Petőfi Népe, 1975. augusztus (30. évfolyam, 179-204. szám)

1975-08-24 / 198. szám

tinWVIJ NEGYEDMILLIÓ HEKTÁRRÓL KELL A gabona aratása után a felkészülés, erőgyűjtés időszaka a végéhez közeledik Bács-Kiskun megye mezőgazdaságában. Az év legnagyobb munkája, az őszi betakarítás következik, amikor negyedmilüó hektárról kell a szántóföldi és kertésze­ti termékeket leszedni, elszállítani. AX MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA r Aft , t • Próbaszüret a kecskeméti Törekvés Tsz burgonyaföldjén. NDK­XXX. évf. 198. szám Arat yll IlHer 1975. augusztus 24. vasárnap gyártmányú gépekkel takarítják be a termést. MEGVALÓSULÓBAN A GAZDASÁGPOLITIKAI INTÉZKEDÉSI TERVEK Kedvező félévet zárt Kecskemét ipara A címben jelzett intézkedési terveket az MSZMP Központi Bizottságának múlt év december 5-i, — a gazdasági munka hatékonyabbá tételére vonatkozó — határozata nyomán készítették el az üzemekben. A ha­tározat lényege a következőkben tömöríthető: Ahhoz, hogy termelési, beruházási életszínvonal-po­litikai céljaink elérhetők legyenek — a tőkés világgaz­daságban érvényesülő és népgazdaságunkat is kedve­zőtlenül érintő hatások ellensúlyozására — minden vál­lalatnál javítani kell az üzem- és munkaszervezést. Job­ban ki kell használni a termelő berendezéseket, éssze­rűbben takarékoskodni a munkaerővel, anyaggal és energiával, támaszkodni a dolgozók őszinte tenniakará- sára, s nagy súlyt helyezni a szocialista munkaverseny- ben rejlő lehetőségek kibontakoztatására. Hovatovább a IV, ötéves terv­időszak utolsó fél évéből is le­telik már két hónap. Érthető, hogy a megye üzemeiben szinte naponta előkerülnek a szóban- forgó KB-határozat alapján ké­szített helyi intézkedési tervek, amelyek következetes végrehaj­tása épp úgy egyéni, mint válla­lati, össztársadalmi érdek. Hi­szen elosztani, élvezni, vagy elfo­gyasztani csak azt lehet, amit megtermeltünk, előállítottunk. Az első fél évben elvégzett munkát valamennyi üzem gaz­dasági és pártvezetése számba vette, s a mérleg a városi össze­gezésben is rendelkezésre áll. A kecskeméti városi pártbizottság mellett működő gazdaság- és szövetkezetpolitikai munkabizott­ság, valamint a pártbizottság munkatársai 32 gazdasági egy­ségnél gyűjtöttek tapasztalatokat. Ezekről kérdeztük dr. Kőrös Gás­párt, a kecskeméti városi párt- bizottság első titkárát. — Elöljáróban hadd említsem meg, — kezdte dr. Kőrös Gás­pár tájékoztatóját — hogy a rendkívül jelentős határozat meg­valósítását végrehajtó bizottsá­gunk folyamatosan figyelemmel kíséri. A párttitkári értekezlete­ken rendszeresen szerepel az eb­ből adódó feladatok végrehajtá­sának áttekintése, s néhány üzem gazdasági és pártvezetőit vb-ülé- sen is beszámoltattuk. Ami az első fél év eredmé­nyeit illeti: Kecskemét szocia­lista ipara és építőipara 3 mil­liárd 519 millió 799 ezer forint termelési értéket állított elő, ami a múlt év első hat hónapjához mérten 17,6 százalékos többlet- teljesítést jelent. Ezt a fejlődési ütemet is meghaladta a kohó- és gépipari, valamint a könnyű­ipari ágazat. Az előbbinél 32, az utóbbinál 28 százalékos a termelésnövekedés a bázis-idő­szakhoz képest. Megállapítható tehát, hogy a város üzemet megtelelő munka- szervezési intézkedéseket tettek. Kiviláglik ez abból is, hogy a 17,6 százalékos termelésnöveke­dést mindössze 2,7 százalékos létszámemelés mellett érték el. Helyesen értelmezték a válla­latok a Központi Bizottság hatá­rozatát egyéb vonatkozásaiban is. Szemben az 1974. I. tél évi 864 millió exporttal, az idén 1 mil­liárd 66 millió forint értékű ter­méket szállítottak külföldre. Fi­gyelemre méltó, hogy a tőkés export 17,6 százalékkal emelke­dett. E tekintetben jó példaként említhető a Kecskeméti Bromfi- feldolgozó Vállalat, a BRG Kecs­keméti Magnetofongyára, az Al­földi Cipőgyár, a Szerszámipari Művek, az IGV, a Fémmunkás Vállalat és az ÉPFA kecskeméti parkettgyárának exporttevékeny­sége. Növekedett a város iparában a termelőberendezések kihasználtsá­ga és a kettős műszakok száma. A baromfifeldolgozó vállalatnál például a kombinált szalagok üzembehelyezése, a szükségletek­hez igazodó kétműszakos terme­lés. a szállítás korszerűsítése, a tervszerű nyersanyagszállítás nemcsak a termelés növekedését segítette elő, hanem csökentette a fajlagos költségeket is. Haté­konyabbá, gazdaságosabbá vált például az energiát elhasználás. Figyelemre méltóak a takaré­kossági intézkedések nyomán el­éri első fél évi eredmények. A város ipari vállalatainál és mező- gazdasági üzemeiben együttesen csaknem százmilliós megtakarí­tást eredményezett az intézkedé­si tervben megcélozott feladatok teljesítése. Az ipar első fél évi termelésé­nek csupán főbb adatait említet­tem abból a témából, amelyből hamarosan végrehajtó bizottsági ülésen tárgyalunk ismét, külö­nös tekintettel a további felada­tokra. Korántsem kielégítő még például 'a készletgazdálkodás, meglehetősen sok a gazdaságta­lan termék, helyenként a bázis- időszakhoz képest emelkedett az. alkalmazotti létszám. Vagy pél­dául a szocialista munkaverseny, s annak élenjárói sem mindenütt kapják meg a megérdemelt és , kellő nyilvánosságot, pedig ennek ösztönző hatása közismert. Az eía.ita feladatok megkülönbözte­tett figyelmet érdemelnek, s jelentős politikai feladatokat ló­nak az üzemi pártszervezetekre. — mondotta befejezésül dr, Kő­rös Gáspár. P. 1. A TERMÉST BETAKARÍTANI Szedik a burgonyát és a cukorrépát a szövetkezetek A munka első szakasza a bur­gonya betakarításával meg is kezdődött. A nagyüzemek 1400, a háztáji és kisgazdaságok 6600 hektáron vetették el ezt a nép­élelmezési cikknek számító nö­vényt. Az iparszerű eljárás be­vezetése óta á MEZÖTERMÉK- társulás hét szövetkezetének 750 hektárján annyi burgonyát ter­mesztenek, hogy az bőségesen fedezi a megye állami és szö­vetkezeti kereskedelmében egész éven át áruba bocsájtott meny- nyiséget, és megyén kívüli szál­lításra is jut belőle. Sajnos, a mezőgazdasági gépkereskedelem még azt a néhány burgonyakom­bájnt sem tudja pótalkatrésszel ellátni, amelyet a társulás szö­vetkezetei vásároltak. A kecskeméti Törekvés Tsz ez évben 130 hektárról takarítja be a burgonyatermést három gép­sorral. A két éve vásárolt bur­gonyakombájnokhoz már házilag kellett alkatrészeket készíteni nagy költséggel és különleges anyagból, mert az AGROKER nem tartott olyat raktáron. A következő hét elején az 5117 hektáron termesztett cukorrépa szedését kezdik meg Bács-Kis­kun megye mezőgazdasági nagy­üzemei. Erre a munkára 76, kü­lönböző típusú répabetakarító gépsort állítanak munkába1. Ezek tíz órás munkanaponként össze­sen 223 hektár termését képesek felszedni. Sajnos, a feldolgozóipar teljesítőképessége jóval alatta marad a mezőgazdasági üzemek betakarító és szállító kapacitá­sának. Ez rendkívül hátráltatja a szövetkezetek és állami gazda­ságok munkáját, hiszen a szőlő, a kukorica, a paradicsom szállí­tása is akkor következik. A Bácskában t a dávodi Augusztus 20. Tsz-nek napi 30 vágón cu­korrépa felszedéséle alkalmas gépei vannak, a cukorgyár azon- oán csak 6 vagon termést ké­pes fogadni az átvevő telepen a dávodi szövetkezettől. A több mint 5 ezer hektárról az állami gazdaságok és a terme­lőszövetkezetek 17,5 ezer vagon cukorrépát várnak. A vetésterü­let csupán 1,2 százaléka a me­gye tavaszi szántóföldi növényei termőterületén ele, az egymillió 750 ezer mázsa termés betakarí­tása, szállítása azonban igen nagy' feladat olyan időszakban, amikor az esőzés gyakran hátráltatja a munkát. K. A. • A fülöpszállási Vörös Csillag Tsz egyik mélyfekvésű, belvizes te­rületén csak muhart tudtak termeszteni. Á takarmányt nemrég gyűjtötték össze. Képünkön a bálázógép munkáját irányítja Se­bők István traktoros. (Szilágyi Mihály felvételei.) Előnyösen változnak Portugáliában a belpolitikai viszonyok Portugáliában az elmúlt 48 által csökkent egy jobboldali ha­órában — a jelek szerint — a taJomátvételi kísérlet lehetősé­íorradalmi baloldal számára ee. A legfontosabb fejlemény előnyösen változtak a katonai s az. hogy sem Antunesék jobbol­a politikai erőviszonyok, és ez- (Folytatás a 2. oldalon.) Tudományos ismeretterjesztés Uj berendezés, új szerződés a kecskeméti Fémmunkásban A Fémmunkás Vállalat kecs­keméti gyárában elkészült az új, úgynevezett revétlenítő berende­lés. Ennek léhyege, hogy az acélt teljesen meg tudják tisz­títani a különböző szennyező­déstől, ami a korrózióvédelem szempontjából igen jelentős. A könnyűszerkezetes elemekből készülő csarnokok élettartama a korábbiakhoz viszonyítva így sokkal hosszabb lesz. A kecs­keméti gyár egy nyugatnémet cégtől vásárolta a berendezést, de az úgynevezett kiszolgáló gépsorokat helyben gyártották. Mint azt Laczi Istvántól, a kecskeméti gyár termelési fő­mérnökétől megtudtuk, a revét­lenítő berendezés, illetve csar­nok mellett új festőműhelyt is kialakítanak. A modern festő­szóró berendezést szintén az NSZK-ból vásárolták. Még egy hír a Fémmunkás gyárból: egy raktárépület acél- szerkezeteinek gyártásul szer­ződést kötöttek az NDK-beli IFA tehergépkocsi gyárral. A tervek szerint 59 millió forint értékű acélszerkezetet gyárta­nak. A raktárépület hossza 240 méter, szélessége 100 méter lesz, azaz 24 ezer négyzetméter alap- területű. Az acélszerkezetek gyártását augusztus elején kezd­ték, s jövő év elején fejez5' oe. • Az IFA tehergépkocsi gyár raktár- épületéhez szükséges acélszerkezetek főtartóit hegesztik. • Készül az új festőműhely (Pásztor Zoltán felvételei.) Nincs olyan nap, hogy ne találkoznánk a TIT tevékeny­ségének jeleivel. Lehetséges, hogy sokan nem ismerik a rövidítés ponies megfejtését, de szinte mindenki tud a köz­reműködésükkel szervezett e őadás .król, tanfolyamokról. Tavaly több mint négyszáz- ezren vettek részt a Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat Bács-Kiskun megyei ren­dezvényein. Különösen Kecs­keméten. a bajai és a kecske­méti járásban hallgattak meg sokan egy-egy előadást, láto­gattak számukra érdekesnek ígérkező sorozatokat. Kérdezhetnék számosán, hogy miért foglalkoznak vi szonylag gyakran, s megkü­lönböztetett figyelemmel párt­én tanácsi testületek, kulturá­lis irányító apparátusok a Tu­dományos Ismeretterjesztő Társulat munkájával. A vá­lasz egyszerű: mert politikai, gazdasági, kulturális fejlődé­sünket befolyásolja a TIT te­vékenységének a hatékonysá­ga. És nemcsak úgy általában, minden mindennel összefügg alapon. Az egész világon napról napra növekszik a tudomá­nyos ismeretek jelentősége. Hajdanán az érettségire tanult tudásmennyiséggel élete végé­ig tájékozódhatott bárki. s jogosan sorolta magát a mű­velt emberek közé. ha időn­ként felfrissítette szerzett is­mereteit. Ma a gyors fejlődés egy évtized alatt elkoptatja, kiselejtezi az iskolában tanul­tak jó részét. Az új társadalom építése, a szocialista demokratizmués közéletiség élénkítése eddig is megkívánta népünk műveltsé­gének a gyarapítását. Tapnsz­Ihk talataink alapján felelősséggel leírhatjuk, hogy a tudatfor­málás, a szellemi újraterme­lés napjainkban elengedhetet­len követelmény az élet leg­különbözőbb területein. Ezért tekinthető a közmű­velődés politikai ügynek, ezért össztársadalmi érdek az új iránti fogékonyság erősítése, a lehetőségek felismerési ké­pességének kifejlesztése, az általános és a szakmai mű­veltség új elemeinek gyors el­tér jesztése. Minél értelmesebb valaki, annál könnyebben be­illeszkedik a termelési rend­szerbe, társadalmi környezet­be, annál jobban hasznosít­hatja meglevő ismereteit. A nagy múltú közművelődé si társulás nevében különösen fontos a tudományos sző. Vagyis nem akármilyen isme reteket' terjesztenek, hanem tudományos ismereteket. Ez korunkban azt jelenti, hogy a társadalom, a politika, a gaz­daság, az emberi lét valódi törvényszerűségein alapuló, a szocialista emberformálást se­gítő ismereteket. Már a témaválasztásban megmutatkozik a tudatosság, az igényesség. Egy—másfél évtizede az úgynevezett ve­gyes előadássorozatok t'oltnk divatban. Az egyik aIkólóm­mal Liszt Ferencről, legköze­lebb a tengerhajózásról, majd a helyes viselkedésről hall­gathattak előadást például az egyik munkásakadémia hall­gatói. Ma a tematikus soroza­tok kerültek előtérbe és az úgynevezett összetett formák. A ..komplex" ismeretter­jesztésben országosan is az el­sők közé tartozik a kecskemé­ti járás, a megyeszékhelyen tavaly a televízióból jól is­mert egyéniségek előadásaira voltak a legtöbben kiváncsi­ak A külpolitikai, a távoli országok életét bemutató ren­dezvények mindig telt házat vonzottak. A bajai járásban régen figyelembe veszik az is­kola és a közművelődés egy­másrautaltságát. Ezt a tényt ügyesen kamet-ztatták, hasz­nosítják a TIT munkájában. Vitathatatlan, hogy a Tudo­mányos Ismeretterjesztő Tár­sulat ,,szolgáltatásai" iránti igény tovább növekszik. Az elmúlt héten olvashattuk, h^gy TIT-elöadok készítették föl az egyik kiskunfélegyházi terme­lőszövetkezet országos döntő­be jutott fiataljait a vetélke­dőre. Bekdpcsolódott a társu­lat a közlekedési szabályok oly szükséges tanításába. Bács- Kiskun megye sajátos hely­zetéből adódóan különösen je­lentős a nagyközségek kultu­rális élete, örvendetes, hogy a TIT önálló falusi szerveze­tek létrehozásával ..eléje megy" a mutatkozó igények­nek. Napestig sorolhatnák az új kezdeményezéseket. a társ közművelődési intézmények­kel. szervezetekkel erősödő együttműködés hatékony for­máinak a felsorolását. A munkásmüvelődésben is nö­vekszik érdemi szerepük. A TIT fontossága megköve­teli a még fellelhető formális motívumok, öncélúság meg­szüntetését. a hatékonyság erősítését. Mindez részben a társszervekhez fűződő kap­csolatok, a művelődési köz­pontok, házak, könyvtárak, tömegszervezelek kulturális tevékenységének a függi'énye. Elvárható, hogy az új „tanév­ben" még jobban érvényesül­jenek a világnézeti szempon­tok, még fogékonyabban rpz- diilnek az időszerű, sokakat foglalkoztató kérdésekre, vál­tozatosabban segítik a szabad idő ésszerű eltöltését. H. N.

Next

/
Oldalképek
Tartalom