Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

4 • PETŐFI? NÉPE • 1973. detember 9. twr *v H| • Színházra adok, újságra nem Emberek - ételhordóval 2. Igények és korlátok AZ ÚJSÁGÍRÓ KÉRDEZ, AZ ILLETÉKES VÁLASZOL Pénzgyűjtés az óvodákban Miért nincs pénz szappanra és papírszalvétára ? V'gyik nagyközségünk pártbi- zottságán kerültünk szem­be a kérdéssel, amelyről kiderült, egyszerűségében sem olyan egy­értelmű. Jó-e, illetőleg jogszerű-e az a módszer, ahogyan két helyi termelőszövetkezetben a kulturá­lis alap egy részét felhasználják. A pártsajtóterjesztés állásáról tájékozódtunk. A párttitkár távollétében jobb­keze, a fiatal pártalkalmazott mondta el: az 1915-ig sió ló, négy­éves sajtóterjesztési tervet an­nak idején együtt állították össze a pártbizottság titkárával. Hasz­nos. céltudatos volt az ezt meg­előző számbavétel, hogy a köz­ségben kik járatnak újságot, fo­lyóiratát. Ehhez társult az a módszer, amellyel pár évvel ezelőtt az egyik, idén pedig már — az ered­ményesség láttán — a másik tsz- ben is újsígelöfizetőket szervez­tek. Személyekre osztatták el a szövetkezet kulturális alapját, kinek-kinek a kartonjára vezet­ték fel ezen a címen az évi kere­set 1 százalékát. Tehát ha X 24 ezer forintot kere&ett, 240 forint „személyi” kulturális alapot írlak a javára. Amiből X — ha úgy akarta, színházbérletet váltha­tott, részt vett országjáró kirán­duláson, illetve — ha neki úgy tetszett — előfizetett nap lapra, folyóiratra, szakmai újságrj. Éppen a többéves sajtóterjesz­tési terv és az említett kultúr- alap-felhasználási mód célraveze­tő voltát érzékeltette az elvtárs­nő ilyen példákkal, hogy: egye­dül csak a kezdeményező tsz- ben 35 előfizetője van a Pártélet. nek — az egész községbe 90 pél­dány jár —, a másik szövetkezet­ben meg 40 Mezőgazdasági Tech« nika, 6 Magyar Mezőgazdaság előfizetésére szánták el magukat a kartonon „jóváírt" kulturális alapból. Nem szóltunk még ak­kor a párt kö .ponti és megyei lapját megrendelőkről. Nyugdíjas asszony mondta: ,,A papával kettőnknek 2300 forint a nyugdíjuk. Ebből kell megélnünk. Nagyon jó lenne, ha itt a közelben volna valamilyen étterem, vagy kifőz­de, ahonnan legalább ebédet hozhatnánk, mert nagyon nehe­zemre esik a főzés. Fájnak a lá­baim — nézze milyen visszeres — és kimelegszem. A lányomékhoz sem mehetünk, mert azok is • Herczog György: „Az igények 65—70 százalékát tudják csak kielégíteni.” konyháról hordják, s ráadásul a város másik végén laknak.” — Az előfizetéses étkezés iránt évről évre nő az igény : okai is­meretesek — mondja Herczog György, a megyei tanács keres­kedelmi osztályának szakelőadója, aki igen hosszú idő óta foglalko­zik a közétkeztetés helyzetével. — Sok gondot okoz az a helytelen szemlélet a közétkeztetéssel fog­lalkozó vállalatoknál — folytat­ja —, hogy ezt a tevékenységüket a nyereség szempontjából vizs­gálják. Központi irányelvek, ha­tározatok és utasítások leszöge­zik, hogy a közétkeztetés, főleg az előfizetéses étkezés minden formája az életszínvonallal kap­csolatos igen fontos közellátási feladat. Ezen a területen nagyobb a kereslet, mint a kínálat, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy az igények 65—70 százalé­kát tudják csak kielégíteni. Mi­vel lehetne ezen segíten? Első­sorban a konyhai kapacitás bő­vítésével, de ez jelentős összegű beruházásokat igényel. Legutóbb például Kecskemé­ten, a városi tanács konyhájáról, amit a Dunavidéki Vendéglátó Vállalat üzemeltet, közegészség- ügyi okok miatt százharminc dol­gozót küldtek el, s másutt sem tudják őket fogadni. Arról van szó, hogy nem főzhetnek öt-hat- száz emberre ott, ahol a konyhai kapacitás 330-400 fő étkeztetését tudja ellátni. A Bács-Kiskun megyei Ven­déglátóipari Vállalat közétkezte­tési konyháin például 1971-ben 1 millió 176 ezer, 1972-ben már 1 millió 202 ezer adag ebédet főztek. A megye 36 ÁFÉSZ-ének konyháin 1971-ben 1 millió 168 ezer, 1972-ben 1 millió 379 ezer, egyéb előfizetéses étkezést lebo­nyolító helyeken pedig 1971-ben 2 millió 434 ezer, 1972-ben 2 mil­lió 530 ezer a főzött adagok szá­ma. Az idei év adatai csak jövő­re készülnek el, de a fenti két évet összehasonlítva is megálla­píthatjuk, hogy mindhárom szek­torban több százezerrel nőtt az előfizetéses étkezés keretében fő­zött adagok száma. Ehhez még hozzájön, hogy 1972-ben a válla­latoknál, intézményeknél, szövet­kezetekben — saját fenntartás­ban összesen 108 üzemi konyha működött. Az előfizetéses étkezés forgalma Bács-Kiskun megyében 1971-ben 110,2, 1972-ben már 116 millió forint volt. Növekvő igények mindenütt — állapíthatja meg a laikus is. Ezt bizonyítja a Vendéglátóipari Vál­lalat igazgatójának jelentése is, amelyből idézünk: „Ezen szolgál­tatás iránt egyre nagyobb a ke­reslet, viszont konyháink kapa­citásai ennek korlátot szabnak.” Csató Károly (Következik: A minőség és a mennyiség rovására?) Természetesnek vesszük, hogy a hivatalok, intézmények, szóra­kozóhelyek mosdójában szappant, törülközőt találunk, a mellékhe­lyiségekből általában nem hi­ányzik a WC-papír. Az is magá­tól értetődő dolog, hogy mind­ezeket nem otthonról visszük magunkkal és többnyire nem is kell fizetnünk a szappan, a tö­rülköző és a papír használatáért. Az óvodákban ez már nem ilyen magától értetődő. Igen sok helyen évek óta követik azt a gyakorlatot, hogy a vezető óvó­nők az említett cikkekre pénzt szednek a szülőktől, míg a má­sik megoldás, hogy maguk az anyukák hozzák az óvodába gyer­mekük tisztálkodási szereit. — Hogyan vélekedik erről Tö­vis Ferenc, a Bács-Kiskun me­gyei Tanács művelődésügyi osz­tályvezető-helyettese? — Az oktatási intézményekben mindennemű pénzgyűjtés tilos. Hogy mégis kialakult ez a gya­korlat, azt valószínűleg a költ­ségvetési összeg szűkössége okol­ja. Igó Elekné, a kecskeméti óvo­dák igazgatója: — Nincs mód ar­ra, hogy az óvodák a fenntartási­működési költségből WC-papírt, szalvétát, szappant vásároljanak. Egyelőre gond még az is, hogy a fehér köpenyeket sárgító Ultra mosópor helyett jobb minőségűt vehessenek az óvónők. — Minden óvodában egyenlő összeget szednek be a szülőktől a tisztálkodási szerekre? — A vezető óvónők tudják, hogy melyik cikkből mikor, mennyit kell venni, és ennek alapján gyűjtik össze a pénzt. Természetesen közületi blokkra vásárolnak. — Változik-e ez az állapot a jövőben? — Nem valószínű, hiszen a ki­adásokat eleve meghatározza az éves költségvetési összeg. — Tulajdonképpen ellenőriz­hetetlen mennyi pénzt kérnek a szülőktől az óvónők. Ilyen körül­mények között a tanács sem tudja ellenőrizni a felhasználás módját. — Nincs tudomásom arról, hogy a vezető óvónők más célra is használnák a beszedett pénzt. Csernus Sándornak, a megyei tanács művelődésügyi osztálya gazdasági csoportvezetőjének vé­leménye szerint a tisztálkodási szerekre sem lehet pénzt gyűjte­ni, hiszen ezeket a cikkeket meg­felelő gazdálkodással a költség- vetésből is meg tudnák vásárol­ni az óvodák. Ez utóbbi gondolattal ért egyet az újságíró is. Kontra György „Jutásnak két fia volt: Fájsz és Tass.. A mi az utóbbiakat illeti, az elv tár snő szerint a mos­tani akció során igencsak elér­ték 1974. évi célkitűzésüket. Ekkor érkezett az egyik ter­melőszövetkezeti vezető. Bekap­csolódott a témába, helybenha- gyólag bólogatott az adatok is­métlésekor, a kartonos kulturális alap említésekor. Majd mintegy ellen-poénként közölte. ~ A pénzügyi revizorok szét rint azonban így nem szabad felhasználni kulturális alapot. Azaz; abból a kartonra elosztott pénzből sajtóra nem fizethet­nek elő. Mert. Ha azt a pénzt szemé­lyekre is osztották fel, kinek- kinek a keresete szerinti 1 s.áza- lékot, az attól a szövetkezet, a közösség kulturális alapja. Közös rendezvényre, országjárásra, szín­ház-, mezilátogatásra igénybeve­hető. A kollektíva hulturálódásá- ra megy úgy a pénz. Ám ha valaki ebből az alapból újságra, könyvsorozatra fizet elő, mondván, hogy sem kirándulni nincs kedve, sem közös színház- nézésre — az már egyéni gya­rapodás. Az újságot, könyvet ha­zaviszi, tehát mintha egyéni jö­vedelméből vette volna. Holott az előfizetési díj a szövetkezeti kulturális alapból származott. Bizonyára adózási szem­pontból nem vehetik egy kalap alá pénzügyi emberek a szövet- ' kezeti kulturális alpot — habár az egyénekre van szétporciózva a kartonokon —, illetve az abból újságelőfizetésre kiadott péti’. Ez utóbbi ezzel egyéni kiadássá vá­lik. Mintha a gazda a saját zse­béből — te'iát nemcsak a szövet­kezetből származhatott jövede­lemből — rendelne újságot. — De hol van itt a szövetkezet önállósága? — töp engetl a tsz­vezető. H szen a tagok egyetér­tésével találkozott ilyen megol­dás, hogy amennyiben ők úgy akarják, a részük-e kulturális alapként félretett pénzből akár könyvsorozatra, akár Petőfi Né­pére fizessenek elő a nevükre. — Miért kell így „minőségi” különbséget tenni a művelődés, kulturálódás olyan módjai, esz közei között, mint mondjuk a ,.Csárdáskirálynő” operett közös megtekintése, vagy a Pártéletre való előfizetéssel a politiii ön­képzés elősegítése? A kérdések szón kiasak. Mert bár nem vagyunk sokan pénz­ügyi szakemberek, annyit „kö. ül­őéiül” belátunk: adózásnál más­ként minősül a szövetkezeti kul­turális alap, s másként az olyan pénz is, amit könyvre, újságra úgy fordít a tsz-tag, hogy azokat magának viszi haza. Mégis, úgy érezzük, nagyon „meg kell ezt magyarázni”. Nem lehetne valamivel termé­szetesebb megoldást „kitalálni”? Hogy ne pont a nyomtatott betű révén elérhető kulturális, politi­kai gazdagodás ál játsszanak ek­kora szerepet — ad .szempontok? Tóth István Faluriport Tassról „Konstantinosz bizánci csygzár följegyzéseiből 'tudjuk, hogy amikor 948-ban itt járt, a honfoglaló Árpád fejedelem fiai már mind meghaltak, unokái közül is csak Fájsz, Tass és Taksony volt életben. Árpád fejedelem negyedik fiának, Jutásnak két fia volt: Fájsz és Tass. A község tehát Árpád fejedelem unokája, Tass fejedelemfi ezt a szállást megülte, rtem egyedül és nem« csák közvetlen családtagjaival együtt vette birtokba a számá­ra kijelölt területet, hanem vele jöttek fegyveres vitézei és azok családtagjai, cselédei, munkásai, pásztorai... A szállás felvette Tass fejedelemfi nevét, ímert abban az .időben nem a helység adta a benne letelepülőknek a nevet, hanem fordítva: a szállást elfoglaló (megülő) ruházta rá nevét a szállásra. Az akkori településen talált szláv lakosság és a honfoglalók leszármazottai összeolvadtak, utódaikból alakult íki a mai pa­rasztság ősének, a jobbágyságnak hatalmas tömege ... Egy 1001-ben kelt oklevélből megállapítható, hogy I. István ki­rály a Tasshoz tartozó Duna menti területből birtokrészeket adományozott a veszprémvölgyi apácáknak. Ebből a tényből arra következtethetünk, hogy Tass királyi birtok volt. A XVII. századtól a község területének nagy részét a nemesi birtokok alkották...” Kissé megilletődve olvasgatjuk ezeket a sorokat Tasson a községi tanács székhazában Tenke András elnökkel és Takó József vb-tit- kárral. Mindketten jó ismerői a község történetének és mai életé­nek egyaránt. Az elnök hatodik éve tölti be hivatását, a titkár pedig húsz éve tanácsi dolgozó, s ebből tíz esztendőt a titkári szék­ben töltött el. Érthető büszkeség­gel veszik elő a szekrényből Tass történetét, jelenkori életét ösz- szefoglaló, hamarosan megjelenő könvv levonatát. Az ezer pél­dányban kiadásra kerülő könyv a Dunaújvárosi Nyomdában ké­szül, alkotói pedig a helyi honis­mereti kör tagjai. A kéziratot természetesen lektoráltatták, s szabályos engedélyt kaptak ki­adására. Nem a múltról kérdezzük tehát a község vezetőit, hanem a válto­zó alakítható jelenről, azokról a gondokról, amelyek a jóval több, mint ezeréves település mostani lakóit foglalkoztatják, s a meg­oldásra vezető legjobb módszerek megtalálására ösztönzik. Megol­dásra váró feladat pedig bőven akad. ■*— Legfontosabbnak a művelő­dési ház felújítását tartjuk. Az épület, amely a felszabadulás előtt a Darányiaké volt. hosszabb ideig terményraktárként műkö­dött. csak azután vált a kultúra hajlékává — mondja a tanácsel­nök és indokolja, miért ennek a felújítása a sürgős: közel hét­ezer kötetes könyvtára van a köz­ségnek ebben az épületben egy 30 négyzetméteres szobában. A há­zat kívül-belül alaposan reno­válni. felújítani kell. új berende­zésekkel ellátni. A munka szá­mítások szerint rpásfél millió fo­rintba kerülne, de nekünk ennyi pénzünk soha nem lesz. A könyv­• A darányi-kastély ma művelődési ház. Idádcl millió forint kellene felújítására. tárat szeretnénk behozni a falu­ba. olyan helyre, ahol olvasóter­met is ki tudnánk alakítani. — Fejlesztési alapunkon éven­ként négyszázezer forintot tudunk összegyűjteni, de a művelődési házon kívül olyan gondok is szo­rítanak bennünket mint az óvo­da. Mostani pénzünket erre tar­talékoljuk. s terveink szerint 1976-ban felépíthetjük az óvodát. A jelenlegi nagyon rossz körül­mények között működik — veszi át a szót a titkár, majd tovább sorolja a feladatokat: ugyancsak sürgető a tantermek számának növelése. A község tizennégy tan­terme közül négvb^n gyógypeda­gógiai osztályok működnek (az itt elhelyezett 84 tanulóból 30—35 tassi. a többiek Szalkszentmár- tonból. Dunavecséről, Apostagról kerültek a községbe. * Több olyan faluban jártam az elmúlt hónapokban mint Tass. Valamennyi községben erőtelje­sen érzékelhető, látható az a fo­lyamat, hogy a környező tanyák­ról, külterületi lakott helyeidről befelé, a szervezett, villannyal, vízzel, járdával ellátott település­re húzódnak be az emberek. A ilelekellátás nehézkes mert ezek­nek a kisközségi tanácsoknak ezer forint is nagv tétel. Ennek ellenére évenként 10—20—30 csa­ládi házat is felépítenek égy-egy faluban, s új utcák alakulnák ki, ahová villany, víz, járda kell. A „helyszínen” tehát plasztikusan mutatkozik meg a tanyarendszer megszűnésének szorgalmazott és támogatott folyamata. — Tasson évenként 25—30 új ház épül. Zömmel azok építenek, akik tanyákról jönnek be. és azok. akik fiatalként kiválnak a családból, az új házasok. Például 1970-ben a község déli részén 90 telek kialakítása vált lehetővé, néhány portán már áll a ház, vagy folyamatban van az építke­zés. — sorolja Tenke András ta­nácselnök. A községnek kétségtelenül von­zása van. nemcsak az ott vég­legesen letelepedni szándékozók körében, hanem az üdülni, pihen­ni. kikapcsolódni vágyók táborá­ban is. Tass ugyanis üdülőterület. A tanács 1969-ben kezdte értéke­síteni a Duna-parton kialakított üdülőtelkeket. Az azóta rende­zett területen jelenleg körülbelül 450 hétvégi ház található, zöm­mel dunaújvárosi, budapesti és kecskeméti lakosok tulajdonában. De van itt a Dunai Vasműnek és a budapesti 23. számú Építőipari Vállalatnak is üdülője. Igaz, hogy csupán egy-két szobás házak ezek. — Májustól szeptemberig a hét­végi pihenőnapokon a község lé- lekszáma körülbelül 2000—2500 emberrel növekszik. Érthető, ha azt mondjuk, hogy a vendégek ellátása rendkívüli feladatot je­lent a községnek hiszen a tele­pen mindössze egy halászcsárda működik. Sokan tehát arra kény­szerülnek. hogy otthonról hozza­nak magukkal ennivalót, vagy nyersanyagot és itt megfőzzék. De még mindig „nyitott kérdés” ma­rad az ital: sör. üdítők, colák, gyümölcslevek nem is beszélve a gyümölcsökről. A dunavecsei ÁFÉSZ a jövő nyáron épít egy boltot az üdülőtelepre, de még ezzel sem lesz megoldva a hely­zet. Igen sokat tehetnének a he­lyi termelőszövetkezetek azzal, ha csupán egy-egy pavilont állíta­nának fel. ahol tejet, zöldséget, gyümölcsöt kínálnak (a községben három termelőszövetkezet műkö­dik). Sajnos, azonban ezek a kö­zös gazdaságok inkább a főváros­ba viszik termelvényeiket — álla­pítja meg a tanácselnök. — Az ellátás javítására köte­lezni nem lehet a közös gazdasá- « gokat, de bizonyára nekik is elő­nyösebb volna ha Budapest he­lyett itthon találna gazdára a gyümölcs, a zöldség. Megtakaríta­nák a fuvarköltséget — egészíti ki a vb-titkár. * Tasson valamivel több. mint háromezer ember lakik. A nép­mozgalom számait figyelve itt is lefelé mutat a grafikon görbéje: éves átlagban 20—25 gyerek szü­letik, ugyanakkor az elhalálo­zások száma meghaladja a negy­venet. De nemcsak ezért: elván­dorolnak az emberek. Az utóbbi években például a lakosságnak több. mint tíz százaléka fordí­tott hátat Tassnak, de ezek az emberek — sok más. innen el­származott társukkal együtt — úgyszólván évenként „hazaláto­gatnak”. s bárhol élnek, laknak, dolgoznak is az országban, vagy a határokon túl (mert ilyenek is vannak! mindig haza húzza őket a szívük Tass fejedelemfi egykori szállására, az Árpád vezér uno­kája által megült földre... Gál Sándor • A hajdani zsellérházak egyike a Bakérsoron omladozóban. (Pásztor Zoltán felvételei.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom