Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-15 / 267. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1973. november 15. \ GHANA KJ igériai látogatásának befe- jeztével ma — Ignatius Kuti Acheampong elnök meghí­vására — Ghana fővárosába, Acc­rába érkezik Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke. A Ghánái Köztársaság Afrika nyugati partján, a Guineai-öböl mentén fekszik 238 000 négyzet­kilométernyi területen. Lakóinak száma 8,5 millió, Accrában 400 000-en élnek. A népesség 57 törzsből tevődik össze. Ghana először portugál, később holland, majd brit gyarmat volt. A füg­getlenségi mozgalom a második világháború után bontakozott ki. Dr. Kvoame Nkrumah vezetésével 1949-ben megalakult a Népi Kon­venció Párt (CPP), amely követ­kezetesen harcolt a gyarmati rab­ság ellen. Az ország 1957. már­cius 6-án nyerte el függetlensé­gét. ■Nkrumah miniszterelnökségé­nek három, s elnökségének öt éve alatt az ország a nem kapi­talista úton való fejlődés politi­káját követte. A tudományos szo­cializmus afrikai és ghanai al­kalmazásának szükségességét hir­dető nkrumahizmus nyújtott ideo­lógiai alapot a belső reakció visszaszorításához, a lakosság nemzeti öntudatának növeléséhez. Nkrumah kormánya átfogó gaz­dasági szociális fejlesztési tervet dolgozott ki. é~lhana baráti kapcsolatokat létesített a szocialista or­szágokkal, a haladó belpolitika, a gazdasági függés csökkentését célzó gazdaságpolitika gyakorlati végrehajtása során azonban sú­lyos problémák merültek fel: a haladó erőket tömörítő pártban frakcióharc kerekedett felül; gyakran letértek a gazdaságfej­lesztési programban megjelölt út­ról. A nemzetközi monopóliumok manipulációi is súlyosan érintet­ték Ghana legfontosabb export­cikkeinek — főként a kakaó — világpiaci árát. Az 1966, februári katonai ál­lamcsíny eltávolította a hata­lomból Nkrumah elnököt. A ha­talmat megragadó reakciós tisz­tek a jobboldali áramlatokkal, a komprádor burzsoáziával és a hozzá kapcsolódó értelmiségi ré­teggel szövetkeztek. Az Ankrah-rezsim fokozatosan felszámolta a haladó szociális és gazdasági intézkedéseket, nyuga­ti nyomásra leépítette a szocia­lista országokhoz fűződő jó kap­csolatokat. A súlyos gazdasági helyzet 1967-től kiélezte a társa­dalmi ellentéteket. A Busia ve­zetésével 1971-ben megalakult polgári kormánynak sem sikerült feloldania a belpolitikai feszült­séget. I. K. Acheampong ezredes vezetésével 1972. január 13-án megdöntötték Büsia kormányát. Acheampong elnök állami tisz­teletadással temettette el a néhai Nkrumah elnököt. Az új ghanai kormány külpoli­tikai programja az el nem köte­lezettséget, az aktív semlegessé­get, az afrikai egység erősítését és a felszabadítási mozgalmak tevékeny támogatását, a fajüldö­ző Dél-afrikai Köztársaság kor­mányával való párbeszéd gondo­latának elutasítását hirdeti. Magyarország 1961. július 29-én vette fel a diplomáciai kapcsola­tot Ghánával nagyköveti szinten Nkrumah magyarországi látogatá­sától (1961) az 1966. évi puccsig baráti politikai, gazdasági és kulturális együttműködés alakult ki a két ország között. A katonai- rendőri rendszer antikommunista politikája miatt azonban kapcso­lataink elhidegültek, bár állam­közi viszonyunk korrekt maradt. A Busia-kormány megalakulása után kapcsolataink ismét bővül­tek. Feszült helyzet a 101-es kilométerkőnél Holland különmegbízott tárgyal Fejszal királlyal A hatpontos megállapodás aláírása óta harmadszor találko­zott szerdán egymással Gamazi egyiptomi és Jariv izraeli tá­bornok a Kairó—Szuez országút 101. kilométerkövénél, hogy megkísérelje egyeztetni a szembenálló felek álláspontját a megállapodás értelmezésében. Egyiptomi kormánykörök sze­rint az első és második találkozó során egyre újabb értelme­zési különbségek merültek fel és a hétfői második találkozó befejeztével a hat pontot már mintegy tucatnyi részproblé­mára bontották fel. A 101. kilométerkő környékén egyébként más szempontból is feszült a helyzet. Az izraeli ka­tonák — mint ismeretes — hét­főn durván rátámadtak az ENSZ- erők kéksisakosaira, amikor utóbbiak a hatpontos megállapo­dás értelmében át akarták ven­ni az országút forgalmának el­lenőrzését. A kézitusává fajuló összecsapás kirobbanásának kö­rülményeit a helyszínen vizsgálta ki Ensio Siilasvuo, az ENSZ ké­szenléti erőinek finn főparancs­noka és Dajan izraeli hadügy­miniszter, akik később Tel Aviv- ban megbeszélést folytattak egy­mással. Nyugati jelentések sze­rint az ENSZ-erők ellenőrzőpont­ját szerdára felállították ugyan, de közvetlen közelében páncélo­soktól támogatott izraeli gyalog­ság állomásozott és gyakorlati­lag megakadályozta működését. Kairóban tovább folynak az előkészületek az arab államfők csúcstalálkozójára. Mahmud Riad, az Arab Liga főtitkára a MÉN A hírügynökség szerint november 28-ára Algírba szóló meghívó­kat küldött az érdekelteknek. Ahmed Iszmail egyiptomi had­ügyminiszter kedden az egész napot a harmadik hadsereg megszemlélésével töltötte a szue- zi-frontvonalon. A hadsereg fő­hadiszállásán meghallgatta a pa­rancsnokok beszámolóját a kato­nák harci moráljáról ésfelké­szültségéről. Az egyiptomi nem­zetgyűlés pedig Mohamed Ga­mazi tábornok jelentését vette tudomásul az általános katpnai helyzetről. Sisco amerikai külügyi állam­titkár szerdán délelőtt brüsszel- ben a NATO állandó tanácsá­nak rendkívüli ülésén tájékoztat­ta az Egyesült Államok katonai szövetségeseit Washington közel- keleti diplomáciai lépéseiről. Sis­co kedden délután érkezett a bel­ga fővárosba és tárgyalt Van Elslande külügyminiszerrel is. Közben a nyugat-európai or­szágok, amelyeket mind jobban érint az arab olajbojkott, sürgős lépéseket tesznek a probléma rendezésére. A holland kormány különmegbízottat menesztett Szaúd-Arábiába, hogy Fejszal ki­rályt a bojkott feloldására igye­kezzék rábeszélni. Hágában úgy tudják, hogy az arab államok felkínáltak egy lehetőséget a holland kormánynak: a nemzet­közi nyilvánosság előtt módosítsa álláspontját, amelyet korábban egyértelműen arabellenesnek mi­nősítettek. A közel-keleti kérdéssel a bel­ga parlament külügyi bizottsága is foglalkozott. A bizottság tag­jainak jelentős része bírálta a kormányt azért, hogy a közel- keleti kérdésben kiadott közös nyilatkozat túl későn született meg. Van Elslande külügyminisz­ter közölte: a kormány novem­ber 26-án nyilatkozatot tesz a parlamentben a közel-keleti vál­ságról. Nem volt hajlandó az újság­írók kérdéseire válaszolni Joseph Sisco, amerikai külügyi államtit­kár, miután szerdán találkozott a NATO-államok képviselőivel az atlanti szövetség brüsszeli szék­házában. Sisco mindössze annyit mondott az egy és háromnegyed órás tanácskozás után, hogy rész­letesen tájékoztatta a tanács tag.- jait azokról a fejleményekről, amelyek Kissinger külügyminisz­ter és saját tárgyalásai nyomán következtek be a közel-keleti helyzetben. Az államtitkár sze­rint a tálálkozásnak kettős cél­ja volt: egyrészt ő adott tájékoz­tatást, másrészt tájékozódott a NATO-szövetségesek álláspontjá­ról a mostani időszakban, s ami­kor — mint mondotta — a 'meg­szilárdult tűzszünettől a legfon­tosabb kérdés, a végleges megol­dás felé történik haladás. Sisco hasznosnak mondta a megbeszélést, amelynek során egyébként válaszolt a tanács tag­jainak kérdéseire is, nem volt azonban hajlandó nyilatkozni ar­ról, vajon a mostani találkozó eloszlatta-e a feszültséget az Egyesült Államok és katonai szövetségesei között. A NATO- államok annak idején kifogásol­ták, hogy az Egyesült Államok nemcsak a döntésből hagyta ki őket, hanem még tájékoztatásu­kat sem tartotta fontosnak, ami­kor fegyveres erőit riadókészült­ségbe helyezte. Kissinger Tokióba érkezett Henry Kissinger, az Egyesült Államok külügyminisztere szer­dán Pekingből Tokióba érkezett. A külügyminiszter négynapos lá­togatást tett a Kínai Népköztár­saságban, csaknem 15 órán át tárgyalt Csou En-lajjal, a Kínai Államtanács elnökével és hosz- szabb kihallgatáson fogadta őt Mao Ce-tung, a Kínai Kommu­nista Párt Központi Bizottságá­nak elnöke is. A pekingi repülőtéren Kissin- ’gert Csi Pen-fej külügyminisz­ter búcsúztatta. ■ -J Tokióban Ohira japán külügy­miniszter fogadta az amerikai vendéget. Kissinger tokiói tárgyalásai­VARSÓ Todor Zsivkov. a BKP kb első titkára, az államtanács elnöke ve­zette bolgár párt- és kormánykül­döttség szerdán lengyelországi hi­vatalos baráti látogatásának 3. napján Poznanba érkezett. A bolgár vendégeket poznani látogatásukra elkísérte Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Mun­káspárt Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz miniszterelnök is. nak középpontjában a közel-ke­leti helyzet miatt akadozó japán kőolajellátás fog állni — leg­alábbis hivatalos helyről ezt su­galmazzák. A távol-keleti szi­getország kőolajfogyasztásának 90 százalékkát importálja, s en­nek 40 százalékát az eddigi gya­korlat szerint a közel-keleti kő- olajtermelők fedezték. Témája lesz még a most következő két­napos japán—amerikai tárgyalá­soknak a pekingi Kissinger-láto- gátás eredménye és Japán szoro­sabb vagy lazább szervezeti be­kapcsolódása a Nyugat-Európa és Amerika között kialakított szövetségi rendszerekbe. A poznani „Cegielski” motor- és vagongyár fnegíekintése után a 20 ezer dolgozót foglalkoztató üzemben lengyel—bolgár barátsá­gi nagygyűlést rendeztek. Ezen Piotr Jaroszewicz és Sztanko To- dorov miniszterelnök mondott be­szédet. A Todor Zsivkov vezette bol­gár küldöttség csütörtökön dél- előttig marad a poznani vajda­ságban. (MTI) SAIGONI BOMBÁK SAIGON. HANOI A saigoni légierő kedden ismét bombázta a Saigontól 115 kilomé­terrel északnyugatra fekvő felsza­badított Thien Ngon körzetét — közölte a katonai vegyes bizott­ságban részt vevő DIFK-küldött- ség szóvivője. A saigoni bombá­zásnak több tucat halálos és se­besült polgári áldozata van, je­lentős az anyagi kár is. A hanoi Quan Dai Nhan Dán szerdai száma rámutat, hogy a saigoni légierő a gyalogsági had­műveletek támogatásán kívül nem telies adatok szerint novem­ber 4—11 között több mint 130 légitámadást hajtott végre Dél- Vietnam felszabadított területei ellen. Hangsúlyozza, semmivel sem igazolható a saigoni kor­mányzatnak az a szándéka, hogy fokozza a légierő felhasználását, különbséget kell tenni — mutat rá a hanoi lap — az Egyesült Ál­lamok és a saigoni kormányzat bűnös háborús cselekményei és a felszabadító erőknek a párizsi megállapodás és a felszabadított övezetek védelmében végrehajtott jogos visszavágásai között, a dél­vietnami nép és fegyveres erői törvényesen járnak el akkor, amikor megbüntetik a békebon­tókat. a párizsi egyezmény meg­szegőit. (UPI. VNA) Todor Zsivkov Poznanba látogatott Világtérkép ESEMÉNYEK SOROKBAN Tgnatius Kuti Acheampong ezredes 1931-ben született Kumasiban. Hét gyermek atyja. Tanulmányait katolikus egyházi iskolákban kezdte, majd kereske­delmi iskolában végezte. Angliá­ban és az Egyesült Államokban kapott tiszti kiképzést. Acheam­pong ezredes a Busia-kormány megdöntésekor az első ezred pa­rancsnoka volt. A vezetése alatt álló nemzeti újjászületési tanács a fekete-afrikai országok közül az elsők között üdvözölte a viet­nami fegyverszüneti megállapo­dást, a vietnami nép győzelmét. (MTI) A környezetvédelem fokozott előtérbe kerülésével a szovjet szakemberek is minél tökélete­sebb elektromos meghajtású gép- • kocsi létrehozásán fáradoznák. Már elkészült egy „hibrid” autó, amely egyesíti magában az elektromos meghajtás és a belső­égésű motorok előnyeit. A hagyo­mányos motor tölti fel a gép­kocsi akkumulátorait, s így az új jármű villany meghajtással 300 kilométert tud megtenni órán­kénti 80 kilométeres sebességgel és hét utassal. Hét szocialista ország szakem­berei a napokban fejezik be a vi­lág egységes szabványtérképét, amelynek aránya 1:2 500 000. Az unikumnak számító térkép 243 külön lapból áll majd, amelyek­nek összterülete 120 négyzetmé­ter lesz. A térkén összesen mint­egy 200 ezer elnevezést tartalmaz majd. Az óceánok, tengerek, fo­lyók és tavak neveit oroszul és angolul, az egyes államok neveit pedig az illető ország nyelvén tüntetik fel. A munka/ oroszlán- részét szovjet térképészek végez­ték — az egész atlaszból ők 155 lapot állítottak össze. (TASZSZ) Kalinyingrádi konstruktőrök „tiszta” elektromos autót is ké­szítettek. Ez a modell 100 kilo­méter megtételére képes egysze­ri akkumulátor-feltöltéssel, a leg­nagyobb sebessége pedig 70 km/óra. Az elektromos autók „gyártá­sa” már annyira kifejlődött a Szovjetunióban, hogy az ilyen gépkocsik rekordjait jegyzik is. Egy Harkovban készített villany­autó egykilométeres szakaszon 145,7 km/óra sebességet ért el. • A szocialista országok kompu­tertechnológiai kormányközi bizottsága Prágában tartja 11. ülésszakát. A képen: A ma­gyar küldöttség Sebestyén J. (jobbról az első) vezetésével. (Telefoto — CAF—MTI—KS) Ghanai magyar nagykövet 0 Dr. Pataki János, hazánk új ghanai nagykövete átadta megbí­zólevelét I. K. Acheampong gha­nai államfőnek a Nemzeti Újjá­születés Tanácsa elnökének. (MTI) Amerikai atomprogram Az amerikai kongresszus kép­viselőháza kedden végleges for­májában jóváhagyta azt a tör­vénytervezetet. amely 40,7 millió dollár kiegészítést irányoz elő a2 Egyesült Államok atomenergia­bizottságának költségvetéséhez. A törvénytervezet, amelyet aláírás céljából Nixon elnök elé terjesz­tettek, a pótlólagos összegből 10,7 millió dollárt a nukleá: robba­nófejjel ellátott rakéták tökélete­sítésére szán. (TASZSZ) NATO-hadgyakorlat Kesklen „Fatányéros” (Mixed grill) fedőnév alatt kétnapos NATO törzskari gyakorlatok kez­dődtek a nyugat-németországi Mönchen-Gladbach mellett. A gyakorlaton 250 nyugatnémet, belga, holland és brit törzstiszt, valamint a fenti NATO-országok hadügyminisztériumainak kép­viselői vesznek részt. (ADN) Holnap indul a Skylab—3 A NASA közlése szerint előre­láthatólag holnap, magyar idő szerint 15.01-kor indítják útnak a harmadik Skvlab-missziót. Szer­dán a hajnali órákban megkezd­ték a visszaszámlálást. Mint is­meretes, az indulást a hordozóra­kéta hibája miatt eddig már két­szer elhalasztották. (UPI) Svájc a világ leggazdagabb állama A Svájci Hitelbank adatai sze­rint Svájc az ország lakosaira ju­tó társadalmi termék tekinteté­ben a világ leggazdagabb államá­vá vált. A Svájc lakosaira jutó társadalmi termék értéke szemé­lyenként 6200 dollár. A sorrend­ben utána Svédország (5850 dol­lár), majd az NSZK (5600 dollár) következik. Az Egyesült Államok, amely egykor vezető helyen állt, most a negyedik helvet foglalja el. (DPA) Elektromos meghajtású gépkocsik HÍREK * HÍREK TÉRDIG ÉRŐ MŰEMLÉK Potom áron megvásárolható az Alföld Aruház cipöosztályán. Ott so­rakoznak egymás mellett azok a lábbelik, amiket 30 százalékkal olcsób­ban lehet megvenni az őszi vásár alkalmából. Kíváncsiságból felemel­vén az egyiket, hirtelen azt hittem, viccelnek. Mert hogy a három évvel ezelőtt nagy divat volt fűzős csizma talpán, sarkán ott díszlett a felirat: 860,—. Gondoltam, ez csak elírás lehet, hiszen a mostani vastagtalpú, diva­tos, olasz cégjelzést viselő csizmák is ennyibe kerültek, nem is szólva a Kiskunmajsai cipészipari Szövetkezetben készült 530 forintért kaphatókról. Gyanakodva, hogy rossz a felirat, a pultnál ácsorgó, barna társnőjével kedélyesen társalgó szőke eladóhoz fordultam, s megkérdeztem, mennyi a legalább három évvel ezelőttről itt maradt lábbeli ára. Nem tudom, a csizmának, vagy nekem szólt felháborodása, minden esetre szavainak üte­mére egy egész pár műemlékkel kalapálva a pultot, kiokított, hogy az érdeklődés tárgyát képező fűzős csizma 860 forint, de ebből lejön a 30 százalék. Egyébként pedig a divattervező vállalat modellje. Hja, ha így van — tévedtem. Nem műemlék, modell, s az ára akkor érthető... ' — ué — NAPTAR 1973. november 15., csütörtök Névnap: Lipót Napkelte: 6 óra 47 perc Napnyugta: 16 óra 09 perc Holdkelte: 21 óra 16 perc Holdnyugta: 11 óra 29 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások többfelé eső­vel, havas esővel, hózáporral. Egy-két helyen esetleg zivatar­ral. Élénk, időnként megerősödő délnyugati, nyugati később észak- nyugatira forduló szél. A hő­mérséklet csökken. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz 2, plusz 3, legmaga­sabb nappali hőmérséklet 4—8 fok között. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: november 13-án a középhőmérséklet 2,3, (az öt­venéves átlag 5,2), a legmagasabb hő­mérséklet 8,7 Celsius-fok volt. Nap­sütés nem volt. November 14-én a reggel 7 órakor mért hőmérséklet 6,0, a délben 1 órakor mért hőmérséklet 10,9, a legalacsonyabb hőmérséklet' 5,9 Celsius-fok volt. A lehullott csa­padék mennyisége 0,6 milliméter. Kecskeméti Katona József Színház műsora November 15. du. 3 óra és este 7 óra: GÁCSÉFFEJ A Szolnoki Szigligeti Színház vendégjátéka Szolnokon du. 3 és este 7 óra: TROILUS ÉS CRESSIDA MOZIMŰSOR November 15.: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! VARUNK FIÜ KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! EGY VÁLÁS MEGLEPETÉSEI Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! — Félmillió forintos költséggel két .új tantermet építenek Szalk- szentmártonban. Két szükség- tanteremből. a tanácsházáról és a művelődési házból telepítik ide az iskolásokat. Ezzel egyidejűleg megvalósulhat a községben az „egyműszakos’’ tanítás. — Egymillió forintos költséggel épül a mélykúti ÁFÉSZ sertés- vágóhídia. A tervek szerint a hús- feldolgozó üzemet 1974 júliusában adják át rendeltetésének. Havon­ta mintegy ezer sertést fognak itt levágni, feldolgozni. A húst részint a község ellátására, ré­szint a fogyasztási szövetkezet Baján levő üzemi konyháján használják fel. — Pályaválasztási tanácsadó Baján. November 16-án, pénte­ken, délután 4 órakor a Bajai Jó­zsef Attila Művelődési Központ MTESZ-klubiában pályaválasztá­si tanácsadásra kerül sor. Az egy­begyűlt szülők, tanulók kérdései­re orvosok, tanárok, mérnökök válaszolnak, ismertetik a külön­böző foglalkozási ágakat, a to- vábbtalnulási lehetőségeket. — Cipőipari gépek alkatrészeit, valamint silótálcákat festenek — szórópisztoly segítségével — a kunszállási Alkotmány Termelő- szövetkezet melléküzemében, ti­zennégyen. A három esztendeje működő üzemben évről évre nö­veltszik a munka termelékeny­sége. Az idén. havonta, csaknem 100 ezer forint értékű munkát végeztek. — Egy kilométerrel növelik a vízhálózat hosszát az idén Nyár- lőrincen. A József Attila, az Úttö­rő, a Dózsa György utca házait kapcsolják be a vízszolgáltatásba. — Kártérítés. Az elmúlt. 10 hó­nap alatt az Állami' Biztosító me­gyénk területén 143.3 millió fo­rint kártérítést fizetett ki külön­böző címen. 9 Szerdán tartotta Londonban esküvőjét Anna hercegő Mark Phillips kapitánnyal. Képünk: az ifjú pár díszhintón érkezik vissza az es­küvői szertartásról a királyi palotába. (Telefoto—AP—MTI—KS) — Tanácsi rendelkezésű, há­romszobás szolgálati lakást építe­nek Tabdin, mintegy 400 ezer fo­rintos költséggel. Az átadásra előreláthatóan december közepén kerül sor. A községi tanács veze­tői úgy döntöttek, hogy a lakást az általános iskola igazgatójának ajánlják fel. — Jánoshalma határában Végh Gyula 50 éves újságíró, a Ma­gyar Távirati Iroda munkatársa, budapesti lakos személygépkocsi­ján műszaki hiba keletkezett. Az autó emiatt áttért az úttest bal­oldalára és ott egy vízlevezető árokba borult. Végh Gyulát és fe­leségét súlyos sérüléssel szállítot­— Mozgatható térelválasztó elemeket készítettek a Műszer­ipari Kutató Intézet részére a Soltvadkerti Építőipari Szövetke­zetnél. Az idén gyártott elemek értéke eléri az 1 millió forintot. A ^további megrendelésekről ezekben a napokban a tárgyalá­sokat megkezdték. — Óvoda Nyárlőrincen. ötven kisgyermek részére építenek óvo­dát jövőre Nyárlőrincen. a község központjában, a művelődési ház mellett. A csaknem 2 millió fo­rintos beruházáshoz a községi ta­nácson kívül a városföldi Dózsa, a helyi Aranykalász Termelőszö­vetkezet. a Helvéciái Állami Gaz­daság és a Kiskunsági Erdőgaz­daság járult hozzá. Az építkezést kora tavasszal kezdik — hogy szeptemberre már óvodába jár­hassanak a. legkisebb nyárlőrin­ciek. ták a kórházba. Mészáros Mi- hályné budapesti lakos könnyeb­ben megsérült. A gépkocsit az igazságügyi műszaki szakértő vizsgálatnak veti alá. — A szövetkezet szolgáltatá­sai. Kaskantyún. a Homokgyön­gye Szakszövetkezet ipari részle­gei, szakemberei végzik a köz­ség lakói számára az ipari szol­gáltatásokat. A lakatosok, bogná­rok. kovácsok, villanyszerelők és fémesztergályosok évente mint­egy 2—2,5 millió forint értékű munkát végeznek el. — Négyezer mázsa paradicsom- paprikát vettek át az idén a mély­kúti ÁFÉSZ felvásárlótelepén. Ennek egy részét hazai piacokon, értékesítették, illetve exportálták, de jutott belőle a feldolgozó üze­meknek , konzervgyáraknak is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom