Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)
1975-03-14 / 62. szám
közlemények MUNKAALKALOM A KECSKEMÉT Városi Tanács V. B. felkéri a közintézményeket, hogy március 15-e tiszteletére épületeiket lobogózzák fel. 1023 * köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét az összes rokonnak, ismerősnek, a Petőfi Tsz vezetőségének, akik felejthetetlen édesapánk, nagyapánk DOBÄK JANOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Dobák család, Kiskunfélegyháza. 583 köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, a Vörös Csillag Tsz, a Cipőgyár dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk KESERŰ JÓZSEF temetésén részt vettek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek és részvétükkel, mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család, Kiskunfélegyháza. 572 köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, nagymamánk SALLAI JÖZSEFNÉ Gál Mária temetésén részt vettek, ravatalára koszorút, vagy virágot helyeztek, részvétükkel mély fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Gyászoló felesége és gyermekei. Kiskunfélegyháza. 571 GYASZHlR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, édesanyánk Nagy Józsefné Antal Etelka Kecskemét, Izsáki út 19. szám alatti lakos, életének 44. évében, tragikus körülmények között elhunyt. Temetése f. hó 15-én, szombaton délután 2 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 1024 köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, a Vegyipari Gépgyár és Alkotmány Tsz dolgozóinak, a MŰM. 608. Szakmunkásképző Iskola növendékeinek, akik drága, jó felejthetetlen férjem Horváth Józsit temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, vaß'v virágot helyeztek, fájdalmunkat részvét- nyilvánításukkal enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és családja, Kiskunfélegyháza. 569 AZ Alföldi TÜZÉR Vállalat Kecskemét, Nagykőrösi u. 32. felvesz gyors- gépírókat, valamint számlázókat. Jelentkezés a személyzeti osztályon. 708 KECSKEMÉTI munkahelyre kőműveseket, segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Városi Tanács Építési Költségvetési Üzeme, Kecskemét, Reiszmann S. u. 20. 613 KECSKEMÉT városi utak fenntartásához kubikosokat, segédmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Városi Tanács Építési Költségvetési Üzeme. Kecskemét, Reiszmann S. u. 20. 615 MÁV Kiskunhalasi Allomásfőnöksége azonnali belépéssel felvesz kocsirendezői és vonatfékezői szolgálatra férfi munkavállalókat 18—-40 életévig. Munkaidő 44 órás munkahétnek megfelelő, utazói szolgálatnál havi 191 órás forduló szerint, valamint a kocsirendezői szolgálatban 12 óra szolgálat után 24 óra pihenő és 12 órai éjjeli szolgálat után 48 órai pihenős forduló szolgálattal. Illetményruha és menetkedvezmény a munka felvételétől illeti meg. Üzemi étkeztetés van, munkás- szállás nincsen. Érdeklődni lehet Kiskunhalas Állomásfőnökség munkaügyi csoportjánál, hivatalos idő alatt vagy írásban 640i Kiskunhalas, Pf. 24. postai levélcímen. 177 A KERTÉSZETI Kutató Intézet Kecskemét, Szarkási Telepe felvételt hirdet, gyakorlattal rendelkező mezőgazdasági gépszerelő, gépkocsivezető és kutatói segéderő munkakörre, utóbbinál követelmény az érettségi. Fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: naponta 7—16 óráig a telep központjában (megközelíthető a kerekegyházi távolsági autóbusszal.) 667 LŐRINCI Fonó felvételt hirdet 16 éven felüli lányok részére. Betanulási idő: 1 hónap. Vidéki lányok részére szállást és kedvezményes hazautazást biztosítunk. Felvétel esetén az útiköltséget visszatérítjük! Cím: P. F. V. Lőrinci Gvár. 1183. Budanest. Gvömrői út 85—91. Kérésére részletes tájékoztató* küldünk! 22 DUNAPATATi Költségvetési Üzem felvételre keres kivitelezői gyakorlattal rendelkező építésztechnikust azonnali belépéssel. 50 TALATFRAGAZDÁLKODASI Vállalat Kalocsai Üzeme — Kalocsa, Martinovics u. 26. — felvesz gépkezelőt, valamint segédmunkásokat jó kereseti lehetőséggel. 60 VÁROS központjában levő vállalat jól gépírni tudó adminisztrátort keres -magas fizetéssel. Jelentkezéseket ,,Csak érettségivel” jeligéjű levelekben a kiadóhivatalba kérjük. 222 RAKTÁROST és meóst azonnali belépéssel felveszünk. Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat Körzeti Üzeme. Kecskemét, Halasi út 25. 923 FELVÉTELT hirdetünk gyors-gépíró, érettségivel rendelkező adminisztrátor és művezetői állás betöltésére gépipari technikum szükséges. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni Kecskemét, Ipoly u. tel.: 11-053. 360 KŐMŰVES szakmunkásokat felveszünk. Jelentkezés: Kecskemét, Vegyes Ktsz, Mária u. 7. 647 PARKETTAGYAR felvételre keres: géplakatost, asztalost, könnyűgépkezelőt, nehézgépkezelőt, betanított faipari szerszámélezőt, női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Parkettagyár Kecskemét, Halasi út 10. sz. alatti munkaügyi irodában. 44 órás munkahét. 614 A BÄCS megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres házgyári tmk- technológusi munkakör betöltésére, erősáramú villamosipari technikumi végzettséggel rendelkező dolgozókat. Jelentkezni lehet: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat. Kecskemét, Klapka u. 34. Személyzeti és oktatási osztályán. 580 FÉMMUNKÁS Vállalat «Kecskeméti Gyára felvételre .keres lakatos és hegesztő szakmunkáso. kát, betanított gépmunkásokat, valamint D. é«; E. kategóriájú jogosítványnyal rendelkező gépkocsivezetőket. Jelentkezés és bővebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét, Izsáki út 2—6. 649 GYAKORLATTAL rendelkező gyorsgépírót felveszünk. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezés a Kiskunhalasi Építőipari Vállalat Kiskunfélegyházi Főépítésvezetőségén, Izsáki út 16 a. 401 ÁCSOT, hidegburkolót felveszünk. Jelentkezés: Városi Tanács Építési Költségvetési Üzeme, Kecskemét. Reiszmann S. u. 20. 625 VILLANYSZERELŐKET, segédmunkásokat kecskeméti és vidéki munkahelyre azonnali belépéssel felveszünk. Fizetés teljesítménybéres elszámolás alapján. Jelentkezni lehet MEZŐGÉP Vállalat Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. sz. Villamos-üzemvezetőnél. 349 VOLÁN 9. sz. Vállalat Baja, Nagy István út 39. Felvételre keres forgalmi szolgálattevőt, jegykezelőt, gépkocsi- vezetőt, autószerelőt. Jelentkezés a személyzeti csoportnál. 101 ELŐNYÖS feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat felveszünk és betanítunk fonónak, szövőnek, csévelőnek. Felvételre keresünk továbbá 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Vidékieknek minimális térítés ellenében szállást biztosítunk. Bővebb tájékoztatást levélben adunk. Levélcím: Pamuttextilművek Budai Gyára Munkaerőgazdálkodás, 1502. Budapest, Postafiók 43. 143 KUBIKOS brigádot földmunkák végzésére felveszünk. Foglalkoztatás Kecskemét város területén. Bérezés teljesítmény szerint. Jelentkezés: Városi Tanács Éoftési Költségvetési Üzeme. Kecskemét, Reiszmann S. u. 20. 611 MAGASNYOMASÜ kazánhoz kazánfűtőt, hőközpontkezelőt, gázszerelő, segédmunkást, energetikust, raktári ki" író-nyilvántartót, valamint építőipari számlázót, házkezelőt és értékkönyvelőt keres felvételre, a Kecskeméti Ingatlankezelő Vállalat. Jelentkezés Villám István u. 2. Munkaügyi csoport. 442 TERMELŐSZÖVETKEZETEK, ALLAMI GAZDASAGOK A 4/1974. BM. rendelet által előírt villamos szabványossági felülvizsgálatot és érintésvédelmi méré- , seket rövid határidőre vállaljuk: AGROTAP ÖKV Biztonságtechnikai Csoport Lajosmizse, Dózsa György út 76. Tel.: 11. Telex: 2626 2 35993 A BACS megyei Állami Építőipari Vállalat felvételre keres 20 fős műszaki-tervezési részlegéhez legalább 5 éves gyakorlattal építészmérnököt — elsősorban épületszerkezeti és építéstechnológiai tervezői jártassággal — vezetői, szervezői készséggel, — akik a csoport tevékenységét és létszámát fejleszteni tudja — csoportvezetői munkakör ellátására. Jelentkezni lehet: Bács megyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka utca 34. Személyzeti és oktatási osztályán. 579 SZAKKÉPZETT felszolgálót azonnal felvesz az Utasellátó Vállalat Kiskunfélegyháza. 554 Víz- és fűtésszerelő szakmunkásokat kőműves, asztalos szakmunkásokat, segédmunkásokat, udvari segédmunkásokat. valamint házak járdák, lépcsőházak takarítására takarítókat keres felvételre a Kecskeméti Ingatlan- kezelő Vállalat. Jelentkezés: Kecskemét, Villám I. u. 2. Munkaügyi csoport. 446 GABONATRÖSZT Szolgáltató Vállalat fizika munkára női dolgozókat felvesz. Kecskemét, Izsáki út 4. (Iván- malom.) 35903 A KECSKEMÉTI Konzervgyár felvételt hirdet gépészmérnöki állás betöltésére. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Kecskemét, Szolnoki út 35. sz. 697 =KFrSKFM^T A BUDAPESTI Rádiótechnikai Gyár Magnetofon Gyáregysége felvételt hirdet fiz alábbi munkakörök betöltésére. ipari gyakorlattal és megfelelő iskolai végzettséggel rendelkező statisztikust, gyártáselőkészítőt, programozót, valamint vegyésztechnikust, gép- és gyorsírót. Jelentkezés a gyáregység munkaügyi osztályán, Kecskemét, Szolnoki út 16. 504 Kecskemét, Kéttemplom köz FÉMMUNKÁS 'Vál- lalat Kecskeméti Gyára felvételre keres női, munkaerőket betanított gépmunkás munkakörbe, valamint nyugdíjasokat kerékpárőri munkakörbe. Jelzr.t- kezés és bővebb felvilágosítás a gyár munkaügyi osztályán, Kecskemét. Izsáki út 2—6. 702 HIVATALSEGÉDET felvesz a TÜZÉP Vállalat. Kecskemét, Nagykőrösi a. 32. 924 ÁLLANDÓ munkára férfi és női fizikai dolgozókat keres a Kiskunfélegyházi MEZÖTERMÉK Vállalat. Jelentkezés: Kiskunfélegyháza. Holló Laios u. 10. 547 FÉRFI és női segédmunkásokat ts gyors- és gépírót felveszünk. Kalocsai Tejüzem. 69 MN. 3670. alakulata keres: szakács, felszolgáló munkakörbe női dolgozókat, fizetés megegyezés szerint. Érdeklődni: Varga István elvtársnál, naponta 7.30—16 óráig, telefon: Kiskunfélegyháza, 166 112. 616 GÉPÉSZETI Szakközépiskola Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 24. pályázatot hirdet mérnöktanári, testnevelő tanári, történelem-magyar szakos tanári állás betöltésére. Pályázati feltételek: Művelődésügyi Közlöny 5/1975. számában. Keresünk továbbá technikustanárokat, vegyesforgácsoló és lakatos végzettséggel. Felveszünk még kisegítő dolgozót is. 563 SZERSZAMGÉP- IPARI Müvek Kecskeméti Gyára felvételre keres betanított forgácsoló munkásokat. 4 hónap betanulási idő alatt a teljesítménytől függetlenül, betanítási pótlékot fizetünk. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán, Szegedi út 49. 256 GABÖNAFELVASARLó és Feldolgozó Vállalat kiskunfélegyházi körzeti üzeme karbantartó villanyszerelőt és fizikai munkásokat vesz fel azonnali belépéssel. Jelentkezés Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 6. 562 ÁCS, asztalos szakmunkásokat vesz fel a Petőfi Mg. Tsz Kiskunfélegyháza. Jelentkezés a tsz központjában, Izsáki út, Lucza-iskola. 567 GANZ-MAVAG Kiskunhalasi Gyára felvesz: esztergályos szak- és betanított munkásokat kiemelt bérezéssel, valamint lakatos és hegesztő szak- és betanított munkásokat, bérezés az új bértáblázat szerint. Jelentkezés á munkaügyi csoportnál. 255 Volán 9. sz. Vállalat Kecskeméten és Baján HIVATÁSOS SZEMÉLY- TEHERGÉP JÁRMŰVEZETŐI TANFOLYAMOT és 2 éves vezetői gyakorlattal rendelkezőknek autóbuszvezetői tanfolyamot szervez. Jelentkezés a személyzeti és oktatási osztályon. Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. I és Baján Nagy István úton. Az új helyien is nagy áruválasztékkal! A kecskeméti 121. sz. vasboltja és szerszám-kisgép részlege az üzlet átalakítása miatt ideiglenesen Kecskemét, Korona utca 2. sz. alatt működik (a Művelődési Központ mögött) Nehéz áruk, húzott-hengerelt áruk, fűtésszerelési cikkek a bolt Kandó Kálmán utca 26. sz. alatti raktárában kaphatók! Nyitvatartási idő: a boltban 8—18 óráig, szombaton 8—14 óráig a raktárban 9—16 óráig, szombaton 9—12 óráig. Kérjük vevőinket, bizalommal keressenek fel bennünket mind a két helyen. 311 BIK 121. sz. vasbolt dolgozói Apróhirdetések, apróhirdetések FÉLEGYHÁZI APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan ELADÓ 800 négyszögöl szőlő lakó- és melléképülettel, villany van. Cím: özv. Bene Lászlóné, Kecskemét, Ballószög 187. Köcsög-csárdához 5 percnyire. 35842 ELADÓ Dankó utca 54. (romos) és Bajcsy-Zs. utca 49. számú ház. Érdeklődni: Kecskemét, Zsinór utca 33. Tapodi. ___________________897 H OBBYKERTNEK aluljárónál 787 négyszögöl gyümölcsös eladó. Kecskemét, VI., Sarkantyú u. 9.___________607 TOSERDÖBEN víkendház betelepített telekkel és gáztűzhely palackkal eladó. Érdeklődni Kecskemét, Ötemető u. 1. Telefon: 12-018,___________________35926 F ÉL ház beköltözhetően eladó. Kecskemét, Boldog u. 3. Délután 15—17-ig, vasárnap 9—12-ig.__________640 Á GASEGYHAZAN egy kh gyümölcsös szőlő eladó, falúhoz 15 perc járásra. A gyümölcs mind alma: Jonatán és starking. Érdeklődni : Petőfi u. 1. sz. Hatekék. _________________35908 H ALASI úti hobbykert pimcés alappal, építési engedéllyel, betelepítve, eladó. Csömör István, Kecskemét, Ateószéktó 53. (Kiskőrösi úton.) 35865 ELADÓ Kecskemét, Mária- hegyben 1149 négyszögöl ■czőlő. Érdeklődni: Keeske- mét. Hétvezér u. 5, 35883 ELADÓ kétszobás, kertes családi ház. Kecskemét, Felsőszéktó 44. (Nyilas köz, balra a második utca). Érdeklődni : szombaton 1—5, vasárnap 8—12 óráig. 35869 loLADŐ tanya, 1400 négyszögöl területtel beköltözhetően. kerekegyházi Gö- böly dűlő végénél, az Izsáki út mellett. Érdeklődni; Kecskemét, Mária körút 18. sz. ____________________655 K ÜLÖN bejáratú, leválasztott házrész garázzsal eladó. Kecskemét. Kazinczy utca 2/a. 657 TJRIHEGYBEN eladó szőlő, 3x862 négyszögöl. Buszmegállóhoz 10 perc, a fűszerbolt melletti közben. Érdeklődni: Kecskemét, Zója u. 4. 35924 KEREKDOMBI üdülőtelep F. utcájában, lepketetős terméskő vikendház eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Szé- ehenyiváros 57/a. Vargáék. fSztahanov u. végén.) 681 Jeladó kertes ház mühely- lyel, ipari áram bevezetve, beköltözhető. Ugyanott eladó kerekdombi faházas SdUlő. Víz. villany van. Kecskemét, Kuruc tér 4. Németh. 35897 ELADÓ 1200 négyszögöl, jól kezelt gyümölcsös szőlő. Rendőrfaluhoz 10 perc járás. Érdeklődni: Kecske- mét. Csongrádi u. 45. 680 KECSKEMÉT villanegyedben telek eladó. Érdeklődni: József Attila u. 17, du. 5-től. 35894 ELADÓ három szoba komfortos, 200 néevszögöles, kertes családi ház, 10-es autóbusz végállomásánál. Kecskemét, Máriahegy 59. sz. • 35895 ELADÓ szőlő, szamócás, jó állapotban levő házzal. Megegyezés esetén azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet minden szombat, vasárnap 10—15-ig a helyszínen. Hetényegyháza, Belsőnyir 89. özv. Kovács Ferencné. _______________________668 E LADÓ két kis szoba, kony- hás, mellékhelviséges családi ház. Kecskemét, Mik- lovicsfalu IV/2. Érdeklődni: du. 3-tól. _ 35928 KÉTSZOBÁS, kertes utcai házrész, garázzsal eladó. Érdeklődni: hétköznap 18 óra után, szorr.'bat, vasárnap egész nap. Kecskemét, Tűzoltó u. 5. sz. alatt. (Rendőrfalu)______________________35927 k étszobás családi ház eladó, kerttel. csőkúttal. Kecskemét. Belsőnyir 71. sz. Bénél út mellett, Makra András. ______________617 B ENEI útban Dózsa szerelőcsarnokkal szemben, 1200 négyszögöl szőlő eladó, részletekben is. Érdeklődni: Kecskemét, Jókai u. 38. sz. Sárai, __________648 F IZETÉSI kedvezménnyel eladó Szarkásban egy hold szőlő. Érdeklődni: Kecskemét. Szegedi út 3. Gömöri Etelka.___ ___35877 E LADÓ ház. Kecskemét, Muszáj. Juhász utca 30/a. alatt. Ugyanott menyasz- szonyi ruha kompletten. Érdeklődni : délután 4-től. Szombat, vasárnap egész nap. ___ 709 N ÉGY helyiségből álló, új családi ház. 140 ezer forintért eladó. Kecskemét. Rendőrfalu. Szentgyörgyi Ferenc utca 2/a.________35916 E LADÓ házrész, bútorok kedvezményesen. Leveleket „Hatvanezer” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 35934 "HÁZRÉSZ eladó. mely 4x5-ös 2 szobából áll. félig készen. Kecskemét, Budaihegy 49'2 6Z. Varga Gyula, Hegedűs köz, temető oldalánál az első villa. 35846 Lakás KETTÖSZOBÄS szövetkezeti lakás eladó. Leveleket „Szalagház” jeligére a ki- adóhivatalba kérek. 36164 KECSKEMÉTI 2 szobás, komfortos, főbérleti lakásom elcserélem budapesti hasonlóra. Leveleket „Májusi költözés 281 194” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.__________659 E LADÖ társasházi I. emeleti kétszoba, összkomfortos lakás, OTP-hitel átvállalással. Leveleket „Hunyadiváros 281 184” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetöbe kérek.________________650 E LADÓ 2 és félszobás összkomfortos, széchenyivárosi lakás. Leveleket „OTP-hitel átvállalással 281 247” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 711 KÉT szoba, komfortos, ga- rázsos laká^ eladó. Kecske- rn’ét, Kertváros III. u. 4/b. Csőkör. 689 í* 1 r • r ff ^epjarmu UG-S 127-es Fiat kitűnő műszaki állapotban eladó. Leveleket „Fehér” jeligére a kiadóhivatalba kérek. _____ 36163 T RABANT Speciál, esetleg Limousine eladó. Leveleket „Március 15, 281 227” jeligére a Kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.__________692 F EHÉR Citroen DS 1985 köbcentis személygépkocsi (99 LE. 10 1/100 km), egyéves eladó. Megyeri Imre, 7624 Pécs, Asztalos J. u. 27. Telefon: 17-551. 690 Egyéb adás-vétel 1000 LITERES olajtartály eladó. Kecskemét, Ifjúság útja 21. 16 órától. __ 930 "ÉLADOk! szép hálóbútorok, konyhabútorok, reka- miék, sezlon. Kecskemét, Vak Bottyán u. 9. (Rákóczi út végénél.) 699 SZÁZ mázsa sertéstrágya eladó. Kecskemét, Tűzoltó u. 22. Rendőr falu. 686 KOMBINÁLT szobabútor eladó. Kecskemét, Rákóczi út 18. u. 2. 660 KIFOGÁSTALAN Singer varrógépet veszek. Ajánlatokat Szatmáriné. Kecske- mét. Vak Bottyán u.30. 705 FIATAL boxer szuka olcsóért eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Csóka utca 45/a. (Clpészmúhely.)___________707 K ÁRPITOZOTT garnitúra, festett, sötét kétajtós szekrény és Moszkvics sfeemély- génkocsira csomagtartó eladó. Kecskemét, Magyar utca 43. Némethék._________714 E LADÓK 3 hónapos, rajzos németjuhász kölykök. Kecskemét. Munkácsy u. 21. Érdeklődni 3 óra után, vasárnap egész nap. 35874 KÉZI kiskocsi eladó. Kecs- kemét, Cegléd 1 u. 30. 35906 BONTÁSI anyagok nagy mennyiségben eladók: tégla, vályog, faanyagok stb. Érdeklődni: Kecskemét, Petőfi u. 7. Alföld Áruház mellett, Almási. 35885 Vegyes FÉL napra beteg mellé nyugdíjas asszonyt keresek. Kecskemét, Hoffmann János utca 6. szám. Érdeklődni lehet: délelőtt. Gyöngyösi Lászlón énál. 991 GARÁZS kiadó. Kecskemét, Tavasz u. 3. (Bem utcából nyílik, húselosztóval szemben.) 35841 ÖSSZES permetezőgép szakszerű javítását végzem. Kecskemét, Nyíl u. 12. Kiss. _________________________35757 J ÖL termő, 700 négyszögöl szőlő felesben kiadó. Érdeklődni Kecskemét, Széchenyi körút 40/c. II. em. 30, délután 17 órától. 609 EGYEDÜLÁLLÓ pedagógus- nőt gyermeknevelőnek fel^ veszek, esetleg bentlakással. Dr. Karsay, Kecskemét, Megyei Kórház. ^ 36214 NAGYOBB kereskedelmi gyakorlattal rendelkező, középkorú, egyedülálló női dolgozót bolti eladónak azonnali belépéssel felveszek. Fizetés megegyezés szerint. Vidéken lakónak lakást biztosítok. Leveleket „Vegyesbolt” jeligére a ki- adóhivatalba kérem beadni. 35920 Házasság 42 ÉVES, 162 cm magas, barna, csinosnak mondott, szakmával rendelkező, házias elvált asszony házasság céljából, ezúton keresi korban hozzáillő, jó megjelenésű. intelligens férfi Ismeretségét. Kalandorok kíméljenek ! „Tavasz” jeligére Dunamenti Hírek szerkesztősége, Kalocsa, I. István út 46. 67 167 CM magas, barna, 50 éves, elvált férfi, 30 éven felüli elvált vagy özvegyasszony ismeretségét keresi házasság céljából, aki egy kiskorú gyermekemnek is szerető anyukája tudna lenni, saját lakáson? van. Anyagiak nem érdekelnek. Gyermek nem akadály. Csak fényképes levelekre válaszolok. Lehet falusi is*. Leveleket „Egy úton járjunk” Jeligére a kiadóhivatalba kérem. 36150 ELADÓ kétszobás, összkomfortos lakás, nagy portával, fizetési kedvezménynyel, OTP-átvállalással is. Kiskunfélegyháza, Lugas u. 24. földszint 1. _____ 517 k étszobás összkomfortos lakás, OTP-átvállalással eladó. Kiskunfélegyháza, Nefelejcs- u. 22.______________522 LIBATÖMÉSRE alkalmas porta épülettel (szín, kamra) kiadó. Kiskunfélegyhá- za. Bikahegy 3L_________509 4 00 MAZSA trágya eladó. Kiskunfélegyháza, Körösi úti belső iskola mellett, Sza- bóéknál. 518 ELADÓ Kiskunfélegyháza, Damjanich u. 5. számú ház. Érdeklődni Hunyadi u. 1. Szabó._____________._______548 I DŐS, üeteges néni eltartót keres Kiskunfélegyháza belterületén lakó gyefmekte- lennél. 950 Ft nyuedíjam. némi készpénzem, bútorom van. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Lónyai u. 21. 15-én és 16-án 12 órától estig. 549 HÍZOTT sertések (2 db) és 24-es leányka kerékpár eladó. Kiskunfélegyháza, Bajza u. 16. Dobosék. 550 214 NÉGYSZÖGÖL hobby- föld minden elfogadható áron eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza. Laktanya u. 1. _ ________551 M ODERN ágy betéttel, villanysütő, kétlapos villany- rezsó eladó. Kiskunfélegyháza, Kilián György u. 24. Érdeklődni esti órákban és vasárnap.__ 552 S ODROTT kanca ló eladó. Kiskunfélegyháza. Bankfalu, Üj Élet u. 35. Érdeklődni szombat délután és vaSáraap.___________________ 553 T ELEK éDÍtési engedéllyel eladó. Érdeklődni ■ Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 30. 555 SKODA 445-ös alkatrészenként is eladó Vasaitok méretre készítve kaphatók. Kiskunféleevháza, Bajza u. 47. (Gizellatelep.) 556 KÜLÖNPORTAS * ház eladó, azonnal beköltözhető. Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán u. 10._____________557 M OLN ÁRTELEP 11. számú ház azonnal, beköltözhetően eladó. Kiskuntól,o^vházán. Érdeklődni szombaton délután, vasárnap egész nap. 558 KÖZELSZÖLÓI háromszobás. közoontifútéses. új ház beköltözhetően. Igényesnek eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza. Katona József u. 4 560 ELADÓ kétszobás, kertes családi ház. férfiruhák, fér- fifehérnemú, cipők, csizmák, kalapok, Kiskunfélegyháza, Kilián u. 26. 609 ZK—140-es magnó 15 wattos hanglallal, Danuvia motorkerékpár-alkatrészek eladók. Kiskunfélegyháza, Haubner Károly u. 22. 564 JÓ állapotban levő hálószobabútor, egy ajtó és ablak eladó. Kiskunfélegyháza, Katona József u. 2/a. 565 GYÜMÖLCSE ALERAKAT- HOZ díszfák, utcai fák, rózsák. díszcserjék ás gyümölcsfák nagy választékban megérkeztek. Kiskunfélegyháza, Szegedi út, Cipőgyár- ral szemben. _____________566 S ZÉP kombinált szobabútor, üveg- és teliajtó eladó. Kiskunfélegyháza. Attila utca 20. szám alatt. 568 MAGYAR gáztűzhely, palackkal, nyomáscsökkentővel eladó. Kiskunfélegyháza, Molnár Béla utca 40. szám.______________________570 E LADÓ 8 db hathónapos süldő. Kiss László. Kiskunfélegyháza, IX. kér. 125. Mária dűlő nveHeu. ' 573 BELSŐ házrész eladó. Kiskunfélegyháza, Döbrentey u. 14. alatt._______________574 K EDVEZŐ áron eladó központban, két szoba, konyha, külön kertes udvarral. Érdeklődni Kiskuntélegyhá- za. Attila u. 18. (Közben.) ______________575 H ÁROM helyiség, központban. külön udvarral eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Attila u. 18. (Közben.) ______________576 KÜLÖNPORTAS, kertes, családi ház eladó. Kiskunfélegyháza, Liázt Ferenc u. 7. Érdekődni szombat, vasárnap 10 órától 17 óráig. _____________________________577 K ISGYERMEK gondozását vállalom. Kiskunfélegyháza. Kölcsev u. 5. Tóthné, 578 NAGYMÉRETŰ vaskapu eladó. Kiskunfélegyháza. Kilián György u. 21. Dobos. 579 KÜLÖNPORTAS. kétszobás, kertes, családi ház eladó. Kiskunfélegyháza. Romhá- nyi János' u. 47. Megtekint- hető 17 órától 19-ig. 580 JÓSZAGNEVELÉSRE alkalmas tanya, az Aranyhegyi csárdához 15 oercre eladó. Kiskunfélegyháza. I. k~r. 108.____ 581 U TCAt és be'ső házrész eladó. Kiskunfélegyháza. Bercsényi utca 4. szárú alatt. 582 GÁZTŰZHELY komnlett. lemosható konyhabútor, asztal ssóicek eladók. Kiskunfélegyháza, Baicsy-Zsi- , linszky utca 14. szám. 584 ' M. 20-as magnó Sz. Szalto szaxofon és gitár eladó. Kiskunféleevháza. Vak Bottván utca 34. szám. Major Gyula. 585 JÓ állapotban levő, kiskép- ernyős televízió eladó. Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg u. 48._______________587 K UKORICAFÖLD másfél hold, pénzért kiadó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Jósika u. 22. Mindennap délután.________________________588 ELADÓ egy kanapé reka- mié, kettő piros fotel. Kiskunfélegyháza, Batthyány u. 38. Belső lakás. 17-től. ___________589 K ÜLÖNPORTAS ház, szivattyús vlllanym’otor és pépes tömőgép eladó. Kiskunfélegyháza. Bankfalu, Alpári utca 13. Nánási Imre. _______ 590 K ÜLÖNPORTAS ház eladó. Kiskunfélegyháza. Bankfa- lu. Zsinór u. 5. szám. 591 TRABANT 600-as, jó állapotban, olcsón eladó. Kiskunfélegyháza, Dobó utca 27. 592 SIMSON Stár eladó. Kiskunfélegyháza, Lisznyai utca 5. 593 GYERMEKTELEN házas- párnak bútorozott szoba kiadó. Kiskunfélegyháza, Hu- nyadi utca 58. 594 FARAGOTT, cseresznye hálószobabútor és fotelok eladók. Kiskunfélegyháza, Ki- lián György u. 31.________595 L IBATRAGYA eladó. Kiskunfélegyháza, Attila u. 79. 596 MAZSA, morzsoló, szőlőprés, répavágó, magkeverő, láncborona, eke, kézikocsi, permetező, kádárszerszám, asztalosszerszám, hegesztő, akkumulátortöltő. vetőgép eladó. Kiskunfélegyháza, Batthyány u. 43._________597 P ALMONOSTORAN 2 szoba. 2 konyha, melléképületekkel tanya. 1200 négyszögöl területtel, szőlő, gyümölcsös. kert eladó. Beton- úthoz közel, folyóparton, villany van. Postaházi dűlő 13.______________________598 S ZOBA, konyha, mellékhelyiségekből álló utcai házrész beköltözhetően eladó. Kiskunfélegyháza. Tanács- köztársaság u. 71. 599 KÖZMŰVESÍTETT, gyümölcsös ház. házhely, és pemvetező eladó. Kiskunfélegyháza, Holló Béla utca 14 la. 51° WARTBURG Limousine US rendszámú eladó. Kiskun- félegyháza4 Tölgyfa utca 16. 500 DARAB sárga csempe, komplett fürdőszoba-berendezés, 120 literes villanybojlerrel és jó állapotban levő hálószobabútor sürgősen eladó. Kiskunfélegyháza, Szi- iágyl u. 9.________________602 G YERMEK sportkocsi újszerű állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg u. 12. 559 ZK 140-es magnó eladó. Kiskunfélegyháza, Móravá- ros, Szekfü utca 3._______603 D ÖBRENTEY utca 34. számú telek. Lenin u. 55. számú, kétlakásos ház eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Lenin utca 55. 604 WARTBURG igényesnek eladó. Ficsór Sándor, Kiskunfélegyháza, Bajza utca 49. 605 SZEKSZÁRDI olajkályha eladó. Kiskunfélegyháza, Gá- bor A. u. 8.____ 606 M ÉLY babakocsi eladó. Kiskunfélegyháza, József A. u. 33._______________________607 J O minőségű sertéstrágya eladó. Kiskunfélegyháza, Bikahegy 14/a. Dobos. 608 „SZEGED” szekrénysor, kétajtós könyvszekrény és gyermeksportkocsi eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Hunyadi u. sarki trafiknál_________ 561 K ECSKEMÉTI, gázos összkomfortos. tanácsi lakáson? félegyházira cserélem. Érdeklődni : Kiskunfélegyháza, Eötvös u. 4._____________ 615 K ÉTSZOBÁS öröklakás 100 ezer plusz OTP-kölcsönnel, sürgősen eladó. Kiskunfélegyháza, József A. u. 4. III. em. 20. Délután 4 órától. 611 JÖ állapotban levő, mély gyermekkocsi eladó. Kiskunfélegyháza, Kilián u. 1. I. em. 14._______________612 T ÁRSASHÁZI. földszinti kétszobás lakás garázzsal, OTP-átvállalással eladó. Kiskunfélegyháza. Szőlő u. 5.___________________________613 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kiskunfélegy- háza, Rákóczi u. 4.______614 H AROMSZOBAS összkomfortos ház eladó. Kiskunfélegyháza, Hunyadi u. 51. KÉT fiú részére albérleti szoba kiadó. Kiskunfélegyháza, Árpád u. 30. szám. 586 DUNA MENTI APRÓHIRDETÉSEK SIMSON Schalbe 1500 kilométerrel ©ladó. Vén János, Kalocsa, Vörös Hadsereg útja 42.________ M 35 3 WARTBURG Limousine 31 000 km-rel eladó. Szabó József, Dunapataj, Malom utca 10.______________________68 S ZAKMAR-KÜLSÖCSORNAN beköltözhető tanya gazdasági felszereléssel, MIB-darálóval, 1800 négyszögöl földdel —, melyből 600 négyszögöl szőlő eladó. _____________________________70 600-AS Trabant kitűnő állapotban eladó. Kalocsa, Vörösmarty u. 104/2. 71