Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-09 / 288. szám
4 • PETŐFI? NÉPE • 1973. detember 9. twr *v H| • Színházra adok, újságra nem Emberek - ételhordóval 2. Igények és korlátok AZ ÚJSÁGÍRÓ KÉRDEZ, AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Pénzgyűjtés az óvodákban Miért nincs pénz szappanra és papírszalvétára ? V'gyik nagyközségünk pártbizottságán kerültünk szembe a kérdéssel, amelyről kiderült, egyszerűségében sem olyan egyértelmű. Jó-e, illetőleg jogszerű-e az a módszer, ahogyan két helyi termelőszövetkezetben a kulturális alap egy részét felhasználják. A pártsajtóterjesztés állásáról tájékozódtunk. A párttitkár távollétében jobbkeze, a fiatal pártalkalmazott mondta el: az 1915-ig sió ló, négyéves sajtóterjesztési tervet annak idején együtt állították össze a pártbizottság titkárával. Hasznos. céltudatos volt az ezt megelőző számbavétel, hogy a községben kik járatnak újságot, folyóiratát. Ehhez társult az a módszer, amellyel pár évvel ezelőtt az egyik, idén pedig már — az eredményesség láttán — a másik tszben is újsígelöfizetőket szerveztek. Személyekre osztatták el a szövetkezet kulturális alapját, kinek-kinek a kartonjára vezették fel ezen a címen az évi kereset 1 százalékát. Tehát ha X 24 ezer forintot kere&ett, 240 forint „személyi” kulturális alapot írlak a javára. Amiből X — ha úgy akarta, színházbérletet válthatott, részt vett országjáró kiránduláson, illetve — ha neki úgy tetszett — előfizetett nap lapra, folyóiratra, szakmai újságrj. Éppen a többéves sajtóterjesztési terv és az említett kultúralap-felhasználási mód célravezető voltát érzékeltette az elvtársnő ilyen példákkal, hogy: egyedül csak a kezdeményező tszben 35 előfizetője van a Pártélet. nek — az egész községbe 90 példány jár —, a másik szövetkezetben meg 40 Mezőgazdasági Tech« nika, 6 Magyar Mezőgazdaság előfizetésére szánták el magukat a kartonon „jóváírt" kulturális alapból. Nem szóltunk még akkor a párt kö .ponti és megyei lapját megrendelőkről. Nyugdíjas asszony mondta: ,,A papával kettőnknek 2300 forint a nyugdíjuk. Ebből kell megélnünk. Nagyon jó lenne, ha itt a közelben volna valamilyen étterem, vagy kifőzde, ahonnan legalább ebédet hozhatnánk, mert nagyon nehezemre esik a főzés. Fájnak a lábaim — nézze milyen visszeres — és kimelegszem. A lányomékhoz sem mehetünk, mert azok is • Herczog György: „Az igények 65—70 százalékát tudják csak kielégíteni.” konyháról hordják, s ráadásul a város másik végén laknak.” — Az előfizetéses étkezés iránt évről évre nő az igény : okai ismeretesek — mondja Herczog György, a megyei tanács kereskedelmi osztályának szakelőadója, aki igen hosszú idő óta foglalkozik a közétkeztetés helyzetével. — Sok gondot okoz az a helytelen szemlélet a közétkeztetéssel foglalkozó vállalatoknál — folytatja —, hogy ezt a tevékenységüket a nyereség szempontjából vizsgálják. Központi irányelvek, határozatok és utasítások leszögezik, hogy a közétkeztetés, főleg az előfizetéses étkezés minden formája az életszínvonallal kapcsolatos igen fontos közellátási feladat. Ezen a területen nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy az igények 65—70 százalékát tudják csak kielégíteni. Mivel lehetne ezen segíten? Elsősorban a konyhai kapacitás bővítésével, de ez jelentős összegű beruházásokat igényel. Legutóbb például Kecskeméten, a városi tanács konyhájáról, amit a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat üzemeltet, közegészségügyi okok miatt százharminc dolgozót küldtek el, s másutt sem tudják őket fogadni. Arról van szó, hogy nem főzhetnek öt-hatszáz emberre ott, ahol a konyhai kapacitás 330-400 fő étkeztetését tudja ellátni. A Bács-Kiskun megyei Vendéglátóipari Vállalat közétkeztetési konyháin például 1971-ben 1 millió 176 ezer, 1972-ben már 1 millió 202 ezer adag ebédet főztek. A megye 36 ÁFÉSZ-ének konyháin 1971-ben 1 millió 168 ezer, 1972-ben 1 millió 379 ezer, egyéb előfizetéses étkezést lebonyolító helyeken pedig 1971-ben 2 millió 434 ezer, 1972-ben 2 millió 530 ezer a főzött adagok száma. Az idei év adatai csak jövőre készülnek el, de a fenti két évet összehasonlítva is megállapíthatjuk, hogy mindhárom szektorban több százezerrel nőtt az előfizetéses étkezés keretében főzött adagok száma. Ehhez még hozzájön, hogy 1972-ben a vállalatoknál, intézményeknél, szövetkezetekben — saját fenntartásban összesen 108 üzemi konyha működött. Az előfizetéses étkezés forgalma Bács-Kiskun megyében 1971-ben 110,2, 1972-ben már 116 millió forint volt. Növekvő igények mindenütt — állapíthatja meg a laikus is. Ezt bizonyítja a Vendéglátóipari Vállalat igazgatójának jelentése is, amelyből idézünk: „Ezen szolgáltatás iránt egyre nagyobb a kereslet, viszont konyháink kapacitásai ennek korlátot szabnak.” Csató Károly (Következik: A minőség és a mennyiség rovására?) Természetesnek vesszük, hogy a hivatalok, intézmények, szórakozóhelyek mosdójában szappant, törülközőt találunk, a mellékhelyiségekből általában nem hiányzik a WC-papír. Az is magától értetődő dolog, hogy mindezeket nem otthonról visszük magunkkal és többnyire nem is kell fizetnünk a szappan, a törülköző és a papír használatáért. Az óvodákban ez már nem ilyen magától értetődő. Igen sok helyen évek óta követik azt a gyakorlatot, hogy a vezető óvónők az említett cikkekre pénzt szednek a szülőktől, míg a másik megoldás, hogy maguk az anyukák hozzák az óvodába gyermekük tisztálkodási szereit. — Hogyan vélekedik erről Tövis Ferenc, a Bács-Kiskun megyei Tanács művelődésügyi osztályvezető-helyettese? — Az oktatási intézményekben mindennemű pénzgyűjtés tilos. Hogy mégis kialakult ez a gyakorlat, azt valószínűleg a költségvetési összeg szűkössége okolja. Igó Elekné, a kecskeméti óvodák igazgatója: — Nincs mód arra, hogy az óvodák a fenntartásiműködési költségből WC-papírt, szalvétát, szappant vásároljanak. Egyelőre gond még az is, hogy a fehér köpenyeket sárgító Ultra mosópor helyett jobb minőségűt vehessenek az óvónők. — Minden óvodában egyenlő összeget szednek be a szülőktől a tisztálkodási szerekre? — A vezető óvónők tudják, hogy melyik cikkből mikor, mennyit kell venni, és ennek alapján gyűjtik össze a pénzt. Természetesen közületi blokkra vásárolnak. — Változik-e ez az állapot a jövőben? — Nem valószínű, hiszen a kiadásokat eleve meghatározza az éves költségvetési összeg. — Tulajdonképpen ellenőrizhetetlen mennyi pénzt kérnek a szülőktől az óvónők. Ilyen körülmények között a tanács sem tudja ellenőrizni a felhasználás módját. — Nincs tudomásom arról, hogy a vezető óvónők más célra is használnák a beszedett pénzt. Csernus Sándornak, a megyei tanács művelődésügyi osztálya gazdasági csoportvezetőjének véleménye szerint a tisztálkodási szerekre sem lehet pénzt gyűjteni, hiszen ezeket a cikkeket megfelelő gazdálkodással a költségvetésből is meg tudnák vásárolni az óvodák. Ez utóbbi gondolattal ért egyet az újságíró is. Kontra György „Jutásnak két fia volt: Fájsz és Tass.. A mi az utóbbiakat illeti, az elv tár snő szerint a mostani akció során igencsak elérték 1974. évi célkitűzésüket. Ekkor érkezett az egyik termelőszövetkezeti vezető. Bekapcsolódott a témába, helybenhagyólag bólogatott az adatok ismétlésekor, a kartonos kulturális alap említésekor. Majd mintegy ellen-poénként közölte. ~ A pénzügyi revizorok szét rint azonban így nem szabad felhasználni kulturális alapot. Azaz; abból a kartonra elosztott pénzből sajtóra nem fizethetnek elő. Mert. Ha azt a pénzt személyekre is osztották fel, kinekkinek a keresete szerinti 1 s.ázalékot, az attól a szövetkezet, a közösség kulturális alapja. Közös rendezvényre, országjárásra, színház-, mezilátogatásra igénybevehető. A kollektíva hulturálódására megy úgy a pénz. Ám ha valaki ebből az alapból újságra, könyvsorozatra fizet elő, mondván, hogy sem kirándulni nincs kedve, sem közös színháznézésre — az már egyéni gyarapodás. Az újságot, könyvet hazaviszi, tehát mintha egyéni jövedelméből vette volna. Holott az előfizetési díj a szövetkezeti kulturális alapból származott. Bizonyára adózási szempontból nem vehetik egy kalap alá pénzügyi emberek a szövet' kezeti kulturális alpot — habár az egyénekre van szétporciózva a kartonokon —, illetve az abból újságelőfizetésre kiadott péti’. Ez utóbbi ezzel egyéni kiadássá válik. Mintha a gazda a saját zsebéből — te'iát nemcsak a szövetkezetből származhatott jövedelemből — rendelne újságot. — De hol van itt a szövetkezet önállósága? — töp engetl a tszvezető. H szen a tagok egyetértésével találkozott ilyen megoldás, hogy amennyiben ők úgy akarják, a részük-e kulturális alapként félretett pénzből akár könyvsorozatra, akár Petőfi Népére fizessenek elő a nevükre. — Miért kell így „minőségi” különbséget tenni a művelődés, kulturálódás olyan módjai, esz közei között, mint mondjuk a ,.Csárdáskirálynő” operett közös megtekintése, vagy a Pártéletre való előfizetéssel a politiii önképzés elősegítése? A kérdések szón kiasak. Mert bár nem vagyunk sokan pénzügyi szakemberek, annyit „kö. ülőéiül” belátunk: adózásnál másként minősül a szövetkezeti kulturális alap, s másként az olyan pénz is, amit könyvre, újságra úgy fordít a tsz-tag, hogy azokat magának viszi haza. Mégis, úgy érezzük, nagyon „meg kell ezt magyarázni”. Nem lehetne valamivel természetesebb megoldást „kitalálni”? Hogy ne pont a nyomtatott betű révén elérhető kulturális, politikai gazdagodás ál játsszanak ekkora szerepet — ad .szempontok? Tóth István Faluriport Tassról „Konstantinosz bizánci csygzár följegyzéseiből 'tudjuk, hogy amikor 948-ban itt járt, a honfoglaló Árpád fejedelem fiai már mind meghaltak, unokái közül is csak Fájsz, Tass és Taksony volt életben. Árpád fejedelem negyedik fiának, Jutásnak két fia volt: Fájsz és Tass. A község tehát Árpád fejedelem unokája, Tass fejedelemfi ezt a szállást megülte, rtem egyedül és nem« csák közvetlen családtagjaival együtt vette birtokba a számára kijelölt területet, hanem vele jöttek fegyveres vitézei és azok családtagjai, cselédei, munkásai, pásztorai... A szállás felvette Tass fejedelemfi nevét, ímert abban az .időben nem a helység adta a benne letelepülőknek a nevet, hanem fordítva: a szállást elfoglaló (megülő) ruházta rá nevét a szállásra. Az akkori településen talált szláv lakosság és a honfoglalók leszármazottai összeolvadtak, utódaikból alakult íki a mai parasztság ősének, a jobbágyságnak hatalmas tömege ... Egy 1001-ben kelt oklevélből megállapítható, hogy I. István király a Tasshoz tartozó Duna menti területből birtokrészeket adományozott a veszprémvölgyi apácáknak. Ebből a tényből arra következtethetünk, hogy Tass királyi birtok volt. A XVII. századtól a község területének nagy részét a nemesi birtokok alkották...” Kissé megilletődve olvasgatjuk ezeket a sorokat Tasson a községi tanács székhazában Tenke András elnökkel és Takó József vb-titkárral. Mindketten jó ismerői a község történetének és mai életének egyaránt. Az elnök hatodik éve tölti be hivatását, a titkár pedig húsz éve tanácsi dolgozó, s ebből tíz esztendőt a titkári székben töltött el. Érthető büszkeséggel veszik elő a szekrényből Tass történetét, jelenkori életét öszszefoglaló, hamarosan megjelenő könvv levonatát. Az ezer példányban kiadásra kerülő könyv a Dunaújvárosi Nyomdában készül, alkotói pedig a helyi honismereti kör tagjai. A kéziratot természetesen lektoráltatták, s szabályos engedélyt kaptak kiadására. Nem a múltról kérdezzük tehát a község vezetőit, hanem a változó alakítható jelenről, azokról a gondokról, amelyek a jóval több, mint ezeréves település mostani lakóit foglalkoztatják, s a megoldásra vezető legjobb módszerek megtalálására ösztönzik. Megoldásra váró feladat pedig bőven akad. ■*— Legfontosabbnak a művelődési ház felújítását tartjuk. Az épület, amely a felszabadulás előtt a Darányiaké volt. hosszabb ideig terményraktárként működött. csak azután vált a kultúra hajlékává — mondja a tanácselnök és indokolja, miért ennek a felújítása a sürgős: közel hétezer kötetes könyvtára van a községnek ebben az épületben egy 30 négyzetméteres szobában. A házat kívül-belül alaposan renoválni. felújítani kell. új berendezésekkel ellátni. A munka számítások szerint rpásfél millió forintba kerülne, de nekünk ennyi pénzünk soha nem lesz. A könyv• A darányi-kastély ma művelődési ház. Idádcl millió forint kellene felújítására. tárat szeretnénk behozni a faluba. olyan helyre, ahol olvasótermet is ki tudnánk alakítani. — Fejlesztési alapunkon évenként négyszázezer forintot tudunk összegyűjteni, de a művelődési házon kívül olyan gondok is szorítanak bennünket mint az óvoda. Mostani pénzünket erre tartalékoljuk. s terveink szerint 1976-ban felépíthetjük az óvodát. A jelenlegi nagyon rossz körülmények között működik — veszi át a szót a titkár, majd tovább sorolja a feladatokat: ugyancsak sürgető a tantermek számának növelése. A község tizennégy tanterme közül négvb^n gyógypedagógiai osztályok működnek (az itt elhelyezett 84 tanulóból 30—35 tassi. a többiek Szalkszentmártonból. Dunavecséről, Apostagról kerültek a községbe. * Több olyan faluban jártam az elmúlt hónapokban mint Tass. Valamennyi községben erőteljesen érzékelhető, látható az a folyamat, hogy a környező tanyákról, külterületi lakott helyeidről befelé, a szervezett, villannyal, vízzel, járdával ellátott településre húzódnak be az emberek. A ilelekellátás nehézkes mert ezeknek a kisközségi tanácsoknak ezer forint is nagv tétel. Ennek ellenére évenként 10—20—30 családi házat is felépítenek égy-egy faluban, s új utcák alakulnák ki, ahová villany, víz, járda kell. A „helyszínen” tehát plasztikusan mutatkozik meg a tanyarendszer megszűnésének szorgalmazott és támogatott folyamata. — Tasson évenként 25—30 új ház épül. Zömmel azok építenek, akik tanyákról jönnek be. és azok. akik fiatalként kiválnak a családból, az új házasok. Például 1970-ben a község déli részén 90 telek kialakítása vált lehetővé, néhány portán már áll a ház, vagy folyamatban van az építkezés. — sorolja Tenke András tanácselnök. A községnek kétségtelenül vonzása van. nemcsak az ott véglegesen letelepedni szándékozók körében, hanem az üdülni, pihenni. kikapcsolódni vágyók táborában is. Tass ugyanis üdülőterület. A tanács 1969-ben kezdte értékesíteni a Duna-parton kialakított üdülőtelkeket. Az azóta rendezett területen jelenleg körülbelül 450 hétvégi ház található, zömmel dunaújvárosi, budapesti és kecskeméti lakosok tulajdonában. De van itt a Dunai Vasműnek és a budapesti 23. számú Építőipari Vállalatnak is üdülője. Igaz, hogy csupán egy-két szobás házak ezek. — Májustól szeptemberig a hétvégi pihenőnapokon a község lélekszáma körülbelül 2000—2500 emberrel növekszik. Érthető, ha azt mondjuk, hogy a vendégek ellátása rendkívüli feladatot jelent a községnek hiszen a telepen mindössze egy halászcsárda működik. Sokan tehát arra kényszerülnek. hogy otthonról hozzanak magukkal ennivalót, vagy nyersanyagot és itt megfőzzék. De még mindig „nyitott kérdés” marad az ital: sör. üdítők, colák, gyümölcslevek nem is beszélve a gyümölcsökről. A dunavecsei ÁFÉSZ a jövő nyáron épít egy boltot az üdülőtelepre, de még ezzel sem lesz megoldva a helyzet. Igen sokat tehetnének a helyi termelőszövetkezetek azzal, ha csupán egy-egy pavilont állítanának fel. ahol tejet, zöldséget, gyümölcsöt kínálnak (a községben három termelőszövetkezet működik). Sajnos, azonban ezek a közös gazdaságok inkább a fővárosba viszik termelvényeiket — állapítja meg a tanácselnök. — Az ellátás javítására kötelezni nem lehet a közös gazdasá« gokat, de bizonyára nekik is előnyösebb volna ha Budapest helyett itthon találna gazdára a gyümölcs, a zöldség. Megtakarítanák a fuvarköltséget — egészíti ki a vb-titkár. * Tasson valamivel több. mint háromezer ember lakik. A népmozgalom számait figyelve itt is lefelé mutat a grafikon görbéje: éves átlagban 20—25 gyerek születik, ugyanakkor az elhalálozások száma meghaladja a negyvenet. De nemcsak ezért: elvándorolnak az emberek. Az utóbbi években például a lakosságnak több. mint tíz százaléka fordított hátat Tassnak, de ezek az emberek — sok más. innen elszármazott társukkal együtt — úgyszólván évenként „hazalátogatnak”. s bárhol élnek, laknak, dolgoznak is az országban, vagy a határokon túl (mert ilyenek is vannak! mindig haza húzza őket a szívük Tass fejedelemfi egykori szállására, az Árpád vezér unokája által megült földre... Gál Sándor • A hajdani zsellérházak egyike a Bakérsoron omladozóban. (Pásztor Zoltán felvételei.)
