Petőfi Népe, 1973. augusztus (28. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-09 / 185. szám
4 © PETŐFI NÉPE • 1973. augusztus 9. Új honfoglalás Tiszaalpáron elferdülés A c?aítn,em 900 éves Alpár és a »testvérközség”, Tiszaújfalu egyesülésének eredményéről nemrég számoltunk be lapunk hasábjain. Ez alkalommal az új Tiszaalpáron lezajló mai honfoglalásról, az iparosodás kezdeteiről és emberi hatásairól adunk hírt. Tiszaalpáron, a Holt-Tisza partja felé haladva, - „nem falusi” hangok ütik meg az ember fülét. Fémek csengése-bongása az, amit messzire visz a szél. A parthoz igyekezve a Virágzó Halászati Tsz vasas melléküzemének telephelye előtt vezet az út. A folyópartig futó udvaron szürke acélidomok, lemezek hevernek arra várakozva, hogy majd valamely munkadarab részeivé váljanak. Távolabb a pirosra festett kész szerkezetek állnak. Sziszeg, villog a hegesztő, lendül a kalapács, segítséget szólít egy hang. A dolgozók kiszámított, határozott mozdulatokkal végzik, -amit kell. A hullámpalás szerelő- műhelyben és előtte folyik a munka. Tóth Béla, a melléküzem munkavezetője, az emberek közt té- rül-fordul, eligazít, kérdez, segít Egy mozdulattal letörli markáns arcáról az izzadsággyöngyöket: magunknak. A hitetlen tamások drukkja ellenére „fennmaradtunk”. Sokan nem hitték el, hogy munkaalkalmat létrehozni is lehet, s nemcsak elfogadni, elfoglalni. Néhányan. akik a földtől a vashoz pártoltunk át, végrehajtottuk ezt a „kis honfoglalást”. Az idő, a nagyobb községek fejlődésének iránya igazolt bennünket. A munkát adó kooperációs társaink — elsősorban a budapesi nagyvállalatok. A Ganz MA VÁG- , nak darupálya és tetőszerkezeti elemeket, a MÁV Szak- és Szerelőipari Vállalatnak térvilágító oszlopokat, az ÉLGÉP 3-as és 6- os gyáregységeinek esztergamunkákat készítünk. Az éves termelésünk 3 millió forint körül mozog. Sajnos, nehézségeink is akadnak. Kiss József mérőszalaggal a kezében dolgozik. Fürge mozgású, barna férfi. A Kecskeméti Szolgáltató Vállalat alpári lakatosüzemének az irányítója, szakNovák Lajos informált a fentiekről, az újdonsült nagyközség energikus, fiatal tanácselnöke. Nem ad hosszú időt a végleges sikerig. — Több olyan ajánlatot kaptunk, ami megoldaná lányaink, asszonyaink itthoni foglalkoztatását. Ez most a legfőbb gondunk. Tárgyalunk a Habselyem- és Kötöttárugyár kecskeméti részlegével is, egy kétszázas létszámú, nőket foglalkoztató üzem létrehozásáról. Szerintem menni fog a dolog, s ebben az esetben 1974 elején újabb lépést teszünk a cél felé. Az pedig nem más, minthogy a nagyközségi címhez a valóságos „rangot” is megszerezzük. • A termelőszövetkezeti segédüzemben lámpatartó vasoszlopokat heg észtének a nagyközség munkásai. Ügy tűnik, teremteni, sőt áldozni is kész dolgozókban nincs hiány Tiszaalpáron sem. Megvan tehát minden remény arra, hogy felzárkózzék, s a megye eggyel több fejlődőképes nagyközséggel erősödjék. A. Tóth Sándor — 1968 decemberében kezdtük. Akkor már több, mint tíz éve voltam „utazó” munkás — Budapestre, Tiszakécskére, Kiskunfélegyházára. Kővágó János tsz-elnök segítségével hatan alapítottuk ezt a melléküzemet: Behány. Árpád, Bodri András, Ré- •dai Sándor, Kiss Imre, Farkas József és én. Jelenleg tizenkilencen dolgozunk itt. Jóformán a semmivel indultunk. Ami gépünk, szerszámunk van, beleértve a műhelyt is, azt mi kerestük ki képzettsége szerint technikus. Éppen mieós „vendégei” vannak, csupa figyelem az egész ember. Nincs baj, a munka jól halad, a gyártmányok megfelelnek az előírásoknak. Mint elmondja, az üzem 1970 őszén született, szintén a helyi dolgozók kezdeményezésére. Az utazásra, ingázásra elment órákat meg akarták menteni a családnak, szórakozásnak, művelő• A Szolgáltató Vállalat tiszaalpári telepén — egyedi gyártmányként — légbefúvó berendezést szerel össze Kiss József művezető irányításával Koós Balázs és Török József. désnek. Sikerült. Kívánságuk találkozott a Szolgáltató Vállalat szándékával, miszerint alpári kosárfonó üzemét lakatos részleggel bővítené. Megtörtént. A tágas csarnokok, a vas zenéje, a készülő hatalmas, korongos kád- tisztító berendezések, szalaghidak, mind ezt bizonyítják. Az erre járó falusiak kíváncsian nézegetik, találgatják, mik lehetnek a hatalmas vasszerkentyűk. Régebben kukorica- vagy dinnyeföldet láttak itt. i Ezen a kis területen most 9 millió forintot is meghaladó értéket állít elő évente az ötven dolgozó. Lényegében odahaza. A falu — illetve nagyközség — képe lassacskán átalakul. Van két kis kosáríönóüzem, varroda is, de ez mind kevés a teljes megoldáshoz. Naponta hat autóbusz, mintegy 250 nőt szállít a községből a kecskeméti gyárakba. Közülük kétszázan állandó munkát vállalnának itthon, ha lehetne. • Néhány nappal ezelőtt egy fiatalember állított be a szerkesztőségbe. Helyet foglalt, nagyot sóhajtott és kijelentette: ' várja a szerkesztőség intézkedését, mert panasszal jött. Konyak szagú leheleté, révedező tekintete, zavaros beszéde egyértelműen arra utalt, hogy az illető néhány'perccel ezelőtt még valamelyik italboltban támasztotta a pultot. — Mennyit ivott? —: kérdeztem tőle. — Három fél konyakot, meg egy kisfröccsöt. De csak azért ittam, mert másképpen nem lett volna bátorságom feljönni az újsághoz — mondta nem valami meggyőzően, hiszen azzal neki is tisztában kellett volna lennie, hogy ha az ember hivatalos ügyben, főleg ha panasszal kopogtat be valahová, elsőrendű követelmény — nemcsak önmagával, de az asztalnál ülő emberrel szemben is —. hogy legalább józan legyen. Mert aki ittas állapotban panaszkodik, annak nehezen hisznek. Ez a fiatalember is elkezdte a panaszáradatot. Hamar kiderült, hogy a munkahelyéről elküldték, véleménye szerint teljésen igazságtalanul. Arra a kérdésre, hogy mégis mivel indokolták a döntést, azt válaszolta: nem tudja s kérte a sajtót, tegyen igazságot, mert neki két kicsi gyereke van, szüksége lenne az állandó keresetre, hiszen felesége csak hatszáz forintot kap havonta, mint gondozási segélyt. • Az ügy fölöttébb gyanús volt, hiszen — a Munka Törvénykönyve szerint — ha a vállalat mond fel a dolgozónak, a felmondást minden esetben írásban indokolni kell. Később kiderült hogy il- luminált barátunk meg is kapta ezt az írásbeli felmondást csak szégyellte elmondani, noha bátorí- tónak felöntött néhány féldecit. Ez a bátorság viszont csak arra volt elég, hogy szidja a vállalat vezetőjét igazságtalanságot, „kitolást” emlegessen, két gyerekére hivatkozzon, mint akikre nem volt figyelemmel a munkáltató. Igenis figyelemmel volt. A vállalat vezetőjével történt beszélgetés és az iratok tanulmányozása után azon csodálkozott az ember, hogy miért vártak ilyen sokáig a felmondással. Az illető ugyanis az utóbbi egy év alatt három alkalommal is ittas állapotban jelent meg a munkahelyén. Mindhárom esetben figyelmeztették a várható következményekre, de — éppen a két kisgyerekre tekintettel — nem küldték el. ö akkor fűt-fát ígért, javulást emlegetett, amiből nem lett semmi. A felmondás előtt például azt csinálta, hogy az este tíz órakor kezdődő műszakra jó fél óra késéssel érkezett. Ezért „fejmosást kapott” a művezetőtől. Megsértődött és egy óra múlva csapot-papot otthagyva elment. A művezető — noha ez nem lett volna kötelessége — elindult, hogy megkeresse. Sejtése nem csalt. Az egyik borozóban ivott, húzatta a zenekarral, majd főnöke érdeklődésére azt válaszolta, hogy g dolgozónak, jóga van a szórakozáshoz. • Ilyen előzmények után természetes, hogy elbocsátották. Miután kipanaszkodta magát a fiatalember. kértem, jöjjön be másnap, addig beszélek a munkahelyi vezetővel. Az illető persze nem jött vissza, hiszen amikor kijózanodott. ráébredt valamire. Talán arra. hogy mégis csak a vállalatnak van igaza? Furcsa és' nem egyedi eset az ilyen elferdülés, amikor az elbocsátott embernek eszébe jut, hogy neki családja, felesége van és azokért felelősséggel tartozik. Furcsa, hogy a körülmények, az előzmények ismeretében mégis eimegy panaszkodni, s ott az ügynek csupán az egyik oldalát adja elő, azt is olyan beállításban, mintha vele valami nagy sérelem történt volna meg. Hivatkozik a dolgozók megbecsülésére, az ő szakképzettségére, olyasmit emleget, miszerint ő — az elbocsátott — elmegy a végső fórumokig is, mert neki igaza van és tudja, hogy a vállalatnál miféle szabálytalanságokat követnek el éppen azok. akik az ő állására törnek, mert ő nem haver, nem fizetett a művezetőjének soha fröccsöket stb. Ügy gondolom, hogy a panasz- kodóknak ez a típusa minden hatóság, szerv előtt ismeretes. Az ilyen emberek nem képesek, fje1- látni, észrevenni, hogy az embernek nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak. Sőt. gyakran éppen a kötelességek maradéktalan teljesítésével szerez jogot. Családjára, kiskorú gyermekeire hivatkozik, akik eddig — amíg el nem küldték — eszébe is alig jutottak. • Az ittas fiatalembernek ezeket szerettem volna elmondani másnap, de hiába vártam, nem jelentkezett. Mielőtt eltávozott volna, azt kérdezte:— Hol vesznek engem fel ezek után? Csak azt tudom válaszolni, hogy előbb tanulja meg, hogy mi a munka- fegyelem. a munkásbecsület, vegye észre, hogy kötelességek is vannak, nemcsak jogok s azután jelentkezzen felvételre valahol. Talán a régi munkahelyére is visszaveszik. Mert egyébként nem rossz Szakember ... Gál Sándor Almafák a Góbi-sivatagban A Góbi-sivatagban öt évvel ezelőtt szüreteltek először almát. Nem lehet elmondani, mennyi erőfeszítésbe került ez az első gyümölcsöskert. Ma viszont már 19 almafajta érik a Miangaj völgyében és tavaly a fák átlag húsz kilogramm termést hoztak. A Góbi-sivatag termelőszövetkezetei virágkertészettel is foglalkoznak, igaz: egyelőre csak mellékesen, inkább kísérletképpen, vagy egy kis jövedelem kedvéért. Ám még ebben az ötéves tervben víztárolót építenek a Miangaj völgyében és megvetik egy virágkertész-telep alapjait. (21) Vihar előtti csend — A világ legtisztább, oxigénben legdúsabb levegőjét szívjuk a laboratóriumban.' És valami mégis hiányzik — vallotta be Nóra. — Talán a „levegő vitaminjai”. Hiányzik a föld szaga, a mohák illata, az égboltnak, legalább ennek az északi égnek a látványa... Csak itt fent élvezem igazán a levegőt. Egy kis méretű erkélyen álldogáltunk a kráter külső falán. A külső hegyoldalban több, ehhez hasonló erkély is volt, lejtős alagutakon lehetett megközelíteni őket a három felső emeletről. Az alagutakat és az emeleteket liftek kötötték össze. Ezek az erkélyek egyben őrhelyek is voltak. De az orkán magával ragadott mindenkit, aki a hegy felől közeledett, fölöslegessé tette az állandó őrséget. A felsőbb emeletek kivételes helyzetű lakói csak arra használták az erkélyeket, hogy „igazi” levegőt szívjanak, és az eget nézegessék. Nóra is kiválasztott magának egyet, s Bayley nagykegyesen megengedte neki, hogy egyedül használja. Nála volt az erkélyre vezető alagút ajtajának kulcsa is (a másik kulcs Bayleynél maradt). Ez az ajtó közel volt a lány szobájához, Nóra tehát bármikor kimehetett az erkélyre. Sokáig álldogált itt, szeretett a „csillagokkal beszélgetni”. Teljesen eldugott hely volt, mert a sziklák eltakarták, a szomszédos erkélyről nem láthattak oda. Alatta a hegyoldal meredek szakadékban folytatódott. Köröskörül a hegyeket befútta a hó, A sötét égen ragyogtak a csillagok. Szélcsend volt. — „A levegő vitaminjai”... Milyen igaza van — válaszoltam. — Én nem érzem a földszagot, mindent beborított már a hó. De a moháét igen. S még valamit, talán a távolról érkező füst szagát... — Ahol füst van, ott emberek vannak... — Es nekik is szükségük van a „levegő vitaminjaira”. Mr. Bayley pedig mindettől meg akarja fosztani őket! — Nézze csak! Északon, a látóhatár szélén halvány fényoszlop tört a magasba, feljebb, egyre feljebb — egészen az égbolt közepéig. A tejszerű oszlop előbb halványkék, majd világoszöld színűre vált. Teteje rózsaszínben játszott, s egyszerre, mint fatörzsből az ágak, széles csíkok nyúltak ki belőle minden irányba. A látóhatártól finoman áttetsző, a szivárvány minden színében játszó függöny emelkedett. Csodálatos volt a sarkvidéki éjszaka. Az égbolton a színek néma szimfóniája játszódott. S a színek összecsengtek, mint a zenekar hangjai, hol erőteljesen lángoltak fel, hol meg pianissi- móban, alig érzékelhető árnyalatokban viliództak. — Milyen szép a világ! — szólalt meg Nóra szomorúan. Megfogtam prémkesztyűs kezét. Mintha észre se vette volna, mozdulatlanul állt és nézte a - előttünk húzódó hegyes-völgyet, vidéket. A fehér hó visszatükrözte az égbolt tüzeit, hol égszínkék, hol meg rózsaszín árnyalatban játszott. Felejthetetlenül szép volt. Kihalt, hallgatag táj... Csak a csodálatos, néma fények kiáltoznak egymásnak... Mintha egy másik, egy fantasztikus világba kerültünk volna. De ott, a hegyláncon túl, délnyugatra és délkeletre emberek vannak. — Miss Engelbrekt! Beszélt az édesapjával? — törtem meg a csendet. Nóra mintha a csillagokból hullott volna vissza a földre. — Igen, beszéltem vele — felelte lehorgasztott fejjel. — Hogyan végződött a beszélgetésük ? A lány fáradt tekintettel nézett rám. — Hogyan végződött a beszélgetésünk? — kérdezte vissza, mintha rosszul hallotta volna szavaimat. — Homlokon csókolt, mint kislány koromban, ha este aludni mentem, és azt mondta: „Aludj jól. kislányom”. Én pedig visszamentem a szobámba. Az én apám! Az én apám, akitől soha, egyetlen napra sem váltam meg, olyan messze került tőlem, idegen és érthetetlen lett, és néha... ijesztő .. . Nem tudok már úgy bízni benne, mint azelőtt... Hallgattunk mind a ketten. Az északi fény pedig nőtt, kibomlott, mint egy hatalmas fényorgona, hidegen, hangtalanul, gyönyörűen ... s oly távol volt tőlünk, gondjainktól... Egyhangúan, unalmasan teltek a napok. Végeztük munkánkat a laboratóriumban, de Nóra már nem dolgozott olyan örömmel, mint azelőtt. Régebben boldog volt, ha az apja megdicsérte. Most gépiesen végezte a munkáját, mint egy kiszolgáltatott, aki a darab kenyérért robotol, őszintén szenvedett. Arcáról lehervadt a pír, szeme beesett, szemlátomást lefogyott. Szórakozott lett. Az edények kiestek a kezéből, gyakran tévedett. Engelbrekt professzort csak ritkán láttam, de ő is megváltozott. Lesoványodott, megöregedett, arca komorrá vált. Munka után néha kimentünk Nórával az erkélyünkre, bámultuk a sarki fényt, szívtuk a vitami- nos levegőt és beszélgettünk. A lány csak velem oszthatta meg gondjait. Már napok óta nem tombolt a szél a kráter fölött. Szokatlanul nagy volt a csend. —Ügy látszik, Mr. Bayley egy kis pihenést engedélyezett a levegőnek — jegyeztem meg. — Igen, de nincs miért örülnünk — felelte Nóra. — Üjfajta légsűrítésre térünk át. Télen a levegővel rengeteg hó'jutott be, s ez megnehezítette a munkát. A hó eltávolítása rengeteg gondot okozott. Látja ezt a hegyet? Mesterséges, hóból van. Nyáron sem fog elolvadni. Egy év múlva már olyan nagy lenne, mint a Mont-Blanc. Apám csatasorba állította a vegyészetet, az elektromosságot, s több új módszert dolgozott ki a levegő beszívásá- ra és felbontására. Ezután még gyorsabban dolgozzuk fel a levegőt! És rövidesen fuldokolni fog a föld, mintha asztma gyötörné. — Nóra! Szökjünk meg! — tört ki belőlem. Rám nézett, és tréfásan megkérdezte. —- Fogjuk meg egymás kezét és ugorjunk le? Nem hagyott szóhoz jutni, folytatta. — Nem is törnénk össze magunkat — mutatott le. — Puha hóra esnénk. Aztán egykettőre eltűnnénk. Figyelmesen nézegettem a hó- hegvet. De hisz ezen az úton csakugyan meg lehet szökni! Itt nincsenek kürtők, csatornák, a kanyargós szakadék megvéd a széltől, ha Bayley, a „szelek istene” netán feltámasztaná. — Ne tréfáljon. Nóra, erre megszökhetnénk — mondtam ki hangosan gondolataimat. — Igaz, kicsit magasan vagyunk ... Ha nem szánja rá magát, egyedül megyek. Nóra szemében rémület villant. — Itt hagyna egyedül? Nem engedem el. .. — őfelsége, Mr. Bayley parancsára? — Nem engedem el — folytatta. — Elfoghatják, mint az első alkalommal, és akkor már semmilyen közbenjárás sém mentheti meg. Azonkívül maga nem is alkalmas ilyen útra. Fölöslegesen, hozna áldozatot. Erre az útra csak olyan ember vállalkozhat, aki itt született, talán egy jakut, mint a maga Nikoláia... Csakugyan, miért ne mehetne ő? Nagyszerűen megbirkózna a feladattal. Aztán egykettőre lövedékek repkednének a fejünk felett;'Mi pedig „meghalunk, mint a hősök” — mondta keserű iróniával. — Majd figyelmeztetik csapatainkat.. s talán elkerülhetjük a hősi halált. Mr. Bayley bizonyára megadja magát, ha belátja, hogy reménytelen a harc v- próbáltam elűzni borongós gondolatait. — Jó az ötlete. Gondolkodás nélkül kockáztatnám az életemet, de igaza van, Nikola jobban megbirkózik ezzel a feladattal. — És vajon beleegyezik? (Folytatjuk)
