Petőfi Népe, 1973. június (28. évfolyam, 126-151. szám)

1973-06-26 / 147. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1973. június 26. ESEMÉNYEK SOROKBAN Elutazott a perui küldöttség Vasárnap elutazott hazánkból a perui küldöttség, amelyet Fran­cisco Morales Bermudez gazda­sági és pénzügyminiszter vezetett. Elutazása előtt a miniszter meg­elégedéssel nyilatkozott budapesti magas szintű tárgyalásainak ered­ményeiről. Szakszervezeti delegáció A magyar szakszervezeti dele­gáció. amely Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának vezetésével ötnapos látogatást tett Csehszlovákiában, vasárnap haza­utazott. Topolciankyban zárótár­gyalásokat tartott Karéi Hoffman- nal. a CSKP KB Elnökségének tagja, a Csehszlovák Szakszerve­zetek Központi Tanácsának elnö­kével. A tárgyalásokon a két or­szág szakszervezetei közötti to­vábbi együttműködés kérdéseiről volt szó. Rumor kormányalakító tárgyalásai Mariano Humor, akit Leone olasz, köztársasági elnök a múlt szerdán kért fel az új olasz kor­mány megalakítására, vasárnap a kereszténydemokrata párt veze­tőit fogadta. Humor szombaton a köztársasági párt. a szociálde­mokrata párt és a szocialista párt képviselőivel tárgvalt az úgyne­vezeti ..középbal" kabinet meg­alakításáról. Kreisky Varsóban Dr. Bruno Kreisky osztrák kancellár vasárnap a késő esti órákban Varsóba érkezett. A re­pülőtéren P. Jaroszewicz minisz­terelnök fogadta, díszszázad sora­kozott fel. a zenekar az osztrák és a lengyel himnuszt játszotta. Dr. Kreiskv a vasárnapot Ka­towicében. Krakkóban, és Oswie- cimben töltötte. Tegnap a lengyel fővárosban megkezdődtek a lengyel és az osztrák kormányfő hivatalos tár­gyalásai. Mint ismeretes, az osztrák kor­mányfőt Piotr jaroszewicz mi­niszterelnök hívta meg hivatalos látogatásra a Lengyel Népköz- társaságba. A kancellár kísére­tében vannak a parlamentben levő pártok képviselői - és az osztrák gazdasági élet vezető sze­mélyiségei is. Varsót tartózkodása során a kancellár előadást tart' az oszt­rák semlegességről és ma dél­után sajtótájékoztatóval fejezi be programját. Ma kezdődnek Párizsban Brezsnyev és Pompidou megbeszélései (Folytatás az I. oldalról) kig" köszönéssel fejezte be be­szédét. Ezután N.ikon a nyaralója kö­zelében levő helikopter-felszálló- helyre kísérte vendégeit, s ott be­mutatta Leonyid Brezsnyevnek a Skylab három utasát. Peter Con­rad, dr. Joseph Kerwin és Paul Weitz csaknem egyenesen a vi­lágűrből repült ide az SZKP fő­titkárának üdvözlésére, s egyben búcsúztatására, miután négyhetes Föld körüli űrhajózásuk sikeres befejeztével pénteken ereszked­tek le a Csendes-óceánra. Brezsnyev melegen gratulált nagyszerű teljesítményükhöz és azt a meggyőződését fejezte ki. hogy a szovjet kozmonauták és az amerikai asztronauták jövő­beli közös vállalkozásaikkal együttes erővel folytatják majd a világűr meghódítását, népeik barátságának és együttműködé­sének, planétánk békéjének hír­nökeiként. Nixon elnök a program befe­jeztével helikopteren kísérte el szovjet vendégét a 15 perc re­pülőútra levő El Toro haditenge­részeti támaszpontra. Ott — a jövő évben Moszkvában esedé­kes viszontlátásig — búcsút vett Leonyid Brezsnyevtől és a kísé­retében levő szovjet korjnán>- íérfiaktól. Az SZKP KB főtitkára Korea évfordulója Tegnap délelőtt a .Koreai Népi Demokratikus Köztársaság buda­pesti nagykövetsége, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa tit­kársága, az Országos Béketanács és a Magyar Szolidaritási Bizott­ság a koreai nép elleni imperia­lista háború kirobbantásának 23. évfordulója alkalmából sajtótá­jékoztatót tartott. A tájékoztatót Harmati Sándor, az Országos Béketanács alelnöke, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke nyitotta meg, majd Pák Gjong Szun, a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság rendkí­vüli és meghatalmazott nagykö­vete tájékoztatott a koreai nép békés ' újraegyesítéséért folyó küzdelemről. az országépítő munkájáról. a támaszpontról indult el külön- repülőgépen az 5000 kilométer­nyire levő Washington környéki Andrews légitámaszpontra, onnan pedig helikopteren Camp David- be éjszakai pihenőre. Brezsnyev hétfőn Camp Dávid­ból Párizsba repült, hogy talál­kozzék Pompidou francia elnök­kel. Ma délelőtt 10 óra 30 perckor kezdődik meg az első megbeszé­lés Leonyid Brezsnyev és Porn- pidou elnök között. Délben a köztársasági elnök a kastély már­ványtermében ebédet ad a szov­jet vendég tiszteletére, majd folytatják az eszmecserét. Az SZKP főtitkára és a köztársa­sági elnök a tervek szerint szer­dán délelőtt fejezi be tanácsko­zását, s Leonyid Brezsnyev szer­dán a déli órákban indul vissza Moszkvába. A francia közvélemény rend­kívül nagy érdeklődéssel tekint az újabb szovjet—francia csúcs­találkozó elé, amelynek jelentő­ségét még inkább fokozza, hogv arra közvetlenül Leonyid Brezs­nyev amerikai útja után és az európai biztonsági és együttmű­ködési értekezlet megnyitása előtt kerül sor. Ez a tény már magában is megszabja a csúcs­találkozó fő témáit. Párizsban azt várják, hogy Brezsnyev rész­Le Dúc Tho. a Vietnami Dol­gozók Pártja Politikai Bizottságá­nak tagja, aki Párizsból hazaté­rőben megszakította útját Moszk­vában és Pekingben, hétfőn reg­gel különrepülőgépen hazautazott a kínai fővárosból. * A dél-vietnami felekből alakult kétoldalú katonai vegyesbizoltság fogolykérdésekkel foglalkozó al­bizottsága hétfőn megállapodott a foglyul ejtett katonai és polgári személyek cseréjében és időrend­iében. Ennek értelmében a fo­golycserét pénteken újítják fel és első szakasza július 7-ig tart. __ * Dél-Vietnamban — a nyugati hírügynökségek jelentései szerint — tovább tart a hadműveletek csökkenésének több mint egyhe­tes irányzata. A saigoni alakula­letesen. tájékoztatja majd a fran­cia államfőt a Nixon elnökkel folytatott tárgyalásairól és a 'Wa­shingtonban kötött nagy jelentő­ségű megállapodásokról. Az esz­mecsere központi témája azon­ban előreláthatóan a helsinki ér­tekezlet lesz, azzal kapcsolatban az európai biztonság és együtt­működés valamennyi vonatkozá­sának részletes megvizsgálása, s a két kormány e téren való együttműködésének elmélyítése. Minden bizonnyal szó esik majd az európai haderőcsökkentés kér­déskomplexumáról is, bár Fran­ciaország nem vett részt a bécsi konzultáción, s — mint hivata­los körökben ismét leszögezték — továbbra sem kíván bekap­csolódni a tárgyalásokba. Az Humanité hétfői vezércik­kében felhívja a figyelmet, hogy Leonyid Brezsnyev látogatása olyan újabb esélyt nyújt a fran­cia korpnánynak. amelyet feltét­lenül meg kell ragadnia. E láto­gatás is bizonyítja, mennyire ér­telmetlen az az állítás, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Álla­mok közötti kapcsolatok meg- javulása az európai népek ká­rára történnék, s ugyanakkor bi­zonyítja. hogy a békés együtt­élés politikájának megszilárdulá­sa Franciaországnak is hasznos. tok területszerző akcióiról a Me- kong-dellavidékén fekvő Chuong Thien és a Központi Fennsíkon elterülő Kontum tartományból érkeztek csak hírek. * A kambodzsai népi felszabadí­tó fegyveres erők egyik osztaga hétfőn hajnalban felrobbantotta a kormánycsapatok lőszerraktárát, amely Phnom Penh belvárosától mindössze hat, a repülőtértől pe­dig csak két kilométerre fekszik. Jelentős mennyiségű napalm, ra­kéta- és ágyúlövedék semmisült meg. Mint a csendes-óceáni amerikai főparancsnokság közleményéből kitűnik, a B—52-es nehézbombá­zók változatlanul folytatják Kam­bodzsa felszabadított területeinek szőnvegbombázását. (VNA, UPI, AFP. AP. MTI) Tovább csökken a harc Dél-Vietnamban HÍREK • HÍREK KI A GAZDÁJA? Kecskeméten, a Széchenyi téren levő hatemeletes nagy bérház alatt van egy hosszú átmenő folyosó, amelyből üzletek nyílnak. Itt van a bejárata a Dolicatesse cukrászdának, egy csemegeboltnak és az úgynevezett tejcsárdá­nak is. Ez az átjárórész állandóan piszkos, szutykos, a kövezete megnevez­hetetlen színű foltokkal ékes. Csak gyanítható, hogy illetéktelen egyének, esetleg a közeli mulatókból kitántorgók mire használják ezt a helyet. De ne firtassuk a mocskos foltok eredetét. Tény, hogy ez az egyébként praktikus átjáró szégyene a városnak. Az ide érkező idegenek mindjárt frissiben hamis következtetéseket vonhatnak le megyeszékhelyünk tisztaságára vonatkozóan S ezen még az sem segít, hogy a téren tényleg kellemes a környezet, virí­tanak u rózsák, magasra szökell a szökőkút vize. Ideje volna, hogy gazdája akadjon ennek a városközpontban elhanyagolt területnek. Azt nem lehet kívánni, hogy az itt levő boltok az egészet tisztán tartsák, de a saját „portájuk” előtt azért néha söprögethetnének. Nyilván városi feladat ez, s meg kell bízni vele az arra illetékeseket, hogy felügyel­jenek ra és gondoskodjanak a munka elvégzéséről. Annyira mégsem lehetünk takarékosak, hogy napi pár órai munkára ne telljen éppen ezen a helyen Csak észre kellene venni valakinek. Ezért szóltunk. Keressék meg végre á folyosó gazdáját. <T—1 i NAPTAR 1073. június 26., kedd Névnap: János, Pál Napkelte: 3 óra 68 perc: Napnyugta IS óra tó perc. Holdkelte: — — óra 6 perc. Holdnyugta: 15 óra 20 perc. A KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ mCsóra Baján, június 26-án este fél 8 AZ ÜGYNÖK HALALA A-bérlet MOZIMŰSOR Június 26: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor! AZ EZÜST-TÓ KINCSE KECSKEMÉT ÁRPÁD 3, 5 és 7 órakor! AZ EZÜST-TÓ KINCSE Időjárás Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, néhány he­lyen zápor, zivatar. Mérsékelt, napközben megélénkülő észak­keleti szél. A nappali felmele­gedés főként nyugaton erősödik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12—17 fok között, legmagasabb nappali hőmérsék­let 22—27 fok között. Távolabbi kilátások péntek reggelig: főként nappali felhő- képződés. Az időszak elején né­hány helyen zápor, zivatar vár­ható. A hőmérséklet emelkedik. Legalacsonyabb éjszakai hőmér­séklet: 12—16 fok között. Leg­magasabb nappali hőmérsékle­tek: eleinte 22, később 26 fok körül. Jelentős mennyiségű (leg­alább 55 mm csapadék) az or­szág területének 30 százalékán várható. — 'Előadás — könyvkiállítás. A kiskunfélegyházi Fegyveres Erők Klubja szervezésében A tu­dományos technikai forradalom hatása a hadseregre és a veze­tésre címmel Dr. Lantódi Jó­zsef, a hadtudományok kandi­dátusa tart előadást a FÉK klub­helyiségében. 26-án kedden, 14 órakor. Az előadást követően a tudományos és műszaki könyvhét megnyitása alkalmából könyvki­állítást és könyvvásárt tartanak. — Nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel vezette a 9-es számú Volán tehergépkocsiját Tö­rök Sándor, Kecskemét, Alsószék- tó 29 c. szám alatti lakos, Kecs­kemét és Solt között. A gépkocsi a nedves úttestén megcsúszott és nekiütközött Kasza László kecs­keméti lakos személygépkocsijá­nak. Szerencsére. Kasza László csak könnyebben sérült meg, ám a járművekben 25 ezer forint anyagi kár keletkezett. — Hatmillió forintos költséggel új ABC-áruházat létesítenek Kecel központjában. Az 1000 négyzetméter alapterületű új üz­let telkét kijelölték, a terepren­dezés munkáját megkezdték. Az építkezéshez jövőre fognak hozzá. — Űj gépek. A Bajai Háziipari Szövetkezet 10 új kötőgépet vásá­rolt az NDK-ból. A félautomata gépek segítségével a termelést megkétszerezték, évente 50—60 ezer pulóvert, illetve kardigánt tudnak maid kötni. — Jubiláló klub. Az immár harmadszor kitüntetett kalocsai Fórum Ifjúsági Klub ezen a hé­ten emlékezik még fennállásának ötödik évfordulójáról. Ebből az alkalomból tartanak találkozókat, diavetítéseket, vidám klubdélutá­nokat. Kiállítást rendeznek az oroszlányi ifjúsági pinceklub fia­tal képzőművészeinek alkotásai­ból is. AMERIKA ÚTJAIN 1. Autótemetés Borisz Sztrelnyikov, a Pravda washingtoni tudósítója és Va- szilij Peszkov, a Komszomolszkaja Pravda kiküldött tudósító­ja amerikai országjárásuk során 16 000 kilométert tettek meg autóval az atlanti partoktól a Csendes-óceánig és vissza. Út­közben találkoztak munkásokkal és farmerekkel, tudósokkal és diákokkal, cowboyokkal és indiánokkal. A két moszkvai lap­ban közölt útleírásuk — amely az APN sajtóügynökség közve­títésével jutott el hozzánk — az emberekről és a természetről, az amerikai társadalom néhány problémájáról szól. Talán két éve történt, hogy a kaliforniai egyetem diákjai te­metést rendezték egy autó tiszte­letére. Az évfolyam összeadta a pénzt, vásároltak egy Ford ko­csit, megásatták a sírt, a kocsit eltemették és ai sírdombra ke­reszt helyett karol tűztek. Szo­morúságnak vagy fájdalomnak nyoma sem volt. a szertartás résztvevői mintha ellenségüket temették volna el. Pedig a Ford kocsi teljesen ár­tatlan volt. Rövid élete alatt sen­kit sem. ütött el, senkit sem tett nyomorékká. Erős volt, szép és engedelmes, s amikor lekerült a futószalagról, mindenki gyö­nyörködött benne... És mégis? Első Henry Ford nem volt fi­lozófus. Tehetséges, autodidakta technikus, élelmes és pszicholó­giai érzékkel rendelkező vállal­kozó volt. Az angol' nyelvben a férfira és az emberre egy szó van. Egy híres Ford-reklám azt kürtölte világgá, hogy nem is ember az. akinek nincs saját gépkocsija. Henry Still amerikai történész szerint már abban az időben olyan, mindent meghatá­rozó szenvedély a gépkocsi bir­toklása. amely születésétől halá­láig minden amerikait hatalmá­ban tartott. Teltek az évek. A gépkocsi- állomány gyorsabban növekedett, mint Amerika lakossága. 1900­ban Amerikában 76 millió 995 ezer ember élt és 4192 gépkocsi futott az országúton. 1970-ben az ország lakossága már 204 millió 765 ezer főre növekedett, s az utakon 110 millió gépkocsi futott. „Állítsátok le a gépkocsik gyártásának ütemét — írta 1970- ben a „Life” folyóirat —, tiltsá­tok meg, hogy óránként 70 mér- földes sebességgel száguldjanak az országutakon, és majd. meg­látjátok, hogy a mi fogyasztói társadalmunk, amelyet mi úgy elítélünk és mégis annyira ra­gaszkodunk hozzá, csődbe jut, darabjaira hull, mint az 1911-es gyártmányú „Apperson—8” tö­mör gumijaival és csöpögő ra­diátorával.” Az autó utazó társadalommá változtatta az amerikaiakat. Megváltoztatta az amerikai vá­rosok és települések arculatát. Megváltoztatta miagát az ameri­kai embert is. Vegyétek el tőle a gépkocsit és többé nem lesz ember, nem lesz „szupermen”. Elveszti presztízsét és nevetsé­gessé válik, tehetetlenné és ügyetlenné, mint a lovasság kö­zé keveredett gyalogos. ' A magánautó úgyszólván min­den városban megölte a tömeg- közlekedést. Teljesen eltűntek az utcákról az autóbuszok, a trolibuszokra már nem is emlé­keznek. Vegyétek el John Smith- tcl a gépkocsiját és ő égnek me­redő hajjal állapítja meg, hogy nemcsak a munkahelyétől, ha­nem megszokott üzleteitől, ba­rátaitól, mozijaitól — az egész világtól elvágták. Pedig a szobán forgó John Smith reggelenként, amikor a gépkocsi volánja mellett a New York-i forgalomban munkahelye felé igyekszik, százszor is elát­kozza a széles utcákon, hidakon, alagutakon keletkező közlekedési dugókat. Csúcsforgalomban egy- egy dugó okozta gépkocsisor gyakran eléri a 10—15 mérföl- des hosszúságot. Több ezer gép­kocsi egymástól néhány centi- méteres követési távolságra, a teknősbéka gyorsaságával halad. Az amerikai országutakon évente hozzávetőlegesen 16 mil­lió szerencsétlenség történik, mi­nek következtében 55—60 ezer amerikai veszti életét. 1900 óta napjainkig a gépkocsi több mint másfél millió amerikai polgár halálát okozta. Ez több, mint amennyit Amerika az összes ed­digi háborúkban vesztett halot­takban. A 17 és 25 év közötti fiatalok halálának elsőszámú oka — az autószerencsétlenség. Az Egyesült Államok közle­kedésügyi minisztériumában ki­számították, hogy az ország­ban 1980-ra 138 millió. 1990-re pedig 162 millió gépkocsi lesz. De mennyi lesz ekkorra a szén­dioxid mennyisége abban a le­vegőben, amit az amerikaiak be­szívnak? Los Angelesben W. Bray az • ismert vegyész borúlá­tóan, teljes komolysággal jósol­ja: „Ha most azonnal nem fo­ganatosítunk komoly intézkedé­seket, pusztulásra vagyunk ítél­ve”. „Még 15—20 esztendő — mondja Brown, egykori kalifor­niai kormányzó — és valameny- nviünket pusztulásba visz p négy keréken száguldó szörnyeteg.” Kiszámították, hogy Los An­geles a szó szoros értelmében fellélegezhetne, ha 80 százalék­kal csökkentenék a gépkocsik számát a város központjában. Ahhoz azonban, hogy a város mindennapi élete ne károsodjék, tömegközlekedésre lenne szük­ség, ami Los Angelesben gya­korlatilag nincs. Körülbelül 10 évvel ezelőtt került szemétdomb­ra az utolsó városi troli. A vá­ros megkérdezett lakosságúnak 57 százaléka azt vallja, hogy szívesen hagyná kocsiját gará­zsában és menne autóbusszal munkahelyére, de autóbusz sincs. Nem véletlen, hogy az ameri­kai városok polgármesterei olyan gondosan tanulmányozzák! a moszkvai, leningrádi és kijevi tömegközlekedés működésének tapasztalatait. Útközben igen sok amerikai mondta nekünk: „Tud­juk, hogy hamarosan a Szovjet­unióban is sok lesz a gépkocsi. Vigyázzanak, hogy ne ismételjék meg a mi társadalmunk hibá­ját.” V, Peszkov—Ií. Sztrelnyikov (Folytatjuk) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelent): június 24-én a középhőmérséklet 13,3 (az ötven­éves átlag 20,6), a legmagasabb hő­mérséklet 23,6 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 6,4. A lehul­lott csapadék mennyisége 4,2 milli­méter. Június 25-én a reggel 7 órá­kor mért hőmérséklet 15,9, a tizen­három órakor mért 22,9, a legalacso­nyabb 13,6 Celsius-fok volt. — A MAGYAR Közgazdasági Társaság megyei szervezetének területfejlesztési és beruházás­politikai szakosztálya tegnap ülést tartott, amelyen a tanya­politika gazdasági kérdéseiről tárgyalt. A vitaindító előadási dr. Nagy Károly, a megyei ta­nács bajai járási hivatalának elnöke tartotta. — Emelkedő forgalom. Solt- vadkerten. Bócsán és Tázláron az AFÉSZ-boltokban az elmúlt esz­tendő első 5 hónapjához viszo­nyítva az idén 10 millió forinttal több áru kelt el. Különösen meg­nőtt az érdeklődés az építőanyag és a műszaki áruk iránt. — Kiskunhalason a Kossuth utcai lakótelep részére 350 folyó­méter vízvezetéket épített a városi tanács 190 ezer forint költ­séggel. A kivitelező Dél-Bács-Kis- kun megyei Vízmű Vállalat, a szerződés szerinti augusztus 30. helyett június 15-én átadta az el­készült vízvezetéket. — Haltenyésztés. A kelebi ai Rákóczi Csillaga Termelőszövet­kezet 171 hektáros halastavában pontyot, amurt, busát, harcsát és kárászt tenyésztenek. A szegedi halgazdaságtól az idén 1 millió ivadékot vásároltak, és helyeztek ki a vizekbe. A tervek szerint 1032 mázsa halat adnak út a HALÉRT Vállalatnak, illetve sa­ját kelebiai és tompái elárusító- helvükön értékesítik. A könyvsorsjáték nyereményei Az Állami Könyvterjesztő Vál­lalat XXXVI. könyvsorsjátéká- nak nyereményeit vasárnap a Liszt Ferenc téri könyvklubban húzták ki. _ A főbb nyeremények a követ­kezők : Osztály Szám Nyeremény XI. 11 859 Moszkvics gépkocsi XIII. 7 160 Szíria—Libanon ut. V. 13 789 10 000 Ft-os vás. ut. III. 6 978 Üdj Alexandriában II. 3 229 5000 Ft-os vás. ut. IV. 9 608 Napospart—Isz­tambul üdülés V. 13 685 5000 Ft-os vás. ut. I. 5 551 Tátrai üdülés III. 8 409 5000 Ft-os vás. ut. VIII. 671 Leningrádi út IX. 6 899 Kijev—Moszkva ut. IX. 4 738 Erdélyi körút XIV. 633 Berlin—Potsdam út VI. 10 792 Üdülés a Gyilkos­tónál VI. 9 385 Üdülés Porecsben. Az utazások általában egy sze­mély részére, egy heti időtartam­ra szólnak. Ezenkívül számos könyvnyereményt ip sorsoltak. A kihúzott sorsjegyek számai meg­tekinthetők és beválthatók jú­nius 27-től a könyvesboltokban. (MTI) Június 25-től július 5-ig csehszlovák UNIVERSAL bútorkiállitás bútor- és lakberendezési áruházában (Rákóczi út 12.) Selyem fényű, világos színű, elemekből összerakható variálható bútorok. Bács megyében csak nálunk kapható! 2898 kecskeméti 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom