Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-14 / 62. szám

1975. március 14. • PETŐFI NÉPE 9 5 Emlékezés Fényes Adolfra A festő halálának 30. évfordulóján Könyvek, olvasók Petőfiék házában 1867. április 29-én, Kecskemé­ten született a modern magyar festészet egyik kiváló egyénisége, Fényes Adolf. Emléktábla jelzi a kecskeméti szülőházat a Wesse­lényi utcában. Apja Fischman Simon Henrik, Kecskemétre ki­nevezett főrabbi 1846-bán telepe­dett le a városban. Nevéhez hu­mán műveltsége és széles látó­köre miatt kapcsolták a tudós rabbi elnevezést. A városban fe­lekezeti iskolák működtek, Fisch­man Simon Henrik sokat fára­dozott az oktatáspolitikai célo­kért. Kiváló tanárgárdával, a magyar—történelem, illetve ál­talában a humán műveltség szín­vonalának emelésével kívánt se­gíteni a közoktatáson. Jelentős szerepet vállalt bátor kiállásával 1849-ben a Kecskemét városára kirótt császári hadisarc megtaga­dásában. Magára vállalta a kecs­keméti zsinagóga építésének min­den szervezési munkáját is. Fia iskolás éveinek egy ré­szét tölti Kecskeméten. A gim­názium ötödik osztályát még itt végzi jeles eredménnyel 1876— 1881 között. Majd a család Pest­re költözik, ott fejezi be tanul­mányait. Apja a jogi pályára szánja, de egy befejezett félév után otthagyja a jogot, beiratko­zik a fővárosi Mintarajz Iskolá­ba. A legkiválóbb mester, Szé­kely Bertalan növendéke,' aki nagy ábrázolási szabadságot ad hallgatói számára. Székely ki­váló pedagógiai érzékkel faragja le Fényes Adolf egyéniségéről a családjából hozott polgári és val­lási gátlásokat. 1884 és 1887 kö­zött szorgalmas munkával, meg­lepő érettséggel végzi rajztanul­mányait. Majd Weimarba megy, ahol Max Thedy parasztzsáner iskolája mély nyomokat hagy festészetben. Nem az emlékké­pekből táplálkozó romantikus népi realizmus, hanem a plen- air festészet légköre hat rá dön­tően. 1890-ben Párizsban, a Julian Akadémián a további lehetősé­geket kutatja. A festészeti forra­dalom első lecsapódásai nem tűnnek el észrevétlenül. Külföldről hazatérve a magyar társadalmi viszonyok megisme­résére törekszik. Képzőművésze­tünkben a kritikai realizmus, amely emberi sorsproblémákkal foglalkozott, valamivel később I —- következett be, mint irodalmunk­ban. A festészetben Révész, Koszta, Tornyai, Kernstok és Fényes képviselte a kritikai rea­lizmus fő irányvonalát. Ha nem is egész festői munkásságukban, de jelentős alkotói időszakukban a magyar nép, illetve a paraszt- j ság ábrázolásával foglalkoztak. Fényes Adolf első művészeti korszakának a művei zömmel a „Szegényemberek” sorozathoz kapcsolódnak. 1889-től kezdve olyan remekművek születnek, mint a „Pletyka”, „Civódás”, a „Falusi szerelmesek”, vagy a | „Napszámos”. Komor színekbe ! ágyazva, sötét tónusokkal hang­íj súlyozza a tematika súlyosságát. Meglepő az a sorsvállalás, amit érezni lehet festményeiről. 1904 körül színei egyre inkább levet­kőzik tónusos jellegüket és igazi kolorisztikus értékekké válnak. Szerencsés elhelyezés: a költő­ről elnevezett járási-városi könyv­tár az egykor Petőfiék lakta hí­res Hattyúházban található Kis­kunfélegyházán. Az épület külső falán két tábla is hirdeti a köl­tőnek a városhoz fűződő kapcso­latát. Az a tény, hogy szinte jel­képesen e történeti nevezetessé­gű házban olvashatnak, kölcsö­nözhetnek könyveket a művelőd­ni vágyók, feledteti velünk a táb­lák csúnyaságát. Zvara Pál igazgatótól megtud­juk, hogy hetvenkétezer kötet könyv között válogathatnak az irodalombarátok; azok, akik nem nyugszanak bele műveltségük je­lenlegi szintjébe. Tizennnyolc fi­ókkönyvtárban és kölcsönző állo­máson — ebből tizenhárom kül­területi — terjesztik sajátos esz­közökkel a kultúrát. Az újabb művek beszerzésére hosszú időn át alig százezer fo­rintot kaptak évente; az >ulóbbi időben száztizenötezret. Ám ez is nagyon kevés! Százhetvenöt­ezer kellene! A négy város kör­nyéki község könyvtárainak ellá­tása és irányítása, ellenőrzése is hozzájuk tartozik. Kovács lmréné módszertanos tavaly óta dolgozik itt, de máris ismeri e könyvtá­rak eredményeit és gondjait. Örömmel említi, hogy ezekben a falvakban viszonylag jó az intéz­mények elhelyezése. Ismerkedünk a szép intézmény­nyel. Feltűnő a rend, a tisztaság. Ez természetes — mondhatná bárki —, de sajnos, gyakori az ellenkezője ennek. Ezért tartjuk fontosnak hangsúlyozottan szólni az ésszerű elhelyezésről, a beren­dezés praktikusságáról, általában a kedvező összbenyomásról. □ □ □ Ugyanakkor az is mindjárt a szeműnkbe tűnik, hogy szűk a hely; kicsi a raktár, a kölcsönző­terem, nagyon zsúfoltak a pol­cok. Nehezíti a munkát, hogy szoronganak. Kinőtték a könyv­tárhelyiségeket. Összesen, a kül­területiekkel együtt hatezer-két­száz olvasójuk van. Ez valamivel több, mint az előző években volt. A felnőtt olvasók aránya eb­ben a városban valamivel kedve­zőbb, mint másutt. A beiratko­zott olvasóknak a fele viszont ná­luk is tizennégy éven aluli, • • A fiatalok szívesen böngésznek a polcok között. Régebben ennek a könyvtárnak a helyén kenyérbolt volt, meg tejüzem, aztán TOTÓ—LOTTÓ üzlet stb. Végre betöltheti a leg­szebb funkcióját a ház, mely Pe­tőfi szellemének, emlékének leg­inkább megfelel. Ennek igazán örülhetünk. Legfeljebb sietünk hozzátenni, hogy a zsúfoltság, a meglehetősen szűkre méretezett helyiségek ma már kevésbé ele­gendőek, hovatovább veszedel­mesen akadályozzák a munkát. A derék és hozzáértő könyvtáro­sok lelkes ténykedését. Varga Mihály • Fényes Adolf a század­forduló után erőteljes érdeklődéssel fordult a szegény- emberek világa felé, amit több müve bizonyít. Fzelc közül való az Ebéd című festménye (1902), amely a kritikai élen túl forradalmi tartalmat hordoz. • Ebből az időszakból származik egyik legismertebb műve is: a Napszámos. Francia és olasz tanulmányútjai­nak köszönhető, hogy a század- forduló impresszionista színta­nulságait remekül olvasztja bele piktúrájába. Fénnyel beragyogta­tok művei a magyanplen-air fes­tészet legszebb darabjai. („Bab- fejtők”, „Kisvárosi délelőtt”, „Mákoskalács”.) Csendéleteit a poszt impresszionista törekvések dekoratív festésmódja teszi tel­jessé. A szolnoki művésztelepen eltöltött idő is jelentős szerepet játszott alakjai megteremtésében, és a friss szemléletmód kialaku­lásában. De nemcsak Szolnokon dolgozik, hiszen tájképeket fest Franciaországban, Itáliában; Szentendrén, Óbudán. A harma­dik periódusában elfordul a nap­fényes időszak világától, és a biblikus témák foglalkoztatják. Az első világháború nyomasz­tóan hat egyéniségére. Elfordul­va a valóságtól, a mese világába menekül. Megjelennek az ó- és újszövetségi sokfigurás jelenetek, embernélküli városok. (Szikla­vár, öreg festő téli tájban). A fasizmus ideje alatt gettóba hurcolják, onnan 1945 elején sza­badul meg. Testileg-lelkileg ösz- szetörve talál rá romos pesti la­kására. Nélkülözések közepette, a legnagyobb nyomorban halt meg 1945. március 14-én. A művészbarát Petri Lajos port­rét készített tiszteletére, amelyet Kecskeméten, a Lestár tér mel­leti parkban állítottak föl 1961. augusztus 16-án, A szoboravatá­son jelen volt az egykori barát, Herman Lipát is, a kecskeméti művésztelep alapító tagja. Halálának 30. évfordulóján igaz tisztelettel emlékezünk Fé­nyes Adolfra, aki az új magyar festészet igazáért harcolt és né- pünk-nemzetünk felemelkedésé­ért küzdött a képzőművészet esz­közeivel. Életműve a magyar kul­túra örök értéke marad. Szappanos István • A kedves könyvtárosok segítenek a válogatásban. Ortutai Jánosné könyvtáros szívesen segít a válogatásban. Most éppen özvegy Varga Lajos- néval beszélget, aki Tersánszky- köteteket hozott vissza. És Török Erzsi , szakácskönyvét. — Jó re­cepteket írtam ki belőle — mond­ja elégedetten. — Milyen olvasni­valót visz haza most? — kérdez­zük. — Jókai- és Mikszáth-re- gényt szeretnék — válaszolja. A kedves könyvtáros máris kézen- fogja, s mennek válogatni. Egy katona — a neve Borbély Balázs — felkötött karral ül a polcok között. Betegsége alatt van ideje olvasni. Kérésünkre el­mondja, hogy először van itt, . s épp egy afrikai útikönyvet la­pozgat. — Tetszik a légkör, min­den; eljövök ide máskor is — mondja búcsúzáskor. A szabadpolcos kölcsönzőte­rem mellett van az olvasószoba. Legalább hatvanon találhatnak ebben kényelmes ülőhelyet. Kel­lemes meleg van idebent. Dél­előtt tizenegy óra; hatan, nyol­cán lapozgatnak, csendesen ol­vasgatnak a kényelmes teremben. — Csak azok a polcok ne lenné­nek annyira zsúfoltak! — gon­dolom magamban, mielőtt innen távozom. □ □ □ A gyermekkönyvtár külön he­lyiséget kapott. Itt tolonganak- szoronganak a kis könyvbarátok. Dr. Nagy Gyuláné a részlegveze­tő könyvtáros. Róla ezt mondja Zvara Pál igazgató: —■ Ö nevelte ki a legtöbb jó olvasónkat az elmúlt években. Nagyon szereti a gyerekeket. Vannak fiatal aktíváik; mint például a nyolcadikos Turcsányi Zoltán. Gyakran bejön, s olyán- kor segít a kölcsönzésben. Hozzá hasonló a hetedikes Kurucz Ist­ván is. Közreműködésük nélkül szegényesebb lenne az intézmény, Beszélgetek az apró olvasókkal. Szabó Éra harmadikos tavaly óta tagja a könyvtárnak. Most a Hahó, a tenger! című könyvet ke­resi; de nem tudja, ki írta. Má­ris jön a segítség, s kézben lehet a könyv. Elmondja, hogy náluk az apu is, anyu is olvas. □ □ □ A könyvtárosok képzettségének átlagos színvonala kedvező. Ki­lenc dolgozó közül kettőnek fel­sőfokú, hatnak középfokú könyv­tárosi végzettsége van. S csupán egy olyan található, akinek sem­milyen szakmai képzettsége nin­csen. — Majd lesz — mondják. Külön őrzik a helyi gyűjte­ményt. Az írók által dedikált műveket többek között. Darvas József, Fekete Sándor, Vas István, Jókai Anna ajánló sorait olvas­hatjuk a kötetekben; s Móra Fe- rencét amire nagyon büszkék. Régi kiadványokat, nézegetünk. Az egyik Szerelemhegyi Tivadar könyve; a* címe: „Kis-Kun-Fél- egyháza város Monográphiája — Nagy-Kőrös 1882 —” Van a gyűj­teményben 1848-ban napvilágot látott Petőfi-kötet is. SZILVÁS! LAJOS' (89.) Taps, a cigány tusst húz az árva hegedűvel. Előre látom, hogy a hangulat most csap majd igazán magasra. — Gratulálok, barátom! — ráz­za kispolgár-Godefried a Pista kezét. — Fogadd elismerésem! — Majd kicsattan a képe. Izzad ko­pasz, kerek feje. Nyakán is ki­gombolta már a reverendát. Iszunk. Poharak koccannak, aranyosan, ragyog a fehér palac­kok üvegfala mögött a pálinka a petróleumlámpák fényében. Ciga­rettafüst felhőzik a levegőben, zsongássá keverednek a hangok, mindenki beszél valakihez, s én csak hagyom, hadd áradjon be­lém, hadd töltsön be a szoba han­gulata. Én is iszom, bár tudom, hogy mit sem segít rajtam a pá­linka. Hatását már nem érzem, nem melegít, és nem könnyít raj­tam, s hogy mégis jól essék, meg­próbálom tudatosan élvezni' za­matét. kitalálni, miből főzték, mert nem egyfajta gyümölcs pár Unkája, Időnként szilva zamatát fedezem fel benne, néha meg ba­rackmagok kesernyés mandula­ízét vélem fellelni... — Szabad? Valaki leül mellém, félig a há­tam mögött. Odafordulok. Olga. Bocsánatkérően mosolyog rám: — Ne igyék annyit .. Nézem a szemét. Nyugodtan szólalok meg. Oly tiszta a fejem, hogy akár leülhetnék kiszámítani egy főtartó-oszlop terhelését. — Én nyugodtan ihatok... Ahhoz, hogy berúgjak, megfelelő diszponáltságra van szükségem. És most egyáltalán nem olyan a hangulatom, hogy a pálinka erő­sebb lehetne nálam. Kis hallgatás. — Nagyon tudom tisztelni azo­kat, akiknek nem árt meg az al­kohol ... — szólal meg aztán új­ra a lány, hogy el ne akadjon a beszélgetés. — Én sohase bír­tam ... — A körülmények immunizál­ják az embert — mondom. Oda­kint a fropton annyi pálinkát, rumot meg mindenféle más szeszt ittunk össze, hogy ma háromszor annyit kell magunkba szednünk, mint egy civilnek, ha azt akarjuk, hogy valami mámorfélét érez- zünk ... Nézze meg Gasztont. Az előbb mág láttam rajta a pá­linka hatását, sápadt volt, de már újra igazi a színe. Néha előfor­dul pár perces, krízis, amikor el­válik, hogy berúg-e az ember, vagy sem. és ha ezen szerencsé­sen túljut, annyit ihat utána, amennyi belefér. Még csak a moz­gása se lesz bizonytalan... Gaszton felénk tart. Egyenesen jár, nyugodtan lép, nyoma sincs rajta a részeg erőltetett bizton­ságkeresésének. kínosan szabá­lyossá kényszerített mozdulatai­nak. Leül velünk szemben. — Hogy mulatsz? — néz rám. — Csak-csak... — És maga? — kérdi Olgát. — Táncolni kéne... Mintha Gaszton kívánságát tel­jesítené, Szojka bekapcsolja Zuárd atya rádióját. Tánczene szól. Lassú tangó. Zümmögő gi­tár hangja válik ki néha-néha a zenekar össziátékából. Gaszton feláll, és meghajol Ol­ga előtt: — Szabad? — A főhadnagy urat kellene inkább megtáncoltatni — pillant rám a lány, fejét ingatva. — Nem szoktam táncolni. Tán­coljon csak Gasztonnal... Erős akarok lenni. Félek ettől a játéktól. Nem szabad beleugra- nom, nem szabad vállalnom a kí­sértést, hogy érezzem magamhoz simulni karcsú.' izmos tesét, nem szabad átölelnem a derekát, ahogy most Gaszton teszi. Ami­kor először láttam Olgát, ott az udvarház dohányzójában, az volt ‘a benyomásom, hogy amint ki­egyenesedik, fiatal fűzfavesszők hajladoznak a derekában. Búgó női alt énekel a rádióban: Mi volt a múlt. Ne légy kíváncsi... Mit hoz a holnap? Mit érdekel? A most miénk csak. tördőj a perccel... Szorítsd magadhoz, ne szökjön el .. Van még mit inni? Magam elé húzom a legköze­lebbi pálinkásüveget. Lassan te­licsorgatom a poharam... Tö­rődj a perccel... Bomirt szöve- gecske, de igaza van . Ami volt, ami elmúlt, ami megtörtént, azon már úgysem segíthetünk. S 'ami lesz, ami jön. ami vár ránk, ah­hoz oly kevés a közünk, annyira nem szólhatuk bele... Ragadd meg a percet! A perc — biztos. A pillanatnyi jelennek talán gaz­dája vagy... És ami ezen túl volt, vagy következik, hadd a fe­nébe, ne pocsékolj energiát még arra se, hogy töprengj a jelenen kívül eső dolgokon. Ráérsz akkor gondolkozni, ha majd az akkori pillanat rákényszerit... ök táncolnak, én a pálinkámat iszogatom. Szojka telepszik most mellém. Nem szól. Szórakozottan dobol ujjaival az asztallapon, a rádióból előszűrődő tangó ütemé­re. Neki is töltök pálinkát. Koc­cintunk. — Miért nem táncolsz? — kér­di. — Lusta vagyok... Tudomásul veszi. Én is szeret­ném tudomásul venni. Szeretném, ha nem kellene arra gondolnom, hogy azért nem táncolok Olgával, mert félek a játéktól. A játékot mindig végig kell játszani... — Hány óra? — Háromnegyed tizenkettő ... Még szól a rádiómuzsika, de Olga abbahagyja á táncot. Mond valamit Gasztonnák. talán azt, hogy fáradt, s visszajön az asztal­hoz, leül Szojka mellé. Észre sem vettem, hogy már csaknem min­denki visszateleoedett az asztal köré. Ott. a túloldalon az egyik öreg pap el is bóbiskolt. Álla ne­kitámaszkodik a reverendája mel­lének. Szuszog. És Zuárd atya? Nincs sehol. Angolosan távozott. Én is így teszek mindjárt. Mi az ördögnek üljek UL ha mulatni se tudok már igazán? Bosszantóan tiszta a fejem, idegesítően józan vagyok. Ha iszom, csak fölösle­gesen fogyasztom a pálinkát. Nincs örömöm benne. Felkelek a helyemről. József az egyik ablak párkányának támasz­kodik. Kezében egy pohár pálin­ka. Az italba bámul. Odamegyek melléje. Észrevesz. Rám néz. — Hogy mulat, főhadnagy úr? — Csak-csak ... — Az se rossz... — törli meg keze fejével a bajuszát. Pohará­ban enyhén remeg az ital. Nézi, aztán rám pislant: — Hány éves a főhadnagy úr? — Huszonhat... — mondom önkéntelen. — Miért? Nem felel. Elfeledkezik az ita­láról, és maga elé bámul. Csak nagysokára ébred rá, hogy felel­jen a kérdésemre. — Huszonhat... Akár a fiam. — X fia? — kérdem. Egy pilla­natig nem tudom, beszélt-e már nekem róla. hogy fia is van. Ha igen, akkor udvariatlanság volt ilyent kérdeznem tőle. — Nem is tudta, hogy van fiam? — kapja rám hirtelen a te­kintetét Morgok valamit az orrom alatt. ,— Pontosan annyi idős. akár a főhadnagy úr ... — ismétli meg töprengve. Ránézek: — Katona? Zavartan válaszol: — No ... igen, katona. Vagy­is ... — Megszökött? — próbálok a szemébe nézni. ö elkerüli a pillantásom. — Meg... — Valami furcsa daccal néz fel rám hirtelen. — Hát igen. Megszökött. Rámosolygok. Mintegy meg­nyugtatásul mondom, bár nem tudom, kell-e megnyugtatnom. — Az a fontos, hogy sikerült megszöknie. Tudja, hogy hol van? (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom