Petőfi Népe, 1974. február (29. évfolyam, 26-49. szám)
1974-02-01 / 26. szám
Ülést tartott elnöksége Tegnap Kecskeméten, az OTP székházában ülést tartott a Magyar Közgazdasági Társaság megyei szervezetének elnöksége. Először a különböző szakosztályok elmúlt félévi % tevékenységét értékelték, majd áz elkövetkező hat hónap programját tárgyalták meg. Megállapították, hogy a szakosztályok helyi csoportjai tavaly júliustól decemberig összesen tizenhárom előadást tartottak. Ezek között kiemelkedően jól sikerültek a IV. ötéves terv megyéi célkitűzéseiről és eredményeiről, az V. ötéves terv gazdasági szabályozóinak ismertetéséről, valamint a munkaerő-gazdálkodásról szóló előadások. Az idei program keretében tervezett előadások közül minden bizonnyal nagy érdeklődés kíséri majd az életkörülmények és élet- szjínvonal alakulását ismertető Ma: bemutató Ma este mutatja be a Kecskeméti Katana József Színház Ka- tajev — Aldobolyi Nagy — Rom- hányi: Bolond vasárnap című zenés komédiáját. A világszerte nagy sikert aratott vígjátékot Angyal Mária rendezte. Kláva szerepét — Jámbor Katalin megbetegedése miatt — Faluhelyi Magda játssza. az MKT beszámolót és a Munkaerő kooperáció szükségessége a mezőgazdaság és az egyéb ágazatok között című előadást. Az első félévi munkaterv középpontjában a június 11—13 között sorrakerülő XIII. Közgazdász Vándorgyűlés megrendezése szerepek Ezután az elnökség az MKT megyei szervezetének költségvetéséről szóló beszámolót hallgatta meg. A tavalyi tapasztalatokat összegezve úgy -határozott, hogy a pályadíjakra, tudományos dolgozatokra, a külföldi konferenciákon, tanulmányutakon való részvételre fordítható összegeket növeli az idei költségvetésben. Ezzel lehetővé válik, hogy a szervezet tagjai, valamint a közgazdasági szakközépiskolák hallgatói aktívabban vehessék ki részüket a megyei gazdaságpolitikai feladatok megoldásából. Kedvezmény a klubtagoknak Diagnosztikai állomás nyűt az autósoknak Baján Ma délelőtt ünnepélyes keretek között nyitják meg Baján a megye első diagnosztikai állomását a Magyar Autóklub kezelésében. A mintegy 800 ezer forintos költséggel berendezett állomáson fékhatásmérő, optikai futóbeállítás, komplett motorvizsgálat, fényszóró-beállítás, gumifelszerelés és kerékegyensúlyozás végezhető, s mindez az autóklubtagok számára mintegy 20 százalékos árkedvezmény mellett. Az autódiagnosztikai állomás további terve, hogy kis létszámú 11 órás barkácsoló tanfolyamokat indít, melyen a műszaki karbantartás és az üzemeltetés közben előforduló hibák elhárítása szerepel. Az állomás létrehozásában a helybeli autóklubtagok mintegy 600 óra társadalmi munkát végeztek. A korszerűen berendezett intézmény az ország bármely területén lakó klubtagoknak rendelkezésére áll. Gyors és pontos sebességmérés Egy-egy új 4 autókonstrukció próbafuttatásánál nagyon fontos a sebességi értékek gyors és pontos meghatározása. A gépkocsi: ba épített sebességmérők csak hozzávetőleges értékeket mutatnak, a próbapálya mellett elhelyezett műszerekkel pedig körülményes a mérés. Az angol Vauxhall-gyár kísérleti autópályáján az üt középvonalát jelző szaggatott fehér vonal mentén 447 millimétereh- ként erős állandó mágneseket építettek be a burkolatba, mintegy 50 milliméter mélyen. A vizsgált gépkocsi aljára tíz tekercsből álló érzékelőt szerelnek fel. E tekercsek mindegyikében áramlökés keletkezik, amikor a kocsi egy-egy mágnes fölött halad el. Ha a kocsi óránként 100 mérföldes (160 km/óra) sebességgel halad, az érzékelő rendszer 10x100 = 1000 áramlökést állít elő másodpercenként. Így a sebességmérés frekvenciaméréssé egyszerűsödik. Ha a jármű a vonal fölött halad, a kocsi pillanatnyi sebességét a másodperc tört részén belül lehet megállapítani és mérni, sőt akár diagramban rögzíteni is. Szőlőtelepítés a Homokhátságon A szőlő- és gyümölcstermesztés fontosságára a Homokhátságon jellemző, hogy a növénytermesztési ágazat árbevételének 70 százalékát adja. A körzetben pillanatnyilag 23 420 hektár szőlőültetvény van, amelynek nagy részén több mint 18 ezer hektáron még a hagyományos művelést folytatják. A tapasztalatok szerint a statisztikai adatokban szereplőnél mintegy 4 ezer hektárral kevesebb a termést adó ültetvény. További 5—6 ezer hektárra becsülhető a körzetben I az a terület, amelyet 2—3 éven belül elhagynak az alacsony, hektáronkénti 15 mázsás hozam miatt. A nemrégiben megjelent, telepítést, korszerűsítést támogató kormányhatározatot, illetve az ezzel nyújtott kedvezményeket a körzet gazdaságai nem mindenütt használják ki. A termelőszövetkezetek területi szövetsége által készített felmérés szerint a jövő év végéig 801 hektár szőlőt kívánnak telepíteni, 1400 hektárt pedig korszerűsíteni. A tapasztalatok szerint a megye többi körzetében az új ültetvények kialakítására jobban törekednek. A Homokhátságon nagyon sok a szórványgyümölcsös, de a második és a. harmadik ötéves terv időszakában létesített üzemi ültetvényeket sem kezelik megfelelő színvonalon, nem használják ld teljesen a termőképességet. így a hozam, s a jövedelmezőség sem magas. 1975-ig a szövetkezetek 670 hektáron telepítenek új gyümölcsöst, 560 hektárt pedig korszerűsítenek. Érdeklődésük. e tekintetben is mérsékelt. A Homokhátsági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének Elnöksége e héten Kecskeméten megtartott ülésén foglalkozott a szőlő- és gyümölcstermesztés, -telepítés problémáival, s azzal, hogy a szövetség munkatársai miként tudnák segíteni a körzet gazdaságait az ágazat fejlesztésében. D. É. INDIAI VENDÉG SZERKESZTŐSÉGÜNKBEN Santosh Kumar újságíró, az Indiai Újságírók Szakszervezetének főtitkára Gräber Györgynek, az Újságírók és Lapkiadói Dolgozók Szakmai Elnökségének elnöke társaságában tegnap látogatást tett a Petőfi Népe szerkesztőségében. Itt dr. Weither Dániel főszerkesztő' és Nagy Ottó, a szakszervezeti bizottság titkára fogadta. A vendég különösen lapunk tartalmával kapcsolatos kérdések iránt mutatott nagy érdeklődést. Santosh Kumar délután a Petőfi Nyomdábantett látogatást. Országos tapasztalatcsere Két vélemény a kecskeméti kertészeti főiskolán rendezett tanfolyamról — Mi a véleménye a tanfolyamról, hogyan tetszett Kecskemét — kérdeztük az egyetemi és főiskolai KISZ-vezetők téli táborának derűs hangulatú záróünnepségén Szekeres Melindát, a debreceni egyetemi és főiskolai tanács elnökét. — Erdei Ferenc írásait nagyon szeretem, kedvelem a Futóhomok című könyvét is, amelyben oldalakon keresztül dicséri a Kiskunságot és a hírős várost. Most rövid ideig ismerkedhettem Kecskeméttel. de így is tapasztalhattam, hogy Erdei Ferenc méltán hívta föl rá a figyelmet. Sok szép szobrot láttam, hangulatos utcákat és nagyvárosias centrumot. Átmeneti otthonunk, a Kertészeti Egyetem Kertészeti Főiskolai ffara az egyik legesztétikusabb felsőfokú intézmény, amit eddig láttam. Pedig sokfelé jártam. Itt minden feltétel adott ä „teljes emberré’’ váláshoz: nagyszerű könyvtár, tornaterem, klubszobák, kényelmes tanulótermek, virágos előcsarnokok... A szemináriumokat tartottam a leghasznosabbnak, bár sokat kaptunk a konzultációs előadásokon is. Azért rangsoroltam így, mert a szemináriumokon, a tagozati üléseken az elvi kérdések tisztázásával párhuzamosan kicserélhettük gyakorlati tapasztalatainkat és mód volt a KISZ-vezetők szemléletének a formálására. Papp Istvántól, a kecskeméti Katona József Gimnázium volt diákjától, a megyei KlSZ-bizott- ság egykori tagjától is azt tudakoltuk, hogy mit adott számára a tanfolyam. A József Attila Tudományegyetem bölcsészkari KISZ-bizottságának a titkára mindenben megerősítette Szekeres Melinda véleményét. — A tapasztalatcsere országos jellegét tartom a legfontosabbnak. Ritka eset. hogy az ember'miskolci. soproni, debreceni, vagy éppen fővárosi diáktársaival, KISZ-vezetőkkel találkozhat, megbeszélheti közös és az eltérő érdeklődésből. pályaválasztásból adódó sajátos feladatokat, problémákat. A leendő orvosok, mérnökök. tanárok, mezőgazdászok, művészek szinte észrevétlenül közelebb kerültek egymáshoz.. Különösen örülök annak, hogy a tanácskozáson fontos helyet kaptak a tavaszi if júsági napokra vonatkozó tervek, többek között Szűcs Istvánnénak. a KISZ KB titkárának az előadásában. Jóleső érzéssel hallgattam, amikor társaim dicsérték a házigazdákat. Nagyszerűen előkészített szobák vártak bennünket.és mindvégig udvariasan, figyelmesen, szeretettel törődtek velünk. Magam is most láttam először az új főiskolai épületet és csak irigyelhetem az 'itt tanulókat. H. N.' MI SEM VAGYUNK ANGYALOK Egy gyalogos agyon sürgős a dolgom, sietnem kell egy értekezletre, s közben azon mérgelődöm, hogy főnököm egyszerűen képtelen megérteni az én gondjaimat. Azt a jelentést, amit tegnap bízott rám, természetesen nem lehet tegnapelőttre elkészíteni. Csudabogár a főnök, mindig ilyeneket próbál kiszedni belőlem, s amikor fizetésrendezésre kerül a sor, finoman emlékeztet a határidőkre... S ilyenkor mindig derűsen mosolyogni kell, pedig legszívesebben képentöröl- ném, hiszen az asszony otthon monológja azzal a mesével fogad — megint veled toltak kil... Az értekezlet talán már el is kezdődött, s én itt batiyogok a Kossuth téren, pedig már ott kéne csücsülni, hallgatni az unalmas fecseglst. Megszaporázom a lépteimet, mert az értekezlet után rohanni kell a gyerek iskolájába, hívatott a tanárnő... Megint rossz fát tett a tűzre az a büdös kölyök, azzal is csak bajom, gondom van, s meg sem pofozhatom, mert jön nekem a nevelési elvekkel, a szülői megértéssel... Tulajdonképpen ebbe megyek tönk% re, ezért őszülök, éntölpm vár mindenki mindent, az embernek nem lehet egy jó napja... Hoppál Miért fütyülnek?... Mi ez az iszonyú fékcsikorgás? .. — Bocsánat, rendőr elvtárs... Kissé elgondolkodtam ...Ne haragudjon, oda se figyeltem arra a fránya lámpára. Igen... Tessék, itt az igazolványom... Hogy meguntam volna az életet? Dehogy,' kedves rendőr elvtársi Miért akarnék meghalni, más embert a bSrlönbe juttatni... Megbecsült, ember vagyok én kérem, szeret a feleségem, j6 a gyermekem, s a főnököm... Az egy finom ember kérem. Micsoda? ötven forintot kell fizetnem? ... Kérem, tessék elhinni, mindig becsületes ember voltam, betartottam az előírásokat, de most... Kérem, most az egyszer, de utoljára tessék nekem megbocsátani. A piros, igen tudom, azt jelenti, hogy nem szabad átmenni, a zöld pedig azt, hogy akkor lehet közlekedni... Tetszik tudni, az értekezlet, mert hogy sietnem kellene.,. Hogy így hamarabb jutok a temetőbe? Igen, rendőr elvtárs, önnek igaza van, tökéletesen egyetértünk, de nézze el, most az egyszer ... Nagyon kedves, hogy elnézte ezt a botlásomat, mert mi mindig szidjuk a gépkocsivezetőket, hogy gorombák, hogy vágtatnak, hogy szabálytalankodnak. Töredelmesen beismerem, mi sem vagyunk angyaloki Gémes Gábor • Vendégünk a Parlamentben. Wolfgang Rauchfuss, Horst Sinder- mann és Fock Jenő az Országház minisztertanácsi termében. (MTI foto — Szebellédy Géza felv. — KS) • Kekkonen Ausztriába látogat. Urho Kekkonen finn köztársasági elnök Franz Jonas osztrák államfő meghívására — május 14-től 18-ig hivatalos látogatást tesz Ausztriában, jelentették be csütörtökön Helsinkiben és Bécsben. (Reuter, UPI) • Francia Kommunista kitüntetése. Raymond Guyotnak, az FKP KB tagjának, a francia és a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom kiemelkedő alakjának a Szovjetunió párizsi nagykövetségén átnyújtották a Népek Barátsága érdemrendet. Raymond Guyot a magas kitüntetést hetvenedik születésnapja alkalmából a nemzetközi forradalmi mozgalomban, a béke megszilárdításában és a szovjet— francia barátság elmélyítésében szerzett érdemeiért kapta. (TASZSZ) 0 Diplomáciai kapcsolat. A mongol fővárosban hivatalosan bejelentették, hogy a Mongol Népköztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság diplomáciai kapcsolatokat létesít egymással. 0 Működik az Etna. Csütörtökre virradó éjjel újból működni kezdett a szicíliai Etna tűzhányó. A kráterből kilövellő izzó kövek 300 méter magasságig repülnek fel. Lávaveszély egyelőre nem fenyeget. 0 Kínai légijárat Moszkvába. Szerdán reggel Pekingből indult Moszkvába a kínai légitársaságnak a két fővárost közvetlenül összekötő első járata. Ez idáig csak az AEROFLOT gépei közlekedtek a Moszkva—Peking-útvonalon. A kínai járatok „végállomása” Irkutszk volt. A nemrég vásárolt kínai IL—62-esek mostantól — hetente egyszer — leszállás nélkül teszik meg az utat Peking és Moszkva között. Ez a járat nemcsak Kína első „légi ablaka” Európa felé, hanem egyszersmind a leggyorsabb összeköttetés Peking és Európa között. 0 NDK—NSZK-tárgyalások. Dr. Kurt Nier, az NDK külügyminiszter-helyettese és Günter Gaus, a bonni kancellári hivatal államtitkára kölcsöpös érdeklődésre számot tartó kérdésekről csütörtökön mintegy négyórás megbeszélést folytatott az NDK fővárosában. A felek megállapodtak, hogy tárgyalásukat február 7-én ugyancsak Berlinben folytatják. 0 Szovjet—kubai megállapodás. A Szovjetunió és Kuba képviselői tegnap légiszállítási megállapodást írtak alá Havannában. (TASZSZ) 0 Olaj Amerikának. Kissinger amerikai külügyminiszter tegnap Washingtonban kijelentette, hogy a kőolajtermelő országok február 14-én kezdődő tripoli megbeszélésén néhány arab állam javasolni fogja az Egyesült Államokkal szemben alkalmazott olajszállítási embargó felfüggesztését. 0 Ausztráliai nagykövetünk. Molnár István nagykövet — akit az Elnöki Tanács, indonéziai megbízatásának érintetlenül hagyása mellett, megbízott a Magyar Népköztársaság képviseletével az Ausztrál Államszövetségben — Canberrában átadta megbízólevelét Sir Paul Hasluck főkormányzónak. 0 A MÁV közleménye. A MÁV felhívja az állami közintézmények figyelmét arra, hogy házzasságban élő nődolgozóik férjük számára az 50 százalékos utazási kedvezményre jogosító igazolványt február 1-től igényelhetik a területileg illetékes MÁV igazgatóságtól. . 0 Bíró József Willy Brandtnál. Csütörtökön Willy Brandt nyugatnémet kancellár fogadta dr. Bíró József külkereskedelmi minisztert. (Telefoto—AP—MTI—KS) PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyéi Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Prelszlnger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a Telefon: 12-619. ia-516 (központi): 11-709, 11-in. Telexszám: 26 241 bmOv Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dü: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással a Km 215—0616a Jelzőszámlára. Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással 9001 Kecskemét, Külső-Szegedi üt 6. Telefon: 13-7Z9 Igazgató: Ablaka István Index: 25065