Petőfi Népe, 1974. május (29. évfolyam, 100-125. szám)

1974-05-26 / 121. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1914. május 26.

A PÁRTMUNKA GYAKORLATÁBÓL

Látogatóban

munkáscsaládoknál

Munkájának továbbfejlesztésére tavaly kidolgozott intézkedési tervében egyebek között a szocialista brigádokkal való személyes kapcsolatok ápolását is megcélozta a kiskőrösi városi párt-végrehajtóbizottság. * A testület tagjainak egyénenkénti részvétele egy-egy szocialista brigád tanácskozásán hasznosnak bizonyult és újabb ötletet eredményezett. Nevezetesen azt, hogy életközeli tapasztalatok gyűjtésére, a munkások közérzetének figyelemmel kísérésére, s egyben a testületi döntések kontrolljára még közvetlenebb lehetőséget kínálnak a családlátogatások.

Tömören ennyi volt az előzménye az immár megtörtént első látogatásoknak, amelyeket — a testület létszámának megfelelően — tizenegy munkáspárttag otthonában tettek a párt vb-tagjai. S hogy milyen tapasztalatokat szereztek, milyen következtetéseket vontak le a látogatások után? Hallgassuk meg erről a végrehajtó bizottság három tagját.

♦

Juhász István, a városi pártbizottság titkára:

— Mielőtt elindultunk, ügyeltünk arra is, hogy a vb tagjai ily módón más munkaterületre

kitekinthessenek, tehát ne a

ját alapszervezetükhöz tartozó elvtárs otthonába látogassanak el. Ilyen meggondolásból a MEZOGEP gyáregységének csoportvezető mérnöke, Somogyi György vb-tagunk például a Rákóczi Szakszövetkezet kovácsát, Rigó Istvánt kereste fel. Oláh elvtárs, a tanácselnök viszont célzatosan az 1GV sokgyermekes dogozójánál, Kollarik László elvtársnál járt. Nagy Mihály és Walcner • Menyhért, a MEZŐGÉP gyáregységének párttitkára, illetve igazgatója társaságában jómagam Aszódi Mihályekhoz látogattam el. Mindketten a MEZŐGÉP dolgozói.

A család külterületen, Erdőtelkén él. Lakásuk szoba-kony- hácska, amolyan átmeneti megoldás, mert építkezni készülnek. Kézenfekvő volt tehát a kérdés: miért itt. és miért nem a városban építkeznek, ahol a vállalat is tudna segíteni? Az asszonyka kapott az alkalmon, azt mondta: ő jobban szeretne a városban, segítsünk megagitálni a férjét, aki a kis szőlőhöz Ragaszkodik ...

Aszódi elvtárs’J Nógtád ' megyei Érdekességként szóba jött, hó; gyan került Kiskőrösre: az idevalósi Aszódiné lakodalomba volt hivatalos annak idején a Nógrad megyei faluba, ott ismerkedtek meg...

A férj párttag, csoportvezető a munkahelyén. Arról, hogyan tud hatni a munkatársaira, kedvezően vélekedett. Üzemükben jó az összhang, meg tudja ér- . tetni magát az emberekkel. A pártpolitikai információit a taggyűléseken, s mint előfizető és olvasó, az újságból, valamint a tv-ből meríti.

Szóba kerültek „melegebb” témák is. Arra például,. hogy a vezetéssel elégedett-e, köntörfalazás nélkül felelte: „Van olyan, hogy nem vagyunk szinkronban. Előfordul, hogy valamit már sürgetnek, csinálni kellene, de még nem áil rendelkezésre a műszaki rajz...” Látogató társaim nagyot néztek erre. Az asszonyka meg előhozakodott a művezető személyével, akitől érdemes lenne megkérdezni, nincs-e valamilyen gondja, mert az utóbbi időben nem olyan közvetlen, nem foglalkozik velük úgy, mint azelőtt.

Sok mindenről szó esett még a háromórás beszélgetésen. Amikor búcsúzóul megkérdeztük, nem haragszanak-e a zavarásért, inkább ösztönzést éreztem ki a válaszukból: több ilyen kellene! * *

Csefkó Mátyás, j Bem József Általános Iskola (Qhzgatója:

— Péntek György elvtársék, akinél én jártam, mindketten a ktsz dolgozói. A férj vasas szakmunkás, a feleség textiles. Sokáig lakásgonddal küszködtek. Egészségtelen, albérleti szobában laktak, mígnem a mostani, régi épületben levő szoba-konyhás, lakályosan berendezett otthonhoz jutottak. Lakásproblémájuk alighanem a családtervezést is befolyásolta. Egyik gyermekük .ipari tanuló a ktsz-ben, a másik pici, óvodás. Nem véletlen, hogy elő-előhozakodtak az albérlet nehéz emlékeivel, párhuzamba állítva azokat á mostani, kiegyensúlyozott életükkel. És azzal például, milyen segítség a családnak a ktsz néhány éve működő óvodája, hisz a legkisebb is velük tarthat munkába flíenet.

Érdekes volt megfigyelnem, hogy bár bejelentett volt a látogatásunk — Szivák elvtárs, a fytsz elnöke és Nagy Sándor csucstitkár is velem tartottak —, mégis feszélyezetten indult. De gmint éppen a munkahelyi témákra terelődött a szó, rögtön feloldódott a hangulat. Péntek elvtársnő két évtizede dolgozik a ktsz textil-részlegében, talán ezért is ő volt a beszédesebb.

Az órabéremelés kedvező

visszhangjával kezdte, s hamarosan az üzemi demokráciánál időzött. Itt az alkalom — mondta —, mert a munkahelyen a legjobb körülmények mellett sem tudnak úgy hozzáférni a vezetőhöz. mint egy ilyen látogatáson. És sorozatban, válogatás nél- kül mondta a jó és a kevésbé jó tapasztalatait. Például azt, hogy az új gépek milyen meglepetést jelentettek1 és milyen lehetőségeket látnak bennük a dolgozók. Mert a beszerzésüket ígérték ugyan a vezetők, a dolgozók mégsem bíztak benne. Hiszen számoltak: a szerviz, a szolgáltató ház, a vegytisztító létrehozása stb. rengeteg pénzt elvitt... És milyen ösztönző a további munkára nézve, hogy mégis telt az új gépekre is!

Számomra külön is hasznos volt ez a látogatás. Ugyanis ebben az időben a munkahelyi in- formáció-áramláról végzett felmérést az agit-prop. munkabizottság. amelynek tagja vagvok. Ehhez is nyertem tapasztalatokat. Mert a kommunikációs eszközök útján szerzett információk jók, de ezekre nem lehet rákérdezni, vitatkozni. Viszont a munkahelyi tanácskozáson már egy középvezető jelenlétében sem maradéktalanul őszinték a megnyilatkozások ... Szerintem épp ezért a munkahelyi vezetőknek sem szolgálnak rossz példaként a családlátogatások. A napi munka sodrásában nem venni úgy észre a beosztottak emberi értékeit...

__Sári László, az IGV meo vezetőhelyettese:

— Elmondhatom, hogy kitűnő közérzettel búcsúztam el Kud- ron Istvánéktól. Mert nem töl■töítem haszontalanul az időt, mint az egy-egy szócsépléssel el' telt üzemi értekezletén megesett. Hű, de bosszús vagyok olyankor!

Kudron alvtársnő, konzervgyári brigádvezető,gondozási segélyen van a most kétéves kisfiával. A nagyobbik gyerek nyolcadik osztályos kislány. A férje szintén a konzervgyárban fűtő és tagja a pártnak. Az Uzso- kí utcában épphogy elkészült családi házukban látogattuk meg őket Gyalog Istvánnal, a konzervgyár párttitkárával. Rendkívül meglepődtek és láthatóan örültek jöttünknek. Szinte azt sem tudták, hová tegyenek bennünket. A takaros, tiszta konyhában telepedtünk le. Nagyon szépen, rendezetten élnek, önerőből, az összespórolt pénzecskéjükből építkeztek, adósságuk nincs, s mégcsak nem is kétla- kiak.

A párt politikáját illetően tájékozottak, rendszeres újsáolva- sók, tv-nézők. De Kudron elvtársnő előhozakodott: amióta gondozási segélyen van, hiányolja a kapcsolatot a pártszervezetével, nem értesül a taggyűlésekről. Gyalog elvtárs rögtön feljegyezte ezt és megígérte, hogy ezentúl rendszeresen küld meghívót

Engem főleg az érdekelt, hogyan vélekedik Kudron Istvánná a munkahelyéről, milyennek ítéli a kommunisták tekintélyét és hová sorolja a párttitkárt. Ez utóbbira nagyon határozottan ezt mondta: „ A Pista közülünk való gyerek!” Az asszony sokgyermekes vasútas-, tehát munkáscsalád sarja, . a válasza ezért volt sokatmondó nekem.

Meggyőzött róla, hogy munkahelyén adnak a párttagok szavára. Ez annál értékesebb, mert a göngyölegraktár, ahol ő dolgozik, télen-nyáron szabad ég alatti, nehéz munkahely. Rendkívül elégedett a család életének alakulásával. Sok összehasonlítást tett a saját gyermekkorával és a gyermekei életével. Nem is állhattam egy kis „provokáció” nélkül. Előhozakodtam az áreme- kedésekkeli például a tej árával. De Kudronné harcosan vitába szállt: „Hát igen, emelkedett ... No de több lett a családi pótlék, a gondozási segély is, és azért a fizetésemelésről sem szabad megfeledkezni!...”

•

Nem véletlenül jegyezte meg Juhász István, a pártbizottság titkára:

— Bár testületileg még nem összegeztük e látogatások tapasztalatait, annyi máris nyilvánvaló a számunkra, hogy szinte nélkülözhetetlenek az ilyen eszmecserék. Alighanem a negyedévenkénti folytatásuk mellett döntünk.

Ferny Irén

A gépek szerelmese

Az elromlott szalaghengergép előtt barna hajú, fiatal szakmunkás térdel. Kezében kócba pólyáit alkatrészt forgat. Az ujja bögyével tapogatja, a szemével is faggatja, vajon az-e a bűnös. Ezalatt a sorban álló másik két zömök gép vashengerei komótosan forognak, vékonyítják a köztük átbújtatott alumíniumszalagot. Mellettük jókora tekercsekben áll a hengerelt magyar ezüst.

Lassacskán tizenkét éve lesz, hogy Bereute Gábor, a Kecskeméti Fémipari Szövetkezet szalagüzemének karbantartója letette a géplakatos szakmunkás- vizsgát. A tanulóidőre vegyes érzelmekkel emlékezik vissza. Mint mondja, ő még inkább „inas” volt, nem szakmunkástanuló. Régi vágású mestereinek a keze könnyen eljárt. És bir zony nemigen törték magukat, hogy tudásuk legjavát átadják az utánpótlásnak. Gábornak például egyszer a vizsgamunkájához ce- ruzányi csövecskét kellett meghajlítania, de nem akart sikerülni. Oktatója segített, de úgy, hogy míg a műveletet saját kezűleg elvégezte, addig inasát elküldte a raktárba, nehogy ellesse tőle a fogást. Hát így volt. Az viszont nagyon tetszett a fiúnak, hogy már tanulókorában sokféle géppel megismerkedhetett. Gabi ugyanis már kiskorában a masinák szerelmese volt.

— Apa motorkerékpárját szereltem, javítottam már általános ■iskolás koromban — meséli. — Ma is a javítást kedvelem legjobban, s itt éppen ez a feladatom. Ha egy gép csütörtököt mond, izgalmas dolog megtalálni a hibát. Szétszedem, megvizsgálom az alkatrészeket, s amelyiket kell, megjavítom vagy kicserélem. Aztán visszaszerelek mindent a helyére, következhet a próbaindítás. Ha minden rendben, elégedetten adom át újra a kezelőjének.

Berente Gábort mindenki jól ismeri az alumíniumtermékeiről

nevezetes szövetkezetben. Az ott töltött hét év 'alatt gyakran bizonyságát adta munkaszeretetének, szakmai tudásának. A KISZ-f iatalok pedig rátermett vezetőre találtak személyében. A huszonkilenc éves munkás tizennégy esztendeje vesz részt az ifjúsági mozgalomban. Titkárnak először katonakorában választották még. A szövetkezetben 1969- ben vette át a Szamuely Tibor alapszervezet életének irányítását. Szép eredményeket értek el, de két év múlva a választáskor Gábor nem vállalta az első számú vezető szerepét. Ügy érezte, hogy nem képes újabb mozgósító, érdekes feladatokat tűzni a tagság elé. Persze azért a következő időszakban is kivette részét a közös munkából, szervező- titkárként. A múlt évben ismét neki szavazott bizalmat a kollektíva.

— Pangás, nyöszörgés nem lesz, hanem dolgozik mindenki,

— ezzel a jelszóval vállaltam el újra a titkári teendőket. Talán egy kicsit türelmetlen vagyok, de én ügy szeretem, hogy ha valamit elgondolunk, azt mielőbb váltsuk valóra. Tavaly el is nyertük a KISZ KB dicsérő oklevelét. ÜSS' € i.

Gáborgeddig > ikétsaör’ részesült' 9' a KISZ központi Bizottságának elismerésében. 1970-ben dicsérő oklevéllel, két évvel később pedig aranykoszorús KlSZ-jelvény- nvel tüntették ki. A szövetkezet pártalapszervezeté is figyelemmel kísérte munkáját, s 1970- ben tagjai közé fogadta.

Nem sok szabad idővel rendelkezik a fiatal géplakatos. Marxista—leninista középiskolába jár. s otthon a családban is akad dolog. Ha mégis ráér, akkor hétéves fiával foglalkozik,

' vagy pedig — javítgat. Autót, motort, mindent. A sajátját, szüleiét, olykor az ismerősökét. Ez a legkedvesebb szórakozásom.

A. Tóth Sándor

VAD PAR A DICSŐM r

„Paradicsomi” bé kességben élnek a kisvadak a Gemenci Erdőgazdaság Verán- ka-szigeti erdészházánál. Berek Jánosné». az erdész felesége igazán kezes jószágokká neveli a házhoz szokott vadmalackákat. s Babit, a divatosan öltözködő, nyúlánk lábú őzgidát..

Tessék nézni, milyen sóváran várják mindannyian a cirógatást. Ha a Babit karolja fel Berekné, a csíkos vadpocák nyöszörögnek: őket

miért nem. mikor kerülnek sorra? Miköt aztán hozzájuk is. lehajol a gazdaasszony, szinte körmük hegyén pipiskedve feszülnek. hogy ideges kis ormányukkal minél jobban tenyerébe búj janak. Ha nincs benne valami finom csemege, akkor sincs baj. Majd legközelebb. Jó így is megbizserélni ruganyos orrukkal asszonyuk kezét. Most még beleférnek. Ha majd egyszer jól kiütközik az éles-fényes agyar, balesetveszélyes lesz az ilyen te- nyeremből-etetem-barátság.

A szép nagy tarka vizsla bölcs nyugalommal osztozkodik a sze- retetben. Hozzá már nem illik ilyen babusgatás. öreg ő már ehhez. Tökéletesen boldog, ha kap egy-egy simogató taslit bársonyos fejére, ö is roppant kedveli ezeket a vad gyerekeket. Ha Berek Jánosné öt percet arra szentel, hogy eljátszadozzon az óvodás korú vadacskákkal. ő is besegít. Mikor a még gyenge kis gida el-el- felejtette. hogy kell szakszerűen menetelni azokkal a hosszú lábakkal. a vizsla maga is oda-oda- bandukolt— nézte a gyakorlatot.

„Na mi az. nem megy?” — olvashatták ki a hűséges kutya- szemből. S mikor elunta a Babi ügyetlenkedését, mellé állt ő is. Orrával gyöngéden oda-odabökött a gida nyakához — puszinak is beillik ez —. s biztatta: „Na még egy lépést! Ládd. fog az menni”.

Babi pedig — érezve a mindenfelől megnyilvánuló kényeztetést — boldogan viseli el az aj- nározásokat. Űgv viselkedik, mint

az a bizonyos ..anyám tyúkja” Petőfi versében. No nem száll föl a ládára hiszen örül. hogy prímán elkormánvozza már magát mind a négy lábával a földön, hanem úgy jár, ki-be. mintha övé lenné a ház. Mert a mindinkább sikeres menetgyakorlatok után ezt élvezi legjobban.

Aztán, hogy meglátta egyszer, milyen jóízűt. szundikál a cica a konyhában* karikába görbülve a kredenc előtt, ö is megkívánta. Azóta jókat lustálkodnak ott, egymást melegítve. Még az álom is el-elnyomja őket a finom koszt után.

Mikor pedig a cica nyújtózkodva tápászkodik. a gida. is emelgetni kezdi selymes orrát. Nagy szeme kicsodálkozik a konyhaajtón: ni, hol is vagyok én? Majd most még kicsit esetlen colstokk- mozdulatokkal, de kipihenten láb- raküszködik ő is.

Körme könnyed koppanása jelzi. sikerült vennie a küszöbakadályt. Erre már ugrani is mer egy furát, de meg is áll ijedtében, hogy még csak el se dőlt. Szelíd szemét hosszan nyugtatja a Duna vizén, moccan puhán bélelt füle. Mintha ez járna az eszébe: „Még jó, hogy neki nem iramodtam. Meg se álltam volna adigd a nagy vízig.”

Tóth István (Tóth Sándor felvételei.)

(5) Mi magunk sem valami nagy biztonságérzettel gondoltunk az elkövetkezendőkre. Ahogy a bakhátak közt gvülemlett a víz, hajnalra akár Tóth néni udvarát is elérhette. Ha meg tüzet fog a gáz... Igaz. a közeli nádtetők ereszéről estére már csöpögni fog a szennves lé.

Bennem azonban egészen másfajta riadalom bujkált. Gyorsan felhúztam a csizmát aztán az ablakba álltam. Hátam mögött Flóri kapkodta magára a munkaruhát, szótlanul. Úgy feszült köztünk a hallgatása, mint egy dróthuzal. Meg kellett lazítani.

— Rosszkor jött ez nektek — mondtam anélkül, hogy hátra néztem volna.

— Mikor jött volna jól? — hallottam a hátam mögül.

A dróthuzal csak nem lazult közöttünk. Álltam az ablakban, de semmit sem láttam abból, amit az ablak elém tárt. Zsuzsát láttam, amint egy hosszú, üres folyosón közeledik felém. Léptei a fülemben kongtak, s végül már csaknem kiszakították a dobhártyámat. Akkor hideg és éles hangját hallottam. ..Nem szabad találkoznunk többé!” Riadtan engedelmeskedtem, mint egy gyerek.

— Küldd vissza az asszonyt! — mondtam.

— Miért küldeném?

Flóri hangja közönyös volt, s mégis könyörtelen. Jó hogy háttal álltam neki. Nem láthatta, hogy szinte véresre harapom a számat

— Küldd vissza! — mondtam.

— Mit kezdesz itt vele? Most egyhamar nem lesz megállásunk!

Flóri hallgatott. Nem bírtam tovább, megfordultam.

— Kész vagyok! — mondta.

— Mehetünk..

A faluban már rikácsolt a hangszóró. ..Mindenki őrizze meg a nyugalmát! Ha a rendelkezéseket betartjuk, semmi baj sem történhet.” De ki tudta akkor megőrizni a nyugalmát? Tódultak az emberék a falu végére, hiába mondtuk nekik, hogy úgysem mehetnek a fúrótorony közelébe. Egy paraszt mégis a szőlőtőkék közé keveredett, az újszülött „gejzírrel” mit sem törődve. Annál nagyobb figyelemmel vizsgálgatta a tőkéket. Rákiáltottam:

— Jöjjön onnan, hé!

Változatlan egykedvűséggel közeledett. Amikor hozzánk ért, akkor ismertük fel benne a Zöld Mező elnökét. Elsiratta előttünk a szüretet.

— Szüretelnek még maguk erről — vigasztalta Flóri.

— Előbb segítettek volna permetezni ne most! —' mondta a paraszt keserű humorral.

Hármasban mentünk a libalegelőre.

Akkor már ott állt a Tröszt kocsija, egy mentőautó pedig a töröttlábúval épp akkor kanyarodott ki az útra. Igyekeztünk volna a többiekhez, de Zsuzsába ütköztünk. Abban a félelmetes morajlásban. aimi a környék levegőjét szünet nélkül betöltötte, még tétován jártunk-keltünk. Csak Flóri bizonyult magabiztosnak, mint mindig. Előreláthatóan megbízta az asszonyát, hogy vásároljon hideg élelmet, vagy két-három napra valót, addig alighanem hideg élelemre szorul az egész falu. Mintha kirándulni készültünk volna.

Természetesen. engem sem akart kihagyni a dologból. De én leintettem. Nem szeretem, ha mások gondoskodnak rólam. És éppen Flóri felesége!

Zsuzsa mégis visszafordult. Máig sem hiszem, hogy nem szántszándékkal csinálta. Azért csinálta, hogy négyszemközt maradhassunk. Ügy rendezte, hogy vissza kelljen fordulnia. A férje addigra már a többiek közt állt, Zsuzsa meg énelőttem, az én köpenyegemben.

— Majdnem elfeledkeztem róla! — mondta.

Biztos voltam benne, hogy hazudik. Dehogy is feledkezett el róla. Engedte lesegíteni a köpenyt. Annyi év után először kerültem ilyen közel hozzá. A haja most a

természetesnél is feketébb volt. A homlokára hulló tincsek így még jobban, kiemelték világoszöld szemét. Csípője azóta teltebb lett, de a járása még mindig, mint a macskáé. Szinte sütött a közelsége. amikor a vállához értem.

— Mióta vagy a felesége? — kérdeztem.

— Nem mindegy neked?! — húzódott el tőlem. Ráismertem ingertkeltő modorára, mely egyszerre vonzotta és taszította az embert

— Ügy látszik, neked sem mindegy — mondtam.

— Miért? — nézett rám őszinte csodálkozással

— Máskülönben nem kellett volna bemutatkoznod — mondtam.

Elfehéredett. az arca. Tudtam, hogy szavakat keres, minél tüskésebbeket^ Nem kellett sokáig keresnie.

— Semmit sem változtál — mondta —, épp olyan öntelt vagy, mint voltál.

Sarkonfordult és otthagyott.

Nagy lett már addigra a sürgés- forgás. Egymás után érkeztek a Tröszt kocsijai a járástól tűzoltóautók jöttek, számítva minden eshetőségre. később -láttam visszatérni a mentőkocslt is. Volt tudniillik egy sürgető feladat, aminek .végrehajtása nem kis veszély - lyel járt. Meg kellett menteni a berendezést, a gépeket, le kellett szerelni legalább az értékesebbjét.

Ne is mondjam, 'hogy a feladatot az apostolok vállalták. Kelemen már a nevemet kiáltozva keresett.

Egy percet sem késlekedhettünk.

(Folytatjuk.)

/

/