Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-11 / 109. szám
A folklór hatása a mai képző- és iparművészeire A Katona József Múzeum kiállítása A Kecskeméti Katona József Múzeumnak immár több mint egy évtizedes törekvése, hogy otthont adjon a táblakép festészeten kívül eső művészeti eredményeknek. Ezzel segít a környezetformálásban, a dísztárgyak kiválasztásában, vagyis közvetlenebbül szól bele a mindennapok esztétikájába. Lehetőséget adnak például a fiatal iparművészek bemutatkozására. Tavaly egész nyáron át nyitva tartott a kézmű- és háziipari kiállítás, amely a hagyományos technikával készült kékfestő anyagokat, égetett edényeket, faszobrokat, szőnyegeket sorakoztatta fel. A mostani tárlat a mindennapi élethez közel álló társadalmi tudat, a folklór továbbélésének változatait tükörzi több mint félszáz alkotó textilmunkáinak , festményeinek, grafikáinak, szobrainak és kerámiáinak elrendezésével. • Prepelicza Katalin— Kordováner János: Életfa • Kátay Mihály: Népmese-motívumok sarokszekrényen • Alul jobb oldalt: Berki Viola: A kastély legendája A népművészeti alkotások olyan magától értetődő természetességgel, szinte észrevétlenül vették körül az embert történelme során, mint a levegő. Külön fölfedezést akkor igényeltek, amikor épp a létrehozók körében indult hanyatlásnak a folklór. Kodály mondta 1951-ben, a gyermeknapi beszédben: „Világszerte látjuk: ahol már mólóban a népdal, vagy éppen elmúlt, abban keresik a menekvést, hogy újra népdalban fü- rösztik azt a népréteget, amely már nem született bele, s a népdalból kiindulva próbálják vezetni magasabb művészet felé. Ezt csináljuk mi is már harminc esztendeje, sok akadállyal, meg- nemértéssel küzdve. Az eredmény eléggé bizonyítja, hogy az út helyes, és semmit sem óhajtok in- Ttább, mint hogy a még meglevő akadályok mennél előbb elháruljanak.” A folklórokhoz tartozó alkotások összegyűjtése, ápolása, felelevenítése erősítette a nemzeti érzést; elődeink visszanyúltak hozzájuk a romantika és a század- fordulós szecesszió idején; az absztraktformák igazolásául is szolgáltak; s általában az egyszerűség, tiszta tökéletesség forrásait jelentik. A 20. században, a szocializmus távlatában, mint Vitányi Iván rámutatott, a megnyitó ünnepségen, újabb alternatíva vetődött fel: a múlt közösségi kultúrája legyen a jövő közösségi, kommunista kultúrájának alapjává, legyen az egész nép kultúrájává. Ez a felismerés élteti — ha más szavakkal kifejtve is — Bartók és Kodály programját, s ezt fogalmazta meg József Attila: „A proletárművészet ősét a népművészetben látja, hiszen a népművészet hagyományosan kollektív. A népiművészet a felgyülemlett, jelen levő múlt, hatékony emlék, amely irányítja a jövőt. De azét, akinek van jövője”. Zeneszerzőink követendő példaként az irodalomra hivatkoztak. Csokonai, Petőfi és Arany a népköltészetből merített, hogy a latinos, franciás és németes hatások után a saját hangjukra találjanak. „így volt az irodalomban — így kell lennie a zenében is!” — írta Kodály negyedszázaddal ezelőtt. De miként kellene lennie a képző- és iparművészetben ma? A folklór megtermékenyítő hatásának érvényesülését a kecskeméti múzeumban egy országos pályázat anyagán lehet lemérni, amely arra ösztönözte a résztvevőket, hogy válasszák ábrázolási tárgyul a népet, használják fel a népművészet formakincsét, elevenítsék meg a népköltészet világát. A művek válaszolnak a kérdésre. Igaz, eléggé különbözőképpen. A színvonal ugyanis hullámzó. A külsődlegesen átplántált jegyektől a mélyen átérzett és kifejezett új jelentésekig változik a kép. De maga a folklór tudománya sem jutott még el a sarkigazságokig. A művészi megközelítés szükségképpen sokféle és más, mint ahogy a folklór sem hordoz alacsonyabb vagy magasabb értékeket, mint ez vagy az a művészet, hanem más minőséget tartalmaz. A bemutatkozó alkotók is vagy beleszülettek egy- egy tájegység gazdag népművészeti világába, és gyermekkoruk óta magukba szívták a jellegzetes hagyományokat, vagy tudatos kutató-gyűjtő munkával alapozták meg az itt látható műveket. A találkozás mindenképp szerencsés. , Hiszen a művészet azt a sajátos szerepet kapta társadalmunkban, hogy a külvilág embertől elidegenedett részeit mintegy visszamentse az emberi érzékelés és átélés teljességébe. A belső élményt igen hatásosan válthatja ki egy kollektív tudatra, a folklórra jellemző kifejezésmód. A világ jelenségei közti összefüggésre utaló jelképek világosabbak, az ízlés köny- nyebben eligazodik az ábrázolások között. □ □ □ Ügy tűnik, hogy a textilmunkák, a tűzzománcok és velük együtt Probstner János kerámiái tükrözik leghívebben a népművészet szellemét. A népi szövésmintákat felhasználva tervezett és készített harmonikus szín- világű faliszőnyeget Prepelicza Katalin és Kordováner János. Lieber Éva a laposhímzés láncöltés és csomózás technikájával valamint filcrátétekkel jelenítette meg a „Fölszállott a páva” gondolatkörét. Nemes formájú Kátay Mihály zománcberakásokkal ékes sarokszekrénye, amelyen klasszikus rendben helyezkednek el a népmeséi motívumok. A festmények közül Üjváry Lajos művei realisztikus világukkal, Berki Viola olajképei a szerkezeti fölépítéssel és hangulatteremtő erejükkel emelkednek ki. Tóth Menyhért és Diószegi Balázs egy-egy más irányú, ám következetesen érvényesített felfogással csatlakozik hozzájuk. Goór Imre cinkmetszetén a finom vonalak rajzából válik ki és tör a magasba a népköltészet Pegazusa, Kalmárné Horóczi Margit grafikáin pedig szecessziós hatásokat éreztet a részletező megmunkálás. □ □ □ Az alkotások egy része nem csupán külső díszként viseli a hagyományos motívumokat. De jócskán akad olyan mű is, amelyen gondolatilag-szerkezetileg különválnak a témától a tulipánok, napkorongok, szélmalmok, hivalkodó aranyszálak, a démoni erőket idéző szörnyek, s amelyeken ízetlen a mézeskalácshuszár. (Misch Ádám, Kopasz Márta, Orosz János, Németh Éva.) A szürrealisztikus látomások és a harsány plakátszerű megjelenítések ugyancsak elkerülték a meghitt találkozást a folklórral (Szabados János, Sugár Gyula...) Hitelesebbek ezeknél az öreg szökrönyök vagy a tulipántos ládák megfestései is. A kiállítás egésze mégis örömet vált ki. Első nekifutásra feltérképezi és érzékelteti, hogy mi minden hasznosítható igazán gazdag népművészeti örökségünkből. Halász Ferenc Főszereplő - iskolaköpenyben — Kuna Károlv. a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium negyedikes, matematika tagozatos tanulója, a Déry Tibor Felelet című regényéből készült televíziós filmsorozat főszereplőié. Pontos a bemutatás? — kérdezem. Rá bólint Ezerkétszáz kiválasztott jelölt közül nyerte el a főszerepet. Meghallgatások. próbafelvételek, aztán Zsurzs Éva rendező távirata a felkérésről. Pár hete magunk is véleményt alkothatunk Kuna Károly játékáról. Köoe Bálint alakításáról. s nem túlzás leírni a szót: tehetségéről. — Mikor olvastad először a Feleletet ? — Az első próbafelvételen. Azaz. akkor csak egv részletet kellett felolvasnom. Utána persze otthon, azonnal végigolvastam az egészet. — Tetszett? — Nagyon. Igaz. mindent úgy olvastam, hogy ha rám esik a választás,- akkor hogyan csinálnám. — Rád esett a választás. — Igen. De ebben a szerencse is közrejátszott — Hogyan? — A rendező munkatársai itt, Fehérváron a Corvina irodalmi színpad tagjait hallgatták meg. Én a meghallgatás előtt három héttel jelentkeztem először a Corvinánál. Ha nem jelentkezem, vagy később jelentkezem — nem ón vagyok Köpe Bálint. — Persze, nemcsak szerencse kellett. — Hát... nem csak az. Nyolcadikos korom óta színész akarok lenni, s akkor egy ilyen lehetőség ... meg. én még soha nem láttam addig igazi forgatást. — Együtt szerepelsz Sinkovits Imrével. Bessenyei Ferenccel, Tö- rőcsik Marival. Garas Dezsővel. Miiven érzés? — Nagyon jó. — Hogyan fogadtak? — Azt mondták, persze viccesen: kolléga. — Ha nem forgattatok, akkor mit csináltál? — Fociztam a stábbal! Az is jó volt. — A felvételek tavalv április ban kezdődtek, s idén márciusban fejeződtek be. Hogyan egyeztetted össze az iskolát és a filmet? — Nehezen. Másodikban négyesnél jobb volt az átlagom, harmadikban, akkor volt a forgatás. rontottam, most megint jobbak a jegyeim. — Hova jelentkeztél? A szemében kis csodálkozás, kis szemrehányás. — A főiskolára! Egy vizsgán már átmentem. Júniusban lesz a következő. Jól sikerült főszereppel a „tarsolyában” jelentkezett. Amennyi előnye van ennek, legalább annyi hátránya is. — Segít-e a felvételin Köpe Bálint? — Nem tudom. Az azt hiszem mindenki előtt nyilvánvaló, hogy az én szerepem először az íróé. a dramturgé. a rendezőé, a nagy színészeké és utána az enyém. Igaz, olyan nagyon sokszor nem kellett leállni miattam a forgatással, de ez azt is jelenti, hogy Évike néni. a rendező mindent megértetett, velem. Nem úgy, hogy belémsúlvkolta. hanem megmagyarázta. — Mi volt a legnehezebb a szerepben? — A kocsma .. — amikor van a ..hücski” ... tudod, én nem voltam még soha részeg ... — És mi volt a legkedvesebb, vagy legjobban tetsző? — Amikor a szoborral beszélgetek. Ja. és itt volt az. hogy úgy éreztem, nem jól csináltam, szólni persze nem mertem, csak magamban mondogattam, hogy de jó lenne, ha valami zűr lenne a nyersanyaggal. Aztán jöttek, hogy újra kell felvenni azt a részt... — Mennyire változtatta meg az életedet, téged ez a főszerep? — Most már nem látszik, mert nőtt a hajam, de a forgatáskor lenyírták, rövidre, meg vörösre festették. Külsőleg ennyi. Amúgy? Élek úgy. mint azelőtt itt a suliban. a barátaimmal, otthon meg a szüleimmel. — Hol laksz? — Gyúrón. Onnan járok be mindennap. — Hobbid? — Olvasok, horgászok. Otthon'' szoktam táncolni, énekelni, tornászni ... —Szüleid ? — Édesapám a tsz-nél gépkezelő. édesanyám meg az irodán takarítónő — Testvéred? — Egy nővérem van. Pesten. — Mit szóltak a főszerephez? — örültek. — És a honorárium? — Húszezer forintot kaptam. Odaadtam a szüleimnek. Ha felvesznek, akkor úgy is kell majd a pénz... Az igazgatói irodába is behallatszik az iskolacsengő. Búcsúzunk. A főszereplő visszaül az iskolapadba. S. B. A. ffiOTi.:i;i;i!in:i:i:Ei;i;Lra:i!i!i;i;i;ra;i=i;ra^ 1\Tem zavar, ha kinyitom? y y — kérdezte a fiú. A csukott Verandaajtó ■előtt állt. — Nyugodtan — mondta a férfi de attól nem ér ide hamarabb. Látod talán? — Nem. — Azért, mert én sem — mondta a férfi. — Milyen hűvös lett. Valóban hűvös volt. A fiú nem látta a kikötőt, mert eltakarták a fák. De látta a lehorgonyzóit vitorlások árbocainak a csúcsát a fák felett. Friss szél fújt, északnyugatról. Tudta, hogy északnyugatról fúj, mégis megnézte a szélkakast a kerti fenyő csúcsán. Tájolókeresztet erősítettek a szélkakas alá. — Valóban megfordult a szél — mondta. — Húsz perccel később, mint ahogy én vártam — ismerte be a férfi. — Körülbelül akkor, amikor anyád odaért. Lehet, hogy meggondolta magát. — Nem — mondta a fiú. — Szerintem sem. De ezzel is át tud jönni. - Nem rossz szél. Nem jó, de nem is rossz. Csak éppen a húsz perc lesz kevés. Kár, hogy annyira ragaszkodott hozzá. — Nem ragaszkodott, csak azt mondta, húsz perc alatt ideér — mondta a fiú. — Az ugyanaz. Majd ha felnősz, megerted, milyen fából faragták az anyádat. Nem baj. Ha tudni akarod, mindig ezt szerettem benne a legjobban. Ezért is vettem el. Már akkor rengeteget fogadtunk. Egyszer Debrecenből jöttünk haza a kis Renaulttal, amit az albumban láttál. Anyád meg akarta nézni a hortobágyi hidat. Csak szekerekkel találkoztunk és mindegyik szembe jött. Egy óra múlva azt mondja anyád, az lehetetlen, hogy mindig szembe jöjjenek a szekerek. Miért lenne lehetetlen, mondtam. Fogadtam vele, hogy még öttel találkozunk Hortobágyig és mind az öt szembe jön. így is lett, pedig tudtam, hogy anyád arra számított, Hortobágy előtt olyan szekerekkel találkozunk, amelyek a falui felé tartanak. A logika helyes volt, de a szerencséhez nem logika kell — nevetett és hallgatta kiicsit hogy nevet. — Megnéztétek a hidat? — kérdezte a fiú. — Persze a kocsiból, de anyádat már nem érdekelte annyira. Mérges volt, mert veszített. — Látod, ezért utálom a dolgot — mondta a fiú. A férfi még mindig nevetett. — Az a baj, hogy anyád csak nyerni szeret — mondta. — Nem lehet mindig nyerni Tanulj belőle. — Tanulok — mondta a fiú. Tovább nézte a vizet és a fák teteje felett mozgó árbóccsúcso- kat. Két órája még mind a hárman együtt ültek a hallban. Az asszony kávét készített. Jó lesz, ha igyekszik a Frici, mondta a férfi. Fricinek hívták az asszony bátyját. Mert hamarosan megfordul a szél. Miből gondolod? — kérdezte az asszony. Nem gondolom, hanem tudom, mondta a férfi. Mindig megfordul tizenegykor. ha északról fúj reggel. Ha most iúdul, még jó szélben jöhet. Ne féltsd öt, mondta az asszony. A fiú a kandalló előtt ült, halántékát a hűvös, zöld csempéhez szorította. Egy szál orrvitorlával is átjöhet, mondta az asszony. Most igen, mosolygott a férfi. Később már nem. Később már csak akkor, ha te vinnéd a hajót. Frici ügyesebb, mondta az asszony. Nagy tévedés, nevetett a férfi. Te vagy az ügyesebb. Sokáig tanultad, de megtanultad, hogy kell csinálni. Húsz perc alatt egy szál orrvitorlával, mondta az asszony. Letette a kávésdobozt és a kis csont- kanalat, amivel a kávét mérték, beült a Fiat-ba és elment. A fiú ismerte Frici hajóját: kicsit magasan feküdt a vízen. Nem látta sehol Becsukta a veranda ajtaját és megtöltöte a kávéfőzőt. — Na, ez jó lesz — mondta a férfi. — A kávéról teljesen elfelejtkeztünk. I-útod, én is anyádnak drukkolok. — Nem neki — mondta a fiú. — Szamárság — nevetett a férfi. — Nem kell mindent szó szerint venni. Nem mindig úgy mondja az ember, ahogy gondolja. — Anya úgy mondja — mondta a fiú. — Az igaz. Ezért olyan nehézkes, veled együtt. Valószínűleg tőle örökölted ezt a tulajdonságot. Folyton vigyáztok magatokra. Bekészítetted a kávét? — Be — mondta a fiú. Már az előbb feltette a kávéfőzőt a rezsóra. — Miért’montad, hogy bekészítetted? — kérdezte a férfi. — Hogy-hogy miért mondtam? — csodálkozott a fiú. — Mert bekészítettem. Látod, hogy feltettem. — Nem hagyod magad ugratni — mosolygott a férfi. — Persze hogy látom. Tréfából kérdeztem. De ha olyan ostoba lennék, hogy nem tréfából kérdezném, akkor megérdemelném, hogy ugrass egy kicsit. Figyeljen az ember, azért van szeme. Azt hiszitek anyáddal, ha füllent valaki, akkor leesik a fene tudja mi a fejetekről! — Nem értem, hogy mit akarsz. Mondjam azt, hogy nem tettem fel, cmikor feltettem? — Megpróbálhatod — nevetett a férfi. — Hogy lásd, nem esik le a koronád. A fiú vállat vont. — Nem tettem fel — mondta. —j Ez persze hülyeség, hiszen feltettem — elmosolyodott. — Ugye, hogy máris lazább vagy? — nevetett a férfi. —Csak egy kicsit, de mégis. Nem kell folyton őrködni. Bizonyítani! Gyakran ugratják az embert és ha te ugrasz, mindig is ugratni fognak. Életed végéig a céltáblájuk leszel, -i- vidáman nézett a fiú szemébe. Rágyújtott egy cigarettára. Csengettek. —- A postás — mondta a fiú. — Végre! Megjött a tanács levele. Jövő tavaszra nekünk is lesz csónakházunk és Frici áthozhatja a hajóját. Hozd be légy szíves. Te is aláírhatod, már felnőtt vagy. A fiú kiment. Nem szólt semmit, amikor visszajött. — Mi az? — kérdezte a férfi. — Elutasították a kérvényünket? — Elfogadták — mondta a fiú. A férfi látta hogy nem levelet tart a kezében, hanem egy táviratot. Kicsit idegesen vette el tőle. „Feleségét baleset érte. Stop. Alsóőrsi Állomásfőnökség. Stop.” — olvasta. Meg akarta fogni a fiú vállát, de mellényúlt. CSÖRSZ ISTVÁN: A fiú, aki felnő Zelnicevirág ha volnék Zelnicevirág ha volnék, rétről-rétre virítanék. Almafavirág ha volnék, kertről-kerlre virítanék. Kakukkfióka ha volnék, reggel-estve csak dalolnék. Fülemülefióka volnék, éjten-éjen át fütyülnék. Apám, anyám ha megvolna számontartanának engem. Szerető mátkám ha volna, bánat sose érne engem. Fordította: Buda Ferenc a mari népköltészetből.
