Petőfi Népe, 1975. július (30. évfolyam, 152-178. szám)

1975-07-27 / 175. szám

Gyönyörű úton érünk Soltvad kertről Pirtóra.. Mintha a tér mészet erdőfoltokkal madárdal lal, zöld lobogással palástolni hogy - milyen mostohán bánt a: idevalókkal. A buckás homol jószerével a vetőmagot sem adtí vissza. A helybéliek elkeseredet­ten mondogatták: csak arra jól ezek a földek, hogy ne legyer jyuk a hajdani halasi határban Erősen gyökerezett a kínos sze­génység, a hitvány talajban el- csenevészett a jobbat áhító re­ménység. ■ Egy évtizede, hogy az utolsó földkunyhókat is betemették. Az 1951-ben alakult két szakszövet­kezet csak a hatvanas évek óta igazolja a várakozásokat. A sző­lő- és gyümölcstelepítési prog­ram, meg a_ vidéki iparosítás rántotta ki őket a százados sze­génységből. A változó körülmé­nyek hatására előttük is kitárult az emberhez méltó lét kapuja, melyet hiába nyitogattak az egyéni szorgalom kulcsával. Ne­gyedszázada olyan emberek ír­tók elő, hogy mit termeljenek Pirtón, kik tán soha sem láttak illancs homokot. A már-már hi- tükfogyott emberekben másfél évtizede sarjadt újra a bizalom, s éledt újjá a teremtő buzgalom. 1969-ben a Béke 75, a Május 180 forintot jövedelmezett na­ponta átlagosan egy-egy tag szá­mára. Háztájival és egyéb mel­lékesekkel már elfogadható lét­alap, noha elmaradt a tázlári, keceli szakszövetkezetek bevéte­létől. á nap pirította gyümölcsökből származó, a halasi üzemekben megkeresett forintokkal eltüntet­ték a veremlakásokat, bevezet­tették a villanyt, hozzájárultak a vízvezeték- hálózat építéséhez. ■ ■ Virágos Pirtó hét utcáján le­mérhető a falu fejlődése. Szalma Sándoméval a község egyetlen boltjában beszélgetünk. Szerinte ma sem fenékig tejföl itt az élet. Sorolja a bajokat. Rossz a föld, meglehetős az adó, kevés a munkahely. Az asszo­nyok számára különösen, ö ma­ga szegődményesként dolgozik az iskolában. Az öt kályha fű­téséért 201 Ft-ot kap havonta. Bedolgozó-üzem kellene, mond­ja. Többen bólogatnak, helyesel­nek. A férje Halasra jár, a GANZ-ba. Fél hétkor megy és este 6-kor jöm haza. Belterületi és járatos postás volt évtizedekig Katona István. Ki nem fogy a dicséretből, ami­kor Pirtóra terelődik a szó. Szin­te egyedül ő él régi házban, so­kan építkeznek. Magasan pávás- kodnak az árak, de a kereset se rossz. 76 éves nővére 16—16 fo­rintot leap óránként szőlőkötö­zéskor. ö maga 20 forint órabé­rért vállal mezei munkát, ha kedve tartja. A végrehajtó bizottság titkárát kértük: tegyen igazságot. Szal- máné vagy Katona bácsi jelle­mezte Pirtót. Horváth Ferenc mindegyikük­nek igazat ad. Néhány éve joggal tartottak az elnéptelenedéstől. Állandóan csökkent a lakosság száma (25 százalékkal keveseb­ben élnek ma Itt, mint 1949-ben). Volt. aki Gyűrűfű sorsától fél­tette. A vezetők látták, hogy a kö­rülmények kedvező változtatásá­val ragaszthatók ide az emberek. Minden tizedik házba bevezették a vizet, most újabb 31 portát köt­nek a hálózathoz. Kilencvenezer forint értékű társadalmi munká­val készítettek árkokat az újabb • Távtárgyalás a járással. A készüléknél Horváth Ferenc vb-tltkár. • A kora délelőtti órák mindig mozgalmasak. A házgyárépítés mesterei Nagy a sürgés-forgás ezekben a napokban a Kecskeméti Ház­gyárban. A gépek berendezések már a helyükre kerültek és min­den mozgásba lendült. Munká­sok. műszakiak, serege most azon fáradozik, hogy a technológiai követelményeknek megfelelően, másodpercnyi pontossággal — egymással összhangban — mű­ködjenek a hatalmas monstru­mok. A szakemberek között hat ta­pasztalt szovjet mérnök segíti a szerelést, a gépek, automatikák beszabályozásának irányítását. Van közöttük aki már félszáz házgyár építésében vett részt. Vei ük beszélgettem életükről, munkájukról. Két éve vannak Magyarorszá­gon, s ott voltak a Veszprémi Házgyár szerelésénél is. Azóta sok magyar szót megtanultak, ezért a tolmácsnak inkább csak a válaszadásnál volt szerepe. Tré­fásan mondogatták is. hogy a legközelebbi házgyár építésénél már nem lesz fordítóra szüksé­gük. Egy kivételével moszkvaiak, mégis legtöbbjük itt találkozott össze először. A szovjet mérnökcsoport veze­tője G. K. Gazetyin. mégis J. M. Morazovval kezdem bemutatásu­kat. ö dolgozik közülük ugyanis legrégebben a szakmában. A Szovjetunióban 1953-ban kezdték meg házgyári hálózat kiépítését, s Morozov 1958 óta vesz részt ebben a munkában. Moszkvától Bakuig, Leningrádtól Vlagyivosz­tokig pontosan ötven házgyár szerelésében működött közre. A veszprémi az 51., a kecskeméti az 52. a sorban. — Kellemes meglepetés volt számomra — meséli —. hogy itt, a Kecskeméti Házgyár építkezé­sén találkoztam ismét Kalocsa Istvánnal, akivel együtt jártunk Moszkvában az egyetemre. Mit mondhatok magamról? Házas va­gyok. eay kisfiúnk és egy kislá­nyunk van. A legérdekesebb munkám a moszkvai 3-as számú házgyártó kombinát építése volt. Talán azért, mert ez volt az első, amelynek szerelésében részt vet­tem. Az azóta szerzett tapaszta­latokat igyekszem most minél jobban hasznosítani. G. K. Gazetyin, a mérnökcso­port vezetője elmondta, hogy egyedül Morozovot ismerte már korábban is. és igen nagyra be­csüli szakmai tudását. Egy ízben komplett berendezést készítettek együtt spanyol megrendelésre, ö maga tulajdonképpen a Moszkvai Kísérleti Kombinátnál dolgozik, amelynek a feladata a műszaki fejlesztés és a meglevő beren­dezések korszerűsítése. A szovjet házgyárakat egyébként az egész világon szívesen vásárolják. Arra a kérdésemre, hogy — mint ku­tató munkát végzőnek is — mi a véleménye a jövő lakásairól, így válaszolt: — A század végén az emberek még jobb konstrukciójú lakások­ban laknak maid. A különböző célokra és igényekre elmozdítha­tó belső válaszfalakkal teszik al­kalmassá a lakásokat. Jobb lesz a hangszigetelés, szebb a külső stílus, amelyhez kerámiaburkola­tokat, szintetikus festékeket hasz­nálnak majd. — Kecskemét különösen a szí­vemhez nőtt — kezdi bemutat­kozását V. N. Kocsetov elektro­bovitéshez, „Fogdossak a kisipa­rosokat”, hogy ne kelljen min­den apróságért Halasra szaladni. f ■■ A vb-titkár most már hisz a lejlődésben, a 28 éve önálló Pir­id életerejében. Orvosuk ugyan már nincs, de tetszetős rendelőt építettek. Űj hajlékot kapott a kultúra. Az épület formás, de a berendezés még foghíjas, úgy hírlik. A dráguló építési költségek, te­lekárak is hozzájárulnak Pirtó megmaradásához. Jóval olcsób­ban jut önálló hajlékhoz valaki Itt, mint az „anyavárosban”. A nagy udvar, a kert megéri a na­pi utazás fáradalmait. Paraszt­embernek szokatlan az emelet, a kalicka-lakás. Ezért pirosod­nak a Kossuth, meg az Űj ut­cában az új tetők. Munkahely valóban kevés. Pró­bálkoztak egy-egy részleg letele­pítésével, de az előzetes felmé­rések kiderítették, hogy ‘ Pírtón nincs mód üzemalapítósra. Ke­vesen vállalnának helyben mun­kát. Elképzelhető, hogy idővel Pirtó „alvó falu” lesz; a lakos­ság nagyobbik része másutt dol­gozik? ■ ■ ■ ■ Bekukkantottunk az óvodába. A könyvtáros távolléte miatt el kellett halasztanunk az olvasó­szoba meglátogatását, s hasonló okokból az egészségház szemre­vételezését Zárva volt az iskola, csak a kocsmában és a boltban pezsgett az élet. Füredi Magdolna boltvezető Halasról jár naponta, gyakran maga hozza nagy táskában a friss árut Előfordult, hogy 20 kiló húst cipelt a buszon. A bő­vülő áruválasztéknak is tulajdo­nítható, hogy az utóbbi öt esz­tendőben megkétszereződött a forgalom. Nincs panasz az ellá­tására. Naponta hoznak friss kenye­ret a járási, székhelyről, s még cukrászsüteményt is igényelnek a pirtóiak. Könyv is fogy vala­mennyi, sör bőségesebben. Az üzletben olykor ketten — főként áruátvételkor — alig győzik a munkát. Türelmesek a vásárlók: itt beszélik meg. hogy mi is történt az átalakuló világban sokáig oly nehezen megkapasz­kodó községben. A nyugalom itt is látszólagos: Pirtón is moccan az élet. Heltai Nándor • Kell ennél jobb játékszer? óvodások. (Szilágyi Mihály felvételei) • A szovjet mérnökcsoporttal folytat megbeszélést Kalocsa István, a házgyár technológus mérnöke (bal szélen). Mellette Jegrafov, Mo­rozov, Gazetyin, Kocsetov, Danyilin. ‘ mérnök. — Ugyanis kislányom ebben a városban született. Egyébként valamennyien csalá­dostól. együtt itt lakunk. Abban is egyformák vagyunk, hogy mindegyikünk két gyermek aty­ja, Gazetyin kivételével, akinek egy fia van. Munkámról annyit, hogy a gyártócsarnok berendezé­seinek automatikáival foglalko­zom. Az automatika egyébként mind nagyobb teret hódít az üze­mekben is. meg a lakóházakban is. A lényeg az, hogy minél egy­szerűbb legyen a programozható­ság. Ezek beszabályozását és kar­bantartását természetesen csak szakember végezheti. V. D. Danyilin gépészmérnök kislánya is Magyarországon, Veszprémben született, ö maga jelenleg a betongyár és a gyár­tócsarnok gépeinek beállításával foglalkozik .Arra kértem tőle vá­laszt, hogy mi a folyamatos üze­meltetés titka. — A jól karbantartott gépek­kel soha sincs baj. A szovjet házgyárak kapacitása 1960 óta 100 százalékig ki van használva, — így is a gazdaságos —r-, s en­nek egyik titka, hogy a szovjet emberek szeretik és megbecsülik a gépeket. Tbilisziből jött R. G. Táscsján elektromérnök. A kecskeméti a harmadik házgyár, amelynek szerelésében részt vesz. Koráb­ban a Grúz Köztársaság Építés­ügyi Minisztériumában az auto­matikai osztályt vezette. Elmond­ta, hogy Grúziában minden nagy­városban van házgyár, az épít­kezéseknél azonban igyekeznek megőrizni az építészeti sajátos­ságokat is. A Kecskeméti Ház­gyárban a betongyár automati­kus berendezéseinek szerelését, beszabályozását irányítja. A sort V. Jegrafov automatika mérnökkel, a hő- és gőzautoma- tikák tudorával zárom. Egyéb­ként nem túlzók a rá vonatkoz­tatott jelzővel, hiszen korábban a Szovjetunió Tudományos Aka­démiáján dolgozott, ahol hasonló témával foglalkozott. Részt vett emellett a betongyári mérlegek megszerkesztésében, amit azután szabadalmaztattak is. Magyaror­szágon 1970-ben járt először a Szegedi Házgyár építésénél. Büsz­kén említi, hogy a most Kecske­méten dolgozó szovjet mérnök­csoportnak magyar kitüntetései is vannak, amit Bondor József építési és városfejlesztési minisz­ter nyújtott át a Veszprémi Ház­gyár avatásakor. — Kecskeméten a betonpane­lek hőérleléséra szolgáló gőzölő kádak automatikáinak beszabá­lyozásával foglalkozom — mond­ja, majd elújságolja, hogy újab­ban nem elektromossággal, ha­nem pneumatikával működő automatikákat használnak. — En­nek lényege — magyarázza —, hogy az impulzusokat levegő ad­ja. Megbízhatóbb mint az elekt­romos automatika, de csak na­gyon jól tisztított levegővel mű­ködik, tehát rendkívül finom szűrőbetétek kellenek hozzá. Az új pneumatikus automatikák használata még a Szovjetunióban sem terjedt el széles körben, a Veszprémi Házgyárban azonban már ilyen van, s jól bevált. A szakmai kérdések után a magánéletükre terelődik a szó. Két éve vanak itt. és szinte ter­mészetes, hogy már honvágyat éreznek. Ezt azonban nagymér­tékben enyhíti az, hogy baráti országban vannak, amit lépten- nyomon éreznek. Kecskemét kü­lönböző pontjain laknak albér­letben, s eddig mindenki segített az itteni életbe való beilleszke­désbe. A munkahelyen, a ház­gyárat szerelő szocialista brigád pedig tiszteletbeli tagjává fogad­ta őket, s megkapták az ezzel járó jelvényeket, okleveleket is. Sőt, a brigáddal együtt vonultak fel május 1-én. A sok figyelmet, szeretetet — s ezt valamennyien hangsúlyozták —, jó munkával igyekeznek meghálálni és remé­lik, hogy ennek alapján a mun­kásoktól a vezetőkig mindenki­nek jó véleménye lesz róluk. Nagy Ottó 30. Az eidpt elintézte a vihar. De elintézte Péter őrnagy fejét is egy gerenda. Akkora kötés fehér­ük ^ a homlokán, mintha a kocs­mai verekedés közben szerezte volna. A szőlőket csúnyán meg­tépázta a szél, a jég, a cudar vi­har. » A két asszonyt három nap múlva kiengedték a kórházból, viszonylag könnyebb belső zá­ródásokkal, csontrepedéssel meg­úszták az éjszakai vihart A faház- teljesen tönkrement. Gás­pár bácsi kimosakodott. Angyás kegyeibe fogadta Golubicsot. Csík három bűnét megbocsátotta Su- hajdának, Balogh pedig egyre azon töri a fejét, hogyon helyez­ze biztonságba postás Katit. Az őrs állománya dicséretben része­sült, szép levelet írt az egész ál­lománynak az erdészeti igazgató­ság. Az őrnagy fejéről leszedték a. kötést, csúnya, vörös forradás húzódik a haja körül a szeme sarkáig... Egy darabig feltűnő ismertetőjele lesz. Franci bácsi jelentkezett. A ka­puőrnek szólt, hogy küldjék ki hozzá Csík Andrást. Kivételesen nem hozta magával a szokásos kupát sem. Gondolta, ha hívat­ják, akkor nem dukál a kupa. — Maga hívat, Franci bácsi? — kérdezte Csík és örömmel üd­vözölte az öreget. — Én is azt kérdezem, fiam? A főhadnagy elvtárs mondta, hogy beszélni akar velem. Most volt egy kis időm, dolgom is akadt a faluban, gondoltam be­szólok. — Nem hívattam én, Franci bá­csi, hogy jönnék én ahhoz. Csak kértem a főhadnagy elvtársat, ha meglátja, szóljon. Igen komoly dologban szeretnénk a segítségét kérni. l —Te, meg a Zsuzsa lány, igaz? — Mondta a főhadnagy elv­társ? — Mondta fiam, én pedig szí­vemből megörültem neki, segítek is nektek, amiben csak tudok. — Várna egy percet, Franci bácsi, megkérdezem az őrnagy elvtársat, hogy délután kimehe- tek-e. Szabad leszek, nincs más dolgom. Ha kiengednek, akkor felmegyünk a hegyre. — Kérdezd csak! Megvárlak — veregette a vállát a fiúnak az öreg. — Rendben van, Franci bácsi — jött elő Csík András őrvezető. — Délután, úgy öt óra tájban ott leszünk. Szólok Zsuzsának is. Vigyünk valamit? — Magatokat! Örülök én an­nak is! Délután már együtt ballagott a két fiatal a szőlőhegy felé. Meg- megálltak, letéptek egy virágot, megcirógatták vele egymás ar­cát, aztán lézengve, ráérősen bandukoltak. Idő volt még, ha­mar elindultak, hogy egy kicsit azért egymásnak is örülhessenek. — Felépítetted már magadnak, hogyan élünk majd? — kérdezte minden átmenet nélkül a lány és Andrus karjába kapaszkodott. — Vannak elképzeléseim — komolyodott el a fiú, de ebből csak az érződött, hogy nem kí­ván komolyabb eszmecserébe bo­nyolódni. — Arra gondolok, hogy te nagyon elfoglalt leszel a gye­rekekkel. Nekem viszont... Hirtelen abba. igyta — Arra célzol hogy képes le­szek-e folytaim a tanulmányai­mat ° Erre ht t főesküt tettem, és akkor is tartom a szavamat, ha vasvillák potyognak az égből. — Nehogy félreérts. Én akkor is a feleséged leszek, ha csomag­hordó lennél, vagy portás. Tanár leszek, küzdők, nogy célhoz ér­hessek. Szeretnék legalább any- nyit tudni, mint most te. A kér­dést pedig nem értetted jól. Azt akartam tudni, tűrik-e majd ott­hon, hogy 1 mindketten iskolába járunk. Most azt mondják, igen. vállalnak bennünket. Négy év, András, hosszú idő. Könnyen rá­unnak. — Megint előjössz a falusi lány koncepcióival? Nem vetted észre, hogy anya mennyire sze­retettel vett körül? Nem láttad, hogy apának könnybelábadt a szeme, amikor azt mondta, gyere kislányom, hadd öleljelek meg. Most legalább két gyerekem van. Okos dologhoz minden pénzemet, minden erőmet nektek adom. Ezt. ne kelljen többé mondani. így ■»'olt ? — Igen. Tulajdonképpen boldo­gok lehetünk, jól startoltunk. A te szobádban rendezkedünk be? — Persze. Ott a helyünk. Anya már mindent kifundált. Megke­reste a helyét mindennek. Elha­tározta, mit cserél ki, mit ad el, mi helyett vesz újat... — Az én kis falusi cuccaim? — húzta félre az orrát a lány, aztán megintcsak a fiú karjába kapaszkodott. — A te kis falusi cuccaid las­sanként felvándorolnak nagyma­mához. Megmondta, hogy ha sa­ját lábunkra állunk, nekünk ad mindent. Zsuzsa nevetni kezdett. Csen­gett a hangja, fuvolázott a vi­dámsága, hátraszegte a fejét, hogy a szél kapaszkodjon a ha­jóba, simogassa az arcát, csókol­gassa homlokát a nap. '— Még a más lábán is csak tipegünk, te drága, te majom, te aranyos, te komoly, te tudós, te uram, te morgó, tapsifüles, te. András, isten bizony, szeretlek. Elhiszed? András csak állt. nézte a tü­neményt, próbált valamit nyö­szörögni, de nem tudott. Csak a karját nyújtotta, összekapasz­kodtak, összedugták a fejüket, s lépkedtek előre, a hegy felé. * Felértek a Franci házhoz. A borház ajtaja tárva volt. Bentrői brmmogó morgás szűrődött ki. Valami szomorkás dallamot le­hetett belőle kiérezni. Kellemes mézillat áradt kifelé a vaspán- tos ajtó mögül. — Van itt valaki — mókázott Zsuzsa, s bohóckodva törölgette az ajtó előtti kövön a lábát. Hadd lássák, tudja az illemet, rendre szoktatták, arra tanítot­ták, nem feledkezett meg róla. — Van, ha valakinek számítok én is — felelt az öreg jókedvűen. — Gyertek csak "beljebb, már vártalak benneteket. Készítettem egy kis uzsonnát is. Andrásnak férfias ételt, neked meg gyönyö­rűségem, mézet hoztam, meg ka­lácsot. Enni kezdtek. Kolbászt, jó szá­raz, vékony héjút. Sonkát, meg fehér kenyeret. Zsuzsa is bele - nyalt a mézbe, de inkább András kezéből szedegette el a katoná­kat. — Honnan érdekel benneteket az én Odysszeám? Nem kell el­kezdenem ott, ahol megkeresz­teltek a szombathelyi nagy­templomban, 1902 júliusában? Azt se kell elmondanom, hogy nem szerettem az Ovomaltin ne­vű gyerek tápot, mert csalános lett tőle a hátam? — Ott kezdje, Franci bácsi, ahol tetszik! Ott, ahonnan eliga­zodik, hogy értsünk meg min­dent — felelt Zsuzsa, aztán to­vább incselkedik ő is. — Ügyse tudná megmutatni az újraoltási bizonyítványát, meg a bérmálási papírt...-Te András, mi its volt az a bérmálás? Erre jót nevetlek, aztán az öreg komolyra fordította a szót, és elővett a faragott polcról, a könyvek közül egy jó sárgára fakult borítékot. — Nem voltam paraszt soha. A háború előtt a városban éltem, nyomdász voltam. Bejártam a munkásotthonba, vezetőségi tag­ja voltam. Baloldalinak számí­tottunk. Segítséget nyújtottunk azoknak a kommunistáknak, akiket Horthyék börtönbe zár­tak. Szerveztük a Vörös Segély pénzalapot. Sztrájkokat kezdtünk, ha a munkaadók valamivel meg­rövidítették a munkásokat. Hoz­zájutottunk egy-egy marxista könyvhöz, brossúrához. Terjesz­tettük Gorkij regényét. Akkori­ban jelent meg. Május elsején soha nem dolgoztunk. Vagy tün­tettünk, varrv kirándulni men­tünk az erdőbe. Munk.ismajálist rendeztünk, énekeltek kórusaink, József Attilát, Petőfit, Adyt szavaltunk. (Folytatjuk) FALUSI KRÓNIKA 1975 Pirtó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom