Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-10 / 239. szám
Á KTE első veresége SZEGEDI AK—KECSKEMÉTI TE 1:0 (0:0) Szeged, 200 néző, vezette: Szívós. KTE: Sebestyén — Szabó II., Franczkó, Gyurik — Dobó, Kovács — Magyar II., Mányoki, Por- handa, Bánhidi, Balatoni. Edző: Varga Béla. Az első percben Raj- tsányi hatalmas lövését ■zépen védte Sebestyén. A 7. percben Bánhidit a 16- osnál a mezénél fogva húzták vissza. A szabadrúgást a kapus kiütötte. Mányoki elé pattant a labda, aki azonban a nagy tócsából nem tudta hálóba rúgni. A 22. percben Mányoki elől a kapus lábbal mentett. A 32. percben Balatoni egészen az 5-ösig becselezte magát, ott azonban addig várt, míg a kapus a lábára vetődött. A második félidő első percében Kovács a gólvonalról mentett. A 62. percben Szabó II. szerelt az utolsó pillanatban. A 66. percben Mányoki a 16- osnál becsúszva szerelte Zádorit. A játékvezető mégis szabadrúgást ítélt. Sándor a kapu elé csavarta a labdát. Porhanda felszabadító rúgása Héger dr. térdéről a kecskeméti kapuba pattant. 1:0. A gól után a hazai csapat megszállta a saját 16-osát és hiába támadott a KTE. A 85. percben Bánhidi lövése Olasz sarkáról szögletre pattant. A 86. percben a kapuratörő Bánhi- diról letépték a mezt. A 87. percben Porhandának még arra is volt ideje, hogy megnézze, hova rúgja a labdát, végül annyit várt, hogy elrúgták előle. A nehéz talajon jó iramú mérkőzést vívtak a csapatok. A KTE nagy balszerencsével kapott ki. Jók: Sebestyén, Franczkó (a mezőny legjobbja), Kovács, Bánhidi, Mányoki. Ifjúsági eredmény: 1:0 a KTE javára. Berki Zoltán Kimaradtak a nagy helyzetek CSONGRÁDI SC—K. FÉMMUNKÁS 2:0 (0:0) Kecskemét, 100 néző. Vezette: Hoffer. K. Fémmunkás: Magó II. — Bakos, Koltai, ölvedi (Palincsár) — Bakó, Kállai I. — Magó I., Bende II., Csillag, Márkli (Kislő- rincz), Kállai II. Edző: Máté Ferenc. Nem ment a játék a Vasasnak HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI medosz— KISKUNFÉLEGYHÁZI VASAS 3:0 (1:0) Hódmezővásárhely, 800 néző, vezette: Szarvas. Kkfházi Vasas: Hluchány — Kovács, Sahin, Kelemen, Dora (Karsai) — Faragó, Linka — Kókai, Farkas (Sántha), Gerber, Varga II. Edző: Vereb István. Védelmi hibából már a 7. percben vezetéshez jutott a hazai csapat. Kelemenről Olasz elé pattant a labda, majd a lesen álló Nagy IV. kapta. Lövését H luchány kiütötte, de hagy IV. másodszorra a k pu közepébe rúgta. 1:0. b így volt a hazaiak fölé- n e, s a Vasas csak rit- k n jutott a MEDOSZ kapuja elé. Akadt helyzet így is. A 27. percben Faragó á adását Kókai 4 méterről lőtte mellé. Szünet után előbb Linka 25 méteres lövését ütötte ki a kapus, de az 53. percben Szabó 30 méterről küldött bombalövése a félegyházi kapu felső sarkába vágódott. 2:0. Két perc múlva Farkas a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki. Három méterre a kaputól nem találta el a labdát. A 82. percben Csala beadását Nagy IV. 8 méterről bombázta a Vasas kapujába. 3:0. A félegyházi csapat nagyon erőtlenül játszott és így a lelkes, de nem túl nagy erőt képviselő MEDOSZ biztosan győzött. A Vasasból csak Sahin játszott kiemelkedően, valamint Kelemen, Linka és Faragó a lelkesedéséért dicsérhető. Ifjúsági eredmény 2:1 a MEDOSZ javára. Pálfi József Sax Gyula nemzetközi sakkmester lett Szkopjéban a XX. férfi és V. női sakkolimpián a vasárnap lebonyolított fordulók részletes eredményei a következők: Férfiak, 11. forduló: Svédország—Hollandia 1,5:1,5 (1 függő), Svájc— Lengyelország 1:2 (1), Csehszlovákia—NDK 1:1 (2), Dánia—Bulgária 1,5:1,5 (1), Jugoszlávia—Szovjetunió 0,5:1,5 (2), Egyesült Államok—NSZK 1:2 (1), Spanyolország—Magyarország 0,5:2,5 (1). Nők, 5. forduló: NDK—Szovjetunió 0,5:1,5, Magyarország—Bulgária 1:1, Anglia—Románia 1:1, Csehszlovákia—NSZK 0,5:0,5 (1). Szkopjéban megkezdődött a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) 43. kongresszusa, amelyen 59 ország 100 delegátusa vesz részt. A tanácskozás egyik legfontosabb napirendi pontja az új világbajnoki rendszer kidolgozása A kongresszus figyelembe véve a legutóbbi FIDE-ülés óta elért teljesítményeket több versenyzőnek adományozott nemzetközi nagymesteri és mesteri címet, az utóbbiban részesült a magyar Sax Gyula is. NB III-AS EREDMÉNYEK Mezőfi SE— Április 4. Vasas 1:0 (0:0) Budapest, vezette: dr. Horváth. Góllövő: Csordás. Bajai Vasas MTE— Vecsés 5:0 (2:0) Baja, vezette: Szilágyi. Góllövők: Kovács (3), Kemény, Rónai. A két mérkőzésről részletes tudósítást lapunk szerdai számában közlünk. Ganz-Villany— Jánoshalma 1:1 (1:0) Budapest, 200 néző, vezette : Komlós. Jánoshalma: Csernák — Taskovics, Maráczi, Fenyvesi IV., Kalmár — Mi- zser, Ádám II. (Szécsi), Ságodi II. — Csermák (Pásztor), Németh II., Fenyvesi III. Edző: Mra- zek Tibor. A mérkőzésről szóló tudósítást holnap Közöljük. A Fémmunkás támadásaival kezdődött a játék. A 10. percben Csillag beadását Bende II. előrevetődve fejelte az üres kapu mellé. Két szöglet jelezte a Fémmunkás fölényét. A 15. percben Fássy közelről nem találta el a kaput. A 19. percben Szanda nagy lövését Magó II. a kapu fölé öklözte. A 35. percben ismét Szanda lövése kerülte el a kecskeméti kaput. A 36. percben Csillag beadását Márkli a kifutó kapus mellett a kapu mellé lőtte. A 40. percben Fássy lövése a kapufáról a léc fölé pattant. A 46. percben Füsi elfutott a bal szélen. Beadását Koncz a hálóba vágta. 1:0. A 49. percben Csillag beadását Márkli az üres kapu mellé vágta. A 65. percben Kállai I. lövése a kapufáról kipattant, s Csillag az üres kapu fölé fejelte a labdát. Ez már a negyedik nagy helyzet volt. A 67. percben Koltai durvaságáért sárga lapot kapott, bár a pirost is megérdemelte volna. A 70. percben Szanda 20 méteres szabadrúgását Magó II. a kapu fölé ütötte. A 74. percben Bori lőtt az üres kecskeméti kapu mellé. A 83. percben Kállai I. beadását hárman is elhibázták. A 87. percben Bori beadását Fássy a hálóba továbbította. 2:0. A csúszós, vizes pályán a Fémmunkás sorra elhibázta a nagy helyzeteket és a lelkes csongrádiak megérdemelték a győzelmet. Jók: Gyovai, Szanda, Gál, Koncz, Bori, illetve Koltai, Bakó, Kállai I. és Bende II. A Fájsz, a Volán és a Szamuely SE idegenben nyert A Kalocsai VTSK belőtte 50. gólját Kiskunma.jsa—Izsák 3:1 (3:0) Kiskunmajsa, 200 néző, vezette: Dobra. A kiskunmaisai csapat támadott, és a 3. percben Trenka megszerezte a vezetést. 1:0. A 18. percben Rus- kó növelte a gólok számát. 2:0. Majd a 20. percben Trenka újabb góljával már 3:0-ra vezetett a Kiskunmajsa. Szünet után kiegyenlített volt a játék és a 65. percben Lantos szépí. tett. 3:1. Jók: Dinnyés, Me- zőfi, Ruskó, illetve Pán-! csics. Kecskés. Ifjúsági eredmény: 3:3. Fájsz—Radnóti SE 2:1 (1:0) Szabadszállás. 50 néző, vezette: Kürtösi. A csúszós talajon nem alakult ki jó játék. A 15. percben közvetett szabadrúgás után a kipattanó labdát Gombkötő I. a a hálóba lőtte. 1:0. A 23. percben őrző a kapu fölé lőtte a 11-est. A 67. percben szöglet után Ádám fejelt a hálóba. 2:0. Végig mezőnyjáték folyt és a 87. percben Mester szépített. 2:1. Jók: Szombati, Mester, illetve Débics. Galambos, Kiss (a mezőny legjobbja). Ifjúsági eredmény: 9:2 a Radnóti SE javára. Kecskeméti Volán— Soltvadkert 1:0 (0:0) Soltvadkert. 200 néző, vezette: Horváth. Jó iramú mérkőzésen bal- szerencsés vereséget szenvedett a hazai csapat. Az első félidőben a Soltvadkert támadott, és kétszer is a kapufát találták el. Szünet után is sok helyzetet hagyott ki a hazai csapat, végül a 90. percben Kri- póczki kihasználta a Volán egyetlen helyzetét. 1:0. Jók: Kripóczki, Kovács, illetve Sörös. Ifjúsági eredmény: 1:1. Kalocsai VTSK—Hajós 6:1 (5:0) Kalocsa. 1000 néző, vezette: Nyári. Az első félidőben nagy lendülettel támadott a hazai csapat. A 9. percben Vén II. fejesgóljával, majd a 18. percben Vén II. lövésével 2:0 volt az eredmény. A 19. percben Farkas II. Gólok... A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 10. fordulójában 34 gól esett, öt mérkőzésen a pályaválasztók nyertek, míg három mérkőzés a vendég- együttesek győzelmével ért véget. ...és góllövők 12 gólos: Vén II. (Kal. VTSK), Füréül (Tompa). 10 gólos: Dlny- nyés (Ital. VTSK), Csorvási (Kun Béla SE). 9 gólos: Izlng (Gábor A. SE), 8 gólos: Balogh (Hajós), 7 gólos: Mester (Kadnóti SE), Matos (Kai. VTSK), Pólyák (Bajai Bácska P.), 6 gólos: Molnár (Hajós), Mogyorósi (Soltvadkert), Csapiáros (Tompa), Trenka (Kiskunmajsa). 5 gólos: Meggyes (Kai. VTSK), Farkas I. (Kai. VTSK), Páncslcs (Hajós), Wolf, Dukál (Soltvadkert), Herczeg (Bajai Bácska P.), 4 gólos: 1,1- tóczki (Kadnóti SE), Farkas II. (Kai. VTSK), Magyar (Szamuely SE), Kripóczki (Kméti Volán), Nagy (Gábor A. SE), Szatmári, Mezőfi (KislcunmaJ- sa). 3 gólos: Aladics (Ital. VTSK), Birkás, Páncslcs, .Tózsa II. (Izsák), Simon (Kméti Volán). Kábái L, Bodnár (Tompa), Kecskés, Bravik, Józsa, Váczl (Tiszakécske), Adám (Fájsz). Sok hibával játszott a Kiskőrös MOM—KISKÖRÖS! PETŐFI SPARTACUS 1:0 (0:0) Kiskőrös, 300 néző, vezette: Eöri. Kiskőrös: Ba — Szlovák II., Pecznyik, Balogh, Pap- lanos — Kállai II., Pola- reczki — Szlovák I., Lengyel (Fábián), Bartek, Korozmán. Edző: Gacs Tibor. A 7. percben Nagy, több kiskőrösi védő díszkíséretben rúgta a bal alsó sarokba a labdát. 1:0. A 15. perctől kezdve mezőnyfölényt harcolt ki a Kiskőrös, úgyszólván az egész félidőt végigtámadták. A 20. percben Szlovák II. átadása után Lengyel került gólhelyzetbe, de kivárt és elvesztette a labdát. A 37. percben Barte- ket gólhelyzetben les címén állította meg a játékvezető, pedig a partjelző nem jelzett. A második félidőben ismét a vendégek kezdtek jobban. És ezekben a percekben sokat bizonytalankodott a kiskőrösi védelem. Szerencsére ebből nem lett újabb gól. A félidő közepétől nagy hajrát vágott ki a hazai csapat. A 72. percben az előretörő Szlovák II. lövését nagy bravúrral védte a kapus. Ezután Korozmán hibázott el két gólhelyzetet. A 88. percben Balogh került gólhelyzetbe, de Bartek elvitte előle a labdát. Alacsony színvonalú mérkőzésen csak a játékvezető tévedései okoztak izgalmat, s ezek a tévedések rendre a kiskőrösieket súly - tották. Ettől függetlenül a Kiskőrös gyengén játszott, s minden játékosa mélyen i formája alatt szerepelt. Biácsi Sándor góljával már 3:0 arányban vezetett a VTSK. A 20. percben Vén Il-őt buktatták a büntetőn belül. A U-est Farkas II. a kapu fölé lőtte. A 30. percben Vén II. szerezte a 4. gólt, a 38. percben pedig Bende állította be a félidő 5:0-ás eredményét. Szünet után lefékezett a VTSK. a 75. percben Meggyes 40 méterről talált a hálóba. 6:0. A Hajós, a 88. percben Páncsics 11-esé- vel szépített. 6:1. Jók: Vén II., Meggyes, Farkas I., illetve Balogh. Ifjúsági eredmény: 4:1 a Kalocsai VTSK javára. Vaskút—Tiszakécske 3:2 (1:1) Vaskút, 200 néző, vezette: Molnár. Küzdelmes mérkőzésen a sok helyzetet kihagyó Vaskút csak nehezen szerezte meg a győzelmet. Góllövők Gyulavári 2. Ladányi, illetve Váczi, Józsa. Jók: Ur- bán. Dombóvári, Márton, illetve Váczi. Józsa. Ifjúsági eredmény: 3:1 a Vaskút javára. Tompa—Gábor Ä. SE 4:2 (3:0) Tompa, 400 néző, vezette: Bruder. Két ellentétes félidőt láthattunk. Az elsőben a Tompa igen jól játszott. A 25. percben Csapiáros lőtt gólt. 1:0. A 35. percben Füredi lövése után már 2:0-ra vezetett a Tompa. Majd a 40. percben Csapiáros 3:0- ra növelte az eredményt. Szünet után a Gábor Á. SE átvette a játék irányítását. Az 58. percben Nagy talált a hálóba, majd a 60- percben Izing 3:2-re szépített. A 85. percben Csapiáros 20 méteres szabadrúgásából lőtt góljával bebiztosította a győzelmet. 4:2. Jók: Bar- ta (a mezőny legjobbja), Nagy, Csapiáros, illetve J Kovács. Barna. Kiállítva: A 86. percben Gönczöl (Gábor Á. SE). Ifjúsági eredmény: 8:0 Tompa javára. Szamuely SE— Kun Béla SE 2:0 (0:0) Kiskunfélegyháza, 100 néző, vezette: Bénák. Sáros talajon az első félidőben jó iramú játék folyt. Mindkét együttes csatárai több helyzetet elügyetlenkedtek. Szünet után is a Kun Béla SE támadott. A Szamuely SE pedig két gyors ellentámadásból gólokat lőtt. Góllövők: Kalmár, Márton. Jók: Madar, Szelei, Kalmár, illetve Droz- dik. Villányi, Dora. Ifjúsági eredmény: 3:2 a Szamuely SE javára. Bajai Bácska Posztó—Alpár 5:1 (2:0) Baja, 50 néző, vezette: Si. movies. Csúszós talajon, élvezetes játék alakult ki, nagy Bácska-fölénnyel. Góllövők: Herczeg 3, Pólyák 2, illetve Győri. Jók: Popp, Boros, Herczeg, Pólyák, illetve Szabó II., Kamasz, Tánczos. Ifjúsági eredmény: 2:1 Alpár javára. Megyeválogatott I. o. bajnokság: Kiss (Fájsz) — Romsics (Kai. VTSK), Débics (Fájsz), Popp (Bajai Bácska P.) — Bartha (Tompa), Meggye- si (Kai. VTSK) — Mezőfi (Kkmajsa), Vén II. (Kai. VTSK), Simon (K. Volán), Csapiáros (Tompa), Balogh (Hajós). Tudósítóink Szilágyi László (Szabadszállás), Deák Sándor (Kalocsa), Biácsi Sándor (Soltvadkert), Bóhna Péter (Tompa), Petrecz. János (Kiskunmaisa), Pálfi József (Kkfháza), Sárosi György (Vaskút), Borsodi József (Baja). A MEGYEI I. O. labdarügo-bajnoksAG 1. Állasa Kai. VT. 10 9 — 1 50-7 18 2. Hajós 10 7 1 2 27-15 16 Tampa 9 7 1 1 20-8 15 4. Kkmajsa 10 5 4 1 17-8 14 5. Gábor A. 9 4 3 2 18-10 11 6. Soltvadk. 9 5 1 3 17-lt 11 7. Fájsz 10 4 3 3 9-10 11 8. K. Volán 10 3 3 4 9-15 9 9. Bajai B. P. 9 4 1 4 13-23 9 10. Izsák 9 2 4 3 12-13 8 11. Vaskút 9 2 3 4-11-15 7 12. Kun Béla 9. 2 2 5 15-0 6 13. Radnóti 9 3 — 6 17-22 6 14. Szamuely 9 1 4 4 12-25 6 15. Alpár 9 3 — 6 14-29 6 16. T.kécske 9 2 — 7 14-20 4 17. Bácsalmás 9 1 — 8 7-25 2 18. K. Szóig. visszalépett Totónyeremények A totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény 21 darab van, nyereményük egyenként 29 992 forint. Ebből 13 plusz 1 találatos 3 darab, nyereményük 107 749 forint. 12 találatos 44G darab, nyereményük egyenként 944 forint. 11 találatos 4875 darab, nyereményük 86 forint. A 10 ta- lálatosok száma 30 175 darab, nyereményük 21 forint. A közölt nyeremények tájékoztató jellegűek. A tclitalálatos szelvény: x, x, 1, x, 1, 2, 1, 1, 2, 1, 1, I, 2, 1.