Petőfi Népe, 1974. december (29. évfolyam, 281-304. szám)

1974-12-11 / 289. szám

1974. december 11. • PETŐFI NÉPE • 3

Kritikusan, önbírálattal

Négy év számvetése a Volán Il-es pártalapszervezetében

A napokban tartotta beszámoló közgyűlését a 9-es számú Volán Vállalat Il-es pártalap- szervezete, amelynek tagjai a műszaki szakszolgálatból kerülnek ki. zömében autószerelők, mérnökök, technikusok. A párt- aiapszervezet nem túl nagy lét- , számú, de négy éven át munkáját jól végezte. Segítette a gazdasági vezetés célkitűzéseit, helyesen igazodott el- politikai és gazdasági kérdésekben. Miután az alapszervezethez főleg fizikai munkások tartoznak, a fő figyelmet a munkások anyagi, szociális, kulturális helyzetének javítására fordította. A kommunisták következetesen végrehajtották a saját és a felsőbb pártszervek határozatait, jól mozgósították a pártonkívülieket is a . vasárnapi műszakokra, társadalmi munkára. A négy évről szóló, majdnem húszoldalas, igen alapos, önkritikus beszámoló valamennyi részletével szükségtelen foglalkozni, de azzal mindenképpen. amely a kommunistákon kívül a pártonkívülieket is nagyon érdekli: a munkahelyi közérzettel, az üzemi demokráciával, a szociális ellátottsággal, a bére- - zéssel, az anyag- és szerszám- ellátással.

A beszámoló jól érzékeltette, hogy 1972 óta a munkások személyi jövedelme — a 44 órás munkahét bevezetése ellenére — évenként mintegy 2,1 százalék- kai emelkedett, Sajnos, a munkaidő-csökkentést nem követték szervezett intézkedések, ezért növekedett ■ a túlórák száma. Ezen a gondon úgy próbáltak segíteni, hogy a szabadnapokat hétfőre csoportosították át, ez azonban a dolgozók körében elégedetlenséget váltott ki. Később a szabad szombaton próbálták túlórában pótolni a lemaradást, de ezt a kollektív szerződés nem tette lehetővé. A pártszervezet kommunistáinak javaslatára végül is megszűntek ezek a túl- órázási gondok. A jó munkahelyi közérzethez tartozik egyebek mellett az is. hogyan részesednek a dolgozók lakásépítési kölcsönben. 1 Az utóbbi két évben — annak ellenére, hogy az igényeknek 60—70 százalékát tudták kielégíteni — a fizikai dolgozók aránya ebben a vonatkozásban kedvezően * alakult.

A vállalat fenntartási és ipari osztálya rendszeresen megtartja .^.j.tefiweiási, tanácskozása-,; ,lwi«stTiji#ríjj|i(,W a beszámolóból* '—, de a munkások nem minden esetben kapják meg a választ a feltett kérdésekre, s ez később passzivitást eredményez. Hasonló a helyzet a nagyobb döntések meghozatala előtt, ugyanis nem kérik ki a dolgozók véleményét. Jelentős gondot okoz, különösen a kisebb szolgálati helyen,, a megfelelő szociális ellátottság biztosítása. A dolgozók javaslatát felkarolva, az elmúlt év utolsó negyedében hat mos- dókontéhert állítottak fel Kiskunfélegyházán, Kiskunhalason, Kiskőrösön, Tiszakécskén és Jánoshalmán. Kecskeméten a százszemélyes szociális létesítmény és a harmincszemélyes ‘munkás- szállás épült. Megvalósult ezenkívül az orvosi rendelő létrehozása, s 26 óvodái korú gyermek elhelyezése. Ez kétségtelenül jelentős eredmény, azonban hiányos továbbra is a nők munka- körülményeinek javítása, az egészségügyi és szociális létesítmények fejlesztése. Ezt a párt- alapszervezet már a múlt évben is hangoztatta.

Szólt a beszámoló a különböző műszaki fejlesztési gondokról, a műhelymunka színvonalának javulásáról, a munka- és üzem- szervezés helyzetéről.

Érdemes idézni ezzel kapcso- ' latosan a hozzászólásokat. „A mi munkánkban csak látszólagos dolgok vannak, ugyanis 100—110 gépkocsi megy át a műhelyen.

A műhelybe beépített műszerek, melyek a hibák felkutatását szolgálják, több mint két hónapja ■ nem működnek. Éz • idegesíti a dolgozókat, mert csak követelnek tőlük, s nincs biztosítva a munka lehetősége’.’ — így az egyik hozzászóló. „Tarthatatlan a helyzet az ipari tanulók vonatkozásában — így a másik —. hiszen nem teremtik meg számukra a tanulási lehetőséget, s a »felszabadult autószerelő ipari tanulók még az autók alkatrészeit sem ismerik.” Az egyik garázsmester kijelentette: „Sokkal jobban kellene ellenőrizni a munkahelyeket, mert felelősségre vonunk embereket, hogy oktalanul mozgatják a gépkocsikat, de a vállalat vezetése ehhez nem ad külön embert. Ha el akarjuk végezni feladatainkat, már eleve szabálytalanságot kell elkövetnünk.”

Tovább lehetne idézni a felszólalásokat. amelyek kifogásolták a munkafegyelem lazaságait, a vállalat telephelyén levő zsúfoltságot, a munkahelyen történő szeszesital-fogyasztást. A műszaki szakszolgálat vezetője is szót kért. Maga is elismerte, néhány esetben elhanyagolták a pártalapszervezet és a gazdasági vezetés közötti kapcsolatot, s ez tulajdonképpen nehezíti a munkát.

A vita, a négyéves munka alapos és mindenre kiterjedő megtárgyalása lehetőséget te- remtett a Il-es pártalapszervezet vkommunistáinak arra, hogy i az általuk észlelt vagy okozott hiányosságokat feltárják, s határozatukban ezeknek a megszüntetését javasolják. A termékeny vita jó hatásai nyilvánvalóan később érvényesülnek, hoznak majd gyümölcsöt. ' Az eredmények összegezése és a hiányosságok feltárása azonban már önmagában is megmutatja az utat, hogy milyen feladatokra keli összpontosítania a Il-es pártalapszervezet kommunistáinak az erőt. Gémes Gábor

Közhely számba megy már, de mégsem felesleges újból leírni, hogy Kecskemét hónapról-hónap- ra új arcot ölt, fejlődik korszerűsödik, szépül.” Az égbe szökkenő épületek mellett nem kevésbé szolgálják a csinosodás ügyét a zöldterületek, parkok, fák, virágok. Most, az év utóljához közeledve arról beszélgettünk Pólyák Péterrel, a városi tanács kommunális költségvetési üzemének vezető főmérnökével, hogy a parképítésben, a fásításban mit változott az idén városunk arculata.

mely munkák tartoznak még az

1974-es év eredményei közé?

— Különös gondot fordított üzemünk, a városi tanáccsal egyetértésben, az őszi fa- és cserjeültetésekre. Így a Budai kaputól a Szegedi út torkolatáig cserjékkel szegélyeztük az E—5-ös főútvonal átmenő szakaszát. Az őszi program keretében 2100 facsemete — többnyire platán, hárs és juhar —.15 ezer. különféle díszcserje és mintegy 300 örökzöld díszfa került Kecskemét parkjaiba. közterületeire. Mindent egybevetve, több mint 300 ezer fo— A legnagyobb munkáink a Széchenyivárosban voltak: a tízemeletes házgyári épületek környékén, továbbá az Irinyi utca— Akadémia körút sarkán. De hasonló környezetszépítő tennivalókat végeztünk a Széchenyi-sétá- nyon. a hunyadivárosi iskola parképítése során, vagy az új művelődési ház előtt.

Az üzemi kollektíva, illetve szocialista. brigádjaink felajánlása értelmében még ez évben befejezni szándékozunk az Április 4. téri parképítést, szoros együttműködésben társüzemünkkel — az építési költségvetési üzemel —, amelynek dolgozói a burkolás munkáit vállalták, s a leendő fel- szabadulási emlékparkhoz a termőföldről is ők gondoskodtak.

Említsük még meg a mesterséges termékenyítő állomás megrendelésére létesített parkot, amely .nemcsak. :L. a városképet emeli.;, hanem a ^szomszédos. szó? ciális Otthon ípiihénSpartejanák a kiegészítéséül is szolgál.— Hozzávetőleg milyen nagyságú összességében az idén létrehozott új parkterület?

— Jóval több. mint 50 ezer négyzetméter. Ezenkívül azonban a fenntartási munkák is jelentősek. amelyeket egyebek közt a le- ninvárosi lakótelep parkjaiban, a széchenyivárosi I—II—III-as tömbök környékén, illetve a Kada Elek utcai, Dózsa György úti sávparkokban végeztünk el.

— Az eddig említetteken kívül

rint értékű fával és cserjével gazdagodott városunk a most búcsúzó esztendőben. S talán nem ünneprontás. ha itt és most újból arra hívom fel a figyelmet, hogy a komoly anyagi áldozatokat jelentő munka fejében az eddiginél is több társadalmi segítséget, a fák, cserjék, védelmét, kímélését. megbecsülését kérjük és várjuk.

— Kik segítettek a hivatásos üzemi kollektívának a feladatok végrehajtásában ?

— Dicséretre méltó társadalmi segítséget kaptunk a többi közt a VIDIA Kereskedelmi Vállalat dolgozóitól, akik közül nyolcva- nan szabad szombatjukat áldozva fel. ültettek fákat, rendezték a parkot a Leninvárosban. A Hösz- szú utcai Általános Iskola tanulói a vasútkertben. a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola növendékei pedig a tanulóhelyüket övező zöfd ■ téfüíéf-réfiSbetétéléh1 góSkcrdtaK.

— Végezetül: milyen előzetest közölhetnénk az 1975-ös tennivalókról?

— Az akció a tavasszal természetesen folytatódik. A szükséges fák és cserjék rendelkezésre állnak. de az eddig is tapasztalt, munkákat jól kiegészítő társadalmi segítséget továbbra sem nélkülözhetjük. A jövő évi feladatok nyitánya egyébként a ..Hunyadiváros újonnan beépült lakóterületeinek fásítása lesz.

J. T.

Jutalomlevelek

/

tt feküsznek előttem \ az asztalon. Van közöttük'díszes bélelt borítékos, és egyszerű postai levelezőlap. Az egyiket géppel címezték, a másikra akkora ákom-bákom betűkkel rajzolták fel a nevemet, hogy nem nehéz hozzáképzelni a levélíró arcát sem. Ráncos, öreg arc, sok- dioptriás pápaszemmel, amely felnagyítja, a fáradt, meggyengült szemmel már alig észrevehető dolgokat. Mi tagadás, szeretem ezeket a leveleket és szeretjük valamennyien, akiknek az a mesterségük, hogy éppen a * betűk segítségével keressenek érintkezést az élet hívószámán nehezen vagy könnyen elérhető emberek ezreivel.

■ Az újságíró egyebet sem tesz, mint bekapcsolja a vonalba, a maguk panaszával, örömével, gondjával, bajával nála jelentkező, vagy általa megkeresett embereket, és sorsukból annyit hoz nyilvánosságra, amennyi fontos és új vonásokkal gazdagíthatja az egyéni portrékból kikere- kédő társadalmi összképet. A láthatatlan közvetítő szerepét tölti be,’ a jelzéseket kibocsátók > és befogadók között, ugyanakkor azért is felel, hogy ezek a jelzések őszinték, igazak, s használhatóak is legyenek.

"\fem védeni szeretném a 1 » „mundér becsületét", de talán ez a legnehezebb. A kiválasztás, vagy a teljesség meg- csillantása egy párbeszéd tükörcserepében, több ezer ki sem mondott kérdés megfogalmazása, egy futó és, mégis sorsdöntő találkozásban, a változások sokszor alig észrevehető, mégis markáns rajza egy falu. vagy egy munkája, jövője fölé hajoló ember arcában.

Előfordul, hogy az események szorítása nem engedi túl közel az újságírót, a hétköznapok egyszerűbb és sokszor szemérmesen elrejtőző témáihoz, ideje sincs rá mindig, hogy azzal foglalkozzék hosszan és behatóan, ami közelebb vinné a mindennapok valóságához, az emberekhez. Az is megesik, még a legjobbaknál is, hogy az anyaggal nem tud mit kezdeni. A gyönyörű gondolatokat életrehivó interjú közhelyekre esik szét, a személyes találkozás sistergő izgalma kialszik a ■papíron, és az, újságíró, aki már dz11 Üjjaíban érezte a megmintázd^h.8 anyag mindén kis domborulatát, végül is kiizzadja magából, nem az eleven modell színes, izgalmas képét, hanem anak gyenge, vértelen másolatát.

Az újságírói remeklés nem elhatározás dolga. Az élet változásainak, ízeinek, színeinek a visz- szaadása, a napi hírek, tudósítások, beszámolók rutinfeladataiba beágyazva, nemcsak fegyelmezett, figyelmes munkát kíván — azt is! —, hanem ezenfelül

az átélés magasfeszültségét. Ah-- hoz, hogy ez létrejöjjön sok minden szükséges, legfőképpen az a tudat, hogy értelmét lássuk felfokozott igykezetünknek, érezzük, hogy az olvasók ezt el is várják tőlünk, s ha kell biztatnak. bírálnak, vagy segítenek.

Hát ezért olyan fontosak ezek a szerkesztőségi postával beérkező levelek, amelyekből buzdítást, útmutatást olvashatunk ki és még akkor is, ha nem mindenben értenek egyet velünk.

szoknak az érdeklődését ta- ||l núsítják, akiket képviselünk, akikért egyáltalán tollat. veszünk a kezünkbe. Sokszor az idő nem engedi meg, hogy valameny- nyire válaszoljunk, meg aztán, aki írással keresi a kenyerét, az hadilábon áll a levelezéssel.

De a neki címzett leveleket elteszi, őrzi, nagyobb becsben tartja, mint ifjúkora legféltet- több szerelmesleveleit. Vannak mesterségek, foglalkozások, ahol pénzben szokás meghálálni a munkaköri kötelesség teljesítését. Az újságírás, szerencsére — nem tartozik ezek közé. Igaz, mi nem vágjuk fgl a beteg hasát, legfeljebb a káros közéleti tüneteket próbáljuk, több-kevesebb sikerrel, eltávolítani. Recepteket sem adunk, csak esetenként önbizalmat, az elismerő szavak serkentő hatású gyógyszerét.

Mindezekért nem jár külön hála és kézzelfogható elismerés. De a levelek nem kerülnek semmibe és mégis mindennél értékesebbek, mert a feladókat nem kötelezte senki és semmi a megírásukra. Tollat vettek a kezükbe, mert csordultig telt a szivük, vagy mert úgy érezték, hogy a cikk teljességéhez az ő véleményük is hozzákívánkozik, s ezzel talán már le is rakták egy következő újságcikk alapjait.

De, ha csak arról írnak, amiről a 73 esztendős kecskeméti Csedő Zoltánná, hogy egy riport elolvasása hirtelen felszakította benne a rég. elmosódott, elfelejtett emlékeit és újból átélte a régesrégi nyár gyönyörűségét és a rémületet, amit akkor érzett, amikor a föld megmozdult alatta, — ez is jutalom! Azt jelenti: mégsem dolgozunk hiába. Segítünk emlékezni az embereknek és.mé^gpf^fig,,emlékeztetjük őket árra is,, ami előttünk áll még, és “megvalósítása rajtuk múlik!

rjoau valóban elértük-e a

” célunkat, azt egyedül tőlük tudhatjuk meg. A leveleikből. Ezért olyan becsesek valamennyiünk számára, ezek a kézzel rótt, vagy géppel lekopogtatott üzenetek. A mi szakmánk megbecsülését és fontosságát bizonyítják. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az újságírói pálya legérdekesebb és leghasznosabb ajándékai.

V. Zs.

A barátságvonat utasai

A Vlagymir-hegyen

Kijev legősibb és legmagasabb részén vágyunk. A kékesszürke, széles Dnyeper lomhán kanyarog alattunk. Nem messze tőlünk Vlagyimir 25 méter magas szobra. Lent a vízen lassan úsznak a hajók. A folyó túlsó partján, nyolc kilométeres park után. új lakónegyedek.

Az egymillió-háromszázezres lakosú Kijev a Szovjetunió egyik jelentős ipari és kulturális központja. Fekvése — ezt többen is., észreveszik — hasonlít Budapestéhez.

Amikor az Inturiszt kedves munkatársai szóbahozzák, hogy itt nagy szerepe volt a magyar internacionalistáknak a polgár- háború idején, sorainkban érthetően nagy az öröm. Valaki megjegyzi: ő olvasta Zalka Máté könyvét, amelyben azokat az eseményeket írja le. A címe: A bolygók visszatérnek.

Utcák, terek, parkok

Semmi nem kerüli el a figyelmet; Szkíta bálványszobrok egy parkban, útban a Szofija-szé- kesegyház felé. Amikor végre előttünk van a hatalmas épület, az óriási gesztenyefák, alatt megállunk egy percre. Kísérőink egy óriási lovasszóborról beszélnek. Az ukrán nép egyik büszkeségét, Hmelnickijt, a hős szabadságharcos vezért, a lengyel elnyomás alól való felszabadulási harcok vezéralakját ábrázolja.

Egy furcsa — és hatalmas _— piros .színű épület előtt megállunk. Ez a Sevcsenkóról elnevezett Állami Egyetem. Huszonegyezer hallgató készül falai

között az életre. Ezerkétszáz külföldi diák is van itt, hatvannyolc országból. Ebben a városban tizenkilenc főiskola van. Érdemes ide. írni, hogy 1917-ben Ukrajna lakosságának háromnegyed része analfabéta volt.

És a parkok! Mennyi, de menynyi fa, virág, bokor mindenfelé! Mesélik az itteniek, hogy az új városrészek közé több kilométer átmérőjű erdőket, parkokat varázsolnak.

Az Ismeretlen Katona sírja

A Dicsőség-park előtt megáll egy taxi, s talpig fehérben a menyasszony, mellette a vőlegény és a két tanú. A lehulló, sárga levélözönben kedves ez ,a kép. Kattognak a fényképezőgépek. Egy széles, hosszú lépcsősor végében magas márvány obeliszk; alatta az Ismeretlen

Katona sírja. Felette örökmécses, s lentről zeneszó. És virágerdő: a szeretet és kegyelet csokrai.

Olvasom a szöveget: „Nyevi- domomu Szoldatu.” Áramlik a tömeg a széles lépcsősorokon, kétoldalt impozáns, fehér oszlopok, virágok. És az ifjú pár tiszteleg némán, az Ismeretlen Katona sírja előtt, a bátorság és a hősiesség előtt. Megfogadják magukban, hogy a vérüket hullajtott hősökhöz méltó életet élnek. Szép — immár az egész országra kiterjedő szokás ez.

Szavak a szenvedésről

Miközben ide-oda szalad velünk az autóbusz, alkalmunk van ezzel a gyönyörű várossal ismerkedni. Látjuk a hatalmas méretű építkezéseket, agyunkba véssük a beszédes adatokat a

fejlődésről, s arra figyelünk fel, hogy sokszor hangzik el szomorú mondat a múltról.

„Ez a városrész itt teljesen a földig volt lerombolva...” Valaki ezt súgja: „Hihetetlen, hisz milyen szép minőén!” Igen: csodát tesz az emberi akarat. Azután: „Ebben a táborban, ami ezen a helyen állott, hatvannyolcezer fogoly szenvedett.’’ Később — mert elakadt bizony egy percre a szó — hozzáteszik: „Itt senki sem maradt életben...”

Azután az ilyen döbbenetes mondat: „Hatszáznyolcvanhét

napig tartott a ‘megszállás.”

Nyolcvannyolc templom

A lavra szó a pravoszláv egyházban a legnagyobb kolostorok elnevezése. Annak idején évente százezernél több zarándok kereste fel az itteni barlangkolostort, s a nagy ünnepek alatt hatalmas tömegek tanyáztak itt az udvarokon a megtisztulás reményében. Mégis, elsősorban az erőd szerepét töltötte be a kolostor a keresztény—muzulmán határvidéken. Alinak még a véres időket látott, hatalmas várfalak.

Egy olyan templom alatt vázét be a főbejárat, amelynek falait régi jobbágyművészek alkotásai díszítik. A nyugodt hangulatú, hosszú udvaron száz-, kétszáz éves vagy ennél is idősebb gesztenyefák. A szemerkélő esőben is csillognak az aranykupolák. A kolostor roppant területén összesen nyolcvannyolc templom áll; megannyi gyönyörű értéke az ukrán művészi építkezésnek.

Kétszáz város és falu, s ösz- szesen nyolcvanezer jobbágy tartozott ide egykor; a papok fényes gazdagságához a cárok sem mertek hozzányúlni. Kivéve Nagy Katalint, aki alaposan megnyesegette a papok anyagi hatalmát.

Vádolnak az üszkös falak

Miután megcsodáltuk az óriási harangtornyot, megismerkedtünk a régi nyomdával, gyönyörködtünk az ukrán világi építészet apró házainak hosszú soraiban, egyszerre megfogott bennünket egy lehangoló látvány. Előttünk a világ egykor egyik legszebb és leggazdagabb templomának az Uszpenszkij-székesegyháznak a falmaradványai. Sajnos, „alapos” munkát végeztek Hitlerék 1941-ben: csak mutatóban maradt ebből a lenyűgözően pazar és kincsekkel megrakott műemlékből.

Itthagyták az új élet építői e falakat, hogy vádolják a barbárságot.

A lengyelpárti Mazepa hűtlenségét igyekeztek leleplezni

I. Péter cár előtt az oroszbarát főurak: Vaszil Kocsubej és Ivan Iszkrá. De az áruló tőrbecsalta őket, és meggyilkoltatta. Az ő sírjuk is vádol itt az egyik csendes udvaron. Puskin is írt róluk a Poltava című elbeszélő költeményében.

Cellák a föld alatt

Lenn a mélyben kanyargó folyosók. Valamikor — századokon át — a szerzetesek lakóhelyei. Épp hogy elfér az alacsony és keskeny „utcákban” a látogató. Kétoldalt tenyérnyi cellák. Ezekben a bebalzsamozott papok holttestei. Az egyik közülük a magyar származású Magyar Mózes volt.

Látunk olyan befalazott apró cellákat is, melyeken csupán egyetlen nagyon parányi ablakocska van. Akkorák, mint két tenyér egymás mellett. Akik ezekbe befalaztatták magukat, a külvilágtól teljesen elzárkózva szentelték hitüknek hátralevő életüket.

— öngyilkosság volt — súgja előttem valaki.

A mongol vendég

A barlangkolostorban, ahol valamicskét tágasabb volt a hely, s néha egymásra is vethettünk egy-egy pillantást, feltűnt nekem egy alacsony, sárgás arcú férfi. Megnézett mindent aprólékosan, mintha el akarná raktározni a látnivalókat, hogy otthon elmesélhesse.

Miután újra a föld felett vagyunk, az egyik nagy fákkal körülvett téren odamentem hozzá. Oroszul szót váltunk. Megtudtam, hogy a fia és a lánya Kijevben tanul. S ő Mongóliából meglátogatta őket: Felírom a nevét és címét. Zsanszabin Oszor — így hívják. Bolti eladó, kereskedő. Megígérem, hogy küldök majd fényképet, amit csináltam róluk.

A búcsúzáskor sokáig rázzuk egymás kezét. Varga Mihály (Folytatjuk)

O Zsanszabin Ostor, a mongol vendég.

9 Kijevben találkoztunk az ifjú 'párral

A városszépítés eredményei

Becsüljük meg a fákat, cserjéket!