Petőfi Népe, 1975. március (30. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-29 / 75. szám

4 • I’I'.'l OKI NÉPE • 1975. március 29. Három évtizede közszolgálatban Cumania Egy vaskos néprajzi kötetről A Kecskeméti Katona József Múzeum kiadványsorozatá­nak a címe — Cumania — a Kiskunság régi latin nevére utal. E cím a sqrozat szerkesztőinek egyik legfőbb törekvését- is jelzi: a tudományosságot. A több száz oldalas, nagy for­mátumú, (vaskos kötet a régebbi századok iránt érdeklődők­nek íródott; azoknak, akik nem sajnálják a fáradságot, hogy a tanulmányok olvasásán keresztül behatoljanak a múlt rejtelmeibe. A Cumania című sorozat második kötetének címe: Etnog- -raphia. A Bács-Kiskun megyei múzeumok közleményeit Horváth Attila szerkeszti. A mostani kötet szerkesztői: Sóly­mos Ede és H. Tóth Elvira. Ortutay Gyula előszavából idé­zünk: ,.Szép példája a gyűjtőmunkának, az elméleti feldol­gozásnak, a szigorú leltárkészítésnek egyaránt.” A könyv tudományos jellegét s értékét többek között a forrás­anyag bősége, az összegezés és hasonlítás, következtetések levo­nása. valamint jegyzetei és bib­liográfiák mellékelése, s az áb­rák, fotók közlése adja. Azzal, hogy egy-egy tanulmányt — vagy annak kivonatát — több nyelven is közölték, ugyancsak a tudomá­nyosságot erősítették. A kötet tizenhét tanulmánya sokféle módon, eltérő műfajokkal enged betekintést Bács-Kiskun múltjába. A tájékoztató jellegű írások közül elsőnek Nagy Varga Veronika összeállítását említjük meg; a címe: Bács-Kiskun megye néprajzi anyagának bibliográfiá­ja. A szerző azokat a kéziratos, pályázatra készült és egyéb dol­gozatokat sorolja fel, amelyek a Magyar Néprajzi Múzeum etimo­lógiai adattárában találhatók. Ezeknek a munkáknak a címei helységenkénti csoportosításban olvashatók a közleményben. Bizonyára sokak érdeklődését felkelti az a cikk, melynek címe: Herman Ottó és Kada Elek vitá­ja a Kecskemét környéki pásztor- kodásról. Ebből többek között az is kitűnik, hogy mennyire szoros szálakkal kötődött egymáshoz a két jobarát, Herman és Kada. Különösen érdekes, amit a két vitázó fél a korabeli és múltbéli pásztorélet sajátosságairól el­mondott, Kada szerint Herman Ottó „inkább az uraktól, és nem a pásztoroktól gyűjt” — és ezt ő bűnnek rója fel. A Duna—Tisza közének gazdál­kodásáról is szó esik a könyvben: méghozzá nem egyszer elmélyül­tem s a szerzők állításait sok tényanyaggal alátámasztva. Ége­tő Melinda „A szőlőművelés át­alakulása a századfordulón a Solt-vidéken” című írásában — amely egy nagyobb tanulmány része — felsorolja a termelési szokásokat, eszközöket. Különö­sen nagy hangsúlyt helyez a szer­ző a borkészítési eljárásokra. Az e tájon folyó múltbéli gaz­dálkodást érinti valamilyen for­mában Bálint Sándor (Szegediek Bács-Kiskun homokján), Sólymos Ede (A bajai Türr István Mú­zeum halászati gyűjteményének típuskatalőgusa), Szabó Kálmán (A kecskeméti pásztorok nemzeti­sége a XVI—XIX, században), és Báldy Bellosics Flóra (A torba, a bácskai bunyevucok tarisznyá­ja). A településtörténetre és népe­sedési viszonyokra is többféle út­baigazítást, támpontot ad a könyv. Bárth János a Migráció és kon­tinuitás, egy Duna melléki táj népesedéstörténete című alapos tanulmányában'a kalocsai érseki uradalom 1725. évi urbáriumának népesedéstörténeti tanulságait igyekszik levonni, s rendszerbe szedni. Kalocsa környéke nemze­tiségek által lakott helységeinek (Hajós, Nemesnádudvar, Dusnok) telepítési adatait is megtaláljuk az urbárium mellékelt szövegé­ben. Érdekes ismereteket szerez­hetünk az írásban a ma már nem létező helységek (Pandúr, Kákony) történetével kapcsolat­ban is. Fehér Zoltán A bátyai szállá­sok című dolgozata Bárth János művészi értékű fotóival látott napvilágot a kötetben. Szemléle­tesen mutatja be a szerző, mi­ként változtak emberi lakhellyé az eredetileg kizárólag állatte­nyésztési célokat szolgáló szállá­sok, a rácok által lakott Bátya közvetlen szomszédságában. Mezősi Károly: Kiskunfélegy­háza településtörténete és a XVIII. századi társadalma, és Henkey Gyula: Adatok a lajosmizsei já­szok antropológiájához című, ha­talmas vizsgálati, s tényanyagot tartalmazó tanulmányából sok érdekességet tudhatunk meg a táj régebbi századairól, történetéről. Az errefelé élő népek szokása­it, a lakosok népi hiedelemvilágát gyűjtötte rendszerbe több kuta­tó, Pécsiné Ács Sarolta terjedel­mes tanulmányban ismerteti az olvasókkal a Kalocsa környéki régi gyermekjátékokat. Kották, játékok és tréfás versikék teszik gazdaggá az értékes gyűjteményt. A hozzájuk fűzött magyarázó jegyzetek, összekötő szövegek kedvet adnak a néprajz világában járatlanabb olvasónak is a játé­kok, szokások közelebbi megisme. réséhez. Igaza van a szerzőnek, amikor azt állítja, hogy a „századok mé­lyéből előcsillanó fények rég ho­mályba süllyedt területeket vilá­gítanak meg”. A csúfolódó mon- dókák, böjti és egyéb játékok fo­kozatos megismerésével egy ma már sokszor meglehetősen ide­gennek tűnő népi világ elevene­dik meg előttünk. Döbbenetes erővel hat ránk a Kolompár Kálmánná kiskunha­lasi cigányasszony kézimunkái cí­mű írás, melynek Vorák József a szerzője. A kitűnő muzeológus a ma is élő, Rostás Vilma (Kolom- párné) néven ismert kéregető ci­gányasszony által készített rajzos kendőket, s azok motívumait is­merteti meg az olvasóval, E ken­dők ábráinak (kutya, bőregér, galamb, páva stb.) a népi (cigány) hiedelemvilágban gyökerező hát­terét magyarázza tudós alapos­sággal" a szerző. Dankó Imre az 1739’40-es kun- szentmiklósi pestis népéletbeli szerepét, Grynaeus Tamás a Bács megyei gyógyító szokásokat és hiedelmeket tárja a Cumania ol­vasói elé, olvasmányosan. A vaskos kötet külön értéke, hogy két, ma már nem élő nép­rajztudósunk életét és életművét .elemzik benne. Kőhegyi Mihály Szabó Kálmánról, Vorák József Nagy Czirok Lászlóról rajzolt avatottan pályaképet. Szabó Kál­mán mint a Magyar Néprajzi Társaság alelnöke, s a Katona Jó­zsef Társaság elnöke tette ismert­té a nevét; valamint azzal a szá­mos kitűnő tanulmányával, köny ­vével, amelyek ma is — és még sokáig — értékes forrásanyagul szolgálnak. Nagy Czirok László, Kiskunha­las egyik emlékezetes kiválósága az Alföld, közelebbről a Kiskun­ság pásztoréletének páratlan fel­készültségű, s munkabírású szak­értője, s feldolgozója volt. Művei ma is termékenyítőén hatnak a főként fiatalabb történészekre és a néprajzosokra. Mindkét tudós munkáinak bihliográfiáját, mű­veik címjegyzékét is mellékelik a további kutatások megkönnyí­tésére. Nagy Czirok László vallo­mása különösen élvezetes és ta­nulságos olvasmány; az egyéb­ként is értékes kötet egyik dísze. Természetesen egy ilyen könyv nem lehet mindvégig egyenletes színvonalú. Ez esetben is helyt­álló ez a megállapítás. A heve- nyészettebb megfogalmazású (Dankó Imre, Grynaeus Tamás), s a kötöttebb, szigorúbb szerkeze­tű (Kőhegyi Mihály, Bárth Já­nos) dolgozatok, valamint a ha­talmas tényanyag felhasználásá­val készült, elmélyülésre alkal­mat adó tanulmányok mellett (Fécsiné Ács Sarolta, Henkey Gyula, Vorák József, Égető Me­linda) a pusztán tájékoztató cél­lal íródott közlemények (Nagy Varga Veronika) egyaránt megta­lálhatók a Cumania című sorozat második kötetében. Mindent egybevetve a kiad­vány sokat ígérő nyeresége szű- kebb hazánk szellemi életének. Szemléletesen, s meggyőzően bi­zonyítja, hogy a néprajzi gyűjtő- és feldolgozó munka nem szüne­telt az elmúlt esztendőkben sem, s hogy kutatóink eredményesen folytatják nagy elődeik tudomá­nyos tevékenységét. Varga Mihály Majer Imrét, Dunavecse ta­nácselnökét alighanem mindenki személyesen is jól ismeri a Duna menti nagyközségben. De nem is­meretlen a környező települése­ken sem, ahol még abból az idő­ből emlékeznek rá, amikor járá­si tanácselnök-helyettesként lá­togatta a kalocsai és a kecske­méti járás községeit Hartától Kunsz.entmiklósig. Köztisztelet­ben áll mindenütt, becsülik, hi­szen olyan emberről van szó, aki immár több mint 30 éve megsza­kítás nélkül dolgozik a közigaz­gatásban. Ötvenöt éves, ma is fáradha­tatlanul dolgozik. Azt tartják ró­la, hogy nincs az a pénz, amiért otthagyná Dunavecsét. A közeli Dunaegyházán született, s bár a kde település között csekély a tá­volság, Majer Imre mégis távo­labb került a szűkebb pátriától, mert munkája, hivatása ^zerint is már dunavecseinek vallja ma­gát. Igaz, néha a szülőfalu is hív­ta, de mindig volt valamilyen akadály a visszatérés előtt. Amikor nemrég az eltelt há­rom évtized eredményéiről, a munkáról, a harcokról, a sike­rekről beszélgettünk, tréfálkozva mondta, hogy lám az ő esetében is helytálló a közmondás, misze­rint senki sem lehet ott, ahol a bölcsőjét ringatták. — Hogyan is kezdődött? — Egy, még tintaszagú érett­ségi bizonyítvánnyal a kezemben állítottam be 1939-ben a dunave- csei községházára. Egy évig nem kaptam fizetést, később is csak afféle jelképes összeget. A felsza­badulás évében, 1945-ben aztán egycsapásra megváltozott az éle­tem: kineveztek segédjegyzővé. Tulajdonképpen attól a naptól számítom /nagam igazán köz- tisztviselőnek. — Mi volt az első munkája? — Már másnap hozzákezdtünk a demokratikus közigazgatás megteremtéséhez. Ezzel egyidő- ben bekapcsolódtam a helyi föld­osztó bizottság munkájába, segí­tettem és végeztem a földosztás hatósági tennivalóit. Visszaem­lékezve nyugodtan mondhatom, hogy nagyon szép évek voltak azok, de nem volt könnyű az élet, s a ntunka. Mindent az ala­poknál kellett kezdeni. — Az első tanácsválasztásról tudna-,e mondani valamit? — Emlékezetes nap volt szá­momra is, hiszen a község la­kói akkor választottak elsőízben tanácselnökké. Meglepődtem, hogy a választás milyen „simán” lezajlott, s én, a párt jelöltje szinte ellenszavazat nélkül ke­rültem e fontos posztra. És az­óta a három évi járási kitérő ki­vételével megszakítás nélkül ta­nácselnök vagyok. — Ha már szóba került a já­rási vezetői munka: nem volt ne- h&z újra községi emberré lenni? — Nem, erre nem is gondol­tam, sem akkor, sem később. Amikor megszűnt a dunavecsei járás, egy pillanatig sem volt két­séges, ihogy hol szeretnék dol­gozni. Szerencsémre ezt a szán­dékomat nemcsak a felettes szervek, de a dunavecsei válasz­tópolgárok is támogatták. Rövi­den Szólva „visszafogadtak” s nem rótták fel, hogy három évre el­mentem a körükből. — Elégedett a község fejlődé­sével? — Elégedett? Mondhat ilyet egy tanácselnök? Azt gondolom, nem. Ha valamire ma azt mond­juk, hogy jaj de jó, talán holnap már kevésnek, vagy éppen kor-, szerűtlennek tartjuk. Mégis a nagyközség lakóival együtt nem kis büszkeséggel tartjuk számon a három évtized helyi eredmé­nyeit. — Nyilván nem könnyű akár a legfontosabbakat is felsorolni. Mégis kérem ,egy rövid összege­zésre. — Az első, hogy egészséges ivóvíz van a faluban és minden házban villany világít. Vala­mennyi fontosabb utat szilárd burkolattal láttuk el és hirtelen meg sem tudnám mondani, hogy hány kilométer járdát építettünk. Az egészségügyi helyzetünkben is gyökeres fordulat állt be: ren­delőintézetet létesítettünk és tü­dőgondozó intézet működik Du- navecsén. — Művelődési vonalon isszák mottevőek az eredmények. Kor­szerűsítettük . a bölcsődéket, is­kolákat, a napköziotthont, és le­hetőségünk nyílt rá, hogy a ta­nyai gyerekek számára egy min­den igényt kielégítő kollégiumot létesítsünk, örömmel sorolom á legszebb eredményeink közé a községi Sportstadion építését. Ugyanis e létesítmény megvaló­sítása közben az egéísz1 falu meg­mozdult és újra láthattuk, ta­pasztalhattuk, hogy milyen nagy­szerű eredményekhez vezethet a társadalmi összefogás ereje. — Tudomásunk szerint Duna­vecse az egyik legjobban iparo­sított nagyközség a megyében. Hogyan sikerült ,ezt elérni? — Évekkel ezelőtt nagy gon­dunk volt a foglalkoztatási prob­léma megoldása. Több száz asz- szonynak és lánynak kellett mun­kahelyet- teremteni. A községi pártbizottság kezdeményezése nyomán sikerült az iparosítási program megvalósítása. A Pa­mutnyomóipari Vállalat szegő üzemében, a tésztaüzemben és az Autófém Ktsa-né) összesen mintegy 400 nő dolgozik. A Ve­gyesipari Vállalatnál, valamint a Gép- és Felvonógyárban öt­százan találtak munkát. Néhány évvel ezelőtt a munkaképes la­kosság jelentős hányada Duna­újvárosba és más ipari munka­helyekre utazgatott naponta. Ma ez már nem jellemző. Ami a jö­vőt illeti, több üzemet nem lél- tesítünk, most az a feladat, hogy a meglevőket fejlesszük a haté­konyság, termelékenység növe­kedése érdekében. A beszélgetek, során még sok mindenről szó esett, eredmények­ről, problémákról, közéleti mun­káról egyaránt. Többek között arról, hogy Majer Imre 27 éve párttagként is eleget tesz meg­bízatásainak. Tagja a községi párt-végrehajtó bizottságnak és tevékenyen bekapcsolódik a helyi politikai > munka szervezésébe, irányításába és megvalósításába. Ezen kívül megyei tanácstag, az ügyrendi bizottságban dolgozik és a járási népfrontelnökség munkájában is részt vesz. Igazi közéleti ember, kommu­nista, aki 30 éve teljesít szolgá­latot az állami munka egyik fon­tos és felelősségteljes posztján. Hogy munkáját nem eredmény­telenül végezte és végzi, azt leg­jobban az a közösség tanúsíthat­ja, ahol él, dolgozik és készül a további feladatok megvalósításá­ra. Szabó Attila Kivirul-e a sivatag? Beogragyanka A föld területének egynegyed részét sivatagok és félsivatagok foglalják el. Sok országban éppen ezért a tudósok igyekeznek feltárni a pusztuló talaj fel­használásának lehetőségeit. A japán sivatagos te­rületeket tanulmányozó intézet elhatározta, hogy új módszereket próbál ki a sivatag termővé téte­lére. A kísérlet a Perzsa-öböl partvidékén törté­nik. A japánok különleges bulldózerek segítsé­gével vékony aszfaltréteget akarnak elhelyezni, 75 cm mélységben a homok alatt. Ez a réteg feltar­tóztatja a vizet. A kísérleti szakaszt azután tenger­vízzel öntözik. A szakaszt olyan növényekkel szán. dékoznak bevetni, amelyek jól bírják a sós vizet. Belgrádban nemrég felépült Jugoszlávia legma­gasabb épülete. A Beogragyanka nevet kapta. Az épület 29 emelete közül három a föld alá került. A munkákat 1969-ben kezdték, s kb. tízezer mun­kás, mérnök és technikus vett reszt benne. Az épület magassága kb. 101 méter és 40 000 négyzet- méter a benne levő helyiségek összalapterülete. A Beogragyanka emeletein kapott helyet a Belgrád nagyáruház mellett még 9 vállalat, egy étterem, egy klubhelyiség, két bár, télikert szökokúttal. Az épület homlokzatának az alumíniumból készült elemek és az ablakok füstszínű üvege sajátos épí­tészeti arculatot adnak az épületnek. A belső tereket kiváló jugoszláv mesterek mozaikképei és szobrai díszítik. SZ1LVÁSI LAJOS (!»».) — Nem kaland! — mordul közbe rekedten Szojka. — József megmondta... — de itt hirtelen kiharapja a szól. Pista vállat von: — Nekem nem kaland. Tene­ked kötelesség. Ezt diktálják az elveid. Ahogy a múltkor mesél­ted ... Humanizmus, életszere­tet . .. kommunista vágy ... Szép, szép. De Gasztonnak ka­land. Meg más is. Felnéz Gasztonra. Ügy mond­ja ki: — Bosszant ugye, fiú, hogy a lány nem törődik, veled? Feszült csend. Látom, hogy Gaszton arcán megrándul egy izom. Felhörken- ne. de Pista mutatóujjának egyetlen mozdulata visszadiktál­ja bele a szót. , — Mindegyikőtöknek a fejére tudnám olvasni, mitől olyan visz­keteg. — Szeme végigjár az ar­cokon. Senki se biztatja, hogy „nos, csak sorold”. Én se. Én azért, nem, mert tudom, hogy Pista egy véleményen van velem. Pontosan ismeri mindegyikünk gyengéit. Gasztonnak azt mondaná: meg akarod mutatni ennek a lány­nak ogy te vagy a legkülönb le,, l y az egész vármegyében. Hegedűs meg azért menne a szí­ve szerint —• mert az esze sze­rint maradni akar —, mivelhogy ő mindig azt teszi, (amit Szojka. — Nem olvasok sémmit rátok. Csak annyit mondok, hogy ne- kém nem való az i ilye’smi. Én nem akarom hülye kalandok­kal zavarni az emésztésemet... Megértettétek?! — keményed ik meg hirtelen a hangja. — Most pedig — néz rá Gasztonra — meséld el az angolnak is a dol­got, hadd térítsen észre benne­teket az ő brit logikájával. Amíg Gaszton lefordítja az an­golnak, miről vitázunk, Szojkát figyelem. Nem tetszik nekem ez a nagy hallgatása. Sohase volt bőbeszédű, de most vészjósló a némasága. Ahogy felhőszakadás előtt is rettenetesen nyomott a levegő. Nem néz rám. Könyöke a térdén, álla az öklén. Arca kö­zépen kidudorodik két erős po­facsontja. Visszaülök melléje. Átfogom a vállát. Nem mozdul. Az arcát se fordítja felém. Kellemetlen. Visszahúzom a karom. Gilbert csak bólogat, ahogy Gaszton beszél. Aztán közbeszól, kérdez valamit. Gaszton tovább magyaráz. Ujja hegyével a po­ros padlóra rajzol. Gilbert most beletúr vörhenyes hajába, és megszólal: — Yes; yes... All right...; — ennyit értek abból, amit mond. Aztán többet is beszél. Gaszton lefordítja: — Gilbert száz százalékig ben­ne van a dologban. Látjátok, ez a tiszta beszéd. Igazi gentleman. Azt mondja, nagyon örül, hogy viszonzásul az ő megmentéséért, segíthet magyar emberek életét megmenteni. Tanulhatnátok a példájából . .. Nagy lélegzetet veszek. Unom már ezt'a vitát. Minél tovább szaporítjuk a szót, annál jobban megzavarodunk. Minden perc további vita ellenem dolgozik. Be kell fejeztetnem. — Nem érdekel senkinek a példája — nyúlok Pista cigaret­tadóznijáért. — A saját biztonsá­gunk érdekel, semmi más. Meg­mondtam, amit mondani akartam. Értsetek belőle. Szojka most mozdul meg. Re­kedt a hangja. — Nem akarok veszekedést. Mást vártam, amikor reggel azt mondtam, Jiogy üljünk össze . .. — Hirtelen a kezére téved a pil­lantásom. Ököllé zárultak össze az ujjai h bal kezén. Látom, hiá­ba rejtegeti a jobb tenyere alatt, Ökölbezárt fegyelem ez az ember. Érzem a hangján, hogy legszíve­sebben ordítana, mégis halkra fogja a szavát: — Egyszer se tet­tem szemrehányást nektek. Októ­ber tizenötödikén ... .vegyétek tu­domásul : igenis, átmentem volna, ha ... a főhadnagy úr... nem élt volna vissza azzal, hogy előbb tudott meg egyet-má§t, mint én. És azzal, hogy őrtparancsolha­tott. Pillanatnyi szünetet' tart. Ne­héz a lélegzete. Az enyém is. Rosszat sejtek. Nem akarok ösz- szekapni Szojkával. Itt könnyen kenyértörésre kerülhet a dolog és akkor ... Gondolni se akarok rá! Hogyan fojthatnám bele a szót? Nincs rá módom, hagy­nom kell, hogy beszéljen, ő ol­vassa rám, amit minden joggal a szememre vethet... — Én azóta is hallgatok — egyenesen rám réz, úgy beszél. — Hallgatok, hallgatok, tartom a pofám ... Most majdnem elszaladt vele a ló, de gyorsan visszafogja. — Bocsánat... Nem akarok én indulatokkal győzködni itt... Én október tizenötödike óta ele­get emésztettem magam. Ti há­tat akartatok fordítani a hábo­rúnak. Mit tehettem? Veletek tartottam. Nem használtam ki a helyzetemet, hogy bizonyos fo­kig ram voltatok szorulva. Csak belül rágtam magamat. De hát értsétek meg, hogy nekem jo­gom van... — elakadt egy pil­lanatra, aztán megismétli: — embereken, akikhez van közünk, jogom van, hogy segítsek olyan embereken, akikhez van közünk, például József... Kettéharapja a szót. Józsefre pillantok. Nem egészen értem, mi történt. Valóban intett vala­mit József Szojkának, és Szojka attól hallgatott el hirtelen, vagy csak képzelődöm? Szojkán semmi zavar. Újra nyugodt a hangja, lassú a beszé­de. — Egyáltalán, jogom van ki­mozdulni ebből a kibírhatatlan tespedésből. Én nem bírok foly­ton fontolgatni, hátrálni, búj­ni... Mégis meg-megremeg a keze. Most tisztán látom, .ahogy rá­gyújt. — Ti nem tudhatjátok, milj'en ember voltam én négy évvel ez­előtt. Azóta persze megdolgozott a front... Talán még inkább, mint' benneteket. Ti csak az oroszoktól tartottatok, de nekem mindennap jöhetett volna a pa­rancs. hogy gyerünk aknát szed­ni, indulás valamelyik halálszá­zadba, büdös kommunista, elég a lébecolásból... Megrázza a fejét. — Másról beszélek, mint ami­ről kell.:. — nem sikerül a mosolya amit az arcára erőlte­tett. — Ne mondja senki, hogy erőszakolni akarom ezt a vállal­kozást. Vegyük sorba ésszel a dolgokat... Térdemre teszi széles, nehéz tenyerét: — Gondolkozzunk együtt.. . Mellbevág a szó. Első pilla­natban nem tudom, miért. Csak kisvártatva döbbenek rá, hogy azért, mert most mondta ki elő­ször Szojka, hogy ő és erl ­itt egyenlők vagyunk, nagyjából egyenlő a hatásunk a többiekre. Igazán így van? Mintha már bennem is mozdult volna néha ilyen sejtés. Egészen indulattalan a hangja: — Tulajdonképpen azt se tyd- juk pontosan, milyenek a körül­mények. Egyikünk se látta, ho­gyan néz ki az a munkaszolgá­latos karám, csak én sejtem, hol lehet, mert én már egyszer jártam lent Józseffel. Mintha megnyugtató pillantást vetett volna Józsefre. Mi az is­ten van velem? Mi a fenének képzelődök folyton? — Ellenedre nem akarok cse­lekedni, ha nem muszáj. Egyet kérnék: menjünk el mi ketten felderítőbe. Aztán, ha mind a ketten úgy találjuk, hogy egé­szen értelmetlen lenne a vállal­kozás. leteszünk róla, ha viszont úgy iátjuk, hogy végrehajtható, akkor hozzálátunk együttesen ... (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom