Petőfi Népe, 1974. július (29. évfolyam, 152-177. szám)

1974-07-02 / 152. szám

1974. július 2. • PETŐFI NÉPE • 5 Amerikai fotóművész kiállítása Budapesten 9 A Kulturális Kapcsolatok Intézetének kiállító termében megnyílt Willard Van Dyke fotóművész kiállítása. Képün­kön: „'Spanyol-amerikai fiú” 1937. (MII foto — Beiikő Imre felv. — KS.) V árják az igénylőket egírtuk néhány hónappal ezelőtt, „Felbontatlan cso­magok” című glosszánkban, hogy a bajai Ady Endre Könyvtár po­ros raktárában felbontatlan cso­magokban hevernek, kihaszná­latlanul azok a szerb-horvát nyelvű könyvek — összesen nyolcvanezer forint értékben —, melyeket a Magyarországi Dél­szlávok Demokratikus Szövetsé­ge egy esztendővel ezelőtt ado­mányozott az intézménynek. Ezeknek a csomagoknak, illet­ve e csomagok tartalmának a további sorsa izgatott bennün­ket, ezért a napokban ellátogat­tunk az Ady Endre Könyvtárba. Tóth Pál Zoltán — aki néhány hónapja igazgatója az intéz­ménynek — elmondta: régebben nem rendelkeztek szerb-horvát nyelvet ismerő könyvtárossal. Ezen a helyzeten sikerült vál­toztatniuk azzal, hogy alkalmaz­ták Milankov Annát, akiben ügyszeretö, lelkes munkatársra akadtak. Szívügye a bázis könyv­tár, mely három megye: Békés, Csongrád és Bács-Kiskun dél­szláv lakosainak olvasási igényét van hivatva kielégíteni. Megtudtuk, hogy a legutóbbi hónapok alatt nem csupán fel­bontották, rendszerezték és lel­tározták a meglehetősen gazdag tartalmú csomagokat, hanem szépen elhelyezték a polcokon, jól láthatóan, s dobozokban rendben találhatók már a kata­lóguscédulák, az előírásoknak, szabályoknak megfelelően, s ké­szen vannak a raktári kölcsön­zőlapok is. Ugyanakkor körlevél­ben felhívással fordultak a fent felsorolt megyék területén élő szerb-horvát nyelvű lakosokhoz is, s felajánlották ' a községi könyvtáraknak.: igényüknek megfelelően — kérésükre — el­készítik részükre a megfelelő összeállítású, változatos tartalmú csomagokat. Várják tehát az igények beje­lentését. Am egyelőre hiába; pe­dig több hét eltelt már a körle­velek szétküldése óta. Az illeté­keseknek nyilván nem ez az el­sőrendű feladatuk. Elképzelhető, hogy bizonyos idő elteltével je­lentkeznek majd kéréseikkel. Mégis, megkockáztatjuk a sür­getést: nem kellene a délszlá­vok által lakott helységekben gyorsabban felfigyelni erre a tö­rődő felhívásra? Hiszen nem sok község mondhatja el magáról, hogy a nemzetiségi lakosság ará­nyának megfelelően rendelkezik a nemzetiségek nyelvén íródott müvekkel. A bajai Ady Endre Könyvtár délszláv bázis könyvtári részle­gét érdemes megnézni közelebb­ről is; már ami az összetételt il­leti. Hamar megállapítható, hogy az értékes, hasznos kiadványok­ban egyáltalán nem szűkölköd­nek. A mesés, ifjúsági műveken kívül sok a kalandos, szórakoz­tató irodalom; de szép számmal fellelhetők a klasszikusok is. Victor Hugo, Cogol, Balzac és Tolsztoj művei szerb-horvátra fordítva, valamint a jugoszláviai népek haladó irodalmi öröksé­gének legjava ott fekszik a pol­cokon. Szépek a jugoszláv váro­sokról szóló, azokat gazdag il­lusztrációs anyaggal ismertető al­bumok, könyvek is. A délszláv bázis könyvtár te­hát már nemcsak nevében az. Készen áll arra, hogy a legszer­vezettebb keretek között, tartó­san és rendszeresen, folyamato­san „kiszolgálja’’ a jelentkező igé­nyeket. Várják az igénylőket. Varga Mihály Az alkotó élet boldogsága A művészi portré festője gon­dos válogatással keresi a színe­ket, palettáján kikeveri az ár­nyalatokat, majd ihletett ecsetjé­vel a vászonra viszi. A szinek és vonalak, a fények és árnyak já­tékában, harmóniájában jeleníti meg, ábrázolja a valóságot. A közélet munkása saját tet­teiben állítja elénk önmagát. A küzdelmesebb napok árnyai, a sikerek fényfoltjai, egy életpálya sokszínűsége teszi teljessé a ké­pet, s vizsgálódó tekintetünk is­meri el, fogadja el igaznak. A szalkszentmártoni óvoda ve­zetőjének, Ottrok Andrásné ki­váló óvónőnek a munkáját rég­től fogva olyannak tudtuk, ame­lyet érdemes figyelemmel kí­sérni. S az 1974. évi pedagógus­nap alkalmával neki átadott ma­ga» kitüntetés arról tanúskodik, hogy az oktatás-nevelés irányítói is ilyennek értékelték. A budapesti állami óvónőkép­ző intézetben szerzett 35 éve ok­levelet, a szakismereteket azon­ban akkor nem hasznosíthatta, mivel nem kapott óvónői állást. Így elesett az azonnali pálya­kezdés izgalmas élményeitől, kényszerűen le kellett fékeznie a mindent megoldani akaró fia­talos lendületet. A családi élet boldogsága, gyermekei egv időre feledtetik az állástalanság okozta csalódást, hiszen három kisgyermekének a nevelése is épp elég munkát adott. A család növekedésével aztán jelentkeztek a megélhetés gondjai is, s ezek parancsszavá­ra ideiglenes kisegítőként vál­lal munkát a községházán. Végre 1952-ben mintha derű­sebben villanna fel a jövő. Óvó­női állást kap, amelyet azóta is gyakorol. Ez a huszonhét év a szakmai munka fejlesztése, az új eliárások keresésére, s a meglevő módszerek tökéletesítése jegyé­ben telik el. Közben pedig: harc a jobb nevelési-oktatási feltéte­lekért, a felszerelésért, új épü­letért, a szocialista nevelőintéz­mény külső és belső életének kimunkálásáért. Alig pár - évi működés után már felhívja magára a figyel­met munkájával. 1957-ben óvo­dai szakfelügyelői megbízatást kap. amelyet 6 éven át tölt be eredményesen. Azután betegsége miatt saját elhatározásából fel­mentését kéri. De mihelyt érzi, hogy újra egészséges, tettvágya ismét csak nem hagyja nyugod­ni. Elvállalja a kultúrház veze­tését, s három évig dolgozik eb­(Malinák Árpád felvétele) ben a munkakörben. Nappal az óvodások, este a fiatalság és fel­nőttek nevelése tölti be az éle­tét. De ezt követően is a műve­lődésügy tevékeny ■’ munkása ma­rad : tánccsoportját Siemcsak Szalkszentmártonban ismerték, hanem jóval nagyobb nyilvános­ság előtt is bemutatkozott. Ének­és színjátszó csoport vezetése a további bizonysága lelkes mun­kájának. És mindezt önzetlenül, társadalmi alapon, a legcseké­lyebb díjazás nélkül végezte. S mindezek mellé került még né­hány tömegszervezeti funkció is: a nőtanácsban, a Vöröskereszt- szervezetben. Szinte rejtély, ho­gyan jutott ideje saját gyerme­kei nevelésére, hiszen férje is pedagógus, aki hasonló aktivi­tással dolgozott a tömegszerve­zetekben, a községpolitikában. Végül is azonban úrrá lettek a nehézségeken, s napjainkban már három gyermekük is a ma­ga választotta szép életpályát járja. A Kecskeméten megrendezett megyei pedagógusnapi ünnep­ségről hazautazva kezdődött köz­tünk a beszélgetés, s a szalk­szentmártoni óvodában ért vé­get. Meg kellett néznem — s őszinte örömmel tettem — „az új ember kovácsának” műhelyét. Ami több is, mint egyszerű mű­hely: műterem az, az emberfor­málás művészetének a színhelye. Csoportszobának hívják, de va­lójában otthonos, világos nagy terem, tele nyüzsgő, jól ápolt kisgyerekekkel, akik csillogó ,te-. kintettel,. üde arccal tekintenek a világba, s fogadnak bennün­ket: A beszélgetés közben be­hozták a szertárból a rengeteg szemléltető eszközt, amelyet ma­ga készített az óvó néni. A csöpp­ségek gyakorlott mozdulatokkal tettek-vettek körülöttem, mint­ha csak régi jó ismerősök len­nénk. Minden eszköz 30 pél­dányban készült, sőt a számolás­hoz használt fecskék 300 pél­dányban: a 30 gyermek ugyanis tízig tanul meg számolni. (A tíz­szer 30 madarat egyébként a Fecske cigaretta dobozairól vág­ták ki ollóval. Mennyi aprólékos türelem!) A falon „művészi” festmény: utcarészletet ábrázol, ahogyan azt egy óvodás képzelete látja. A szekrényben subaszőnyegek — babaszobai méretekben: szintén gyermekmunkák, de bármely fel­nőttnek is dicséretére válnának. Az úi óvodai nevelési program, gyümölcsei értek itt be tettek­ben, munkában, neveltségben. Arra a kérdésemre: mi a vé­leménye az új nevelési prog­ramról —, azt a választ kaptam, hoev az intézmény „bázisóvoda” lévén, már öt éve dolgozik az új program szerint. Ottrokné először az e témakörbe tartozó kísérletezésre kapott megbízást, majd amikor az új nevelési program kötelezővé, általánossá lett, folytatta a munkát. — Szeretem ezt a programot — mondotta —, nagyon jó. Is­merem minden részletében. Há­romszor vegyes kiscsoportban, most harmadszor pedig részben osztott nagycsoportban dolgoz­tam, azaz dolgozom e program szerint. Kürölményeink között, beleszámítva a sok-sok magunk készítette eszközt is, á célkitű­zések jó részét meg tudjuk va­lósítani. Ottrok Andrásné nem egyma­gában dolgozik, de nem is ma­rad magára. Szívesen segíti kar­társait, tanácsokkal látja el őket, s a pedagógus eszközeivel mű­veli a szülői munkaközösséget. Az óvoda többi dolgozója és a szülők is mindenben segítik, tá­mogatják. Építő, érlelő kölcsön­hatás ez, hiszen a vezető óvónő példája másokat is magával ra­gad. Jó a kapcsolata az iskolá­val és a tanáccsal is. Munkáját kezdettől fogva erkölcsileg és anyagilag egyaránt elismerték. S a közelmúltban átvett „Kiváló óvónő” kitüntetés egy érdemes, munkás élet újabb méltó jutal­ma. Naszály Sándor 40 éves a siófoki viharjelző obszervatórium • Bcrtha Imre tudományos munkatárs az URH-n érkező jelentéseket veszi. (MTI foto — Hadas János felv. — KS.) 1934: július 8-án indult meg a rendszeres balatoni vihar­jelzés. Kezdetben 15, napjainkban már 34 helyen jelzik a vihar közeledtét. Az obszervatórium 12 órás rövid távú előrejelzéseket készít, amit a Mai ar Rádió közöl. • Mestcrházy Zoltán' magassági szélmérésekre ballont enged a légtérbe. A TIT ÉS A FIZIKAI DOLGOZÓK A termelőszövetkezetek és az ismeretterjesztés A termelőszövetkezeti törvény a közös gazdaságok fon­tos feladatának tekinti, hogy „emeljék a termelőszövetkezeti tagság szakmai, politikai és kulturális képzettségét.” A veze­tők jó szövetségest találhatnának a Tudományos Ismeretter­jesztő Társulatban a közművelődési tennivalók ellátására. A feltételes mód használata indokolt, mert a 170 termelőszövet­kezet közül a tavaly lezárult évadban mindössze huszonöttel sikerült szerződést kötni. Kecskemét, Baja, Kalocsa, Kiskun­halas város közös gazdaságai közül 1972/73-ban például egy sem igényelte a társulat szolgáltatásait. Mélypont A TIT megyei elnöksége kény­telen volt megállapítani, hogy a mezőgazdasági termelőszövetke­zetekben az ismeretterjesztés a mélypontra jutott. A falun tar­tott előadások zöme pedagógiai, egészségügyi jellegű volt. Az ag­rártudományi ismeretterjesztés hanyatlása 1968—69-ben kezdő­dött meg. Ellentétes folyamatok mentek végbe a közös gazdaságokban. Szervezetileg, anyagilag megszi­lárdultak, modem gépeket vásá­roltak, korszerű termelési mód­szereket alkalmaztak, erősödött a szövetkezeti demokrácia. Ugyanakkor — sok helyen — szűkült, fonnyadt a közművelő­dési tevékenység; témánknál ma­radva az ismeretek terjesztése. A TIT a körülmények alapos elemzése után úgy vélte, hogy jobb módszerek alkalmazásával segítheti a leghatékonyabban a közös gazdaságokat. A mezőgazdaságban dolgozó fizikai munkások részére a tár­sulat országos elnöksége kísér­leti tematikát dolgozott ki. Lé­nyege: nem a tudományos ered­ményeket népszerűsítik, hanem az embereket mindennap foglal­koztató kérdésekre igyekeznek helyes választ adni, illetve a vá­lasz kialakulását, megfogalma­zását segíteni. Egy rendezvény vagy egy előadássorozat kereté­ben sokoldalúan foglalkoznak egy-egy problémával. Kísérleti sorozatok Kilenc megyében próbálták ki az új sorozatokat, alkalmazták a szervezés új elveit. Értesülé­seink szerint országosan a Bács- Kiskun megyei kísérletek sike­rültek a legjobban, itt közelítet­ték meg a remélt eredménye­ket. A bajai és a kecskeméti já­rásban 11 sorozatot szerveztek. Az illetékes pártbizottságok és területi szövetségek — különö­sen a Homokhátsági Területi Szövetség — messzemenően tá­mogatták az ügyet. Olyan he­lyeket választottak, ahol az el­nökök már bizonyították, hogy felismerték a termelékenység, a közhangulat és a műveltségi színvonal közötti összefüggése­ket. Nagy gonddal választották ki az előadókat. A TIT-tagok csoportosan ellátogattak az elő­adások színhelyére, hogy előze­tesen tájékozódjanak. A tisza- alpári Búzakalász, a lajosmizsei Kossuth és a lakiteleki Szikra Tsz elnöke személyesen mutatta be a közös gazdaságot. A lebonyolítás egyik legfőbb eredménynek tekinthető, hogy a hallgatók túlnyomó többsége fizikai dolgozó volt. Néhány he­lyen az előadások hallgatását — okkal és helyesen! — ledolgozott munkaidőnek tekintették és ezért órajóváírást kaptak. A felső­szen ti váni Új Élet Termelőszö­vetkezetben ilyen ösztönzés nél­kül is sokan látogatták a ren­dezvényeket. Ismét bebizonyoso­dott, hogy nem szabad elnyújta­ni a sorozatokat. Jobban a té­mában élnek a hallgatók, ha hetente kétszer-háromszor, de legalább egyszer találkoznak. Ál­talában a kora délutáni kezdési időpontok váltak be a legjob­ban. A 11 sorozat közül kilenc — a már említetteken kívül a dá- vodi, a vaskúti, a jakabszállási, a lajosmizsei, a kunszentmiklósi, a kiskunfélegyházi — minden szempontból eredményesen zá­rult. A hosszúhegyi és nyárlő­rinci állami gazdaságban sem a szervezés, sem a lebonyolítás nem volt problémamentes. Közügy! A kísérleti sorozatoknak is köszönhető, hogy 1973—74-ben a mezőgazdasági üzemekben lé­nyegesen javult az ismeretter­jesztés színvonala, hatékonysá­ga. Több és jobb előadást ren­deztek, mint korábban. A TIT vezetői is világosabban látják a tennivalókat és a szövetkezetek, gazdaságok politikai, termelési vezetői közül is mind többen igénylik az ismeretterjesztés ha­gyományos, de sokáig nélkülöz­hetetlen formáját. Az sem kö­zömbös, hogy számos aktív vá­rosi ember közelebbről és ala­posabban tájékozódhat a mai faluról.' Közvetve így is formá­lódik S népi-njemzeti egység. Az átmeneti megtorpanás jó­ívű fejlődést akasztott meg. A* mezőgazdasági lakosság körében végzett ismeretterjesztés a me­gyei TIT-szervezetnek korábban erős oldala volt. A dolgozók egy­ötödét sikerült — az elnökség véleménye szerint — a falun az ismeretterjesztés hatósugarába vonni. Bár a valóságosnál ked­vezőbbnek véljük ezt a megál­lapítást, vitathatatlannak érez­zük a TIT-munka eredményeit. Dicséretes, hogy a régi -babé­rok emlegetése helyett a „ho­gyan tovább” ma a falusi, ter­melőszövetkezeti ismeretterjesz­tés központi problémája. Me­gyénk lakosságának 49 százaléka a mezőgazdaságban dolgozik. Egyik-másik termelőszövetkezet­ben 1200—2000 tag, munkavál­laló tömörül. A megyében levő fizikai dolgozók legnagyobb cso­portja — 76 ezer ember — ter­melőszövetkezeti dolgozó. Közügy ami velük, értük, ál­taluk történik. H. N. A KATONA JÓZSEF EMLÉKHÁZ ISMERTETŐJE Jó érzés kézbe venni, nézegetni, olvasni a Katona József Em­lékház című kiadványt. Hála a szerkesztőnek, tervezőnek és a Petőfi Nyomda kiváló szakembereinek ízléses, a tartalomhoz il­lő, szép munka. A városi tanács művelődésügyi osztályának kezdeményezésére szervezett Katona József-emlék- év során gondoltak szülőház­múzeum létesítésére. Dr. Molnár Frigyes, a megyei pártbizottság akkori első titkára hatékonyan támogatta a javaslatot. A meg­valósítást nehezítő akadályok el­hárításában nagy ‘ részt vállalt Reile Géza, a városi tanács ak­kori elnöke. A kiadvány címéből arra kö­vetkeztettünk, hogy megismer­kedhetünk annak a háznak a történetével, ahol megszületett, három évtizedig lakott Katona József, ahonnan Seres Páltól ka­pott kölcsönpénzből eltemették. Tudjuk, hogy Katona Tamásnak, az apai nagyapának a házát 1774-től nyilvántartották az adó­szedő könyvekben és ismeretes az is, hogy a drámaíró születé­sével csaknem egyidőben bőví­tették az épülétet. (Az építkezés miatt az ifjú házasok átmeneti­leg másutt laktak.) Vártuk, hogy tájékoztatást ka­punk a házon elhelyezett emlék­tábláról. Gyulai Pál avatta föl, Reviczky Gyula költeményt írt ebből az alkalomból. Elkészíté­sét ifj. dr. Horváth János java­solta 1882. január nyolcadikén Cselekedjünk címmel, a Kecske­méti Lapokban megjelent cikké­ben. Hamarosan, 1883. április 16-án országra szóló ünnepség kereté­ben adják át a köznek az utó­kor tiszteletét kifejező, a pa-. raszt-polgár házat a többitől megkülönböztető táblát. A Katona József Múzeum ki­adványában erről csak néhány mondatot olvashatunk. Keveset és tévését. Az avatás időpontja­ként 1891. november 11-ét (?), „a költő születésének 100. év­fordulóját” említik. Köztudott, hogy 1906 januárjáig 1792-őt te­kintették Katona József szüle­tési évének. Ekkor hívta fel Ter- landa Rudolf lelkész a hiteles anyakönyvi bejegyzésre a figyel­met. (Az életrajzírók nem el­lenőrizték Csányi János téves közlését.) A centenáriumi ün­nepséget tehát semmiképpen sem tarthatták 1891-ben. Emlékezetem szerint 1970. no­vember 15-én nyitotta meg Reile Géza és Miklós Róbert a kiállí­tást. Ez olvasható a Katona Jó­zsef Múzeum által kibocsátott meghívón és az eseményről be­számoló újságcikkben. Hogyan került az 1971. november 14-i dátum a belső címlapra? Pontatlannak érezzük a közölt Katona-portré aláírását. A drá­maíróról életében egyetlen rajz, festmény sem készült tudtunk- kal. így az „egyetlen arcképe” megjelölés megtévesztő és pon­tatlan. Az 1930-as kiállításon — például — három Katona József - ábrázolást mutattak be. (Más al­kalommal megkíséreljük az arc­képek időrendjét tisztázni.) A Katona József Emlékház szerzője úgy véli, hogy „minden bizonnyal” Kármán József a ki­állításon látható, a nemzeti szín­játszás és a magyar nyelv üdvét hirdető röplap szerzője. A fel­hívást a „szomszédban? született Kelemen László(!) fogalmazta meg és küldte szét 1792. novem­ber 27-én a megyékhez. (Teljes terjedelmében ismerteti — töb­bek között — dr. Váli Béla: A Magyar Színészet Története cí­mű, 1887-ben kiadott művének 155—156. oldalán.) A honi mű­velődéstörténet egyik döbbene­tes dokumentuma! A rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a XI a tablóhoz fű­zött megjegyzéssel ellentétben a Nemes Tanács határozottan el­utasította Katona József javasla­tát: a mai Arany János utca és Szabadság tér találkozásánál le­vő „piartzi mészárszéket jó vol­na Játékszínre fordítani”. Sietve hozzátesszük, hogy a könnyen kijavítható hibák ke­véssel csökkenti a kiadvány eré­nyeit. Szemléletesen mutatta be Miklós Róbert a történelmi, tár­sadalmi körülményeket, vonat­kozásokat, érzékletesen vezette végig az olvasókat az általa ren­dezett kiállításon. Stílusa ár­nyalt, szemléletes, olvasmányos. Hozzáértéssel és szeretettel fog­lalkozik témájával. A német nyelvű ismertetővel ellátott színvonalas katalógust H. Tóth Elvira szerkesztette. A művet olvasóink figyelmébe ajánljuk. Szokatlan rekordok az NSZK-ban Szokatlan kiadvány jelent meg az NSZK-ban. Felsorolja azokat a furcsa világrekordokat, ame­lyeket a Német Szövetségi Köz­társaság mondhat magáénak. Az alábbiakban ismertetünk néhá­nyat: A vesztfáliai Bünde dohány­múzeumában található a világ legnagyobb szivarja. Hossza 170 centiméter, kerülete pedig 67 centiméter. A világ leghosszabb hajú nője, Irmgard Symanzik, aki 27 éve nem vágatta a haját. Hajának hossza fejbőrétől számítva 203 centiméter. Tekintettel arra, hogy az asszony magassága mindössze 165 centiméter, fésülködéskor székre kell állnia. A világ legnagyobb lapátoló­gépét a rheinhauseni Krupp Mü­veknél gyártották: naponta 400 000 tonna földet és szenet képes megmozgatni. A világ legnagyobb, 3 méter átmérőjű esernyője a bajor- országi Rohrmoosban található. Egyszerre 18 ember fér alá. A városka egyébként még egy •re­korddal büszkélkedhet: Rohr- moos az NSZK legcsapadékosabb helységé. \

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom