Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-08 / 133. szám

1975. június 8. • PETŐFI \£PE • 7 ÉVFORDULÓ JÜNIUS 8, VASÁRNAP Kernstok Károly festőművész ma 35 éve, 1940-ben ezen a napon halt meg. Itt közölt egyik képe. Agitátor ■— 1897, a kritikai realizmus jellemző termé­ke. Később a plain air és a posztinTp- resszionista irányzat jellemezte tájké­peit (Lovasok a vízparton) 1907-től a „Nyolcak” vezetőjeként az új festői törekvések élharcosa. A Tanácsköztár­saság bukása után emigrálnia kellett. 55 évvel ezelőtt 1920. június 8-án gyilkol­ták meg Kecskemé­ten a Héjjas-bandi- ták Iványi Sándort, a Tanácsköztársaság kormánybiztosát szülővárosában Kis­kunfélegyházán. ahol egyben a direktó­rium elnöke is volt. Eredetileg kémény- «eprő volt. fiatal korától részt vett a munkásmozgalomban. Kiskunfélegy­házának küldöttje volt a tanácsok or­szágos gyűlésén. Utcát neveztek el ró­la és emléktábla is hirdeti mártírsá- gát. JUNIUS 9, HÉTFŐ JUNIUS 10, KEDD A XVII. század ma­gyar szellemi életé­nek jellegzetes kép­viselője, Apáczai Csere János 350 év­vel ezelőtt 1625. VI. hó 10-én született. Munkássága a neve­lés- és művelődés- ügy területén úttörő- jellegü volt. ö állí­totta össze az első magyar nyelvű lexi­kont (Magyar En- ciklopaedia — 1833—35). Reformtörek­vései miatt félreállították, s csak egy kisiskolában taníthatott. JŰNIUS 11, SZERDA Kaffka Margit költő- és írónő 95 évvel ez­előtt 1880-ban szüle­tett. A Színek és évek c. regényében századforduló pusz­tuló magyar közép- osztályának, a Má­ria évei és az Állo­mások c. műveiben pedig a főváros iro­dalmi életének rajzát adja. Verseskötetei­ben (Tallózó évek, Utolszor a lirán) a szabadvers művé­szeként mutatkozik meg. Kiemelked­nek műveiből az impresszionista stí­lussal rajzolt, finom nőalakjai. JUNIUS 12. CSÜTÖRTÖK 85 esztendeje, 1890. VI. hó 12-én halt meg Vaszilij Pukirjev orosz festő. A művészet finom eszközeivel a nők egyenjogúságáért harcolt a korában szokásos érdekházasságok és a keres­kedők könyörtelen módszerei ellen. Itt közölt műve (Egyenlőtlen házas­ság — 1862) a moszkvai Tretyakov Képtár egyik jelentős kincse. JUNIUS 13, PÉNTEK William Yeats ír köl­tő, drámaíró, hazája irodalmi újjáéledésé­nek egyik vezetője, 110 éve, 1865-ben ezen a napon szüle­tett. Költészetére az ősi kelta népkölté­szetből vett források jellemzőek, későbbi, filozófikus gondola­tokkal teli sorain a francia szimbolisták hatása látszik. Bonyolult, jelképekkel1 teli és vers- technikai újítású műveiből műfordí­tóink sokat ismertettek meg. 1923-ban Nobel-díjat kapott. JUNIUS 14, SZOMBAT 180 évvel ezelőtt, 1795-ben ezen a na­pon halt meg Kár­mán József író, aki a pesti, majd a bécsi egyetemet végezte el, majd a felvilágoso­dás eszrwéi hatása alatt felismerte a magyar nyelvű szép­irodalom fontossá­gát. Irodalmi prog­ramját a Fanny hagyományai e. szen­timentális regényével igyekezett meg­valósítani. HUMOR A jósnő figyelmesen nézi a kávézaccot, majd megszólal: — ön mások hibájából él. Igaz? — Pontosan. — És mi a foglalkozása? Bíró? — Nem. Radírgumigyáros. * Drágám, akkor is szeretnél ha hirtelen elveszteném min­den vagyonomat? — Természetesen. És nagyon hiányoznál. * Az írószerboltban egy férfi válogat a tolltartók között. — A feleségemnek lesz —for­dul magyarázkodva az elárusi- tónőhöz. — Kis meglepetés, nemde? — Meghiszem azt! Autót sze­retett volna. SPORT* SPORT • SPORT A vasárnap kiemelkedő eseményei • Sakkéletünk két kiemelkedő egyénisége: Tóth László és Chalupetzky Ferenc. Ezen a vasárnapon az NB III-So mérkőzések közül a „rázósabbak" az ellenfelek otthonában kerül­nek sorra. KECSKEMÉTEN Délelőtt serdülő atlétikai ver­seny, NB II-es férfi röplabda sze­repel a műsoron. Délután 4 óra­kor kezdődik a nemzetközi sakk­emlékverseny, 5 órakor pedig a KSC—Kilián FSE NB III-as mér­kőzés a Széktói Stadionban. Bár a szolnoki csapat már kiesett, de így is kellemetlen ellenfél lehet. A KSC-nek szerdán nagyon jól ment a játék, s az NB II-ben rangadóra készülő SZEOL-t győzték le egészen simán. BAJÁN Két rangos kosárlabda-mérkő­zés a Türr-csarnokban. Délelőtt 11-kor BSK—MAFC az MNK-ért, 13 órakor a BSK női csapata a nemrég még NB I-es Szigetvár­ral játszik. Kecskeméten a Városi Sport- csarnokban hétfőn és kedden ren­dezik meg az Országos Serülő Kupa megyei döntőit, öt lány és három fiúcsapat játszik körmér­kőzést. A műsor: Június 9. (hétfő) 8 óra; Bányai —Keméti Sí fiú, 9.15: KSC—Ke- méti Sí leány. 10.30: Kkfh. Móra —Kkfházi Vasas leány, 11.15: Ke­Apáczai Csere János Mottó: Háromszázötven éve, 1625. június 10-én született Apáczai Cse­re János, az első magyar tudo­mánytár megalkotója. Rejtvényünkben Apáczai Csere János szavait idézzük: ....nem halok meg addig, . . . (folytatás a vízszintes 1. és függőleges 14. sz. sorokban). VÍZSZINTES: 1. A megfejtés első sora (Zárt betűk: A, Y, A, M, Y.) 14. Építőipari szakmunkás, mestarség. 15. Néznek. 16. Félig ugró. 17. A spanyol földrajzi nevekben folyót jelent. 18. Göngyöleg. 20. Világméretű találkozó betűi, ford. Nem olcsó. 24. Két mu­tatószó. 26. Képző. 27. L. . . , francia megye és folyó neve. 28. Figyelmes. 30. Állam’ Kína és India között. 32. Apáczai Csere János főműve (Zárt be­tű: Y.) 34. Könyvespolc. 35. ADU. 36. A végén terhes! 37. Óceán angolul. 39. Rövid nyári nadrág. 41. Meredő. 42. Népszerű NB I.- csapat. 14. Morse-jel. 16. Rosszul. 48. ... óra, Tolna megyei község. 49. Németül egy. 50. Pártunk régebbi nevének kezdőbetűi. 52. Vá­ratlanul érik. 54. Hangtalanul menő. 55. Bázis. 57. NYÖ. 58. Dal. 60. Köz­ség Vác közelében. 62. Keletkezik. 84. .. . nusolaj. 66. Becézett férfinév. 69. Tapin’ásl. 71. Lásd a vízszintes 17. szá mű sort. 72. Fazola Henrik nagyolvas7~ tója volt itt. 74. Gyümölcs. FÜGGŐLEGES: 2. Megijed. 3. Félig itat. 4. Az 1848—49-i szabadságharc ka­tonai főparancsnoka. 5.;A fiú gyerme­ke. 6. Minőséget ellenőriz. 7. Juttat. 8. Párát tartalmazó légnemű anyag. 9 Megszégyenít. 10. Ráfog, alaptalanul vádol. 11. Országos Tervhivatal. 12. Kenete páratlan betűi. 13. Színésznői szerepek. 14. A vízszintes 1- folytatása. 19. Kíméletlenül kizsákmányol. 22. . . . szemű, nagyon éber. 23. Község Debrecen mellett. 25. Görög betű. 28. Még nyers. 29. Mássalhangzó, fon. 31. Vagyona. 33. A1. . . , arab újság. 38. Erős hatású festék. 40. Folyó a SZU- ban. 41. Lelátó egyik része. 43. KISKUNHALASON Délután 17 órakor a MEDOSZ— V. Láng mérkőzés lesz. Nincs már sok reménye a halasi csapatnak, de egy győzelem sosem árthat. KALOCSÁN 11 órakor az NB II-es női röp­labda megyei rangadó lesz a VTSK. és a K. Építők között. A MEGYEI BAJNOKSÁGBAN A feljutás szempontjából érde­kes a Fájsz—Érsekcsanád, a Solt- vadkert—Kun Béla SE és a Kalo­csai VTSK—Kunszentmiklós mér­kőzés. A kiesőjelöltek mérkőzései: K. Fémmunkás—Bácsalmás, Vas­kút—Hajós. Radnóti SE—Tompa és a BSK—Lakitelek. A II. o. Észalti csoportban a há­rom esélyes közt a K. MÁV— Szánk, MFSC—Kkfh. Vasutas és a Csengőd—Lajosmizse mérkőzé­seken valószínűleg még nem dől el a felújítás kérdése. méti Sí—BSK leány. 13 óra KSC—BSK leány, 14.15: Bányai— BSK leány. Június 10-én (ked­den) 8 óra: Keméti Sí—BSK leány. 9.15 KSC— Kkfh. Vasas leány. 10.30: Kkfh. Móra—BSK leány, 11.45: Keméti Sí—Kkfh. Vasas leány, 13 óra: Keméti Sí— Kkfh. Móra leány. . . . főid, az alumíniumgyártás fontos alapanyaga. 45. Aid betűi. 47. Határo­zószó. 51. Bocsánat. 53. Veszprém me­gyei községből való. 56. Kettő. 59. Nem üde. 61. Radiométer belseje. 63. Vers betűi. 65. Csongrádi Munkás Egy­let. 67. Nílus német neve. 68. SMK. 70. Friss, ford. 73. Aö. Beküldendő: a vízszintes: 1. és füg­gőleges 14., valamint vízszintes 32. szá­mú sorok megfejtése. LJTTÖRŐOL1MP1A Békéscsabára indulnak a legjobbak Valamennyi versenyszámban befejeződött már az úttörőolim­pia megyei döntője. A legjobbak, a válogatott csapat tagjai a jú­nius 11-től 14-ig Békéscsabán megrendezendő területi döntőre készülnek. Az első ízben Budapesten 1965. évben megrendezett úttörőolim­pia akkor még inkább tv-müsor- szám volt. Azóta viszont az álta­lános iskolai testnev.eles egysé­ges, nagy versenyrendszere l,ett, amely szinte az egész év sport­munkáját felöleli. Igen nagy a „tekintélye” a versenysorozatnak, s a résztvevők létszáma is ál­landóan növekszik. Megyénkben például az idén mintegy 25 szá­zalékkal több volt az induló, mint tavaly. Különösen az atlé­tikai számokban emelkedett na­gyot a résztvevők száma. A területi bajnokságon induló megyei válogatott csapat több­lépcsős. olykor kemény küzde­lem során alakult ki. Ebbe a közel 200 fős csapatba persze zömmel a nagyobb városok (Kecskemét, Baja, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza) iskolából ke­rültek ki, de bejutott ide ver­senyző Csávolyról, Vaskútról és .Tászszentlászlóról is. Akadt meg­lepetés. Fiú kézilabdában például az eddig sokszoros győztes garai- akat Lajosmizse váltotta jel. A garaiak most a lányoknál sze­repeltek jobban. Kispályás foci­ban a bácsalmási fiúk képvise- ban a bácsalmási fiúk képvisel- lik megyénket. Ők már egyszer országos bajnokságot is nyertek. Sz. Z. A május 3I-én közölt keresztrejt­vény helyes megfejtése. MINDIG TALÁL TENNIVALÓT S A DOLOGRA TÁRSÁT AZ IGAZ EMBER. Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közűi könyv- utalványt nyertek: Tóth Edit, Kun­szentmiklós; Takács Imréné, János­halma; Hegedűs Jánosné, Pálmonos- tora; Pongrácz Gyuláné, Kecskemét. Tóth Lászlóra emlékezünk Kecskeméten május 29-től június 13-ig tart az 5. Tóth László nemzet­közi sakkem­lékverseny. A sakkjáték és sakkirodalom kimagasló mű­velőjére, Kecs­kemét város köztiszteletben álló felejthe­tetlen fiára emlékezünk most. Tóth Lászlót a világon min. denütt, első­sorban mint a sakkirodalom egyik kima­gasló egyéni­ségét, „amerikai stílus" kiadóját, neves sakkszervezőjét, és sakk­íróját tisztelték. Kevesen tudják, — csak néhányan az idősebbek közül, s tanítványai — hogy Tóth László gyakorlati játékos­ként is megállta a helyét. A fiatal szervező Már 1910-ben, alig 15 évesen ifjúsági sakk-kör szervezésén buzgólkodott. 1911-ben részt vett a Magyar Sakkszövetség alakuló ülésén, ahol mindenkit megle­pett higgadtsága. Mint hatodikos gimnazista tárgyalt sakkéletünk felvirágoztatásának módjairól, sakkirodalmi elgondolásairól. Dr. Vajda Árpád tanúja volt egy be­szélgetésnek, amelyen Tóth Lász­ló olyan szakértelmet tanúsított sakkirodalmi és nyomdászati kér­désekben, hogy beszélgető part­nerei Bállá Zoltán és Havasi Artúr, szinte megkövültén hall­gatták. Indult a szövetség má­sodik országos versenyén Temes- várott, aztán a háború, s a poli­tikai események megtörték sak­kozói pályafutását, elvonták fi­gyelmét a sakk küzdőteréről. A második Magyar Sakkszövet­ség 1921-ben megbízta a szövet­ség hivatalos lapjának, a Ma­gyar Sakkvilágnak szerkesztésé­vel. A gyakorlati játéktól meg kellett válnia, s ennek okaira így emlékezetű ,,A lap munkája és gondja egész embert kívánt. Így versenyzés nélkül a legtel­jesebb tárgyilagossággal szólhat­tam a sakkélet minden kérdésé­ről." Hátat fordítani azonban telje­sen nem tudott, s nem is akart a sakktáblának. -1922-ben indul a mesterképzőn, s annak elődöntő­jében briliáns kombináció útján nyert a későbbi győztes, Steiner Lajos ellen. A sakkozó Tóth László A következő évben két nagy versenyen indul. A gyulai Erkel Ferenc-emlékversenyen a közép­mezőnyben végez, azonban a díjasokkal szemben elért ered­ményéért különdíjat kapott. A mezőkövesdi amatőrversenyt Gruber Sándorral együtt nyerte. A tizedik fordulóig veretlenül ve­zetett, s gondos, az elméletben biztos játékost mutatott. Eredmé­nyei alapján nevét a legjobb magyar sakkozók között emle­gették. 1924-ben részt vett Debrecen bajnoki versenyén, s az erős me­zőnyben is megállta a helyét. A győztes Grünfeld mondta: „Tóth tájékozott megnyitásokban, kö­rültekintő a játszmák felépíté­sében, néhány értékes játszmát produkált, de nincs kitartása.” Élete legjelentősebb eredménye s egyik legkedvesebb sakkozói emléke Hastinshoz kötődik. Ma- róczy Gézával, Steiner Endrével és Lajossal indult az 1924—25-ös hastingsi versenyen, s mint az első osztályú verseny egyetlen külföldi résztvevője a második helyen végzett. Tóth László a sakkozást első­sorban baráti kapcsolatok kiépí­tésére használta fel. Az 1932-es gyomai Márki-emlékversenyről, ahol egyébként harmadik lett, így számolt be lapjában, a Ma­gyar Sakkvilágban: „Számomra emlékezetes élmény marad a gyo­mai verseny. Kner Izidor ven­dége voltam, ez maga többet je­lent az első díjnál. Könyvnyom­tatásban világhírű, magyaros vendégszeretetben utolérhetet­len.” Korának világbajnokai, Lasker, Capablanca, Aljechin, Euwe, Botvinnik, Szmiszlov is kitüntet­ték barátságukkal és sok más kiválósággal együtt mind meglá­togatták vendégszerető házában. 1933-ban a csongrádi, majd a kecskeméti sakkor által rendezett versenyeken olyan kitűnő sak­kozókkal játszhatott, mint Canal, Eliskases, Steiner Endre stb. 1940-ben meghívta Kecskemétre Szabó László mestert is, aki né­gyes versenyen vett részt. Tóth Lászlónak értékes játszmában sikerült döntetlent elérnie az ak­kor már nemzetközi nagymester­rel. b A harcot nem adta fel A felszabaduláskor az ,,Űj élet küszöbén” című írásával köszön­tötte olvasóit: „Mélyen megrendít az a boldog óra és ünnepi al­kalom, amelyben a XXX. évfo­lyamába lépő Magyar Sakk­világ barátait szeretettel köszön­tőm, boldogtalan esztendők után, esztelen háborúnak még érzékeny sebeivel.” A harcot a tábla mellett to­vábbra sem adta fel. 1955-ben 60 évesen nyerte Bács-Kiskun megye egyéni bajnokságát, s mint elsőtáblás játékos vett részt a csapatbajnoki versenyeken. Kecskeméten tevékenysége foly­tán nőtt fel a mai sakkgenerá­ció. Szimultánjain, előadásain, az ország minden részén a sakkjá­ték szépségére, mérhetetlen sze- retetére tanított. Erről így val­lott: „Boldog élet lehetetlen, leg­több amit ember elérhet, heroi­kus élet. Mintha sakkozóhoz szól­na Schopenhauer. A küzdelem adja vándorlásunk örömeit. A diadal sokszor elmarad, de tiszta és emelkedett lélek számára maga a jóra, és szépre való tö­rekvés megadja a boldogság ízét." Saskői Zoltán Kosárlabda OSK megyei döntő MAI MÍ SOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 9.28: Tévé-ovi. Iskolaelőkészítő tanfolyam. Hívogat az iskola. 9.55: Zsebtévé. 10.25: Városok, művek.... (SZÍ­NES) NSZK lilmsorozat VII. rész: Cote d’Azur Antibestől Nizzáig (Ism.) 10.55: ökölvívó EB: A döntök közvetítése Katowiczéből. 14.48: Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki. Amerikai rajzfilmsorozat. Hiba az ökör-kör körül 15.15: Fogjál nekem Colobust. Angol filmsorozat III. rész: Csak csendesen, csak csendesen. 15.45: A császár kémje. Magya­rul beszélő francia té­véfilmsorozat. V. rész: A fehér liliom. 16.45: Reklámműsor. 16.50: Delta Tudományos hiradö. 17.15: 75 éves a magyar gyógy­pedagógiai oktatás. Be­szélgetés Illyés Gyuláné- val, a Gyógypedagógiai Főiskola főigazgatójával. 18.05: Reklámműsor. 18.10: Énekszóval. Kórusok klubja. Közvetítés a Váci Gépészeti Technikum Díszterméből. 18.40: Utánam srácok! (SZÍNES) Gyermekfilmsorozat. IV. rész: Vigyázz! A kutya harap! 19.10: A Közönségszolgálat tájé­koztatója. 19.15: Esti mese. (SZÍNES) 19.30: A Hét . . . 20.25: Hírek. 20.30: Az aranyrablók. Magyarul beszélő angol bűnügyi tévé film-sorozat, n. rész: A leszállás. 21.20: Sporthírek. 21.30: A világhír küszöbén (SZÍNES) Interfórum ’75 Nyilvános zenekari hang­verseny a Zeneakadémia nagytermében. 22.35: Hírek. KOSSUTH 6.10: Kellemes vasárnapot! 8.05: öt kontinens hét napja. 8.21: Hang — kép. 10.03: Keress, kutass. Középisko­lások játéka a Miskolci Központi Kohászati Mú­zeumban és a Rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumban. 11.00: Kapcsoljuk a Bécsi Kon­zerthaus nagytermét. A Bécsi Szimfonikus zenekar hangversenye a Bécsi Ün­nepi Heteken. Kb.: 11.50: Édes anyanyelvűnk. Kb.. 12.40: Egység és vita. Kb.. 12.50: Operettmuzslka. 13.10: Juhász Gyula versei. 13.20: Közvetítés a Katowicéi ökölvívó EB-rőI. 13.39: Rádiólexikon. 14.09: Operaéneklés a század ele­jén. VI. rész. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.08: Közvetítés a Katowicéi ökölvívó EB-ről. 15.13: Művészlemezek. 16.08: Thomas Mann évei. II. rész. A Magyar Rádió irodalmi műsorának nyilvános adá­sa 17.05: Nótakedvelőknek. 17.50: Bernstein: West Side-i tör­ténet. 18.14: Osztrovszkij: Jövedelmező állás. Vígjáték három fel­vonásban (ism.). Közvetí­tés a Nemzeti Színházból. 21.30: Népi zene. 22.20: öt esztendő új magyar ze­néje. 23.02: Világlíra. 23.17: Slágerexpressz. 0.10: Gyöngy Pál operettjeiből. PETŐFI 7.30: Liszt: Fantázia és fúga az ,,Ad nos, ad salutarem un- dam” korái témájára. 8.00: Miska bácsi lemezesládája. 8.30: Zenés beszélgetés 8.50: Rossini: Bruschino úr. Részletek az operából. 9.30: öt esztendő új magyar ze­néje. 9.54: Romantikus kórusok. 10.04: Mit hallunk? 10.34: Szívesen hallgattuk (Ism.). 12.04: Közvetítés a Katowicéi ökölvívó EB-ről. 12.30: Berki László népi zeneka­ra muzsikál. 12.52: Mozart: D-dúr „Párizsi” szimfónia. 13.11: Elena Cepcekova. Vadszeg­fű a domboldalon. 14.00: Táskarádió. 15.00: Akik megfogták az időt. 15.30: A hanglemezbolt könnyű­zenei újdonságai. 16.05: Fűtőtestek a mikrovilág­ban. 16.20: Magyar előadóművészek Brahms-felvételeibői. 17.29: Jelenidőben. 18.05: A rock mesterei. 18.35: Schubert és Schumann-kó- rusok. 18.50: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 19.00: Népdalok. 20.10: Böngészde. 21.10: A lakótelep könyvesboltja. 21.20: Moldován Stefánia énekel. 21.45: A találkozó. 22.00: Egy óra dzsessz. 23.10: Századunk kamarazenéjé­ből. 3. MŰSOR 8.09: Zenekari muzsika. 9.40: Légipályaudvar. 10.00: Üj Zenei Újság (ism.). 10.35: Miller Lajos énekel. 10.58: Magyarán szólva — külön­kiadás. 12.10: Bach: A fúga művészete. 13.44: Lehár Ferenc: Friderika. 14.12: Kis magyar néprajz. 14.17: Századunk zenéjéből. 15.19: Swift: Gulliver utazásai. 16.07: Csak fiataloknak! (Ism.) 17.07: Mozart: Cosi fan tutte. Részletek az operából. 18.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Közben: 18.35: A magyar valóság versei. 19.35: Az 1974. évi Frankfurti Dzsesszfesztivál 19.58: Händel: Messiás — orató­rium. Közben: 21.02: Arany János versei. Hétfő KOSSUTH 8.16: Astrid Varnay és Wolf­gang Windgassen énekel. 9.02: A befejezetlen mondat. Portrék Déry Tibor re­gényéből. I. rész. 9.30: A hét zeneműve. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Zenekari muzsika. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Népdalok. Kemény Kliő és Madaras Gábor éne­kel, Bicskei Géza clmbal- mozik. 13.50: Válaszolunk hallgatóink­nak. 14.05: Édes anyanyelvűnk. (Ism.) 14.10: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének ének­kara énekel. 14.20: Magyar előadóművészek Bart ók felvételeiből. 14.40: A vietnami lira korsza­kai. III. rész. 15.10: Mikrobi, a cselszövő. I. A rejtélyes űrhajó. 15.50: Sarasaié: Cigányosan. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Színház a romok felett. 16.35: Mozart: A-dúr szimfónia. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: A hét rádióhallgatója. 17,40: A történelem kérdőjelei. 18.00: Sajtókonferencia a Lenin Kohászati Műveknél. 19.40: Harminc év magyar drámái. 21.22: Csárdások. 21.30: Mikrolánc. 22.20: öt esztendő új magyar zenéje. 22.50: Operettrészletek. 0.10: Éji zene. PETŐFI 8.05: Nótacsokor. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Barokk kamaramuzsika. 13.03: Birodalma a könyvtár. 13.20: Hacsaturján: Gajane — balettszvit. 14.00: Kettőtől hatig. 18.20: Kalandozás. 19.21: A rock mesterei. 84. rész. 20.10: öt esztendő új magyar zenéje. Közben: 21.00: Vas István versei. 22.13: Népdalok, néptáncok, 23.15: A hét zeneműve. 23.45: Sztevanovity Zorán és Sztevanovity Dusán tánc- dalaiból. 3. MŰSOR 18.05: Huszonöt perc beat. 18.30: A Zsebrádiószínház bemu­tatója. Mindenki tűzoltó. Kopányi György hangjá­téka. 18.49: Rómeó és Júlia. Részletek Gounod operájából. 19.35: Kapcsoljuk az Erkel Színházat. A Magyar Ál­lami Hangversenyzenekar hangversenye. Kb. 21.03: Láttuk, hallottuk. Kb. 21.23: Carmen McRea kvin­tettje játszik. 21.48: A Bartók vonósnégyes Beethoven (elvételeiből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom