Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)
1975-04-17 / 89. szám
2 • PETŐFI NEPE • 1975. április IT Támogatjuk az indokínai népek harcát Szolidaritási nagygyűlés a Danuvia zuglói üzemében A szocialista országok igazságügyminisztereinek tanácskozása VARSÓ A lengyel fővárosban kedden megkezdődött a szocialista országok igazságügy-minisztereinek 3. konzultációs tanácskozása, amelyen bolgár, csehszlovák, kubai, lengyel, magyar, mongol, NDK- beli, román és szovjet küldöttség vesz részt. A magyar küldöttséget dr. Korom Mihály igazságügy-miniszter vezeti. Piotr Jaroszevvicz lengyel miniszterelnök fogadta a tanácskozáson részt vevő minisztereket. (MTI) Vietnami szolidaritási nagygyűlést tartottak szerdán a Danuvia Központi Szerszám- és Készülék- gyár III. számú üzemében, Zuglóban. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács .főtitkára mondott beszédet, hangsúlyozva, hogy az elmúlt hetek eseményei során az, indokínai népek küzdelme ismét a nemzetközi érdeklődés középpontjába került. A magyar közvélemény is nagy megelégedéssel fogadta a dél-vietnami felszabadító erők nagyszerű győzelmeiről érkező jelentéseket, a délvietnami nép határozott fellépését az Amerikai Egyesült Államok támogatását élvező fasiszta saigoni diktátor uralma ellen. Az amerikai imperializmus indokínai politikájának kudarcát jelzi a kambodzsai hazafiak győzelemsorozata is — mondta —, s reközötti árucsere-forgalom jelentős növelését irányozza elő úgy, hogy az az év végére eléri az ötvenmillió pesot (hatvanmillió dollárt). Magyarország zömében ipari termékeket, élelmiszeripari, mezőgazdasági és fogyasztási cikkeket szállít a szigetországnak. A kubai export alapvető tétele a cukor. amelvből az idén 45 ezer tonna érkezik Magyarországra. Ezenkívül jelentős mennyiségben vásárolunk nikkelt, déligyümölcsöt. gvzivart és egyéb termékeket is. (MTI) méljük, hogy a végső győzelem elérése már csak rövid idő kérdése. Nguyen Thanh, a Dél-Vietnami Köztársaság magyarországi nagy- követségének titkára is felszólalt a szolidaritási nagygyűlésen. A győzelemről szólva elmondta, hogy 17 tartomány és tartományi székhely felszabadításával — nagy kiterjedésű területeken — több millió lakos nyerte el szabadságát, olyanok, akik éveken át éltek a saigoni rendszer elnyomása alatt, s akik most elhatározták, hogy a felszabadított övezetben maradnak. Nemcsak az elnyomás hosszú ideje alatt fosztották ki őket javaikból, hanem ezt még tetézték az elmenekült bábhadsereg és tisztviselők rablásai is. Ezért — mondta Nguyen Thanh — sürgős támo(Folytatás az 1. oldalról.) „A szocializmus építése, az átmeneti időszakba^ végzendő munka tele van nehézségekkel, mindennapos harccal. Ezért nem lehet anélkül végezni, hogy a dolgozók ne vennék ki belőle részüket közvetlenül, őszintén és tudatosan” — hangsúlyozta a kormányfő. A Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága szerdán a hajnali órákban kiadott nyilatkozatában leszögezte: „Az intézkedések azok közé a történelmi fontosságú döntések közé tartoznak, amegatásra van szükség a világ népeitől. A gyűlés részvevő írásban juttatták kifejezésre' állásfoglalásukat, s ezt a nyilatkozatot eljuttatták a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségéhez; és az Országos Béketanácshoz is. „Gyárunk dolgozói — hangsúlyozzák az állásfoglalásban — felháborodásukat fejezik ki a dél-vietnami lakosság erőszakos, tömeges elhurcolása, kitelepítése miatt, elítélik ezeket a manővereket, amelyekkel az Amerikai Egyesült Államok kormánya által támogatott saigoni rezsim durván megsérti az egyezményeket. Gyárunk dolgozói együttérző szolidaritással támogatják a vietnami nép hősi harcát, követelik a párizsi egyezmények betartását és töretlen hittel kiállnak a vietnami nép igaz ügye mellett.” lyekkel a Legfelsőbb Forradalmi Tanács a szocializmushoz vezető átmeneti időszakban a dolgozók bevonásával újjá akarja épí. teni a nemzetgazdaságot. Az államosítások és a többi gazdaságitársadalmi intézkedés a népi tömegek legmélyebb törekvéseit fejezi ki és a nép érdekeit szolgálja.” A Portugál Kommunista Párt és a Portugál Demokratikus Mozgalom MDP—CDE Központi Bizottsága felszólította Lisszabon lakosságát, hogy szerdán este nagyszabású tömegtüntetéssel biztosítsa támogatásáról az újabb forradalmi intézkedéseket. Forradalmi intézkedések Portugáliában „Győzelem”-autótúra Moszkvától Berlinig „A győzelem zászlaja — a szocializmus zászlaja” — ezzel a jelmondattal indul el csütörtökön délelőtt Moszkva egyik teréről a szocialista országok kommunista ifjúsági szervezeteinek és önkéntes honvédelmi szövetségeinek „Győzelem”-autótúrája.. amelynek útvonala a Szovjetunión, Bulgárián. Románián. Magyarországon. Csehszlovákián és Lengyelországon keresztül vezet Berlinig, az NDK fővárosáig. Az útvonal hossza összesen 11 ezer kilométer és a részt vevő országok nyoic—nyolc gépkocsival vesznek részt az emléktúrán. A túra mezőnye egy-egy, szocialista országban három-négy napot tölt és a győzelem 30. évfordulóján. május 9-én érkezik céljához. A túra. a rendezők elképzelései szerint, semmilyen tekintetben sem lesz verseny jellegű. Kímelkedő jelentőséget tulajdonítanak viszont a rendezvénynek a hitleri fasizmus felelt aratott győzelem 30 évfordulójának méltó megünneplése szempontjából. Ezért Moszkvában. Tulában. Ki- jevben. és más szovjet városok- v baáy Vá'IáVwiHt1 ‘á többi»-"érintetten szocialista ország fővárosában és más városokban — a szovjet hadsereg győzelmeinek színhelyein — koszorúzást ünnepségeket, nagygyűléseket. veterántalálkozókat rendeznek. A ,.G.vőzelem”-autótúrán részt; vevő magyar fiatalok húsztagú csoportja Moszkvics—412-es gépkocsikkal teszi meg az utat. Rákos József ezredesnek, az MHSZ Országos Központja képviselőjének vezetésével. (MTI) Letette az esküt az új egyiptomi kormány KAIRÓ Kedden este Kairóban nyilvánosságra hozták Mahmud Szalem hétfőn kinevezett miniszterelnök új kormányának névsolát. A 35 tagú kabinet szerdán délelőtt letette a hivatali esküt Szadat elnök kezébe, majd az államfő elnökletével megtartotta első ülését. A kormánynak 16 űj tagja van, a kulcstárcák élén azonban nem történt személyi változás. HARMINC HALOTT, SZÁZ SEBESÜLT Folytatódnak az összetűzések a libanoni fővárosban Beírűtban szerdára virradó éjszaka is folytatódtak a véres ösz- szecsapasok a lalangisták és a palesztinok között. Saitójelenté- sek szerint kedden a polgári lakosság köréből 30-an vesztették életüket és. mintegy százan megsebesüllek. Éjszaka a libanoni főváros utcáin gránátok robbanása és heves géppuskatű/, volt hallható. A város kurdok lakta körzetében számos épület kigyulladt. Szerda délelőtt Beirút kihalt város benyomását keltette: az iskolák.. a*hi.vatalok. és az üzemek kapui zárva maradtak. Egyes nyugati hírügynökségek jelentései szerint a helvzet szerdán délelőtt sem javult: felfegyverzett suhancok a háztetőkről és barikádok mögül tűz alá vették az utcákat, bombamerényietek sorozatát követték el. (DPA, Reuter. AP) 30 ÉVE TÖRTÉNT A berlini csata Három évtizeddel ezelőtt — 1944. április 16-án — megkezdődött a német fasizmust végképp összezúzó utolsó nagy ütközet: a szovjet csapatok berlini hadművelete. A fasiszta hadvezetés még ekkor is — 1944 áprilisában — képes volt nagy erőket csoportosítani a német főváros előterébe. Zsu- kov marsall adatai szerint a csaknem 900 négyzetkilométeren szétterülő német főváros körül április első hetében a fasiszta hadvezetésnek sikerült több mint egymillió embert, 10 ezer löveget, és 1500 harckocsit összpontosítani. Ezenkívül magában Berlinben még 200 ezer főnyi helyőrség volt és valamennyi nagyobb épületet berendeztek tartós utcai harcra. A berlini ütközet végső tervét április 1-én dolgozták ki. Ezen a napon hívja Zsukovot és Ko- nyev marsallt — az I. Ukrán Front parancsnokát megbeszélésre Moszkvába Sztálin, a Legfelsőbb Hadsereg főparancsnoka. Zsukov híres memoárjában így számol be a történelmi jelentőségű tanácskozásról: ......Mikor t udjuk megkezdeni a támadást? — kérdezte Sztálin. Jelentettem, hogy az I. Belorusz Front legkésőbb két hét múlva készen áll és gondolom addigra az I. Ukrán Front is meg tudja kezdeni a rohamot.” A főparancsnok ceruzája a térképen Hasonlóan emlékezik vissza a megbeszélésre könyvében Konyev is, de hozzáteszi a következő érdekes adalékot: „...Amikor a támadás vonalát Sztálin kijelölte — írja Konyev —, a főparancsnok ceruzája a térképen Berlintől délre Lübern városánál hirtelen megállt, nem jelölte ki tovább a frontok irányát. Azt Hiszem, hogy Zsukov megértette: a legfelsőbb főparancsnok e hallgatólagos gesztusával reánk, a frontparancsnokokra bízta, hogy az ütközet során a kialakult helyzetnek megfelelően önállóan járjunk el.” A nagy támadás április 16-án hajnalban kezdődött. A szovjet csapatok új eljárást alkalmaztak. Zsukov emlékirata szerint: „140—200 méterenként elhelyezett óriás fényszóró gyulladt ki egyszerre, amely több mint 100 milliárd gyertyafény fényerővel megvilágította az egész ellenséges vonalat és elvakította az ellenséget.” Ezzel egyidőben példátlan erejű tüzérségi tűz zúdult a vonalakra. A támadás első 24 órájában, csaknem 2500 vagonnyi tüzérségi lövedéket lőttek ki a szovjet csapatok. Ennek ellenére a német erők továbbra is szívósan védekeztek. A szovjet támadást nehezítette, hogy a kora délelőtti órákban megkezdett páncélos rohamot hegynek fölfelé kellett kifejleszteni, mivel a németek lő erősségüket a Berlint kelet felöl övező seelowi dombokon rendezték be Kora délutánig Zsukov páncélosai áttörték a fasiszták első és második állásrendszerét, de a marsall kénytelen volt Moszkvának jelenteni, hogy szemben a tervekkel, támadása az említett dombokon nem tud a megfelelő gyorsasággal kibontakozni. Ekkor úgy ■látszott, hogy Berlin előtt csakugyan igen hosszan elhúzódó ütközetre kerül sor. Berlin védelme reménytelenné vált Ezekben az órákban lépett érintkezésbe a főhadiszállás a Berlintől délre harcoló Konyev- vel. aki így emlékezik: „Április 17-én Sztálin hívott Moszkvába ... Közölte, hogy Zsukovnál nehezen mennek a dolgok, nem lenne-e helyes, ha az I. Belorusz Front páncélosait átcsoportosítanák délre?” Konyev jelentette, hogy ez a bonyolult művelet felesleges, mert neki sikerült a német fővárostól délre, a Niesse folyón átkelni és az így kiharcolt áttörési szakaszon azonnal képes bevetni két páncélos hadseregét, méghozzá az egyiket a háború talán legjelesebb harckocsi-hadvezérének, Ribalko altá- bornagynak irányításával. E pillanattól kezdve Berlin védelme teljesen reménytelenné vált! A váratlan, délről mért csapás felborítja a fasiszta hadvezetés terveit, elkezdődik a teljes káosz, megszűnik a tervszerű vezetés. Zsukov most már behatol a seelowi domboK mögé és megakadályozza, hogy az ott harcoló 9. hadsereg vissza tudjon vonulni Berlin falai közé. Szász István (Folytatjuk) ESEMÉNYEK SOROKBAN Csehszlovák—magyar fotódokumentációs kiállítás A csehszlovák—magyar barátsági és kölcsönös segélynyújtási szerződés aláírásának 26. évfordulója alkalmából szerdán a budapesti Csehszlovák Kultúrában Csehszlovák—magyar kapcsolatok címmel , fotódokumentációs kiállítást nyílt. A kiállításon több tucat felvétel idézi a párt- és állami vezetők baráti látogatásainak fontosabb epizódjait, az ipari, a gazdasági és kulturális együttműködés változatos formáit. (MTI) Csang Kaj-sek temetése Szerdán Tajpenben eltemették Csang Kaj-sek tábornokot, Tajvan volt elnökét. A gyászszertartáson jelen volt Nelson Rockefeller, az Egyesült Államok alelnö- ke is. (AFP) Török—kambodzsai diplomáciai kapcsolatok A török kormány és a kambodzsai királyi nemzeti egységkormány elhatározta, hogy felújítja a két ország közötti diplomáciai kapcsolatokat — jelentette be szerdán a török külügyminisztérium. A diplomáciai kapcsolatok 1970-ben szakadtak meg a két ország között. (TASZSZ) A DIFK újabb sikere Dél-Vietnamban a népi felsza. badító hadsereg alapos tüzérségi előkészítés után szétszórta a saigoni rezsim 18. hadosztályának egyik ezredét Gia Kiem városnál, amely mintegy 10 kilométerre van a több mint egy hete ostromlott Xuan Loctól. A szétvert ezred maradványai Trang Bomba vonultak vissza, felrobbantva nyolc amerikai gyártmányú lövegűket. (MTI) HÍREK - HÍREK NAPTÁR 1975. április 17.. csütörtök Névnap: Rudolf Napkelte: 4 óra 53 perc. Napnyugta: 18 óra 35 perc. Holdkelte: 8 óra 41 perc. Holdnyugta: — IDŐJÁRÁS- Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé eső, zápor, helyenként zivatar. Időnként megélénkülő, elsősorban a Dunántúlon átmenetileg megerősödő nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet alakulásában lényeges változás nem lesz. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet 12—17 fok között. (MTI) i A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: április 15-én a középhőmérséklet 13 (az 50 éves átlag 11,5), a legmagasabb hőmérséklet 20,4 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 11. Április 16-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 10,5, a délben egy órakor mért hőmérséklet 14.7, a legalacsonyabb hőmérséklet 10,1 Celsius-fok volt. Délig 0.6 milliméter csapadék hullott. MOZIMŰSOR 1975. április 17.: KECSKEMÉTI VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor KÉT AMERIKAI Színes. • magyarul beszélő amerikai film Csak 16 éven felülieknek! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor SÖTÉT TORINO Színes, olasz—francia bűnügyi film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! MESEMOZI fél 4 és háromnegyed 6 órakor JÉGKIRALYNÖ Színes, magyarul beszélő szovjet mesefilm STÜDIOMOZI I órakor TALPALATNYI FÖLD Szabó Pál regényének magyar filmváltozata A Kecskeméti Katona József Színház műsora Kelemen László Színpadon: 6 órakor: MAGELLAN Thália B. bérlet. — Iskolanapközi épül Pálmor.oslorán. A nyáron elkészülő csaknem félmillió forintos beruházás negyven gyerek nevelői felügyelet mellett történő délutáni tanulását oldja meg. Ugyancsak szeptemberig körzetesítik a Lenin iskolát: az autóbuszforduló kiépítése után 30 tanyai kisdiák utazhat a községi iskolába, ahol szakrendszerű oktatásban részesülnek. — Zsiguli-órák. A Császártöl- töltési Vegyes és Építőipari Szövetkezet mechanikai részlegében heti három alkalommal 30 lány és asszony vesz részt, azon a tanfolyamon. melynek sikeres elvégzése esetén mechanikai műszerész szakmunkás-bizonyítványt szerezhetnek. A kis üzem 120 dolgozója egyébként évi 9 millió forintért Zsiguli kilométerórákat és különböző iárművekhez meghajtóvezetéket szerel. — Oktatási gondok orvoslása. Nyolc tanteremmel és tornateremmel bővül, ezenkívül központi fűtést kap Kiskunhalason a felsővárosi általános iskola. Az 1976 nyarán befejeződő építkezési, illetve szerelési munkák 14 és fél millió forintba kerülnek. Szintén nyolc tanteremmel és tornacsarnokkal egészül ki az alsóvárosi, egy tornateremmel lesz gazdagabb a központi általános iskola. — Autósok találkozója. Mintegy 300 gépjárművezető kapott meghívást pénteken 18 órára a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központba, ahol Liener György, az Autó-Motor című folyóirat fő- szerkesztő-helvettese a ma és a holnap autótípusairól, az ember, az autó és a környezet kapcsolatáról tart előadást. Ezt követően vezetéstechnikai vetélkedőre keiül sor és megtekinthető az aznap nyíló műszaki könvvkiállítás. — Nemzetiségi ösztöndíjasak. Bács-Kiskun megye nemzetiséglakta községeiben nagy gondot fordítanak a helvi tanácsok az értelmiségi-utánpótlásra. Duna- egyházán és Hartán öt-öt nemzetiségi származású óvónőjelölt, Katvmáron és Garán szintén eny- nyi pedagógusjelölt, a nemesnádudvari termelőszövetkezettől pedig egy agrárszakember 'részesül ösztöndíjban. — Városnézés formájában mutatja be„ Kalocsa szobrait és freskóit Bozsó Ferenc pénteken délután a' helyi konfekcióipari vállalat dolgozóinak: Az ismeretterjesztő séta után az érseki könyvtárat tekinti meg a csoport. — FÓRUM ÉS KLUBSZEMKÖZT. lpper Pál és Vértessy Sándor, a Magyar Rádió és Televízió főmunkatársai látogatnak pénteken Kecskemétre. 18 órakor a Tudomány és Technika Házában az Univerzum klub vendégeként a XI. pártkongresszusról tartanak élménybeszámolót és aktuális külpolitikai kérdésekre Válaszolnak. — NÖVÉNYVÉDELMI PROGNÓZIS. Az almalevél aknázómoly rajzása megkezdődött a megyében. Tekintettel a kártevő életmódjára (a kelő lárvák azonnal befúrják magukat a levél lemezébe), a lárvák elleni védekezés hatékonysága lényegesen kisebb. A tavaszi induló populáció megfékezése az imágó elleni korai pirosbimbós állapotban végrehajtott védekezéssel hatásosan megoldható. Védekezésre Javasoljuk a felszívódó, gyorsan (virágzásig) lebomló szereket, például a DDVP 50 EC és az UNIFOSZ 50 EC. Ha a fák alatt virágzó gyomok vannak, a kezelés nem végezhető el. Felhívjuk a figyelmet az előírt óvó rendszabályok és a környezetvédelmi előírások betartására. — Üzemanyag-takarékosság a tsz-ben. 17 benzin- és Diesel-motoros jármű működik a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Tsz-ben. ahol az ttzemanyag-ta- karékosság érdekében szakmunkásokat képeznek ki a benzinporlasztók és gázolajadogolók pontos beállítására. Mérik az olajok kenőképességét és a súrlódás csökkentésére adalékanyagot használnak fel. — Kalocsai bútorok. Á moszkvai. a berlini és a párizsi nemzetközi bútorkiállítások után — ahol a KATTI—PATT nevű bölcsődei—óvodai bútorgarnitúrával szerepelt — az idén jelen lesz Kömbe® is a Kalocsai Asztalos és Építőipari Szövetkezet. Színes, stilizált virágmintákkal díszített fehér szekrényt mutatnak be a világkiállításon. — HELYESBÍTÉS. Tegnapi számunk 4. oldalán a Paprikás kérdőjelek című írásunk első bekezdésének utolsó mondata helyesen így hangzik: Az idei tervek szerint a megyében mintegy ezer vagonnal kívánnak a mezőgazda- sági nagyüzemek és a háztáji gazdaságok termelni ebből az értékes cikkből. TEXTIL- ÉS PAPÍRGYŰJTŐ HETEK MÁJUS 3I-K1 A magánszemélyeknek a vételáron felül minden 10 forint értékű textil- vagy papírhulladékért AJÁNDÉKSORSJEGYET AD A A főnyeremény: ZSMHIU SZEMBLYfiÉHOCSl További nyeremények: IBUSZ külföldi utaséeok, SENS0BS0B televfeMc valamint | több mint 3500 C63 értékes nyeremény. Magyar-kubai árucsere-forgalmi megállapodás HAVANNA Havannában kedden este befejeződtek az 1975. évi magyar— kubai árucsere-forgalomról folytatott tárgyalások. A barátság és a kölcsönös megértés szellemében lefolyt tanácskozás eredményeként létrejött árucsereíórgalmi jegyzőkönyvet Tordai Jenő és Andres Yrba külkereskedelmi miniszterhelyettesek írták alá. Az aláírási aktuson jelen volt Marcelo Fernandez Font kubai külkereskedelmi miniszter is. A megállapodás a két ország