonnájúak és_ rö- videbb idő alatt nagyobb hústömeget adnak, mint a korábbi típusok. Némi módosítással... — További bővítést is terveznek? — A malac-utónevelőt és a szellőző berendezéseket átalakítjuk. A munkával jövőre leszünk kész. Az eredeti tervhez viszonyítva ezzel 110 százalékos hely- kihasználást értünk el. A jól bevált szárazetetéses technológián azonban továbbra sem változtatunk. A múlt év januárjában alakult hat szocialista brigád tagjai jól ismerik ezt a módszert. Azért is tudták 1 millió 200 ezer forinttal növelni a bevételt. A költségek további csökkentésével -és a jobb munkaszervezéssel az idén csaknem másfél millió forinttal szeretnénk túlteljesíteni a tervet. — Honnét szerzik be a tápot? — Mi magunk állítjuk elő. Van egy óránként 10 tonna kapacitású szemestermény-szárítónk 400 vagonos tárolónk és keverőüzemünk. Annyi tápot tudunk gyártani, amennyi el sem fogy a telepen. Ezért mintegy ezer vagon bérkeverést vállalunk a gabonaiparnak. Ezenkívül a termény szárításában is segítünk a társgazdaságoknak. Három szövetkezet 71 millió forintos költséggel létrehozott egy sertéstenyésztő és hizlaló kombinátot, amely évente 14—15 ezer vágóállatot bocsát közfogyasztásra. Anyagi erejüket észszerűen koncentrálták, amit az eredmények is bizonyítanak. Egyedül bizonyosan képtelenek lettek volna e nagasszintű termelésre. Róna Zoltán Nagy Lajos jóvoltából tudjuk, hogy négy évtizede másként ebédeltek az apostagiak. „Déli harangszóra az egész határban megáll az élet, leteszik a kapát, kaszát... minden munkát abbahagynak. Aki a falu alatt dolgozik, az esetleg hazaballag ebédelni, ha ugyan nem feleségestől dogozik, másnak meg visz az asz- szony, vagy gyerek, fehér ruhácskával lekötött, kantáros fazékban. A messze határban küszködök csak úgy tarisznyából esznek, meleg étel majd estére készül. Mindennapi eledel — már úgy tarisznyából — a kenyér, a szalonna, meg a zöldpaprika...” Régen A munkakörülmények, az életmód megváltozása a Duna menti községben és másutt erősen hatott az étkezési szokásokra. Hála az általános fölemelkedésnek, a kultúra terjedésének, az .élelmiszerüzletek nagyobb választékának, sokat javult a felszabadulást követő évtizedekben a falusi lakosság táplálkozása. Általánossá vált a napi háromszori étkezés. Szegényebb nagycsaládosoknál is elvétve fordult elő, hogy tavaszra elfogyott a zsírozó. A „miből” mind kevesebb családnál okozott fejfájást. A falusi asszonyok is rászoktak a napi, kétnaponkénti bevásárlásra. A nagyüzem módosította az étkezési szokásokat is. A déli harangszónál, százados hagyományoknál nagyobb úrnak bizonyult a termelés csoportos, üzemi jellege. Géptől, brigádból csak a munkaszünetekben távozhattak. Az évek múlásával fogyott a háztartásbeliek száma. Az emberek kívánták a meleg ételt, valamit tenni kellett. Tegnap A szerződéses dolgozókat alkalmazó állami gazdaságok ültették először közös asztalhoz, kínálták ebéddel, majd vacsorával munkásaikat. A termelőszövetkezeti gazdák nehezebben látták be, hogy az „üzemi étkeztetés” a falusi ember életét is könnyítheti. Valamikor lenézték, aki nem vezetett saját háztartást. Melyik termelőszövetkezet vezetősége szervezett először a megyében közös konyhát, nem tudom. Azt igen, hogy előrelátó, okos emberek voltak. Kecskeméten például a Törekvés Tsz egy évtizede szinte egyidőben vezette be a legmodernebb termelési eljárásokat és építtetett pompás éttermet. A mind zavaróbb munkaerő- hiány is arra késztette a gazoa- ságokat, hogy efféle szogáltatások- kal is növeljék a munkahely vonzását. Valóban vívmánynak tekintették! Elfogadták, majd egyre hangosabban kérték. A tapasztalatok elmosták a közös csajkától, vályútól aggódók fenntartásait. Ma A teljesült kívánság újabbat szül. Hiába mentesült az asz- szony önmaga és a férj déli étkeztetésétől, ha a gyerekek kedvéért továbbra is be kellett gyújtani a konyhában. „Adjanak ebé-' det nekik az iskolában, megfizetjük”, kérték. Falun is kialakul a napközis ellátás rendszere. Több községben az iskola kezdeményezett, s a diákok hintették szét a közös ebéd jó hírét. Számításaink szerint több tízezren használják ki Bács-Kiskun megye falvaiban a közületi ellátás helyzeti előnyeit. Minden hatodik ember zsebében, tárcájában hordja a megváltott ebédjegyeket. Tizenegy nagyközségben kértük: a tanács elnökét, hogy foglalja össze a közétkeztetéssel kapcsolatos tapasztalatait, javaslatait. Véleményüket és vizsgálódásainkat összegezi időszerűnek és közérdekűnek érzett sorozatunk. Heltai Nándor • Korszerűen felszerelték a soltvadkert iskola konyháját. (Szilágyi Mihály felvétele)
