Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-12 / 135. szám

< • PETŐFI NÉPE • 1973. június 12.

ííüímíííiüwíww

A modern közlekedés és a balesetveszély

Beszélgetés dr. Szántó György professzorral az Országos Traumatológiai Intézet igazgatójával

— Professzor úr, ön egyik, tanulmányában azt irta, hogy „korunk epidémiája a trauma”. Kérem, fejtse ki részletesebben, mit ért ezen?

— Epidémián fertőző járványos betegségeket értünk. A trauma pedig baleseti sérülés. Nos,, a korábbi évszázadokban az emberek legnagyobb része valamilyen járványos fertőző betegségben (pestis, himlő, kolera stb.) halt meg. Ezek voltak az emberiség legpusztítóbb rémei. Ma már — legalábbis a fejlettebb országokban — a halált hozó járványokat legyőzték. Viszont a civilizálódás, az urbanizáció, az iparosodás, a közlekedési eszközök fejlődése és egyre nagyobb száma az ijesztő mértékben szaparodó balesetekben is jelentkezik.

— Tehát mintegy a járványok helyébe léptek a baleseti sérülések. Vajon ez korunknak, a civilizálódás nak szükségszerű velejárója lenne?

— A velejárója, hogy a sérülési veszély meghőtt. De az, hogy a megnövekedett veszély mennyi tényleges sérülésben nyilvánul meg, annak jó része éppen rajtunk múlik! (Például a közlekedési fegyelem szigorú betartásán, meg azon a bizonyos kölcsönös udvariasságon is, amiről annyit beszélünk, csak éppen nem gyakoroljuk ...) Aztán a sérülések kezelésére, következményeinek elhárítására is van módunk. De a sérüléseket teljesen elhárítani nem tudjuk. Az utóbbi években a íeljettebb országokban a balesetek száma ugrásszerűen megnőtt — a halálozási statisztikák élére került, —, és éppen a munkaképesség, a termelés szempontjából legfontosabb korosztályokban! (Ennek persze az is oka, hogy legyőztük azokat a fertőző betegségeket, amelyek ezeket a korosztályokat a legjobban pusztították.)

— Hazánkban is ez o helyzet?

— Igen. A balesetek 45 éves korig, nálunk is az első helyen szerepelnek a halálozási statisztikákban. Például a közlekedési balesetek száma 1960-tól 1971-ig nem egészen 9000-ről több mint 31 ezerre nőtt! A halálos balesetek száma pedig ez idő alatt megduplázódott.

— A baleseti sérültek ellátása mennyire szervezett hazánkban?

— Az egészségügyi kormányzat már húsz évvel ezelőtt megkezdte az önálló baleseti sebészeti osztályok szervezését. Ma már az ország minden megyei kórházában, sőt sok városi és járási kórházban is működik önálló baleseti sebészeti osztály, az ott dolgozó orvosok szakosítottak: traumatológus szakorvosok.

— A traumatológus szakorvos miben különbözik egy általános sebésztől?

— A sebészet, ha a történetét nézzük: éppen a baleseti

sebészettel -kezdődött. Seborvoslás volt a sebészet őse. Amikor a múlt században fölfedezték a -sebfertőzés megelőzésének módszerét (az ún. aszeptikus operálást), és kifejlődött a szakágakra tagolódó modern sebészet, akkor szorult háttérbe a baleseti sebészet. De a baleseti sebész ma is sebész, és Magyarországon nem lehet valaki anélkül baleseti sebész, hogy előbb általános sebészetből szakképesítést ne szerezzen. Ezután legalább két gyakorló évet kell egy balesti osztályon töltenie, és csak újabb szakvizsga letétele után lehet traumatológus szakorvos, vagyis beleseti sebész. Tehát a traumatológusnak a sebészet minden ágában jártasnak kell lennie. Ez azért is fontos, mert egyre több az ún politrauma- tizált sérült. Ez azt jelenti: ha valakit netán elüt egy autó, az nemcsak a karját vagy a lábát töri el, hanem több másfajta sérülést is szenved.

— Vajon mennyibe kerülhet a népgazdaságnak a rengeteg baleseti sérülés?

— Azt hiszem, senki sem gondolná, hogy több milliárdba! Nem számítva ebbe a sérültek gyógyítására fordított összeget — amiben benne van a kórház fenntartása, a rokkantsági járulék —, tehát a közvetlen egészségügyi kiadásokat. Ezen túl- meneön — nézzük a népgazdasági kárt: aki rokkant lesz vagy meghal, annak a munkaereje kiesik a nemzeti jövedelem előállításából, a termelésből. Például 1967-ben a halálos balesetek miatt elvesztett munkanapok és a nemzeti jövedelem- kiesés több mint kétmilliárd forint veszteséget jelentett a népgazdaságnak. Ezért úgy vélem, hogy a balesetek megelőzésére fordított milliók (például az útépítésre — itt megjegyzem:- a csak kétsávos utakon sokkal több baleset történik!) igen gazdaságos befektetések-. Nem utolsósorban pedig — ismétlem —, hogy emberéletekről és az emberek testi épségéről van szó! Hasonlóképpen az a pénz, amit a traumatológiai osztályok felállítására és — még kell, hogy mondjam: nem olcsó — működtetésére fordítunk, az is bőven megtérül; ha ezáltal a munkaerő-kiesést csökkenteni tudjuk.

Eöry Éva

SZÁMOK A SZÉLVÉDŐN

A nagy sebességgel száguldó gépkocsi vezetője minden figyelmét az úttestre, a körülötte bonyolódó forgalomra összpontosítja, miközben alig van lehetősége rápillantani a műszerfalon ma még igen rossz helyen levő. látószögéből kieső sebességmérőre. Pedig nagy szüksége lenne rá. hogy mindenkor tisztában legyen járművének pillanatnyi sebességével, részint azért, mert a nagy sebességet egy idő után megszokja az ember és könnyelművé válik a kanyarokban, letéréseknél stb., részint pedig az

esetleges sebességkorlátozási előírásokra való tekintettel.

Angol szakemberek olyan sebesség- mérő műszert konstruáltak, amely a gépkocsivezető látómagasságában, a szélvédőüvegre jól látható számokkal kivetíti az autó haladási sebességének értékét. Ez a megoldás semmivel sem költségesebb, mint a ma használatos mutatós vagy kúszócsíkos, műszer, hiszen csak egy kis optikai blokkot kell még beépíteni a számjegyes kijelzésű óra mellé.

SAS AZ AUTO ELLEN

Sasok támadtak meg egy teherautót Kazahsztán hegyei között. A sasok több kilométeren át követték a kocsit a Dzsam- biü-Csu közötti úton. majd egyikük hirtelen lecsapott az öttonnás teherkocsira. A vezető megőrizte lélekjelenlétét, fékezett, a sas mégis olyan erővel csapódott a szélvédőhöz, hogy az darabokra tört és halálra sebezte a nagy testű madarat.

ORDAS, A LEBEGŐ KÖZSÉG

Megyénkben az önálló tanáccsal rendelkező községek között a legkisebbekhez tartozik Ordas. Lakóinak száma 1971- ben 717 volt. Ez a tény önmagában egy csomó gondot jelent, olyan problémák előidézője, amelyek egy nagyvárosi ember számára képtelenségnek hangzanak, vagy legalábbis alig hi- hetőek. A községben tett látogatásunkat elsősorban ezek a gondok motiválták, s nem a kisközségre való öncélú és naív rácso- dálkozás szándéka vezetett bennünket. Mert azt —talán nem alaptalan a feltételezés — sokan tudják, hogy Ordas kisközség. De azzal már jóval kevesebben vannak tisztában, hogy miért lesz egyre kisebb? A lakosság száma ugyanis évről évre fogy, a demográfiai mutató tartósan a negatív oldalon áll.

Bures Tiborral, a községi tanács vb-titkárával beszélgetünk ezekről a jelenségekről, s mindarról, ami velük összefüggésbe hozható. Miért és milyen arányban csökken az ordasiak száma? A kérdés első felére viszonylag egyszerű a válasz: a fiatalok nem találják meg a korszerű életforma feltételeit, s elindulnak azt megkeresni. Legtöbben és leghamarabb Kalocsán találják ezt meg. Például a községi KISZ-szervezetnek papíron 23 tagja van, de közülük csak négy dolgozik a faluban, a többi 19 a járási székhelyre jár, mint ipari tanuló, c ha megszerzi a szakmát, vagy „leragad” Kalocsán, vagy annál is messzebb megy. Csökken a lélekszám azért is, mert a magukra maradt öregek követik fiukat, lányukat valamelyik városba, s ennek következménye, hogy Ordason ma már olyan házakat is számon tartanak, ahol senki sem lakik. De a csökkenés tendenciáját erősíti az a tény is, hogy Ordason száz családra mindössze 96 gyerek jut, ami még a nagyon rossz országosnak (száz családra 180 gyerek) is mélyen alatta van, alig több, mint a fele. Bontsuk fel ezt a mutatót, s kiderül, hogy az ordasi 216 család közül 210-ben mindössze egy gyerek van, két gyerek csupán három családban található. Három gyerekes család Ordason nincs! akinek tehát két gyereke van, az helyi értelemben már nagycsaládos.

A kérdés második felére sem különösebben nehéz válaszolni — arra ugyanis, hogy milyen arányban csökken az ordasi lakosság. Tíz év alatt — 1960— 1971 között — 811-ről 717-re

csökkent a lélekszám. Évenként általában tíz emberrel kevesebb marad a faluban. 1970-ben például negyvenhatan voltak a bevándorlók, viszont ötvenhatan költöztek el a községből. Mindkét jelenségnek többé-kevésbé azonos okai vannak: munkahely, házasság, lakás és a „kivándorlóknál” a halálozás is. A legtöbb bevándorló azonban csak elvileg, statisztikailag növeli a lakosság számát, mert zömük

aludni jár Ordasra. Kalocsához köti őket a munka, vagy egyéb érdek, de mert ott jóval drágább a lakás és hozzájutni is nehezebb, Ordason vásárolnak házat, s innen járnak be a félóránként közlekedő autóbuszokkal.

Az már szociológiai közhely, hogy egy település adottságai és az ott lakók elvándorlása között mélységes okozati összefüggés van, sőt a kettő kölcsönhatása is kétségtelen. Ordason például olyan alapvető szükségletek kielégítése jelent óriási gondot, mint az orvos, a gyógyszer, a mentő. Ezek mindegyikét máshol — Géderlakon (4,5 kilométer). Kalocsán (18 kilométer), Dunap.atajon (4,2 kilométer) — találják meg. Elmondja a tanácstitkár, hogy ha például orvost alkarnak hívni, akkor előbb Kalocsára kelP telefonálni, onnan Kapcsolják Géderlakot, az orvost. De az utóbbi húsz eset közül egyetlen egyszer sem sikerült kapcsolatot teremteni az orvossal. Ennek technikai oka van: ha Kalocsáról a géderlaki orvos lakását csengetik, akkor Úszódon, Dunapatajon és Géderlakon is csörög minden Készülék. Ha tehát nem a hívott fél veszi fel a kagylót, kezdődhet élőiről az egész. Érthető ilyen körülmények között, ha egyszer sem tudtak beszélni az orvossal.

Korábban sajátos gondokról beszéltünk. Ide tartozik ez a telefonügy is, de ide például a mozi, a művelődési ház. A községi moziban hetenként háromszor tartanak vetítést. Ha azonban nincs meg a minimális nézőszám, nem vetíthetik le a filmet. Ordason ezt úgy oldják meg, hogy ilyenkor annak, aki hatforintos jieigyet vásárol, (kéit darab háromforintos jegyet adnak, ami javítja a statisztikát.

A művelődési ház igen régi épület. Milliószor átalakították, tatarozni nem érdemes, újra pedig nincs pénze a községnek.

Itt is marad a vegetálás. Milyen a művelődési igény Ordason? Erre következtetni lehet abból hogy mindössze 184 ember végezte el az általános iskola nyolc osztályát, érettségivel pedig húszán rendelkeznek A községi törzskönyv szerint három olyan ember él Ordason, akinek egyetemi, főiskolai végzettsége van. A tanácstitkár erre kijelenti: nem létezik, ö

' egyetlen ilyen embert sem ismer az ordasiak között. Viszont tizenhárom az analfabéták száma, a többi pedig vágy még nem érte el a tanköteles kort, vagy mindössze néhány osztályt végzett. A faluban két pedagógus él. Az egyik képesítés nélkül oktatja a gyerekeket. Csak alsó tagozatos osztályok működnek a községben. A negyedik osztályba például négy gyerek jár. A felső tagozatosok Géderlakon végzik tanulmányaikat.

I

Ordason — Bures Tibor szerint — hagyománya van az egykének. A község valamikor zöldségtermeléséről volt híres, főleg a burgonyával. Az újkrumpli például egy héttel hamarabb beérik az úgynevezett ordasi csücsökben, mint a falutól 7—8 kilométerre bárhol. Ez azt jelentette, hogy az emberek piacozásra rendezkedtek be. A dunai hajósok szerint ezen a vízi úton a két legnagyobb berakóhely mindig Mohács és Ordas volt. Most is intenzív burgonya- termesztés folyik, de az értékesítést már közösen, az Úttörő Termelőszövetkezet szervezésében bonyolítják.

Nyáron olyan ez a falu, mint egy kis liget. A Duna mindosz- sze ötven, hatvan méterre van a szélső házak1 kertjeitől; s június, július, augusztusban a Budapestről ide ránduló vendégek, akik maguk is valamikor ordasiak voltak, fürdőruhában sétálnak, fagylaltoznak. Ezen senki nem botránkozik meg, régen megszokottá vált a jelenség. Télen viszont eltűnik a zsibongás, a sürgés-forgás. Bezárkózik Ordas és a tömény csendet,, csak a folyó felett csapongó sirályok vijjogása töri meg időnként...

Ordas lebegő község. Lebeg a nagy társadalmi áramlatokban. S hogy ebből a lebegésből felszállás, vagy süllyedés lesz, az talán elsősorban nem is a község lakóin, vezetőin múlik. De rajtuk is ,..

Gál Sándor

VÁLJANAK KÖZKINCCSÉ A LEGJOBB VEZETÉSI TAPASZTALATOK

Az üzem- és munkaszervezés állandó feladat

Termelőszövetkezetünkben megalakulásától kezdve nagy gondot fordítottunk az üzem- és munkaszervezésre. 15—18 évvel ezelőtt a gépi erőt — néhány villanymotor kivételével — a gépállomás gépei jelentették. S ezek csak az alapvető talajmunkákat és a gabonakombájnolás egy részét végezték el.

A gazdaság növénytermesztési és állattenyésztési ágazatra tagozódott. A növénytermesztésben — területi rendszerben — a brigádok állandó területen termelték a különböző növényeket. A brigádvezetők rendelkezésére álltak a fogatok és a kétkezi munkát végző tagok.

Ösztönző jövedelem

1954-től már mindenre kiterjedő ügyrend és munkarend volt termelőszövetkezetünkben, amelyben minden vezető jogkörét, felelősségét meghatároztuk. Azóta többször átdolgozásra került már az ügyrend és a munkarend, mégis az akkor lefektetett helyes elvek a ma érvényben levő szabályzatainkban változatlanul tovább élnek.

1956-tól termelőszövetkezetünk tagsága úgy döntött, hogy a munkaegységrendszer helyett havonta fizetett munkadíj legyen a végzett munka díjazásának alapja és meghatározott eredmény esetén ezt ki kell egészíteni év végi „nyereségrészesedéssel”. Az eredmény az lett, hogy változatlan árakon számítva az egy főre jutó terme'ési érték csaknem megduplázódott.

1958-tól önelszámoló brigádrendszert alakítottunk ki. Az önelszámolás alapegysége a brigád volt. de 20 százalék nyereségrészesedést meghaladó összeget csak az üzemegységen (tsz* en) belül lehetett szétosztani.

1960. január 1-vel az egész község dolgozó parasztsága belépett termelőszövetkezetünkbe. A földterület 5000 kh lett. A gazdaság vezetését két üzemegység szervezésével oldattuk meg. Ebben az időben váltottuk fel a gépállomási gépeket saját gépekkel. A gépekkel az üzemegységvezető agronómus rendelkezett, a fogatokkal a brigádvezetők.

Ugyancsak a brigádvezető rendelkezett a szervezetileg brigádjába tartozó tagokkal, azonban lényeges kárelhárító munka végzésére az üzemegységvezetőnek — az elnök egyetértésével —, joga volt a brigád tagjait átirányítani.

Önelszámolás és érdekeltség

Az üzemegységeknek és brigádoknak tervük összeállításánál és kivitelezésnél a tagok foglalkoztatottságára tekintettel kellett lenniük. A brigádnak, illetve brigádoknak hozam- (mennyiség, ár) és költségterveket kellett készíteni. Minden növényről és állatcsoportról tudták a brigádtagok, hogy a tervezett hozam- és költségszinten mennyi jövedelmet, vagy ráfizetést fog hozni. Az önelszámoló brigádrendszerben a közvetlen érdekeltséggel sikerült elérni a termelés szakadatlan fejlődését.

Az önelszámoló brigádok között eleven és tartalmas munkaverseny alakult ki. A munkaverseny feltételeit 1967-ben módosítottuk, miután a technikai

fejlődés nem egyformán érintette a különböző ágakat.

Termelőszövetkezetünkben minden évben felülvizsgáljuk a munkadíjazással kapcsolatos normákat és óradíjakat. Évente sok munkanorma megváltozik, és új munkák belépése esetén időfelméréssel, valamint máshol szerzett tapasztalatokkal állapítjuk meg az adott munkára adható munkadíjat. A normarendezésben képviselve vannak a különféle munkahelyeken dolgozók. Ugyancsak rendszeresen ellenőrizzük, hogy az egy munkaórára jutó jövedelem, valamint az egész évben megszerezhető jövedelem a különböző foglalkozásúak körében milyen mérvű. Hosszú évek tapasztalatai alapján állíthatom, hogy a többi szövetkezeti taghoz képest nagyon könnyen megszerzett munkadíj épp úgy nem ösztönöz a több és jobb munkára mint ennek az ellenkezője.

1

Ágazati rendszer

1968-tól az üzemegységrendszerről ágazati rendszerre tértünk át és ezzel egyidejűleg az önelszámolást is módosítottuk. Az áttérés főbb indokai a következők voltak:

— a növénytermesztés gépesítése és kemizálása miatt csökkent az e területen foglalkoztathatók száma. Ugyanakkor az egész növénytermesztésből szerveződött növényvédő szakmunkások, műtrágyaszórók, takar- mánybetakarífók, rakodók és mások szakosodása miatt az üzemegység(’endszer már nem volt tartható. Egyes munkahelyeken nőtagok váltak feleslegessé. Részükre a kertészet hajtatóházas termelését bővítettük. Állattenyésztő és tejfeldolgozó szakmunkásokká képeztük át őket. Üzemi konyhát létesítettünk, hőrelágyuló műanyagfel dolgozót hoztunk létre a nők foglalkoztatása érdekében. A burgonyatermesztés fontos idénymunkáiban azonban a nők továbbra is részt vesznek;

— a gabona-, kukorica-, burgonyakombájnok és egj’éb gépek hatékonyabb kihasználása megköveteli, hogy egy munkahelyen és szerelő felügyelete mellett üzemeltessük őket. Ezáltal nőtt az egy gépre és az egységnyi időre jutó termelés. Kevesebb lett a műszaki hiba, s kevesebb kiszolgáló gép kellett;

— az üzemegység-vezetők — a tél kivételével — nem foglalkoztak az állattenyésztéssel megfelelően idő hiányában. Viszont a telepvezetőknek beosztásuknál fogva nem volt elég nagy a dön- lési hatáskörük és a képzettségük sem volt erre megfelelő;

— a techniKai fejlődés mai üteme mellett — bármilyen tanulékony szakember is valaki — nem várható, hogy minden területen eredményesen bővítse szakmai ismereteit:

— elősegítette az ágazati rendszer a növénytermesztés és állattenyésztés szakosodását.

Az ágazati vezetés beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Nőtt a termelés, tovább javult az önköltség szinte minden növénynél. állatfajnál és csoportnáL Termelőszövetkezetünkben

— miután megfelelő biztonsági tartalékkal rendelkezünk — az éves tervet az előző év szeptember 15-ig közgyűlésünknek meg kell tárgyalnia. A közgyű-