Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)

1974-02-01 / 26. szám

1974. február 1. • PETŐFI NÉP SPORT • SPORT TeremkézUabda Kiskunhalason is Sportbál február 9-én Aranyj elvényesek # Aranyjelvényesek: (balról—jobbra) Bartkó János. Farkas Éva, Faragó János. országos középiskolás döntőbe ju­tott csapata és a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Mezőgazdasági Szakközépiskola csapata egészíti ki. Lányoknál két NB I-es részt­vevő, a kiskőrösi Petőfi Sparta­cus és a kiskunhalasi MÁV MTE vezeti a sort. Az NB III-as Já­noshalma és Bajai Posztó mellett még a Soltvadkerti TE, Kiskun- majsai Vasas és Szánk, valamint az országos középiskolás döntő egyik résztvevője, a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium csapa­tát találjuk a résztvevők között. A kiskunhalasi kézilabda- mérkőzések tehát vasárnap reggel 8 órakor kezdődnek a II. Rákó­czi Szakközépiskolában. szes helyiségeiben. .Éjfél után a hagyományoknak megfelelően tombolasorsolást tartanak. Jegy­elővétel és asztalfoglalás a KSC- irodában (Nagykőrösi utca 13.). Alapoz a Vasas A Kiskunfélegyházi Vasas NB Ill-ban szereplő labdarúgó csapata január 3-án kezdte meg az alapozást a Petőfi gimnázium tornatermében. Heti 5 edzést tartanak Lantos János vezetésével. Az erőnléti edzéseket Vereb István testnevelő tanár az ifjúsági csapat edzője vezeti. A 22 fős keretből csak két fiatal, Horváth és Tóth Csaba hiányoznak, akik elmaradásukat nem tudták megindokolni. A keret a 29 éves Sahinnal az élen igen szorgalmas munkát végez. Az erőfejlesz­tő gyakorlatok mellett 6—8 kilométeres mezei futás szerepel hetente kétszer a műsoron. Csütör­tökön pedig futás után fürdőbe mennek a Vasas játékosai. Január 27-én kaptak először labdát. Nagy Sándor intéző az idériy kezdetéig lekötötte az edzőmérkőzéseket. A KSC, KTE, Mezőfi SE, Kiskunmajsa és a Reménység lesz az edzőpartner oda-vissza alapon. Az már biztos, hogy április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén a KSC szerepel Félegyházán. Az edzőmérkőzéseket álta­lában csütörtöki napon rendezik, a keddi erős edzésekre való tekintettel. A Vasas vezetősége a jó felkészülés eredmé­nyeként jó szereplést vár az együttestől. Pálfi József Képűnkön: Erőfejlesztő gyakor­latok a tornatermi edzésen. (Rádi József felvétele) Eredményes munkát végzett a Kun Béla SE A napokban átadott kiskunha­lasi sportcsarnokban vasárnap már rangos versenysorozat kez­dődik. Február 3.-a és március 3.-a közt, öt vasárnapon át itt rendezik meg a kézilabda Terem Kupát, amelynek szép díját a Kiskunnhalasi Városi Tanács ajánlotta fel a győztesnek. A most kezdődő- versenysorozat jól segíti majd a csapatok felké­szülését a bajnokságra. Nyolc férfi és nyolc női csapat indul. A férfimezőnyben ott lesz a Kiskőrösi Spartacus, Bácsalmás, Balotaszállás, Kunbaja, Kiskun­majsa és természetesen a kiskun- halasi Spartacus megyei I. osztá­lyú csapatai. A mezőny t a kiskun- halasi Szilády Áron Gimnázium A Kecskeméti SC elnöksége és baráti köre február 9-én, szombaton rendezi meg a KSC- bált az Aranyhomok Szálló ösz­Noha a kecskeméti vívósport több éves, jelentős hagyomá­nyokra tekint vissza, még arany­jelvényes ifjúsági versenyzője nem volt. Idén hárman élvezhe­tik e kitüntető címet: Bartkó János, Farkas Éva és Faragó Já­nos. — Mindhárman az 1973. évi eredményes szereplésük alapján szerezték meg az aranyjelvényes szintet — mondta Novomeczky István edző. — Vagyis ez a vívó­sportban, azt jelenti, hogy el kel­lett érniük a felnőtt II. osztályú szintet. Olyan országos minősítő versenyen indultak, ahol leg­alább 24 fős mezőny rajtolt, s a saját korosztályukban tízen léptek pástra. Farkas Éva. Szol­nokon. Bartkó János Budapes­ten, Faragó János pedig Kecs­keméten vált aranyjelvényes tő- rözővé. A legjobb eredmények Bartkó nevéhez fűződnek. A serdülő korosztályban többször is volt előkelő helyezett az országos ranglistán. Erénye a robbané- konyság. Lendületesen vív. Része van abban is, hogy a KSC tőr­csapata bekerült az OB IÍ-be. Foglalkozása villanyszerelő. Munkája mellett tanul. A kecs­keméti közgazdasági technikum hallgatója. — Farkas Éva úgy kezdte, mint Rejtő Ildikó — tájékoztat Bánó Csaba, az edzője. — Moz­gászavarai voltak. De leküzdöt­te. Most a női mezőny egyik legtehetségesebb versenyzője. Megnyerte a területi bajnoksá­got, a minősítő versenyeken pe­dig döntős volt. — Hogyan sikerült mindezt el­érni? — érdeklődöm Farkas Évától. — Fanatikus voltam. Bíztam önmagámban, a sikerben. — Melyek a további tervei? — Sikeresen érettségizni, s jól vívni. Egyelőre ez a legfontosabb feladatom. — Kívánjuk, hogy folytassa úgy, mint Rejtő Ildikó... — Most érte el azt a fejlődési fokot — mondta az edzője —, hogy tudatosan javíthat a saját teljesítményén. További sikerei­nek megvannak a feltételei. Energikus, rámenős, küzdő jel­lem. ■ A szakemberek szerint Faragó is rendelkezik azokkal a képes­ségekkel, amelyek révén jó vívó lehet. Kissé rapszodikus típus. Voltak fellángolásai, letörései. Most már kiegyenlítettebb telje­sítményre képes. Faragó János most negyedéves a kecskeméti Bányai Júlia Gim­náziumban. Három fiatal, akik újat, jót, szépet noztak Kecskemét vívó­sportjába. Valamennyien tehetsé­gesek. Nem kétséges: továbbra is ott a helyük a legjobbak kö­zött. De hogy élnek-e majd a le­hetőséggel, az csak rajtuk múlik. B. I. A Kun Béla SE január 26-án Kiskunfélegyházán, a Fegyveres Erők Klubjában tartotta évi ren­des közgyűlését. A beszámolót Varga László, megbízott elnök ter­jesztette a szép számban megje­lent tagság elé. aki a szakosztá­lyok eredményeinek ismertetése előtt az egyesület számadatait is­mertette. Elmondta, hogy a Kun Béla SE-ben atlétikai labdarúgó, ököl­vívó-, sakk- és tornaszakosztály működik, összesen 166 versenyző fejt ki s köztük 49 női sportoló van. A korcsoDortonkénti megosztás a következő: 69 felnőtt. 36 ifjúsá­gi és 61 serdülő versenyzőjük van. Felkészülésüket 3 edző és 6 segédedző irányítja. Büszkék az elért eredményekre is. A felnőtteknél egy I. osztályú hét II. o„ tizennégy III. o. és öt IV. o. SDortoló ért el minősítést. Három ifjúsági aranyjelvényes, 6 ezüstjelvényes és 22 bronzjelvé­nyes ifjúsági sportolót tartanak nyilván. Ezek a minősített ver­senyzők mind az atlétikai, vagy az ökölvívó szakosztály tagjai. Azt is említette a sportkör elnö­ke, hogy a Kun Béla SE-nél az edzők élvezik a vezetők teljes bi­zalmát és nem is alaptalanul. Tóth György, az ökölvívók mes­tere már 19 éve. Molnár László, A megyei tanács testnevelési és sporthivatalának elnöke ki­nevezte a megyei labdarúgó­szövetség elnökségét. Az elnöki tisztet továbbra is Pálfi Sándor tölti be. Elnökhelyettes Rigó Im­re. A főtitkár változatlanul Fe­hér László. Az elnökség tagjai: Czenczik István, Boronkay László, Németh Ferenc és Fenyj; vési Károly. * A megyei labdarúgó-szövetségen be­lül két bizottság működik teljes lét­számmal. A játéfcvazető-bizottság el­nöke Czenczik István, titkára Boron­kay László, tagjai pedig Nyári Fe­az ökölvívó-utánpótlás edzője 5 éve tevékenykedik. Soltész Dezső 7 éve irányítja az atlétákat, Ka- nyó János pedig a labdarúgók szakvezetését látja el már 5 év óta. Az atlétikai szakosztály túlnyo­mórészt ifjúsági és serdülő ver­senyzőkből áll. Eredményük ön­magáért beszél hiszen a KSC és a Bajai SK után ők szerepeltek legjobban a megyében. A külön­böző kategóriájú versenyeken 28 első. 37 második és 43 harmadik helyet értek el. SzűCs Márta és Varga Emilia" volt ä legeredmé­nyesebb atléta. A labdarúgó-szakosztály irányí­tását Cserven Lajossal az élen öt­főnyi vezetőség irányítja. Mind a felnőtt, mind pedig az ifjúsági csapat az 5. helyen áll a bajnok­ságban. s az első csapatot mind- * össze öt pont választja el a lista­vezető Soltvadkerttől. A sportkör legjelentősebb szak­osztálya az ökölvívóké. A felnőtt, valamint az ifjúsági versenyzők is sok értékes helyezést értek el. Borbély Sándor például — az egyetlen I. osztályú versenyző —, a magyar . felnőtt bajnokságon harmadik lett. és váltósúlyban az országos rangsorban is a negyedik helyen áll. Borbély István, ifjú­sági bajnokságot. Borbély Miklós és Pintér Tibor pedig serdülő bajnokságot nyert. renc. Bruder Imre és Horváth Sán- dór. A fegyelmi bizottság Rozgonyi Kál­mán elnökletével működik továbbra is. Helyettese Lugossi István, tagjai pedig Rozsnyai József, Szabó Mihály és dr. Miszkuly Miklós. Az edzőbizottság működése az utób­bi időben nem volt folyamatos. Az újjászervezésével Némteth Ferenc el­nökségi tagot bízták meg. ♦ Visszaállítottak egy korábbi gyakorlatot. A sportköröknek is­mét joguk van bejelenteni, hogy melyik játékvezető közreműkö­dését nem kívánják a mérkőzé­seiken. A vétójoggal azonban A női tornaszakosztály a terem átépítési munkái miatt több hó­napig kényszerszünetet tartott, de az elmúlt év októberétől már is­mét rendszeresen dolgoznak a lá­nyok. Végül a sakkcsapat a váro­si bajnokságban indult és ott eredményesen szerepelt. A Kun Béla SE-nél nagy súlyt helyeznek a tömegsport fejleszté­sére. A városi soortfelügyelőség által szervezett nyári sportnapkö­zinek a Honvéd-pályán adtak ott­hont. S az, egyesület.. tapasztalt edzőkkel, valamint sporteszközök­kel is segített a tábor szervezői­nek. Az elnöki beszámoló után dr. Száraz Ferenc, a Számvizsgáló Bizottság elnöke, a sportkör anya­gi helyzetéről valamint a létesít­ményekről számolt be. majd a be­számolókat követő vita során so­kan mondták el észrevételeiket, s javaslataikat. Végül sor került néhány szemé­lyi kiegészítésre, s az elnökségbe beválasztották Szabó Lászlót, dr. Száraz Ferencet és Tabajdi Ist­vánt. A számvizsgáló bizottság új elnöke pedig Varga Ferenc lett. Eltávozott a sportkörtől Somlai Ferenc alezredes, a sportkör eddi­gi elnöke. A Kun Béla SE új el­nökéül a tagság egyhangú szava­zással Tóth Kálmán ezredest vá­lasztották meg. P. J. HÍREI csak előre lehet élni, tehát _a be­jelentéseknek március 7-ig be kell érkezniük. Később ilyen ké­relemmel már hiába fordulnak a szövetséghez. Hitelesíteni kell a pályákat, még­pedig a tavaszi bajnokság első két fordulójában. A feladat a kiküldött játékvezetőkre vár. Az őszi fordulóból elmaradt egy n. o. mérkőzés. A Helvécia—MFSC talál­kozó végleges Időpontja: március ló-én, 15 óra. Téli Kupa labdarúgó- mérkőzések Kecskeméti SC—Mezőfi SE L 2:1 (1:0) Kecskemét. Széktói edzőpálya, 100 néző. vezette: Tóth M. KSC: Gór (Hasennauer) — Os- kolás. Gubacsi. Gyifkó dr., Kecs­kés — Szabó. Molnár. Pasek (Ma­géi — Czirkos. Koós. Kókai. Ed­ző: Dezsőfi Ferenc. Mezőfi SE I.: Magó (Balatoni) — Molnár. Sági, Lévai — Angeli, Meggyesi — Zubomyák, Szabó, Magyar. Losonczi, Bódis. Edző: Krivy Ottó. Idény eleji játékot mutatott mindkét csapat. A 2. percben a KSC már vezetéshez jutott. A be­ívelt szögletet Szabó fejelte a há­lóba. 1:0. Ez után kiegyensúlyo­zottá vált a játék. De a csatárok igen sok helyzetet hagytak ki. Szünet után az 51. percben a KSC 11-eshez jutott, de Molnár bünte­tőjét Magó kivédte. A 78. perc­ben Kókai átjátszotta a védelmet, és beadását Koós a hálóba fejel­te. 2:0. A 87. percben Hasennauer röviden ütötte' ki az egyik be­adást. a labda Bódis elé került, aki laposan hálóba lőtt. 2:1. Jók: Gór. Gyifkó dr.. Szabó, Koós, illetve Sági, Angeli. Bódis. Nagykőrösi Kinizsi— Kecskeméti TE I. 2:2 (1:1) Nagykőrös, 100 néző. vezette: Faragó. KTE I.: Sebestyén — Tormási (Csordás), Franczkó (Könyves), Gyorsa, (Virágh) — Komáromi I. (Magyar L.). Bende (Magyar M.), — Csurka (Nagyhegyesi), Mányo- ki. Porhanda. Bánhídi (Komáromi J.). Horváth. Edző: Varga Béla. Az első félidőben, az igen lelke­sen játszó Kinizsi SE többet tá­madott. A KTE a mezőnyben és a kapu előtt sokat hibázott. Por­handa 0:0-ás állásnál a 11-est ka­pu mellé rúgta. Szünet után a KTE szinte egy kapura játszott és a hazaiaknak csak az utolsó perc­ben sikerült egyenlíteniük. Góllö­vők: Szabó. Abonyi. illetve Bán­hídi és Kecskés (öngól). Jók: Se­bestyén, Könyves, Magyar L., Mányoki. Horváth. V ilágbcijnoksági előzetes Ha országunk nemzeti tizen­egye nem is lesz ott az 1974-es NSZK-béli VB-n, úgy véljük, hogy a focirajongók szívesen ol­vassák az VB-vel kapcsolatos közleményeket, sztorikat, ame­lyekből időnként a VB szervező bizottság sajtótájékoztatójából és a világlapok szemelvényeiből közlünk érdekesebb részleteket. A labdarúgó VB híreiből. Nem szűnt meg a szurkolói romantika. Vannak még lelkes emberek, akik vállalják a ké­nyelmetlenséget, dacolnak az elemekkel, csak azért, hogy be­bizonyítsák a világnak: nem is­mernek leküzdhetetlen akadályt, ha nemzeti színeikről, kedvenc csapatuk sikeres szerepléséről van szó. Mint hírlik, Uruguayból öt lel­kes labdarúgó-rajongó már elin­dult, hogy tanúja legyen az 1974-es labdarúgó VB-nek, és szurkoljon válogatottjuk sikeres szerepléséért. Sokan kérdezhetnék: miért ez a nagy sietség, hiszen a mai kor technikai vívmányaival jófor­mán órák alatt lehet Uruguayból az NSZK-ba jutni. Igenám, de ezek a lelkes szurkolók pgy 1930-as Studebakerrel vágtak ne­ki a mintegy 40 000 kilométeres útnak. A nyolchengeres „ősautő- val” Monte videóból indultak el, s úttervük szerint szeretnék megkerülni a világot. Argentí­nán, Bolívián, Perun, Mexikón és Kalifornián keresztül vezet az út első szakasza. Majd azután New Yorkban hajóra szállnak, hogy folytassák a kalandos uta­zást. Az autó vállalkozó kedvű utasai ősrégi fényképezőgépeket is visznek magukkal és ezeknek eladásából akarják fedezni az utazás költségeit. A MEGYEI LABDARÚGÓ-SZÖVETSÉG MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.40: Iskolatévé. Alapfokú angol nyelvtanfolyam. (Közép- isk. I—H. oszt.) Menekü­lés. (Ism.) 9.05: Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) Olasz tájak és városok. (Ism.) 9.55: Élővilág. (Alt. isk. 5. oszt.) Baromfitenyésztés. 12.10: Német nyelvtanfolyam. (Középlsk. I—II—HI—IV. oszt.) A meglepetés. (Ism;) 14.30: Földrajz. (Ism.) 15.25: Élővilág. (Ism.) 17.23: Hírek. 17.30: Jó napot, Grúzia. Szovjet rövidfilm. 17.40: Dúdoló. Chopin: C-moll Prelfid. Bartalus Ilona műsora. 18.10: üt perc meteorológia. 18.15: Érdek és érdekeltség. A Televízió politikai vita­est-sorozata. Munkás­szemmel, tárgyilagosan. 19.05: Reklámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-Híradó. 20.00: Gyárfás Endre: Uraim, beszéljenek. Tévéjáték. (Színes.) 21.10: „Érettségi” találkozó. A 10 éves Magyarország című hetilap külpolitikai társasjátéka. 22.10: Tv-Híradó — 2. kiadás. 22.20: Műkorcsolya EB. (Színes.) Jégtánc. Közvetítés Zág­rábból. 2. MOSOK: 20.00: Etiópia—Afrika. Olasz do­kumentumfilm- sor ozat. I. rész: A gyarmatosítás után. 20.50: Tv-Híradó — 1. kiadás. 21.20: vm. Henrik hat felesége. Magyarul beszélő angol tv-filmsorozat. V. rész: Catherine Howard. KOSSUTH 8.20: Népdalok. 9.00: Felelet. Déry Tibor regé­nye. X. (befejező) rész. 9.27: Wilhelm Backhaus Chopin- műveket zongorázik. 10.05—10.30: Iskolarádlö. 10.30: Édes anyanyelvűnk. 10.35: A Soroksári Művelődési Ház fűvőszenekara játszik. 10.49: Az életfa titka. 11.00: Zenekari muzsika. 11.49: Kritikusok fóruma. 12.20: Ki nyer ma? — Hatvan­ban. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Lakatos Sándor népi ze­nekara játszik. 13.45: Munkásstúdlő. 14.00: Csicserl bolt. 14.25: „Nyitnikék.” Kisiskolások műsora. 15.10: Román művészek opera­felvételeiből. 15.37: Andor Ilona énekkara énekel. 15.44: Magyarán szólva ... 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Mi történt azóta? 17.20: Bemutatjuk új felvételein­ket. 17.42: Ilyen verset szeretnék Írni... Somlyó György versei. 17.52: világhírű karmesterek kórusfelvételeiböl. 18.16: A Belügyminisztérium Duna Művészegyüttesének népi zenekara játszik. 19.40: Dunának, Oltnak egy a hangja... 20.55: Mells György operett­dalokat énekel. 21.25: Negyedszázad emlékezetes budapesti hangversenyei, xn. rész. 22.20: Meditáció. 23.24: Petula Clark és Bobby Solo énekel, Werner Mül­ler zenekara játszik. 0.10: Jessonda. PETŐFI 8.05: Zenekari muzsika. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.00—12.00: A zene hullám­hosszán. Közben: kb. 10.30—10.35: Néhány szó zene. 12.00: Magyar operákból. 13.00: Schumann: Karnevál. 13.30: Éneklő Ifjúság Egerben. 14.00: Kettőtől hatig ... Jó utatl 14.45: A beat kedvelőinek. 15.33: Rivaldafényben. 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: A nógrádi bég ítélete. 19.17: Régi híres énekesek műsorából. 19.39: Az athabasciai olajhomok titka. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek (Ism.) 20.28: Magyar táncokról. 20.48: „Énekeljenek a népek!” 21.23: A márka: Magyarország. 21.33: Psota Irén énekel. 21.40: Katedra. 22.00: Zenekritikusok hang­lemezekről. 22.30: Nóták. 23.15: Filmzene. 23.24: Wolf-művek. 3. MŰSOR 18.05: Iskolarádió. 18.25: Bach-művek. 19.52: CannonbaU Adderley és Sergio Mendes felvételei* ML 20.33: A Bartók-vonósnégyes ját­szik, Dietrich Fischer- Dieskau énekel. 21.40: Dj operalemezeinkből. 22.30: Szimfonikus könnyűzene. Az indulás előtt mérnökök vizsgálták meg a kissé ósdi jár­művet és megállapították: ha­csak valami egészen váratlan esemény be nem következik, akkor a motor kibírhatja ezt az utat. „Persze, ha valami baj tör­ténik — tették hozzá a mérnö­kök —, akkor az autó ott ma­rad, ahol a baleset történt, mert alkatrészeket ehhez a járműhöz már nem lehet kapni.. Amennyiben mégis szerencsésen megérkeznének az NSZK-ba, a Nyugatnémet Labdarúgó Szövet­ség ingyenjfigyet bocsát rendel­kezésükre. Kíváncsian várjuk az öt lel­kes uruguayi szurkoló útjáról szóló további híreket, hiszen amikor nekivágtak a negyven­ezer kilométernek, még szó sem volt energiaválságról...

Next

/
Oldalképek
Tartalom