Petőfi Népe, 1975. április (30. évfolyam, 77-100. szám)

1975-04-04 / 79. szám

ANDREJ IGNATYEVICS KOVTUN: Kecskemétre vezetett a felszabadulás útja A harmincéves évfordulóra jelent meg az Európa Könyv­kiadó gondozásában a Magyar földön című gyűjtemény, amely szovjet írók visszaemlékezéseit tartalmazza Magyar- ország felszabadításáról. A kötet részben visszaemlékezések összeállításának minősíthető, ezen túl ugyanakkor kereszt­metszetet ad a háborús témákat feldolgozó szovjet irodalom­ról. Lapunk számára A. I. Kovtun, a Szimferopolban élő nyugalmazott vezérőrnagy, a 297-es számú Vöröscsillagos szlavjan-kirovográdi Chmelnicki Bogdan-rendjelet viselő lö­vészhadosztály volt parancsnoka íra meg élményeit. A. I. Kovtun az utóbbi években több televíziós filmalkotás, forga­tókönyvének szerzőjeként is hallatott magáról. Csak arra gondoltunk, hogy mi­előbb elérjük a Tisza vonalát, átkeljünk a folyón Csongrád kör­nyékén. Utána következett, hogy előrevonjuk hadosztályunkat a hídfőre és folytassuk a támadást Kecskemét felé. Nehéz átkelés Nem sikerült rohammal elfog­lalni Szentest. Az ellenség elő­revonta tartalékait, visszaverte támadó egységeinket. Úgy lát­tuk, hogy nehezen sikerül vég­rehajtanunk a Tiszán való átke­lést. Meg kelleti erősíteni magun­kat és vártuk szomszédainkat. De nem maradt sok idő, mert sür­getett a Tisza másik partján le­vő hídfőállás mielőbbi elfoglalá­sának gondolata. Az átkelés rendkívül nehéznek bizonyult. A fasiszták négyszer rohamoztak, ám mindannyiszor sikertelenül. Polenov zászlóalja és Aljohin ágyúi félbeszakítot­ták az ellenséges támadást. Mi­kor az ellenség sorai meggyen­gültek, Szlegy harcba vetette ez­redét, és Csongrád felé kezdte visszaszorítani a németeket. Ab­ban az időben Buligin ezrede is áttörte az ellenség védelmét Csongrád északi részén, közele­dett a Tiszához. Katonáink bir­tokba vették a kompátkelési pon­tokat, és az ellenséges hadosztá­lyokat üldözve átkeltek a folyón. Amikor a Buligin-ezred kato­nái közeledtek az átkeléshez, ma­gyar katonák tűntek fel a ná­dasban, .lerakták fegyvereiket és segítettek. Megadták magukat, mert nem akartak tovább har­colni, torkig voltak a háborúval. Ott pedig, ahol Szlegy ezrede előretört, dúlt a harc, a zaj hol közeledett, hol távolodott. Ügy látszott, hogy a fasiszták össze­szedték utolsó erejüket. Újra tá­madást indítottak. De mindhiá­ba. Most már mi is támogatni tudtuk Szlegy ezredét, hogy kö­zösen mérjünk csapást a fasisz­tákra. Ezzel foglalkozott Buligin. Ez­rede elvágta a Kecskemétre ve­zető utat, így a fasiszták hátába került. 'Mivel az ellenség nem várta ezt a manővert, elhagyták a tüzérségi állásokat, és meg­kezdték a visszavonulást Kiskun­félegyháza irányába. Gyűrűbe fogtuk a szentes-csongrádi cso­portosítást. Foglyul ejtettünk két­ezer katonát a parancsnokokkal együtt és néhány harckocsit. Ez­zel a németek védelmi körlet­törzse került a kezünkbe, befe­jeződött a kecskeméti hadműve­let második szakasza. összegyűltünk a Csongrádtól mintegy hat kilométernyi távol­ságra levő kis ligetben, hogy újabb feladatokat adjunk ezre- deinknek. Itt az ellenség csong­rádi csoportosulásának teljes szétverése és foglyulejtése után az egységek és alegységek vezetői a hadművelet utolsó szakaszára kaptak parancsot: Kecskemét be­vételére __ „ Vártunk rátok” ... Tanyák szegélyezik az utat, ahol az emberek állnak. Hall­gatva figyelnek ránk. Egy cso­porthoz közeledünk. Hogy be­szélgetésbe „kezdjünk, először vi­zet kérünk. Néhány asszony azon­nal odamegy a kúthoz, és mi lassan csillapítjuk szomjúságun­kat. Hozzánk lép egy idős férfi, és nehezen összeszedett orosz szavakkal köszönt bennünket: — Zdrasztvuijtye továriscsi — nyújtja a kezét. — Vártunk rátok — folytatja. — Régen a Vörös Hadseregben szolgáltam, a Krímben harcol­tam. Mosoly jelenik meg az arcán. Közben az asszonyok korsót hoz­nak tejjel, zavartan kínálgat- nak... A hadosztály törzse a kis li­get szélén helyezkedett el, és előreengedte a csapatokat. Az útkereszteződés közelében Buli­gin Tiszaalpárra tért ki. Szlegy mgszállta Tiszaújíalut és folytat­ta a támadást Kecskemétre. Polenov ezrede az élcsapatban harcolt. Most is magam előtt lá­tom Poler.ovot, fiatal emberként, rozskalászra emlékeztető hajcso­móival. Közepes termetű volt, ki­csit görnyedt. Friss kerekarcú, pisze orrú, nagy húsos ajkakkal. Ritkán mosolygott. Egyszerű ar­cán keskeny szeme volt a leg­szembetűnőbb, hosszú Szempil- lákkal. "Úgy gondoltuk, hogy majd har­colnunk kell a vasútállomásért. De a fasiszták odébálltak. Ami­kor megjelentünk a vasútállo­mást körülvevő kis telepen, a szokásos élet zajlott, mintha a háború valahol messze lenne. Közlekedtek a vonatok. A pá­lyaudvar mellett helyezkedtünk el, és csodálkozva néztük, hogy megérkezett a személyvonat Szol­nokról, majd kicsit később Kis­kunfélegyházáról. A telepen nem keltettünk feltűnést. Emberek sé­tálgattak az utcákon, és úgy szemléltek bennünket, mintha megsértettük volna régóta kiala­kult életmódjukat. Csak bizonyos idő múlva, amikor föltűntek a német repülőgépek, és légvédel­mi tüzérségünk tüzet nyitott, ér­tették meg, hogy mi történt. Eb­ben a pillanatban elnéptelened­tek az utcák. A hadosztály operatív csoport­ja egy vasutas lakásában talált helyet. Beszéltem a ház gazdá­jával, egy ötvenes férfivel. Eleinte csak igennel vagy nem­mel válaszolt kérdéseimre, ké­sőbb viszont feloldódott: — Tegnap este, amikor jelen­tést sugárzott a rádió a harcok­ról, a bemondó azt közölte, hogy a szovjet csapatok rohamát az egész fronton visszaverték. Nem szólt arról, hogy átkeltek a Ti­szán. Ezért senki nem gondolt arra, hogy ilyen hamar ideérnek a szovjetek ... Mosolyogtunk az elbeszélést hallgatva. Eszembe jutott Disrae­li egyik aforizmája: sehol sem füllentenek akkorát, mint a há­borúban meg a vadászat után. Beszélgetőtársunktól — mintha csak véletlenül érdeklődnénk — azt kérdeztük: van-e más út Kecskemétre a kiskunfélegyházin kívül. Megértette a kérdésünket, mosolygott, szemében egy kis ra­vasz szikrát is megfigyeltünk, így válaszolt: — Van egy dűlőút. Azt csak a tanyai parasztok használják Nem tudom, most milyen állapotban van. Mi inkább az országúton közlekedünk, bár az hosszabb, mégis biztonságosabb ... A bizonytalanság csendje ... Alkonyaikor kezdtük meg a közös menetelést Kecskemétre. Ezredeink csendesn haladtak elő­re. Reggel Kecskemét mintegy 10 kilométernyire húzódott előttünk. A csapatok egyre lassabban mo­zogtak. A lovak, a kocsik, a ponyvák, a katonák ruhája ned­vessé vált. Egész éjszaka szitált az eső, szürke takaróval borí­totta az úthoz közeli tanyákat. Lassan mégis halvány napsugár vonta be a már sárguló faleve­leket. Felderítőink jelentették, hogy látják a várost. Ott még csend volt, csak északra dübörögtek a repülőgépek motorjai. Csakhamar az ellenség szokat­lan viselkedésének lehettünk szemtanúi. Fasiszta repülőgépek jelentek meg az égen. Fölöttünk húztak el délre, és tíz perc múl­va a bombák robbanását hallot­tuk. Egyik, a háztetőn elhelyez­kedő megfigyelőnk közölte, hogy távcsövén robbanási helyet lát. Számítása szerint a kiskunfél­egyházi országúton. — Valószínűleg baloldali szom­szédunkat bombázzák — mondta Orlov őrnagy. * r Visszafelé ismét fölöttünk száll­tak el a német repülőgépek. Lát­ni véltük, hogy a gépek köszö­nésként csapkodtak szárnyaikkal. Azonnal parancsot adtam, hogy ne lőjenek, haladjunk tovább. Ekkor a város szélén néhány lövés hangzott fel. Ez azt jelen­tette, hogy felderítésünk össze­ütközött az ellenséggel. Aki nem vett részt háborúban, az aligha érti meg, milyen nyomasztó a csend a harc előtt... a teljes bizonytalanság csendje. Az első lövés után viszont minden a sa­ját helyére kerül. A zászlóaljak felvonultál«:, az ágyúk elfoglalták tüzelőállásaikat és parancsra vártak. Ütegeink olykor nem is nyi­tottak tüzet. Csak a város észak­keleti részén, a repülőtér köze­lében, robbantottak fel néhány aknát. A centrumban pedig a tüzériskola növendékei lerakták fegyverüket, megadták magukat. Az első hadizsákmány Néhány perc múlva elhalt a jelentéktelen lövöldözés. Hogyan is kezdődött? Polenov jelentette, hogy birtokba vette a repülőte­ret, ahol teljes bombaterheléssel készen várakozik 32 repülőgép. Közben láttuk, hogy néhány gép landol a téren. Újabb jelentés: négy fasiszta gép a birtokunkba jutott. Ez volt az első kecske­méti hadizsákmány. Nem is rossz kezdet! De a legmulatságosabb a ma­gas rangú parancsnok „látogatá­sa” volt. Már fogságba esett, amikor ezt mondta: — Azzal a céllal utaztam Kis­kunfélegyházára, hogy megvizs­gáljam, repülőink miért bombáz­zák saját csapatainkat. Röviddel a bombázás után telefonértesítést kaptam a hadosztály törzsétől, hogy a csapatoszlopokat a levegő­ből támadták. Parancsot adtam, hogy semmilyen gép ne repüljön fel megérkezésemig. Siettem visz- sza a repülőtérre... és más helyre kerültem. Fasiszta repülőket hallgattunk ki. — Ügy gondoltuk, hogy az országúton mozgó oszlopok a szovjetekéi, a dűlőúton levő csa­patokat pedig saját egységeink­nek tartottuk. Most vált világossá, miért ne­künk billegtették a szárnyaikat. Kecskeméten majdnem ugyanaz történt, mint az előbb Tiszaújfa- lun. A lakosság hozzászokott ah­hoz, hogy éjszaka gyakran lőt­tek, és a repülőtereken zúgtak a motorok. Figyelmen kívül hagy­ták, ami elkezdődött. Reggel a háziasszonyok piacra, siettek, a gyermekek pedig iskolába,,,!,, Az utcákon autók jártak, a pályaud­varra vonatok érkeztek. Kato­náink váratlanul jelentek meg a kecskeméti utcákon. lezártunk minden utat. Különösen sok, Bu­dapestre és Szegedre induló ko­csit tartóztattunk fel. Az utasok is azt gondolták, hogy már elfog­laltuk Kecskemétet. Sikereink ellenére nagyon nyugtalanok voltunk, mert Buli­gin ezrede Tiszaalpáron harcolt, tőlünk teljesen elszakadva. Jobb­oldali szomszédunk sem adott hírt magáról. Semmit nem tud­tunk Grecsánij tábornok hadosz­tályáról,, amelynek számításaink szerint Tiszaföldvár környékén, a folyó átkelése után kellett volna Cegléd felé támadnia. Szóval egyedül maradtunk az ellenség­gel szemben, amely újból magá­hoz tért, és gyűjtötte az erejét. Déltájban elkeseredett harcot indítottunk ... Nem messze Kecskeméttől egy tanyában ta­láltunk menedéket. Ebben a ta­nyában volt az utolsó harcállás­pontunk. Megjelenésünk zavarba hozta a háziasszonyt, aki két fiát először a sarokba bújtatta, majd a keblére szorította. Halina, aki tudott magyarul, beszédbe ele­gyedett vele. A tisztek közül va­laki csokoládét vett elő a tábori táskájából, két darabra törte és nyújtotta a gyermekeknek. Ok azonban eltaszították a kezét Ez­után kimentünk az udvarra, Ha­lina meg a háziasszony benn ma­radt. Néhány perc múlva ő ma­ga hívott vissza bennünket. Mi­kor láttuk, hogyan viselkedik az asszony, rögtön tudtuk, hogy a diplomáciai megbeszélés sikerrel járt. A gyerekek nyugodtan ha­rapták a csokit, a háziasszony pedig befűtött a kályhába. Beszélgetésbe elegyedtünk. Ilonka — így hívták — panasz­kodott a sorsára. Férjét elvitték a háborúba, régóta nem kapott tőle levelet, nem tudja él-e még vagy elpusztult. Egyedül maradt két gyermekével. Másfél hold földje van, nagy adót kell fi­zetnie. A tél pedig közeledik, de hogyan élik túl? Bánatot és kétségbeesést láttunk á szemé­ben. Egyedül az ellenséggel Amikor a fasiszta hadosztályok­kal harcba szálltunk, Csongrád- ból összekötő érkezett, aki pa­rancsot hozott: el kell foglalnunk a hídfőt. Emondta, hogy útköz­ben a németek erősen lőtték. Gre­csánij hadosztályának ezért nem sikerült átkelni a Tiszán. Balol­dali szomszédunk megrekedt va­lahol Szegednél. Egyedül ma­radtunk, az ellenségtől körülvé­ve. A bekerítés veszélye fenye­getett. Ügy döntöttünk, hogy el­hagyjuk Kecskemétet. Visszavo­nultunk Csongrádra, ahol meg­erősítettük magunkat a hídfőn. Éjjel vonultunk vissza. De köz­ben á németek elfoglalták Csong- - rádot és- megpróbáltak a Tiszába szorítani bennünket. Másnap es­tig harcoltunk, és sikerült kiver­nünk az ellenséget a városból. Visszavonulásunk előtt felrob­bantottuk az üzemanyagot és ki­égettünk 36 repülőgépet, a hadi­foglyokat pedig elvezettük a fo­lyó másik partjára. így fejeződött be kecskeméti hadműveletünk. Fordította: K. M. VISSZAPILLANTÁS EGY GAZDAG TÁRLATRA Képek a Krímből 0 A félsziget legismertebb festőiéként számon tartott F. Z. Zaharov téli tájképe. A világ sok keleti és nyugati városában csodálták meg eddig a Krím félszigeten alkotó kép­zőművészek munkáit. Több mint másfélszáz festmény, grafika és szobor hozzánk is eljutott. A gazdag tárlat egy héten át fo­gadta Kecskeméten a látogató­kat. Az érdeklődésre jellemző, hogy nem kevesebben, mint hat­ezren tekintették meg a kiállí­tást Kecskeméten. Bács-Kiskunt és az egyharmad magyaroroszágnyi nagyságú krí­mi területet immár 14. éve testvérmegyei szálak fűzik össze. A mostani rendezvény a fel- szabadulási évforduló ünnepség- sorozatába illeszkedett. Felidéz­te azokat a 30 éfvvel ezelőtti sorsfordító eseményeket, ame­lyek lehetővé tették egyebek közt, hogy megnézhettük ezt a tárlatot, amely ugyanakkor a ba­ráti kapcsolatot erősítette tovább a világon, mindenütt érthető az egységes nyelvezetű képzőművé­szet segítségével. Az alkotók fontos üzenetet küldtek a fér- tias helytállást sohasem nélkü­löző múltról és a sokarcú je­lenről. A Krím félszigetnek erős sod­rású történelme van. A múlt század közepén a krími háború söpört rajta végig, amikor Sze- vasztopol 349 napon át helytállt. A második világháborúban a hit­lerista hadigépezet százával rom­bolta széf a falvakat, ipari üze­meket, kulturális intézményeket és üdülőket. Igazi hősökké vál­tak, akik Szevasztopolt, Szimfe- ropolt és a többi várost, tele­pülést védelmezték. Majd Jal­tában zajlott le 1945. február 4-e és 12-e között az új helyzetet rendező háromhatalmi konferen­cia. Mindezt ismerve, nem is vár­tunk csupa csendéletet, csupa le­begő alkonyi tájképet. Markáns művészi arculat rajzolódott ki a tárlaton. Az alkotók még a ma­gyarázó eszközökről sem mond­tak le olykor, amikor így ér­hették el a céljukat. Föl-föltűn- tek az inkább elbeszélő jellegű képek is. Egyetlen olyan mű sem akadt, amelynek az alkotója hí­jával lett volna a magas tech­nikai tudásnak, fölkészültségnek. Különös szépséget, meghittséget árasztottak a régi települések, a kékesfehér téli tájképek, a part­vidéki hangulatok is, amelyek mögött a végtelennek látszó Fe­kete-tenger lüktet. És volt olyan festmény, amelynek a teljesebb átéléséhez hozzátartozik egy máig élő legenda ismerete. Eszerint: ahol a partizánok vé­re hullt, ott most pipacsok dug­ják ki fejüket a földből. A fél­szigeten egész domboldalak pi- roslanak a megszámlálhatatlanul sok pipacstól. Az alkotásokat a terület mú­zeumaiból és a műtermekből hozták el erre az alkalomra. Va­lamennyi kiemelkedő munkáju­kat nem tudták kiállítani, hiszen a Szovjetunió legkülönbözőbb gyűjteményeiben van a helyük A „Szovjethatalomért” című kép erőteljes emlékeztetőként hatott rögtön a fő helyen. A tö­mött sorban rohamozó, előredő­lő alakok ellenállhatatlan lendü­letet közvetítenek s beszélnél« a következetesen alkalmazott vörös és fehér színek, illetve ezek árnyalatai. A színek egy­sége emeli ki a munkaképek kö­zül M. I. Jankovszkij: „Keres Örök tűz.” című képét. A hősi emlékmű örök tüze ragyogja be az előtérben folyó monumentá­lis építkezést. A fiatal művélsa- nő, L. Ty. Dzsúsz képe a jaltai kikötőben készült. Egy tenger­parti feldolgozó üzem látványa elevenedik meg ritka érzéki e- tességgel, a tárgyak életet nyer­nek, minden mozgásban van, szervesen kapcsolódnak egymás­hoz a színek és formák. Ugyan­csak a művészi egységesség, el­rendezettség teszi egészen kivá­lóvá L. V. Labenok festményét, amely a partizán-apát örökíti meg. Szinte az őserő csap ki a keretből. Az elszánt férfiarc együtt él a háttérrel, amely el is rejti, ki is emeli az embert V. D. Bemadszkij plasztikusan festette meg M. I. Csub parti­zánparancsnok portréját. Gyö-’ nyörű szoborba faragta az öreg ázovi halászt V. V. Petrenko. Az arc ráncai egybeesnek a fa ere­zetével, a művész az egész alak­ból kiemelte a fejet, a súlyos tekintetű szemeket, az erős ka­rokat, váltakat. A krími képzőművészek tár­lata a teljességre törekedett. Egyebek között azzal a tanulság­gal is szolgált, hogy a nagy: té­mák — forradalom, partizán­harc, munkaábrázolás — realisz­tikus igényű megközelítésével, életközelségben maradva és bá­tor kísérletezéssel, a jelensége­ket új módon elrendezve lénye­ges kapcsolatokat fedezhet fel és fejezhet ki a képzőművészet ma és a jövőben. Halász Ferenc • V. D. Bcrnadszkij, az Ukrán SZSZK Képzőmű­vész Szövetsége krími szervezetének elnöke fest­ményével, az M. I. Csub partizánparancsnokot ábrázoló portréval. • Az öreg azovi halász típusát P. V. Vasziljevics szobrász faragta fába. /

Next

/
Oldalképek
Tartalom