Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-28 / 23. szám

1975. január 28. • PETŐFI NÉPE '• 3 Úttörővezető-képző tanfolyam Csillebércen Egyhónapos úttörővezető-képző tanfolyamon vesz­nek részt a mozgalomban tevékenykedő csapat- és rajvezetők a csillebérci úttörőtáborban. Megis­merkednek a párthatározatokból, oktatási és ifjú­sági törvényből adódó feladatokkal,- az úttörőév programjával. A gyakorlati munka szervezésével, a vezetés, irányítás problémáival, a feladatok gyors és pontos végrehajtásával különösen sokat foglal­koznak a négyhetes továbbképzésen. Részt vesznek őrsi portyákon, akadályversenyeken, ügyess’égi játé­kokon is. Megyénket — a járásokat és városokat — összesen tizenegy úttörővezető képviseli a csille­bérci táborban. Képünkön: őrsi portyán a Szabadság-hegyen. KÉPERNYŐ Muzsika a televízióban Szűkebb hazánk kis tükre i Lapunk január 19-i számában előre tájékoztattuk olvasó­inkat arról, hogy a Magyar Hírlap című napilap munkatársai egy héten keresztül naponta adnak információkat, tudósítá­sokat, riportba foglalt beszámolókat szűkebb hazánkról, Bács-Kiskunról. Érthető hát, ha az ezt követő napokban sokan lapozták érdeklődéssel a budapesti lap naponként meg­jelenő számait. Mi e cikk keretében megpróbáljuk összegezni benyomásainkat, észrevételeinket mindarról, amit kollégáink, a Magyar Hírlap munkatársai megyénkről leírtak. , Kodály Zoltán jól tudta, hogy sok-sok évtized múltán bonta­kozik ki a „legyen a zene min­denkié” jelmondat tömörségű programnak az egész társadalom­ra, a lakosság széles rétegeire gya­korolt hatása.*A régi szólásmondás szerint könnyebb egy hegyet el­mozdítani, mint az embereket Í megváltoztatni, különösen, ha az ,! új a szokottba ütközik és a szem­léleti, érzelmi módosítás a koráb­binál nagyobb odafigyelést, elmé- lyültséget, szellemi, akarati ener­giát kíván. Az igényes, a sután komoly ze­nének nevezett muzsikának saj­nos elszomorítóan kicsiny a tábo­ra. Idézhetnénk e megállapítást cáfolni látszó adatokat, statiszti­kai kimutatásokat, hivatkozhat­nék szívmelengető törekvésekre, kezdeményezésekre, eredmények­re. Sorolhatnék a kedvező válto­zásokat tanúsító tapasztalatokat, ezektől a tények, tények marad­nak. Optimista számítások szerint a lakosság egy-két százaléka él- | vezi Bach. Bartók. Beethoven mu­zsikáját. a modernekről nem is szólva. Sohasem felejtem, hogy egy évtizede a rádió zenei osztá­lya által rendezett kecskeméti ankéton az első fölszólaló a „hallgatók nevében” kérte a szim- fóniázás megszüntetését. Engedé- ' kertyen hóiízátétte: az efféle mű­sorokát a Petőfin közvetíthetik ... Ezek után rrtit tehet a televízió I az igényes muzsika népszerűsíté­séért7 Teljes koncertek, operák sűrű műsorra tűzése többet árta­na. mint használna. Megbízható becslések szerint tíz előfizető kö­zül öt-hat elhagyná az efféle köz­vetítéseket és legfeljebb a nézők- hallgatók 10 százaléka tartja kí­vánatosnak a „komoly zenei” mű­sorok adásidejének a növelését. A szerkesztőknek az a tiszte, dolga, hogy segítsék az emberek­ben rejlő, szunnyadó képességek érvényesülését, a harmonikus, az értelmet és az érzelmeket gazda­gító életvitel meghonosodásáét: j I esetünkben az igényes zene nép­szerűsítését. Szavakkal azonban •senki sem győzhető meg arról, hogy egy művészi alkotás szép, gyönyörködnie kell benne. Ebből az utcából megjöttünk. Közvetett módszerek szüksége­sek. Tévednek azok. ákik évekig azt hirdették, hogy a „Hej, ci­ca ...” meliódiáitól eljuthat va­laki Kodályig. A televízió mind inkább rátalál a zenei ismeretterjesztés leghaté­konyabb formáira. A Maszk nél­kül sorozat szombat esti adása is ezt a törekvést szolgálta, méghoz­zá ügyesen. Az alkalmi riporter nem túlságosan leleményes kér­dései ellenére sok mindent meg­tudtunk Ilosfalvv Róbertról és ki­tűnően hatottak a jól megválasz­tott zenei betétek. A világhírű művész .olaszos tenorja újabb hí­veket szerzett a muzsikának. Ha az elkövetkező hetekben, hóna­pokban Ilosfalvy Róbert közre­működésével készült operát köz­vetítenek. nyilván kevesebben kattantják le a készüléket. \ Felfedezettjeink sorozat inkább a koncertlátogatókra számít, noha ügyesen használják föl valódi ér­tékek terjesztésére a híres embe­rek iránt megnyilvánuló érdeklő­dést Kedveltek és az adott célt eredményesen szolgálják az új operák előkészületeiről és bemu­tatójáról __.ö^széjáj^tott filmek.' E gyszerre latjuk a műhelyt, a for­málódást. a mű meghódításáért vívott küzdelmet és az elkészült produkciót, vagyis a nézőhallga­tó is bevonattatik az alkotás fo­lyamatába. Lehel György új szempontokon alapuló „tanuljunk zenét” soro­zata még nem elég közvetlen, meggyőző, hiányzik a személyes varázs a különleges előadói stílus. Lényegében ugyanez mondható a Ferencsik János vezetésével ren­dezett műelemzésekre. Hely fogytán már csak egy mondattal dicsérhetjük a helyét és szerepét mind jobban meglelő zenei klubot. H. N. 10 éves a Kukkantó Sokan vagyunk olyanok, akik a hosszú évek elteltével is szere­tettel emlegétjük az egykori di­áklapot, „újságot”, amelynek szer­kesztésében közreműködtünk. El- érzékenyedve gondolunk az emlé­kezés pillanataiban fiatalos lán­golásunkra, szárnypróbálgatása­inkra. A mai fiatalok, a mostani gyermekek is követik a mi pél­dánkat, sok mindenben; többek között abban is, hogy ugyanúgy „újságot” írnak, szerkesztenek, mint mi régen. S nyilván ők is örülnek minden egyes szépen si­került új számnak. Mint aho­gyan mi örültünk. A bácsalmási iskolások, az ot­tani úttörők például. Akik ezen a hogy éppen tíz esztendővel ez- szép napon meghitt ünnepségen emlékeznek a kezdetekre. Arra, előtt elindítottak a tanáraik se­gítségével, irányításával egy isko­lai lapot, Kukkantó címmel. Gazdag tíz esztendő volt a bácsalmási gyerekek számára ez az évtized. Mennyi érdekes cikk, milyen sok izgalmas, emlékezetes beszámoló látott napvilágot azóta a lap oldalain Hány és hány si­keres írást közölhettek a szer­kesztők az évek alatt! Igazán büszkék lehetnek a Kukkantóra mindazok, akiknek alkalmuk volt azóta közreműködni ebben az élményt adó munkában. Tudósítottak szavalóversenyről; vállalások és teljesítések kerültek szóba; -Úttörők -kmlimhAaerit közöl- ték; igyekeztek' elterjeszteni ta­nulási és szervezési módszere­ket; népszerűsítették a' kisdobo­sok jó munkáját; szemléletesen számoltak be kirándulásokról és sokáig lehetne folytatni a napvi­lágot látott írások felsorolását. Holnap lesz tízesztendős a Kukkantó. Ebből az alkalomból köszöntjük a bácsalmási 3578. szárfiú II. Rákóczi Ferenc úttörő- csapat iskolaújságját. És további sikeres munkát kívánunk a szer­kesztőknek, elsősorban a csapat- vezető főszerkesztőnek, Molnár József tanárnak. Érdeklődéssel várjuk ezentúl is a Kukkantó új számait. V. M. Kiskunhalas — Kiskőrös — E három város és ezek térsége szolgált a riportok színhelyéül. Üzemekben, állarrtí gazdaságok­ban, s más munkahelyeken dol­gozók nyújtottak minden jel sze­rint szíves és pontos tájékozta­tást. Ha az első számú vezetők mellett egy-két szakmunkást, művezetőt, esetleg fiatal dolgo­zót is „ceruzavégre” kaptak vol­na, bizonyára még színesebb be­számolók láttak volna napvilá­got. ,...., A megyeszékhely üzemei közül kettőbe kalauzolt el a Magyar Hírlap. S megtudtuk, hogy a ha­lasi! bor Japánba is elkerül, a megyeszékhelyen feldolgozott ba­romfit szállítják Kuvaitba, Mál­tára, Japánba is; és Kecskemé­ten exportra készülnek az óriás méretű üzemcsarnokok. A figyelmet érdemlő iparoso­dás és a fejlődő mezőgazdaság fényeinek bemutatása mellett in­dokolt volt ráirányítani a népe­sebb olvasótábor, a távolabbi or­szágrészekben lakó emberek fi­gyelmét a fenti három város tér­ségében elterülő kiterjedt tanya­világra. Szemléletesen mutatták be a riportok az itt élő emberek életét, s a vezetésnek velük kap­csolatos nagy gondját. Természetesen az egy hétig tartó egy-egy oldalas sorozat ke­vésnek bizonyulna bármilyen vá­logatás esetén is arra. hogy az ország legnagyobb területű me­gyéjét a maga teljességében és sokrétűségében megrajzolja. Ezért elégedettek lenetünk az elénktárt társadalmi-gazdasági összképpel; még akkor is, ha szí­vesen olvastunk volna Bajáról és környékéről, a Kalocsa vidéki népművészetről, a nagyközségek iparosodásáról slb. Sokszínűség, változás A cikkek, riportok szerzői — Benedek István Gábor, Kiss Gy. János és Kovács A. György — arra törekedtek, hogy éreztessék a megyénkben mindenfelé fellel­hető változást; s ezzel kapcsolat­ban azt a törekvést, hogy minél inkább emberarcúvá alakuljon ez a táj. A rendelkezésre álló viszonylag szűk keretek közt a legváltoza­tosabb témák kerültek napirend­re a lap oldalain. Helyt kaptak az' üzemi szervezéssel, exportá­lással kapcsolatos kérdések; a városfejlesztési gondok; szóba került a lakáshelyzet, szőlészet és borászat; foglalkoztak a szer­zők a szakszövetkezetekkel, a ta­nyák villamosításával; szó esett a fiatalok és a nők helyzetéről, munkahelyi szerepéről. Kecskemét Bács-Kiskun megye egészéről, a gazdasági élet alakulásáról, s annak társadalmi összefüggései­ről nyilatkozott a Magyar Hírlap vasárnapi számában egy nagy interjú keretében dr. Horváth István, az MSZMP megyei első titkára és dr. Gajdócsi István megyei tanácselnök. Szűkebb ha­zánk sajátosságait hangsúlyozták, s az ebből adódó feladatokat. Nyomatékosan kiemelték a ve­zetésre háruló felelősséget, az önállóságot, a társadalmi aktivi­tást. A napi gazdasági tevékeny­ség, a termelőmunka mellett je­lentős szerepet szántak interjú­jukban a szellemi gyarapodásnak is. Íme, egy szó szerinti mondat a nyilatkozatból: „A szellemiek­ben, hozzáértésben, szakértelem­ben felnövekvő dolgozó ember képességét állítjuk az első hely­re, mert enélkül nincs jövő, nem lenne fedezete a terveinknek.” Utaltak arra is a megye első szá­mú vezetői, hogy a nagy felada­tok elvégzése' közben az ifjúság­ra kell támaszkodni elsősorban. Vallomások a kötődésről A sorozat keretében jó ötlettel alkalmat adtak a Magyar Hír­lap szerkesztői, hogy azok közül néhányan. akik e megyében szü­lettek vagy hosszabb ideig kü­lönböző vezetői beosztásokban itt munkálkodtak, most arról ejtse­nek néhány szót, a lap hasáb­jain, mi köti őket még ma is Bács-Kiskunhoz. Nehéz volt elfogódottság nél­kül olvasni e vallomásokat. Oly­kor egy-egy mondat vagy bekez­dés erejéig lírai hevülettel szó­laltak meg azok á ma 'is fontos posztokon dolgozó ismert szemé­lyiségek, közéleti emberek, akiket nálunk a régebbi évek alatt volt alkalma megismerni a nagykö­zönségnek. Egyetlen dologban szinte teljesen egybehangzóak voltak a nyilatkozatok: abban, hogy bárhová is kerültek a val­lomást tevők, nem szakadtak el ettől a vidéktől, az itt élő embe­rektől. Dr. Romány Pál népművészek alkotásait említve jelképesen be­szélt e táj jellegéről. Emlékeket idézett, s leszögezte: nem sza­kadt el a megyétől, ma is figye­lemmel kíséri — többek között lapunk olvasása által is — mind­azt, ami errefelé történik. Dr. ' Major Máté akadémikus, egyetemi tanár a bajai gyermek­korát említette, melyről nemré­gen könyvet is írt, éppen az it­teniek biztatására. Ö „nosztalgi­kus szeretettel” szólott Bács-Kis­kunról. Dr. Pozsgai Imre — akit gyak­ran láthatunk a televízióban — a gyümölcsöző és gazdag emberi kapcsolatokat-emelte ki. Elmond­ta, milyen szívesen gondol visz- sza azokra, akikkel a szép tervek megvalósításán együtt fáradoz­hatott egykor. Dr. Molnár Frigyes így vallott a Magyar Hírlapban: „Bács-Kis­kun az én nagy szerelmem.” S a továbbiakban azokról a nagy erőfeszítésekről szólott, amelyek­kel másokkal, sokakkal közösen igyekeztek az életet szebbíteni a homoki világban. Dr. Kefesztesi Béla így nyilat­kozott a nagy nyilvánosság előtt: „az ott élő emberek ma is leg-’ kedvesebbek a sszámomra”. Ez azt jelenti, hogy az ő kötődése is végleges, akár másoké, akik to­vábbra is magukénak érzik e megye valamennyi gondját és örömét. Ízelítő a kultúrából Érthető, ha a Magyar Hírlap lő törekvése megyénk gazdasági életének, s az ezzel szorosan összefüggő társadalmi kérdések­nek a felvetése, érzékeltetése, bemutatása volt^ a közművelő­désre, a kulturális életre nem futotta a helyből — legfeljebb egy kevéske ízelítő e'rejéig. Legifjabb városunk, Kiskőrös várossá fejlődésének taglalásakor néhány bekezdésnyi helyen meg­említették a művelődés ügyét; s közvetve szó esett e napjaink­ban annyira előtérbe került té­máról a tanyavilág helyzetének tárgyalásánál is. Leginkább mégis a lap vasár­napi összeállítására figyelhettünk fel. Két oldalon versekkel, pró­zával és képzőművészeti alkotá­sok reprodukcióival igyekeztek vázlatos képet adni Bács-Kiskun irodalmi-művészeti életéről. A Kecskeméten ' megjelenő Forrás című folyóirat törekvé­séről ezt írta bevezetőül Benedek István Gábor: „Mélyebben és nagyobb horizontú igénnyel kí­vánnak foglalkozni a tanya, a falu átalakulásában, az iparoso­dó mezőgazdaságban élő fiatalok helyzetével, a vidéki értelmiség munkájával.” Az önvizsgálat kényszere Mire is jó az ilyen sorozat egy országos terjesztésű lapban? El­sősorban talán azt célozza, hogy a távolabbi tájak, vidékek népe ezen keresztül is megismerhesse ezt az országrésznyi területet. S hogy még jobban önmagunkra irányítsa a figyelmet; hogy ön­vizsgálatra kényszerítsen a má­sok által elénk tárt kép, véle­mény, látás. Azt hiszem, sokan így vagyunk ezzel a fentiekben elemzett, ró­lunk szóló soró’Zat elolvasása után. Érdeklődéssel figyeltünk naponta arra, hogyan látnak ben­nünket a kívülállók; azok, akik egyébként ritkábban lehetnek nálunk. Ezért is olvastuk egész héten keresztül érdeklődéssel a „Ma­gyar Hírlap Bács-Kiskun megyé­ben” című-, egy hétig tartó so­rozatot. Varga Mihály Tamásék üzenete A nagy. dunántúli iskolában a háború, a politika mind viharo­sabb hullámai elcsitulva, megsze­lídülve zavarták a tanulás, a diák­élet ritmusát. A szigorú iskolai előírások tompították a néhány kivagyi, módosabb, pöffeszkedő fiú és a többiek ellentétét, a szülők eltérő társadalmi helyze­téből adódó feszültséget. Jó kompánia verődött össze. A közös gondok, a diákélet örömei, az azonos életkori sajátosságok, az együtt töltött évek emlékei kovászként erjesztették az össze­tartozás érzését. Szó, ami szó,, többet beszéltünk a hét végi fo­cimeccsről; mint a létünket köz­vetlenül befolyásoló események­ről. Kamaszok voltunk, beszűkült világban éltünk s tanáraink is óvtak a politikától. Még az osztálytársaink közvet­len környezetében pusztító hábo­rú, barna és zöldinges. kakastöl- las téboly aljasságai, őrültségei, gaztettei is múló rettenetét, ije­delmet keltettek. Minden hétre jutott valami. „Pistához legyetek barátságosak, a fronton eltűnt az édesapja.” A bejelentés után ha­marosan költözött az osztály: gyújtóhasábok perzselték meg a falakat. Napok múlva "szivárgott ki, hogy miért hiányzott egyik diáktársunk: két Gestapo-ügy- nök a szeme láttára lőtte agyon, édesapját. Rövidebb-hosszabb idő alatt túltettük magunkat a bajo­kon, feledtük a gyötrelmeket, a gyászt. A sárgacsillag tartós d«r- medtséget okozott. Tamás kabát­ján éktelenkedett, virított. Jó- eszű tanulógép-osztálytársunk nem tartozott a népszerű fiúk közé: nehezen oldódott, közös szórakozásainktól távol tartotta magát. Most mintha ő szégyellte volna magát: gondot okozott, hogy miként is viselkedjünk ve­le. (A hangsúlyozott udvariasság, a tüntető figyelem éppen a vele történt disznóságra emlékeztetne. Egyáltalán, észre vegyük az at­rocitást?) Tulajdonképpen föl se fogtuk, hogy mi történik. Kevés idő maradt a töprengés­re. Eltűntek a sárgacsillagosok. Az óriási hadiüzem' mellett csú- foskodó nyomortelepre hajtot­ták az üldözötteket. „Pusztulja­nak, ha a szövetségesek bombáz­zák a gyárat”, így ítélkeztek. Há­rom-öt négyzetméter jutott egy emberre. Az első világháború során ezer hadifogoly számára építették a barakkokat. 1944-ben hatezer embert gyömöszöltek az őrtornyokkal körülvett telepre. Többségük soha nem látta vi­szont szeretteit, munkahelyét. Tamás is eltűnt szemünk elől. Váratlanul találkoztam szülei­vel. Mérnök édesapját és orvos édesanyját különleges engedél­lyel, csendőrkísérettel kiengedték * a városba félbemaradt ügyeik át­Harminc esztendeje szabadították föl az auschwitzi gettót. adására. Jolán néni hozzánk is bejött, azzal a kéréssel, hogy te­lefonálhasson a munkaszolgálat­ra behívott és onnan kórházba szállított nagyobbik fiának. Sike­rült a kapcsolás, talán két percet beszélhettek. Az édesanya tudta, hogy az életben többet nem hallja gyermekét. Emberfeletti erővel tartotta vissza könnyeit és suttogott néhány mondatot a kagylóba. Kérte, ha netán írhat még, nekünk címezze a levelet. Nyitott levelezőlapon túdatta a munkaszolgálatos fiú 1944 júniu­sában, hogy felgyógyult, viszik alakulatához. Mintha egy csipet­nyi remény csillogott volna a'sie­tős sorok között. A jó hírt kény­telenek voltunk magunkba zárni: hetfek óta szabadon kószált a szél az elhagyott bódék között. Szu- ronyos csendőrök taszigálták la­kóikat marhavagonokba. Éjsza­kánként indultak a hosszú szerel­vények. Csak a háború után hallottam, hogy Auschwitz volt a végcél. A vagonokat visszafordították, a férfiak, nők, gyerekek, öregek ott maradtak. Majd mindnyájan örökre. Lassan elfeledkeztem Ta­másékról, a továbbítatlan üzenet­ről. Oswiecint elhagyta a kecske­méti Hírős Együttest szállító autóbusz, amikor a messzenyúló síkságon sötét folt került a látó­mezőbe. A XX. század egyik szé­gyene, az európai kultúrát, hu­mánumot csúfoló iszonyat az auschwitzi láger. Háromsoros szögesdrótsövény, terpeszkedő őrtornyok: Ausch­witz. Négymillió ember sira­lomháza, a kor botránya. És áll még a kémény! Sötétlő emlék­jelként mered a magasba. Mit érezhették a táborlakók, amikor alig győzte a munkát, amikor a furcsa, vastag füst megülte a tá­jat és a szél lecsapta sorstársaik maradványait. Lépkedek a fehér mészkőlapo­kon és az üzenetre gondolok. Mennyit kínlódott itt Tamás? A gyenge fizikumú diák talán az el­ső szemlén „arra az oldalra” ke­rült. A szülők megérték-e házas­ságunk szeptemberi, 30. évfordu­lóját? Ki hagyta itt előbb a má­sikat. Az éhség végzett velük, vagy a gondosan öszeállított gáz­keverék? Egy grammal, köbcen­tivel sem több a szükségesnél. Takarékoskodni kell. Ha netán maradt még valakiben némi élet­szikra. majd elhamvad a krema­tórium izzásában. Körülöttem a Hírős Együttes tagjai igyekeztek a kivégzőhe- lyen, a szemletéren felállított emlékműhöz. Valaki hangosan mondja: pontosan annyi lapot helyeztek az utakra, ahányao elpusztultak a táborban. Hetekig tartott a kövezés, nem egész há­rom esztendeig két budapestnyi ember megsemmisítése. A táncos íiúk-lányok most ab­bahagyták az örökös tréfálkozást. Visszafelé, szálláshelyünkre igye­kezve sem oldódott a hangulat, pedig náluk személyes emléke­ket nem hívott elő a látvány. A háború után születtek, most döb­bentek rá, hogy mi is történt mielőtt a világra jöttek. Egyikük-másikuk annyi idős, mint Tamás volt annak idején. Heltai Nándor L. <

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom