Petőfi Népe, 1973. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1973-03-25 / 71. szám

4 • PETŐFI NÉPE • 1973. március 25.

A tanya manapság

Egy tanulmány margójára

• Nagyon érdekes és a megye széles közvéleményét érintő tanulmány jutott minap a kezünkbe dr. Takács Józsefnek, a Szövetkezeti Kutató Intézet igazgatójának szerzésében. A mű címe: A magyar tanyák — külterületek népessége és társadalmi viszonyainak alakulása. De a tartalomjegyzékben meghúzódó részletek még közelebb hozzák az olvasót a — véleményünk szerint — jeles munka megismeréséhez, mert ilyen fejezeteket találunk benne: A tanyai népesség alakulása a Jelszabadulás után; A tanyavilág helyzete a mai társadalomban; A tanyai népesség fejlődésének várható tendenciái. Azt csak sajnálhatjuk, hogy ez a nemcsak megyénket, hanem az ország valamennyi tanyás részét érdeklő munka mindössze 250 példányban jelent meg, ami eleve korlátozza a hozzáférhetőséget.

Azt felesleges hangsúlyozni, hogy a tanyavilág létének elemzése, megfelelő következtetések levonása és a tennivalók meghatározása milyen nagy jelentőségű gond, társadalmi probléma Bács-Kiskun megyében. A megyei pártbizottság és a megyei tanács 1971 decemberi ülése éppen ezért tűzte napirendjére e kérdés taglalását és hozott jelentős, előremutató határozatokat. Mostanság éppen a határozatok végrehajtásán van a sor, annak biztos tudatában, hogy amennyire az egyéb irányú törekvések és anyagi lehetőségek engedik, változzanak a tanyai élet feltételei.

Valamennyi ezzel kapcsolatos siettető gondunk ellenére káros volna bárminemű, a természetesnél nagyobb előrehaladási ütemet diktáló tanyamegszüntetés, hiszen a szerző is azt mondja: „mert az ezredforduló, sőt még az ezt követő évtizedben is a népesség egy része minden bizonnyal a külterületen fog élni”. Tehát a cél, a feladat nem lehet más, mint szorgalmazni a külterületi-tanyai népesség jelenlegi helyzetének javítását.

• A szerző nagyon világosan és teljesen tisztán látja, hogy a ta- nyavilág létrejötte kizárólag gazdasági okokkal magyarázható. Ugyanakkor azt is érthetővé teszi, hogy bár a mezőgazdaság szocialista átszervezésével tulajdonképpen gazdasági alapjuk megszűnt, mégis vi- szonylag lassan apad a tanyán élők száma. Fennmaradásuk eme üte- me szivosabb, mint amilyen robbanásszerűen létrejöttek. S úgy gondoljuk, abban ís egyet kell érteni a szerzővel, hogy a tanyavilág létét még a háztáji termelés fontosságával és viszonylagos nagyságával sem lehet teljes egészében megmagyarázni, ehhez kiegészítő' okok is járulnak mert „létezésük generációkon keresztül egy sajátos élet- és

lAnii^éleJ^Ód°! alaklt°t.t ki’ amelV egyénileg, magatartásilag, pszicho- lógilag köti a tanyalakókat”.

A tanyavilág kialakulásának periodicitása egybevág a meevei ta pasztalatokkal de a megyében inkább az hangsúlyozódig''amit szerző is kifejt, hogy a XIX. század vége és a XX. század első évt

zedei tekinthetők a tanyarendszer kialakulása első szakaszának. (Erre az időszakra esik Bács-Kiskunban a szőlő- és gyümölcstermelés — filooxéravész utáni — erőteljes fellendülése is.) És ha említés esik a tanyák neméről, akkor megyénkre elsősorban a kalocsai járás kivételével a „szórt tanyák" a jellemzők.

A felszabadulás után, különös tekintettel a földreformra, kétségtelenül felerősödött a tanyák szaporodása. Ennek a kérdésnek még nincs eléggé megalapozott irodalma, de a megyei tapasztalatok arra utalnak, hogy az új tanyák elsősorban azokon a területeken jötték létre, ahol valaha nagybirtok volt, ahol 1946—47-es években a földhöz juttatottak, tanyaépítéssel és személyes jelenlétükkel védték meg a földet. (Például Kisszállás.) Ennek következtében még szélesedett azoknak a termelőknek a száma, ahol a lakóhely egyesült a termelőhellyel, és mondanunk sem kell, hogy ez már aíkkor, de később még hangsúlyozottabban, milyen társadalmi problémákat jelentett.

• A későbbi esztendőkben, mint ahogy általában a falu, de a tanyai népesség mozgása is élénkké vált, amiben a szerző szerint is (és ez igaz) nem kis szerepe volt az akkor elkövetett dogmatikus gazdaságpolitikai hibáknak. De még ennek a jelentős mozgásnak is ellenére, amíg a kerületi népesség országos aránya 1970-ben az 1949-cel szemben 54,5 százalékra csökkent, addig Bács-Kiskunban maradt a legmagasabb: 67,5 százalék. Tehát erre az időre esik az a nagyon figyelemre méltó gazdaságpolitikai jelenség, amire a szerző is felhívja a figyelmet, hogy lassan felbomlani indult a munkahely és a lakóhely egysége, és a tanya nem kis mértékben puszta lakóhellyé redukálódott. A szerző figyelmét az sem kerülte el, hogy a munka- és a lakóhely kettéválasztása, egyáltalán a társadalmi átrétegeződés, az ipar fejlődése és a. munkásosztály erősödése miként növelte a kettős jövedelmű (az iparból és a mezőgazdaságból élő) családok számát.

Takács József a tanyavilág jelenlegi állapotának javítása, kulturá- lása szempontjából több fontos feltételt támaszt, amelyet mi jól ismerünk és éppen ezért egyezünk is megjegyzései szellemével. Az egyik: a tanyák villamosításának helyzete. A tanyai népesség 90 százaléka villamosítás nélküli házakban, s telepeken él. Ezt a szerző olyan nagy jelentőségűnek tünteti fel, mint az egyén szellemi fejlődésében az írni-olvasni tudást. A távolságok csökkentésének fontos feltételeként jelöli meg a telefon-összeköttetés javítását és az iskolázottság színvonalának alakulását is, amelynek érdekében Bács-Kis- kun párt- és tanácsi vezetése az utóbbi időben oly sokat tett.

• Szívesen adnánk még helyt a tanulmány más jellegű és a tanyai

élet jelenlegi helyzetével, jövő életével való összefüggések ismertető- sének. Bízunk benne, hogy ez az értékes munka megragadja valamelyik könyvkiadó figyelmét és ezáltal majd ezrek segítőjévé és köz- kincsévé válhat. w r»

AKI NEM ÉRT RÁ MEGÖREGEDNI

• Szabó József és felesége egy régi kiállításon.

Kecskeméten él feleségével Szabó József, ezüstkoszorús bádogosmester. Hetvenöt éves elmúlt, amikor néhány hónappal ezelőt nyugdíjba ment. Hatvanegy éven át dolgozott, mindvégig példamutató lelkiismeretességei a szakmában, ötven esztendőn keresztül volt kisiparos. Helyi és országos kiállításokon nyert munkadarabjaival. Köztiszteletnek örvendő, sokak által ismert és szeretett ember mind a mai napig.

ORSZÁGOS HATÁSKÖRŰ TERMELŐ-, FELDOLGOZÓ-, ÉRTÉKESÍTŐ TÁRSULÁS KUNFEHÉRTÓN

Három műszakban dolgozik a borkősavgyár

Hatszáz villanymotor zümmögése, a gőz halk sustorgása töri meg a kunfehértói borkősavgyár munkatermeinek csendjét. Szinte zajtalanul, automatikusan működnek az olasz gyártmányú gépi berendezések. A vörösrézből, saválló acélból készített háznagyságú üstök, lepárló és tároló tartályok, szivattyúk tömegében néhány ember az ellenőrző műszereket vigyázza. Az épülettömb másik felében a lisztkamra gyűj-. tőtartályaiból barna színű takarmánylisztet engednek papírzsákokba az ott dolgozó asszonyok.

Bács György gépészmérnök, az üzem vezetőjének kíséretében járjuk be a munkahelyeket, ahol a szőlőtörkölyből előbb tartarát, majd borkősav, azonkívül a különleges zamatú olasz pálinka, a grappa, a borseprőből pedig fehérjében dúsított takarmányliszt lesz.

— Az építkezés elhúzódása miatt némi késéssel, 1971-ben indult meg az üzemszerű termelés. Kezdetben 150 ezer mázsa erjedt törkölyt dolgoztunk fel. Ebben az évben már 260 ezer mázsát tervezünk. Az alapanyag megvan, száz méter hosszú, huszonöt méter széles és négy méter magas kazlakban tároljuk a gyár udvarán. Az ország huszonkét legnagyobb szőlőtermesztő állami gazdasága, a Közép-magyarországi Pincegazdaság Alföldi Üzeme és néhány Bács- Kiskun megyei szövetkezet szállította ide. Az első évben a nyersanyaghiány is zökkenőket okozott. Eleinte kevés volt a víz, enélkül pedig ilyen üzem el sem képzelhető. Kutakat fúrtak, amelyek ma már percenként 3500 liter vizet szolgáltatnak. Ez a mennyiség a csúcsfogyasztáskor is elég.

— Honnan szerzi be a gyár az alapanyagot?

• önrakodó jármű adagolja a törkölyt a szállító szalag garatjába a borkősavgyár előterében.

• Máté Julianna kezeli lepárló berendezési amelynek napi teljesítménye 3000 hektolite fok pálinka.

— A Bács-Kiskun megyei szőlőtermesztő gazdaságok egyhar- madát fedezik az üzem törkölyszükségletének, ezért országos hatáskörű társulás alakult Kun- fehértón. Ennek 51 , százalékos arányban tagja a Kiskunhalasi Állami Gazdaság, 10 százalék az

Állami Gazdaságok Kereskedelmi Irodája KFT és 39 százalék a többi gazdaság részvételi aránya. Ily módon a nyersanyag beszerzése, a végtermék értékesítése is megoldódott, mert mindegyik fél érdekelt abban, hogy a társulás üzeme zavartalanul működjön.

Aszerint részesedik a közös be vételből. Az ÁGKER KFT segi az üzletkötésben, a borkősav é a többi termék értékesítéséber Évekkel ezelőtt Bács-Kiskun me gyéből is nagy mennyiségű tör kölyt szállítottak külföldre, mei nem volt üzem az országba! amelyik azt feldolgozza. Most ha zai termelésből fedezzük a bor kősavszükséglet jelentős részét.

— Mennyi végterméket állít elő az üzem?

— A 260 ezer mázsa szőlőtörkölyből 700 ezer hektoliter fok pálinka lesz. ami 1,4 millió liternek felel meg. Március végén, április elején kerül ki a lepárló berendezésekből az egymilliomo- dik hektoliter fok törkölypálinka, amelyet a gyár a fennállása óta állított elő. 2500 mázsa borkősav és 70 ezer mázsa szarvas- marha-abraktakarmány szintén végtermék. A borkősavnak a felél exportálja a gyár! Épp most indítunk útnak egy szállítmányt Hamburgba, a többit a hazai gyógyszer- és konzervipar használja fel. Van az üzemben seprőtészta- és hígseprő-feldolgozó gépsor is. A bőrfeldolgozásnak e

melléktermékeit korábban jófor0 Légritkított térben már 36 Celsius-fokon forr 0 Zsákokba gyűjtik a hófehér borkősavkristá- foiyadck a tartályokba. Rasztik Józsefné, a lyokat. Csomagolás előtt Mészáros Istvánná,

bepárló kezelője ellenőrzi a borkősav sűrítésé- vegyész vizsgálja meg az árut.

nek a fokát. (Pásztor Zoltán felvételei.)

mán semmire sem tudták használni. Most alkohol és borkősav- alapanyag lesz belőlük.

K. A.

A század első éveiben járt iskolába. Négy elemit és két ismétlőt. Egy Kecskemét környéki tanyán élt, tizenegyed magával. Bizony, szűk volt az egy szobakonyha, s szorongatóan nehezek az évek. Napi tizenhat kilométer gyaloglás a tudásért.

Az első világháború előtt ta- nonc lett. Bádogos. Egykettőre megszerette a szakmát, de jött a csúnyi háború. Isonzó, Piave. Sebesülés, kórház Krakkóban. ..Iszonyú nagy volt ám a monarchia” — mondja elgondolkozva. Üjra front. Tüdőgyulladás. És más fájdalom is: egy hét alatt négy testvére halt meg diftériá- ban. Felsóhajt: „Nem úgy volt ám az orvosi kezelés, mint most!”

1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt vöröskatona. — Emlékszem, amikor szóltak. Mentem. Először őrségben álltunk a budai kapunál.

Aztán a bukás, majd a terror, s az újrakezdés. Horthyék ötször hívták be katonának. Közben nősülés. Jött a négy gyerek. Közülük még hárman élnek. Kettőjük pedagógus, egyikőjük meg vegyészmérnök. Tizenegy unoka van. „Gyönyörű, amikor együtt a család. Például a házassági évfordulónkon.”

A felszabadulás óta, tavalyi nyugdíjba vonulásáig, mindvégig becsülték, s ma is. Olvasom a tanácsi szervek, iskolák, s más intézmények köszönő leveit, elismerő sorait, ö csinálta a Piarista Gimnázium tornyát. Huszonhárom mázsa vörösrézből. S a tetőzetre kilencven mázsa bádogot használt fel.

De a Nagytemplom, meg a boltok, vállalatok épületein is ott van a mester kezenyoma.

— Volt példaképe?

— Jó mesterem Veroszta Zsig- mond volt; a szakma szeretetét és a szorgalmat tanultam tőle. És Tiringer Ferenc, a híres műlakatos mester, kovácsoltvasművész barátságának, okos tanácsainak is sokat köszönhetek. Azt tanultam meg tőle, hogy az ember ne elégedjen meg soha egészen. S azt, hogy szakmánkat művészi igénnyel csináljuk. Tóth László, az irodalmár-polgármester is közelállt hozzám. Jókedélyt, másokért dolgozást lehetett tőle tanulni. De mindenek előtt az élet volt a tanítómesterem.

Nézem Józsi bácsi arcát. Hetvenöt éves elmúlt, de ráncokat nem látok rajta. Mosolygós, kedvesen barátságos; és erős, egészséges, mint a makk, ahogy mondani szokás.

— Hogy csinálta’

— Aki szeret dolgozni, azt az élet is segíti. Nekem lótás-futás, örök munka volt az élet. Nem értem rá megöregedni.

Mariska néni, a felesége ezt mondja: — Ha visszagondol az ember az életére, megelégedéssel gondol a küzdelmek nyomán született eredményekre — Sok volt a küzdelem? — Kijutott belőle. Például mindenünket elvitt a háború. Kezdhettünk mindent elölről. Árultam a piacon. Később a háziipari szövetkezetben dolgoztam.

Józsi bácsit kérdezem:

— Hogy sikerült elérnie, hogy széles körben becsüljék?

— Amit vállaltam, teljesítettem. A pontosság: ez a legfőbb, hogy ne csapjunk be senkit. Meg hogy szeresse az ember a munkát, szeresse az anyagokat, a szerszámokat.

— Hívták Pestre is, amikor híre ment a jó szaktudásának; miért nem ment el? — Azt válaszoltam nekik: Itt vagyok le- kozmásodva. Ez az én hazám.

Szabó József bádogosmester az 1934-es kecskeméti Hírős Héten munkáival aranyérmet nyert. Rá három 'évre a fővárosban ezüstkoszorúval tüntették ki. Művészi kivitelezésű kannákat, fürdőkádakat és más használati tárgyakat készített a nagyobb munkák (tetők, tornyok, csatornák) mellett.

Tavaly a KlOSZ-tól szép kitüntetést kapott, mutatja az elismerő oklevelet is. Egy szorgos munkában eltöltött, gazdag élet beszédes dokumentumai.

A szakmájában használt gépeket (hajtogató, peremező, gömbölyítő, homorító) már eladta. Az apróbb szerszámokat (fúrókat, kalapácsokat, fogókat) épp most készül átadni a múzeumnak, ahová az önéletrajzát, s levelezését is elkérték, meg a Piarista Gimnázium általa készített tornyának gyönyörű kisebbített mását. Értékes, történeti fontosságú tárgyai egy régi szakmának. A múzeumigazgató szép köszönő levelét mutatja Józsi bácsi.

Lehetetlen leírni kevés helyen egy gazdag életet. A szomorú gyerekkort; az öss2eszorított fogakat; a szakma szenvedélyes szeretetét; az anyagi boldogulás után a kifosztottságot; a közéleti szerepléseket (ipartestületi vezetőségi tagság, március tizenötödi- ki szónoklás stb.); a barátokat (például Imre Gábort, a veterán szobrászművészt, akivel egy ideig együtt tanították az inasokat); a meghitt családi—baráti összejöveteleket; a háború alatti szorongásokat; az unokák napfényragyogását (például az általuk nevelt Jutka szívhez szóló zongorajátékát); az évődéseket Mariska nénivel; a legjobb barátot, Palotás Józsi bácsit, aki ötven éve szinte mindennap itt van nála; a meghitt nyugalmat, itt a Csongrádi út 6. szám alatti régi lakásban; a vágyakozást az unokák, gyerekek leveleiért.

— Most miből élnek?

— Ketten ezerkétszáz forint nyugdíjat kapunk. Meg egyik szobát kiadtuk albérlőknek. Nekünk nem kell már sok; csak így csendben eléldegélünk. — Mit üzen a fiataloknak? — Ne kelljen soha szégyenkezniük az el nem végzett munka miatt. És tudjanak örülni, a legnehezebb napok, évek után is. Az emberből az öröm és a szeretet nem fogyhat ki soha.

Varga Mihály