Petőfi Népe, 1974. január (29. évfolyam, 1-25. szám)

1974-01-23 / 18. szám

í Pályaválasztás előtt Tanácsi dolgozók Valamikor könnyebb volt. Nem mi választottuk a jövendő életpályát, hanem oda mentünk, ahol éppen hely akadt a számunkra. Kedv, szándék, elhivatottság? Csak keveseknek adatott meg, hogy eszerint éljenek. Aztán később, kitérőkkel és még több munka melletti tanulással sokan elértek az egy­kori áhított hivatáshoz vagy annak közelébe. Hányszor el­mondtuk ezt már gyermekeinknek! Unják is talán. De min­dig eszébe jut ez a vízió az életet a háború előtt kezdő ge­nerációnak, valahányszor ezt a szót hallja: pályaválasztás. 1974. Január 23. • PETŐFI NÉPE • 3 A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye Hétfőn este az Országos Fil­harmónia „Esti Muzsika” cimű bérleti sorozatának első estjén a Zeneakadémia nagytermében lépett fel a Kecskeméti Szimfo­nikus Zenekar. A műsort — az .előzetes nagy érdeklődésre való tekintettel — kétszer, fél hat és nyolc órakor adták elő. A ,»Mu­zsikáló természet” címmel össze­fogott programot Antal Imre is­mertette. Haydn Évszakok című oratóriumának három részleté­in a budapesti XI. kerületi ta­nács Szabó Ferenc Énekkara (karigazgató: G. Horváth Józmf) működött közre. A híres Nevető­kórus szólóját Rohonyi Anikó, az Állami Operaház tagja énekelte. Az első részben Händel és Csaj­kovszkij műveiből hangzottak még el részletek, majd a szünet után Saint-Saens Az állatok far­sangja című szvitjét adta elő a zenekar Katona Ágnes és Bod­nár László zongoraművészek köz­reműködésével. A kecskeméti muzsikusok Ke­mény Endre karnagy vezetésé­vel színvonalas teljesítményt nyújtottak. A Zeneakadémia nagytermének kiváló akusztiká­ja is ösztönzően hatott a zene­karra, s ez érezhetően segítette és növelte muzsikáló kedvüket. A lendületes előadás általában kiváltja a hallgatóság lelkesedé­sét. Ezúttal azonban — az első előadáson — érdekes módon, a teljes mű végét meg sem várva, egy lassú rész után robbant ki a taps: a Saint-Saens-darab Akvá­rium című tételének 'kulturált, hangulatos eljátszása után. A fő­ként fiatalokból álló népes kö­zönség (e hangversenysorozat a szakmunkástanulóké elsősorban!) mindkét hangversenyen igen lel­kesen ünnepelte a zenekart, kar­nagyát és a közreműködőket. —s —y A Tátrai Vonósnégyes Félegyházán A fél világot bejárták már a Tátrai Vonósnégyes tagjai, isme­rik nevüket a tengereken túl is. Február 11-i félegyházi vendég- szereplésük a város zenei életé­nek kiemelkedő eseménye. A kon­cert este 7 órakor' kezdődik a fegyveres erők klubjának emele­ti nagytermében. A műsorban — amelyet V. Nagy Bálint zeneis­kolai igazgató ismertet — Haydn, Dvorzsák és Csermák Antal mű­vei szerepelnek. Amiből. Dersze, nem az követ­kezik, hogy manapság „fenékig tejfel”' a pályát, szakmát, foglal­kozást, egy életre szóló hivatást és kenyérkereső mesterséget vá­lasztók sorsa. Igaz, az újságok teli vannak munkát szakmai képzést — a tanulónak ösztöndíjat, mun­karuhát. ebédet, szállást — ajánló hirdetésekkel. De ki mondja meg egy fiatalnak, hogy melyik az iga­zi, a tehetségének, hajlamainak legjobban megfelelő foglalkozás? A tapasztalatok szerint a pálya- választásban nagyon sok a vélet­lenszerűség, a rögtönzés, az alkal­mi választások szerepe. És még mindig kevés a tudatosság, az elő­zetes ismeretekre alapozott elha­tározás. Nehéz például elképzelni, hogy a megyében azért várható túljelentkezés a kereskedelmi, ru­házati, vendéglátóipari, műszer­ipari és szolgáltató — az úgyne­vezett divatos — szakmákban, mert a fiatalok hajlama és ta­pasztalatokon alapuló meggyőző­dése éppen e pályák felé vonzot­ta őket. Sokkal inkább szerepe le­het ebben a szülők választásának, az említett szakmák vélt könnyű­ségének. a remélt nagyobb kere­setnek. borravalónak stb. Nyilvánvaló, hogy a tényleges munkaerő-szükségletnél alacso­nyabb érdeklődési szint — pél­dául a gép- és szerelőiparban, az energia- és vegyiparban, az élel­miszer-gazdaságban — főleg abból adódik, mert ezeket alig, vagy Jánoshalmán, a mozihelyiség­ben tartotta évzáró gyűlését a kiskunhalasi Brinkus Lajos já­rási-város munkásőregység. Az ünnepi gyűlésen részt vett dr. Cserháti László, megyei parancs-i nők, Ispánovits Márton, a járási, Sipos János, a városi pártbizott­ság első titkára, Búza Dezső, a megyei tanács járási hivatalának elnöke, Tánczos Sándor, városi tanácselnök, a többi fegyveres testület, a társadalmi és tömeg­szervezetek képviselői. Gál Mihály járási-városi pa­rancsnok rövid beszámolóban foglalta össze az 1973-as kikép­zési év eredményeit. Mint mon­egyáltalán nem ismeri a fiatalok többsége. De nem jobb a helyzet az egye­temre. főiskolára jelentkezője kö­rében sem. Az országosan vég­zett előzetes felmérés szerint, me­lyet „Szándék és valóság” címmel az iskoláknak is megküldött tá­jékoztatóban ismertetnek, a fiata­lok érdeklődése meglehetősen egyoldalú. Főleg a társadalomtudomány egyes területei iránt nyilvánul meg nagyobb érdeklődés, míg a természettudományi, műszaki pá­lya kevésbé vonzza a most érett­ségiző ifjakat. Például a ma­gyar—történelem szakon tizenöt­tizennyolcszoros. az állam- és jog- tudományi karokon pedig 401 szá­zalék a várható túljelentkezés, ugyanakkor az építészeten csak 88, a gépészeti szakon 94 százalé­kos a jelentkezési arány. Nincs kellő érdeklődés az agrár vonat­kozású pályák iránt sem. A társadalmi. népgazdasági igényekhez teljes mértékben iga­zodó arányokat természetesen majdnem lehetetlen elérni, a mostani helvzet azonban azt mu­tatja, hogy a pályaválasztás még ma is legnagyobbrészt kívül esik a tervezési szándékokon. Van olyan vélemény, hogy a fiatalok bizonytalankodásának éppen a sokféle választási lehető­ség az oka. illetve a címszavak­nál nem sokkal többet mondó fel­sorolás. a fontos és kevésbé fon­dotta: munkásőreink nemcsak a mindennapi építő munkában áll­tak helyt, becsülettel teljesítet­ték a kiképzési tervben előírt feladatokat is. Megismerték az új fegyverek kezelését, a lőgya- korlatokon kiválóan alkalmaz­zák. Részt vettek az egység ok­tatását elősegítő eszközök készí­tésében, s ebben az akcióban el­sők lettek a megyében. Külön ki­emelte a jánoshalmi munkásőrök kiváló kiképzési eredményét, amelynek alapján elnyerték a megye legjobb alegysége címet. A mélykúti munkásőrök pe­dig az egység legjobb szakasza címet nyerték el. tos pályák összemosódása. Sőt néhol a másodrendű szakmák túl hangos reklámozása. Kétségtelen, hogy ilyen okok is közrejátsza­nak, de talán mégsem ez az alap­vető hiba. Ha körülnézünk, hol és hogyan szerezhetnénk informá­ciót legalább^ nagyvonalakban a számbajöhető szakmák, a tanuló­kat váró üzemek, munkahelyek, s a felsőoktatási intézmények „kí­nálata” felől, meglepő tapasztala­tokra jutunk. Csak az iskolák rendelkeznek valamelyes tájéko­zottsággal, de például a szülők hiába keresnek útbaigazító füzete­ket a könyvesboltokban. Még ma sem kapható például az egyete­mi-főiskolai felvételekről szóló kiadvány, s régi tapasztalat, hogy amikor kapható lesz, pillanatok alatt elkapkodják, kevés érkezik belőlük. A pályák részletesebb is­mertetése — egy-egy üzem és fel­sőoktatási intézmény próbálkozá­sától eltekintve — ritka, mint a fehér holló. A gyárak, intézmé­nyek alig áldoznak ilyen célokra. Az iskolák pedig a legjobb aka­rat mellett sem képesek végzős növendékeiket útbaigazítani, ha az érdekeltek nem nyújtanak eh­hez kellő segítséget. Megyénk ipari, mezőgazdasági, kulturális fejlődése igényli a ta­nult szakemberek számának gya­rapodását. Ennek érdekében azon­ban nagyobb erőfeszítésekre van szükség mindenütt. A pályavá­lasztási tanácsadás nem csupán az oktatási szervek feladata. Való igaz, a mai fiatalok irigylésremél- tóan sok pálya közül választhat­nak. de a lehetőséggel élni csak tudatos elhatározással lehet. Ah­hoz hogy tehetségük, képességük a hivatásérzettel is párosuljon, s megtalálják a nekik megfeleld pá­lyát, még többet kell tennünk a jövőben. De talán még most sem késő pótolni az elmulasztottakat. F. Tóth Pál Az ünnepélyes egységgyűlés be­fejezéseként az Országos Munkásőr Parancsnokság által adományozott 15 éves szolgálati érdemérmet tizenhatan, a tízéves szolgálati érdemérmet tizenné­gyen, a munká sőr-emlékérmet harminchétén kapták meg. Többen pedig az ötéves szol­gálatért emlékérmet vették át. A kitüntetések ünnepélyes át­adása után meghatottan búcsúz­tak az aktív szolgálattól a tarta­lékállományba került és lesze­relt munkásőrok, s tettek esküt az ifjú munkásőrök. Tóth Ferenc • Több, mint ezerhatszáz em­ber dolgozik Bács-Kiskún megye tanácsi apparátusaiban, beleértve a járási hivatalokat, városi, nagy­községi, községi és természetesen a megyei tanácsot is. Az egyre nagyobb szakmai követelmény nemcsak itt. hanem az élet, a munka minden területén többet és többet követel. Ügyszólván megszámlálhatatlan azoknak a tanfolyamoknak, szemináriumok­nak. iskoláknak, továbbképzések­nek a száma, amelyeken az ipari, mezőgazdasági üzemek, a vállala­tok, gazdaságok, intézetek, szö­vetkezetek dolgozói évenként részt vesznek, ahol a nagyobb tu­dás elérésére törekszenek. Ha most azt mondjuk, hogy a megye több, mint félmillió lako­sának ügyeivel foglalkozó tanácsi dolgozóknak különösen elenged­hetetlen, hogy tökéletesen tisztá­ban legyenek a „szakma” rejtel­meivel otthonosan mozogjanak abban a munkakörben, amelynek elvégzésére vállalkoztak — akkor úgy érezzük, ezzel minden olva­sónk egyet ért. A tanács dolgozói­ra azonban —: az ismereteket il­letően — ennél több feladat há­rul. Nem elegendő ugyanis, ha jártasak a hivatali munka egy- egy területén. Ehhez feltétlenül párosulnia kell a politikai felvi- lágosultságnak, a lakóhely maxi­mális ismeretének. Lakóhelyen itt a tágabb értelmű megfogalma­zást kell értenünk, s a községen túl a járás, s azon túl pedig az egész megye terveit, lehetőségeit, gazdasági, szociális, kulturális és politikai célkitűzéseit. Sok ez? Természetesen, de en­nek hiányában ..fehér foltok” ke­letkeznek az illető tanácsi dolgo­zó munkájában, elégedetlenül, rossz közérzettel távoznak az ügy­felek a hivatali helyiségből. • Éppen a sok követelmény miatt tettük idézőjelbe a „szak­ma” kifejezést, ugyanis ennek el- lásásához hivatástudatra és hiva­tásérzetre is szükség van. Nem egy, nem is három olyan tanácsi dolgozóval beszélgettem az el­múlt esztendőben, aki az elinté­zésre váró akták halmaza között felsóhajtott: — Nehéz a közszol­gálat. — Majd azonnal hozzátette: — De ez benne a szép! A megyei tanács személyzeti osztálya nemrégiben beszámolt a végrehajtó bizottságnak arról, hogy milyen iskolai végzettséggel rendelkeznek Bács-Kiskunban a tanácsok dolgozói, s hogy ez a végzettség elegendő-e a betöltött munkakörhöz, s ha nem, mi lehet a leginkább követendő módszer, a megoldás. Igaz, a beszámoló nemcsak ezt tárgyalta, hanem ki­tért a káderhelvzet valamennyi összetevőiének elemzésére, de mi csupán erről, a szakmai és zz általános műveltségről kívánunk szólni. Elsősorban azért, mert a helyi tanácsok önállósága egyben az# is megköveteli, igényli, hogy az ott dolgozók is önállóak legye­nek. Másodszor — a már emlí­tett tényező miatt —. mivel egyre műveltebbek lesznek az ügyfelek is, és nem mindegy, hogy a helyi hatósághoz . felvilágosításért, ta­nácsért forduló állampolgárt mi­lyen felkészülten fogadja az elő­adó. • Hogyan állnak megyénk ta­nácsai, az ott dolgozó emberek a szakmai és az általános művelt­séggel? Annak ellenére, hogy sok a tennivaló, a megoldásért sem kell messze menni. Továbbképzé­si programot készítettek a taná­csok és a tanfolyamokon^ főleg szakmai képzésben részesülnek a „behívottak”, ugyanakkor politi­kai tájékoztatást is kapnak. Je­lenleg az egyetemeken, főiskolá­kon levelező és esti tagozaton 25 tanácsi dolgozó képezi magát. Eb­ben az évben a jogi karokra, a közgazdaságtudományi egyetemre jelentkezett tanácsi dolgozóknak — megfelelő létszám esetén — előkészítő tanfolyamot szervez a megyei tanács. A tanácsakadémia levelező tagozatára 20 községi vb- titkár iratkozott be. Részükre a szigorlatok előtt ötnapos előké­szítőt szerveznek. Ugyancsak a tanácsakadémia bentlakásos első évfolyamára — amely ez év szep­temberében kezdődik — 14 taná­csi dolgozó és 16 gyakornok megy majd. Ezzel egy időben, a tervek szerint Kecskeméten kihelyezett tagozata is lesz az akadémiának, ahol további 30 személy tanulhat. Végül még egy szám ehhez a té­makörhöz: 1973-ban 300 tanácsi dolgozó tette le sikeresen az ál­talános államigazgatási ismere­tekből a vizsgát. Nem kevésbé fontos az után­pótlás kérdése sem. A megyei ta­nácsnak jelenleg 13 különböző egyetemen, főiskolán tanuló ösz­töndíjasa van. A művelődésügyi osztály — miniszteri rendelkezés alapján — Baján, Kecskeméten és Kiskunfélegyházán a közgaz­dasági szakközépiskolákban — igazgatási-ügyviteli tagozatot in­dított, s a három városban ösz- szesen 100 diák tanul e tagozato­kon. Innen kerülnek majd ki a gyakornokok és a középiskolai végzettséghez kötött munkakörök dolgozói. • A megyei tanács, de maguk a helyi tanácsok is láthatóan so­kat tesznek a munka javítása, korszerűsítése érdekében. S az el­mondottakból kitűnik, hogy ha a tanácsi dolgozók jobb megbecsü­léséről beszélünk, az indokolt. Gál Sándor Helytálltak a munkában, a haza szolgálatában ISTENEK, ÁLARCOK, ÉS TRAGÉDIÁK Görögországi jegyzetek VIII. A tragédiák földje Nézd, Trója ellen, egykoron vezérkedő Agamemnon sarja,, most itt vagy, most láthatod mindazt, amit rég vágytál megpillantani. Ez itt az ősi Argosz földje,, vágyadé, a fullánk-űzte Inakhosz-lány berke ez; és nézd, Oresztész, itt a farkaspusztító isten terét, a Lülceioszt, s arra bal felé a híres Héra-szenlélyt: végre láthatod a dús aranytermő Mükéné kincseit s a Pelopidák gyászgyötörte otthonát... Szophoklész Elektrájának sorai csengenek-bonganak bennem, a nyájas alkonyaiban, amely sze­líden száll le a „vérivó, vad dom­bokra”, ahol a gyász-lánya, Elektra hordozta gyűlöletének iszonyatos súlyát, a „kötőanyag nélkül, csak iszonyatos súlyukkal összeforrasztott kövek között”. Ahol most divatos cégtáblákon találkoznak össze a hajdani tör­ténet végzet sújtotta szereplői. A Hotel Elektrában legfeljebb az áraktól komorodik el a vendég arca. A Hotel Oresztész kedvesés jellegtelen, mint egy nem túl ere­deti ifjú, a Hotel Agamemnon nagy és méltóságteljes, a legfény­űzőbb szálloda egész Mükéné­ben. A Szép Heléna viszont a környék legrondább szálláshelye. A vár, Agamemnon Komor ott­hona pedig valósággal szíven- csapja az embert: erős, elpusztít­hatatlan. Félelmetes látvány ma is. Régen azt hitték, hogy nem is emberek, hanem különleges erejű, egyszemű óriások, a kük- lopszok illesztették egymásra a várfalak több mázsát nyomó kő­tömbjeit, innét az elnevezés is: küklopsz-technikának hívják ezt az építési módot. Mükéné után nem is lehetne nagyszerűbb találkozást elképzel­ni az Elektránál Epidauroszban, abban a színházban, amelyben 15 ezer ember — külön hangerő­sítés nélkül — egyszerre hallja egymás lélegzetvételét, minden kis moccanását, - a színészekét is beleértve, s ahol a leghalkabb sóhaj és diszkrét torokköszörülés is beleolvad valami páratlan akusztikai leleménnyel megkom­binált harmóniába. A nézőt, mintha templomban ülne, külö­• A színésznő Elektra... nos áhítat és szenvedély sodorja magával, ugyanakkor még sem érzi a távolságot, amely elválasz­taná a darabtól és a színpadtól, beleolvad, beleszületik a több ezer éve elkezdődött és még ma is tartó, zengő szavú Játéké. Epidauroszban minden nyáron megrendezik az Ünnepi Játéko­kat, amelyen — gondosan töre­kedve az eredeti hűségre — fel­elevenítik a hajdani „nagyok”, elsősorban a három nagy költő, Aiszkülosz, Szophoklész és Euri­pidész műveit. A rendkívüli ese­ményre a világ minden részéből sereglenek a kiváncsiak, a szín­házrajongók. Már kora délután megkezdődik a gépkocsioszlopok áramlása, hófehér ruhás rend­őrök irányítják a forgalmat, rend­kívül szervezetten: a kocsik tíz­ezreit szép, hosszú, számozott egyenes sorokba terelik, a vendé­geket udvariasan útbaigazítják, felvonulnak a vöröskeresztes sát­rak, a büfések, lapárusok; a fesz­tivál tiszteletére minden kapha­tó, persze háromszoros áron. Félelmetes, torokszorító lát­vány már maga az, ahogyan a gépkocsik elözönlik ezt a múlt­ján merengő, csendes vidéket, és milyen gyönyörű, amikor a szür­ke kőpadok megszínesednek; ti­zenötezer ember virít, mozog, hajladozik, nevetgél, beszél, s egyszerre hirtelen némul el a gongütésre. És akkor kialszanak a fények, színpadra lép Elektra, szűnni nem akaró gyászával, megjelenik a mozgatásával le­nyűgöző kórus, amely úgy öleli körül a lányt, akiben „nem pi­hen el soha a fájdalom”, mint gyógyító simogatás, mint saját gondolatainak 'felvert és tovább­gyűrűző hullámverése. Nincsenek arcok, jól megjegyezhető egyéni vonások, a színészek érzelmeket személyesítenek meg, s a kar a népet. 'A nép nevében vitatkqzik velük, vagy békíti haragjukat, szentesíti, helyben hagyja ítéle­tükét. Előadás közben arra gondolok, hogy a demokratikus szellem hány formában is van jelen en­nek a népnek a múltjában? A három legnagyobb görög tragikus költő az athéni demokrácia fény­korában élt és alkotott. A görög tragédia az athéni demokrácia jellemző műfaja, s maga Perik­lész vezette be az államilag fize­tett színházpénzeket először. Ez­zel lehetővé tette, hogy a szegé­nyebb proletároknak „napidíjat” fizessenek, csak azért, hogy za­vartalanul végignézzék az egész napokat igénybe vevő előadáso­kat. A színházat közügynek te­Tombolt, őrjöngött a nézőtér, s gondolom a taps nem kizáró­lag a míves soroknak és az átélt, csodálatos Elektra-alakítgsnak szólt Aztán eszembe jutott az a már tüntetésszámba menő ün­neplés, amellyel a krakkói szim­fonikusokat, majd később a ma­gyar szimfonikusokat köszöntöt­ték Athénban, az Akropolisz melletti Herodes Attikus színház nézőterén, ahol jobbára helybe­liek ültek. Lelkesedésük mégis állásfoglalás volt Kihívó tünte­tés nemcsak Bartók, Chopin mu­zsikája, hanem a zenészek nem­zetisége, társadalmi hovatartozá­sa mellett, azok ellenében, akik Görögországot, annak őszinte, leintették, s a görög tragédiák közösségi jelentőségét, demokra­tikus szellemét domborítja ki a kar állandó jelenléte a színpa­don, beleszólása az események menetébe. Ma már nem kapnak ingyen színházjegyet a szegények, s nem valószínű, hogy méregdrága je­gyekre szórják a nehezen szer­zett pénzüket. A nézők zöme külföldi volt, de hogy mégis csak ültek másfajta görögök is a né­zőtéren, mint kiöltözött, felék­szerezett athéni előkelőségek, azt abból lehetett tudni, hogy felzú­gott a taps, amikor Elektra tra­gikus fájdalma nagyonis aktuá­lis mondatokban tört felszínre: igaz hangjait szeretnék elné­mítani. Ez a taps áttörte a rendőrök tilalomfalát, átszakitotta a népe­ket, nézeteket mesterségesen el­választó, szembefordító hazug propagandát. Jeladás volt talán az Elektra szavait fölgyújtó és aláhúzó taps, a szocializmust képviselő zenészek tomboló ün­neplése! ... Arra lehetett követ­keztetni belőle, hogy a görögök szívében ma is él az emberfor­máló múlt, a tragikusok sorslátó és sörsformáló szenvedélye, s az Elektra kórusa hozzájuk is szól, őket is biztatja, értük is kesereg, amikor így "Zeng a vissza fojtottan figyelő nézőtéren: „Nem szüntetem én A sóhajtást, keserű zokogást, Míg látom a csillagoknak Sugarát meg a nap ragyogását, Én, mint a fiát vesztett csalogányA Panaszos jajomat kikiáltom.” Majd később: „Esztelen az, ki rútul Meggyillcolt szüleit feledni tudja.” i ... és a kórus az epidauroszi előadásból. „O, Atreusz-sarj, mily kínokon át Törtél nehezen a szabadsághoz.” Vadas Zsuzsa (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom