Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)

1973-12-09 / 288. szám

A kórusok és a közművelődés • Hol tart ma a kórusmozaa- lom Bács-Kiskun megyében? A kecskeméti Kodály-iskola •énekkaráról felsőfokban írtak zü­richi fellépéseik után a svájci új­ságok. A napokban több aláírás­sal nyomatékosított levelet kap­tunk a megyeszékhely egvik álta­lános iskolájából. Hatodikos diá­kok írták. Kötelezhetik-e őket arra, hogy eljárjanak az énekkar próbáira. Hozzátették: semmi kedvük hozzá. A Repülj páva-mozgalom, a népzenei találkozók hatására eév- re-másra alakultak megyénkben is a termelőszövetkezeti kórusok. Több közös gazdaság méltó gaz­dája a fiatal együtteseknek. A kunszentmiklósi Egyetértés Szö­vetkezet énekkarát országosan is számontartják. Itt a férfiak, La­kiteleken a lányok, asszonyok ta­núsítják. hogy szeretnek és tud­nak énekelni. A Szikra Termelő- szövetkezet női kara évről évre fejlődik. Az ipartelepítés, ipar­fejlesztés ellenére egyetlen minő­sített üzemi kórus nincs Bács-Kis­kun megyében. Nagyon kevés a városi, falusi énekkarokban is a munkás. A megyeszékhelyen rendezett nemzetközi szemináriumokon ia- pán, amerikai, dán. finn. svájci szakemberek ismerkednek a leg­korszerűbb zeneoktatással. Kivá­ló kórusvezetőktől tanulhatnak. A szűkebb hazánkban nyilvántartott 60 kórus közül mindössze h°tet irányít Zeneművészeti Főiskolát végzett karnagy. Harmincán pe­dagógiai főiskolán szerezték ké­pesítésüket. A többiek felsőfokú diploma nélkül dolgoznak, noha a követelmények szüntelenül nö­vekednek. A pedagógus kórusve­zetők szervezett továbbképzése a szabad idő egyeztetési gondok miatt megszűnt. Az «országos fel­sőfokú tanfolyamot mindössze ketten végezték el. Jelenleg öten tanulnak a Zeneművészeti Főis­kola és a Népművelési Intézet irányításával működő továbbkép­zésen. • Űjabban szinte hónaponként kapunk hírt új kórusok alakulá­sáról, szervezkedésről. Szerd i es­ténként próbál a leendő kecske­méti városi énekkar. Nincs „hi-„ vatálos megbízatásuk” csak a kö­zös cél, az éneklés szeretető tart­ja össze őket. A kecskeméti fi07-es Szakmunkásképző Intézetben is újjáalakul az énekkar. Az 1972— 73-as tanévben a Magvar Rádió által kezdeményezett Éneklő ifjú­ság kórusfelvételekre megyénkből húsz gyermekkar jelentkezett. Az idei tanévben kétszeri felszólítás­ra mindössze három. A gyulai Erkel Ferenc-diákün- nepségeken Bács-Kiskun megye középiskolás énekkarai szerepel­tek a legjobban. A Katona József Gimnázium, a Kodály-iskola kó­rusa valóságos aranyérem-gvűj- teménnyei rendelkezik. Gyakran tapasztaltuk ugyanakkor, hogy jó'hangú, jó hallású diákok tuda­tosan rosszul énekelnek az év elejei meghallgatáson, mert nem akarnak a kórus munkájában részt venni. Áldozatkész, kitűnő emberek fáradoznak a nagy hagyományok­kal rendelkező és a köze'múlt- ban alakult kórusok sikeres tevé­kenysége érdekében. A hangver­senyek előtt felkeresik ismerősei­ket, tudatják a műsort a sajtóval a társ művelődési szerve,'-'"'l. Mégis ritka eset. hogy dalosta­lálkozókon megteljen a nézőtér. 1969. október 28-án az MSZMP Központi Bizottságának Agitá- ciós-Propaganda Bizottsága beha­tóan elemezte, vizsgálta a kórus­mozgalmat. Javaslataira, ajánlá­saira alakult meg — többek kö­zött — a Kórusok Országos Ta­nácsa. A Művelődésügyi Miniszté­rium mind nagyobb figyelemmel foglalkozik az énekkarokkal. Bács-Kiskun megyében is lét­rejött a ,KÖTA megyei szerveze­te. Tapasztalhattuk, hogy vezetői, aktívái ügyesen, lelkesen dolgoz­nak és rövid „fennállásuk” alatt elismerésre méltó sikereket ér­tek el. Az erőfeszítések ellenére vitathatatlan, hogy az énekkarok az eddiginél jelentősebb zenei és társadalmi feladatok ellátására alkalmasak. Közművelődésünk nem használja ki maradéktalanul a kórushagyományokban és ne­velésügyünk mai rendszerében rejlő lehetőségeket. A kórusok többsége öregszik, kevés fiatalt látni az énekkarokban. 0 Negyven esztendeje a Vásár­helyi Zoltán irányításával műkö­dő Kecskeméti Városi Dalárda Kodály-. Bartók-művek magas színvonalú bemutatásával sokai tett az egyetemes magyar zene­kultúráért. Hazai és külföld) szakemberek utaztak Kecskemét­re a Dalárda hangversenyeire Napjainkban nincs Bács-Kiskur megyei énekkar a legjobb haza: kórusok között. Még az évek óta kiemelkedően szereplő bajai Liszt Ferenc-kórus sem éri el a veszp­rémi városi énekkar, a debre­ceni Kodály-kórus (még sorolhat­nánk néhány nevet) klasszisát örvendetes, hogy az utóbbi idő­ben — néhány kórus mind követ­kezetesebben keresi a kapcsolatot a kortárs zeneszerzőkkel. A Kecs­keméti Városi Művelődési Köz­pont női kara — például — éven­te két-három új magyar művet mutat be. Dicséretes, hogy a me­gyében tevékenykedő énekkarok műsorán gyakran szerepelnek eredeti népdalok, feldolgozások. (Elegendő, ha a kecskeméti Ko­dály-kórus legutóbbi koncertjé­re utalunk.) Sokan felfigyeltek dr. Kálmán Lajos kezdeményezésére. A Kecs­keméti Óvónőképző Intézet nö­vendékei hangulatosan összeállí­tott — néptáncot, szólóéneket, olykor hangszeres muzsikát tar­talmazó — csokrokat vagv ere­deti népszokásokat mutatnak be. Hasonló elvek szerint éníti fel műsorát a tiszakécskei művelődé­si központ kitűnő együttese. • Nem adhatunk tehát egyértel­mű választ a cikk elején feltett kérdésre: hol tart ma a kórus­mozgalom Bács-Kiskun megyé- _beij:? ;A. kialakult és a fentiekben vázolt összkép ellentmondásos. Biztató tapaáM^fóföróL'éí lehan­goló, olykor érthetetlen, megma­gyarázhatatlan visszaesésről, si­kertelenségekről egyaránt beszá­moltunk. Az is bizonyos, kóru­saink helyzete általában kedve­zőbb, mint öt-hat esztendeje. A magyar énekkari mozgalom lövő­jét pedig sokkal biztatóbbnak látjuk, mint bármikor korábban. Meggyőződésünk, hogv érzékel­hető társadalmi igéi1'’ mutatkozik falun és városon a karéneklés iránt, a kórusmozgalom tömegbá­zisa gyorsan szélesíthető. Mind­ehhez az akadályozó körülmé­nyek elhárítására és a támoga­tásra szánt, fordítható anyagi és erkölcsi energiák összehangolt, tervszerű felhasználására van szükség. 0 A Kórusok Országos Taná­csának tegnap Budapesten tartott ülése és az ott elfogadott határo­zatok azt tanúsítják, hogy a ma­gyar művelődésügy vezetői, a párt- és állami irányító testületek jól látják, hogy az énekkarok a közösségi neveié^ hatékony mű­helyei, a kultúra demokratizáló’ sának fontos fóruma. A közeljö­vőben a Bács-Kiskun megyei KÓTA vezetői, társadéi™,- mun­kásai is összegyűlnek a tm-Sbhi teendők megvitatására, ök is az országoshoz hasonló alapossággal mérték fel eddigi tevékenységü­ket. összegezték a megye sokszí­nű kóruséletének jó és kevésbé örvendetes tapasztalatait. Továb­bi munkáinkban számíthatnak a megveí párt- és tanácsvezetés messzemenő támogatására. A kórusok a közművelődés fon­tos tényezői. Heltai Nándor 0 Mészáros Erzsébet: Balatonarács (linómetszet). Baloghné Boros Ilona 0 Bozsó János. 0 Madarász László. 0 Major Pál. Vígh László. Megyei művészeti díjasok legbüszkébbek: szakkörük négy tagjának ítélték oda eddig Nehru- díjat, s egy tanulójuk magáénak mondhatja az indiai köztársasági elnök aranyérmét. Kezdetben pasztell- és olajké­peket festett. Később egyre in­kább a batik, s az utóbbi három esztendőben kizárólag a varrott falikárpit érdekli. Művel fantá­ziadúsak. Az anyaság, a gyer­mekélet, a család állandóan visz- szatérő témái. A tavalyi Téli tárlat első díját nyerte. A MAFILM legutóbb portréfilmet készített róla. Vígh László A bajai Liszt Ferenc énekkar karnagya. Negyvenöt éves, tizen­hét év óta Baján él; a tanító­képző intézet tanszékvezető ta­nára. A száztizenkét éves múltra visszatekintő kórust másfél évti­zede vezeti. Az ötventagú együt­tesben fizikai munkás, pedagó­gus, mérnök, adminisztrátor egy­aránt található. Az énekkar repertoárjában százhatvan mű szerepel; népdal, kantáta, tömegdal; s barokk vagy romantikus muzsika épp úgy, mint a mai magyar zeneszerzők alko­tásai. Kodály) Bartók,: Bach t mfc n veivski« ?iHer;t,gráfnak a -köftjOr^ ség előtt. Kiskőrösön, Kiskunhalason, Kecskeméten, Budapesten és má­sutt szerepeltek és több alkalom­mal külföldön is: az NDK-ban, Jugoszláviában és Csehszlovákiá­ban. Kilenc hónap alatt tizenki­lencszer léptek színpadra. Sikereikért keményen megdol­goznak. A heti két próba bizony fárasztó. Ám az éneklés öröme és a jó közösségi élet feledteti ezt velük. Legfőbb törekvésük: tartani a már elért színvonalat. Rászolgáltak: „aranykoszorú, dip­lomával” minősítéssel rendelkez­nek. Bozsó János A tanyák, dűlőutak, erdők és mezők világának avatott festője. Több mint két évtizede már, hogy nevét olvashatjuk a plakátokon és kiállítási katalógusokban. Azó­ta szinte minden csoportos tárla­ton szerepel Bács-Kiskun megyé­ben. önálló kiállításait alig le­hetne felsorolni. Szegedtől Buda­pestig, Kiskunhalastól Tatáig és Gyöngyösig sok városban láthat­ta a közönség alkotásait. Bemutatkozott külföldön is; antwerpeni és prágai kiállítóter­mekben kerültek falra művei. Termékeny művész. Az egykori tanyai parasztgyerek rendkívüli szorgalommal küzdötte fel ma­gát a művészek sorába. Közben nem lazult kapcsolata az egysze­rű emberekkel, a külvárosok és tanyák népével, akiknek életét végtelen szeretettel figyeli és áb­rázolja. Ellesi a természet rejtett szép­ségeit. Olajképein a száraz ág, korhadt fatörzs vagy porfelhő éppúgy élővé válik, mint a diile- dező tanya vagy a városszéli ut­ca. Festészete mellett külön figyel­met érdemel különös gyűjtőszen­vedélye. Népi kerámiákból; üve­gekből, bútorokból „s egygb rpúl-, tat idéző eszközökből valóságos múzeummá kialakított műtermé­ben sok ezer olyan tárgy fogadja a látogatót, melyek együttes ha­tásukban lenyűgözőek, s messzi földre elviszik a gyűjtő nevét. így, e kettős szerepben: festé­szetével és a „múzeumalapítás­sal” vált Bozsó János neve nem­csak népszerűvé, de egy kicsit fogalommá is. A hagyományőr­zésben és a művészi ízlésfejlesz­tésben betöltött szerepét nehéz lenne eltúlozni. Ha valaki feláll a dobogóra, s énekkart vagy zenekart ve­zényel, s ha szoborba, versbe faraghatja, írhatja búját, örö­mét : elsősorban önmagát gaz­dagítja. Mégis nagyon tud örUlni, ha e tevékenységét mások elismerik, azt érzi, hogy nem dolgozott hiába. To­vábbi munkájához kedvet ad az elismerés. Mint azoknak például, akik a napokban át­vették a megyei tanács által adományozott művészeti dí­jakat. Kulturális, művészeti tevékenységükkel érdemelték ki e megbecsülést. Baloghné Boros Ilona Kecskeméti származású. Gyer­mekkorát Katonatelepen töltötte. A Mátis Kálmán vezette képző- művészeti szakkörben ismerkedett az alkotómunka mesterségbeli ol­dalával. Még ma is szeretettel beszél a feledhetetlen emlékű Kálmán bácsiról. Gál Sándor, a Kunszentmiklóson élő festőmű­vész emberségével, s művészi el­hivatottságával nagyon hatott rá. A tanítóképző elvégzése után Kecelre került. Azóta ott tanítja, neveli a fiatal nemzedéket. Idő­közben elvégezte a pedagógiai fő­iskolát is. Nem elégszik meg a tanterv szerinti oktatással. Az iskolán, s az órákon kívül is fog­lalkozik azokkal, akiknek tehet­ségük van a rajzoláshoz, a festé­szethez. A harmincötéves tanárnő szak­köreiben jelenleg is nyolcvanan szorgoskodnak. A rajzolással, fa- liszőnyeg-készítéssel és batikolás­sal ismerkednek. Odaadó, lelkes munkája meg­hozta gyümölcsét. Tíz év alatt a különböző hazai és nemzetközi kiállításokon, pályázatokon het­vennél több első és második dí­jat kaptak tanítványai. Amire a Vígh László — akinek a fele­sége is karnagy — munkájával eddig is kiérdemelte az elisme­rést: miniszteri dicséret, s a Szo­cialista kultúráért kitüntetés bi­zonyítja ezt többek között. A vá­ros vezetői anyagilag és erkölcsi­leg egyaránt segítik az énekkart. Major Pál Egy évtizeddel ezelőtt a debre­ceni és békéscsabai évek után szerződött a Katona József Szín­házhoz. Itteni évei alatt sok-sok szerepet játszott. Ezekért az el­múlt évben Viktor-díjjal, és „ Szo­cialista kultúráért” kitüntetéssel jutalmazták. Jellemszínészi és epizódalakításai különösen fi­gyelmet érdemeltek Brecht Kol­dusoperájában, Raffai Egy szál magam című darabjában, s Ka­tona Bánk bánjában. Ezekben a napokban Kertész Ákos Névnap című vígjátékában ő az asztalos. A következő szín­darabban (Kleist: Heibronni Ka­tica) a császár szerepét kapta. Azt vallja, hogy a művész ne csak színpadon találkozzon a kö­zönségével. Mint a színház párt­titkára, állandóan azon van, hogy kulturális politikánk a minden­napokban egyre jobban megvaló­suljon. Évek óta rendszeresen szerepel a drámatörténeti előadássoroza­tokban, részt vesz színész—diák találkozókon, ellátogat művész­társaival együtt a falusi műve­lődési otthonokba. Neki is kö­szönhető, hogy az utóbbi időben az üzemi dolgozók érdeklődése megnőtt a színház iránt. Madarász László Eredeti foglalkozása tanár; 1958-ig különböző oktatási, nép­művelési munkakörökben dolgo­zott. Azóta a megyei tanács el­nökhelyettese. A kulturális élet egyik irányítójaként az irodalmi és művészeti élet fellendítésén fáradozik. A Kiskunság, majd később a Forrás című folyóirat egyik élet- resegítője, áldok atkész munkása, aki éveken keresztül részt vett a szerkesztés nehéz munkájában is. Sokat tett a kultúra igazi ér­tékeinek közkinccsé tételében. Azon volt, hogy Bács-Kiskun me­gye művészeti életét messzeföl- dön megismerjék. Idézünk a díjat odaítélő hatá­rozatból : „A színházi kultúra fejleszté­sében, a helyes műsorpolitikai arányok kialakításában és a táj­előadások szervezésében kezde­ményező. Másfél évtizedes veze­tői munkájával tevékenyen járult hozzá a megye művészetpolitikai irányításához és művészeti közéle­tének gazdagabbá tételéhez.” Varga Mihály BÉR ANGER PETŐFI SÁNDORRÓL ÉS VAJDA JÁNOSRÓL Sokak által ismert tény, hogy Petőfi mennyire tisztelte és nagyra tartotta 'Pierre Jean de Béranger francia költőt — (né­hány versét le is fordította magyarra —, de erről már lénye­gesen kevesebben hallottak, hogy maga Béranger is tudott Petőfiről és sejtelme volt a „világszabadság” költőjének nagy­ságáról és jelentőségéről. Mezei András Tájképek i. Két hete a tóra nézek, elaludtam, s befagyott. Jöttek a német zenészek, trombita szólt és fagott. Léptek a három jegenyék amíg a jég kövéredett. Fordult a tó és lett az ég az irtózatos mennyezet. Mint akit egy más égitest magához rántott, pihenek. Kiléphetek akárhová, már nem leszek idegenebb. II. Jaj a fákon a görcsök, Az esős tél, a madarak. Szétázott arc az agyagon, németországi nap. Ez már az örök csütörtök: facipő, lágerruha. Ez már az örök csütörtök: facipő, lágerruha. Erről a francia—magyar irodal­mi kapcsolatok szempontjából is igen érdekes körülményről a „Hölgyfutár” című lap 1856-os évfolyamából értesülünk. Ugyan­is Bérangernek Kertbeny Károly­hoz. a korabeli neves műfordító­hoz írott egyik levelét közzétette a lap Kertbenv Petőfi első fordítói közé tartozott és nagymértékben igyekezett a nagy költő verseit népszerűsíteni elsősorban a né­met. de a francia nyelvterületen is. Ezúttal azonban Vajda János­nak egyik Béranger-hoz írott köl­teményét franciára lefordítva küldte el az akkor már idős fran­cia költőnek. Béranger Kertbeny- nek erre a megnyilvánulására vallott egyben Petőfiről is. Íme néhány részlet Béranger leveléből: „Bocsásson meg, hogy kissé késtem megköszönni önnek a ma­gyar írók albumát, és Vajda köl­teményét. Valóban mélyen megil- letődve érzem magam hogy ilyen figyelemtárgy vagyok: de higgye el uram. nem a mai naptól kez­dődik becsülésem a hős magyar nemzet iránt, melynek nagy köl­tője, Petőfi Sándor fájdalom még ismeretlen Franciaországban. Azt hallottam, hogy Valmor az 6 mű­veit magyar nyelvből fordítja. Nem kétlem miszerint dicső hon­társa megnyeri á hírnevet, me­lyet érdemel, mind lángesze, mind sorsa által. Bemard Thales bará­tom beszélte, hogy éppen most Pesten, az ön gondoskodása alatt, tőle néhány költemény jelent meg Magyarhon tiszteletére. Sza­bad legyen kívánnom azoknak jó fogadtatását, mind az olvasók, mind az Ítészek előtt... Szíves­kedjék adandó alkalommal kö­szönetemet jelenteni Vajda Já­nosnak, s higgye el, hogy én min­den jót kívánok a magyar nem­zet jeles szellemi tevékenységé­nek. Bár részesülne a jövőben előttünk azon népszerűségben, melyet érdemel. Fogadja őszinte hálámat, s meskülönböztető tisz­teletemet, Páris. dec. 11. 1855. Béranger” A „Hölgyfutár”-nak még ugyanez a száma ír Petőfinek a kedvező franciaországi fogadtatá­sáról. Nem látszik érdektelennek ebből a közleményből is idézni néhány sort: „A Journal de la noblesse fo­lyóirat egyik múlt évi száma szinte Kertbenv ismertetése után, igen lelkesen ír Petőfiről, s tőle és Lisznvaitól verseket közöl pró­zai fordításban. „Petőfi — írja a lap — midőn Európában művei el lesznek terjedve. Petrarca mel­lett foglaland helyet. Körülbelül háromezer verset írt melynek számára biztosítják a halhatatlan­ságot ...” Ilv lelkesen ír irodal­munkról a művelt külföld, minek azt hisszük, minden magyar szi­véből örvend” Batári Gyula

Next

/
Oldalképek
Tartalom