Petőfi Népe, 1973. november (28. évfolyam, 256-280. szám)

1973-11-18 / 270. szám

1973. november 18. • PETŐFI NÉPE • 3 VASÁRNAPI RIPORT A Voelker-telep takaros kis házi kertjeiben a tulajdonosok a telet megelőző munkákkal bíbelődnek. Imitt-amott meg­gyújtott lombkupacok hamvas-kék füstje száll a szürke no­vemberi felhők felé. Könnyen rátalálunk a Szepes utcai por­tára, ahová igyekszünk. Annál is inkább, mert a zöldre festett rácsos kapun — csaknem három évtized óta már — ott a táb­la: Egészségügyi Állomás. Sági Ferencnét keressük, akinek nemrégiben a Florence Nightingale-érdemérmet, az ápolónők legmagasabb kitüntetését ítélte oda a Vöröskereszt Nemzet­közi Bizottsága. Florence Nightingale svájci származású ápolónő. A krími háború ide­jén, 1853 körül az ő vezetésével önkéntes ápolónői csoport működött a konstantinápolyi barak-kórházban, ahol a frontról hozott sebesült kato­nákat ápolták. Elégni másokért A csöpp szobából írógépkopo­gás zaja szűrődik ki. Sági néni a Kecskeméti Városi Vöröske­reszt Szervezet értekezletére ké­szíti felszólalását. Mert immár több mint fél évszázada ott van számos tevékenység élvonalában, amely a segítségnyújtást, az élet védelmét, az egészség megmen­tését tűzi célul. — Hogyan is kezdődött? Mi minden történt, amíg másodma­gával, s a magyar egészségügyi dolgozók közül mind ez ideig ötö­dikként átvehette a különleges érdemekért járó kitüntetést? — Izsákon születtem, apám urasági kocsis volt. A nyomoron, a nélkülözésen, a korán árvaság­ra jutáson kívül mást aligha em­líthetnék, egészen 16 éves koro­mig. Ekkor összecsaptak a hul­lámok a fejem felett, úgy érez­tem, semmi célja az életemnek: öngyilkosságot kíséreltem meg, így kerültem kórházba. Amikor már az életveszélyen túl voltam, igyekeztem magam hasznossá tenni: segítettem, ahogy tudtam, ápolgattam a betegtársakat. Az egyik főorvos fölfigyelt rám, s azt mondta nekem: Ilonka, ma­gának ápolónőnek kell lennie. Kislány a sebesültek között — Megfogadtam a szavát, s az­óta egyetlen olyan percem sem volt, hogy ezt az elhatározást megbántam volna. Elvégeztem a hathónapos sebészeti tanfolya­mot. Már ekkor dörögtek az ágyúk. Öh, micsoda szomorú em­lékeim vannak tizennégyből! A lefagyott kézzel, lábbal behozott sebesültek, a csonka-bonkák, a haldoklók . . . Undorító dolog a háború, s én mindenkit máglyá­ra küldenék, aki kirobbantja, szítja, pártolja. A következő évben a mohácsi közkórházban dolgoztam. Sebe­sült orosz hadifoglyok érkeztek, de senki sem akarta őket ápolni. Én vállaltam. Segítségre szoruló, tehetetlen, beteg embert láttam bennük. Egyik műtét a másikat érte, s a sok „ruszki szoldát” végtelenül hálás volt a jó szóért, az ápolásért, a velük való törő­désért. Volt egy féltve őrzött emlék­könyvem, abba írták bele szív­ből fakadó köszönő soraikat. Nem tudhattam, hogy harminc év múlva ez az emlékkönyv lesz a menlevelem. Később majd el­mondom, hogyan. Kórházról kórházra, azután haza Aztán újabb állomásai az ápolónővéri pályának: a komá­romi kórház, majd a kecskeméti járványkórház, ahol a spanyol­nátha betegeit látta el. Ekkor már férjnél volt: ővele is kór­házban ismerkedett meg, ahol mint háborús sebesültet ápolta. Majd szülésznői taníolyamot vé­gez. — Harminchárom növendék közül osztályelsőként kaptam ok­levelet. S azután húsz éven át segítettem a világra Talfája, Or­rét, Katonatelep kis honpolgá­rait. A második világháború elején vasutas férjét Nagyváradra kö­veti. Sági Ferenc hadifogságba esik, Ilonka néni pedig, amikor a front Váradra ér, útnak indul haza, Kecskemétre. — Most tett jó szolgálatot a kis emlékkönyv! — mosolyog hamiskásan. — Akármelyik szov­jet harcos meglátta, nem győzött segíteni. Mindegyik szabad utat engedett, sőt még kocsira is ül­tettek. Így érett hát be a mohá­csi munkám gyümölcse. Szervezőmunka és elismerés Itthon az első dolga, hogy lét­rehozza lakásán az egészségügyi állomást. Ma is gyakran akad dolga: ha valaki favágás köz­ben az ujjára csap, vagy ha szög­be lép a voelker-telepi gyerek, tudja, kihez kell fordulnia első­segélyért. Városrészében megala­kítja a Vöröskereszt alapszerve­zetét. majd megteremti Kecs­kemét első véradó mozgalmát, mindegyik kollektívába százakat toborozva. Régóta megbecsült tagja a Vöröskereszt városi és megyei vezetőségének. A szekrény fiókjából elismerő oklevelek kerülnek elő, annyi, hogy bekeretezve el se férné­nek a szoba falán. S a kitünte­tések: a Vöröskereszt kiváló dol­gozója, a Vöröskeresztes Mun­káért kitüntetés arany fokozata, a Munka Érdemrend bronz foko­zata. Közülük egyike a legkedve­sebbeknek az az vöröskeresztes emblémás kar jel vény, amelyet még mint első világháborús ápolónő viselt, a legmegbecsül­tebb pedig a legutóbbi elismerés: a Nightingale-érdemérem. Egész élete másokért égett; a szolgálat, a segítségnyújtás, a legtisztább emberiesség jegyében telt. S ez az önzetlen lobogás tölti el lényét még ma, 77 éve­sen is. — Amíg éveket kapok az élet­től, s benne értelmet és erőt, to­vábbra is segíteni akarok — mondja. Ez a halk, őszinte mon­dat Sági Ferencné jelmondata, hitvallása. S mert eszerint is él, törékenyen is ezért óriás. Jóba Tibor A fővárosi tanács a közelmúltban úgy határozott, hogy ötéves, valamint éves terveinek előirányzatában külön fejezetet szentel a környezetvé­delemnek. Már az ötödik ötéves terv végrehajtása során külön program alapján irányítja majd az ipari és más, civilizációs ár­talmak leküzdését. Magyarán szólva, az eddigi alkalomszerű szükségmegoldások helyett ter­vekben szabályozott és ellenőr­zött, következetes intézkedéseket tesz á környezet megóvására, vé­delmére. Aki úgy gondolja, hogy; a kör­nyezetvédelem kifejezetten világ­városi vagy csak nagyvárosi probléma, az enyhén szólva té­ved. Elegendő utalni arra a cikk­sorozatra, amely Szennyeződő szükebb hazánk címmel nemré­giben lapunkban megjelent. Eb­ben olyan példákat sorakoztatott fel a cikkíró, amelyek azt bizo­nyítják, hogy napjainkban szinte mindenütt megtalálható a civili­zációs ártalom, a természetes környezetet pusztító, romboló ha­tás. Egészen végletes példái en­nek az ismeretlen eredetű ar­zénnel fertőzött alsómonostori kutak, a négy-öt méter mélybe is leszivárgó, a talajt és vizeinket, a növényzetet szennyező vegyi anya­gok, a rosszul használt növény­védő szerek, az ipari szennyező­dés különböző formái, hogy csak néhányat említsünk a legjellem­zőbbek közül. Ezúttal a tömegesebb lakóhe­lyekhez kötődő környezeti ártal­makról, a fővárosihoz hasonló gondokról szólunk, amelyek ma már a kisebb városokban, sőt nagyközségekben is megtalálha­tók. A fokozódó és igen gyors ütemű urbanizációra, városiaso­dásra csak az utóbbi évtizedben figyeltünk fel, s ma már ott tartunk, hogy ennek a megállít­hatatlan folyamatnak — amely világjelenség — a méreteiről is fogalmat alkothatunk. Elegendő utalni arra, hogy a megyeszék­hely, Kecskemét lélekszáma elér­te a nyolcvanezer főt, s hasonló beáramlás tapasztalható a többi városban is. A lakosság növekvő Környezetvédelem száma természetesen újabb és újabb igényeket támaszt, több lakásra, közlekedési eszközre, jobb kommunális ellátásra, utak­ra, járdákra, parkolóhelyekre, egészséges vízre, s a szennyvizek elvezetésére van szükség. S ezek a kívánalmak nem egymást kö­vetően, hanem egyszerre, szinte robbanásszerűen jelentkeznek. Ahol például új lakónegyed épül, nem csupán a lakosság ellátása, a bölcsőde, óvoda, iskola létreho­zása sürgető feladat, de a csator­názás, a felesleges hulladék el­szállítása, a környezet tisztán­tartása, a fásítás, parkosítás is. /^szintén szólva a környezet- védelem még nem szerepel külön kiemelt fejezetben vá­rosaink terveiben, nem úgy, mint azt a fővárosi tanács kezdeményezöen elhatározta. A felismerésig azonban eljutottunk, s a helyzet elemzése és számos célszerű intézkedés már nálunk is megtalálható, ilyen témáról tárgyalt például a megyeszék­hely tanácsának végrehajtó bizott­sága is az ősz elején az érdekel­tek bevonásával. Foglalkoztak a levegőszennyeződés problémájá­val, s megállapították, hogy a legnagyobb környezeti ártalmat a ZIM kecskeméti gyára okozza fluor- és porszennyezésével. A határozat radikális intézkedést irányoz elő, amennyiben a vál­lalat a jövő év végéig nem szün­teti meg a mintegy tízezer lakost érintő levegőszennyezést. De nem találtak vigasztalóbb képet a vá­rosközpontban végzett méréseknél sem, ahol a szennyezés mértéke jóval a megengedett határérték felett van. Gondot okoz, hogy a szemétszállítási, úttisztítási, és locsolási feladatokat ellátó kom­munális költségvetési üzem fel­szereltsége, a város kiterjedését és népességszámát tekintve, nem felel meg a követelményeknek. A levegő tisztaságának javítá­sára, a lakosság közérzetének megfelelő környezet kialakítására gondolva állapították meg, hogy nem célszerű a sűrű beépítést szorgalmazni a központi terü­leteken, hanem parkokkal, nö­vényzettel ellá­tott, feloldott térségeket kell létrehozni. S mi­előbb rá kell térni a korszerűbb fű­tési eljárások alkalmazására. A vá­rosrendezési tervben előírt védő­erdősávok ültetésére, telepítésére nagy figyelmet kell fordítani. Különböző forgalomkorlátozáso­kat is tervbe vettek, amennyiben a járművek száma a jelenlegi ütemben növekszik tovább. Az itt felsoroltak csak egy kis részét képezték a tanács által feltárt tényeknek és a környezeti ártalmak leküzdésére irányuló határozatoknak. Csupán érzékel­tetni kívántuk, milyen nehézsé­get okoz — pénzügyileg ri — egy gyorsan növekvő város ve­zető testületé számára a lakosság egészsége megóvásáról való sok­rétű gondoskodás. Nyilvánvaló, hogy egyetlen felmérés és intéz­kedéssorozat nem képes új for­dulatot adni a közgondolkodás­nak. A vállalatok, üzemek, in­tézmények hathatós segítsége és támogatása, a társadalmi össze­fogás nélkül szinte képtelenség megállítani az egészségtelen fo­lyamatot, melyet az urbanizációs ártamak jelentenek a városi la­kosságra nézve. A z idejében született íelis­meghozott tervszerű intézkedés, a környezetvédelemről való állandó gondoskodás az alapja annak, hogy — szocialista viszonyaink­ban ' rejlő előnyöket kihasználva — a technikai feilődést teljes egé­szében az ember javára, hasznára fordíthassuk. A tudomány, a tech­nika, a műszaki haladás az em­berért van, s a városiasodás is az ember iobb. kultúráltabb éle­tét, a változatosabb, sokrétűbb alkotómunka kedvezőbb feltéte­leinek megteremtését van hivat­va szolgálni. Őrködjünk éberen, hogy amit építünk, létrehozunk, a jövőnek is szóljon, s maradjon jó ivó­víz, friss levegő, árnyas erdő az utánunk következő nemzedékek­nek. T. P. Magyar—szovjet textilgép kooperáció Mintegy 50 mikrovetélős SZTB típusú automatikus szövőgép ér­kezik még az év végéig a Szov­jetunióból hazánkba. A textilipar rekonstrukciójában jelentős fela­datot ellátó, korszerű berendezé­sek a szocialista integráció jegyé­ben készültek. Az SZTB szövőgép előállításában ugyanis öt ország szakemberei működnek közre; a különféle alkatrészek csehszlo­vák. bolgár, lengyel, magyar és szovjet gyárakban készülnek, s a szövőgépeket Novoszibirszkben, il­letve a Csuvas Köztársaság-beli Csebokszáriban szerelik össze. A két legfontosabb alkatrész, a tu­lajdonképpeni meghajtó mecha­nizmus gyártását a budapesti Könnyűipari Gépgyártó Vállalat­ra bízták, tehát a gép „lelke” ha­zánkban készül. Az első 15 egységet már 1971- ben legyártották, az idén pedig már kétezret szállítanak a Szov­jetunióba — 300-al többet a terv­ben előírtnál. Jövőre 2200 egység kiszállitását. vették tervbe, s a megállapodás értelmében ezek el­lenében. ugyancsak 1976-ig 644 SZTB-szövőgépet kapunk a Szov­jetunióból. A már beérkezett au­tomata szövőgépeket különböző hazai gyárakban szerelték fel. • Ajándék a kollégistáknak. Az utóbbi időben gyakran adhattunk hírt arról, hogy egyes iskoláknak, kollégiumoknak üzemek, válla­latok televíziót, rádiót, s egyéb iskolai vagy klubfelszerelést aján­dékoznak. Minden esetben örömmel tudósítjuk olvasóinkat az efféle dicséretes eseményekről, hiszen jól tudjuk, hogy akár az oktató-nevelő munkát, akár pedig az intézmények kulturális éle­tét, milyen nagy mértékben segíthetik ezek az eszközök. A kecs­keméti Berkes Ferenc Kollégium dísztermében fotós kollégánk a minap megörökítette azt a boldog pillanatot, amikor a fiatalok pagy lelkesedéssel átveszik az ajándék készülékei Bordós Lajostól, fiz UNIVER Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet elnökét Ti. A szövetkezet vezetősége így kedveskedett azoknak a tanulóknak, akik a társadalmi munkában és a kulturális műsorokban kiválóan szerepeltek. (Pásztor Zoltán felvétele) „Lesz, aki Felelős vezetőknek is okulására Ha valaki a múlt hétfőn dél­előtt Mikola Klára után érdeklő­dik a szabadszállási Lenin Tsz központjában, bizonyára többen adtak volna ilyen pontos fele­letet. — Hatodmagával reggel hét óra óta kukoricát rakodik a szö­vetkezet E—16-os tábláján. — Mikor jönnek be? — kér­dezhette volna akárki. — Négykor indulnak kintről. Utána keresse idebent. Mikor gon­dolja, hogy beér velük a gép­kocsi. Ki sejtette volna, hogy aznap délután, munka végeztével, már csak a 18 éves kislány halálhí­rét kapja bárki érdeklődő. Hogy fél 4 tájban, derekasan ledolgo- gozott nap tragikus befejezése­ként, egy fiatal lélekkel szegé­nyebb lett a gazdag téesz tag­sága. S megint csak „kis” mulasztá­sok egybejátszódásán múlott egy ifjú ember élete. öt munkatársa közül kettő így idézte vissza a drámai ese­ményt Gróf Istvánnak, azSZMT munkavédelmi felügyelőjének. A 19 esztendős Kovács Ibolya: — Egész nap kint rakodtunk, nem is jöttünk: be sem a tsz köz­pontjába, sem Szabadszállásra. Elfáradtunk. Alig vártuk, hogy a napnak vége legyen. Nem is igen beszélgettünk. Csereklei László — szintén fia­talember — fuvarozta a kukori­cát vontatójával — két pótkocsin. Mikor a hat lány megrakta a pótkocsit, érthetően, hiszen em­berül kidolgozták magukat ad­digra, úgy határozott, hogy nem várja meg a személyszállításra berendezett járművet, amely 4 órára mindig kimegy a dolgozó­zókért, hanem felül az első pót­kocsira. A vontatóvezető nem tiltako­zott. A lányok feltelepedtek a ra­komány tetejére. A pótkocsi egyik oldalán nem volt magasí­tó. öt lány a csöveskukorica te­tején, középen foglalt helyet, Mikola Klára pedig a kocsi bal oldalán, elöl. Induláskor szóltak neki. — Gyere beljebb, tudod, csú­szik a tengeri. Mozog alattunk, onnan könnyen leesel. — Nem baj, ha leesek. Leg­alább lesz, aki elsirat. Csereklei Iászló vontatóvezető eközben hátranézett. Látta, hogy a lányok már ülnek a kukoricán. Mikola Klárának a feje látszott, ahogy a homlokfal-magasítónak háttal ült. Elindult. A Tóth Imre-féle dűlőn, a Csaplár-féle tanya közelében ar­ra figyelt fel, hogy egy cső ku­korica koppant a vezetőfülkén. A lányok vágták oda, akik rémül­ten tapasztalták, hogy szinte egyik pillanatról a másikra — voít-nincs Mikola Klára. Igen, a szerencsétlen kislány már a kukoricarakomány közepe felé akart kapaszkodni, de a sikamlós csöveken meg- és lecsúszott. Nem is volt kátyus az út. A jelzésre Csereklei László rögtön megállt, kiszállt. A kis­lány az út bal oldalán feküdt. A pótkocsi kereke átment a fején. A helyszínen meghalt. Ki a vétkes, illetve kik kö­vettek el mulasztást? Csereklei László vezetői enge­délyét a helyszínen elvették. Több óvórendszabályt szegett meg. Minden traktorvezetőnek tudnia kell, hogy: 1. Tilos a rakomány tetején személyeket szállítani. Pótkocsin embereket vinni ki­zárólag az erre kialakított biz­tonságos ülőhelyeken szabad; 2. Ugyancsak tilos a személyszállí­tás billenőplatós pótkocsin. Már­pedig itt mindkettő ilyen volt; 3. A rakodók testi épségéért a traktorvezető felelős, s a rako­dók kötelesek utasításait betarta­ni. ö egyszerűen tudomásul vet­te, hogy a hat lány felült a Ve­szélyesen mozgó rakományra. Csereklei László 1973. június 27-én részesült balesetelhárítási oktatásban. Ezt aláírásával iga­zolta. Mit mondott jegyzőkönyvbe Kovács Ibolya? — Hogy rakomány tetején nem szabad utazni, nem tudjuk. Bal­eseti oktatásban részesültünk, de hogy mikor volt, azt nem tudom. Kovács Mária: — Én sem tu­dok mást mondani, mint Ibolya. Mikola Klára 1973. július 17-én írta alá az oktatási nyilvántar­tási lapot; akkor ismerte meg a balesetelhárítási tudnivalókat. Miért ragaszkodtunk most ezekhez a dátumokhoz? Mert azt is rendelet írja elő, hogy kam­pánymunkák idején a munka jel­legének megfelelő balesetelhárí­tási oktatásban kell részesíteni az embereket. Más veszélyforrá­sok adódnak a kenyérgabona ara­tásakor, s megint mások szüret­kor. vagy — mint ez a tragédia is tanúsitja — kukorica-betaka­rítás, -szállítás alkalmával. Biz­tosra vesszük, hogy elvileg ezt mindenütt helyeslik és ismerik is a vonatkozó óvórendszabályo­kat, akik erre illetékesek. Mint látjuk azonban, a munka hevé­ben könnyen megtörténik, hogy ezektől „eltekintenek”. Fontos a gyorsaság, minél előbb magtárban legyen a termés — gondolják ki­mondatlanul sok helyen —, ..nincs idő” megint óvórendsza­bályok megmagyarázására, be­tartásuk ellenőrzésére. így kö­vetkeznek be „apró” mulasztá­sok, megalkuvások végén várat­lan tragédiák. Nos, ez ellen a szemlélet el­len a legszigorúbban lép fel az SZMT munkavédelmi felügyelő­sége. Nézzük csak az idei halá­los üzemi balesetek alakulását a statisztika számaiban. Ez év jú­lius végéig 6 halálos üzemi bal­eset történt a megyében. Most már 17-nél „tartunk”. Ezek így következtek: július—augusztus— szeptemberben 1—1, októberben már 5, és a többi azóta! Ugye, nem elég a lelkiismeret megnyugtatására, hogy „valami­kor a nyáron részesültek baleset- elhárítási oktatásban”. Az őszi munkák sajátossága is annyiféle, amennyi van belőlük. S hanem vagyunk készenlétben, ismeretek oirtoKában a veszélyforrásokról,- roppant könnyen életekkel kell fizetni! Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom