Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)
1975-01-28 / 23. szám
•z • PETŐFI NÉPE • 1975. január 28. Koalíciós kormány várható Thaiföldön BANGKOK A Thaiföldön vasárnap tartott parlamenti választásolt eredményei mintegy felének ismeretében megállapítható, hogy az országban 18 évi katonai uralom után, 1969 óta első alkalommal tartott választásokon gyengé volt a részvétel, a szavazatok szétforgácso- lódnak, súlyosabb incidensek nem történtek — jelentette hétfőn reggel Bangkokból az AFP. A mintegy húszmillió választójogosultnak hozzávetőlegesen ötven százaléka járult az urnákhoz. A francia hírügynökség megítélése szerint a választásokon indult Parlamenti választás 42 politikai párt egvike sem kap elég szavazatot ahhoz, hogy önállóan alakítson kormányt. Ezért azok a pártok, amelyek a legtöbb szavazatot fogják elérni, kénytelenek lesznek megegyezni egymással olyan koalíciós kormány megalakításában, amely alkalmas arra. hogy a 269 tagú képviselőházban többséget szerezzen. Az eddigi részeredményekből arra lehet következtetni, hogy a Seni Pramodzs vezette demokrata párt, amely Bangkokban 26 mandátum közül 23-at szerzett, kulcsszerepet fog játszani a kormányalakításban. (AFP) Kuvaitban # Függetlenné válása óta Kuvaitban' negyedszer tartják meg a parlamenti választásokat. Az ottani szokásoknak megfelelően a választások után minden szavazót megvendégelnek. A szavazás előtt pedig (képünkön) kávéval igyekeznek megnyerni a választókat. (Teleíoto — AP—MTI—KS.) Befejeződött az OPEC-értekezlet 0 Algírban tanácskoztak az* olajexportáló országok szakminiszterei. Képünkön: Buteflika (baloldalt) algériai külügyminiszter beszélget Eshach Otokifi Feyde-del, az OPEC nigériai elnökével. (Telefoto — AP—MTI—KS.) Gubarev és Grecsko tizenhetedik munkanapja a Szaljut-4-en MOSZKVA A Szaljut—4 szovjet orbitális űrállomás hétfőn közép-európai idő szerint 11.30 óráig összesen 510 fordulatot tett a Föld körül, s ebből 240 fordulatot úgy, hogy fedélzetén volt a két kozmonauta — Alekszej Jubarev és Georgij Grecsko A 15. és 'i 16. munkanapra előírt programnak megfelelően a két űrhajós asztrofizikai méréseket végzett. A napaktivitás különböző folyamatainak tanulmányozása céljából. több kísérletet hajtottak végre, amelyekben nagy szerep jutott a színképelemző és színképmérő berendezéssel ellátott napteleszkópnak. Az űrhajósok 17. munkanapja hétfőn közép-európai idő szerint 9.40 órakor kezdődött. Az űrállomás fedélzeti berendezései kifogástalanul működnek. Gubarev és Grecsko közérzete és egészségi állapota kitűnő, a programban előirt kísérleteket sikeresen végzik. (TASZSZ. MTI) Szadat Párizsba érkezett Dobsa János, az MTI tudósítója jelenti: Szadat egyiptomi elnök és felesége, valamint az elnök kíséretének tagjai hétfőn délután 14 óra 40 perckor Orly repülőterére érkeztek, ahol Giscard d’ Estaing köztársasági elnök és felesége üdvözölték a vendégeket. A két államfő fél 6-kor kezdte meg első tancskozását az Elysée- palotában, ugyanakkor a külügyminisztériumban Sauvagnargües francia külügyminiszter Fahmi külügyminiszterrel és az egyiptomi küldöttség más tagjaival folytatott megbeszélést. A Le Monde hétfőn délutáni vezércikkében hangsúlyozza: bár Szadat elnök látogatását sokan egyszerű ..üzleti útnak” tekintik, politikai jelentősége túlnő a gazdasági kapcsolatok keretein. A kairói kormány ugyanis állandó és szoros kapcsolatot akar teremteni Franciaországgal, amelyet a nyugat-európai országok vezetőjének tekint. Giscard d'Estaing elnök pedig meg akarja szilárdítani Franciaország pozícióját az arab világban. A Le Monde szerint Szadat elnök szeretné, ha Franciaország aktívabb részt venne a közel-keleti probléma megoldásában és talán felmerül majd az a kérdés, hogy Franciaországot is bekapcsolják a genfi konferencia munkájába. Gazdasági téren valószínűleg olyan háromoldalú együttműködés jön majd létre, amelynek keretében Egyiptom munkaerőt, Franciaország technológiát bocsátana rendelkezésre a gazdaságfejlesztési tervek megvalósításához. és e terveket az olajtermelő arab országok finanszíroznák A fegyverszállításokról kötendő esetleges megállapodásoknak kifejezetten politikai jelentőségük lesz — hangsúlyozza végül a lap. A görög testvérpárt képviselőinek látogatása hazánkban A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására január 21—26-a között látogatást tett hazánkban Hari- laosz Florakisz. a Görög Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára és Grigorisz Farakosz, a politikai bizottság tagja. A görög testvérpárt képviselőivel megbeszélést folytatott Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, dr. Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője, valamint a Központi Bizottság más képviselői. A megbeszélés során tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről és a teljes egyetértés szellemében véleménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a kommunista mozgalom időszerű kérdéseiről, valamint a két párt kapcsolatairól. Az MSZMP képviselői kifejezték a magyar nép szolidaritását a görög néppel, amely a haladó erők vezetésével harcol a demokráciáért, a társadalmi felemelkedésért. A két párt képviselői aggodalommal állapították meg, hogy az imperialista körök tovább élezik a politikai és a katonai feszültséget Cipruson, a sziget kettéosztására törekednek. Az MSZMP és a GKP álláspontja szerint biztosítani kell Ciprus függetlenségét, szuverenitását és területi épségét, a szigetország sorsának békés, tárgyalásos úton történő rendezését: Az MSZMP és a GKP kölcsönösen nagyra értékeli az európai kommunista és munkáspártok konferenciájának előkészítésében elért eddigi eredményeket. A görög testvérpárt képviselőinek magyarországi látogatása tovább erősítette a Magyar Szocialista Munkáspárt és a Görög Kommunista Párt baráti, a kölcsönös szolidaritás elvein nyugvó kapcsolatait. (MTI) A párizsi megállapodás megtartatásáért • Dél-vietnami buddhista szervezetek kormányellenes tüntetésére került sor a hét végén Saigonban. Képünkön: polgári ruhás rendőrök brutális módon szétverik a tüntetőket, akik a Thleu-rezslm lemondását és az észak elleni támadások azonnali megszüntetését, .a párizsi Vietnam-megállapodás érvényesítését követelték. (Telefoto — AP—MTI—KS.) Két éve a világ néhány száz újságírójával együtt szorongtam a Kiéber sugárúti Nemzetközi Konferencia Központ sajtótermében, amikor Le Due Tho, a Vietnami Demokratikus Köztársaság tárgyalóküldöttségének különleges tanácsadója ismertette a vietnami háború« befejezéséről és a béke helyreállításáról előző nap parafáit egyezményt. Az idő múlásával felejt az ember, ám két év távlatából is jól emlékszem Le Dúc Tho nyilatkozatának utolsó mondataira: „A megállapodás aláírása — hangzottak figyelmeztető szavai — csak az első győzelem. Mert hatalmas feladat lesz a megállapodás szigorú betartatása. A vietnami nép egységesen lép fel, hogy biztosítsa a megállapodás rendelkezéseinek pontos végrehajtását, s éberséget tanúsít a reakciós erőkkel szemben, amelyek a megállapodás szabotálására törekszenek.” A párizsi megállapodás aláírása óta eltelt két év eseményei igazolták Le Dúc Tho figyelmeztetésének jogosságát. Dél-Vitenam reakciós erői, amerikai pártfogóik támogatásával szabotálják a párizsi megállapodás legfontosabb rendelkezéseinek végrehajtását, s a tűzszüneti rendelkezés ellenére Dél-Vietnamban még mindig nincs béke. A saigoni rezsim csapatai folytatják a közepes szintű háborút. A háború folytatásával lényegében még a Nixon által 1972-ben hangoztatott „koreai jellegű” megoldást próbálják érvényesíteni. A vietnami kérdés „koreai jellegű” megoldása azt jelentené, hogy az amerikai befolyást biztosító rezsim fenntartása érdekében tartósítanák Dél-Vietnam megosztottságot. Az amerikai kormányzat e törekvéseit elítélve Anthony Lewis neves amerikai publicista is rámutatott: „Az Egyesült Államokat felelősség terheli azért, ami Vietnamban történik.” Megerősítve Anthony Lewis állásfoglalását nemrégen Les Aspin képviselő azt közölte: a párizsi megállapodás aláírása, 1973. január 27-e óta az Egyesült Államok több mint nyolc milliárd dollár katonai és gazdasági segélyt nyújtott a dél-kelet-ázsiai országoknak, s ebből hat milliárd dollárt a térségben folyó hadműveletek finanszírozására fordítottak. Dél-Vietnamban az elmúlt két év — mint a DIFK egyik legutóbbi közleménye rámutatott — az elkeseredett harc jegyében telt el. A DIFK fegyveres felszabadító erői a felszabadított területek védelmében csupán 1974-ben több mint 255 ezer saigoni támadót tettek harcképtelenné. A városi lakosság Thieu-elle- nes mozgalmait támogató nyilatkozatában a DIFK 1974. október 8-án rámutatott, hogy Dél-Viet-. nam problémáinak megoldásához két követelmény teljesítése szükséges 1. Az Egyesült Államoknak teljes mértékben be kell szüntetnie katonai jelenlétét Dél-Vietnamban és bavatkozását az ország belügyeibe, maradéktalanul ki kell vonnia onnan polgári személyeknek álcázott katonáit. 2. El kell távolítani Nguyen Van Thieu-t és cinkosait, Dél- Vietnam politikai problémái rendezésének legfőbb akadályozóit és olyan kormányzatot kell alakítani Saigonban, amely békére és nemzeti egyetértésre törekszik és kész maradéktalanul végrehajtani a párizsi megállapodást. E megállapodás rendelkezéseinek szigorú betartásé — mint Le Dúc Tho már két éve jelezte — hatalmas feladat S a világ hajadé erői, mint egykor a párizsi megállapodás elfogadtatásáért folyt harcban, most e küzdelemben is a vietnami nép oldalán állnak. Bőgős László HÍREK • HÍREK NAPTAR 1975. Január 28 , kedd Névnap: Károly Napkelte: 7 óra 16 perc. Napnyugta! 16 óra 36 perc. Holdkelte: 18 óra 12 perc. Holdnyugta: 7 óra 17 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás kedd estig: az ország északnyugati felén megnövekvő felhőzet, néhány helyen kisebb esővel. Fokozatosan megélénkülő, a Dunántúlon időnként megerősödő délnyugati, déli szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az ország nyugati részén plusz 1—mínusz 3 fok között, északon mínusz 5 fok körül. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 5—10 fok között. Távolabbi kilátások péntek reg-’ gélig: eleinte napos, száraz idő, majd gyorsan növekvő felhőzettel sokfelé eső. havaseső, havazás. Legalacsonyabb hajnali hőmérséklet eleinte 0—mínusz 5, később mínusz 1—plusz 4 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 4—plusz 9 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének hatvan százalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: Január 26-án a kózéphőmérséklet 6,3 (az 50 éves átlag mínusz 1,5), a legmagasabb hómérséklet 11 Celsius-fok volt. A napsütéses Arák száma 5. Január 27-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 1,3. a délben egy órakor mért hőmérséklet 6,3, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 1,6 Celslus-fok volt. A Kecskeméti Katona József Színház műsora Január 28. este 7 óra: JANOS KIRÁLY Főiskolás bérlet MOZIMŰSOR 1975, Január 28: ' KECSKEMÉT VÁROSI fél 4. háromnegyed 6 és H ómkor KÖZELHARC FÉRFIAK ÉS NŐK KÖZÖTT 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes, amerikai film vígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 iV 7 órakor A KŐSZÍVŰ EMBER FIAI Dupla helyárúi Kétrészes, színes magyar film MESEMOZI, A VÁROSI MOZIBAN fél 4 és háromnegyed 6 órakor A CSODALATOS MALOM Szovjet mesefilm STÜDIOMOZI 8 órakor VÁLTOZÓ felhőzet Magyar kalandfilm — SZOCIALISTA SZERZŐDÉS. Az elmúlt héten, pénteken Budapesten. a KISZ VIII. kerületi bizottsága tanácstermében ült össze az épülő solti Kossuth-adó Ifjúsági együttműködési bizottsága. A Posta Vezérigazgatósága, a Posta Tervező Intézete, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalat, az ELEKTROIMPEX és a DAV KISZ-szervezetének képviselői — a beruházás határidőre való befejezése érdekében — meghatározták a további feladatokat. — Nagygyűlés Kiskőrösön. A Hazafias Népfront és a város társadalmi, tömegszervezetei politikai nagygyűlést rendeznek szerdán délután Kiskőrösön, a Petőfi Sándor Járási-Városi Művelődési Központban. A Párizsban aláírt vietnami egyezmény második évfordulója alkalmából megtartott ünnepségre az MSZMP Központi Bizottságától és a vietnami nagykövetségről várnak vendégeket. — FALUGYŰLÉSEK. Négy községben: Tasson, Szalkszent- mártonban. Foktőn és Tabdin rendeztek hétfőn este falugyűlést. A Hazafias Népfront és a községi tanácsok által szervezelt tanácskozásokon a IV. ötéves terv hátralevő feladatait, valamint a falvak kommunális, politikai tennivalóit tárgyalták meg. Elhunyt Máriássy Félix Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Máriássy Félix filmrendező, Kossuth-díjas érdemes művész, a Színház- és Filmpiűvé- szetl Főiskola tanára, a Fiimfőis- kolák Nemzetközi Szervezetének (CILECT) elnöke, a Magyar Film- és Televízióművészek Szövetségének titkára élétének 56. évében váratlanul elljunyt. Temetéséről később Intézkednek. Kulturális Minisztérium Művészeti Szakszervezetek Szövetsége Magyar Film- és Televízióművészek Szövetsége Színház- és Filmművészeti Főiskola • Emlékezetes jilmek sorával, áldozatkész munkássággal irta be magát a magyar filmtörténetbe. Nemzedékek sorát nevelte, tanította a filmművészet mesterségére, és megértésére. 1930-ben került kapcsolatba a filmgyártással, a 40-es években vágó, majd segédrendező lett a Hunnia filmgyárban. A felszabadulás után dokumentumfilmeket készített, majd 1949-ben mutatkozott be önálló játékfilmalkotóként. Érdeklődése általában az aktuális témák, a munkásélet, mai társadalmunk erkölcsi problémái felé fordult. Mint' rendezőt, a környezet pontos kidolgozása, a részletmegfigyelések gondos felsorakoztatása, a valóság életteljes tükrözésének igénye jellemezte. A fel- szabadulás előtti Idők haladó mozgalmaival foglalkozó alkotásaiból őszinte pátosz sugárzik, pályája kiemelkedő állomása volt az 1.955-ös esztendő, ekkor alkotta a Budapesti tavasz, s az Egy pikoló világos című filmjeit. Sokoldalú rendező volt. 1948-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola tanára volt, halála a filmbarátok, a filmszakma és a leendő filmművész-generáció súlyos vesztesége. (MTI} Emlékezés Szerb Antalra A fasizmus esztelen pusztításának Balf környékén több mint kétezren estek áldozatul. Köztük a humanista eszméket valló irodalomtörténész, Szerb Antal is. 1945. január 27-én, a balfi munkaszolgálatos táborban halt bele a nélkülözésekbe, kínzásokba. A soproni járás lakossága 1968-ban emlékművet állíttatott a balfi hegytetőn a mártírok tiszteletére. Szerb Antal halálának évfordulóján, hétfőn a balfi és kópházi kommunisták, KISZ-tagok és úttörők elzarándokoltak a Szerbemlékműhöz, lerótták kegyeletüket, és elhelyezték a talapzaton az emlékezés koszorúját. — A családjogi törvény a nők, gyermekek védelmezője — címmel dr. Cserháti Oszkár bíró tart előadást január . 30-án. csütörtökön délután 3 órakor. Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házának kongresszusi termében. Az előadást a Hazafias Népfront városi nőbizottsága rendezi, a nők akadémiáié sorozat keretében. — Űjabb tűz. Vasárnap a délutáni órákban Kiskunhalas, Alsószállás 75. szám alatt Horváth Antal tanyáján leégett egy melléképület tetőszerkezete. A vizsgálat megállapította, hogy a tüzet az épületben elhelyezett szabálytalan. deszkából készült húsfüstölő okozta. A keletkezett kár összege ötezer forint. — Az úttörőparlament felhívására. Az elmúlt év októberében lezajlott járási úttörőparlamenten, Kecskeméten hangzott el a felhívás: Gyűjtsenek pénzt a Vietnamban épülő ezerszemélyes szakmunkásképző Intézet céljára. Az eltelt 3 hónap alatt a kecskeméti járás kisdobosai és úttörői csaknem 50 ezer forintot fizettek be a 235 968 852. számú csekkszámlára! Fiatal szakemberek az épülő gyárhoz • Még csak moil épül Barcson a CHEMICAL Építő, anyagokat Gyártó Vállalat üzeme, de már hozzáláttak a szakemberek képzéséhez. Az első évfolyajnnak 28 szakmunkás- tanulója van. Mire a gyár főiépül már ezek a fiatalok veszik át a bonyolult vegyigépek irányítását. A barest vegyipari tanulók emelt szintű képzésben részesülnek. Képűnkön: Aradi Károly és Hartmann Mihály a laboratóriumi gyakorlaton. (MTI foto — Bajkor József felv. — telefoto KS.)