Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-13 / 86. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1975. április 13. ÁLLAMI DÍJAS KÖRZETI ORVOS Ugye doktornő, meggyógyulok? FALUSI KRÓNIKA, 1975 Szánk [ Tornaterein és fürdő A külterületre is gondolnak | Ki marad a faluban ? Szobájában példás rend, 'tisztaság, frissen vágott vö- xös szegfűcsokor, az asztalán dísztáviratok és egy nagy piros bőrkötésű mappa, ben­ne nemzetiszínű szalag. Raj­ta a felirat: Állami díj. Az előszobában csomagok. Az éjjel érkezett meg Buda­pestről, ahol a Parlament­ben átvette a magas kitün­tetést és már utazik Jugo­szláviába idős szüleihez, hogy személyesen vigye el élete legnagyobb örömhírét. Az utazás előtti perceket hasz- jnáljuk fel, hogy dr. Kiss Ilona bajai körzeti orvos visszaemlé­kezzen a nagyon is göröngyös útra. amelyen eljutott az Alla- 'jmi díj III. fokozatáig­Jugoszlávia Bolmány nevű községében, ahol született, ak­koriban nem volt orvos. Ha va­laki sürgős segítségre szorult, nyolc kilométerre vitték szeké­ren a következő nagyközségbe, hogy megmentsék az életét, ö már 10 éves korában elhatároz­ta, hogy orvos lesz. Nagybátyja állatorvos volt, s a kis Ilonka akkor örült legjobban, ha el­moshatta a rábízott injekciós fecskendőket­Életének egy különös fordula­ta: 1941, Pécsre került. Ott érte a felszabadulás, ekkor érettsé­gizett. A Pécsi Orvostudományi Egyetem felszabadulás utáni I. -évfolyamának hallgatója lett. Rendkívül nehéz évek következ­tek. Egyedül élt, szülők nélkül. Mások már szép ruhában jár­tak, neki a kopottakkal kellett megelégednie. A tanulás mel­lett a magyar nyelv tökéletes elsajátítása is külön erőfeszítést és rendkívüli nagy szorgalmat követelt. Kiss Ilonka nem ad­ta fel a reményt- Éjszakákon át tanult, tanult. Napközben még orvosírnoki állást is vállalt a pécsi rendelőintézetnél. Mindvé­gig tandíjkedvezményt kapott. Már a gimnáziumban készült a jövőjére. ' öt év latinanyagát liárom év alatt sajátította el. Az egyetemen már túljutott a nyelvi nehézségeken, s ez tet­te lehetővé, hogy egyre emelke­Az ulabátari 1. számú gépko­csitelepen 1970-től új gazdasági ösztönző rendszert vezettek be kísérletképpen. Azóta a gépko­csitelep teljes gazdasági önelszá­molás alapján működik. A kollek­tíva egésze éppúgy, mint az egyes gépkocsivezetők érdekel­tek abban, hogy a szállításokat a legkisebb ráfordítással, a mun­ka hatékonyságának növelésével teljesítsék, mivel a munkabér megtakarítás nyereségként a vál­lalatnál marad az ösztönzési alap növelésére. Az új rendszer a nagyobb vál­lalásokat teljesítő dolgozók dett tanulmányi eredménye. Utóvizsgája soha nem volt. A könyveket mindig nagyon sze­rette, s így annál jobban fájt, hogy a forintot akkor látta elő­ször, amikor ' egyik kedvenc könyvét eladta 6 forintért- A másik 8 forintot, mint medika egy öl fa összerakásáért kapta. Amikor kezébe vette a diplo­mát, megkérdezték tőle, hová szeretne ménni dolgozni? ö ezt válaszolta: mindegy, ahová kül­denek, gyógyítani szeretnék. Így indult el dr. Kiss Ilona életpályája. Közben férjhez ment, s ma már egy nagy fia van, akire nagyon büszke. Első — és szerinte utolsó munkahe­lye Baja 1951. augusztus 1. óta. S ezt a dátumot úgy mondja, mintha tegnap lett volna­Két év a bajai kórháznál, is­merkedés a gyakorlattal, szem­től szemben a betegséggel és azonosulva a betegek gondjai­val. Ezután a bajai kiscsávolyi körzetbe helyezték, majd 1953 újév napján a bajai I. körzet orvosi rendelőjébe, mint körze­ti orvost. Azóta 22 év telt el ugyanazon a munkahelyen, ren­geteg munkával, fáradsággal, a betegeiért való aggódással. S mit adott a 22 év? Sok-sok tapasztalatot. Szinte nincs a kör­zetében olyan ember akit ne ismerne Tanyai körzetét — amely több mint 100 tanyából maximális gazdasági ösztönzét- sét segíti elő. 1973-ban például a gépkocsitelep nyereségéből 208 000 tugrik került az ösztön­zési alapba, 255 000 tugrikkal pedig hozzájárultak a dolgozók lakásépítkezéseihez és kulturális programok szervezéséhez. A vál­lalat kollektívája 1974-ben — de az előző három évben is — a határidő előtt 50 nappal teljesí­tette éves áruszállítási tervét. A telepen fejlődik a „millio­mos” gépkocsivezetők mozgal­ma és a szocialista brigád cí­mért folyó verseny. (BUDAPRESS—MONCAME) áll —, ha az idő engedi ma is mptorkeréknáron járja. Szabad­ságát nem ő tartja nyilván, ha­nem a betegei. Kettős ünnepek előtt megkérdezik hol tölti az ünnepeket, hogy tudják hol ke­ressék sürgős esetben­Már többször felajánlottak ne­ki vezető állást, a jelenleginél sokkal jobb körülményeket, ö mindig nemet mondott. Ügy érezte, ha elmenne, a betegeit csapná be. S miközben mindezeket mesé­li, elszomorodik az arca, s kissé remegő hangon folytatja: — r’-A-.-uit betegeim öröme teszi szebbé napjaimat, de mint­ha az életemből vennének el egy darabot, ha valamelyik betegem örökre eltávozik. Tudja milyen érzés szemben ülni a beteggel, tapintani a pulzusát, látni kö­nyörgő tekintetét, amikor meg­kérdezi : ugye doktornő, meggyó­gyulok? Én rámosolygok és a legtermészetesebb hangon vála­szolok, hogy igen, biztosan, csak magának is akarni kell... A szívem mélyén azonban köny- nyezem. mert tudom hogy már csak nr-"- etnek hátra. S : s e’ ’ felemelő érzés, ha visszaadhatom valakinek az egészségét­Az órájára néz. — Látja, ma már szabadságon vagyok, de még kiszaladtam a legkedvesebb betegeimhez a II. sz. szociális otthonba, ahová 17 éve járok. Tőlük kaptam e ma­gas kitüntetésem alkalmával a legelső gratuláló táviratot. Eze­ket az embereket látnia kellett volna, hogyan tudtak örülni az én örömömnek. — De ha már ennyi mindent leírt rólam, kérhetek valamit? Két asszonyt feltétlenül említ­sen meg. Az egyik Békási Belő­né asszisztensnőm, aki 22 éve velem együtt kezdte Baján, s azóta is mellettem dolgozik. A másik Francz Rezsőné házi-be- teggondozó, aki 10 éve dolgozik velem- Nélkülük nem jutottam volna el az Állami díjig. — Tervei? Elmosolyodik, aztán komolyra fordítja a szót. — Nemrég utánanéztem. Ba­ján még senki sem ment nyug­díjba, mint körzeti orvos. Én szeretnék lenni az első. Szabó Ferenc Szófia lakossága Szófia lakossága 1880-ban, az első népsizámlálás idején 20 856 fő volt: 12 368 férfi és 8488 nő. Harminc év múltán már 102 812- en éjitek a bolgár fővárosban. Az 1944. szeptember 9-i szo­cialista forradalmat követően Szófia lakosságának száma roha­mosan növekedett. Az 1946-ban végzett népszámlálás adatai sze­rint már 436 623 főre emelkedett a szófiaiak száma. Jelenleg pedig 1 055 100-an élnek a bolgár fő­városban, ami négyzetkilométe­renként 1015 fős átlagsűrűséget jelent. A férfiak és nők aránya 1000:995. (BUDAPRESS—SOFIA- PRESS) „Milliomos” gépkocsivezetők A tágas, gondozott, erős házak­tól övezett főutca árkában két bi­valy nyújtózkodott, amikor reg­gel megérkeztünk a százesztendős községbe. A fatörzseket szállító alkotmánnyal szépen leballagtak a füves partra. Rá se hederítet­tek a mellettük elhúzó autókra. A tanácsházán pillanatonként nyitják az ajtót. A végrehajtó bi­zottság titkára táiékozottan vála­szol az ügyfelek kérdéseire, ér­vel, magyaráz, tanácsot ad. Kész­ségesen foglalkozna velem is, de nem akarom zavarni. Elkérem a legutóbbi tanácsülé­sek jegyzőkönyveit. Élénk, gya­rapodó község képe bontokozott ki a hivatalos följegyzésekből. A Nagyalföldi Kőolaj- és Föld­gáztermelő Vállalat nevével sű­rűn találkozom az iratokban. Se­gítik a falut. Munkával, pénzzel támogatják a közösségi célú épít­kezéseket. A tudat formálásában is szerepet kémek, de még korai lenne az egyértelmű munkás­szemlélet elterjedéséről beszélni. Az életforma idővel kiváltja a szokások, magatartási normák változását: egyelőre az új küzd a régivel. Harminc felszólalást jegyeztem föl magamnak. A legnagyobb ér­deklődést az úi TÜZÉP-telep ügye, az uszoda és a közlekedés váltotta ki. Érvek, ellenérvek so­rakoztak. A diplomácia nyelvén fogalmazva: sikerült szívélyes légkörben a legjobb megoldásokat megtalálni. A horgászok föladják mostani területüket, ahol kelle­mes környezetben pihenhetnek majd néhány év múltán a község lakói. A közlekedés okoz a leg­több dilemmát. Két napba telik egy ügy elintézése a megyeszék­helyen. A tanácstagok figyelme sok mindenre kiterjed Valaki az or­vosi rendelő ajtajának a pámá- zását kérte. Szóba került a tej- szállítás. a telekellátás, a vízve­zeték-hálózat bővítése. A móricgáti iskola igazgatójá­tól az kérdezem, hogy ae „anya- község” juttat-e eleget nekik? Nem szorulnak-e hátrányba? A válasz a szanki tanács böl­csességét dicséri. Arányosan kap Móricgát is a fejlesztési alapok- bóL Járható úton 17 kilométer a tanyaközpont és a „belterület” között a távolság, de a kapcsolat mégis jó. Iskola, művelődési ott­hon. bekötőút, tanvavillamosítás: íme a fejlődés lépcsői. A tanács­kirendeltség gyorsan közvetíti az igényeket, a kéréseket, a köteles­ségeket. A nagy kiterjedésű községben 80—90 tanyát villamosítottak. Ez is hozzájárult az építési kedv né­mi lanyhulásához Korábban el­sősorban a tanyákról behúzódok építkeztek, A „kinti” körülmé­nyek javulása, az anyagárak emelkedése miatt többen később­re halasztották a költözködést. Üjfaludv László iskolaigazgató panaszkodva büszkélkedik, büsz­kélkedve panaszkodik. Szűk a szemre tetszetős emeletes iskola- épület. Tanítanak még az úttörő­helyiségben is. raktárt formáltak a folyosó'elkerített végén. A 305 diák kinőtte az iskolát. A körze­tesítés révén újabb tanyai felső- tagozatosok kerülnek a szanki központi oktatási intézménybe. Nincs más választás, bővíteni kell az épületet Ígéret van, a terv készül A nehézségek megsokszorozták a fiatal nevelőtestület munkaked­vét. A lelkesedés azonban csak ideig-óráig pótolhatja a hiányzó feltételeket. A szanki iskolának így is jó a híre a járásban. Kezdeményező készségüket példaként emlegetik. Most éppen tornaterem építésén fáradoznak. A 36x18 méteres csarnokot ..féláron” akarják ki­hozni. Szükségességéről minden­kit meggyőztek, aki segíthet. A tanács ad néhány.százezer forin­tot. Az olajosok az építőanyag szállítását vállalták, s pénzzel is segítik az ügyet; Támogatja az építkezést a termelő- és a szak- szövetkezet. Várják a megyei ta­nács forintjait, a járás átutalását. Közben gyűlnek a lakosság fel­ajánlásai. „Megcsinálom, válla­lom.” Gyakoribb a többes szám első személy: kis közösségek je­lentkeznek munkáért: A megye egyik legszebb falusi sporttelepét április 4-én avatják. A korszerű és színházi előadá­sokra is használható tornaterem átadására sem kell évekig várni, ebben bizonyos vagyok. Kevés helyen törődnek olyan sokat a gyerekek pályaválasztá­sának előkészítésével, mint itt Már a hatodikosokat üzemláto­gatásra viszik. A nagyobbak még Csepelre is eljutottak. Osztályfő­nöki órákon, szülői értekezlete­ken állandó téma. ki hová megy ... Senki sem akar a mezőgazda­ságban maradni. Hárman jelent­keztek gimnáziumba, tizennégyen szakmunkásképzőbe. Ketten azon­nal elhelyezkednek, pénzt akar­nak keresni. Őszre szétszóródnak a szélró­zsa minden irányába. Kiskun- majsán négyen. Félegyházán ha­tan tanulnak. Szegedre heten köl­töznek. Az egyik szövőgyár meg­• Sok az ajánlat... bízottja háromszor járt Szánkon. Elmondta, hogy kényelmes he­lyen laknak majd a leendő szak­munkások, ismertette az ösztön­díj-feltételeket. fényképeket mu­togatott a gyárról, a klubról, a szállásról. Elbeszélgetett az ér­deklődőkkel: megkedveltette a hí­res gyárat, elhitette, hogy min­denfélékét» megtalálják számítá­saikat. A futó üzemlátogatások keveset érnek. Egyetlen szanki gyerek pályaválasztását sem befolyásol­ták a hatalmas üzemcsarnokok­ban szerzett élmények. Többet je­lent az idősebb barátok, ismerő­sök szava. Elbeszéléseik nyomán a várost terülj asztalkámként könyvelik el. ahol saját elgondo­lásaik szerint élhetnek, kivonhat­ják magukat a merev, szigorú fa­lusi szokások alól. Az igazgató hozzájárulásával röpdolgozatot készítettek a nyol­cadikosok, „Miért nem maradok Szánkon” címmel. Néhány jel­lemző válasz: „Én szeretem Szán­kót. csak itt nincs szövőgyár. Mindennap bejárni Szegedre pe­dig nagy törődés. (Kati)” Béla szerint nincs olyan üzem, ahol szakközépiskolai végzettséggel dolgozhatna. „Nincs annyi spor­tolási lehetőség, nem lehet sétál­ni. mert nincs hol.” Nándor így okoskodik: -Messze lakom a fa­lutól. Egy héten csak háromszor van mozi. háromszor-négyszer évente színház. Cirkusz csak egy­szer. de az is kicsi. Unott ez a falu. Az üzletekben kevés a vá­laszték.” Irén bevallja: „Szánkót útálom. Nincs fürdőhely, színház, rendes cukrászda, a művelődési ház sem normális. Szánktól minél távo­labb akarok menni.” Juli legfőbb érve: „A mi elképzelésünket csak városban lehet véghez vinni.” Ibolya hatsoros .válaszában két­szer fordul elő az egyhangú jelző, egyszer-egyszer az unalmas, meg­szokott. A húsz válasz lényege: válto­zatosabban szeretnének élni és hitük szerint erre a családtól tá­vol. a városban lesz módjuk. So­kan hivatkoznak az elhelyezke­dési nehézségekre. Majd mind­egyikük művelődni, sportolni akar. Most ne firtassuk, hogy mennyire megalapozottak ezek az érvek (Az olajvállalat és a ter­melőszövetkezet ösztöndíjakkal csábítja a gyerekeket. Tucatnyi foglalkozás között választhatná­nak. Kétlem, hogy ennyire erős lenne a kulturúlódás utáni vágy.) Egyetlen diák marad a faluban. Mondom a többieknek: ki él majd a szép lakásban? Ki ad olajat, földgázt, gabonát, húst a váro­siaknak? Kinek építették a sport- kombinátot? Válasz nincs, csak csend, a szemekben kis riadalom. „Ne­hogy meggyőzzön minket ez a vendég arról, hogy itt jobb.” A százéves község főutcáján még délben is pihennek a biva­lyok. Furcsa ellenpontot alkotnak a lüktető, gyarapodó községben. Serények az emberek, mert itt becsülete van a pénznek. Ha ipar­kodik valaki, néhány év alatt egyenesbe jöhet. Dolgozik is a többség. Heltai Nándor mmfi (11Ö.) Tudtam előre, hogy József hiába söprögetett. Nyomuk sincs már a söprű csinálta ösvények­nek. Bokáig ér a hó. Élvezettel gazolok bele a csizmámmal. Nyu­godtan tehetem: nem extra csiz­ma ez már régen. 'Valamikor fé­nyesre vikszolt készítmény volt, finom bokszbőr. de aztán annyi olajat látott — nem volt más láb­belitisztítónk, csak az olaj, meg aztán így vízhatlanná is vált a bőr —, hogy ma már nem árt neki a hó. Szegény Olga, eleget kínlódhatott vele, amíg a múlt héten fényesre pucolta. Hiába volt az is.’ Másnapra beszívta az olajos bőr a kenőcsöt, és a csiz­mám újra elvesztette minden szí­nét Felbaktatok a falra. Mivel kö­rös-ökörül minden csupa hó, nincs egészen sötét. Látom Gilbert ide­oda topogó figuráját. Odacapta- tok melléje. — Hello... — Going... — mondom, mert erről a szóról úgy rémlik, hogy valami kapcsolatban van azzal, hogy „elmehetsz”, s még hozzá­teszem : — The end . *. — ezt meg az angol vagy amerikai filmek végén szoktam olvasni. Nevetve válaszol valamit, az­tán mintha elbámulna egy pilla­natig a völgy felé. Majd lassan megfordul, és leóvakodik a lép­csőn. Felhajtom a köpenyem gallér­ját, ne hulljon be a nyakamba is a hó. Sajnos, elkéstem vele. Amint a nyakamhoz ér a posztó, olvadni kezd a rárakódott hó. Előkotrom a zsebemből, és ki- törlöm vele a nyakamból a hideg nedvességet. Hallgatom a messzeséget. Nem szólnak az ágyúk. Nem is bánom. Jólesik a csönd. Olga mindjárt kijön utánam. Ha már nem me­hetünk sétálni, legalább álldogál­junk egy keveset egymás mellett a hóesésben, és sétáljunk a fa­lon, amely kicsi ugyan korzónak, de jobb. mint a semmi... Nem is bánom, hogy lefeküd­tek a fiúk. Legalább senki se néz ki ide, hogy elszórakoztasson az unalmas őrségen .... Mintha va­lamiféle türelmetlenség motosz­kálna bennem. Olga miatt. Sze­retném pontosan tudni, mi is az, ami hozzáfűz Mart valami köt hozzá, s ha nem is nevezhetem szerelemnek ezt az érzést, jó tud­nom, hogy mellettem van ... Hány fok lehet az érzelmek ská­láján? Ismerjük egy csomó érze­lem nevét, de hány van még eze­ken kívül, hány árnyalat, amit nem tudunk megnevezni, csak ab. ban vagyunk biztosak, hogy ezek az árnyalatok is léteznek... De egyáltalán: fontos-e, hogy megnevezzük őket? Nem szebb-e minden, aminek nincs neve? Az ősemberek sok mindent tabu­nak tekintettek. Nem merték ki­mondani a dolgok, jelenségek, állatok nevét. Egyszer; odakint Ukrajnában beszélgettem egy tanítóval, aki passzióból nyel- vészkedett is. Azt fejtegette, miért nevezik az oroszok a med­vét „medvegy"-nek. A név két szóból tevődik össze, s azt je­lenti, ■ hogy „mézet eszik”. Nem merték nevéjn nevezni a medvét, mert féltek tőle. És a régi zsi­dók úgy hívták az istenüket: „Aki van.” S a meg nem ne­vezett medvét és istent körül­lengte egyfajta misztikus varázs: nem mertek utánuk kutatni... S amint rászánták magukat, hogy utánanézzenek az istennek meg a medvének, egyszerre szét- foszlottak az illúziók, megjelent a hitetlenséjg, s kiderült, hogy a medvét meg isi lehet ölni. El­pukkant a- varázs buborékja... Mennyivel jobb, amíg nem ne­vezzük nevükön a dolgokat... Árnyék jelent meg az udvaron. Erre közeleg. Léptei nem neszez- nek. Puha a hó, jótékonyan el­nyel minden hangot. Olga jön. ö is csizmában. Remélem, magá­ra vette báránybekecsét... Halkan dudorász. Már látom, hogy kendővel szorította le a háját. Lustán, lassan lépked fel­felé a behavazott kőfokokon- Elé­je nyújtom a kezem. Belekapasz­kodik, úgy lendül fel a falra. Félrehajtja a fejét. — Mit dúdolsz? — kérdem hal­kan. — Nem is tudom ... Csak úgy játszok valami nótafoszlánnyal.. — lép közelebb hozzám. Átkarolom a derekát. Még eb­ben a bekecsben is oly karcsú... Észreveszem: nincs rajta kesz­tyű. — Nem fázik a kezed? — De... — hagyja rám. — Megmelegíted? — Megmelegítem. Add ide ... Lehúzom a kesztyűm, és két tenyerem közé fogom ujjait. Oda­emelem a számhoz. Rálehelek. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Sok­szor. S közben jó volna nem ar­ra gondolni, hogy csak azért te­szem, mert tudom, hogy ezzel örömet szerzek neki. Ha egyszer megfontolás nélkül is tudnék örö­met okózni valakinek ... — Most már nem is fázik ... — húzza el a kezét. — Bevallják valamit? — Nos? — Itt a kesztyűm, csak azt akartam, hogy te melegítsd meg a kezem... — és előcibálja be­kecse zsebéből a két kesztyűt. Felágaskodik hozzám, és arcom­hoz dörgöli orrát: — Szakállas a bácsi! Jujj! — utánozza az óvo­dást. Magamhoz szorítom. Tudom, hogy gyerekes minden, amit te­szünk, de ha egyszer oly jól esik. Ha már csak öncsalással tudok jó érzéseket csiholni magamban, még ezt is tagadjam meg? Miért lennék aszkéta? Nekem is jo­gom van hozzá, hogy szeresse­nek... — Hallgasd csak! — súgja. — Harangoznak! Belefülelek a némaságba. Sem­mi hang. Zavartalan a némaság. — Rosszul hallottad. Cseng a füled... — Dehogy, te buta... Csak hallgatózz egy kicsit. Gondolj ar­ra, hogy harangoznak, és akkor hallani is fogod... Te még soha­se érezted, hogy a hóesés meg a harangszó valahogyan összetarto­zik? Megpróbálom... Visszafojtom a lélegzetem is, úgy hallgató­zom. És valóban! Mintha valahol, nagyon messze harangszó hintáz­nék csilingelve... Oly vékony a hangja, mint a lélekharangé... Egy pillanatig azt sem tudom, hogy a képzeletem játszik-e ve­lem, vagy valóban haran.gcsilin- gelést hallok ... Eh, butaság ... — Ugye, hogy harangoznak? — lóbálja meg a karom Olga. — Ezután, ha esik a hó. gondolj mindig erre, és hallani fogod a harangszót... — Jó ... — bólintok. — Tudod, mit? ígérd meg nekem, hogy ha egyszer béke lesz. sokat fogunk sétálni hóesésben ... — Uram! — csattintja össze csizmája sarkát. — Erre szavam adom! Gyerek ... Romlatlan, kedves gyerek, alig más, mint a kicsik, akik már aludni tértek ott a ko­lostor földszinti termében. Hangtalanul állunk egymás mellett. Észrevétlenül sokasodnak vállunkon a hópelyhek. Ketten a hóesésben ... Két ember, akiket véletlenül egyazon helyre dobtak a körülmények, és közülük az egyik úgy hiszi, egymásnak szán­ta őket a sors. a másik pedig nem mond ellent neki .. Mi lesz vajon velünk? Sohasem kérdez­tem meg tőle. És most? Megkér­dezzem? Miért? Mit. felelhet rá? Mégis kiszalad a számon a kér­dés. Lassan felém fordul, mielőtt válaszolna. Mindkét kezét ráteszi a vállamra. Sejtelmesen dereng előttem vékony arca Hallgat. — Miért nem felelsz? Te még sohase gondoltál rá? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom