Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)

1975-05-11 / 109. szám

PETŐFI NÉPE 50 000 fácánt keltetnek Lenesen Az ország legnagyobb mester­séges fácántenyésztő telepén, a Gemenci Állami Erdő- és Vad- gazdaság lenesi fácánkertjében, megkezdődött a tenyésztés. Az erdővel övezett volierben több mint háromezer fácánt tartanak, háremre bontva, elkülönített to- jató boxokban. A telepen meg­kezdődött a tojás gyűjtése, kel­te' je. Az idén is 120 000 fácán­tojást várnak, amelynek egy ré­szét értékesítik, 50 000-ret pedig helyben keltetnek ki és nevelnek fel, a Duna menti erdők apróvad­állományának gyarapítására. HARMINCÖT KIVÁLÓ SZŐ VETKEZET ÉS TÁRSULÁS Avatóünnepség és békegyűlés Madarason A XI. pártkongresszus és ha­zánk felszabadulása évfordulójá­nak tiszteletére kezdeményezett országos versenyben jól szerepel­tek Bács-Kiskun megye mezőgaz­dasági üzemei. A verseny első szakaszában, amely 1974. decem­ber 31-én ért véget, harmincöt termelőszövetkezet, szövetkezeti társulás, közös vállalat és szak­szövetkezet szerezte meg a kiváló címet. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, vala­mint a Termelőszövetkezetek Or­szágos Tanácsa által adományo­zott kitüntetést a következő na­pokban kapják meg a szövetke­zetek. Az első avatóünnepséget va­sárnap délelőtt tartják Madara- \ A Bácskában hat közös gazdaság lett kiváló szövetkezet. Közöttük a madarast Béke, amelynek tagjai igyekeznek a tavaszi munkával. Kultivátorozzák a palántával beültetett területet. (Szabó Ferenc felvétele.) son, ahol a Béke Tsz szerezte meg a Kiváló szövetkezet címet. A fasizmus felett aratott győzelem 30. évfordulója alkalmából béke- gyűlést rendeznek a községben, amelynek Király László, a me­gyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője az ünnepi szónoka. A MÉM és a TÓT által odaítélt kitüntetést ő adja át a termelőszövetkezetnek, a Mezőgazdasági kiváló dolgozó­ja jelvényt és oklevelet Deák Jánosnak, idős Hofsang József­nek, Marthikovics Gézának, Sa- hajda Sándornak, a miniszteri dicséretet Sándor Józsefnének, Horváth Antalnak. Rajtuk kívül huszonnégyen kapnak Kiváló termelőszövetkezeti dolgozó ki­tüntetést. Május 13-án a jakabszállási Népfront Szakszövetkezet, 16-án a tataházi-mátételki Egyesült Termelőszövetkezet tagjai ün­nepük a kiváló szövetkezet-ava­tást. Ugyanezen, a napón az akasztói Béke és a keceli Szőlő- türt Szakszövetkezetben lesz még kiváló szövetkezet avatóünnep­ség. A következő hét végén, má­jus 17-én a dusnoki Egyesült Munkás-Paraszt Tsz kapja meg a kiváló szövetkezet címet. K. A. HÁROM ÉS FÉL MILLIÓÉRT Pártház és üzletek Vaskúton fó<—, MEGVÁLASZTOTTÁK A TISZTSÉGVISELŐKET A MA VOSZ megyei küldöttközgyűlése Kétszintes, korszerű épülettel gazdagodott pénteken Vaskút. A nagy­községi pórbizottság, az ÁFÉSZ műszaki és ruházati áruháza, vala­mint a takarékszövetkezet vehette birtokba új, közös otthonát. Csu­pán a fogyasztási szövetkezet két egységének — melyek eladótere összesen 344 négyzetméter, a bővített, színvonalasabb árukészlet érté­ke 1 millió 300 ezer forint —, kialakítása 2 millió 100 ezer forintba került. A korábban a település más-más pontján igen rossz körülmé­nyek között működő üzletek átköltöztetésével lehetőség nyílt a régi helyiségek korszerűsítésére: élelmiszer bolt nyitását, illetve a cuk­rászda bővítését tervezi ezeken a helyeken az ÁFÉSZ. Az új komple­xum környékén az autóparkírozót a nagyközségi tanács készíttette el. (KF. — Sz. F.) Három esztendő munkáját, az 1972 óta eltelt időszak vadászati, vadgazdálkodási tevékenységét értékelte tegnap a MAVOSZ Bács- Kiskun megyei intézőbizottsága. A Kecskeméten tartott tisztújító küldöttközgyűlésen megjelent a MAVOSZ intézőbizottságának képviseletében Dobi Ferenc, ott volt dr. Matos László, az MSZMP megyei bizottságának osztályve­zetője. Benei Sándor, a MAVOSZ Bács-Kiskun megyei intézőbizott­ságának elnöke üdvözölte a meg­jelenteket, ismertette a napiren­det, majd a vadásztársaságok küldöttei megválasztották a köz­gyűlésen tevékenykedő bizottsá­gok tagjait. Az intézőbizottság írásban közreadott beszámolóját kiegészítve, Benei Sándor elmon­dotta, hogy a következetes vad- gazdálkodás eredményeként csak­nem 19 ezerrel gyarapodott a me­zei nyúl-állomány. Legutóbb több mint 157 ezer fácánt és csaknem 8 ezer foglyot számláltak meg a megye területén. Bács-Kiskunban van jelenleg már az ország őz­állományának 10 százaléka. Fel­ismerve, hogy jó munkát végezni csak képzett vadászok segítségé­vel lehet, minden évben tanfo­lyamokat szervezett a megyei in­tézőbizottság. Ezeken 1972-ben 21-en végeztek, tavaly pedig már kétszázan jelentkeztek. A vadász- társaságok tagjainak száma az újonnan felvettekkel együtt je­lenleg csaknem kétezer. A tagság 50 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik, a többiek pedig munká­sok és alkalmazottak. Az intéző- bizottság elnöke 'végezetül beje­lentette, hogy az országos intéz­kedésnek megfelelően az alapsza­bályt a megyében is módosítani kell, s így a tisztségviselőket ezentúl nem három, hanem öt ev- re választják. A fegyelmi és az ellenőrző bi­zottság jelentésének meghallga­tását követően titkos szavazással megválasztották a tisztségviselő­ket: az intézőbizottság elnöke Benei Sándor, titkára Ispánovits Márton, a fegyelmi bizottság el­nöke Jámbor Pál, az ellenőrző bi­zottságé pedig Nagy Ervin lett. D. É. TAVASZ — TANT A VILLAMOSÍTÁS Kétezer család oromerol A külterületi településeken, a tanyavilágban élő családok életé­ben a legnagyobb minőségi vál­tozást a villany bevezetése jelen­ti. A televízió, a háztartási gé­pek stb. ismert változást hoznak az életvitelben, gondolkodásban, éppen ezért a villamosítás a ta­nyapolitika mindmáig legfonto­sabb tétele és gyakorlati feladata. A községi, nagyközségi taná­csoknál elmondták, hogy az idén a mepf°lelő területeken tovább szervezik a lakosságot. A tanácsi munkának ez a része az eddigi sikerek hatására könnyebb lett: nagyobb a megértés, jobb az együttműködés a tanácstagokkal, az ügyeket intéző műszaki elő­adókkal. csoportokkal. A három évvel ezelőttihez képest a háló­zattervezők és a tanácsok között is alkotóbb együttműködés bon­takozott ki. Bővült a szocialista szerződések rendszere a megren­delő. a tervező és a kivitelző kol­lektívák között, lev kevesebb a határidőeltolódás és ezzel együtt a tanyai lakosság türelmetlensé­ge is. Az idei évben a tervek szerint 2000 tanya villamosítására nyílik lehetőség, költségeinek 70 száza­lékát a helvi tanácsok és a lakos­ság. 30 százalékát pedig központi hozzájárulásként a megyei tanács fedezi. A központi támogatás ösz- szege 10 millió forint. Ezekben a hónapokban, illetve a nyár köze­péig Bócsa. Lajosmizse. Kiskun­félegyháza. Csólyospálos külterü­letein kezdődött, illetve kezdődik hálózatépítés. * A DAV megyénkben területileg illetékes három üzemigazgatósá­gának dolgozói a kedvező időjá­rásnak köszönhetően iól halad­nak. s várhatóan az év végére el­készülnek. a 2000 tanya villamo­sításával Cs. K. Százezer szarvasmarha Bács-Kiskun megye legelőin Szembetűnően növekszik az ál­latok szabadtartása Bács-Kiskun megyében. Az idén már 100 000 szarvasmarhát terelnek a mező­kön, s egv részük télen-nyáron a szabadban él. A tenyésztés ősi formájának al­kalmazására felújítják, bővítik, a legelőket, és társulásokat alakíta­nak fenntartásukra, hasznosítá­sukra. A megye első ilven tsz-le- geltetési társulása már megkezdte munkáját Solton, a feloszlatott le­geltetési bizottságok jogutódja­ként. Az intenzíven tartott legelőkre másutt is most terelik ki a gu­lyát. A nomád állattartásról egy­kor híres Kecskemét határában szintén újraéled a rideg jószágtar­tás. Egyedül a helybeli Kossuth Tsz-nek ezer szarvasmarhája él a szabadban. LESZ ELÉG ÜDÍTŐ ITAL, KEVÉS A SÖR Nyár előtt a vendéglátás A hőmérő higany szálával szinte egyenes arányban emel­kedik szervezetünk folyadékszük­séglete. Nem újság ez, mint ahogy az sem, hogy egyre inkább ke­ressük a strandokat, a vizet, a felüdülést. Szabadságunkat, a hétvégeket kempingekben, nyara­lókban, folyó- vagy tópartokon töltjük. Az éttermekbe, a cuk­rászdákba, a büfékhez — nyár közeledvén — jóformán csak egy cél vezet bennünket: italt — el­sősorban frissítőt — és fagylaltoí keresünk. Ha van... Hogy mindig, mindenhol bő választékban legyen — ez ilyen­tájt a vendéglátóipar egyik leg­nagyobb, már-már megoldhatat­lannak tűnő feladata. A kérdés hallatán — milyenek a kilátások a következő négy hónapra me­gyénkben? — erőfeszítéseik bi- zonygatása helyett mindjárt a konkrétumok sorolásába fogott Thurzó Béláné, a Bács-Kiskun megyei Vendéglátó Vállalat osz­tályvezetője. — 170 egységünkben fagyiból és üdítőből semmi esetre sem lesz hiány. Rendeléseinkre két és fél millió palack Márkát, Traubi- sódát és colát igazoltak vissza, ami az évi fogvás 63 százaléka. Ezenkívül a FÜSZÉRT-től sok ezer üveg gyümölcslevet kapunk. A sörgyárak kevesebb jóval biz­tatnak: az igénynek — 60—65 ezek hektoliter — mindössze a felét képesek kielégíteni, várha­tók tehát zavarok az ellátásban. A hűtéssel viszont — őszintén reméljük — sehol sem lesz prob­léma. — Hol és milyen szezonális jellegű üzletek nyíltak, illetve nyílnak és mivel bővültek a ré­giek? — Ahol csak lehet, sort kerí­tünk bővítésre, újabb üzletek nyitására, főleg az idegenforga­lom ' által érintett területeken, az üdülőtelepiek közelében. Baján például május 17-től a Petőfi-szi- geti KISZ-táborban napionta 80— 100 fő teljes étkeztetését és a büfé üzemeltetését oldjuk meg. Az új kempingtábor átadásával egyidőben üdítők, palackozott bor, sör, édesség, sütemény és .tejtermék árusítását kezdjük meg. Ugyancsak a szigeten, a Vénusz vendéglőben -a konyhai kapacitás növelésével a hétvégi pihenőjüket a környéken töltő dolgozókat szeretnénk kiszolgál­ni. A Fehér hajó söröző, valamint a Béke téren a Belvárosi és a Duna eszpresszó előtt kerthelyi­séget, illetve teraszrészt alakí­tottunk ki. Az V. Duna menti folklórfesztivál idejére tetszetős pavilonokat állítunk fel Baján és Kalocsán. Áttérve Kalocsára, a Piros Arany cukrászdában korszerűsí­tettük a fagylaltkészítő beren­dezést. A csárda — az IBUSZ- szal kötött szerződésünk értelmé­ben — hazai és külföldi csoportok fogadására rendezkedett be, ét­lapján harmadosztályú áron jel­legzetes kalocsai ínyencségekkel, változatos menüsorokkal. Most májusban nyitott ki a Platán parkvendéglő, amely június 1-től zenés szórakozóhely lesz és itt készül majd a híres kalocsai lán- gos. Május 15-től a szelidi tószál­lót és éttermet is birtokba vehe­tik a turisták ét> a fürdőzők, akik színvonalas ellátáshoz, emelt nor- májú, mégis olcsóbb étkezési le­hetőséghez juthatnak. Kívül, a strand területén gyorsbüféket, árudákat létesítünk. A kirándulók és vikendezők paradicsomában, a lakiteleki Tős- erdőben a Liget csárda május 1-től várja a vendégeket. Fő pro­filjuk a meleg ételek, a kávé és a sütemény. Még ebben a hó­napban beállítanak ide egy pa- lacsintasütö gépet, a fagylaltok­nak ipari fagyasztót és kiegészül a „felszerelés” egy törpie jéggyár­ral is. Kecskeméten a Széktói strandon június 1-én kezdünk, a félegyházi fürdő pavilonjában viszont a folyóvíz, a villamos energia és a szociális helyiségek hiánya komoly gondot okoz. Re­mélj "k, a vízmű vállalattal foly­tatott tárgyalásaink eredményre vezetnek. A vendéglátóipar tehát — úgy tűnik — felkészült. Legalábbis tisztában van az igényekkel, s igyekszik majd eleget tenni azok­nak. De vajon mi, örökké éhező­szomjazó fogyasztók, vendégek, mi felkészültünk? „Felszerel­tük-e” magunkat kellőképp nyu­galommal, belátással, tapintattal — és némi fizetőeszközzel? Mert nyakunkon a nyár.. K. F. AJT,£SM budapesti nagykövetségén a győzelem 30. évfordulója alkalmából rendezett fogadás egyik érdekes pillanata: Kádár János üdvözli a rendkívül népszerű V. Tyihonov filmművészt. (Telefolo — MTI — Vigovszki Ferenc felv. — KS.) «■HOHBnnnBMnnnnHnnBi Lapzártakor érkezett • Szovjet és amerikai hadihajók kölcsönös látogatásai ­Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapodása értelmében május 12—17. között a két ország hadihajói kölcsönösen hivatalos látogatást tesznek a fasiszta Németország felett aratott győzelem 30. évfordulójának tiszteletére. A Bojki j és Zsgucsij szovjet torpedóromboló Kalinyin ellentengernagy parancsnoksága ‘ alatt Boston kikötőjét keresi fel. A Légy amerikai fregatt és a Tottnoll torpedóromboló Lunghill ellentengernagy parancsnoksága alatt Leningrád kikötőjé­be látogat. (TASZSZ) • Befejeződött a nemzetközi sportfilm fesztivál Szombatos este a Vörös Csillag filmszínházban ünnepélyes gálaest­tel fejeződött be a III. Budapesti Nemzetközi Sportfilm Fesztivál. Dr. Beckl Sándor államtitkár, az OTSH elnöke nyújtotta át a fődíjakat és a fesztiváldíjakat a nyerteseknek, míg a zsűri diplomáit dr. Soproni János, a zsűri elnöke, a fesztiváligazgatóság diplomáit Szántó György, a fesztivál igazgatója adta át. Nicolas Pillát, a CIDALC elnöke a CIDALC-díját adta át. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal nagydíját kapta a „Mű- és toronyugrás” című szovjet film. Rende­zője: Csertov. A Magyar Olimpiai Bizottság nagydíját kapta a „Kenu-koktél” című francia film. Rendezője: Jacques Ribaud. A fesztivál díjai közül a magyar Testnevelési Főskola díját kapta „Az izom bajnokai” című kubai film. Rendezője: Manuel Magarino Flores. Az Országos Idegen- forgalmi Tanács díját, az „öttusázók” című szovjet film kapta. Rende­zője: Peen Pux. A magyar Diáksport Tanács díját kapta „A gyerme­kek játszva síelnek” című NSZK-beli film. Rendezője: Manfred Voroerv ülbecke. A Magyar Televízió elnökének díját kapta az „Ég és föld között”' című magyar filrri. Rendezője: Takács Gábor. A Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének diját kapta a „Rodnyina sztory” című szovjet film. Rendezője: Szergej Tolkacsov. A külön- díjak közül Budapest Főváros Tanácsának díját kapta az „Élet­öröm Quebeckben” című kanadai film. Az Állami Ifjúsági Bizottság díját kapta az „ügyesen szépen” című magyar film. A Népsport szerkesztőségének díját kapta a „Hajók a baszk vizeken” című spanyol film. A CIDALC-díját kapta a „Harmónia a jégen” című csehszlovák film. A nemzetközi zsűri diplomáját négy, a fesztivál igazgatóságának diplomáját három film kapta. (MTI) • A Cannes-i filmfesztivál zsürielnöke Képünkön Jeanne Moreau francia színésznő, akit a tegnapelőtt kezdődött Cannes-i 28. nemzetközi filmfesztivál zsűri elnökévé választottak. A fesztivál­palotában a megnyitás napján egyébként ismeretlen tettesek eddig ki nem derített célból egykilós plasztikbombát robbantottak. Sebesülés szerencsére nem történt, de az épületben jélentős anyagi kár keletkezett. (Telefoto — AP—MTI—KS) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619, 12-516 (központi): 11-709. 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom