Petőfi Népe, 1975. január (30. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-21 / 17. szám

1975. január 21. • PETŐFI NÉPE • 3 A lenini örökség egysége Ötvenegy esztendeje halt meg a XX. század, s alighanem az egész történelem legnagyobb alakja, Vlagyimir Iljics Lenin. Romain Rolland úgy tette fel a kérdést: „Ki volt ő?” hogy abból a válasz is kisejlik: „Ki volt ez az ember, akinél különbül senki sem testesíti meg az emberi tett óráját, amit proletárforradalomnak hívunk? Ki volt ő, akinek figyelmét semmi sem vonja el; nem ismeri a sze­mélyes gondot, sem a szellem elernyedését, a gon­dolat dilettantizmusát?” Nem volt még egy em­ber, akinek halála úgy megrázta volna a tömege­ket, mint Leniné, akiről Majakovszkij akkor írta versében: élt, él és élni fog. Fél évszázaddal halála után életműve a maga teljességében tárul elénk. S ami a hetvenes évek emberét leginkább megragadja, az a lenini örök­ség egysége, s , időszerűsége. Vegyük például a békés egymás mellett élés problémakörét. Köztudott dolog, hogy Lenin volt az, aki elméletileg megalapozta a szocialista és tő­kés országok hosszú történelmi korszakon keresz­tül történő békés egymás mellett élésének lehető­ségét és szükségszerűségét. Nemrégiben új doku­mentumokat találtak arról, hogy milyen követke­zetesen, s ugyanakkor mennyire illúziók nélkül irányította Lenin a fiatal szovjet hatalom diplo­máciáját, épp ebbe az irányba. A forradalom győ­zelme után, a tőkés világ nem hitt a szovjet ha­talom tartósságában, s a burzsoá liberálisok az egész világon — Magyarországon is — Wilson programjában reménykedtek. Lenin pedig ezt mondja: „Wilson demokratizált idealizmusa való­jában a legveszettebb imperializmus, a szégyente­len elnyomás, a gyengébb és kis népek megfojtá­sának megjelenési formája." Lenin azonban ebből nem vonta le azt a következtetést, hogy az Egye­sült Államokkal nem kell egyetértésre jutni. Épp ellenkezőleg. Alig egy évvel a forradalom győzel­me után, 1918 októberében utasítást adott Csicse- rin külügyi népbiztosnak és helyettesének, Kara- hinnak, hogy küldjenek jegyzéket az Egyesült Ál­lamok elnökének, s ebben javasoljanak békemegál­lapodást. A szovjet jegyzéket el is küldték, de ar­ra nem érkezett válasz. Lenin nem vesztette el türelmei. Kezdeményezé­sére megfogalmazták a szovjet állam üzenetét az Egyesült Államok kongresszusához és elnökéhez, amelyben ezt olvashatjuk: „Léte kezdetétől fogva Szovjet-Oroszország abban reménykedik, hogy mi­hamar lehetségessé válik a baráti kapcsolatok meg­teremtése Észak-Amerika nagy köztársaságával és abban bízik, hogy a két köztársaság között szoros es tartós kapcsolatok jönnek létre a kölcsönös elő­nyök alapján.” Az üzenet dátuma: 1921. március 20. A mai körülmények között is felbecsülhetetlen jelentősége van az imperializmusról adott lenini jellemzésnek: ő nemcsak a korabeli vonáso­kat ismerte fel, hanem azokat is, amelyek akkor csak csírájukban léteztek, s csupán a század má­sodik felére mutatkoztak meg a maguk teljességé­ben. Ez a lenini jellemzés lehetővé teszi az úgy­nevezett konvergencia-elméletnek, annak a teóriá­I nak elvetését, amely a kapitalista és a szocialista rendszer állítólagos közeledéséről és hasonulásá­ról szól. A jellemzés ugyanis meggyőzően tanúsít­ja, hogy a technika, a termelőerők fejlődésének sajátosságai, ha önmagukban mutatnak is bizonyos hasonlóságot, sosem közelítik a társadalmi rend­szereket! Ellenkezőleg: a szocializmus és az impe­rializmus lényegének különbözősége mind világo­sabb lesz a tömegek számára az egész világon. Lenin kimutatta, hogy az imperializmus haladó kapitalizmus, és hogy elkerülhetetlenül felváltja az új társadalmi rend. A leninizmussal teljes össz­hangban áll az a mai értékelés, hogy korúinkban a forradalmi folyamatnak három áramlata van: a szocialista világrendszer, a munkásosztály harca a kapitalista országokban és a nemzeti felszabadító mozgalom. Mindhárom áramlat az imperialista el­nyomás elleni harc egységes medrébe torkollik. Ezek közül napjainkban a legnagyobb, a döntő erő a szocialista világrendszer. S mindenekelőtt a Szov­jetunió diplomáciája a legnagyobb erő abban a küzdelemben, amelynek célja, hogy visszafordítha­tatlanná váljanak a nemzetközi helyzetben végbe­ment pozitív változások. Ilyen módon, korunk eseményeit elemezve, ön­magától adódik a következtetés, hogy a leninizmus korunk marxizmusa és minden tekintetben nem­zetközi érvényű. Minden kommunista párt, bármi­lyen sajátos körülmények között bontakozzék is ki harca, a lenini tanításban találja meg a válaszokat az élet által felvetett kérdésekre\ és a lenini esz­méket a konkrét feltételekkel összhangban valósít-* ja meg. V. P. A pártkongresszus­ra készülődés fo­lyamatában — felölelve az élet minden területét — sokféle számvetés készül. A kommunisták a párt szervezeti életének vala­mennyi szintjén össze­gezik az utóbbi négy esztendő alatt történteket és mérlegre te­szik az eredményeket és gondo­kat egyaránt. Nagy felelősségérzet­tel és a szocialista társadalom további építése iránti elkötele­zettséggel végzik ezt a tulajdon­képpen elemző munkát, eljutva saját tennivalóik meghatározásá­hoz is. Tehát mostanság alapos vizsgálódás alá vétetik a politikai és gazdasági élet állapota annak érdekében, hogy új, és tetterőt igénylő célok szülessenek. A számbavétel, a „leltár” jelentős többletmunkával jár. hiszen köz­ben az élet hömpölyög a maga megszokott medrében. De egyik sem a másik hátrányára. Idősza­kot ölelő számadás és a zajló mindennapos tevékenység szinte egybefonódott. Ha csak az elmúlt évre tekintünk, jó. sikeres esz­tendőre emlékezünk. Csupán két motívum. A kedvezőtlen őszi idő­járással való győzelmes birkózás, és a kongresszusi munkaverseny lelkes lendülete jól bizonyítják, hogy megyénk népe tudatos és iz­mos karú birtoklója mindannak, amit már ma is. de holnap még inkább szocialistának nevezünk. □ □ □ Nagy jelentősége van annak, hogy az alapszervezetekben a kommunisták az utóbbi hosszú hetek vitáiban egységes állás­pontra jutottak abban a kérdés­ben, hogy az egész magyar társa­dalom méretében végrehajtották — természetesen az egész társa­dalom segítségével — a X. kong­resszus határozatait, hogy á párt betöltötte vezető-iránvító szere­pét a társadalmi folyamatokban. Mindez helyes politikai orientá­ciót ad és jól mutatja a tovább­menetel fő irányát. A minősítés tehát az, hogy a dolgozó százez­rek Bács-Kiskunban is jó mun­kát végeztek, a fejlődés egyértel­műen dinamikus. Büszkék arra, hogy a Duna—Tisza közéhez kö­tődve. eredményesen vettek részt a szocialista építésben. Ezzel együtt fellelhető olvan vélemény, amely szerint megyénk több szempontból elmaradt a többitől. De mit nevezhetünk elmaradás­nak? Elmaradott az a terület, ahol nincs fejlődés, ahol nem él­nek jól az emberek. A mi me­gyénk . azonban magabiztosan és tervszerűért fejlődik. Persze van­nak dofgbk. Amelyekben hátrább vagyunk, mint más megye, és jó volna feljebb sorolni. De ezen Hajtóerő nem szomorkodni kell. hanem újabb terveket kell szőni, ami jobbá teszi az e tájon dolgozó emberek életét. Ugyanakkor van­nak dolgok, amelyekben nagyot léptünk előre. Például rendelke­zünk európai színvonalon dolgo­zó baromfifeldolgozó üzemmel, vagy a személygépkocsik létszá­mát tekintve Budapest és Bara­KONGRESSZUS nva után következünk. A valaha iparral szinte egyáltalán nem ren­delkező megye ma már több ter­melési értéket produkál, mint a mezőgazdaság, és a munkásosz­tály _a foglalkoztatottak abszolút többségét teszi ki. □ □ □ Tehát ma más helyzetben va­gyunk. mint az előző kongresszus idején, mint ahogyan más jellem­zőket fogunk feljegyezni öt esz­tendő múlva. Vessünk néhány pillantást az ellenforradalom utá­ni időszaknak a kongresszusokon is szereplő főbb kérdéseire. 1956 után a hatalom megszilárdítása, néhány év múlva a mezőgazdaság szocialista átszervezése, majd ké­sőbb a gazdaságirányítás mecha­nizmusának korszerűsítése és a világnézet formálásának tenniva­lói voltak előtérben. Most pedig ismét fel kell ismerni a szocia­lista építés történetiségében fo­ganva, a továbbmenetel igazi, va­lóságos kérdéseit. Csak egyet kö­zülük: a mezőgazdaság iparszerű termelési módszerének folyama­tos bővítése. S ezt is úgy foglal­ni terveinkbe, hogy az nem vala­hol az országban, hanem Bács- Kiskunban valósul meg. S ebből nyomban következik az, hogy mindennek amit ezen a vidéken tervezünk — teszünk, le­gyen sajátos arculata, ami lényegében az itt meglevő feltételekhez való igazodást jelenti. A párt általános politikája feltételezi a helyileg sa­játosat, sőt az országra szabott politika tételeinek jól adaptált helyi végrehajtása min­denképpen erősítője az általános politikának. □ □ □ Mondottuk, ..hogy több éves munkánkat az eredmények jel­lemzik, de vannak gondjaink is. Ezt úgyszólván három évtizede ismételjük. Igen, most is vannak, és — nem mondhatunk mást — lesznek is gondjaink, ezek azon­ban már nem ugyanazok, hanem másként jelentkeznek. Azzal együtt, hogy a szocializmus pozí­ciói a korábbinál lényegesen erő­sebbek, s fontos, pozitív előjelű változások születtek, mégis ezen a talajon a további munka az ed­diginél még bonyolultabb.. Tehát nem lehet és. szabad illúziókban élni. A holnap mindig új tenni­valókat tartogat, de azok megol­dása ugyancsak újabbakat ter­mel. Tehát sem vége sem hossza a tennivalók egymásba ölelkező folyamatának A kommunisták számára na­gyon fontos a szocialista építés során jelentkező ellentmondások értelmezése és kezelése. Marx szerint a társadalmi-gazdasági ala­kulat nem valami merev dolog, nem „szilárd” kristály, hanem át­alakulásra képes és mindig az át­alakulás folyamatában levő orga­nizmus”. Ezért a mindenkori tör­téneti fejlődési szakasz, állapot lényegének és alapvető jegyeinek pontos meghatározása döntő fel­tétele a párt sikeres ténykedésé­nek. Ez adhatja csak meg az esz­közét annak, hogy feloldódjanak a szocializmus ellentmondásai. Ezek az ellentmondások nem szükségszerű. változtathatatlan rosszat jelentenek, hanem a tár­sadalom fontos hajtóerejeként léteznek. A klasszikusok hangsú­lyozzák az ellentmondások egye­temességét. Az ellentmondások egyetemességéből és hajtóerő-jel­legéből adódik, hogy az ellent­mondások a szocializmusban is teljesen normális jelenségek. A fő probléma abbán van. hogy a fejlődés hajtóerejeként használ­juk fel őket. Előbbre jutni, ez az emberi élet értelme és vezérlő elve. Mind­untalan felismerni és az előbbre- jutás szekere elé fogni ezt az erőt folyamatos munka és harc függvénye. E harc megvívása termi meg az ember permanens illlilli Szellemtelen szellem Mi szükséges a jó krimihez? Logikailag megfejthető talányos bűneset, ok és okozati összefüggé­sek szigorú hálójában ügyesen rejtőző indíték és tettes, a bűnö­ző parányi — ha ügy tetszik — szakmai hibáját felfedő, az első nyomtól következetes gondolko­dással a titok felpattintásáig elju­tó nyomozó. Csak ennyi és ez az „ennyi” nagyon sok. Az efféle művek iránt megnyilvánuló kö­zönségigény nyomására, sajnos, mind lejjebb csúszik a mérce. Kinyomtatják, eljátsszák, filmre veszik a krimi külsőségeit rosszul utánzó bárgyúságokat is. A Szellemes nyomozó ... szom­baton látott epizódjának az al­kotói talán nem is hallottak a műfaj szabályairól. Az esetle­gességek, a véletlenek taszigál- ták a cselekményt. A fegyelme­zett gondolkodást, a pontos meg­figyelésekből a körülményeket, az ismeretlen mozzanatokat kibar­kobázó észt csúfolta a „termé­szetfölötti” Hopkirk feltámasztása. Mindez szombaton főműsoridő­ben! A kis, többször ismételt versi­ke szerint, ha napkeltéig nem tér vissza a tisztességes holt a sírjába, száz évig kísért. Sajnos, „hősünk” is közéjük tartozik. Fé­lek, hogy ha sokszor föltűnik a „fényládán”, eladom a készüléket. Az ember teremtő kedvét dicsérő elektronikus technika még tré­fás formában se bosszantson ilyen túlvilági figurákkal. Randall tanácsára én is biztat­tam, hogy „rükwerzben” közle­kedjen. Hiába könyörögtem, nem nyelte el az Oretta. Más csudás dolgok is akadtak a „szellemes” bűnügyi komédiában: a tíz méter előnnyel startoló Randall urat képtelen volt utolér­ni a teljes sebességgel robogó gépkocsi. Emberek az embertelenségben A Hazánk Magyarország soro­zatban is helyet kaphatna a pén­tek este sugárzott Gettó című történelmi dokumentumfilm. A fasizmus szörnyűségeit, az el- embertelenedés iszonyú bugyrait mértéktartó, tényközlő stílusban Idézte a kitűnő Oláh Gábor, aki a Lánchíd robbantásáról készí­tett művével igazolta, hogy döb­benetesen ráérzett a gyermek­fejjel átélt kor lényegére. Már-már azt kell mondanom, hogy szenvtelen tárgyilagosság­gal sorakoztatta a személytelen hatalom akaratából nyomorúsá­gos halálra szánt sok tízezer ember szenvedéseit, megaláztatá­sát. A rendező megtalálta azokat, akik nem törődtek bele „a meg­Boldog boldogiak Kis József rendező és Völgyi stván operatőr feltehetően má­juk is jól szórakoztak a tévé jó­soltából most már nevezetes ooldogi lakodalmon. A múlt és elen, a régi szokások és a mai változtathatatlanba” és menekü­lésükhöz találtak a megfélemlí­tett lakosság között is szövetsé­gest, embereket az embertelen­ségben. így volt hűséges, pontos és az emberiségben vetett hitün­ket a tisztességes magatartásé emberek jó példájával tápláló, ez a témához illően bánatszürke, jajfekete, szépen fényképezett film. Üzenete: Soha, soha gettót, a tömeges jogmegvonás bármilyen, rendeletekből vagy szögesdrótból eszkabált poklát. Legyünk em­berek, ezt sugallta, hirdette, kö­vetelte a budapesti gettó felsza­badításának 30. évfordulóján be­mutatott film. életstílus kettősségét jól érzékel­tette az Örökség sorozatban vetí­tett ízes, természetességével, a mai falu kettősségének megörö­kítésével ható film. Heltai Nándor • A szakszervezet központja a fővárosban. Carlóval Dessiében ismerked­tem össze, méghozzá annak a napnak az estéjén, amikor a fő­városban, a szakszervezet szék­házában eldördült a katonák fegyvere, s a helyszínen két sebe­sült és egv halott maradt. A ka­tonák tüntetésre készülődő mun­kásokra lőttek. Carlo a történ­tekről nagy hangon, olaszos tem­peramentummal számol be a Touring Hotel fehér lakóinak, amelyet szintén olasz, egy hatvan év körüli, egyedülálló nő dirigál. Igaz: Dessiében olasz vezeti a garázst, tálján a villamos szak­ember, és a nyolcvanezres város egyetlen vízvezeték-szerelője is Itáliát vallja hazájának. Nem mondhatni, hogy dúsgazdag em­berek, de az etiópokhoz képest van mit aprítaniuk a tejbe. Car­lo nem illik közéjük, ö az Addis- ban székelő Ethiopian Construc­tion Enterprise LTD magántár­saság egyik vezetője. Ügy ke­rült ide, hogy elvállalta annak az útépítésnek a gépi munkála­tait, amely nyugatnémet irányí­tással és nyugatnémet pénzből folyik. Egyszóval: vállalkozó. A hetven kilométeres útszakasz, amely a tartomány központjából a még teljesen elzárt területekre vezet, jó kis üzlet. Különösen, ha számba vesszük, hogy mostanság a változások következtében kissé meggyérültek a nagy beruházá­sok, ilyen időben egyenesen is­ten áldása. — Most megkapták a maguk leckéjét! — harsogja. — Az em­ber maholnap nem boldogul ve­lük, úgy kinyílt a szájuk. Mi van e gyűlölettel vegyes káröröm mögött? Carlo rögtön­zött előadásából kiderül, hogy ő is azért járt a CELU-ban, mert el kellett rendeznie bizonyos dolgokat, magyarán szólva: egyezkednie kellett a munkások­kal. Mostanában elég gyakoriak az efféle jelenetek. Amikor mun­kások ülnek munkaadókkal szemben, és hevesen vitáznak. A vita pedig többnyire abból fa­kad, hogy régebben nem ismer­vén jogaikat, a dolgozók min­den feltételt elfogadtak, most utólag kiokosodván, munkaadó­iktól bizonyos juttatásokat, ked­vezményeket követelnek. És nincs igazuk a munkások­nak? — vetem közbe, mert úgy alakul a társaság, hogy neken) is megvan a lehetőségem a bele­szólásra. Előfordulhat, hogy igen. De általában nincs. A szerződések a hibásak. Nem elég világosak és pontosak, mondja kicsit sze­lídebben Carlo. Aztán táskájához nyúl, kinyitja. Meglepetésemre a kétkötetes Code Civile-t, polgá­ri törvénykönyvet veszi elő és egy szerződésvázlatot. — Most szerkesztem. Itt minden pont mellett ott áll majd a megfelelő paragrafus száma is. Akkor az­tán nincs vita. Vagy ha mégis — és erre táskájá mélyéből előhúz egy hatlövetű amerikai lőfegy­vert élesre töltve — akkor... Persze a vállalkozóknak rava­szabb módszereik is vannak, hogy a szerintük vérmes követe­léseket támasztó munkásokat kijátsszák, hogy védekezzenek ellenük. Például: nem alkalmaz­zák őket folyamatos munkavi­szonyban; csupán egy-egy alka­lomra fogadják fel őket egy bi­zonyos időszakra, néha mindösz- sze néhány órára. így azután nem kell tartaniok a jogtól. Persze megtehetik ezt is, mert Etiópiában a munkaalkalom, sajnos, igen ritka. Egyetlen újsághirdetésre — segédmunkásként két dolgozót felveszünk — a megjelölt mun­kahelyen csaknem százan álltak sorban ... Kényszerű kiszolgálta­tottság ez, szorításából nehéz szabadulni. Az új katonai veze­tés intézkedett ugyan, hogy csak indokolt esetben lehet munkáso­kat utcára tenni. De így is, mondvacsinált okokból, sajnos, sokan a munkanélküliek sorsára jutnak. Etiópiában ma a szakszerveze­tiek becslése szerint körülbelül nyolcmillió embernek nincs ál­landó munkája. Ismeretségünk másnapján Car­lo meghív, nézzek körül kint az útépítkezésen. Az út csodálatos vidéken halad keresztül. Már jól bent járunk Wollóban, harminc kilométerre Dessiétől, amikor váratlan akadály kerül utunkba. Carlónak meg kell állnia. Az út közepén három fiatalember. Ing­ujjban. Egyiknek a hátán kis ba­tyu botra akasztva, a másik ko­pottas barna bőröndöt tart a kezében, a harmadiknak egy sportszatyor a vállán. Öltözetük­ből ítélve diákok lehetnek, akik Dessiéből igyekeznek hazafelé falujukba. Állnak az út közepén mozdulatlanul. Ahogy nézem őket, úgy festenek ők ott hár­man, barna testükön fehér ing feszül (vigyázat, az etiópok nem négerek!) mint mesebeli szegény- legények. akik hosszú vándorút­ra keltek. — Mit álltok itt? — szól Car­lo hozzájuk. Nem túl hangosan, inkább foghegyről. De ők nem mozdulnak, csak néznek merően szembe velünk. Közben az út két oldalán érdeklődő útépítő se­gédmunkások jelennek meg. És parasztok, akik itt tettek-vettek a közeli kukoricásban. — Na, mi lesz? — s Carlo hangjában már türelmetlen ide­gesség vibrál. — Odébb! — kiált hangosan és ingerülten. Mire a középső se nem hal­kan, se nem hangosan, de eltö­kélt hangon és magabiztosan: — Ez a mi földünk, ez a mi or­szágunk. — S egy szóval sem mond többet. — Na és? Én meg építem a ti országotokat! — vágja oda Car­lo, s minthogy a diákok erre sem mozdulnak, gázt ad, ránt egyet a kormányon, s az út szélén áll­dogáló munkások riadtan ugra­nak félre. Kicsit lecsillapodván a jelenet után megkérdem Cár­iétól, mondja, mit kapnak ezek az utat építő munkások? Napon­ta 90 centet. (A 90 cent 6—8 fo­rintnak felel meg.) Még szeret­ném kérdezni, hogy ő mennyit keres ezen az üzleten. De érzem, hiábavaló lenne a kérdésem. Valkó Mihály (Következik: Vasárnapi ebéd Addisban) Etiópia ébren Carlo, a vállalkozó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom