Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-11 / 109. szám
4 • PETŐFI NEPE • 1975. május 11. Vasárnapi riport [a káposztáskerti pincesoron ^ Szép lesz a nyár...! 0 A Petőfi-brigád nemcsak a termelő gépeket, hanem a saját munkagépeit is maga javítja. Tóth Pál kétszeres kiváló dolgozó és Adamik László egy gyalugép hibáját orvosolja. Érezzük, hoey fontos a tanulás is. Már négyen végeztük el a marxista—leninista esti középiskolát. Valkai Gábor. Szelei Tibor, • Berente Gábor és Sebők Attila szakközépiskolába jár. Magától értetődő, hogy a brigád többi tagja bizonyos részt vállal a munkájukból. hogy nyugodtan tanulhassanak. A Zrínyi iskola és a Hosszú utcai óvoda patronálását is kötelességünknek érezzük, hiszen egy kivételével valameny- nyien nős. családos emberek vagyunk. Lehet, hogy ily módon éppen a mi gyerekeinken segítünk. Az is természetes, hogy az úttörőtábor részére 120 ágyat készítettünk. Volt anyag, szakítottunk időt és szükség volt az ágyakra. Hát akkor miért ne csináltuk volna? Most különben egy újabb iskolával szeretnénk felvenni a kapcsolatot. Illetve, már az első lépéseket meg is tettük. A kadafal- vi iskolának készítünk majd szemléltető eszközöket, s egv kommunista műszakot tartunk, amelynek béréből televíziót vagy könyveket vásárolunk a gyerekeknek. — Mik a további terveik? A XVIII. század derekán, Mária Terézia uralkodása idején települtek Császártöltésre azok a dolgos-szorgos németek, akik azóta gyökeret eresztettek és megteremtették az alapját nehéz és sokszor keserves munkával mostani életüknek. Sok baj, szenvedés, ismételt nekirugaszkodás után a felszabadult országban végre elérték, hogy megbecsült tagjai lehetnek a magyar társadalomnak. A község fekvése, földrajzi alakja településtörténeti szempontból jó néhány érdekességet tartogat a kutatónak. Pincesorait «lég összehasonlítani például a hajósi, vagy solti pincesorokkal, hogy a különbséget tüstént észrevegyük. Itt azt mondták mindig: aháhy ház, annyi pince. Ez csaknem pontosan fejezte ki a valóságot. s nagyrészt ma is igaz. A káposztáskerti pincesoron — káposztát termeltek kis parcellákon hosszú időn át, innen a neve — legalább nyolvan földbe, „hegyoldalba” vájt pince van. Száll a nóta, nevetes Nem találunk a pincék előtti présházakban, illetve azok mellett kicsiny szobákat, mint Hajóson. Érthető: ott messze van a falu, a lakóház: kell valahol étkezni kényelmesen, sőt aludni is, ha a helyzet úgy kívánja. Császártöltésen karnyújtásnyira vannak a házak, belátunk az udvarokba. Bandázás: ez a szó nem valamiféle rosszat, durvát jelent. Mem kell hallatára huligánkodásra, betörésekre, garázdálkodásra gondolni. Ártatlan, de kellemes, sőt igen-igen gyönyörűséges dolog volt ez Töltésen, különösen a régi időben. Ám ma is még, ha halványodik is ez a régi hagyomány. Összejöttek, különösen vasárnaponként és ünnepeken az emberek, a legények, egy jókora bandába verődve, lehettek úgy nyolcán, tízen, tizenöten, mikor hogy, és kóstolgatták a saját készítésű jó bort, s ugratták egymást tréfásan, incselkedve. Na meg persze a menyecskékről beszéltek, ez örök téma volt. Angeli Mátyás igazgató meséli: gyermekkorában a házukig hallatszott ilyenkor a nóta, a nevetés. A nyugdíjas fogatos Buchmüller György pincéjében beszélgetünk. A hatvanhét éves férfi nem fogy ki az emlékekből, a tréfálkozásból. A Hosszú soron született. Mutatja hol; ide látszik. Mesél. — Négyen voltunk testvérek. Szegények, mint... Nem is tudom, mihez hasonlítsam. Kapál— Nagyon büszke vagyok rájuk — mondia Sándor József, a Kecskeméti Fémipari Szövetkezet elnöke, amikor a megyei pártbizottság kongresszusi oklevelével kitüntetett kollektíváról érdeklődöm. — Jelenleg huszonegy brigád vesz részt nálunk a mozgalomban. s anélkül, hogy a többiek eredményeit, lelkesedését lebecsülném. meg kell állapítanom, hogy ez a brigád a legegységesebb. Szervezettségük, pontos, lelkiismeretes munkájuk emelte ki őket a többiek közül. Külön öröm számunkra, hogy a Petőfi- brigád a legjobbak között végzett a megyében folyó szocialista munkaversenvben. mert ez is igazolja, hogy jó kezekben vannak a termelőszövetkezeteink. Amióta megtették vállalásaikat, szinte nincs is gépállás. a legrövidebb időn belül üzemképessé teszik a meghibásodott gépeket... A tmk-műhelvben sikerült találkozni Bolvos Barnabással, a kitüntetett brigád vezetőjével. Az egyik üzemből iött. s már indult volna a másikba. Megállítom néhány percre. — örülnek a kitüntetésnek? — Nem bízzuk el magunkat. Mindnyájan nagyon szeretünk dolgozni. Magunkénak érezzük a szövetkezetét, hiszen munkánkéit megkapjuk az anyagi és erkölcsi elismerést. Az, hogy a legrövidebb időn • Bolyos Barnabás brigádvezető és Halasi Pál marós, a brigád alapító tagjai a kiváló dolgozó jelvény tulajdonosai, munka közben. belül kijavítjuk a hibás gépeket, természetes, hiszen ha nem termel egy vagy több gép. azt mindnyájan megérezzük. Az is természetes. hogy a lehetőség szerint ..előre dolgozunk”, külön terv szerint elkészítjük az öregebb gépek várhatóan tönkremenő alkatrészeit. Ha bekövetkezik a hiba, a kéznél levő kész alkatrész beépítése már viszonylag gyorsan megy. • Berente Gábor lakatos, aki négy évig volt a szövetkezet KISZ-titkára. a szalagüzem egyik gépét hozza rendbe. (Opauszky László felvételei.) — Szeretnénk még jobb -munkával bizonyítani, hogy. érdemesek vagyunk a kongresszusi oklevélre. Brigádunk egyik tagja november óta katona. Már beszéltünk az alakulat KISZ-titkárával, hogy egyik KISZ-gyűlésükön szeretnénk átadni Lefor Gyula barátunknak a jutalmat. Azután, reméljük, hógv szép lesz a nyár, s lehetőségünk nyílik az idén is közös kirándulásokra. Voltunk már Pécsett. Sopronban, de még sok helyre szeretnénk ellátogatni. O. L. 0 „Nincs szívem nem bejönni egy pohárkára” Varga Mihály • Anna néni a kicsi kertben • Gyuri bácsi és szomszédja — Sajnálja, hogy nem tanulhatott annak idején? — Nem erről van szó. Nekem az apósom kiporciózta a szalonnát. Most válogatnak a gyerekek az ételben. Elhiszi, hogy eszünkbe se jutott volna ilyesmi? Ekkorra odaér a felesége, Anna néni. Megerősíti ő is, amit az előbb hallottunk. — Mit csinál ilyenkor Anna néni, itt a pince körül? — Ez a hazája — mondja Gyuri bácsi. — Csupálom a krumplit — adja meg a pontosabb választ az asszony. Csupálni: csírázni, magyarázzák. Űjabb látogatók Közben jönnek-mennek az emberek; nem telik el egy fél óra, hogy ne jelenne meg a színen újabb látogató. Gábor János szomszéd például, aki tizenhét , évig volt az ÁFÉSZ .felügyelő bizottságának elnöke. És Bergmann Lőrinc, a szövetkezet kocsisa, Azt. mondja: „Nincs szívem nem bejönni egy pohár-' kára”. Van itt kövidinka, szlan- ka, sárfehér, a persze kadar. Nem is akármilyen. Mesélik, hogy hiányoznak a törzsvendégek: Pánczél József, a nyugdíjas kötélgyártó; a jóke- délyű Schaffer József, meg a többiek, akik olyan gyönyörűségesen tudják itt munka után eltölteni az alkonyi, esti órákat, a vasárnapokat. Közben találkozunk Márin Istvánnal, az MSZMP községi csúcsvezetőség titkárával is. Meséli, hogy régebben bizony előfordultak ellenségeskedések a magyarok és németek között. De hol van az az idő?! Meghittebb békességben már nem is tudnának élni, mint ahogyan most van. az idősebbekkel a mi nyelvünkön. Másutt magyarul. Ha elmegy itt valamelyik koma, kiáltok neki: — „Khom raaj ä kláz vaaj trénká!” — Vagyis, hogy jöjjön be egy pohár borra. „Más ez a világ!” Beszéd közben egyszer így sóhajt fel Gyuri bácsi: — Más ez a világ, mint a régi volt, mint a mi időnkben! — Jó lenne most fiatalnak lenni. Az unokám a bajai Frankéi Leó Gimnáziumba jár; tudja, az német nyelvű iskola, örülök, hogy tanulhat tovább, jó neki, meg a többieknek. Pesten díjat nyert egy versenyen a dolgozatával, büszkék vagyunk rá. Tanár akar lenni. Teheti. Most lehet. Én nem kaptam apámtól semmit. A tíz ujjam, meg a karom volt csak. Meg a józan eszem. tarn Petz József gazdánál. Szerződéssel hat hold szőlőt munkáltam. Szegény feleségem, ha bevonultam, egyedül kínlódott a földeken. Háború, fogság, hazatérés; újrakezdés, reménykedés. Vettem akkor egy lovat, kaptam kicsi földet, abból éldegéltünk. — Azt mondják, hogy a téesz fogatösa volt. — Az én. Meg -a vadásztársaságé. Mennyi elejtett vadat szállítottam! Nyulat, fácánt, őzet, de még vaddisznót is! Kevesen tudják, akik nem itt laknak, milyen nagy vadas terület a miénk. Ajjaj! Mindig kaptam valami fazékba valót. Fácánt levesnek, nyulat, ,,szeileg”. — Mit jelent az hogy „szeileg”? — Savanykás, vadas; ezt hívjuk így. — Gyuri bácsi német ez azt jelenti, hogy az anyanyelven gyakrabban beszél? Vagy inkább magyarul? — így is, úgy is. Otthon, meg SZILVÁSI LAJOS (132.) Ebéd után össze fogunk ülni, és megbeszéljük, mit csináljunk. Se szívem, se lelkem nem kívánja ezt az eszmecserét. Legjobb volna, ha kényszeríteni bírnám magam, hogy eszembe se jusson a helyzetünk. önkéntelenül kikaparom tányérom aljáról a főzelék minden maradékát. Anyám mindig örült gyermekkoromban ha az utolsó t falatig megettem az ebédet, és kikapartam minden maradékot a tányérból. Azt szokta mondani, hogy tiszta tányértól jó idő lesz. Furcsa számot vetni vele, hogy én már sohasem kerülök haza. Nem ülök le a konyhába az asztalhoz. Emlékszem az asztal közepe megrepedt, még akkor, amikor elkészülte után száradt a lapja. Hosszú, meg-megtörő repedés volt szélesebb, mint a kések pengéje, amelyekkel időnként, ha senki se látta, ki szoktam nyesni egy-egy vékony szeletet a deszkából. És az asztal bal sarkán volt egy görcs is, sötétebb színű, mint maga a deszka. Sokáig nem értettem, hogyan kerülnek efféle görcsök a deszkába. Aztán amikor egyszer a fűrésztelepen megláttam, hogyan fűrészelik deszkákká a fatörzseket, rájöttem, hogy a görcsök egy-egy oldalág eredetét jelzik... Eltolom magam elől a tányért. Szomjas vagyok. Teliöntöm vízzel a poharam. Eddig észre se vettem, hogy csorba ez a pohár. Bizonyára sohasem került elém. Megfordítom, nehogy a számhoz érjen a csorbája. Vigyázok a számra... Tulajdonképpen nevetséges. Délután vagy estére, vagy holnap, mindenesetre rövid időn belül úgyis megkapom a magam golyóját, akárhogy fordul is a sorsunk, és most mégis óvom a számat, nehogy megvágja a pohár csorbája... Mennyi, de mennyi illogikus, értelmetlen és fölösleges dolgot csinál az ember... Előveszem a dóznit, amit Hegedűstől kaptam. Kié lesz vajon, ha meghalok? De biztos-e, hogy meghalok? Az eszem tudja, hegy így lesz, de az érzésem nem hiszi el. Micsoda kettősség... Kiveszek egy finánclábat a vágott dohány közül, nehogy belekerüljön a cigarettámba. Lám, ez is teljesen értelmetlen. Nem mindegy nekem, hogy jobb vagy rosszabb lesz ez a cigaretta?.... Feállok az asztaltól. Zuárd atyára nézek: — Bemegyek a szobába. Gyertek utánam, ha,, Végeztetek... Mindenki a másikra vár. Senki sem akar elsőnek megszólalni. Zuárd atya hamutartót kerít elő. Mindnyájan dohányzunk, kevés egy tálca. Ráteszi a szegletes cserepet a breviáriumra. Szeme körül megsötétedtek a ráncok, szeme alatt, mintha megnőttek volna a bőrtáskák. Lehajol, és belenyúl íróasztala fiókjába. Sokáig kotorász benne aztán megtalálja, amit keresett, és kiteszi az asztal közepére: egy megbontott csomag. Memphis cigaretta, de alig néhány hiányzik csak belőle. Odakínálja Olgának, aki még nem gyújtott rá. Olga biccentve köszöni meg. Forgatja az • ujjai között, amíg Gaszton tüzet ád neki. Szép kék a Memphis füstje. Régen láttam utoljára. Szívni is csak egyszer-kétszer szívtam, mert csípte a nyelvem! Szojka megmozdul. Előrehajol a széken, lepöcköli cigarettája végéről a hamut, aztán kérdően rámnéz, mintha tólem várna engedélyt arra, hogy megszólaljon. Bólintok neki. —‘ Ki mit talált ki? Senki sem felel neki. Ű is hallgat. Nyilván neki se jutott eszébe ép ötlet. Pista felemeli nagy fejét. Megdöbbentően rosszul néz ki. Vérágas a szeme, és cserepes a szája, mintha erős lázzal küszködne. Rekedten felel Szojkának: — Ne kérdezz hülyeségeket — sohasem hallottam ennyi idegességet a hangjában. — Te se találtál ki semmit. — Végignéz rajtunk: — Senki se talált ki semmit. Megette a fene... — Fáradt szemével megkeresi Zuárd atyát: — Te okos ember vagy, Zuárd bátyám: mondd meg, mit csináljunk? Tétován nyitja ki száját az öreg pap, de még nem szól. Mennyire más ez a Zuárd atya, mint az a másik Fabriczius Zuárd volt, akit ideérkezésünk- kor megismertem. A rendfőnök szikár, kemény tartású férfi volt, pattogó szavú, aki a gyerekeket magyars4gra tanította, ez a pap viszont, aki itt ül mellettem, nem több egy megtört öreg embernél, gyámoltalan és bizonytalan. Szeme minden rebbenése tele félelemmel, és ha nem mondja is ki, ott lüktet minden gondolata mögött, hogy bárcsak előbb megszabadulhatna tőlünk, és bárcsak sohase fogadott volna be minket ezek közé a vén falak közé ... Látszik rajta, nagy erejébe kerül, hogy kibökje... — Könnyelműség volna tőlem, ha tanácsot próbálnék adni... mert... Pista belevág az öreg pap szavába: — Adjuk meg magunkat?! — recseg minden szava. Egy katonámra emlékeztet, aki a tüzérsé- , gi pergőtűzben hisztériás rohamot kapott. Mielőtt kitört rajta, egészen ilyen volt a szeme, mint most Pistáé. — Adjuk meg magunkat? — ismétli meg Pista. — Azért, hogy agyonkínozzanak, mielőtt felakasztanának?! Ha egyáltalán nem lusták hozzá, hogy fölhúzzanak bennünket egymás után. Ha lusták, akkor egyszerűen agyonlőnek. Tarkón ... — Ráhördül Zuárd atyára. — Érted? Tarkón... Ez a kedvenc szisztémájuk. Hogy miért, azt Gaszton pontosan meg tudja magyarázni neked, ő érti az anatómiát. Tarkólövés... Biztos halál. Nyúlt- agyat vagy mi a frászt szakít szét a gplyó... Zuárd atya kínlódik Pista minden szavától. Talán legszívesebben befogná a fülét, vagy kirohanna innen. Meg akarja állítani Pista szóáradatát: — Nem lehet! Pista... Pista felröhög: — Halljátok? Nem hiszi! Hogyhogy nem lehet? Szökevények vagyunk, kérem tisztelettel. Amikor idehoztam a fiúkat, megmondtam neked, kedves bácsikám, mink valamennyien katonaszökevények vagyunk, kivéve Olgát. Ügy adj nekünk menedéket, hogy esetleg nagy bajt veszel' a nyakadba a nagylelkűségeddel.. — Hova mentél volna? — néz rá elgyötörtén az öreg pap — Gyerekkorod óta tudod, hogy én- hozzám mindig bizalommal jöhetsz ... Pista szemében egy pillanatra gyengédség csülan: — Igen... Mindig jó voltál hozzám... — De máris felpa- ráaslik újra: — Most álljak neki hálálkodni? Amikor én vagyok az oka, hogy így történt? Ha nekem nem jut eszembe, hogy idejöjjünk ... — Odahajol Zuárd atyához: — Miért nem kiabálsz velem? Miért nem rúgsz ki bennünket?! Mindjárt könnyebb volna határoznunk... Szelíd az öreg pap szava: — Mit mondjak. Pista? Pista arca eltorzul: \ — Csak azt ne. hogy imádkozol értünk... — Felpattan a székről, úgy kiabál tovább: — És ha védekezünk? Porrá lövik ezt az egész hodályt. Legalább a pince megvolna! Akkor talán a gyerekek jó helyen lennének... Miértünk úgyse kár... — Befalazták a Pincét... — sóhajt Zuárd atya — Telitöltöt- ték kővel... Ki gondolt volna rá, hogy még szükséges lehet? Pista szája torz mosolyra húzódik: (Folytatjuk)
