Petőfi Népe, 1974. november (29. évfolyam, 256-280. szám)
1974-11-19 / 270. szám
2 • PETŐFI NÉPE • 1914. november 19. Véget ért a DlVSZ-közgyűlés Egyhetes tanácskozás után Várnában befejezte munkáját a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség kilencedik közgyűlése. A vasárnap délutáni záróülésen a küldöttek egyhangúlag megszavazták a közgyűlés dokumentumait, s elhatározták. hogy a XI. VIT-et Havannában rendezik meg. (MTI) Aknamentesítés a Szuezi-öbölben ' Alekszandr Apollonov első osztályú kapitány a Trud című lap tudósítójának adott. vasál nap megjelent nviUllkozulábon kijelentette: — Szabad az út a Vö- ros-tenginői a S/.ue/í-csatornára. Már 52 nagy tonnáimdalmű hajó, köztük több taftálvhajó áthaladt a Szuezi-öblön.* Ili.'iá nogyzetmér- föklnvi területet mentesítettünk az aknáktól. Több tucat aknát szedtünk fel é,s robbantottunk fel. Az almaszedésnél alkalmaztuk a biztonsági intézkedések egész komplexumát, hogy kizárjunk minden véletlen balesetet. Sikerül-c a kormányalakítás? Sorsdöntő tanácskozásra ült össze hétfőn a kereszténydemokrata párt vezetősége Rómában: Határoznia kell. hogy megadja-e hozzájárulását Aldo Moro kormányalakításához. vagy sem. Moro kijelölt miniszterelnök hosszú előzetes tárgyalások után ún. „egyszínű” kereszténydemokrata kisebbségi kormány alakítására tett javaslatot. (MTI) NSZK-fegyverkezés, Hans Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter vasárnap Bonnban síkraszállt a NATO fegyveres erőinek további növeléséért és felszólította az Egyesült Államok nyugat-európai szövetségeseit arra. hogy ne csökkentsék fegyverkezési erőfeszítéseiket. Maid hozzátette: „Az NSZK 1974-ben többet fordít védelmi kiadásokra, mint bármelyik más szövetséges, az Egyesült Ál- ; lantokat kivéve. Ez vonatkozik mind védelmi kiadásaink abszolút összegére, mind pedig annak egy főre eső hányadára. (ADN) Meghalt az ír Köztársaság elnöke Szombaton éjjel szívroham következtében elhunyt Erskine Hamilton Childers, az ír Köztársaság elpöke. 69 éves volt. Az al- KQtóájíüM értelükében“áJ 11 hálá'láj.'' követő hatvári'ilfiaDofr1'öfeltH noK^ldsztásokáirí fcléní;xfortá%fi áfn országban. (URI, AFP, AP) 1 Gyomorrákos a miniszterelnök? * A francia AFP hírszolgálati iroda vasárnap „szavahihető pekingi értesülésre” hivatkozva Csou En-laj kínai miniszterelnököt állítólag gyomorrákkal operálták meg mintegy két és fél hónappal elzelőtt. Eddig nem hivatalos hírforrásokból úgy tudták, hogy a kínai miniszterelnök szív- bántalmak miatt szorul tavasz óta kórházi kezelésre. Csou En- laj gyengélkedéséről Kínában hivatalosan csak annyit közöltek, hogy a kormányfő kórházban van. Hétfőn délután ötnapos látogatásra a japán fővárosba érkezett Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke. Ford hivatalba- lépése óta első ízben utazik külföldre, és személyében először látogat amerikai elnök Japánba. Eisenhower tervezett tokiói látogatását ugyanis a baloldali tűn-. tetések miatt az utolsó pillanatban le kellett mondani. Az Egyesült Államok jelenlegi elnökének látogatását is sorozatos , tüntetések előzik meg a japán fővárosban. A japán rendőrség rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetett be, hogy megakadályozza az incidenseket a Ford- látogatás idején. Több mint 160 ezer rendőrt mozgósítottak és vasárnap razziákat hajtottak végre a tokiói egyetemeken, valájmint baloldali szervezetek központjaiban. A kommunista és ■ szocialista pártok által szervezett vasárnapi, megmozduláson több mint 80 ezren vették részt. A tűntél és jelszavaival egyúttal a japán kormány gazdasági és szociálpolitikája ellen is fordultak, tiltakozva az infláció, valamint a japán kormány egyes vezetőinek pénzügyi manőverei ellen. A mintegy 40 000 ember Tanaka miniszterelnök rezidenciája . elé, majd az amerikai nagykövetség épületér hez vonult. Tokiói jelentés szerint a nap folyamán más szervezetek tiltakozó megmozdulásaira is sor került. A békés felvo- ■ nulás résztvevői közül később egy kisebb csoport az amerikai nagykövetséghez vonult és ott összecsapott a rendfenntartó erőkkel. Az első jelentések szerint többen megsebesültek és egy személyt letartóztattak. Tekintettel a japán szélsőséges diákszervezeteknek a tokiói repülőtér körzetében rendezett tüntetéseire, az amerikai elnök megérkezésekor mellőzték az ilyenkor szokásos hivatalos fogadási ceremóniákat és Ford elnököt helikopterrel szállították a japán kormány vendégházába. A • Gerald Ford (balról a második), az Amerikai Egyesült Államok elnöke és Henry Kissinger külügyminiszter (jobbról a második) Tokióba érkezett. A repülőtérről a vendégek helikopteren a japán kormány vendégházához érkeztek. japán közvélemény csupán az úgynevezett nemzetvédelmi erők tisztelgő díszsortüzéből, illetve á televíziós közvetítésből értesülhetett az Egyesült Államok elnökének megérkezéséről. A repülőtéren nem volt jelen sem Hirohito császár, sem Tanaka miniszterelnök. A hivatalos fogadási ünnepségre kedden délelőtt kerül sor a, kormány vendégháza előtti téren, ahol az amerikai elnök Hirohito császár és Tanaka miniszterelnök kíséretében megszemléli • a japán fegyveres erők díszegységét, majd látogatást tesz a császári palotában. A tokiói véndégházat páncélkocsikkal megerősített rohamrendőrök ezrei■őrzik. Ford elutazása előtt adott rövid nyilatkozatában kifejezte azt a meggyőződését, hogy útja megfelel az Egyesült Államok nemPFSZ-képviselet Havannában Jasszer Arafat, a Palesztinái Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottságának elnöke Havannában szombaton sajtoltéi- kézleten kijelentette: a palesztin nai kérdésnek az ENSZ-közgvű-* lés 29. ülésszakán történt megvitatása úgy értékelhető, mint első lépés a palesztinai nép jogai nemzetközi elismerésének útján. Arafat nagy elismeréssel szólt arról a támogatásról, amelyet a szocialista táborhoz tartozó Országok nyújtanak a palesztinai népnek. Ennek kapcsán hangsúlyozta, hogy szilárdak és szüntelenül erősödnek a Palesztinai Felszabadítási Szervezetnek (PFSZ) a szocialjlsta országokhoz fűződő kapcsolatai. Jelenleg — mondotta Arafat — Izrael intenzíven készül egy új agresszióra az arab államok ellen, és ez nemcsak ,a közel-keleti népre, hanem a világbékére nézve is veszélyt jelent. Jasszer Arafat Havannában tárgyalásokat folytatott Fidel Castróval, a kubai ^forradalmi __ kormány elnökévá ’éá éhnek rán megállapodtak abban, hogy Kubában képviseletet létesít a Palesztinai Felszabadítási Szervezet. Arafat vasárnap befejezte négynapos kubai látogatását, és elhagyta a szigetországot. Hétfőn Algírba érkezett Jász- szer Arafat, a PFSZ Végrehajtó Bizottságának elnöke. Az algíri repülőtéren elhangzott rövid sajtónyilatkozatában Arafat kijelentette: Fidel Castróval és más kubai vezetőkkel folytatott tárgyalásai demonstrálták, hogy Kupa a legnagyobb barátsággal , és testvériséggel viseltetik a palesz- tani Pép, a palesztinai ügy iránt. „ALLAMl ELLENŐRZÉS ALÁ KELL VONNI A TŐKEMOZGÁST“ Cunhal emberségre szólít Hétfőn érkeztek meg Lisszabonba azok az Angolában letartóztatott portugál nagytőkések, akiket a gazdasági élet politikai céllal elkövetett szabo- tálásával vádolnak. Felforgató akciójukat a múlt héten vitték véghez^ amikor Luandában és Cabin- dában a portugál és a nemzetközi reakció fegyveres incidenseket és véres összetűzéseket provokált a gyarmatosítás felszámolásának megakadályozása reményében. A portugál demokratikus közvéleményt igen érdekli, vajon melyik országból származik a zsoldoskatona, aki Camindában egy kommandó élén a múlt héten megszállta Massabi helyőrségét és túszul ejtett portugál katonákat. Szárnítanak arra, hogy a brazzaville-kongói hatóságok kiadják a letartóztatott zsoldosvezért, csakúgy mint a magukkal hurcolt portugál katonákat. Lisszabonban rámutatnak, az Angolában történtek .azt bizonyítják, hogy helyénvaló volt a Portugál Kommunista Pártnak az az állítása, amely szerint a portugál és a nemzetközi reakció az utóbbi időben fokozta tevékenységét Angolában, Mozambikban és magában Portugáliában is, s kétségbe akarja vohni a dekblonializálás és a demokratizálás folyamatát. D/fint ismeretes, kommunista párt éberségre szólította fel a dolgozókat a portugál és a nemzetközi rekació fokozódó tevékenységével szemben. A Portugál Kommunista Párt után a kormány- koalíció másik két pártja, a szocialisták és a demokratikus néppártiak is siettek nyilatkozatot kiadni az országban kialakult helyzetről. A burzsoá demokratikus néppárt (PPD) zavart és nyugtalanságot keltő akciónak minősítette a kommunistáknak a. reakcióval szembeni éberségre intő felhívását és visszautasította a benne foglaltakat. A tőkés érdekeket kiszolgáló néppártiak ugyancsak ázzál vádolták meg a kommunista pártot és a portugál demokratikus mozgalmat (MDP— CDE), hogy „hivatalosan rémhíreket gyárt”. A kommunisták olyan gazdasági szükségintézkedések mellett szállnak síkra, amelyekkel megakadályozhatják Portugália gazdasági és pénzügyi helyzetének romlását és a lakosság reális szükségleteinek megfelelően fokozhatják a termelést — ebben foglalható össze annak a beszédnek a lényege, amelyet Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt főtitkára mondott vasárnap Lisz- szabon Alhandra kerületében ötezer hallgató előtt. Cunhal kijelentette, hogy halogatás nélkül állami ellenőrzés alá kell vonni a tőkemozgást, felelősségre vonva azokat, akik pénzt akarnak kicsempészni az országból. Támogatni kell mindazokat a portugál és külföldi vállalatokat, amelyek készek hozzájárulni az ország gazdasági fejlesztéséhez, beruházásaikkal növelik a termelést és a munkahelyek számát. Viszont meg kell büntetni a gazdasági élet szabotálóit és azokat, akik gazdasági hatalmi pozícióikat a demokratikus, rendszer ellen irányuló összeesküvésre használják fel. ^Sürgette, hogy az állam hozzon létre új vállalatokat. Cunhal hangsúlyozta, hogy az államnak el kell koboznia azokat a földeket, amelyeken nem termelnek (Portugáliában számos nagybirtokot használnak tulajdonosaik pusztán vadászásra — a szerk. megj.) és azoknak kell odaadni, akik hajlandók megművelni őket. „A jelenlegi helyzetben nem szabad felelőtle-. nül a sztrájk fegyveréhez nyúlni” — mondotta, s hozzáfűzte, hogy ez semmi esetre sem jelenti azt, hogy a dolgozóknak ne kellene folytatniok harcukat jogos követeléseik kielégítéséért. „A népnek éberséget kell tanúsítania a reakciós mesterkedésekkel szemben és a demokratikus szabadságjogok védelméért. Ha szükséges, a fegyveres erőkkel együttműködve kell szembeszállni bárminemű ellenforradalmi támadással” — jelentette, ki befejezésül Alvaro Cunhal. Az Angolában történt legutóbbi vérontás is arra utal, hogy a reakció a hatalom fegyveres megragadásáról sem mondott le. ...--/.jiShigiiiiÉSi z eti érdekeinek; Ho/./.ulü/.lo. hogy mélységesen tudatúban' ,v:fn.- a béke további keresése szükségességének, és rámutat»!! arra, hogy. készen áll1 'kötelezettségei;- telje-,; sítésére niincíá' külföldön,, mind pedig bel földön. A külűgyeket. nem ' tehet/-többé elválasztani a - belügyektöl mondotta Ford, és ezzel összefüggésben kijelentette,; hogy, á béke építésére' tett szovjet—amerikai erőfeszítések lbíytalásáképpéri felkészült'' - a vlagyivosztoki ‘'csúcstalálkozó fontos munkájára. • Ford kedden- és' szerdán mintegy három és fél- órát-tárgyal Tanaka minisztérélnilkkely s ezt követően adják" ki a közös' közleményt. Japánból való - elutazása előtt az amerikai' elnök vidéki lá-': togátást tesz Kyotóban, az ősi . japán császárvárosban, majd Osakából indul-' tovább a dél-kor reai Szöulba'. RIADŐKÉSZUL TSEG Feszültség a Közel-Kel^en * Az izraeli : csapatok riadókér szültségét a golani fronton hód vember 30-ig vagy legalábbis addig fogják fenntartani, míg .Valamilyen -megállapodás nem jön létre az ptt állomásozó (rendkívüli ENSZ-erők mandátumának. meghosszabbításáról —1 .jé-, len tette - ki hétfőn Mordeh'aj | Gür izraeli vezérkari főnök. November utolsó napján-jár le ugyanis a „kéksisakosok” golani megbízatása.. -, A fényegtő feszült helyzetet okozó iraeii csapatmozgósítás mögött az* a Tel • Aviv-ü (szándék húzódik meg, hogy megfélemlítse Szíriát 'és a-köZel-keleti konfliktusban érintett többi arab országot és átfogó rendezés helyett külön megállapodások megkötéséré kényszerítse őket — derült ki1 Rabin; izraeli kormányfő. vásárnapi. beszédéből. .Rabin kijelentettél Izrael kész a tárgyalásokra ' arab szomszédaival — de csakis az. erő . pozíciójából hajlandó tárgyalni további csapatszétválasztási egyezményekről. Rabin ugyanakkor a szóba jöhető „tárgyaló, partnerek” sorából kizárta az általa „terrorista szervezetnek” minősített Palesztina! Felszabadítási Szervezetet, és a közel-keleti béke elérését hátráltató mozzanatnak nevezte a rabati arab csúcsértekezlet^,, amely a PFSZ-t a palesztinai nép egyedüli törvényes képviselőjének ismerte el. Hétfőre virradóan izraeli áfíyúnaszádók két feben támadták a dél-libanoni Tyr - kikötő közfelében levő Rasjdija palesztin' menekülttábort. A libanoni párti őrség visszafordulásra kényszerítette a betolakodókat. Az akcióról beszámoló' bejrúti had- ügy-minisztériumi közlemény szerint az izraeli támadásnak nem voltak áldozatai a palesztin táborban. Khaddam, Szíriái miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter vasárnap fogadta a Szovjetunió damaszkuszi nagykövetét és tárgyalásokat folytatott vele a szíriaj—izraeli fronton kialakult helyzetről. A megbeszélés után kiadott • hivatalos nyilatkozat szerinf megvitatták á szíriai fronton végrehajtott izraeli csa- patöSszevonásokat és a legutóbbi, egy Szíria ellepi agresszió légkörének megteremtését szolgáló izraeli Nyilatkozatot. Iszmail Fahmi egyiptomi külügyminiszter , vasárnap fogadta' az Egyesült Ájlampk, a Szovjet- pni ó, 1 Nagy-Britanniaj Francia- ország, Kína és több más, ország kairói nagyköveteit. (MENA, UPI. MTI, Reutet, AP,. ADN) NAPTAR 1974. november 19., kedd Névniip: .Erzsébet Napkelte: Rióra 54 perc. Napnyugta: 16 óra 04 perc. Holdkelte: 11 óra 09 perc. , Holdnyugta: 21 óra 03 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: változóan felhős, párás idő, eső nélkül. Mérsékelt, időnként megélénkülő, helyenként megerősödő déli, délnyugati szél. A hajnali órákban többfelé köd. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 1—I fok ) között; Helyenként gyenge talaj menti fagy. Legmagasabb nappalif'hőmérséklet ;ked- dén 13^-48 fok között.'’ Távolabbi kilátások pént'ék reggelig: időnként megnövekvő íel- hőzéttel, főként az időszak második felében kisebb esők.' A nappali felmelegedés fokozatosan gyengül.. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet: j>lúszvl, plusz 6 fok közölt. A legmagasabb nappali' hőmérséklet eleinte 11—15, később 8—12 fok között. .Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 2() százalékán várható. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelent i: november 17-én a középliőmérséklet í),;t (az 50 éves átlag 3,8), a legmagasabb hőmérséklet i‘6,8 Cclsius-fok volt. A napsütéses órák száma 6,1. November 18-án a reggel 7 órakor mér! hőmérséklet 3,3, a délben eg.v órakor mért hőmérséklet 14,3, a legalacsonyabb hőmérsékleteiül Cclsius-fok volt. A Kecskeméti Katona Jó/.spf Színház műsora NowmlH’)' lí). du. 3 óra: TÜVÉ-TEVÖK Ifjúsági A-bérlet.. MOZIMŰSOR 1971. november 19.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! MAGAS szőke férfi FELEMÁS CIPŐBEN 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Felemelt helvárú! Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes, magyarul' beszélő, francia filmvígjáték.-13) iB9fi^fä|Tgrg[igg^ir.;qßriöil unó! HALLÓ, ITT IVÁN CÁR Színes, magyarul beszélő szovjet filmbohózat. Háromnegyed 6 és 8- órakor! HÉT TONNA DOLLÁR Csak 16 éven felülieknek! Színes, magyar filmvígjáték. MESEMOZI! A VÁROSI MOZIBAN fél 4 órakör! MACI AFRIKÁBAN Mesefilm-összeállítás. — IZSÁKI > KLUB. A középkori életet mutatja be Biczó' Piroska, a kecskeméti -Katona József, Múzeum régésze holnap, az izsáki Táncsics ‘ Mihály Művelődésiv Ház művészetbarátainak. A klub jövő heti foglalkozásán A bécsi klasszikusok címmel Szabó Ferenc általános iskolai ietnár tart előadást. — Pályaválasztási ankét. Holnap pályaválasztási ankétet rendez Soltvadkerten. a művelődési házban a Hazafias Népfront nagyközségi. bizottsága. Délután a pedagógusok tájékoztatják a meghívottakat a várható iskolai jelentkezésekről., — PÓDIUMSZÍNPAD. Folytatja nagysikerű Pódium-sorozatát a Kiskunfélegyházi Móra Ferenc Művelődési Központ. November 19-én fluszti Péter és Piros Ildikó előadói . estjét lát- hatják-hallhatják a félegyházi irodalomlbarátok. — Küldöttközgyűlés. Ma délután tartja a dunaszentbenedeki községi vízműtársulat 'küldöttközgyűlését. Az . ülésen Kun László, az intézőbizottság elnöke beszél a vízműtár'sulat — működésének időszakában végJ zett — munkájáról. — A bolthálózat fejlesztésére. A Bács-Kiskun megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat ebben gz ötéves tervben. 1974 végéig a bolthálózat fejlesztésére, korszerűsítésére 64 millió 400 ezer forintot költ. Jelentős összeget fordítottak az anyagmozgatás gépesítésére is. — Óriási faluból nagyváros. A Városunk. Kecskemét előadássorozat keretében a XIX. és XX. századi Kecskemétről beszél Hel- tai Nándor újságíró holnap este 18 órakor a Tudomány és Technika Házában. A rendezvény gazdái a Hazafias Népfront városi bizottsága és a TIT városi szervezete. Az első városi takarékszövetkezet Tegnap délelőtt értekezletet tartottak a kiskunfélegyházi városi pártbizottságon. Sztanojev András, a városi pártbizottság első titkára üdvözölte a városi ipari szövetkezetek elnökeit, akiknek a segítségével szeretnék létrehozni a városi takarékszövetkezetet. Brachna János, a MÉSZÖV elnöke ezt követően vázolta a takarékszövetkezeti ' mozgalom eddigi történetét. Elmondotta, hogy 19o7-ben alakult az első szövetkezeti pénzintézet, de ezek eddig csak a falusi lakosság társulásai voltak. Most kerülhetett sor a megyében először arra, hogy a lakosság jobb pénzügyi ellátása érdekében a városi OTP-fiók mellett létrehozhassak az első városi takarékszövet- kezetet. Dr. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke elmondotta felszólalásában, " hogy a lakosság igényli ezt az új szervezetet és megfelelő propagandával elérhető íjász, hogy 1975 első negyedévében megalakulhasson. Ezek után az értekezlet résztvevői megalakították az előkészítő bizottságot, amely pénteken tartja első ülését. B. I. 7.T ARANY LAKOD ÁLMUKAT ünnepelték a hét végén Lajosmi- zsén Pólyák Imre, háromszoros birkózó világbajnok, tokiói olimpiai bajnok szülei. A bensőséges ünnepségen nyolc gyermekük és tizenegy unokájuk vett részt. A „násznagyok” dr. Havasi László tanácselnök és dr. Csire Géza belgyógyász szakorvos voltak. A nagyközségi művelődési házban az úttörök és a KlSZ-ifjúgárdis- tái köszöntötték az aranylakodalmasokat, majd a tányacsár- dában közös ünnepi ebédre került sor. — Bajai ifjúsági klub. Az ifjúsági akadémia 6. előadására kerül sor ma a bajai József Attila Művelődési Központ ifjúsági klubjában. Mesterséges világban élünk-e holnap? címmel dr. Vaj- tai István tart előadást. Holnap ugyanott a biológiai és társadalmi* érettség eUe'ft tfttbwdásáltöl bé"j szél' ‘ dr.'1 Schmidt''íjtííe. : — TÉLI TANFOLYAM. Megkezdődött. a négy előadásból álló TIT téli tanfolyam a ladány- benei Rákóczi Tsz-ben. Az első foglalkozást már megtartották: 7dr. Major József, a gazdaság jogásza beszélt a szövetkezeti törvényről. A második előadás az alkoholellenes küzdelemről lesz a közeljövőben. — Munkásművelődés. Az MSZMP Kecskeméti Városi Bizottsága. valamint a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ tanácskozást rendez ma a Tudomány . és, Technika Házában. A mtinkásművelődés fejlesztésének kérdéseit taglaló értekezleten az üzemek, gazdasági, párt- és szak- szervezeti vezetői vesznek részt. — KÖZLEMÉNY. A Kecskeméti Városi-Járási Rendőrkapitányság kéri azt a személyt, aki 1974. október 20-án Kecskeméten, az Izsáki úton levő Hullám vendéglőben, vagy annak közelében elvesztette arany karkötőjét, hogy az ékszer átvétele céljából jelentkezzen a Kossuth tér 3.. I. emelet, 141. sz. alatti helyiségben. Táncdal-vüágfesztivál Tokióban Vasárnap került sor a Tokióban megtartott táncdal-világfesz- tivál eredményeinek kihirdetésére. A fesztivál háromezer dolláros nagydíját megosztva kapta egy norvég és egy japán dal. A képünkön á norvég Ellen Ni- kolaysen énekesnő mellette pedig Kristian Lindman zeneszerző, akinek a „You Made Me Feel I Could Fly” című dala nyerte a megosztott nagydijat. Ugyanakkor nyolc dalt tüntettek ki kiváló zeneszerzői díjjal, köztük Gábor S. Pál magyar szerző „Hány éjjel vártam” című dalát, amelyet Vincze Viktória énekelt. A japán rendezők ezer dollárral jutalmazták a magyar szerzőt és ötszáz dollárral a fiatal. énekesnőt. (MTI — KS) jl ELMARADT A HIVATALOS FOGADTATÁS Tokióban az amerikai elnök ESEMÉNYEK SOROKBAN