Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-08 / 238. szám
Petőfi Sándor Zölcfleveles, fehér.,. Zöldleveles, fehér Virágos ákácfa, Kék ruhában szőke Kislyány van alatta; Megeredt az eső. Annak végét várja, A pitvarajtóból Kacsintgatok rája. Gyere be, galambom. Gyere a szobánkba! Míg eláll az eső, Ülj föl a ládánkra^ Ha magas a láda. Rája fölültetlek, Ha kemény az ülé\ Az ölembe veszlek. Szarkszentmártonban írta ezt a költeményt Is PetCfl, ahol az alábbi sorok születtek: „Mint a felhők a nyári égen Erzeményim jőnek-mennek / Majd fehéren, majd sötéten / S egy sem áll, egy sem pihen meg.” Nem véletlenül idézzük a Zöldleveles, fehér . •• című vers közlésekor — 1846. április közepén keletkezett — a Mint a felhők kezdetű remekmű négy, ezeknek a hónapoknak a hangulatát kifejező sorát. Bozsó János: Tanyai udvar K iment a tornácra, a lugas alatt a kerítésig, s kinézett az utcára. Egy lelket sem látott. Hétköznap, tíz órakor ugyan ki járhat az utcán? A kertben két sor gyümölcsfa terebélyesedett. Meg- megállt a fák alatt, nézegette az ágakon ülő zöld gyümölcsöket, a fiatal hajtások gyenge, átlátszó leveleit A kerítés mellett két korhadt törzsű akácfa nyújtózkodott. Ágain madárfészkek sötétlettek. Vadgalambok röpködtek egyik fáról a másikra, mintha csak látogatóba mennének egymáshoz. A kert végében méhek dongtak. Átnézett a kerítésen: öt kaptár sorakozott a fák alatt. Az egyik előtt Kovács Pista bácsi guggolt. Egy pillanatig zavartan bámult az öregre. Amióta nem látta, nagyon megöregedett. Arca csupa ránc, a haja meg olyan fehér volt, mintha befestette volna. Köszönt. — Nagy időre jöttél? — Két napra — Az öregeket látogatni? Hát kell is. Ki tudja, mennyi időnk van még hátra? — Eljár az idő. — Hogy vagytok? A család? — könyökölt a korlátra. Kicsit nehezen lélegzett. — Köszönöm. Megvagyunk, fis maguk? — Mit számítunk mi már? Vagyunk, nem vagyunk egy kutya — legyintett. Pipára gyújtott. — Itt tiblábo- lok, mióta nyugdíjas vagyok, méhészkedem. Milyen szorgalmasak ezek a kis állatkák. Hordják, gyűjtik a mézet, hogy egész évben bőviben legyenek, én meg meglopom őket. Elveszem azt, amit fáradsággal szerezlek. Ilyen az ember. G éza is rágyújtott egy Kossuthra Semmi kedve nem volt beszélgetni, de már nem hagyhatta ott az öreg Kovácsot, akit gyermekkora óta ismert, akinél olyan sokat eprészett. Hallgatott és azon töprengett, mit is kérdezzen vagy mondjon. Kovács fürkésző tekintettel vizsgálta arcát. — Nem találkozol ott fenn az enyéimmel? — Ritkán. — Mékkel? — Egyszer Juliskával, ment a gyerekkel. Helyes kis fiú. — Hm. Az. Én akkor láttam, amikor kétéves volt Az impresszionizmus Magyarországon Kiállítás a Katona József Múzeumban A mindenévi Múzeumi Hónapok sorában ezidén igazán reprezentatív anyagot mutat be a Kecskeméti Katona József Múzeum. Rég nem jártunk erre, s ezért különösen jó benyomást tesz a kiállításokra teljesen alkalmassá tett földszinti teremsor. A Magyar Nemzeti Galéria gazdag anyagából Te- lepy Katalin, a kecskeméti múzeum képzőművészeti patrónája szép és tanulságos kiállítást rendezett. Stílustörténeti kiállítás elég ritka nálunk, Fehérváron láttunk néhány jó kísérletet, de ha meggondoljuk, fontosságban vetekedik a monografikus — egy mestert képviselő —, a csoport, vagy helyi jelentőségű kiállításokkal. Mert ugye, hányszor halljuk, használjuk a kifejezést: impresszió, impresszionizmus és nem is gondoljuk végig, hogy a szószerint benyomást jelentő kifejezés miként lett művészeti irányzattá. Azzá lett ugyanis, mindenféle művészeti ágban, s a festészet, szobrászat, zene stb. átaljárt a most már stílust jelentő irányzattól. Claude Monet katedrálisai hajnaltól alkonyig tartó csodás fényfürdőiben, vagy Rodin remek aktszobrai tépett tömegükben laza mintázásukkal, vagy Debussy Tengere, s akár a Lenhajú lányka című kis darabja: valami egyszerit, a maga illékonyságában, a művészi kifejezésben is a pillanat adta megjelenést rögzítve — ez az impresszionizmus. Ellentmondásnak látszik, hogy tünékeny a rögzítés, de zenében és képben is megjelenik, tehát az anyagba öltözik, időben és térben állandósul a Kert esőben (Debussy), vagy az Olvasó nő (Renoir) kinek fátyolén átrózsállik a gyöngyházszínű arcocska. Már most, bár elég sok cáfolata van annak a pesz- szimista nézetnek, hogy mi, magyarok mindenről lekéstünk, és hogy géniuszaink torzót hagytak hátra, a nyugatról indult progresszív újítások valóban gyakran elakadtak a germán zsandárláncon, amivel körülzártak minket, meg egy zsíros, földbirtokos polgárrétegen, amelynek műveltsége (műveletlensége!) alkalmatlan volt az újnak befogadására, pártolására. S ha mint művészeti irányzat elkésve" is ért hozzánk — a századforduló után — zseniális egyedi találattal megteremthető lett volna egyidejűén a kezdeményező franciákkal. Szinnyei Merse Pál Majális-a (1873) Manet Reggeli a szabadban (1870) című képét két-három év múlva követte, de a nagy port felvert párizsi impresszionista kiállítás, vagyis a bemutatkozás csak 1874-ben zajlott a szó teljes értelmében. Nem kisebb zajt vert fel a Majális sem, ami zaj két évtizedre kiütötte az ecsetet a korszak legnagyobb magyar újító művészének kezéből. A XIX. század végére megértek a feltételek a jobb és korszerűbb művészet kialakítására és befogadására. Nagybánya, Szolnok, Kecskemét mecénás gondoskodással otthont adott az új irány, a plain-air (napfény-festés), s ezzel az impresszionisztikus oldottsággal festő magyar mestereknek. Talán itt jegyezném meg, hogy az egyébként igen nívós kiállítás még bővíthető lett volna például Kecskemét nagy-nagy fia, Fényes Adolf 1905 körüli képeivel (Fűbenülők) de hát nem szabad mohónak lenni. Amit azonban itt láthatunk, az az életigenlő színesség, ami a hazai impresszionizmust jellemzi. Perlmutter Izsák bizonyára nem kis meglepetést kelt áradó szépségű, a pointizmusig (színpettyekre) fölbontott képeivel. A Teraszon című kompozíció izzó napsütésével és az Ünnep című pompás parasztenterieur egy fodraival és csipkéivel csaknem elröppenő fiatal lánynyal; a modern életkép remek példái. S ha csak a legnagyobb neveket soroliuk, mint Csók István, Fe- renczy Károly, Iványi Grünwald Béla, Mattyasovszky Azóta nem hozták haza. Pedig már iskolás. Hát a Pistivel? — Pistivel? — fújta ki a füstöt Géza. — Nem is olyan régen, a villamoson, — Szolgálatban volt? — Kalauz. Beszélgettünk. Jól vannak. A lánya már gimnazista. Bába Mihály: Ilyen az ember — Aza. Kitűnő tanuló. Küldtek fényképet. Volt egyszer itthon. Mikor is? Igen, húsvétkor múlt két éve. Azóta nem láttam azt az unokát se. Hát Bözsiékről nem tudsz valamit? — Nem. Vele nem találkoztam. — Az urát látták a tévében. Fehérék szóltak, mert nekik van. Elmentem megnézni, de én már nem láttam. A tavaszi munkák gépesítéséről beszélt. Azt mondják, okosan, de hát kutyát sem ér a tudomány, ha mindenki a maga feje szerint csinálja. — Baj van? — Baj nincs. De tavaly egy kaszálás lucerna odaveszett .elrohadt, nem volt, aki megforgassa, behordja, kazalba rakja. Kovács legyintett. — Ez a baj. Az emberek meg morognak, mert kevesebb a kereset. Géza a korlát széléből letört egy darabkát, ujjal között morzsolgatta. — A méhek jól fizetnek? — Tudom is én. Csalc babrálgatok velük. Nem a haszonért. A kert ajtajában megjelent Géza apja. Körülné” zett, kalapot emelt, amikor meglátta Kovácsot, aztán visszahúzódott. — Apád is beteges. — Nyolcvanhárom. Zsolnai László, Márffy Ödön, Rippl Rónai, SzobotkaJ Thorma, s nem utolsósorban Vaszary János, látható, hogy ebben, az egész piktúrát megújító és a festészet anyanyelvét, a színt jogaiba juttató stílus nálunk is, ha késve is, hódított. Bennünket pedig meghódít Prohászka József: Parasztlány az a nagyszerű zsongás, vibrálás, amiből összeáll az impresszionista mű. A kiállítási termekben — ha kinn borult is — süt a nap, egy sajátságos belső izzás tartja fényben a képeket, s teszi világossá, üdévé óráinkat, amit közöttük töltünk. Titkot tár fel a kiállítás, azt a percet, amikor a festő meglátja témáját, s azt az egyetlen áldott ihletet, rebbenést ragadja meg, ami a fogantatás maga, s pergeti igazgyöngyként színekben a vászonra. Minden művészi formának van létjoga, ha a korról és a létrehozó egyénről hírt ad. Az impresszionizmusnak nincs kizárólagossága, egy, az időben és történelmileg, társadalmilag meghatározott kifejezésmód. S hogy mégis így ünnepeljük itt, annak több ok- van. Először is igen vonzó a kiállítás, ahol mindé/-, láttuk. Aztán az az üöeség, amit áraszt és nem utol - sósorban az, hogy dogmáktól, színpadias pátosztól szabadította meg a művészetet és a művészeket ár iában, s nálunk különösen. Vagyis arra tanít, hog müncheni műtermi barnákon (Atelier Ton) kívül s ; a nap, virágok vannak, és mindezt fekete és bann nélkül is meg lehet festeni. Szépsége mellett ez a tanulsága az Impresszionizmus Magyarországon című kiállításnak a Katona József Múzeumban. OELMACHER ANNA — Annyi, mert amikor én bevonultam huszárnak, ó akkor szerelt le. Akkor még élt a nagyapád. A kert is puszta volt. Nem volt abban egy gyümölcsfa sem. Ezt már apád üUetgette, a szőlőt is. Jó természete van, szeret a fával babrálni. De a fiatalok — legyintett megint — mind elmennek. Legalábbis az enyéi- mek. — Gyuri maradt. — Qehogy maradt. Egy éVe ó is elment. Nem v maradt itthon egy se. Apádéknak jó, mert ott az öcséd. Gondját viseli az öregeknek... A télen beteg voltam. Kijött az orvos is. Feküdtem. De beteg lett az asszony is. Egyik ágyban én feküdtem, a másikban meg ő. Az ajtót nem csuktuk be, hogy a szomszédok be tudjanak jönni, ha észreveszik, hogy már régen nem láttak bennünket. Két napig csak az orvos nyitotta ránk az ajtót. Az hozta el a gyógyszert is. Harmadnap jött aztán Keserűné és főzött egy kis meleget. Hát így vagyunk itt, öcsém. Irtunk a lányunknak, hogy küldje haza az unokát. Nem lehet, mert iskolába jár, nem mulaszthat. Szóval, magad uram, ha szolgád nincs ... Keserű mosoly bujkált szája szögletében. Megtömte pipáját és rágyújtott. Géza lehajtotta fejét, egy göröngyöt taposott szét. — Apádéknak jó, ott az öcséd. Másképp ők is úgy lennének, mint mink. Hiszen te sem tudsz hazaszaladni mindig, ha baj van ... Géza ellépett a korláttól. Lassan, andalogva ment a fák alatt, vissza a kis kertbe, a lugas alá. Anyja a tornácon hámozta a krumplit. — Az öreg Kováccsal beszélgettetek? — kérdezte Gézától. — Azzal. — Nekik jó — sóhajtott az anyja. — Nagyon, nagyon jó. A gyerekek jönnek, meg küldik a pénzt, a csomagot. A Gyurijuk meg csak gondol egyet és szalad haza meglátogatni az öregeket. A vejjét a tévében Ifi lát+ík Nekik jó... nagyon, nagyon jó ... fiLóza. bólogatott. Nem bírt megszólalni. Valami ^ rettenetesen szorongatta a torkát. Letépett egy szőlőlevelet és addig gyűrte, sodorta, míg a zöld, sűrű lé végig nem csordult az ujjairv
