Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)
1975-06-08 / 133. szám
Közlemények MUNKAALKALOM GYASZHlR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Pintér Imre volt Piackezelöség vezetője életének 55. évében elhunyt. Temetése június 13-án délután háromnegyed 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család 2044 köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk, mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, Miklós telepi oAF. vezetőségének, dolgozóinak, Hetényegyházi öreg iskola V. á. osztály tanárainak, kisnyiri iskola I. és UI. osztály tanárának, osztálytársaknak, akik szeretett férjem, édesapánk, fiam, testvérünk Szabó Imre temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család 1807 KÉZBESÍTŐKET felvesz a hajósi Postahivatal. Jelentkezés vagy érdeklődés a hivatal vezetőjénél. 1005 KÖZÉPISKOLAI végzettséggel rendelkező, munkavédelemben jártas dolgozót felveszünk. Alföldi TÜZÉP'Vállalat. Kecskemét, Nagykőrösi utca 32. 1824 MEZŐGÉP Vállalat üzemi konyhája kisegítő női dolgozókat felvesz. Jelentkezni lehet üzemi konyha vezetőjénél. Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. Fizetés megegyezés alapján. 1825 ÉSZAK Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat felvételre keres a Kiskunfélegyházi Szennyvíztisztító telepre villamosipari szakembert technikumi végzettséggel, valamint vákuumgépészt és kubikosokat csatornaépítési munkákra. 886 KISTELEKI „EGYSÉG” ÁFÉSZ Kisteleken levő nagyforgalmú több személyes ABC-áruházhoz keres megfe- ellő szakképzettséggel rendelkező áruházigazgatót. Jelentkezni írásban vagy személyesen lehet az ÁFÉSZ Központi irodájában (Kistelek, Petőfi u. 2. sz.) 927 SÜTŐIPARI SZAKMUNKÁST alkalmazunk a mezöezilasi „Magyar” ke- mencés üzemünkben. Ellátná a fizikai munkát, valamint az üzemvezetői teendőket is. Fizetés megegyzés szerint. Jelentkezés: DUNAÜJVAROSI SÜTŐIPARI VÁLLALAT 2400 Dunaújváros. Kenyérgyár u. 2. pf. 144 — személyesen vagy levélben. 936 LIKŐRIPARI Vállalat kecskeméti üzeme felvesz férfi raktári munkásokat, Külső-Szabadság úti palackozó üzembe női dolgozókat és targoncavezetőt. Érdeklődni: Kecskemét, Külső-Szabadság u. 19. sz. 1837 A KERTÉSZETI Egyetem Kertészeti Főiskolai Kar, konyhai kisegítőt felvesz. Jelentkezés minden nap 8—12 óráig. Diákotthon 132-es szoba. Kecskemét Erdei Ferenc tér 1—3. 1815 KISKUNSÁGI Ruhaipari Vállalat ti- szakécskei telepére keres varrógép- műszerészt és varró munkára betanított női munkavállalókat. Jelentkezés: a telepvezetőnél, Tompa u. 8. Tisza- alpári telepünkre női munkavállalókat varró munkára felveszünk. Jelentkezés : a telepen. Ady Endre u. 62. 932 A TAURUS Ab- ^S-i-' életévüket bc^ segédmunkáso| I § § kát háromműsza- kos munkára. Étkezés, vidékieknek szállás, házaspárok részére külön kétágyas szobák. Ütiköltséget térítünk. Három szabad szombat. Szakmunkásképzés, továbbtanulási lehetőség. Jelentkezés esetén bővebb felvilágosítást ad a munkaügyi főosztály: 1965 Budapest, VIII., Kerepesi üt 17. (A Keleti-pályaudvar mellett). 882 KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Bács-Kiskun megyei Igazgatóság (Kecskemét, Katona József tér 8. függőfolyosó I. em.) azonnali belépéssel alkalmaz munkavállalót gépfrási munkára. Jelentkezés a Tájékoztatási Osztály vezetőjénél. 940 SOLTI és Kecskeméti munkaterületeinkre építész technikusokat keresünk azonnali belépéssel. Jelentkezés; Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34. Személyzeti és Oktatási Osztály. 917 VÍZVEZETÉK- és fűtésszerelőket, segédmunkásokat megyén belüli munkahelyekre jó kereseti lehetőséggel felveszünk. Szakmunkássá átképzés lehetőségét is biztosítjuk. Félévi kiváló munkavégzés után külföldi kiküldetésre is van lehetőség. Jelentkezés a Házgyárban, a Csőszerelőipari Vállalat Kirendeltségén. Kecskeméten, Schrauf László művezetőnél. 37495 FÉRFI hivatalsegédet, házaspárt cserelakással, jó fizetéssel felveszünk. Zrínyi iskola. Kecskemét, Katona József tér 10. 987 FÉRFI és női segédmunkásokat, takarítónőket, valamint napi 4 órás munkára konyhai dolgozókat felvesz a Petőfi Nyomda. Kecskemét, K-Szege- di út 6. sz. 985 A KECSKEMÉTI Tejüzem betanít automatagépek kezelésére fiatal férfi szakképzettség nélkül munkaerőket. 930 ÉPÍTŐIPARI Szövetkezet azonnal felvesz. építő- és szerelőipari szakmunkásokat. segédmunkásokat, kőműves, lakatos, villanyszerelő, víz-, gáz- és fűtésszerelő, vasbetonszerelő, asztalos, burkoló, ács, tetőfedő és szigetelő, bádogos. festő, narkettás. könnyűgépkezelő, gépkocsivezető, gépkocsiszerelő szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat (16. évüket betöltött fiúkat is), raktári kiadót, rakodókat, kubikosokat. Jelentkezni lehet a „Prosperitás” Ksz. munkaügyi osztályán: Budapest, IX., Viola 45. 844 KÖZÉPNAGYSAGRENDÜ építőipari vállalat pályázatot hirdet gazdasági igazgatóhelyettesi munkakör betöltésére. Lakás megoldható. Leveleket „Gazdasági 393 398” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérünk. 1670 A KOSSUTH Mg. Tsz felvételre keres villanyszerelő, vízvezeték-szerelő szakmunkásokat. Jelentkezés levélben, Kecskemét. Belsönyfr 150. 36493 Apróhirdetések, apróhirdetések Ingatlan ELADÖ vállalatnak vagy nagyobb családnak Kerekegyháza központjában1 nagy családi ház. Vétel esetén azonnal beköltözhető. Érdeklődni: vasárnap egész nap, Bíró Lali osné, Kerekegyháza, Rákóczl u. 91. 37483 HÁZRÉSZ eladó. Kecske- mét, Juhász u. 4. sz. 36456 KÉTSZOBÁS összkomfortos, belsőportás házrész garázzsal eladó. Kecskemét, Kertváros, Benczúr Gyula utca 4. Községgazdálkodási Vállalat mellett. Érdeklődni este 6 után, napközben Csáky utca 16. Pálinkás. _________________________1727 H ÉTVÉGI ház eladó. Cser- keszőlő, Május 1. u. 32. Érdeklődni: Kara László, 5435 Martfű, Sallai utca 3. sz. _________________________1724 E LADÖ fél ház. Kecskemét, Zsinór utca 69. sz. Érdek- lődnl: 17 óra után. 1754 LAKÖHÁZ, 1300 négyszögöl telekkel eladó. Homok- mégy-Halomszállás 6. szám. ____________________________122 ■ AGASEGYHAZA, Kossuth Lajos utca 30 szám alatt családi ház, és belterületen 1 hold szőlő eladó._____1818 E LADÖ 4 szobás ház, három szoba beköltözhető. Érdeklődni : Kecskemét, BethLen körút 33.___________1830 E LADÖ egyszobás ház, beköltözhetően. Érdeklődni: Kecskemét, Máriahegy 90/3. Füle Józsefné. 1839 ELADÖ ház, 800 négyszögöl területtel, autóbusz, vonat 2 perc. Villany beköthető. Érdeklődni: I-ijosmiz.se, Méntelek 273. Dömötör József. __________________________1826 E LADÖ 2 hold tanyás birtok. Részletekben Is. Villany van. Érdeklődni Marton Tibornál Ballószög IH. kar, ill. ________________37429 É RSEKCSANADON Rév- csárdától 150 méterre nyaralóház eladó. Érdeklődni: Baja, 1. sa. Ügyvédi Munkaközösségnél, délelőtt. 390 Lakás ELCSERÉLEM budapesti tanácsi szoba, leonyhás lakásomat kecskeméti hasonlóra. Érdeklődni: Kecskemét, Hoffmann János u. 4. szám alatt Némethéknél. ■____________________1768 E LCSERÉLNÉM bajai szoba, konyha, mellékhelyiségekből álló lakásomat kecskeméti hasonlóra. Leveleke1 „Felújított” jeligére a Ki- adóhivatalba kérek. 36487 EGY szoba komfortos lakás fizetési, kedvezménnyel és OTP-hitel átvállalással el- ’ adó. Cím: Kecskemét, Kertváros I. utca 19. 1. emelet 2.____________________38131 E LCSERÉLEM szegedi egy szoba komfortos gázvezetékes KIK-lakásomat kecskemétire. Minden ajánlat érdekel. Érdeklődni: Kecskemét' Széchenyi körút 23/b. bármikor. 1817 SZÉCHENYIVÁROSI, első emeleti, loggiás, 2 szobás, OTP-s lakást elcserélek 3 szobás hasonlóra, lehetőleg a központban. Leveleket „Megegyezés 393 440” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ________1711 E LCSERÉLNÉM egy szoba összkomfortos lakásomat kettő és fél Vagy három- szobás tanácsi lakásért. Kecskemét, Rákóczi út 28. IH. em. 1. Érdeklődni lehet: 17 órától 19 óráig Sipos Jánosnál. 38125 Gépek és alkatrészek 500-AS Fiat megkímélt állapotban, valamint most vizsgázott Raj Gaz eladó. Nagy István, Jánoshalma, Dózsa György u. 101. 923 350-ES Jáwa motorkerékpár olcsón eladó. Cím: Szabó Béla, Kerekegyháza, Falu d. 17. Érdeklődni: délután 15 órától. _______________38094 220-AS Diesel Mercedes 38 000 km-rel, igényesnek eladó. Érdeklődni: hétköznap 16 óra után, vasárnap egész nap. Nyitrai Emil. Kecskemét, Galamb u. 3. __________________________2014 KISKUNSÁGI Ruhaipari Vállalat megvételre felajánlja LO—1800 típusú Ro- bur 1,8 tonnás nyitott első- hátsó meghajtású FG. 60— 94. írsz. tehergépkocsit. Érdeklődni lehet a vállalatnál. 928 GR-ES, 850-es FIAT eladó. Érdeklődni: Jánoshalma, Tulipán, u. 16.___________875 6 00-AS Trabant alkatrészenként, és jó állapotban 500-as Trabant eladó. Kecskemét, Dárdattelep H. u. 15. 1775 Lgyéb adás-vélel LÖVONTATASÜ motoros permetezőgép eladó. Kerekegyháza, Rákóczi út 58. Érdeklődni lehet: pénteken, szombaton, vasárnap, 38154 ÜJ állapotban levő, Kékes szekrénysor eladó. Érdeklődni: vasárnap délelőtt 8— 12-ig. Kecskemét, Székely- telep I. u, 3, _________ 2013 U TANFUTÖS permetező R—S szivattyúval, olcsón eladó. Soltvadkert, Lenin 15. ________________________38128 T ÖRZSKÖNYVEZETT ír- szetter kan eladó. Kecskemét, Szélmalom utca 15. 1735 Vegyes SZŐLŐHÖZ értő nyugdíjast munkára keresek. Kecskemét, Jókai u. 31. 38488 Házasság 62 ÉVES, elvált tsz-tag házasság céljából keresi 50— 60 éves háztartásbeli nő ismeretségét. Leveleket „Szabadszállási vagyok” jeligére a Kiadóba kérek. 38126 ELADJA a REANAL Finomvegyszergyár (1441 Bpest, Pf. 54.) 1976. évi - átadással, ellenérték fejében kezelési jogát a dunavecsci 3 kát. h. 754 n. öl területű telepére vonatkozóan Fővárostól 70 km-re, kitűnő úton gépkocsival megközelíthető, vasútállomás a teleptől kb. 1 km-re. Bekerített 884 m2 beépített terület, egyenként 246, 212, 204, 204 m2 területű épületekkel, raktárnak vagy műhelynek alkalmasak. Víz-villannyal ellátott. Érdeklődni: Beruházási Főosztály. tel.: 635-833. 931 A Petőfi Népe c. napilap 1975. június 10-től érvényes hirdetési tarifái LAKOSSÁGTÓL FELVETT HIRDETÉSEK TARIFÁI: köznap vasárnap 1. Apróhirdetések: nem üzleti, szavanként 2,— Ft 6,— Ft 2. Apróhirdetések üzleti: Ház, lakás, telek, gépjármű (kivétel a kismotorkerékpár) eladása. Ingatlan bérbeadás (kivétel az albérleti szoba) Szövetkezti és OTP-s lakáscsere Iparengedélyesek: (a kisiparosok, kiskereskedők, szabadfoglalkozásúak) üzleti tevékenygségére utaló eladás. 3. Soroshírdetések: soronként 8,— Ft (Pl. orvosi hír, érettségi találkozók stb.) 4. Soroshírdetések kiemelve: 16,— Ft (Pl. gyászhír, köszönetnyilvánítás stb.) SZABADÁRAS HIRDETÉSEK (Közületek, vállalatok, intézmények, szövetkezetek, társadalmi szervek) 3,50 Ft 12,- Ft 15,— Ft 30,— Ft I. Apróhirdetések szavanként: 6,— Ft 12,— Ft H. Soroshírdetések: soronként: 25,— Ft 50,— Ft (Pl. áramszünet, vásárok, menetrendvált,) III. Soroshírek kiemelve: soronként: 50,— Ft 100,— Ft (munkaalk. jellegű hirdefések) IV. Keretes hirdetések hasáb/mm 15,— Ft 20,— Ft Keretes hirdetések szövegoldalon + 30 % a fenti tarifához. Az apróhirdetéseknél az első szó és a fettel szedett szavak duplán számítanak a díjazáskor. Az apróhirdetések legkisebb díjtétele a 10 szónak megfelelő Jeligés hirdetések után 5,— Ft kezelési költséget számítunk fel. Munkaalkalmi hirdetéseknél egy sor 37 „n” helyet tartalmaz (leütés). Gyászhíreknél egy sor 31 „n” helyet tartalmaz, a nevek külön sornak számítanak. Tekintettel arra, hogy a Petőfi Népe ofszet eljárással készül, a keretes hirdetésekhez csak jó minőségű fotót, filmet vagy grafikát tudunk elfogadni. Fenntartjuk a jogot, hogy esetleges anyagtorlódás miatt a hirdetések a megrendeléstől eltérő napon jelenjenek meg. Lótenyésztő és sportlovas szakmunkástanulónak az általános iskolát az idén befejező, de 16. életévüket be nem töltött fiúkat felvesz a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát központi gazdasága A felvett tanulok kollégiumi elhelyezést és ’teljes ellátást kapnák. Jelentkezés személyesen vagy levében, az oktatási osztályon. Cím: 2943 Bábolna. 842 Márkás árut... csak szaküzletből! 541. sz. kalocsai üveg-porcelán szakiizlete (Csupó u. 5.) Június 10—24-ig bemutatja a Pécsi Porcelángyár termékeit Ez jó alkalom, hogy . .. márkás árut vásároljon! 887 (E NTR m\ IÉTF ŐSI 1% töTS. június 9-én Férfi, női, bakfis, kamaszpantallók, Férficipők. Fonalak, divattáskák, bőröndök. Csak Kecskeméten: csecsemőáruk, lánykapantallók, MINI Centrumban: játékok. 1613 [ENTOUn tnilHiZBiN KERESKEDELMI dolgozókat, raktári segédmunkást, adminisztrátort és takarítónőt azonnali belépéssel felveszünk. FÜSZÉRT V. Kecskemét, Kiskőrösi út 9. sz. 929 FELVESZÜNK azon- nali belépéssel A gépipari közép- és felsőfokú végzettsé- gű. közgazdasági kö- zép- és felsőfokú végzettségű dolgozókat és gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Jelentkezés; IGV. Sokszorosítógép Gyára Kecskemét, Matkói út 2. Személyzeti vezetőnél. 1679 AZ ALTALANOS iskola 8 osztályát elvégzett ipari tanulókat az 1975/76-os tanévre felveszünk kőműves szakmába. Kollégiumi elhelyezés, teljes ellátás. A tanulmányi eredménytől függő, felemelt ösztöndíjat fizetünk. Jelentkezni lehet a „Prosperitás” Ksz munkaügyi osztályán: Budapest, IX., Viola u. 45. 845 KŐMŰVES, bádogos, lakatos szak- és segédmunkásokat, rakodókat, éjjeliőröket felvesz a Kecskeméti Építőipari Szövetkezet. Jelentkezés: Kecskemét, Bocskai u. 12. 7—13 óráig. »46 FELVESZÜNK azon- AVVHA nali belépéssel is T (4TA gépipari közép- és felsőfokú végzet ■ gű közgazdasági k<>- zén- és felsőfokú végzettségű dolgozókat és gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírókat. Jelentkezés: IGV. Sokszorosítógép Gyára Kecskemét, Matkói út 2. Személyzeti vezetőnél. 1342 AZ ALSÖDUNAVÖLGYI Vízügyi Igazgatóság Hírközlési Üzemegysége segédmunkásokat felvesz kábelfektetési munkához. Bérezés megállapodás sz.e- rint. Jelentkezni lehet: VÍZIG. Baja, Hírközlési Üzemegysége, Bajcsy-Zsi- linszky u. 8. 367 FELVESZÜNK Kecskeméten létesülő számítóközpontunkhoz — Közgazdasági Egyetemet, illetve Számviteli Főiskolát, vagy közgazdasági technikumot végzett — ipari mérlegképes könyvelői képesítéssel és több éves számviteli — pénzügyi, vezetői gyakorlattal rendelkező férfi dolgozót; adminisztratív vezetői munkakörbe. Átjelentkezéseket — részletes önéletrajzzal, jelenlegi fizetés és fizetésigény megjelölésével budapesti központunk címére (SZÜV. Hálózatfejlesztés, Budapest, XIV., Szugló u. 9—15.) kérjük megküldeni. 849 A KISKUNHALASI Állami Gazdaság Szolgáltató kerület felvételre keres: kőműves, fűtésszerelő, lakatos, villanyszerelő, gépkocsiszerelő szakmunkásokat, gépkocsivezetőket, rakodó- és építőipari segédmunkásokat. Szállítás Kiskunmajsa—Jánoshalma körzetből megoldott. Jelentkezni lehet a kerület központjában, Kiskunhalas, Középső-Ipartelep 19. 112 ÉRETTSÉGIZETT gyors- és gépírót, építőipari kalkulátort, energetikust felveszünk. Jelentkezés helye: ÉBKM Vízmű Vállalat Kecskemét, Izsáki út 13, munkaügyi osztály. 4681 KÖZGAZDASÁGI középiskolai végzettséggel és gyakorlattal rendelkező számlaellenört azonnali belépéssel felveszünk. Magyar Hütőipar Kecskeméti Gyára, Rákócziváros 20. Telefon: 11-533. 948 AZONNALI belépéssel felveszünk anyagkönyvelőt, általános adminisztrátort, továbbá hűtő- és presszógépszerelőnek átképezünk tényleges katonai szolgálatot teljesített férfi dolgozókat alapszakmával, anélkül. Felveszünk még esztergályosokat, lakatosokat és segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet az Autó- és Gépjavító Ipari Szövetkezet Központjában Kecskemét, Külső-Szegedi út 1 szám alatt, 7.30—9 óra között. 649 FELVESZÜNK azon- nali belépéssel is, m [ t forgácsoló automata gépbeállítókat, mű- szerész, géplakatos és forgácsoló szakmunkásokat. betanított segédmunkásokat és takarítónőket. Jelentkezés: IGV. Sokszorosítógép Gyára Kecskemét, Matkói út 2. Munkaügyi csoportjánál. 1677 AZONNALI belépéssel alkalmazunk gépkocsivezetőket, park- és úttisztító munkásokat, szemétbegyűjtéshez rakodó munkásokat, MTZ-re munkagépkezelőt. Jelentkezni lehet: Kommunális Költségvetési Üzem Kecskemét, Bagi L. u. 4. sz. 8—12-ig. Munkaügynél. 1291 Bérfuvarozást vállalunk a lakosság és közületek részére. Érdeklődni lehet: ifj. Kapás Ferenc, Csólyospálos, Kunsági Mg. Szakszövetkezet, 15-ös telefon, 8 órától 10 óráig. 956 SZÉK- és Kárpitosipari Vállalat Kecskeméti Gyára felvételre keres 18 évet betöltött nőket és férfiakat az asztalosüzembe, beanított gépmunkásnak. Továbbá felveszünk férfi, női segédmunkásokat anyagmozgatói, anyagrakodói munkakörbe, valamint 15 évet betöltött fiatalokat székcsomagolási munkára. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Kecskemét, Törökfái 159. sz. Telefon: 13-758. 1758 KECSKEMÉT Nagyállomás Főnöksége tanfolyamokat indít kocsirendező, vonatkísérő munkakörökbe. Kiképzési idő hat hét. Jelentkezhetnek 18—38 évig férfiak. Jegyvizsgálói tanfolyam indul 18—30 éves nődolgozók részére, 8 általános iskolai végzettséggel. Jó kereseti lehetőség. Utazási kedvezmény. Egyenruha- és munkaruha-ellátás. Jelentkezés Kecskemét, Nagyállomáson a személyzeti vezetőnél. 950 MÉLYFÚRÁSI szak- és segédmunkásokat változó munkahelyre felveszünk. Személyes jelentkezés a szükséges iratokkal — szombat kivételével — Víz- IffKlIUi kutató ÜV. Cegléd, Rákóczi út 72. 380 RAKODÓKAT, udvari munkásokat, valamint éjjeliőröket keres felvételre a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat. Jelentkezés: Kecskemét, Villám István utca 2. Munkaügyi csoport. 1757 MTZ—E 1514-es rakodógépre gépkezelőt ,,D” kategóriájú jogosítvánnyal gépjárművezetőt, gépkocsira rakodóikat felveszünk. Jelentkezés ÉBKM. Vízmű Vállalat. Kecskemét, Izsáki út 13. Munkaügyi osztályon. 1924 ANYAGKÖNYVELŐI beosztásba, képesített könyvelői képesítéssel, vagy érettségivel rendelkező személyt keresünk kecskeméti építésvezetőségünkre. Jelentkezés: a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, Kecskemét, Klapka u. 34, anyagkönyvelési osztályán. 945 KÖZPONTIFÜTÉS-SZERELÖT, hegesztőt és gázszerelőt keres felvételre a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat. Kecskemét, Villám István utca 2. Munkaügyi csoport. 1756 Minden szolgáltatást egy helyen, a Kiskőrösi Ipari Szövetkezet szolgáltatóházában Lakáskarbantartás Épületek javítása egyéb szakipari munkák megrendelhetők a lakáskarbantartó részlegnél. Férfi- és női ruhát a legújabb divat szerint készít a Méretes szabóság Győződjön meg ön is a Vegytisztító mosószalon megbízható munkájáról. Nem érdemes otthon mosni! Gyorstisztítást is vállalunk! 247 Kecskemét Megyei Tanács Kórháza 3 éves munka melletti tanfolyamot indít 1975. szeptember elsejével, általános ápoló és gyermekápoló szakon Jelentkezni lehet 18—32 éves korig, VIII. általános iskolai végzettséggel, 1975. június 17-ig, 8 órától 16 óráig a kórházvezető főnővérnél. 949