Petőfi Népe, 1975. június (30. évfolyam, 127-151. szám)

1975-06-01 / 127. szám

Tizenötmillió forint megtakarítást vállaltak Kalocsa üzemei Kalocsán megközelítőleg há­romszáz, az iparban, a mező- gazdaságban, a kereskedelemben, vagy más munkaterületen dol­gozó brigád vesz részt a kong­resszusi és felszabadulási munka­versenyben. Május elsejére min­denütt kiértékelték, hogy a kol­lektívák a verseny első szakaszá­ban mit valósítottak meg fel­ajánlásaikból. A város dolgozói­nak összesített teljesítménye pénzben kifejezve megközelíti az 30 millió forintot. Ez az összeg többlettermelésből, takarékosabb gazdálkodásból és a várospoli­tikai célok megvalósításáért vég­zett társadalmi munkák értéké­ből tevődik össze. A Műanyag- és Gumifel dolgozo Vállalat brigádjai például egy hu­szonöt kisgyereket befogadó óvo­dát építettek a városnak. A vál­lalat az anyagköltségeket is fe­dezte. A versenyben tett társa­dalmi munkavállalások másik ki­emelkedő eredménye egy 75 sye- rek elhelyezésére alkalmas óvo­da, amelynek tető alá hozásában részt vesznek Kalocsa több ^ gaz­dasági egységének munkásai. _Az augusztusra elkészülő léte-ítmény anyagköltségeit a városi tanács fizeti. Az említetteken kívül szá­mottevően gyarapodott ;l varos önkéntes társadalmi munkavál­lalóknak a kultárház o; bölcső­dék javára, valamint n felsza­badulási park. a május-kert és a játszóparkok létesítésénél vég­zett munkájával A verseny második szakaszá­ban a vállalások .közt :> takaré­kosság került az e^ső helyre a kalocsai termelő vállalatoknál, üzemekben. Az intézkedési ter­vek szerint 1075-ben a város gazdasási ‘egységei összesen csak­nem 15 millió forintot takaríta­nak meg. Ebből mintegy 10,2 millió forintot az anyagok, 3,5 milliót az energia megfontolt ab n felhasználásával 1.2 milliót, dig egyéb módon — a többi Közt a szállítások körültekintőbb meg­szervezésével — akarnak elemi. A város tárcaiparhoz tartózó hét vállalata, illetve üzeme együttvéve 7 millió forintot meg­haladó takarékosságot tűzött ki célul Közülük a Kalocsa vidéki Fűszerpaprika és Konzervipari Vállalat közel 4 millió forint ér­tékű anyag és — kisebb rész­ben — energia megtakarításara talált lehetőséget. A tanácsi ipar három vállalata és két üzeme a verseny második szakaszában összesen mintegy 3,9 millió forintos eredményt vár a takarékossági intézkedésektől. A Műanyag- és Gumifeldolgozó Vál­lalatnál — ahol a legtöbb lehető­ség van anyag- és energiamegta- karítására —, arra számítanak, hogy a brigádok verseny felaján­lásai révén a termelési eredmér nvek 2,1 millió forinttal jobbak lesznek A négy szövetkezeti ipari üzem dolgozói együttesen 1,5 millió fo­rint értékű anyagot és energiát akarnak megtakarítani 1975-ben. A helyi konfekcióipa" 1,6 millió, az Iszkra Mezőgazdasági Terme­lőszövetkezet dolgozói pedig 630 ezer forintos takarékosságot vál­laltak a kongresszusi és felsza­badulási munkaverseny második szakaszára. A. T. S. Szombaton befejeződték a kiváló termelő- szövetkezetek avatóünnepségei. A megyében összesen 32 termelő- és szakszövetkezet, va­lamint három szövetkezeti társulás nyerte el tavalyi gazdálkodási eredményei alapján a megtisztelő címet. Pénteken délután Haltán, a bojári Sertés- tenyésztő és Hizlaló Termelőszövetkezeti Kö­zös Vállalkozás központjában volt ünnepség. Tegnap délelőtt a kecskeméti Magyar—Szov­jet Barátság Termelőszövetkezet tartott ün­nepi küldöttgyűlést, ahol Nyers Rezső, az MSZMP Központi Bizottságának a tagja, a A kecskemé­ti Magyar— Szovjet Barát­ság termelőszö. vetkezet az ün­nepséget szom­baton délelőtt Kecskeméten a Tudomány és Technika Há­zában tartotta. A megjelente­ket Szecsei Te­réz, a termelő. szövetkezet pártvezetőségé­nek titkára kö­szöntötte, köz. tűk Nyers Re­zsőt, Erdélyi Ignácot, a me­gyei pártbi­zottság, Mészá­ros Jánost, a városi pártbi­zottság titká­rát. dr. Gyapai Józsefet, a vá­rosi tanács el­nökét, a ter­melőszövetkezettel kapcsolatban álló intézmények, vállalatok, va­lamint a társgazdaságok veze­tőit. Ezt követően Kosa Antal, a termelőszövetkezet elnöke adott áttekintést' az elmúlt évek gaz­dálkodásáról és a további elkép­zelésekről. A gazdaság harmadszor nyerte el a kiváló címet. Az elnök han­goztatta: — Ez őszinte örömmel és büszkeséggel tölt el, bennün­ket, anélkül, hogy önelégültsé­get okozna. Mindenekelőtt arra kötelez, hogy további erőfeszíté­seket tegyünk a gazdálkodás fejlesztésére. A termelőszövetkezet jelenleg csaknem 5400 hektáron gazdál­kodik. Az elmúlt években jelen­tős beruházásokat valósítottak meg. Felépült a központi gépja­vító műhely, elkészült az új szarvasmarha telep. Tavaly már használatba lépett az ezer va- gonos gabonafogadó állomás. Nagy jelentőségű a szennyvíz- hasznosító telep, amelyet a ter­melőszövetkezet, kísérleti jelleg­gel hozott létre. Számos szociá­lis létesítményt is építettek. Az összehasonlító adatok alap­ján rendkívül dinamikus a fej­lődés. A közös vagyon az I960. #vi 6 millióról 219 millióra nőtt, a halmozatlan termelési érték Az emberi kíváncsiság egy­idős magával az emberrel. A tudásszomj kielégítésében év­ezredek óta nagy-nagy szere­pük .van a betűknek, a leírt vagy anyagra vésett, s karcolt gondolatoknak. A könyv- nyomtatás feltalálása óta ro­hamosan, s egyfolytában nőtt az érdeklődés a kötetekbe tördelt betűsorok, a művelt­séget terjesztő alkotások iránt, amelyekben a minden­kori szellemi élet legjobbjai üzentek — nemcsak kortár­saiknak, de az utánuk jövő nemzedékeknek is. A világ nemrégiben ünne­pelte — szerte a földkerek­ségen — a nyomtatott könyv megszületésének ötszázadik évfordulóját. Azt a szinte át­tekinthetetlenül gazdag és változatos utat elevenítették fel, amelyet a műveltség ter­jesztésének e legjobban be­vált eszköze befutott Guten- bergék óta az öt földrész or­szágaiban. A magyar könyvkiadásnak sincs oka szégyenkezni. Hiva­tott mesterei büszkén állhat­nak a világ előtt. S ebben az olvasó közönségnek is szere­pe van; méghozzá nem is akármilyen. Kevés országot lehetne említeni, ahol a világ. irodalom elévülhetetlen kiasz- szikusait annyian olvasnák, mint nálunk. Az ünnepi könyvhetek — hosszú évek óta hagyománnyá válva — elsősorban a kortárs magyar irodalom népszerűsí­tését szolgálják. Méghozzá olyan eredménnyel, hogy annak jelentőségét aligha lehetne el. túlozni, tró—olvasó találkozók sorát tartják, s megszervezik az üzemi könyvterjesztést, alkalmi sátrakat és más el­árusítóhelyeket állítanak fel. Üjabb és újabb emberek, rétegek kapcsolódnak be a rendszeres könyvgyűjtésbe, vesznek részt ilyen módon is a művelődésben. Nem bizo­nyult igaznak ez ideig — s hisszük, hogy ezután sem — az a jóslat, hogy a televízió és a rádió elterjedése háttér­be szorítja az olvasást. Sze­rencsére, nem ezt tapasztal­juk. Könyvkiadásunk és könyv- terjesztésünk alaposan felké­szült az ünnepi könyvhétre, amelyet az idén felszabadulá­sunk harmincadik évforduló­jának megünneplésével köt­nek egybe. Százhuszonhét mű látott napvilágot, hogy kielé­gítse a felmerülő szellemi igényeket. A Szép versek, a Körkép antológia, s a szovjet elbeszélés-gyűjtemény bizo­nyára sokaknak szerez majd örömet. Holnaptól kezdve szerte a megyében — mint mindenütt az országban — elkezdődnek a könyvheti rendezvények. A Bács-Kiskunba látogató írók — Fekete Sándor, Csák Gyu­la. Bata Imre, Mándy Iván, Szakonyi Károly és mások — találkoznak majd az irodalom barátaival. Az ilyen alkalmak mindig hasznosnak bizonyul­nak arra, hogy egyre népsze­rűbbé váljék az irodalom, a művek alkotóit személyesen is megismerjék az olvasók. Mostanában szokás emle­getni a könyvhetek „hősi kor­szakát”; azokat a régi éveket, amikor a ponyvafedelű sátrak előtt rázhattak kezet írók és olvasók; amikor a magyar író méltán érezhette, hogy nin­csen egyedül, hogy vannak, akik számítanak alkotó mun­kájára. Nos, nem szükséges a messzi idäkbe, évtizedekkel ezelőttre visszatekinteni. A közelmúlt is kínált már sok­sok ilyen élményt. Elég csu­pán a tavalyi kiskunhalasi könyvheti irodalmi est forró sikerére utalni, vagy a laki­teleki irótálálkozóra, ahol a hagyományos rendezvényre sokan emlékeznek még. S re­mélhetőleg a most következők sem múlnak el nyomtalanul. V. M. A Kecskeméti Kon­zervgyárban néhány nap múlva kezdődik az idei első nagy szezon: a borsó feldolgozása. A tmk-sok már az utolsó simításokat végzik a gé­peken és különböző be­rendezéseken, s mindent elkövetnek azért, hogy az előreláthatóan hat hétig tartó munka za­vartalan Ifigyen. A gyárra 2790 hektáron termett borsó feldolgo­zása vár. Tíz termelő- szövetkezettel kötöttek borsótermelésre szerző­dést. Ezek közül leg­nagyobb mennyiséget a kiskunfélegyházi Egye­sült Lenin Tsz szállítja a gyárba, hatszáz hek­táron foglalkoznak en­nek a fontos élelmicikk­nek a termesztésével. A lászlófalvai Ű) Tavasz Tsz-ből 345, a tassi Dózsa Tsz-ből 300, a kecskeméti Magyar— Szovjet Barátság Tsz- ből pedig 250 hektár borsótermését várják. Pelvételeink a borsó­szezonra való felkészü­lés utolsó mozzanataiból adnak ízfilítőt. 0 A dobozüzem zárórészlegének Sógvári szocialis­ta brigádja egy újtípusú dobozzáró gépet szer­kesztett, amely jelentősen növeli majd a terme­lékenységet. Felvételünkön Kerekes Sándor — a brigád egyik újítója, valamint Llpóczki István, Szűcs Ambrus és S. Kovács István, az új gép üzembe helyezésén dolgozik. 0 Bal oldali képünkön: néhány héttel ezelőtt láttak hozzá a dobozüzem dolgozói a szezon előkészíté­séhez. Munkájuk nyomán már több mint 0 mil­lió doboz vár felhasználásra. Farkas György targoncavezető a vállalat kiváló dolgozója, a Zalka Máté szocialista brigád tagja, éppen egy újabb szállítmány litografált dobozzal érkezik a tárolótérre. (Opauszky László felvételei) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 127. szám Ára: 90 fillér 1975. június 1. vasárnap A pedagógusokat köszöntötték Tegnap dél­előtt az óvo­dákban és az iskolákban a tisztelet, a hála ■és a megbecsü­lés szavaival fordultak a ne­velőkhöz, vi­rágcsokrokat nyújtottak át a gyerekek, diá­kok. Baján a város vezetői a munkahelye­ken keresték fel őket. A meghitt hangu­latú, szép Bács- Kiskun megyei ünnepség Kecs­keméten, a me­gyei művelődé­si központ épü­letében zajlott le a pedagógus­nap alkalmából. A Hosszú utcai óvodások dalos-tán­cos műsorral, a Kecskeméti Ének- Zenei Általános Iskola kamarakó­rusának tagjai madrigálokkal kedveskedtek a megjelenteknek. Ott voli Gera Sándor, a Bács- Kiskun megyei pártbizottság propaganda- és művelődési osz­tályának vezetője, Németh Fe­renc, a KISZ megyei bizottsá­gának első titkára, és Szűts Sán­dor, a Pedagógusok Szakszerve­zete megyei titkára. Megnyitó szavakat Bodor Jenő, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezetője mondott, majd dr. Major Imrének, a me­gyei tanács elnökhelyettesének köszöntője hangzott el. Mint ki­fejtette, a 30 éve felszabadult Magyarországon immár a 24. al­kalommal tiszteleg a társadalom június első vasárnapján a becsü­letes munkát végző óvónők, ta­nítók és tanárok előtt, akik nem csupán az intézményekben, ha­Befejezi§||k a Kiváló szövetkezetek ünnepségei Kecskeméten Nyers Rezső adta át a kitüntetéseket Ambrus András tanár átveszi az Oktatásügy ki­váló dolgozója kitüntetést dr. Major Imrétől. nem a közművelődésben is áldo­zatos tevékenységet fejtenek ki, illetve sokféle közösségi megbí­zásnak tesznek eleget. A megvál. tozott körülményeket kifejező, új hagyományokat teremtő ün­nepséggé érett a pedagógusnap is. Szólt a végbement fejlődésről, a mind korszerűbbé váló okta­tó-nevelő munka főbb állomá­sairól. A megyei pártértekezlet kitűzte a további feladatokat. A legfontosabb tennivalókat az óvó, dák, az általános iskolai és a szak­munkásképzés fejlesztése, a hát­rányosabb helyzetből induló fi­zikai dolgozók gyermekeinek se­gítése jelenti. Beszéde végén dr. Major Imre, a megyei pártbizottság és a me­gyei tanács végrehajtó bizottsá­ga nevében külön is köszönetét fejezte ki a kimagasló eredményt elért pedagógusoknak, s átnyúj­totta a kitüntetéseket. H. F. , 0 Kosa Antal elnök beszámolóját tartja. 10 és fél millió forintról több mint 170 millióra. Az egv főre jutó termelési érték 14 ezer fo­rintról 114 ezer forintra emel­Magyar Tudományos Akadémia Közgazda­ságtudományi Intézetének igazgatója adta át a kitüntetést. Hasonló ünnepi eseményre ke­rült sor a kiskunhalasi Vörös Október Ter­melőszövetkezetben, ahol dr. Sáli Emil, a Me­zőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium főosztályvezetője, a bácsbokodi Aranykalász Termelőszövetkezetben, ahol Király László, a megyei tanács vb osztályvezetője, és a pál- monostorai Keleti Fény Termelőszövetkezet­ben, ahol dr. Tóth Imre, a megyei tanács vb osztályvezetője nyújtotta át a kitüntetést a közös gazdaság vezetőjének. kedett. Ugyanez egy hektárra vetítve 4 ezerről csaknem 34 ezerre nőtt. A további feladatok között szerepel egy új lakótelep építé­sé a borbási határrészen. Itt házhelyet és anyagi segítséget nyújtanak az új otthonok építé­séhez, éppen úgy, mint Város- földön. ahol már kialakult a szö- -vetkezeti lakótelep. Nyers Rezső elismerő szavak kíséretében nyújtotta át a szö­vetkezet elnökének a kitünte­tést. Rámutatott, bogy a kiváló cím elérésének követelményei évről évre emelkednek és a kö­zös gazdaság kollektívája külön is dicséretet érdemel azért, hogy harmadszorra is sikerült megfe­lelnie a kívánalmaknak. Ezután négy miniszteri kitün­tetést adott át köztük Kosa An­tal elnöknek, aki szintén meg­kapta a Mezőgazdaság kiváló dolgozója elismerést. Tíz tag pe­dig Kiváló termelőszövetkezeti dolgoz.) kitüntetést. kapott. Az ünnepi küldöttgyűlés az el­nök köszönő szavaival, valamint a pártbizottság titkárának záró­beszédével fejeződött be. 0 A küldöttgyűlés résztvevői. (Tóth Sándor felvételei) Jöhet a borsó 7 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom