Petőfi Népe, 1975. május (30. évfolyam, 101-126. szám)
1975-05-13 / 110. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK I Mi Pártküldöttség utazott a Szovjetunióba Cseresznyesziiret Kelebián PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXX. évf. 110. saám Ára: 90 fillér lm május IS. kedd Békegyűlés Madarason A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására hétfőn magyar pártküldöttség utazott Moszkvába. A küldöttséget Pullai Árpád, az MSZMP Központi Bizottságának titkára vezeti, tagjai: Somogyi Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Budapesti Pártbizottság titkára és Nagy Tibor, a KB párt- és tömegszervezetek osztályának helyettes vezetője. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, a Központi Bizottság párt- és tömegszervezetek osztálya vezetője és dr. Szűrös Mátyás, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. Jelen volt V. J. Pavlov, a 'Szovjetunió budapesti nagykövete. (MTI) Szedik a májusi cseresznyét a Bács-Kiskun megyei gyümölcsösökben. A védettebb házikerteken kívül a kelebi ai Rákóczi Csillaga Termelőszövetkezet ültetvényein is szedik a termést. Az első kóstoló kedden kerül a főváros piacaira, s ezt követően folyamatosan érkezik majd a tavasz első gyümölcse a fogyasztókhoz. A májusi cse- iresznyéveL kezdődő gyümölcsidény késő őszig tárt az „ország kertjében”, Bács- Kiskunban, ahonnan csak csonthéjasokból — cseresznyéből. meggyből, kajsziból, őszibarackból, szilvából — és szamócából az idén is több ezer vagonnyi árut vár a MEZŐTERMÉK. Megyeszerte megkezdődtek az országgyűlési képviselő j elölőgyűlések Madarason kezdődött a bajai járás májusi béke- és barátsági rendezvénysorozata. Vasárnap délelőtt ragyogó napsütésben a madaras! sportpályán gyűlt össze a község lakossága, hogy megünnepelje a fasizmus lelett aratott győzelem 30. évfordulóját Az ünnepségen megjelent Búza Mátyás, az MSZMP Bajai Járási Bizottságának titkára, dr. Nagy Károly, a bajai járási hivatal elnöke, Horváth Ferenc, a Hazafias Népfront Bajai Járási Bizottságának titkára, valamint a község párt- és tanácsi vezetői. Az ünneplő közönség előtt Kotlán Istvánná, a madarasi Béke Tsz párttitkára nyitotta meg a bekegyülést, majd Király László, a megyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetője mondott beszédet. Ezután Király László, a mező- gazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint« a TOT elnöke megbízásából átadta a madarasi Béke Termelőszövetkezetnek elmúlt évi jómunkája eredményeként a Kiváló szövetkezeti oklevelet. Végül a munkában kitűnt dolgozóknak kitüntetéseket adtak át, majd délután az MHSZ járási sportvetélkedőjének döntőjére került sor. Sz. F. Tegnap megyénkben is megkezdődtek az országgyűlési képviselők választását megelőző jelölőgyűlések. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának vasárnap közzétett választási felhívása arra ösztönzi a választópolgárokat: „Jelöljünk és válasszunk meg országgyűlési képviselőknek olyan férfiakat és nőket, akik önzetlen munkájukkal, egész életükkel bizonyítják, hogy méltóak a nép bizalmára!” Ennek a fontos politikai eseménysorozatnak első napjáról, a hétfőn megtartott jelölőgyűlésekfől adunk tudósítást az alábbiakban. Nyers Rezső, az 1-es számú választókerület jelöltje A Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának ebédlőtermében tartották meg a megye 1. számú országgyűlési választókerületének jelölőgyűlését amelyen részt vett Nyers Rezső, a Központi Bizottság tagja, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézetének igazgatója, Horváth István, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára. Ott volt dr. Körös Gáspár, a városi pártbizottság első titkára, Gádor József, Kecskemét tanácselnöke, Fehér Sándor, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke, Pankovits Jó- zsefné, a népfront megyei elnökségének tagja, Bartha Imréné, a népfront városi bizottságának titkára. A hatalmas termet zsúfolásig megtöltötték a választókerület lakói, üzemeinek, intézményeinek dolgozói. A gyűlést Horváth János, a gyár igazgatója nyitotta meg, köszöntötte a résztvevőket, ismertette a választók jogait, kötelességeit, majd átadta a szót a gyűlés szónokának, Gódor József tanácselnöknek. Gódor elvtárs vázolta a város politikai, társadalmi fejlődését, szólt a IV. ötéves terv eredményeiről és a jövő célkitűzéseiről. Említette a közéleti aktivitás szép példáit, a megyeszékhely kulturáltabb környezetének kialakításában elért eredményeket, a „30 óra Kecskemétért” mozgalom sikereit. Hangsúlyozta: a fejlődésben nagy része volt képviselőink áldozatkész, segítő tevékenységének is. A tartalmas és gazdag eredméA Varsói Szerződés tagállamai parlamenti képviselőinek találkozója Magyar küldöttség utazik a lengyel fővárosba — Pasuk altábornagy nyilatkozata A Varsói Szerződés Szervezete megalakulásának 20. évfordulója alkalmából május 14—15-én Varsóban sor kerül a szerződés tagállamai parlamentjei képviselőinek találkozójára. A találkozóra a magyar országgyűlés képviseletében Apró Antal, az MSZMP Politiai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke vezetésével küldöttség utazik. Konsztantyin Pasuk altábornagy, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erői vezérkari főnökének első helyettese, a Varsói Szerződés Szövetsége megalakításának közelgő 20. évfordulója alkalmából kijelentette: — A Varsói Szerződés megbízhatóan szavatolja a szocialista országok népeinek alkotó munkáját E védelmi szövetség megteremtésének napja — 195S. május 14. — nevezetes évfordulóként került be a történelembe. A szerződés megkötése a szocialista országok jogos önvédelmi lépése volt. A testvéri országok kénytelenek voltak hadseregeik egyesített erejét szembeszegezni az új háború előkészítésének útjára lépett nyugati hatalmak agresz- *zív törekvéseivel. A szerződést hat évvel a NATO keletkezése után kötötték meg. Ez már önmagában tanúsítja, hogy a szerződés megkötése kényszerű lépés volt a szocialista államok részéről. — Nehéz lenne túlértékelni azt az óriási szerepet, amelyet a Varsói Szerződés Szervezete lölt be a reakció és agresszió erői ellen, a békéért és az európai kontinens biztonságáért vívott harcban. Ha az európai ncpek most a legtartósabb békés időszakot élik, ebben nagy érdeme van a Varsói Szerződés Szervezetének, a benne részt vevő államok aktív, összehangolt tevékenységének. Pasuk altábornagy rámutatott, hogy 1955 után létrejöttek a testvéri szövetséges hadseregek új típusú kölcsönös kapcsolatai, a szerződéshez tartozó országok fegyveres erőinek harci közössége. „K harci közösség szilárd gazdasági, politikai, ideológiai és katonai-stratégiai alappal rendelkezik és a szocialista államokban élő népek megbonthatatlan egységére és összefogására épül.” — Különös jelentőségük van azoknak a határozatoknak, amelyek értelmében megalakították a tagállamok honvédelmi minisztereinek bizottságát, katonai tanácsát és kibővítettek az egyesített fegyveres erők főparancsnokságának funkcióit és feladatait. A Varsói Szerződés tagállamai politikai tanácskozó testületének 1969. márciusi budapesti ülésén hozták ezeket a határozatokat. Megvalósításuk elmélyítette, új, magasabb szintre emelte a» harci közösséget. — A Varsói Szerződés hadseregeinek jelenlegi közössége olyan nemzetközi tényező, amely döntő befolyást gyakorol n béke megőrzésére és megszilárdítására. A közösséghez tartózó országok és hadsereg mindent megtesznek, hogy ne ismétlődjék meg a világháború — mondotta végezetül Konsztantyin Pasuk. • Az 1-es számú Bács-Kiskun megyei országgyűlési választókerület jelölőgyűlését Horváth János, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyárának igazgatója nyitotta meg. I Zsúfolásig megtelt a hatalmas terem. (Pásztor Zoltán felvételei) Barátsásvonatok Több mint egy évtizede hallottuk először ezt a szót: barátságvonat. Napjainkban csak Bács-Kiskun megyében legalább öt-hatezren személyes élmények alapján mondhatnák el, hogy mit tartalmaz ez a kifejezés. Szinte ugyanennyien emlegetik életük legkedvesebb legszebb napjai között barátságvonat utasaként eltöltött napokat Idegen országok, más tájak megismerése kellemes szórakozás, tudásunkat, látókörünket gyarapító tevékenység. Egyre kulturáltabbak a hazai és külföldi turistautak. Különösen a szocialista országokban fogadják körültekintő gondoskodással a magyar csoportokat. Elviszik őket a legszebb helyekre, gondoskodnak kényelmükről. A programok összeállítói olykor még az üzleti szempontokat is mellőzik. Arra törekszenek, hogy minél változatosabb és mélyebb betekintést adjanak a baráti államok életébe. A barátságvonatok utasainak többsége jó munkájáért, aktiv társadalmi, politikai tevékenységéért jutalomból, vagy válallati hozzájárulással utazhat külföldre, a legtöbbször a Szovjetunióba. Már az utazás alatt megkezdődik az ismerkedés, a barátkozás. A bíró figyelmesen hallgatja a szobafestő szocialistabrigád- vezető beszámolóját szakmai, emberi problémáikról. A szakszövetkezeti tag a nagyüzemi munkással cseréli ki gondolatait. Valóságos megyepolitikai fórum alakul ki némely vagonokban. Kecskemétiek, félegyháziak, kécskeiek, har- taiak mondják el, hogy náluk miként mennek a dolgok. Tapasztalatokat cserélnek, véleményeket egyeztetnek, mivel — említettem — a külországba igyekvők többsége az átlagosnál nagyobb érdeklődést tanúsít a közügyek iránt, többet tesz a közösség asztalára. A küldöttséget minden esetben ünnepélyesen fogadják. Gondoskodnak arról, hogy a magyarok barátsági gyűlésen találkozhassanak egy gyár, iskola, kerület dolgozóival. Ezeknek az összejövete- lekleknek lelkes hangulatát, a nagy szeretettel összeállított kulturális műsor légkörét nehéz visszaadni. Ilyenkor nem általában hallanak adatokat a látogatók a fogadó ország fejlődéséről, hanem egy viszonylag kisebb közösség életének tükrében, a személyes beszélgetések, olykor kézzel-lábbal, mutogatással, keveréknyelven lebonyolított eszmecserék érzékletes közvetlenségében. S ha már végképp elfogy a szó, ha már valamennyi tolmácsot lefoglaltak a szerencsésebbek, az ajándékok cseréje, a közös éneklés, tánc, zenelés fejezi ki a gondolatokat, érzéseket. A barátságvonatok utasai soha nem mulasztják el hősi emlékhelyek felkeresését. Koszorúval fejezik ki tiszteletüket a harcosok, mártírok, emléke előtt. A szovjet nép szenvedéseiről, áldozati'állalásáról, bátorságáról tíz könyvnél, száz brosúránál többet mond a leningr ádi blokád nevezetes helyeinek a megtekintése, a 600 ezer áldozatnak, hősnek örök nyugvóhelyet adó temető látványa. Csak az érzi, hogy milyen veszélyben volt a szovjethatalom, aki látta Moszkv>a peremén, a német állások elölt épített emlék- mü-spanyollovasokat. Csak az érzi a gigantikus fejlődést, aki tanúja új városrészek gyors felépítésének, a hatalmas építökedvnek. íme, a más turistautakhoz viszonyított többlet! Megyénkben elsősorban és sokáig egyedül az IBUSZ vál. lalkozott barátságvonatok szervezésére. Szívesen áldoznak több időt, több energiát az ilyen utak előkészítésére mert tudják, hogy ezek a találkozások a barátságot, a békét szolgálják. Bizonyára igy vélekedik az a 308 dolgozó, kik tegnap indultak el a hatodik bajai ba- rátsáqvonattal a Szovjetunióba. Dr. Beke Lajosnak, a járási-városi ügyészség vezetőjével az élen szocialistabri- gád-tagok, szorgalmasan dolgozó alkalmazottak, politikát munkások, mezőgazdasági szakemberek ismerkednek Ki. jev, Leningrád, Moszkva nevezetességeivel. Főként Vaskút- ról, Sükösdről, a Hosszúhegyi Állami Gazdaságból és a három bajai nagyüzemből keltek sokan útra. Mire e sorok megjelennek már ők is tapasztalják, hogj mennyire megbecsülik a Szovjetunióban a jó munkájáért jutalommal kitüntetett magyar dolgozókat. H. N. nyékét felsorakoztató beszéd után Tóth József, a Fémmunkás Vállalat kecskeméti üzemének szb- titkára emelkedett szólásra, aki az üzem dolgozói nevében, s a népfront városi bizottságának javaslatával egyetértve arra tett indítványt, hogy ,a jelenlevők Nyers Rezső elvtársat jelöljék újólag országgyűlési képviselőnek. Mint mondotta, Nyers elvtárs több mint két évtizede Bács-Kiskun megye képviselője és 1967-től Kecskemét várost képviseli a parlamentben. Aktív közéleti munkájával jelentősen hozzájárult a város dinamikus fejlődéséhez. A javaslathoz többen hozzászóltak, s valamennyien támogatták Nyers Rezső jelölését. Dr. Körösi József, a Gépipari- és Automatizálási Műszaki Főiskola tanszékvezetője, Benkó Zoltán, az Észak-Bács megyei Vízmű Vállalat igazgatója. Szabó Tibor, a Fémmunkás Vállalat szocialista- brigád-vezetője a jelölt eddigi érdemeit hangsúlyozva, munkahelyük kollektívájának nevében is támogatták a vezető indítványt. Talmácsi József, a hetényegyházi választópolgárok nevében, Te- recskei Jánosné, a III. kerületi népfrontbizottság titkára pedig kerületének megbízásából csatlakozott egyetértóleg a javaslathoz. Kelte Géza nyugdíjas tanácselnök a négy év előtti feladatok teljesüléséről, az emberi kapcsolatok, a lakóhelyünk iránti szeretet és kötődés nagy szerepéről beszélt, s kérte Nyers elvtársat; fogadja el a jelölést. A felszólalások után Horváth János, a gyűlés levezető elnöke szavazásra tette fel a kérdést, majd örömmel jelentette be, hogy a gyűlés résztvevői valamennyien Nyers Rezsőt jelölték képviselőnek. A bejelentést nagy taps fogadta. —^ Szívből köszönöm a bizalmat — mondotta Nyers elvtárs, aki ugyancsak szót kért, majd azt hangsúlyozta, hogy a képviselő csakis a helyi szervek, a választók segítségével végezhet sikeres munkát. A Hazafias Népfrontnak nincs külön programja a választásra — hangsúlyozta —, programunk a XI. pártkongresz- szus határozata és a most készülő ötéves terv, amelynél szebb, vonzpbb programunk nem is lehet, mert ez fejezi ki az ország reális lehetőségeit, s ennek megvalósításához nagy-nagy erőfeszítések kellene valamennyiünktől. A békéért, a szocializmusért jelszó volt eddig is munkánk alapja, s ez marad ezután is. A világban végbemenő folyamatok azzal kecsegtetnek, hogy egyre több erő jut a békés építő munkára de nem feledjük, hogy vannak még háborús tűzfészkek. — A jövő és a jelen számára is építjük a várost, sok még a tennivaló Kecskeméten is. Azt reméljük, hogy Kecskemét olyan lesz, amelynek kisugárzó ereje a megyeszékhelyi ranghoz illően, kihat majd a megye többi városára és egész Bács-Kiskun fejlődésére. A jelölőgyűlés a Béke téri általános iskola úttörőinek kedves és hangulatos kultúrműsorával ért véget. Kettős jelölés Kiskunfélegyházán Kiskunfélegyházán dr. Dobos Ferenc mondott beszédet. A kén jobb szélén a két Jelölt. (Tóth Sándor felvétele) Több, mint hatszázan jöttek össze tegnap délután két órakor Kiskunfélegyházán, a 608. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet sportcsarnokában hogy eldönt- (Folytatás a 2. oldalon.)