Petőfi Népe, 1974. június (29. évfolyam, 126-151. szám)

1974-06-27 / 148. szám

/ 1974. június 27. • PETŐFI NEPE • 3 Jelentkezési csúcs az egyetemeken, főiskolákon Az ország egyelőméin és főiskoláin megkezdődtek a felvételi vizs­gák. „Hivatalosan” június 26< és július 31. között zajlanak le ezek a vizsgasorozatok; a pontosság kedvéért azonban tegyük hozzá: május végén a matematika—fizika közös érettségi-felvételi írásbeli dolgoza­tok már elkészültek. Azok a fiatalok tehát, akik olyan felsőoktatási intézménybe készülnek, amelyben matematika, illetve fizika a felvé­teli tárgy, az első vizsgákat már letették. (Nem kis számról van sző: összesen mintegy 61 ezer ilyen dolgozatot javítottak és értékeltek a felvételi bizottságok.) Tízezerrel többen Évek óta folyamatosan nő az egyetemekre, főiskolákra jelent­kezők száma. Az idén azonban minden eddiginél nagyobb „ug­rás” történt a tavalyi 35 ezernél mintegy tízezerrel többen jelent­keztek és kívánnak felvételizni a nappali tagozatokon. Egyetemeink befogadóképessége azonban nem növekszik. Előrelátható, hogy az idén is mintegy 11 000—12 000 hallgatót vehetnek fel a nappali tagozatokra. Az elutasítottak szá-, ma tehát várhatóan minden ed­diginél nagyobb lesz. Az alábbiakban néhány olyan tudnivalót, elvet ismertetünk, amelyet a Művelődésügyi Minisz­térium egyetemi-főiskolai főosz­tályának szakértőivel beszélgetve summázhattunk. Először: egy kis „előzetes”, a tavalyi felvételi követelmények­ből következetetve. Az ELTE jo­gi karán hatszoros túljelentkezés tapasztalható évek óta, a felvétel­hez szükséges minimális pont­szám 17,5 volt. A bölcsészkaron nyolc-tíz pályázó jelentkezik egy férőhelyre; pszichológia, könyv­tár- és népművelésszakra a túl­jelentkezés tizenötszörös, 17— 19,5 ponttal lehet bekerülni, fel­vételi esélyük tehát azoknak van, akik a felvételi vizsgákon kivá­ló erdményt érlek el. Hány pont kell i f Szegeden, a József Attila Tudo­mányegyetem jogi karán ötszörös, ■bölcsészkarán négyszeres, termé­szettudományi karán kétszeres ál­talában a túljelentkezés. A jogi karon a bekerüléshez szükséges minimális pontszám 17,5. Debre­cenben/ a Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem természettudomá­nyi karán kétszeres- a biológiával párosított szakokon négyszeres a jelentkezési arány. A Semmel­weis Orvostudományi Egyetem jelentkezési aránya átlagosan négyszerese a férőhelyeknek. Pécs, Szeged orvosi egyetemén hason­lóak az arányok. A műszaki egyetemeken ős a műszaki főiskolákon lényegesen bővül a szakmacsoportok felvételi rendjé és alkalmazása. AnHyit jelent ez, hogy együttműködnek az intézmények az azonos vagy rokon szakmai területeken, a mérnöki és üzemmérnöki szakok­ra pályázók szóbeli felvételi vizs­gáinak lebonyolításában és a dön­téseknél. Hat szakmacsoportban történnek a vizsgák: építő, épí­tész, villamos, közlekedési, gépész és gépész-kohász csoportosításban. A szakmacsoportokon belül átirá­nyíthatók a sikerrel vizsgázók, így helyhiány miatt — például a Budapesti Műszaki Egyetem vil­lamosmérnöki karáról — a rokon főiskolai szakokra küldhetik a fiatalokat. Még a szóbeli vizsgák előtt kapnak tájékoztatást a fia­talok arról, milyenek aa átirányí­tás lehetőségei, sőt kérdőíven so­rolhatják fel a kiválasztott főis­kolai karokat, szakokat, ahová átirányításukat kérik. A yeszprémi Vegyipari Egye­temen átlagosan kétszeres a je­lentkezés. Az egyetem arra is felhívja a figyelmet, hogy a ve­gyészmérnöki munkakörök jelen­tős része a női szervezetre veszé­lyes körülményeket jelent a ké­sőbbiekben, s a szakok kiválasz­tásánál ezt célszerű figyelembe venni. A Gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetemre is általában két­szer annyian jelentkeznek mint amennyi a férőhely. A tanárkép­ző főiskolák különlegessége, hogy — helyesen — többségükben a főiskola felvételi körzetéből pá­lyázókat fogadják, kivéve néhány szakpárosítást. A Gyógypedagó­giai Tanárképző Főiskola viszont az ország egész területéről várja a vizsgázókat. A tananyagcsökkentés szerint A közös érettségi-felvételi vizs­gákat matematikából és fizikából május végén lebonyolították. A vizsgákra behívoltak 8—12 száza­léka nem jelent meg. A nullpon- tos dolgozatok száma alacsony. A maximálisan elérhető pontszám egyébként fizikából 100, matema­tikából 112 volt. Jellemző a le­bonyolítás nagy méreteire, hogy a 61 ezer dolgozatot 5 ezer 600 felügyelő „gondozta” és 1100 ok­tató javította, köztük igen sok kö­zépiskolai tanár. A megoldandó feladatoknál — s ez az elv mérv­adó a következő vizsgáknál is — kizárólag a középiskolai „törzs­anyag” ismerete a kötelező. Az eddigi tananyagcsökkentést tehát megfelelően figyelembe veszik. A többi most következő vizs­gán a tudományegyetemeken és főiskolákon részben központi,- részben kari kidolgozású tételeket kell megoldani. Az írásbelikre június 28. és júius 2. között ke­rül sor. A szóbeli felvételi vizs­gák .általában július 10-ig tarta­nak. Július 17-ig — már a vizs­gaeredmények birtokában — megállapítják a felvételi bizott­ságok a relatív ponthatárokat, tehát eldöntik, milyen legalacso­nyabb pontszámmal tekinthető „megfeleltnek” a vizsgázó. Július 20-ig üléseznek a felvé­teli bizottságok, azután útjukra indulnak az értesítések. A felleb­bezések felterjesztésének határ­ideje augusztus 15. Augusztus utolsó napjaiban tárgyalják meg kiknek a fellebbezéseit fogadták él. A középiskolai tanárok a fel­vételi bizottságok teljes jogú tag­jaiként vesznek részt a felvételi mnkában. Így lehetőségük van kölcsönös tapasztalatcserékre, de arra is, hogy bizonyos fokú kont­rollt gyakoroljanak ellenőrizzék, hogy felvételi vizsgák elbírálása mindenütt a középiskolai tan­anyag alapján történjék. V. M. AMERIKAI KALEIDOSZKÓP „Belorusz” az óceánon túl • Képünkön Clay Allen farmer, az egyik Belorusz M—520 típusú traktor vásárlója. (Telefoto—AP—MTI—KS) New York nemcsak város, ha­nem tekintélyes termőföldekkel rendelkező állam is. Farmerjei most Belorusz traktorokat kezde­nek vásárolni. Dicsérik is, pedig a farmerek nem gyakran dicsér­nek. Egyikük. Don Howard azt mondta: ..Nézzük csak. Ha a hát­só kerekek bépörögnek, az első kerékmeghajtás automatikusan bekapcsolódik. Az amerikai trak­toroknál ez nincs, csak néhány új kisteherautó-típusnál kezdik alkalmazni. Ezenkívül a Belorusz kevesebb üzemanyagot igényel és jobb az égés". A szovjet traktorokat forgalom­ba hozó, kereskedelmi cég tulaj­donosát idézem: „Jobb az oro­szokkal kereskedni, mint harcolni ellenük. Ez a véleményem”. Ez eléggé elterjedt, bár ma még nem általános vélemény. Egv má­sik kereskedelmi közvetítő fenye­gető levelekét kapott, egy csomó szovjetellenes kiadvánnyal és az­zal a „tanáccsal", hogy „tűnjön el az oroszokhoz!” Az amerikai piac bonyolult do­log. A New York Times című lap írja: „Mielőtt megjelent az amerikai piacon a Belorusz, az egyik legújabb típus tavaly részt vett az Észak-Amerikában és a világon is nagyra tartott Nebras­ka állambeli bemutatón. A trak­tort oklevéllel tüntették ki, bár a próba kedvezőtlen időjárás mel­lett rendkívüli kánikulában zaj­lott le”. Üdvözlet Moszkvának Az Egyesült Államokban sok olyan városka van. amelyet a be­vándorlók már meglevő varosok nevével ruháztak fel. Az egyik ilyen a pennsylvaniai Moszkva, amely alapításától. 1862-től viseli ezt a nevet. Az egyik középiskola tanulói el­határozták, hogy idén .nyáron öt diákot és egy tanárt Moszkvába küldenek, az óceánon túlra, „ba- rátkozási célból”. Az iskolásak „felhívást” is köz­zé tettek, hogy forró és legszívé- lyesebb üdvözletüket küldik az Oroszországi Föderációban levő Moszkva városának és igen tisz­telt lakosságának. Erről a kedves epizódról az amerikai kongresszusban a kép­viselőház egyik tagja számolt be. Reklám és sztárok Jack London azt tanácsolta, so­ha ne menjünk a kulisszák mögé, mert megeshet, hogy ott éppen az „isteni tenor” a feleségét fojto­gatja. Hasonló csalódás éri az amerikait, ki a rátukmált hirde­téseket jobban megnézi. Gyönyörű nő szólítja fel — egy pohár gyöngyöző borral koccint­va — a nézőt, hogy utazzék Fran­ciaországba^ Az utazási iroda rek­lámfilmjének főszereplője — Bri­gitte Bardot. Egy másik, ugyan­csak szép nő kozmetikai tanács­csal szolgál — szintén francia színésznő —. Caterine Denevier. A Polaroid cég új fényképező­gépet hozott forgalomba, amely pillanatok alatt el is készíti a ké­pet. Igazán felkelti az ember ér­deklődését. hiszen tyedvesen, te­hetséggel. meggyőzően kínálja a híres angol színész. — Lawrence Olivier. Az új gép ára elég bor­sos, talán azért is. mert Olivier bizonyára csillagászati összeget kapott azért a percért, amelyben tehetségét a kereskedelem, szolgá­latának szentelte. Kidobott kétszersült Az egyik New York-i ház pin­cegarázsában láttam egy nagy kartondobozt, amit nyilvánvalóan kidobtak. Mivel nyitva volt, lát­szott a benne levő furcsa alakú dobozokon a felirat: „Kétszer­sült — rendkívüli állapot eseté­re”. Sok ilyen kétszersüllet, cukrot és cukorkát, tejport, szárított húst tartalmazó csomag rejtőzik még az amerikai városok házainak pincéiben. Ezek az élelmiszerek a hidegháború korának termékei és maradványai, amikor az ameri­kaiakat „a szovjet támadás ve­szélyével" rémitgették... New Yorkban az állam hajdani kormányzója. Nelson Rockefeller kezdeményezésére minden lakos­ra 14 napra szóló élelmiszer- és gyógyszercsomagokat készítettek elő, s ezeket tízezer raktárban tá­rolták. A tartalékolt élelmiszer jó részt már magától elromlott, vagy a hírhedt, és akadályt nem ismerő. — New York-i patkányok kezd­ték ki. Ami megmaradt, a jóté­konysági egyesületek más orszá­gokba irányítják, hátha tudnak ott vele valamit kezdeni. G. Borov ik t m ÉRDEMES ROMKERTET KIALAKÍTANI A kecskeméti ásatások új fejezete • A templom tövében a kis nyilak a XIV. századi sírok helyét jelölik. A csonttárnál a a szaggatott vonaltól balra a tavaly feltárt, jobbra pedig a most kibonta­kozó falak Iát. hatók. 0 Minden lapát földet gondosan átnéznek a munkások. Mint már sokan látták is, né­hány hete az öregtemplom körül folyó ásatásokat védő kerítések újabb területet kanvarítottak ki a Kossuth térből. Mi történt? Eldőlt a vita. Teljes egészében feltárják a középkori csonttár alapjait. Az ásatások folytatásá­hoz szükséges költségeket fele-fe­le arányban a megyei és a városi tanács fedezte 50—50 ezer forint összegben. A két szerv segítsége dicséretes — korábban azt írtuk: történelmünknek tartozunk eny- nvivel. Előzmények Az Öregtemplom és a Ferenc- rendi kolostor előtt folytatott fel­tárások Biczó Piroska régész vé­leménye szerint jó eredménnyel jártak. Megtalálták a templom korábbi építési periódusainak fal­maradványait. rábukkantak a kö­zépkori csonttároló alapjaira, amit a XVII—XVIII. században később kápolnának is használtak egy év­századig. Előkerült néhány XIV. századi sír is. amely arra enged következtetni, hogy ebben az idő­ben itt már templomnak kellett állni — Hány lelet került elő? — kérdeztük a régészt. — A számuk több ezerre rúg, kezdve a XIII. századból szárma­zó kerámiákkal. Ritkaságok is vannak, például fülbevaló a XIV. századból Zsigmond király pén­zével. süveg a XVII. századból és ruhakapocs a XVI—XVII. század­ból. Jelenleg A csonttároló második részének feltárását eléggé hosszadalmas vi­ta előzte meg. Érdemes-e folytat­ni az ásatásokat a Kossuth tér felé vagy nem? Engedélyezik-e a tanács illetékesei vagy nem? Lesz-e rá pénz vagy nem lesz? Mindhárom kérdésre IGEN vá­lasz született, s mi. akik időről időre a város középkori történel­mének felkutatásáért „drukkol­tunk". most az egészséges közvé­lemény elismerését is tolmácsol­hatjuk. Az ásatás tehát folytatódik. A csonttár második része felett is napról napra fogy a földréteg. — A munkát nem lelt volna érdemes félbehagyni, ugyanis el­dőlt. hogy a csonttár teljes alap­jainak feltárásához a Kossuth teret már tovább nem kell felbontani. — Szakmai szempontból olyan értékesek az épülelmaradványok, hogy érdemes kialakítani itt rom­kertet? — kérdeztük a régésztől/ — Érdemes. Szakmai, és így történelmi szempontból is, a vá­ros ősfalai kerültek elő. Ez város- politikailag is olyan tény, amit nem lehet figyelmen kivül hagyni. Máris újabb sírokra bukkantak, s nincs kizárva, hogy a XIII. szá­zadnál korábbi leietek is előke­rülnek. A továbbiakról — A csontiároló falai mellett . két és fél. három méter mélysé­gig ásunk ie. Az újonnan előke­rült. a falakhoz csatlakozó réte­gek valószínű megdöntik eddigi feltevésünket, miszerint az épület kora a XV—XVI. századra tehető. Ennél korábbi. — Itt mikor fejezik be a mun­kát? — Júliusra szeretnénk — vála­szolta Biczó Piroska. — Utána? — Az északi templomfalnál ku_ tatóárkokat húzunk, hogy a temp­lom építéstörténetéről további adatokat gyűjthessünk. A leletek rendbe rakásához, leltározásához, és a tudományos feldolgozáshoz csak ezután kezdhetünk. Csató Károly A Fáklya idei pályázata Tíznapos szovjetunióbeli társasutazást nyerhet a Fáklya idei pályázatának első helyezettje, ezenkívül további tizenhat megfejtőt részesít értékes dijak­ban a szerkesztőség. A pályázatot, amely ezúttal a szovjet—magyar műszaki­tudományos együttműködés 25 éves jubileumával kapcsolatos kérdéseket tar­talmaz, a képeslap egymás után következő 14., 15. és 16. száma fogja közölni. Beküldési határidő • október 1. (MTI) Bundaexport a nyugati államokba 0 A Fővárosi Mértékutáni Szabóság szőrmefeldolgozó üzeméből 13 ezer bunda készül nyugati exportra. Képünkön: két modell a sok közül. (MTI foto — Balassa Ferenc felv. — KS) CIKKÜNK NYOMÁN Kapott sorsjegyet a papírgyűjtő Lapunk május 30-i számában A pa­pírgyűjtő csalódása címmel glosszát közöltünk. amelyben szóvá tettük* hogy a Melléktermék-, Hulladék- és Nyersanyag-hasznosító Tröszt által az idén meghirdetett országos jelle­gű textil- és papírgyüjtési akció nyilvánosan propagált feltételeivel aligha van összhangban a területi lebonyolítás részleteit taglaló „belső utasítás’'. Véleményünket a Kecs­keméten lakó Vidók Ilona esetére alapoztuk. Nevezett a Béke fasori MÉH-átvevőhelyre szállított be na­gyobb mennyiségű papírt, de csak a pénzbeli ellenértékét vehette át. A megyei lapunkban is megjelent hir­detés szerint . pedig kapnia kellett volna ajándékként egy sorsjegyet. Azt viszont ott csak az úttörőknek tartogatták. A bírálatra levélben válaszolt a Közép-magyarországi „MÉH” Nyers­anyag-hasznosító Vállalat áruforgal­mi főosztályának vezetője, Antal György. Mint irta. a begyűjtőhely érin­tett dolgozója helytelenül járt el, amikor az úttörőkre való hivatko­zással tagadta meg a sorsjegy aján­dékozását. Tény ugyanis, hogy jegy­készlettel sohasem rendelkezett mi­vel — lévén időszaki alkalmazott — nem vállalta- annak adminisztráció­ját. Ha a panaszos a Kiskőrösi út 1. szám alatti központi MÉH-telgpgt keresi fel, a 10 kilogrammnál pa­pír, vagy a 10 forint értékű textil­hulladék átadása után azonnal meg­kapta volna a i— Zsiguli személy- gépkocsi. külföldi utazás, vásárlási utalványok stb. nyerési lehetőségével kecsegtető — sorsjegyet, amelyet utólag is olvasónk rendelkezésére bocsátanak, amennyiben a vállalat címére ^-1136 Budapest, XIII. kér.* Rajk László u. 32. sz. — eljuttatja a papír súlyára, illetve a felvett értékösszegre vonatkozó írásos ér­tesítést. E tárgyilagos reagálásért, valamint az' érdemben! intézkedésért — olva­sónk azóta már kézhez - kapta a sorsjegyet — köszönetét mondunk a" MÉH-nek. Ugyanakkor megkérdez­zük: vajon kárpótolják-e hasonló módon mindazokat, akik — bár nem panaszkodtak a nyilvánossá g előtt — szintén ajándékjégy nélkül vol­tak kénytelenek távozni a szóban forgó átvevőhelyről? Sunyna sum­mámul : reméljük, a történtekből nemcsak levonják a szükséges kö­vetkeztetést az illetékesek, de min­dent meg is tesznek azért, hogy az évenként sorra kerülő és mélt» népszerű gyűjtési kampány jó hírét a jövőben ne tépázzák meg ilyen kellemetlenségek a megyeszékhelyen! Veiket Árpád

Next

/
Oldalképek
Tartalom