Petőfi Népe, 1973. december (28. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-24 / 301. szám
1973. december 24. hétfő • PETŐFI NÉPE • 5 Csillagszóró A gyerekek a napokat számolják. A felnőttek a pénzt. A kicsik elmondják, hogy mit szeretnének. A nagyok pedig nyakukba veszik a várost, hogy teljesüljenek a sokszor bizony nem túl szerény kívánságok. Sokan már nyáron elkezdenek takarékoskodni a karácsonyi ajándékra. A gyerekek mindig kértek valamit, ez már régi szokás, legfeljebb nem kapták meg, amit annyira áhítottak. Ez most is előfordulhat, mégis egészen más — hangulatában, fényeiben, gazdagságában, s főként békességében az 1973-as karácsony, mint amire a háborús gyerekek, vagy a még idősebbek emlékeznek, de sokban különbözik attól is, amelyiktől alig választ el tíz esztendő. Nem keresgéltük a riportalanyokat. Szinte találomra szólítottunk meg embereket. Azt kérdeztük, mit jelent nekik a karácsonyi ünnep. A kollégista öröme Nyolcvan felé Tiszta feketébe öltözött kis öregasszony bandukol a havas úton. Mintha egyenesen, a múltból jönne. Régi tanyai karácsonyok magányos, didergető fehérséget hozza magával, s hajdani nélkülözések fekete árnvékát. — Amikor apánk is meghalt, öt testvérem maradt rám, én neveltem mindet — néz vissza ma már józanul, harag és elkeseredés nélkül agyondolgozott fiatalságára a 78 éves Rokoska Györgyné. Beteg fiával él feketehalmi tanyáján. Szerencsére Kiskőrös közel van. ott lakik a többi gyereke; még egy fia. lánya, négy unokája, dédunokája. — Együtt töltik a karácsonyt? — Ha nagy hó lesz. nem jövök be. Úgyis látom őket sűrűn, persze, a karácsony mégis más ... — Van különbség a régi és a mostani karácsonyok között? — Már hogyne volna! Régen kitelt áz ünnep abból, hogy együtt volt a család. Most egészen más! Van minden, az emberek nem koplalnak. — Mivel tölti a karácsonyt, ha mégis otthon marad a tanyán? — Vágok magunknak csirkét, kettőt is. Most már nem hiányzik semmim, hála istennek. Szebb is a karácsony, mint azelőtt volt. Van mindenem, a gyermekeim Illés Sanyi VI. osztályos tanuló, és Kiskunmajsán lakik a nemrég átadott, vadonatúj tanyai kollégiumban. Bodoglárról jött — tanyaközpont Majsa és Tázlár között —, kényelem, meleg, kifogástalan környezet veszi körül, s lemondani már nem tudna erről, éjjelenként néha-néha a tanyáról álmodik. — Itt is jó, meg ott is jó — védelmezd becsületesen az újat is, meg a régit is. Nagyon számolja a napokat, mert bizony már hiányoznak az otthoniak, s az ünnep mégis csak velük az igazi. — Mit szeretsz legjobban a karácsonyban ? Tétovázás nélkül, csillogó szemmel válaszol: — Az ajándékokat. — Olyan sokat kapsz talán? — Nem — vallja be panasz vagy szomorúság nélkül —, az idén is csak egy bélyegalbumot Kértem, de az sem baj, ha nem kapom meg. A szüleim bútorra gyűjtenek, annak jobban örülnék. — Milyet szeretnél? — Ilyen szépet. Szép modernet, mint az itteni. — Tavaly mit kaptál? — Egy pár cipőt. De nagyon szép volt. Már kezdem érteni Sanyit. Ez a tiszta szemű, nyílt és kedvesen egyszerű tanyai fiú egészen mást ért az „ajándékokon”, mint általában a drága ajándékokkal agyonkényeztetett gyerekek. Sanyi érzelmi szótárában az ajándék fogalma magát a karácsonyt jelenti. Szülei és bátyja rég látott, kedves arcát, a disznóölést, cukorral behavazott süteményeket, a felejthetetlen együttlétet azokkal, akiket a világon legjobban szeret. Ö sem megy haza üres kézzel. Zoknit, zsebkendőt vásárol a zsebpénzéből lecsípett forintokon. — Egymást is megajándékozzák a névnapokon vagy születésnapokon — újságolja Felföldi László igazgató és felesége. — így tanulják meg, hogy másoknak örömet szerezni a legszebb öröm. Persze, nem drága ajándékokra tooíjtenek, nem is futná a zsebpénzükből, csak egy szelet csokit kap az ünnepelt, a lényeg az, hogy nem feledkeznek el róla. Szép, kedves szokás, s jó azért is. mert az itteni gyerekeket úsvsem kényeztetik el drága ajándékokkal otthon. Szerényen, ám bensőségesen ünnepelnek, inkább használati tárgyakat kapnak, mint nagyobb értékű játékokat, s ezzel egvet is lehet érteni, legfeljebb annyit javasolnánk csak a szülőknek: kerüljön egv-egy kötet könyv is az ajándékok közé. Hasznos is, értékes is. olcsó is. És nagy örömöt szerez!... Az a szép, hogy most már összetartozunk — Tudja mennyi munkaegységet fizettünk az embereknek 1960-ban? — tér mindjárt a lényegre Csányi József, a jászszentlászlói Aranyhomok Tsz egykori elnöke, jelenlegi elnökhelyettese. — Nem hiszi el: 2,60 forintot! Mi álltunk legroszszabbul az egész megyében. Nem az ünnepeket vártuk — a zárszámadást. De nem sok örömünk telt benne. Pénz nélkül meg mit ért a karácsony? Szidták is eleget annak idején a rossz homokos földet, dehogy becézték volna aranyhomoknak, pedig azt csináltak belőle később. Tíz éve volt az utolsó mérleghiányuk, most már a% gazdagabb téeszekkel sem cserélnének. Beérik azzal is, • amit kihoznak a homokból. — Megváltozott az élet mifelénk is — mondja a sok nehéz évet, hónapot megélt ember. — Tavaly még lakótelepet is létesítettünk, hat vagy hét ház áll már rajta, kétszobásak, összkomfortosak. Az emberek szinte elfelejtették, hogy volt idő. amikor fillért sem láttak a zárszámadásig, de utána sem sokat. Most biztonságban élünk: havonta jár a munkabér, az év végén pedig prémiumot osztunk. Van, aki a teljes havi pénzét kapja. van. aki csak kétheti járandóságát, amire rászolgált. — A prémiumot mire költik? — Talált pénz, megy a gyerekekre. karácsonyra. — Szereti a karácsonyt? — Most már miért ne szeretném? Nálunk már megy a készülődés. Disznót vágunk, nagykanállal eszünk. — Ajándék? — Nincs az előírva, hogy csak karácsonykor segíthet az ember a gyerekein. Együtt lakunk a lányomékkal. van egy gyönyörű unokám, a fenyőágat minden év-Három gyermek várja a karácsonyt Dörmögő mackók, fürge kisvasutak, tarka építőkockák, szánkók — egész kis játékország csábítgatja a gyerekeket és a szülőket a kiskőrösi szövetkezeti áruházban. Itf találkoztunk Gyepes Mihály tanárral és feleségével, aki gyermekgondozónő. Jelenleg otthon van, gyermekgondozási segélyen. A kétéves Évikét is magukkal hozták, s amíg mi beszélgetünk, minden játékot lerámol a polcokról. — Mi lesz ebből az övé? — érdeklődöm. — Évike csak kézügyességfejlesztő játékokat kap, meg babát. A 12 éves nagyfiam minimikroszkópot kért, de az itt nincs, a 9 éves lányunk azt hiszem új ruhának örülne a legjobban. Gyenesék gondja háromszor akkora, mint áhol csak egy gyerek van, mégsem panaszkodnak. Rajtuk lehet lemérni, hogy mit jelent felelősségben, kiadásban, de érzelmi gazdagságban is ben én hozom neki. A fiataloknak meg be van ígérve egy autó. Persze. csak ígéret még. — Az a szén erre mifelénk az ünnepekben, hogy összetartunk. Együtt van a család, de összejönnek a munkatársak is a tsz-tagság. A férfiak borozgatnak, beszélgetnek, a fiatalság szórakozik. Van is miből, nem úgy, mint a harmincas években, amikor két pengő volt a havi fizetségem. — Milyen volt. akkor a karácsony? — Karácsony volt az is, csak szegényesebb. Nem volt vendégeskedés. mert nem volt miből. A család összegyűlt, aztán elmentek a templomba, ez volt az egyetlen ünnepi fényűzésük. Ma már legtöbbüknél csak olyan jelentősége van a vallásnak, mint valamilyen népi hagyománynak. A betlehemes gyerekek jól elszórakoztatják egymást, meg a falu népét, templomba is az megy, aki akar, a fiatalabbia inkább csak nézelődni. karácsonyi dalokat hallgatni. — Hiába más világ járja már — bólogat elégedetten. — Azelőtt a tanyai népek semmi pénzért be nem jöttek volna a faluba ünnepelni, most meg? Teli van velük a cukrászda, a mozi. a művelődési ház. És ez így van jól. Az is kiderül, hogy a tsz gazdagságból nemcsak a tagság él jól, jut a kultúrálódásra és egyéb célokra is. Eddig már két tanyai iskolát villamosítottak, még tv-t is vásároltak mindegyikben a gyerekeknek. Jövőre újabb 25—30 tanyába visznek „világosságot”. Nem feledkeztek el a magányosan élő öregekről sem. Ünnepek előtt felkeresik, ,őket ajándékot, pénzt egy kis tűzrevalót visznek nekik. A sokgyerekesek sem maradnak ki a segítségre szorulók listájából. Egyiküknek mind az öt gyereke egy-egy öltönyt kapott a többiek azt. amit kértek. így lett a szegény homokból Aranyhomok, s a keserű bizonytalanságból biztonság, erőteljes virágzó, új élet. a nagyobb család. Mert egy gyerek — vékony, kicsit magányos egyenlőségjel két ember között.. Kettő már híd, amelyik összetartja a házastársak néha-néha egymástól távolodó partjait is. Három gyerek — bőség! A megújuló élet bősége, a szereteté is, meg az örömé. Olyan többlet, amelyért érdemes vállalni nagyobb áldozatot. Gyepesék mindenesetre így érzik teljesnek, gazdagnak az életüket. — Mindig három gyereket szerettünk volna, s örülünk, hogy teljesült. Ügyes gazdálkodással ki lehet jönni a pénzből. És milyen család azt, ahol csak egyetlen gyerek van? — Igaz, de mibe kerül például csak a karácsonyuk? — Mindent beleszámítva talán 800—1000 forintba? — mondja az asszony, de a férje még hozzáteszi : — Csak a játékokra szántunk ezer forintot. A felségemnek most vettünk új cipőt, ez már maga 4Q0 forintba került. Ez is karácsonyi kiadás, az ő ajándéka. A konyha is többet elvisz, pedig baromfit tartunk, anyámék meg disznót ölnek, s abból nekünk is jut kóstoló. De ilyenkor jobban mesy a pénz... — Honnét jön össze a karácsonyi kiadások ezer forintnál nyilván nagyobb összege, hiszen a fizetést, három gyerek mellett, feltehetően mégis csak felélik? — Ügy, hogy spórolunk. Szeptembertől kezdve minden hónapban félreteszek egy-egy százast, vagy többet. Másként nem menne. Persze, nehogy azt hisygye: sajnáljuk rá a pénzt. Nekünk az a legnagyobb boldogság, ha a gyerekeinknek örömet tudunk szerezni. Éttől lesz igazán szép a mi karácsonyunk is.... Új házban, először A Kiskunsági Ruhaipari Vállalat talán legboldogabb csoportvezetője Kohajda Béláné. Végre teljesen felépült az 1960 óta készülő családi házuk, már minden a helyén van a szobákban is, az adósság zöme lement, azt a havi 410 forintos OTP- részletet pedig már könnyebben kifizetik. Ez egymagában is kiadós ok az örömre. A másik öröm forrása a fiatalasszony zsebében lapul, egy kiutalás 12 ezerforintról, minőségi jutalom, s rá vár a boldog, egyben hálátlan feladat, hogy szétossza a csoportjában dolgozó 17 asszony között. „Jól jön nekik karácsonyra” — örül önzetlenül, sokat és jól dolgoztak érte. A ruhagyárban főleg asszonyok dolgoznak, s a vezetőség belátását dicséri, hogy igyekeznék segíteni, különösén az egyedülálló nőkön és a sokgyerekeseken. 1969 óta minden karácsonykor „kijár” nekik a gyár ajándéka, többnyire méretre elkészített lányka, vagy fiúruhákkal örvendeztetik meg a mamákat. — Ez nagy segítség karácsonyra, de hogyan segít magán az, akinek csak egy gyereke van és évek óta a házépítési kiadásokkal küszködik — vallatom Kohajda Bélánét. — A férjem is én is, havonta 100—100 forintot teszünk be a KST-be. Év végén fizetik, ebből a 2400 forintból szoktam kiállítani az ünnepeket. — Mire futja belőle? — Ajándékra, először is a gyereknek. A fiam 9 éves, az idén egy norvég mintás pulóverrel mes? egy fém összerakós játékkal lepjük meg. Aztán van még két nagyon aranyos nagymama, ők pénzt kapnak, így tetszés szerint költhetik el. — Mi lesz az ünnepi menü? — Van egy pulykám, azt levágjuk, elég lesz az ünnepekre. A család kedvenc csemegéiről magam gondoskodom. Nem lehet nálunk karácsony krémek és zserbószelet nélkül. — Megéri az a sok munka, fáradság? — Ez egy olyan ünnep, amelyre mindenki spórol, és nem kényszerből, hanem azért, hogy lássa, mekkora örömöt tudott szerezni a családjának. Ez a szeretet ünnepe és akit az ember szeret attól nem sajnálja sem a nagyobb kiadást, sem az ünnepi sütés-főzés fáradalmait. * * * így gondolkodnak mások- is? Többnyire. Ezért enyhülnek meg az arcok, érzókenyülnek el a pillantások gyertyagyújtás után, amikor az ünnep, a család meghitt melege szétárad mindenkiben. A nagymamák betipegnek a tanyákról, az asszonyok bőkezűen telemerik a porcelán tányérokat, a férfiak felveszik az ajándékba kapott divatos inget és élvezettel kortyolgatják a poharat is áttüzesítő jóféle borocskát, a gyerekek hancúrozva, visongva örülnek mindennek. Hurkának, kolbásznak, szánkónak, új pulóvernek az egész szaloncukorba öltöztetett csillagszóróval kivilágított, egyetlen pillanatra megszelídült világnak, a karácsonynak! Szöveg: Vadas Zsuzsa Foto: Tóth Sándor Békét, egészséget, sok utazást... Fiatalok három kívánsága Mit szeretnének, mit kívánnának a fiatalok? Miféle álmok valóra válását, milyen kérések teljesítését óhajtják? Mi az, ami hiányzik az életükből, s ami, ha meglenne, elégedettebbek, boldogabbak lennének? Melyik felnőtt nem kíváncsi a kérdésekre adott válaszokra? Ugyan kit ne érdekelne, mi minden által vélik gazdagabbnak életüket a holnap felnőttéi? Hatvannyolc kiskunhalasi és kecskeméti középiskolás diákot kértünk meg: írja le őszintén három kívánságát. Középpontban a tanulás A megkérdezettek nyolcvan százaléka legfőbb kívánságai közt említette a jó tanulást. Legtöbben azt óhajtják, hogy sikerüljön az érettségi. Vannak szerényebb igények is: „Hogy átmehessek matematikából.” Tizenheten szeretnének továbbtanulni egyetemen, főiskolán. Többen konkrétan is leírják. hogy milyen pálya mellett döntöttek. Hat fiatal tanár, egy orvos, egy gyógyszerész akar lenni. Házasság, boldogság A tizenéves fiúk. lányok egyharmada szép, boldog életről álmodik; , ezt nevezte még egyik kívánságuk Legtöbbjük pontosan megjelölte, mit ért boldogság alatt: családi békét, nyugalmat, jó házasságot. A jó munkahelyet is említik, szám szerint tizenhatan. Nézzük, mit kívánnak még a megkérdezettek ahhoz, hogy boldognak tudhassák magukat. Egészséget, autót, sok utazást. Valaki ezt írta: „Sok gyereket szeretnék.” Egy másik: „Jó volna, ha öt gyerekem lennp." Dobostorta és... Vannak kisebb kívánságok is. Van, aki több szórakozási lehetőséget szeretne. Mást az tenne boldoggá, ha egy egész dobostortát mondhatna magáénak. (Lehet, hogy csak a kérdezőt akarta megtréfálni a válasszal?) A hatvannyolc diák kétszáznégy óhaja közt csak hét az ilyen jelentéktelen. S mindössze hát olyan, mely túlzottságában minden realitást nélkülöz. Az óhajok, kérések és vágyak kilencvenhárom százaléka azt mutatja, hogy fiataljaink a „földön járnak”, józanul gondolkodnak, s — ha nehezen is — megvalósítható célokon gondolkoznak. ,.A kívánságlistát” olvasgatva örömmel láttuk, hogy csak egyetlen egyszer fordul elő az „ötös talála ”. És az, hogy „Sok pénzem legypn és jól éljek”. Egy fiatal a legjobb klubcsapatban szeretne futballozni. Akik messzebbre látnak Legjobb lesz minden kommentár nélkül egyesek szavait ideírni: „Szeretném, ha munkámmal annyi pénzt tudnék keresni, hogy tudjak külföldre utazni, művelődni, rnlágot látni.” — „M :st és az elkövetkező években, egész életem során szeretném élvezni az emberek megbecsülését, szeretetét.” — „Jó lennp, ha az érettségi után majd megbecsülnének a munkahelyemen." — „Szeretném, ha a szüleim sokáig élnének.” — i,Lenne egy kistestvérem!” — „Akkor lennék boldog, hí szüleim megértenék egymást, ha békesség, nyugilom lenne a családban.” Összegezés helyett Hatvannyolc tizenéves kétszáztizennégy kérése nem elegendő az általánosításhoz. Kevés ahhoz, hogy messzemenő következtetést vonjunk le belőle. Csupán apró, de elgondolkoztató jelzéseknek foghatjuk fel mindezt. Egyiket, másikat olvasgatva elnézően mosolyog az ember. Olykor egy pillanatra összeráncolja a homlokát. Azután továbblapozva a papírokat, ezi gondolja: a mi fiataljaink! V. M. sem látnak szükséget, ajándékot is kapok tőlük, kendőt, ruhaneműt ...
