Petőfi Népe, 1975. február (30. évfolyam, 27-50. szám)
1975-02-06 / 31. szám
Ülést tartott a TIT országos elnöksége ÁFÉS Z-eredmények összesen 57 üzletével és 13 vendéglátóipari egységével négy község — Dunavecse, Apostag, Szalkszentmárton és Tass — kereskedelmi életében játszik fontos szerepet a Dunavecse és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ. Az 1974. évi bevételi tervüket mintegy 10 százalékkal teljesítették túl: a kiskereskedők 138, a vendéglősök 20 millió forint értékű árut forgalmaztak. Szerdán a Kossuth Klubban dr. Ortutay Gyula elnökletével ülést tartott a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos elnöksége. A testület meghallgatta és megvitatta az 1972-ben megtartott VI. országos küldöttgyűlés óta végzett munkáról szóló jelentést, s megá’lapította: az azóta eltelt két esztendő alatt sokat fejlődött a társulat munkája. Legjobban mutatja ezt hogy miközben a hagyományos előadások száma nem csökkent — évente ez meghaladja a 100 ezret —, nőtt a tanfolyami rendszerben folyó különböző előadások száma. Ezen a téren a fejlődés az 1972. évinek csaknem háromszorosa. Tavaly például az Idegennyelvi kurzusokon több mint 46 500, az egyéb tanfolyamokon pedig több mint 30 300 hallgató vett részt. Megerősödött a társulat szervezetileg is létrejött 38 helyi szervezete és 350 helyi csoportja. Ezzel egyidőben a társulat taglétszáma 25 százalékkal növekedett. Az elmúlt évben a TIT naponta több mint 900 rendezvényre küldte el előadóit, ami 200-zal több, mint 1972-ben volt. Az elnökség a közművelődésről szóló párthatározat végrehajtása során továbbra is kiemelt feladatként állította szervezetei elé a munkások és a mezőgazda- sági fizikai dolgozók körében folytatandó tudományos ismeret- terjesztést. Az elnökség ülésén köszöntötték a 70 éves Kulin Györgyöt, a csillagászati ismeretterjesztés kiemelkedő személyiségét, és 70. születésnapja alkalmából a társulat legmagasabb kitüntetésével, a „Bugát Pál” emlékplakett I. fokozatával tüntették ki. (MTI) VELIKÓ PRÉLÓ BELGRÁDI MŰVÉSSZEL, TÁRLATOK ÉS HANGVERSENYEK Tallózás közművelődési programokban A legrövidebb hónapban, februárban választékos, sok esetben igen színvonalas közművelődési rendezvényeken tölthetik el szabad idejüket a városi emberek. Ezúttal három járási székhely havi műsorfüzetében lapozgattunk. A „Bajai műsor” ad legtöbb információt az érdeklődőknek. Ezúttal hírt közöl a Duna Fotóklub 1974. évi hazai és nemzetközi sikereiről, s folytatja a Finomposztó Vállalat történeti leírását. A József Attila Művelődési Központban folytatódik a várostörténeti és városfejlesztési előadássorozat. Üj kézimunka .szakkört is szerveztek. A MTESZ-klubban műszaki filmnapot rendez a GTE február 7- én. Figyelmet érdemel a művészeti program. A kecskeméti színház Shakespeare János király című drámáját mutatja be 14-én a művelődési központ színház- termében. Ugyanitt 10-én a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar 17-én a szegedi szimfonikusok, 24-én a Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusának hangversenyére kerül sor. A Türr- múzeumban 16-án Pálfy Gusztáv szobrászművész alkotásaiból nyílik kiállítás. A bajai ifjúsági klub tagjai Klossy Irén grafikusművészhez készülnek műteremlátogatásra. Sajátos, érdekes színfolt lesz a bajai délszlávok farsangja: a február 15-i velikó préló, a bu- nyevácok nagy fonóünnepe, majd a bátyusból, és a bunyevác asz- szonybál. A prélóra Zvonko Bogdánt, a Belgrádi Rádió és Televízió népdalénekesét Äs meghívták. A kiskunhalasi Gőzön István Művelődési Központ több mint 40 rendezvényre hívja fel a figyelmet a „Halasi műsorkalauz”. A Forrás-klub a mai szovjet lírából irodalmi estet rendez. Élményt ígér a Ságodi Győzővel — a Halasi Hírek 1944—1946. évi szerkesztőjével — való találkozás a honismereti klubban. A Szilády-galériában két Mun- kácsy-díjas, Kokas Ignác festőművész és Segesdy György szobrász közös kiállítása nyílik február 22-én. A halasi városi könyvtárban 17-én hangverseny4,5 százalékkal több élelmiszeripari termék Az élelmiszeripar tavalyi eredményeit, s az ez évi feladatokat vitatta meg szerdai ülésén az Élelmézési Dolgozók Szak- szervezetének központi vezetősége. Az ülésen, amelyen részt vett Karakas László munkaügyi miniszter és Illisz László, a KISZ KB titkára, dr. Dimény Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter tartott tájékoztatót. Az élelmiszeripar sikeres évét jelzi, hogy 1974-ben mintegy 8 százalékkal növelte termelését. Legdinamikusabban az állati termékeket feldolgozó iparágak fejlődtek. a növényi termékfeldolgozás azonban némiképp elmaradt az élelmiszeripar általános fejlődésétől. Különösen a cukortermelés maradt el a tervezettől, mert a csapadékos időjárás nehezítette a répa betakarítását, és csökkentette cukortartalmát. 1975-ben a tervek szerint 4,5 százalékkal növekszik az élelmiKiállítás nyílik • Képünkön: T—62-es harckocsi modellje a kiállításon. (MTI-foto. Tóth István felvétele — Telefoto — KS) sorozat kezdődik, a zeneiskolával közös rendezésben. A TIT halasi városi szervezete nyoljc ismeretterjesztő előadást rendez az üzemekben. A szakmaközi klubkönyvtárban továbbképzésekre, a MÁV-klubkönyv- tár ifjúsági klubjában pedig, a szórakoztató rendezvényeken kívül, politikai, esztétikai vitafórumokra, és komolyzenei estre kerül sor. Kalocsa művelődési központja számos ismeretterjesztő jellegű előadást, foglalkozást rendez februárban. „Kérdezz-felelek” estéken a város gazdaságpolitikai helyzetét tűzik napirendre. Itt is fellép majd a rádió népszerű gyermekkórusa, és hangversenyt adnak a kecskeméti szimfonikusok is. Február utolsó szombatján Polgár, Drágszél, Homokmégy, Élek és öregcsertő népiegyüttesei mutatkoznak be a népművészek kalocsai színpadán. A Kalocsai Népi Együttes pedig Budapesten, a Madách Színházban szerepel február 16-án, szombaton. R. M. Jó hír Kecelről A napokban beszélgettünk Ud- \ varhelyi Istvánnal, a keceli Arany János Általános Iskola igazgatójával. Beszélgetés közben örömmel újságolta a számunkra nagy eseményt: villanyt kapott a kecel-dömötöri tanyai iskolájuk. Ez volt az utolsó a sorban. Ma már végre elmondhatják, hogy mindenütt villamosították, ténnyel látták el a külterületi iskolákat, a szerény keretek közt működő, kis kulturális központokat. Szombaton este száznál is többen elmentek a műsorral egybekötött avatásra, ahogyan ő mondta, a fény avatására. Elgondolhatja mindenki, mekkora volt az örömük azoknak, akik eddig nélkülözni voltak kénytelenek a fényt, távol a nagyvilág zajától, a nagy tanyai csendességben. Jelképesen meggyújtottak egy petróleumlámpát, majd eloltották, amikor beragyogta az öreg termet a nagyobb és szebb fény. Voltak olyanok bizony, akiknek könny szökött a szemébe. Laták Ede tanácselnök és Tol- ner Tibor, a párt csúcsvezetőségének titkára is örült, együtt az ott élő emberekkel, akik közt a legidősebbektől a legfiatalabba- kig minden korosztály képviselve volt. Televíziót, audio-vizuális eszközöket kapott az iskola, a gyerekek és felnőttek örömére. Nem nagy ügy — mondhatná bárki. Természetesen nem nagy ügy. Különösen ma már, amikor az eltelt évek alatt oly sok minden történt a tanyai lakosság életkörülményeinek megjavítása, életének emberibbé tétele érdekében. Nem is időztünk volna talán ennyit a témánál, ha egy évforduló is nem szólt volna közbe. Ha a tanyai iskola tanítónője, Kovásznai Lajosné nem éppen harminc esztendeje oktatná- nevelné a kecel-dömötöri nebulókat. Igen, három kerek évtizede dolgozik értük, a jövő felnőttjeiért Kovásznainé, fáradhatatlanul. Az igazgató szép és elismerő szavakkal említette őt a beszélgetéskor. További jó munkát, jó egészséget kívánunk áldozatos és szép munkájához, most már a fénnyel gazdagabb öreg falak között. Varga Mihály szeripar termelése. Ehhez a sikeresen folytatódó kongresszusi és felszabadulási munkaverseny eredményei is hozzájárulnak, a versenyben az ágazat 100 ezer dolgozója vesz részt. A növekvő cukorrépa-vetésterületről idén az elmúlt évinél várhatóan jóval több nyersanyag ■kerül majd az iparhoz feldolgozásra. A termelésnövekedés eredményeként a tervek szerint minimálisra csökken majd a cukorimport. A konzerv- és hűtőipar 5,7 százalékkal növeli termelését különösen étel- és húskonzervekből kerülhet több az elmúlt évinél a kereskedelemhez, de növekszik a zöldségkonzervek mennyisége, s a választék is szélesedik. A szarvás- marha-állománv növekedése nyomán a tejipar is fokozza termelését, s főként takarmány-tejporból állít majd elő az eddiginél többet. (MTI) Megújul a kiskőrösi Petőfi-múzeum Szlovák házban helytörténeti gyűjtemény A kiskőrösi Petőfi Irodalmi Múzeumot felújítják. A külső tataro- zási, javítási munkák után most a kiállítótermek kapnak új köntöst. A munkát a helyi Vegyes Ktsz úgy végzi el, hogy a kiállítási anyagot nem kellett kivinni a múzeumból. A költő szülőházának szomszédságában levő irodalmi múzeum már február végén, újra fogadja a látogatókat. A városi tanács művelődésügyi osztályán elmondták, hogy még az idén újabb idegenforgalmi látványossággal gazdagodik Petőfi városa. Állandó kiállítást rendeznek abból az értékes helytörténeti anyagból, amelyet 7—8 év alatt gyűjtöttek össze a diákok, Dulai András tanár irányításával. E célra, a megyei tanács támogatásával. a városi tanács megvásárolt egy eredeti, szabadké- mény.ű szlovák házat a Szent István utcában. A gyűjteményt a ház négy helyiségében állítják ki. Az udvari színben a régi borászati eszközöket mutatják be. Űj fajta abrosz- és ágyneműanyagok Bővül a magyar selyemipar gyártmánylistája a Hadtörténeti Múzeumban Számos új cikkel bővül az idén a Magyar Selyemipari Vállalat gyártmánylistája. Az újdonságok között vannak az újfajta abrosz- és ágyneműanyagok. Ezek köréből 20—25 féle, gazdag színváLasztékú, igényes kivitelű termék megjelenésére számíthatnak a belföldi vásárlók. A MSV további újdonságai a magas használati értékű ballon- és farmeranyagok. Ritmus és Riviéra néven hozzák forgalomba a poliészter és pamutkeveré- kű új termékeket, amelyekből az Idén mintegy 700 ezer négyzet- métert készítenek, részben exportra. Tervezik a poliészter terjedel- mesített fonalak gyártásának további bővítését, minőségük fejlesztését is. A tavalyi 800—900 tonnával szemben ez évben előreláthatólag ezer tonna poliészter set fonalat állítanak elő. v ve- •avAv.xN Xn\ ■«. • w• • Végrehajtották a halálos ítéletet Molnár Józsefen Mint arról a sajtó korábban hírt adott, Molnár József 32 éves büntetett előéletű, budapesti lakos megölte Tóth Gyuláné ugyancsak budapesti lakost. A Fővárosi Bíróság Molnár Józsefet nyereségvágyból, visszaesőként elkövetett emberölés bűntette és Kerékpárost gázolt a figyelmetlen motoros Kedden este Tiszakécske határában nem a látási és forgalmi viszonyoknak, megfelelően vezette motorkerékpárját Kalló Sándor tiszabögi lakos és elütötte a vele azonos irányban kivilágított kerékpárral közlekedő Lapzártakor érkezett Csernus Imréné Tiszakécske, Ti- szasor 75. szám alatti lakost. A baleset következtében mindketten könnyebb sérülést szenvedtek. Kalló Sándor ellen eljárás indult. 0 Waldhelm Bonnban. Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára (balról) szerdán látogatást tett Walter Scheel-nél, az NSZK államelnökénél. (Telefoto—ÄP—MTI— KS> » » . , pps» ü H • Marchais újra egészséges. A betegségéből felépült Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára elhagyta a kórházat. • Az Arab Liga védelmi tanácsának ülése. Szerdán Kairóban megnyílt az Arab Liga védelmi tanácsának rendkívüli ülése. Az arab államok delegációit külügy-, illetve hadügyminiszterek vezetik. A tanács összehívását Libanon kérte az ország déli része ellen irányuló, megújuló izraeli támadások miatt. Az ülést az Arab Liga főtitkára, Mahmud Riad nyitotta meg, majd Philippe Takla libanoni külügyminiszter mondott beszédet. Philippe Takla felszólalása után a védelmi tanács zárt ajtók mögött folytatta munkáját. • Kubai dolgozók tanácskozása. Szerdán megnyílt Havannában a Kubai Dolgozók Központja (CPC) országos bizottságának tanácskozása, amelynek munkájában részt vesz Fidel Castro, a Kubai Kom. munista Párt Központi Bizottságának első titkára, a forradalmi kormány miniszterelnöke és Osvaldo Dorticos Torrado kubai államfő is. (MTI) • Nemzetközi fotópályázat. A Komszomolszkaja Pravda című moszkvai lap nemzetközi fotópályázatott hirdetett hivatásos és amatőr fényképészek számára. A pályázatra, mely „Az ifjúság világa” cí_ met viseli december 15-ig lehet elküldeni tetszőleges számú, legalább 18x24-es méretű fényképet a következő címre: 125 865, GSZP, Moszk. va, A—47, ulica „Pravdi” 24, „Komszomolszkaja Pravda”. A borítékra írják rá: „Na fotokonkursz”. 0 Konzervatív párti vezetőségválasztás Londonban. A választáson a 49 éves Margaret Thatcher 130 szavazatot kapott, tizeneggyel többet, mint Edward Heath, a párt eddigi vezetője. Képünkön: Margaret Thatcher a szavazás utáni sajtóértekezleten. (Telefoto—AB»-MTI—KS) egyéb bűncselekmények miatt halálra ítélte. Az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság helyben hagyta. A Magygar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Molnár József kegyelmi kérelmét elutasította. Az ítéletet szerdán végrehajtották. (MTI) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. 12-51G (központi): 11-709, 11-132. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 216—95162 Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 A Hadtörténeti Múzeumban február 8-án „Harmincéves a magyar néphadsereg” címmel kiállítás nyílik. A tárlat a magyar .néphadsereg létrehozását, az antifasiszta háborúban való részvételét és három évtizedes fejlődését mutatja be fotók, dokumentumok és eredeti tárgyak segítségével.