Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)
1975-08-24 / 198. szám
Z • PETŐFI NEPE • 1975. augusztus 24. Előnyösen változtak Portugáliában a belpolitikai viszonyok SÚLYOS MERÉNYLET A MOZGÁS- ÉS SZÓLÁSSZABADSÁG ELLEN Interpelláció a francia miniszterelnökhöz a párizsi pályaudvaron történtek miatt Robert Ballanger, a francia nemzetgyűlés kommunista frakciójának elnöke írásos interpellációt intézett Jacques Chirac miniszterelnökhöz a párizsi Austerlitz pályaudvaron pénteken lezajlott incidens ügyében, amelynek során a rendőrség megakadályozta Georges Marcfiais képviselőt, az FKP főtitkárát, hogy belépjen a pályaudvarra és elbeszélgessen a vasutasokkal. Ballanger rámutatott, hogy ezzel a lépéssel a belügyminiszter és a kormány újból és botrányos módon megsértette a demokratikus szabadságjogokat. A képviselő választ kért a kormányfőtől arra, milyen intézkedéseket tervez annak érdekében, hogy a rendőrség egyetlen funkciójának megfelelően garantálja a szabadság- jogokat, az állampolgárok személyes biztonságát és javainak védelmét. Nyilatkozatban fejezte ki felháborodását a FKP párizsi szervezete és a CGT irodája. A párizsi kommunisták hangsúlyozzák, hogy a kormány eme eljá- * rása súlyos merénylet a moz- gássrjjbadság és a szólásszabadság ellen és bebizonyította, menynyire hasznosak az ilyen találkozók a dolgozó kollektívákkal. A vasutasoknak a CGT-hez tartozó szakszervezete az állami vasútigazgatósághoz intézett tiltakozó nyilatkozatot. A vasutasok, üzemi pártsejtek, dolgozó kollektívák már pénteken szintén tiltakozó táviratok tucatjaival árasztották el Michel Poniatowski belügyi állammi- nkztert. Kissinger tárgyal, Izrael tovább provokál (Folytatás az 1. oldalról.) dali katonai szárnyának, sem a csoportjukhoz közelebb került Carvalho tábornoknak nem sikerült a maguk javára billenteniük a katonai erőviszonyokat. A COPCON tisztjeinek péntek hajnali tanácskozásán, amelyet a területközi koordinációs ügyek minisztériumában irtottak. Carvalho tábornok elszige-' telődött. Még azok a tiszttársai is szembefordultak vele, akik addig ultrabalos szellemben támogatták antikommunista magatartását. Most azért fordultak tőle el. mert jobbra tolódott és lényegében egy platformra került az Antunes-féle „kilencek- kel”. akik felléptek a Goncal- ves-kormánnyal szemben. A lisszaboni Capital és a Republics értesülése szerint Carvalho csütörtökön durva hangvételű levélben szólította fel Vasco Goncalvest, hogy mondjon le kormányfői tisztségéről. Goncalves visszautasította az ultimátumszerű támadást. Ezután kivontak Carvalho nq_ rancsnoksága alól egy sor fontos alakulatot, köztük a közbiztonsági rendőrséget és a köztársasági nemzeti gárdát. (Ezeket most közvetlenül Costa Gomes- nek rendelték alá.) Kiderült, hofy Carvalho és Fabiao (a szárazföldi erők „ingadozó” főparancsnoka) sem a középső, sem a déli katonai körzetben nem számíthat olyan erőkre, amlyekkel a siker reményében megkísérelhetnék a hatalomátvételt. Ennek tulajdonítható — mutatnak rá lisszaboni megfigyelők —. hogy a déli katonai körzet parancsnokságán tett látogatásuk után békülékenv Anvar Szadat egyiptomi államfő és Henry Kissinger amerikai külügyminiszter pénteken folytatott ötórás megbeszélése során bizonyos haladást ért el, de több probléma megoldatlan - nradt — jelentette ki pénteken este Alexandriában egy egyiptomi kormányszóvivő. Kissinger szombaton délelőtt Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszterrel tárgyalt, majd Damaszkuszba, ezt követően Izraelbe repül, és onnan tér visz- sza Egyiptomba. A tervek szerint ma érkezik ismét Alexandriába a tárgyalások folytatására. Néhány órával Kissinger Izraelből történt elutazása után Rabin izraeli miniszterelnök tévényilatkozatban utalt arra, hogy nézete szerint egy újabb csapat- szétválasztási megállapodás „lényeges politikai változásokat” • Az angolai polgárháborús állapotok miatt a menekülő fehérek szá. mára Dél-Afrika ilyen képünkön látható .táborokat létesített. A portugál hatóságok jelenleg nem győzik az egykori telepesek le- származottainak légiúton történő elszállítását. (Telefoto—AP—MTI —KS.) hangnemű közleményben támogatták a forradalom célját: a szocialista társadalom megteremtését. Különösen fontosnak tart ják. hogy Fabiao szombatra virradóra külön közleményben méltatta a nép és a Fegyveres Erők Mozgalma szöveségének forradalmi jelentőségét, és a portugál társadalom szocialista átalakítására tett erőfeszítéseket. Az erőviszonyok módosulása nvomárt Costa Gomes elnök tárgyalásokba kezdett az egyes pártok vezetőivel és a különböző katonai áramlatok képviselőivel egy politikai kompromisszum megkötéséről. amellyel tovább csökkenthetnék a polgárháborús konfrontáció veszélyét. Gomes ennek a törekvésnek jegyében pénteken fogadta Cunhalt, a Portugál Kommunista Párt főtitkárát. hozna Egyiptom és Izrael viszonyában. Ugyanakkor azt állította, hogy nagyon kevés reményt lát egy hasonló egyezmény megkötésére Szíriával, mert ebben a vonatkozásban „rendkívül kicsi a mozgási lehetőség” a diplomáciai tárgyalásokon. 9 Kissinger amerikai külügyminiszter az „apró lépések” amerikai politikájával összhangban; újra elkezdte közvetítő tárgyalásait a közel-keleti térségben. Képünkön: Szadat egyiptomi államfővel tárgyal Az izraeli tüzérség pénteken két dél-libanoni települést lőtt, anyagi károkat okozva. Az izraeli határ közelében egy libanoni földműves izraeli aknára lépett és súlyos sérüléseket szenvedett. HETI VILÁGHTRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA HÉTFŐ: A mexikói elnök havannai látogatása. — A Biztonsági Tanács támogatja a Zöldfoki-szigetek és Sao Tómé ENSZ-tagságát. — Üjabb fegyveres összetűzések Angolában. KEDD: A baloldali erők tiltakozó sztrájkmegmozdulása Portugáliában. — Spanyol—amerikai tárgyalások. — Belpolitikai feszültség Argentínában. SZERDA: Az amerikai külügyminiszter elindul közel-keleti közvetítő kőrútjára. — A kambodzsai kormányküldöttség Pekingból Phen- janba utazik. CSÜTÖRTÖK: Szovjet—amerikai indítvány a genfi leszerelési bizottságban. — Megalakul Banglades új kormánya. — Az Egyesült Államok részlegesen feloldja a Kuba-ellenes blokádot. PÉNTEK: Koszigin a Moszkvába érkező román kormányfővel tárgyal. — Harcok Portugál-Timoron. — Venezuelai bejelentés az ola]- államosításról. SZOMBAT: A Portugál Komunista Párt politikai megbeszéléseket javasol a polgárháborús robbanással fenyegető helyzet rendezésére. — Előkészületek a rhodesiaí párbeszéd megkezdésére. így látja a hetet hírmagyarázónk, Réti Ervin Higgadt és felelősségteljes politikai tárgyalásokat a polgárháborús összeütközéssel fenyegető, súlyos ellenségeskedés helyett — így jelölte meg a reális kivezető utat a válságból a Portugál Kommunista Párt. Tizenhét hónapja annak, hogy végbement a nagy fordulat és a pirosszegfűs április új szakaszt nyitott Portugália életében. Egy pillanatig sem hittük, hogy köny- nyű és egyszerű feladat lesz felszámolni a félévszázados fasiszta rezsim, valamint a roskatag gyarmatbirodalom örökét, s balra át- ot hajtani végre a NATO egyik stratégiai kulcspontján. A reakció eddig három ízben próbálkozott az új hatalom erőszakos 9 Jeruzsálemben szerdán éjjel heves jobboldali tüntetések zajlottak le, tiltakozásul Kissinger amerikai külügyminiszter legújabb közel-keleti diplomáciai vállalkozása ellen. (Telefoto —AP—MTI —KS.) megdöntésével. A mostani, negyedik rohamnak két új jellegzetessége van, s ezek különösképpen bonyolítják a helyzetet. A támadások éle a kommunisták ellen irányul, s ebben a heves antikommunista kampányban — amely a szavak csatáján túl halálos és sebesült áldozatokat is követelt —, a korábbi koalíciós partnerek, a szocialisták, demokratikus néppártiak, bizonyos egyházi körök is részt vesznek. Ugyanakkor megbomlott az MFA-nak, a Fegyveres Erők Mozgalmának egysége, s három fő irányzat alakult ki a hadseregen belül. A szociáldemokratákhoz közelálló Antunes-csoport a jelek szerint hajlandó összefogni a baloldal szélsőségeseivel, hogy felülkerekedjenek a következetesen haladó tiszteken. A reakció pedig mindinkább vérszemet kap Észak-Portugália városaiban és falvaiban, A kritikus helyzetben a kommunisták a tömegekhez fordultak: a szakszervezeti szövetség kedden rövid tiltakozó sztrájkot szervezett, majd két nap múl va a baloldali erők is ott voltak a nagy lisszaboni tüntetésen. Mindezzel párhuzamosan a PKP hajlandó a messzemenő politikai tárgyalásokra, az antifasiszta összefogás megújítására, s adott esetben nem zárkózik el az átmeneti kormány ésszerű átalakítása elől sem. Lényeges elem minden külföldi beavatkozás kizárása, hiszen a NATO és a Közös Piac elsősorban gazdasági zsarolással próbálkozhat a nehézségek láttán. A belső gondok mellett a portugál vezetésnek ''az angolai, sőt legújabban a timori válsággal is szembe kell néznie. A délnyugat-afrikai ország a menetrend szerint november közepén nyerné el függetlenségét, de Angolában állandósultak a fegyveres összecsapások. Timoron (az Ausztrália szomszédságában fekvő sziget nagyobbik része Indonéziához, a maradék Portugáliához tartozik) gyakorlatilag polgárháború robbant ki, az ellenőrzés kicsúszott Lisszabon kezéből, s ausztráliai hadihajókat kértek fel a portugál lakosság elszállítására. A telepeseknek ez a gyors ütemű visszaáramlása az anyaországba tovább tetézi az amúgyis meglevő gondokat-bajo- kat'. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a következő napok különösen fontosak lesznek Portugália életében. , Genfben, a leszerelési bizottság ülésén jelentős mozzanat történt. Közös, szovjet—amerikai indítványt terjesztettek elő az emberi környezet katonai célokra való felhaszpálásának megakadályozásáról. A téma a hetvenes esztendők problémáit hordja matt Pénteken Frankfurtba érkezett Chavan indiai külügyminiszter, akit a repülőtéren nyugatnémet kollégája, Genscher fogadott. 1 S/EMLE ~| Megegyezés, de beavatkozás nélkül tt Harold Wilson brit kormányfő szabadságát megszakítva rádió cs tv-beszédet intézett a nemzethez. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az ország „nehéz évnek” néz elébe, s a lakosság támogatását kérte a kormány gazdaságpolitikája számára. gában: a mesterséges földrengések, szökőárak, tájfunok előidézése már nem tartozik a lehetetlenségek világába. A békés egymás mellett élést erősíti, a katonai enyhülést szolgálja, amikor a technikai-tudományos forradalom területén legtovább előrehaladó két nagyhatalom, közösen javasolja a környezet igazi védelmét. Genf rúásik fóruma, a közel- keleti békeértekezlet immár hatszázadik napja „tetszhalott”. Az amerikai külügyminiszter, aki a hét derekán „kilencven százalékos esélyekkel” újabb ingázd körútra indult, egyelőre Genf kikerülésével szeretné tető • alá hozni a második egyiptomi—izraeli egyezményt. Bizonyos részletek tisztázása még hátra van, s az Izraelben fellángolt Kissin- ger-ellenes tüntetések bonyolítják az alkut. A heti körkép nem lenne teljes Latin-Amerika nélkül. Venezuela, a világ egyik legnagyobb olajtermelője bejelentette, hogy újévtől államosítja természeti kincsét; Argentínában, ha lehet még a korábbiaknál is zavarosabb a helyzet; a mexikói elnök személyében latin-amerikai államfő vendége volt a szocialista Kubának. Ezek a címsorok, de a kontinens változását mutathatta az a hír is, hogy Washington részlegesen feloldotta a Kuba-ellenes blokádot. (A részlegesség annyit jelent, hogy közvetlenül Amerikából még nem történnek szállítások, de USA- cégek latin-amerikai leányvállalatai már kereskedhetnek Havannával.) Az Egyesült Államok ezzel lényegében a kudarcot ismerte el, a szükségből szeretne erényt kovácsolni. Washington kénytelen-kelletlen lépett, bár a példánál maradva, a szükségből született erény még mindig csak részlegesnek mondható ... Leonyid Brezsnyev legközelebbi amerikai látogatásakor alá lehel írni a második SALT-megál- lapodást, ha addig sikerül megfelelő tartalommal kitölteni a vla- gyivosztoki megállapodásban kialakított kereteket — jelentette ki Leonyid Zamjatyin, a TASZSZ vezérigazgatója a moszkvai rádióban pénteken este „A nemzetközi helyzet, kérdések és vála szók” című, fórum jellegű műsorában. Mint mondotta, a SALT— II. tárgyában ez idő szerint technikai kérdések vannak napirenden. Amiről a tárgyalások folynak. annak a keretét Vlagyivosztokban határozták meg. most ezeket a keleteket kell tartalommal megtölteni. Vannak nehézségek — fűzte hozzá — de azok technikai jellegűek. Zamjatyin utalt arra, hogy Leonyid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, amikor az amerikai képviselő- küldöttséget fogadta, megjegyezte: két-három találkozóra — közöttük külügyminiszteri szintű megbeszélésre — lesz szükség ahhoz, hogy tető alá hozzák a megállapodást. Ez esetben az egyezmény realizálható lesz. Kérdésekre válaszolva Zamjatyin foglalkozott azokkal a kísérletekkel is, amelyekkel egyes amerikai kongresszusi képviselők megpróbálták összekapcsolni a kétoldalú szovjet—amerikai kereskedelmi megállapodás törvényerőre emelését a Szovjetuniótól várt egyoldalú kivándorlási engedményekkel. Elöljáróban Zamjatyin hangsúlyozta. ATHÉN. Egy athéni bíróság szombaton délben halálra ítélte Georgiosz Papadopulosz volt diktátor államelnököt és két helyettesét, Sztilianosz Patta- koszt és Nikolaosz Makarezoszt, az 1974-ben megbukott fasiszta katonai junta vezetőit. A három magas rangú katonatiszt 1967. április 22-én puccsal jutott hatalomra. Az athéni bíróság további nyolc vádlottat életfogytiglani, hetet pedig 5—20 évi börtönbüntetésre ítélt. Két vádlottat — bizonyítékok hiányában — felmentett. (Reuter. DfA, AFP) WASHINGTON. Juno Green amerikai szövetségi bíró felszólította a washingtoni kormányt, hogy legkésőbb november 15-ig juttassa el hozzá a Rosenberg- házaspár ügyével kapcsolatban még birtokában levő okmányokat. Mint ismeretes, a Rosenberg. házaspárt koholt vádak alapján 22 évvel ezelőtt ítélték el és végezték ki. A per újrafelvételét két gyermekük kérte. ((AFP) PEKING. Norodom Szihanul: kambodzsai államfő szombaton hogy minden ilyen kísérlet egyszerűen a szovjet belügyekbe való beavatkozási próbálkozás, amely elfogadhatatlan. Rámutatott: az amerikai képviselők többsége is helyteleníti az ilyen ösz- szekapcsolási kísérleteket. Ott is es a Szovjetunióban is az a vélemény, hogy a 'kereskedelmét kölcsönösen előnyös alapokon keli lebonyolítani, a diszkriminációs intézkedések általában zavarják a kapcsolatokat — mondotta. majd megjegyezte, hogy az illetékes szervek a kivándorlási kérelmek 98 százalékát kedvezően bírálták el, míg a fennmaradó két százalék esetében ezért voltak kénytelenek elutasító választ adni, mert a folyamodó államtitok birtokában volt. Az európai biztonsági értekezlet zárószakaszával kapcsolatban feltett kérdésre válaszolva Zamjatyin hangsúlyozta, hogy a Helsinkiben aláírt záródokumentum kompromisszum eredménye volt ugyan, de az engedmények a béke érdekében történtek. Visszautasította azokat az egyes — főleg nyugati — kísérleteket, amelyekkel megpróbálják a záródokumentum egyes részeit kiemelni, másokat meg figyelmen kívül hagyni. A helsinki záródokumentum egy és oszthatatlan — hangsúlyozta és befejezésül az SZKP KB főtitkárát idézve rámutatott arra. hogy ez a megállapodás rendkívül fontos a jövőre nézve, mivel hosszú évtizedekre mutat előre és biztosítja az európai nyugalmat. Phenjanból visszaérkezett Pe- kingbe. Vele érkezett Penn Nouth a kambodzsai királyi nemzeti egységkormány miniszterelnöke és Khieu Samphan miniszterelnök-helyettes, akik kambodzsai kormányküldöttség vezetőiként járnak a KNDK-ban. Szihanuk államfő Kim ír Szén elnök meghívására május közepe óta tartózkodott a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Nyugati hírügynökségek úgy tudják, hogy a kambodzsai kormányküldöttség phenjani tartózkodása során megállapodás jött létre arról, hogy Szihanuk államfő egy később nyilvánosságra hozandó időpontban visszatér Kambodzsába. (AFP, Reuter), MADRID. Dekrétumot fogadtak el Spanyolországban „Terrorista és földalatti tevékenység elleni harcról”. Spanyol lapjelentések szerint az új dekrétum felhatalmazza a rendőrséget és a csendőrséget, hogy bírósági eljárás nélkül letartóztassa és bebörtönözze mindazokat akik feltehetően „terrorista szervezetekhez” tartoznak (TASZSZ) ESEMÉNYEK SOROKBAN