Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-05 / 182. szám

1975. augusztus 5. 9 PETŐFI NÉPE 9 5

Kiadói

együttműküdés

Eredményesen fejlődik a szocialista országok és a Szovjetunió könyvkiadásának együttműködése. Magyarországgal, az

NDK-val és Csehszlovákiával megállapodást kötöttek és tudományos művek közös kiadásáról,- valamint a kiadók találkozóinak megszervezéséről.

Magyarország, Bulgária, az

NDK, Kuba, Mongólia, Lengyel- ország, a Szovjetunió, és Csehszlovákia Könyvkiadói megálla-- podtak A burzsoá ideológia és revizionizmus kritikája című sorozat1 közös kiadásában.

Az SZKP Központi Bizottsága ■— és a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága mellett működő marxista—leninista intézetek megkezdték Marx és 'Engels műveinek 100 kötetes német nyelvű közös kiadását — eredeti nyelven.

(APN—KS)

Üj könyv hazánkról

MAGYAR- ORSZÁG MEGYÉI ÉS VÁROSAI

A Kossuth Könyvkiadó nagy ■vállalkozása eredményeképpen hamarosan a könyvesboltokba kerül a Magyarország megyéi és városai című kötet. A sok hasznos ismeretet nyújtó kiadvány megyénkénti bontásban és városonként ismerteti a hazánkkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, különös tekintettel a legutóbbi három évtizedben bekövetkezett nagyarányú változásokra és, fejlődésre.

Á dr. Kulcsár Viktor és ár. 'íaczkó László szerkesztésében megjelenő vaskos kötetben megtalálhatók mindazok az adatok, tények, amelyek megyéinket és városainkat jellemzik. A természeti adottságok című fejezetben az adott táj leírását kapjuk, valamint a népesség számának alakulását. Grafikonok és táblázatok teszik szemléletessé a tudnivalókat.

A valóságnak megfelelő, színes képet nyújtanak a kötet írói és szerkesztői a gazdasági életről — az ipar, mezőgazdaság és közlekedés fejlődéséről —, az életszínvonal és az életkörülmények alakulásáról, valamint a szociális, egészségügyi és kulturális ellátottság helyzetéről. A kiadványban a városok adatait külön fejezetekben olvashatjuk.

NYELVŐR

Szókincsünk századunk elején

Ne gondolja az olvasó, hogy műszaki vagy politechnikai tanár valódi műhelyébe kívánjuk elkalauzolni ezzel a riportunkkal. Nem. A műhely szót ezúttal átvitt értelemben használjuk. Egy kitüntetett nevelő szellemi műhelyébe szeretnénk hívogatni olvasóinkat, amikor egy kiskőrösi látogatásunkat az alábbi sorokban igyekszünk megörökíteni.

„Nehezen tanulhattam“

Ambrus Andrást sokan felismerték június elején azon a Petőfi Népében megjelent fényképen, amely éppen abban a pillanatban ábrázolja, amikor a megyei tanács egyik vezetőjétől éppen átveszi az Oktatásügy kiváló dolgozója kitüntetést, több évi, átlagon felüli pedagógiai tevékenységéért. A jelenleg harminckét esztendős nevelő —matematika—fizika szakos tanár — most a kiskőrösi Petőfi Sándor Gimnázium tantestületének megbecsült tagja. Nyolc éve itt dolgozik, azelőtt Jánoshalmán tanított. Az ő életében jubileumi esztendő a mostani: éppen tíz évvel ezelőtt kezdte el a pályát. Azóta munkálkodik fáradhatatlanul, szinte megállás nélkül a fiatal nemzedek szellemi épülésén. A szó legnemesebb értelmében a megszállottak fajtájából való, aki soha nem tud egészen megnyugodni, aki minden napnak megtalálja a külön értelmét, célját. Ezt mondja:

— Én kezdettől igyekszem segíteni a hátrányos helyzetű tanulókat. Azokat a fiatalokat, akiknek valamilyen oknál fogva nem adatott meg a zavartalan szellemi fejlődéshez, zökkenő- mentes tanuláshoz a szükséges jó feltétel. Részben azzal magyarázható ez, mert jómagam tizennégy esztendős koromig tanyán éltem, özvegy édesanyámmal és testvéreimmel. Éppen ezért nehezen tanulhattam tovább. A család anyagi helyzete alig engedte ezt meg. Sokat köszönhetek édesanyámnak, meg a megértő testvéreimnek, akik közül csak nekem adatott meg, hogy a legmagasabb iskolákat is elvégezzem. Nélkülük nem tehettem volna.

Előkészítő tanfolyamok

Ambrus András évek óta, nyaranta szervezett keretek között tanítja, segíti azokat a fiatalokat, akik a nyolcadik elvégzése után középiskolában kívánnak tovább tanulni. Hat évvel ezelőtt szervezte meg az első ilyen tanfolyamot. A leendő elsősöknek már első ízben mintegy kilencven százaléka eljött, s figyelmesen, odaadóan vett részt az órákon.

— Ügy hallottuk, hogy a most következő nyári egyhetes tanfolyam más lesz, mint az ezt meg- előzőek. Miben áll ez a különbség?

— Eddig csak matematikát tanítottunk, most első alkalommal orosz nyelvet is. Ez szerencsés dolog, hiszen köztudott, hogy milyen sok gyereknek okoz gondot a nyelvtanulás. Másik alapvető

(Szilágyi Mihály (elvétele)

különbség, hogy ezentúl a tanulási módszerekről is szó esik. Ez egyáltalán nem lebecsülendő dolog. Üj vonása még a következő középiskolai előkészítőnek, hogy szoros kapcsolatban állunk a könyvtárral és a művelődési házzal. Arra neveljük már a kezdet kezdetén a leendő felnőtteket, hogy használják rendszeresén és bátran ezeket a művelődésre alkalmas intézményeket. A könyvtárosokkal közösen jó előre kiválogattuk a matematikai szakkönyveket; a jövő iskolája ezek nélkül el sem képzelhető. S van még egy újításunk. Alapos, szociográfiai jellegű felméréseket végzünk a jövő évi elsős gimnazisták között. Ismerni akarjuk az otthoni környezetüket, az előképzettségüket. Tudnunk kell, hogy mi mindenre építhetünk az elkövetkező négy év munkájában. Külön is gondot fordítunk a hátrányos helyzetűekre.

— Ügy tudom, hogy a tanítványai közül többen jelentkeztek egyetemre.

— Volt rá eset, hogy egyetlen osztályból tizenketten jelentkeztek' olyan helyre, ahol a matematika felvételi tárgy volt. Képzelheti az örömömet, amikor kiderült, hogy valamennyiőjüket felvették. Az idén is jelentkeztek heten egyetemre. Tegnap jött a hír, hogy sikerült bejutniuk ugyancsak. Kell-e ennél nagyobb öröm a nevelőnek ?

„Különösen a módszer érdekel“

Az egyik szobában — a „műhelyben” — beszélgetünk. Méghozzá úgy, hogy a tanár úr kisfia, az ötesztendős Attila fel-fel- mászik az apja vállára, ölébe, hátára. Meghitt, derűs, emberi a kép; ezt várja az ember egy vérbeli pedagógustól, vagy valami ilyesfélét. S ekkor így szól a házigazdám:

— Engem különösen a módszer érdekel. A nevelésben, a matematikaoktatásban is, sőt egy kicsit — vagy nem is kicsit? — általában az életben is. És előszed néhány szakkönyvet, olvassa és mutatja a címeket:

— Egy lengyel szerző könyve. Raroslaw Rudnianski: Hogyan

Nyelvünk, mint általában a nyelvek, állandóan változik, fejlődik. A változás azonban csak akkor tűnik ki igazán, ha a mai nyelvi állapotot régebbi korokéval hasonlítjuk össze. A szókincs változását a szótárírók által ösz- szeállított szóanyag mindig pontosan tükrözi.

Kelemen Béla, székesfehérvári főreáliskolai tanár, majd igazgató német—magyar és magyar— német kézi szótára, vagy ahogy régen emlegették, „a nagy Kelemen” nemcsak a német nyelvvel foglalkozóknak volt becses, hanem mintaképül is szolgált, hogyan kell szótárt szerkeszteni „tekintettel a két nyelv szólásaira”. Antikváriumban nemrég sikerült megszerezni őket. Német —magyar nagyszótárának 1941- beri Thienemann Tivadar átdolgozásában megjelent negyedik kiadása kb. 80—90 ezer német szót tartalmaz magyar jelentéseikkel és szólásaikkal. Számomra sokkal értékesebb volt a magyar—német rész 1912-ben megjelent „második, tetemesen bővített kiadása”.

A szótárszerkesztő Kelemen Béla bevezetője szerint „Sok ezerre rúg azoknak a szavaknak és szólásoknak száma, melyekkel a munka bővült. Nem csekély részük most került először szótárba.” Nemcsak szótárakat szerkesztett, hanem nyelvészeti cikkeket iá írt. 1906-ban megjelent a Jó magyarság c. munkájának 1935-ben

4. kiadása is megjelent.

A szótáríró nem tagadta meg a nyelvművelőt. A szótárban ugyanis keretbe foglalva közérthető magyarázó nyelvművelő jegyzeteket találunk. Ez a sok rövid megjegyzés teszi értékessé számunkra a szótárt. 60 évvel ezelőtt az volt a fő törekvés, hogy a múlt századi nyelvújítás új szavait beillesszék a magyar szókincsbe. Kelemen a nyelvújítás szavainak meggyökereztetésén fáradozott, ezért jelentősek apró megjegyzései. Ma is érdeklődéssel olvashatjuk őket, hiszen a szótáríró javaslatait a legtöbb esetben igazolta a nyelv fejlődése. De azon sem ütközhetünk meg, hogy némelyik javaslata nem állta ki az idő próbáját.

Szemléletére jellemző az, amit a vegytan szó kapcsán írt: „Néhány nyelvjavítónak az az iparkodása, hogy a vegytan szót kiküszöbölje, és vegyülettant mondjon helyette, éppoly oktalanság,

mint bonctan helyett boncolástant, mértan helyett méréstant mondani. Ezek a tudáskodók elfelejtik, hogy régi nyelvünkben, valamint a nép nyelvében is, bőven található szabálytalanul képzett vagy megcsonkított szó, ami világosan bizonyítja, hogy a nyelv életében nem a szabály a fejlesztő elv, hanem a közszokás és a szükség.” Ka- zinczynak is ez volt egyik nyelvújító elve („amit'a szükség múlhatatlanul parancsol”).

Védi a tudatosan újított szavakat. Még a csipkelődéstől, tréfálkozástól sem riad vissza: „Vezényel, vezénylet, vezényszó általánosan elfogadott és szükséges szók, melyeket a vezérel, vezérlet stb-félékkel nem lehet pótolni. Vezényel az utolsó baka is, de arra, hogy vezéreljen, álmában sem gondolhat.”

A kedvenc szó védelmére ezeket mondja: „Újabb íróink egy része feltűnően idegenkedik a kedvenc szótól, pedig nem lehet rá okuk. Az -one, -enc, -önc képző a nyelvújítás csinálmánya ugyan, de tagadhatatlanul ügyes csinálmány, mely életképesnek bizonyult, mint a semmiképpen nem pótolható kegyenc, lelenc, udvaronc, újonc stb szók mutatják ... A kedvenp tehát bátran megmaradhat, annál is inkább, mert nehezen lennénk meg nélküle. Mint melléknevet még csak helyettesíthetjük, a kedves, kedvelt szókkal, de már főnévi minőségben a kedvelt használata nagyon erőltetett: a szultán ked- veltje bizony nem szépen hangzik. A papa kedvence is oly állandó kifejezés, mely bizonyára nem fog megváltozni”.

Ellene van a germanizmusok- nak. A kibeszéd szónak nem a jelentését adja, helyette azt írja: annyi mint kifogás, majd ezt a magyarázatot fűzi hozzá: „Ismert dolog, hogy nálunk sokan németül beszélnek, habár magyar szavakkal. Ékes példája ennek a kibeszéd, mely szolgai fordítása a német Ausrede szónak. A kibeszéli magát valamivel tűr- hetőbb, de ehelyett is mondhatjuk: menteni magát valamivel, kifogással élni, valamint kifogásul felhozni stb.”

A továbbiakban majd sorra vesszük a század elején a szótárkészítőknek és az íróknak is problémát okozó, nyelvünkbe nehezen beilleszkedő szavakat.

Kiss István

Ki írja meg Bardot emlékiratait?

tanuljunk? Peller József: A tanulók tevékenységének tervezése és irányítása. D. E. Mansfield —D. Thompson: Matematika új felfogásban. Kratofil Dezső: Algebra. s egy sorozat, az alábbi gyűjtőcímmel: Pedagógiai források.

— Látok itt folyóiratokat is — mondom.

— Igen. Járatom a Pedagógiai Szemlét, a Köznevelést, a Pedagógusok Lapját, a Magyar Pedagógiát, meg más egyebet is. S természetesen néhány irodalmi lapot is: A Tiszatájat, Nagyvilágot, Üj írást, Forrást. Ezeket küJ lönösen a feleségem kedvéért, ö könyvtáros, kell a szakmájához De én is szívesen olvasom valamennyit. Nem szeretnék szakbarbár lenni. Váci Mihály például kedvenc költőm. Meg Nagy László és Weöres Sándor. Kedvelem a verseket. És a zenét. Bach, Haydn, Beethoven megnyugtat és erőt ad. Szoktunk lemezeket is venni. Legutóbb ezerkétszáz forintot költöttünk erre. Nem bántuk meg.

Tanfolyamok, tanulmányok, pályázatok

Amikor leírtuk a műhely szót, nagyon megfontoltan tettük ezt. Ambrus András tanár lakása, otthona nemcsak a sok szakkönyv és még több folyóirat miatt „műhely” igazán, de attól is, hogy ez a „megszállott”, soha nem nyugvó nevelő cikkeket, tanulmányokat ír, pályázatokon vesz részt, és rangos matematikai tanfolyamokat látogat. S az ott elhangzottakat kötetekben, sokszorosított kéziratokban összegyűjti, őrzi, hogy bármikor felhasználhassa, bármelyiket.

Cikket írt matematikai szak- folyóiratba. Dicséretben részesítették egy dolgozatát, amelyben a pedagógusok szerepéről írt. Részt vesz a Matematika Tanítása című lap feladatmegoldási munkájában. Megyei pályázaton második lett. A Köznevelésben olvashattuk, hogy egy másik — huszonhat oldalas — tanulmányával országos pályázaton harmadik lett. („Az egyéni képességek szerinti munkára nevelés” — ez a címe.)

Ezen a nyáron kétezer forintot fizetett ki azért, hogy részt ve- ,hessen a saját költségén hazai és nemzetközi matematikai tanfolyamon. Ott volt a Bolyai János Társulat országos vándorgyűlésén is. (Mutatja annak gazdag írásos anyagát. Előre örül annak hogy mi mindent tud felhasználni belőle majd.)

Búcsúzásul ezt kérdezem tőle:

— Ennyi szép és hasznos dolog gazdagítja az életét. Mégis: mi okozza az ön számára a legnagyobb örömöt?

— Egyrészt — ez talán az eddigi beszélgetésünkből is kitűnt

— az hogy boldogulnak a tanítványaim. Másrészt az — elnézést a személyes jellegű mondatért—, hogy a feleségem ilyen megértő. Most is gyermeket várunk, mégis: zokszó nélkül veszi, hogy a nyáron tanfolyamokra járok. Hát ez is öröm.

Varga Mihály

Brigitte Bardot, Franciaország „egykori" filmbálványa, kinek legutóbbi évei kevéssé viharosaknak bizonyultak a korábbiaknál — mint a Figarónak adott interjújában elmondotta — me-' moárjának megírására készül.

Egyelőre egy sort sem vetett papírra és „négerrel” sem akar dolgozni, azaz nem kér fel senkit rá, hogy gondolatait formába öntse.

Kijelentette különben, hogy egyelőre nem ajánlottak fel számára megfelelő szerepet filmen.

A franciaországi válástörvény- reformról szólva kijelentette: „Fontosabb téma a válásnál a házasság előtti megfontolás, a megfelelő pár‘ kiválasztása. Három megromlott házasság után jogosult vagyok a hozzászólásra a témához”. (Figaro, DP A)

(37.) Egy asszony kétségbeesve rontott be az őrsre.

— A parancsnokot, gyorsan a ■parancsnokot, baj van, nagy baj van! — sipákol kezeit tördelve.

— Mi történt? — nézett ki az ablakon az őrnagy, látja, nem tréfa, mert az asszony ' zilált, ijedt, rémült arcán olvashatta a

bajt. — Kísérje be gyorsan — szólt az ügyeletesnek.

Az asszony — régi ismerős — évek óta az Erdészetnél dolgozik, máskor vidám, mókázó, örökmozgó, Figyelmes, kedves. Már többször benézett a parancsnoki lakásba, néha szamócacsokrot hoz a gyerekeknek, néha virágot, tarka mezei csokrot. Kedveli Erzsikét, a parancsnok feleségét.

— Mondja, mi történt?

— Két asszonyt magával cipelt két fegyveres ember. Bezárták őket az öreg pincébe, a büdös kút mellett. Ránkijesztettek, az egyik asszonyt még ütlegelték is. Rám

is jutott. Párszor belémrúgtak, valami rugóval végigvágtak a hátamon. Azt parancsolták, hogy jöjjek ide. hívjam a pincéhez a parancsnokot, de fegyver nélkül, kíséret nélkül jöjjön, mert ellenkezőleg mindenkit agyonlövöldöznek.

— Várjunk csak, lassabban, sorban, nyugodtan mondja, Piroska néni. — Kezdje elölről az egészet. — Szólt nyugodtan az őrnagy, pedig legszívesebben ugrott volna, mintha a kígyók csipkedték volna az alfelét.

— Ügy volt. Dolgoztunk az etetőnél. Vesszővel fontuk be a szénatartó jászolt. Tíz asszony, meg az öreg Gáspár. Dolgoztunk, sza- poráztuk a munkát, mert estére gyűlést hirdettek, előbb akartunk végezni. Nem is vettük észre; amikor megállt a kis úton egy városi formájú ember. Lehetitek vagy huszonöt-huszonhat évesek.

Az egyik közelebb jött. Nézett ránk. Nem is köszönt.

— Asszonyok!

— Mjt akar? — szólt nekivisz- sza az öreg Gáspár, mert nem tetszett neki. hogy nem is köszönnek a neveletlenek. — Maguknál nem divat a köszönés?

— öreg. fogja be a száját, mert betapasztom. Küldjön ide két asz- szonyt — szólt az egyik ember.

— Mit dirigál maga? — pattant fel az öreg, de hamar visz- szahőkölt. A két ember kezében fegyvereket látott.

— Melyiknek van gyereke? — kérdezte az egyik.

Három asszony emelkedett fel, s közelebb léptek a fegyveres emberekhez, ijedten nézték a meredező csökveket.

— Mit akarnak? — kérdezte az egyik asszony és gombolgatta magán a kötött kabátot.

— Maguk ketten — mutattak Ilonkára, meg a Petőnére — menjenek le a pincébe. Maga itt marad — lökött oldalba a magasabbik. — A többiek futás, eltűnni, amíg ép bőrötök van. Sok koszos parasztja.

Gáspár bácsi még visszakiáltott:

— Megbánják még ezt a mocskosságot! Fellázítom az egész falut, darabokra szednek a férfiak, ha az asszonyoknak bajuk esik.

Az asszonyok futásnak eredtek, és csak akkor kezdtek jajveszé- kelni, amikor már túljutottak az útkanyarulaton, a dombok eltakarták őket a fegyveresek szeme elől. Az öreg még mindig hátramaradt, rázta feléjük az öklét, átkozódott, s káromkodott. Vissza-vissza lépett, a kezében tartott sarlóval fenyegetőzött. Aztán rémülten hasravágódott, mert egy géppisztolysorozat pattogott a lába előtt. Szétfröccsent a föld, gyepcsomók csapódtak fel az arcába.

— Kotród j már vén marha, mert itt tartom a bőrödet lábtörlőnek. Maga meg nyissa ki a fülét, jegyezze meg, amit mondok, ha van annyi értelem abban a tuskó paraszt agyában. Mondja meg a parancsnoknak, jöjjön ide, beszélni akarunk vele. Érti, beszélni akar vele két úr. Fegyvert ne hozzon, kíséretet ne hozzon, erősítést ne kérjen, mert a legcsekélyebb erőszak alkalmazása esetén őket is, meg a két túszt is agyonlőjük.

♦

— Mielőtt elindult, mit csinált az a két ember? — kérdezte az őrnagy nyugodt hangon, de az arca falfehérré változott.

— Petőnét, meg Ilonkát belökték a pincébe. Közben verték is őket, mert nagyon jajgattak. Az is lehet, hogy erőszakot követtek el rajtuk, de akkor a Pető, meg az Ilonka ura vérfürdőt rendez itt, kérem. Még a hajlat előtt visszanéztem. Sokszor nem mértem, mert rámszegezték a fegyvert. Féltem, őrnagy elvtárs. Láttam, hogy a két oldalsó ablakban, amelyiken vasrácsok vannak, nagy köveket raknak. Az egyik hasábfákat dobált be az ajtón. Ott van az öl a pince előtt, nem kellett érte messzire menni.

— Milyen fegyverük van?

— Nem értek én ahhoz, őrnagy elvtárs. Csak azt láttam, hogy nagy kerek dob van az alján, a csöve meg lyukacsos.

A parancsnok a telefonhoz lép.

— Nem szabad. Ne telefonáljon. Azt mondták, agyonlövik, ha segítséget hív — ijedezik az

asszony.

— Ne aggódjon, Bánkiné. Egyelőre még én vagyok a parancsnok. Élek, jogom is van. Én

parancsolok itt és nem a banditák. Itt az történik ma is, holnap is, amit a parancsnok elhatároz. Ne féljen, akkor is kihozzuk az asszonyokat, ha a saját életünket tesszük kockára. Vagy másként ismer bennünket?

— Jaj, dehogy fiam. Ügy szeretjük magukat, de mi lesz azzal a két szerencsétlen asszonnyal?!

— A sopánkodással nem segítünk. Üljön le, nyugodjon meg, majd hazakísérjük, a többit meg bízza csak ránk.

Péter - Balázs a telefonnál áll, hallgat, csak félszavakkal válaszol. Közben int az ügyeletesnek. Mutatja az ujjúval, hogy nyomja meg a csengőgombot. Az ügyeletes egy darabig áll, mintha gyökeret eresztett volna a lába. A parancsnok rápillant. Helyrebillen, máris kivágódik a szobából.

Az őrnagy bólint aztán felel.

— Értettem. Azonnal intézkedem. A járőrök a helyükön maradnak, zárnak. Igen, pontosan. A bennlevők két csoportban biztosítanak. Időt! Teljesen világos. Értettem, végrehajtom!

Alig tette helyére a kézibeszélőt, a folyosón készen állnak a

határőrök. A kutyás Sátánnal. A lovász két felnyergelt lovat tart vezetékén fogva az udvaron. Balogh már járó motorral várakozik a nyitott kapu előtt. A többiek felszerelve, fegyveresen, kérdő tekintettel. Zavarja őket, hogy kintről semmi jelzés nem érkezett. Még nem tudják, miért, milyen hírrel érkezett Piroska néni.

— Angyás. Csak egy lovat kérek. A nyeregkápába rejtsék el a rádiót, de úgy, hogy vételkészen legyen. Faludi, csináljon vele valamit, hogy adáskor ne kelljen a gombot nyomkodni. De sebesen, nincs vesztegetni való időnk. Az egyik csoport parancsnoka Csík András őrvezető. A másik csoportot Pusztai tizedes vezeti. Mindenki a megszokott helyén legyen. Mindkét csoportban legyen egy-egy rádió. Máté főhadnagy és Tóth törzsőrmester az őrsön maradnak, tartják az összeköttetést a riadócsoportokkal, a felsőbb parancsnoksággal. Ismertetem a helyzetet.

— Két fegyveres, előttünk ismeretlen személy, befészkelte magát a régi gombapimcébe. Ismerik? Ott van a büdös kút mellett, az útkaparóháztól száz méterre. Két asszonyt is magukkal vittek. Minden jel arra mutat, hogy túszként tartják fogva őket. Piroska néni ismereteire támaszkodva feltételezhető, hogy két dobtáras géppisztolyuk van. Lehetséges, hogy más lőfegyver és robbanóanyag is van a birtokukban.

(Folytatjuk)

J

A KITÜNTETETT TANÁR

Egy pedagógus műhelyében