Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)
1972-10-01 / 232. szám
WM (SAt Sólymos Márta rajza Petőfi Sándor: Elhagytam én a várost... Elhagytam én a várost, Azt a holt életet. Hol a halál is élet, Jósorsom a természet Vidám ölébe tett. Vidám vagy, oh természet! El is csodálkozál,' Midőn körödbe léptem, Hogy oly mogorva képem, Hogy rajta oly köd áll. De ép azért jövék, hogy Elűzzem a ködöt, Amely már olyan régen Borong korom-sötéten A Halvány arcom fölött. Azért jövék, hogy szívem, Mit a bú s a harag Oly feketére feste, E gyászruhát levesse S mosolygjon újólag. Gyógyulj meg, én szívem, ha Még gyógyulnod leheti... Szép harmatos füvekkel, Lágy rózsalevelekkel Kötöm be sebedet. Szalkszentmárton, 1846. április 10—24. Alig néhány hónap választ el bennünket a Petőfi- emlékévtől. Amikor az óév az újba fordul, ugyanakkor nagyon emlékezetes évfordulóhoz is érkezünk. Ezen a szilveszteri éjszakán lesz 150 éve, hogy zseniális költőnk, irodalmunk legnagyobb alakja megszületett... Nincs még költője a világirodalomnak rajta kívül, akinek minden napja s szinte minden órája úgy van rendben, hogy több mint egy évszázaddal halála után is tiszta szívvel számolhat el nyugtalan és mégis tökéletes életvitelével. S ami a legmegejtőbb: nyomain járhat az egész ország. Hiszen alig van tája a hazának, ahol ne járt volna, ahová ne vitte volna el népszeretete, valóságfelfedező szenvedélye ... Egész életműve a hazáratalálás gyönyörű dokumentuma. Ügy kötötte meg szívünkben azt a földdarabot, ahol élnünk rendeltetett, hogy a megkötöttség egyben a szabadság szárnyaló érzését növelte bennünk. Nála a költészet és a nép először találkozott, hiszen már nem is ő szól a népről, vagy a nép helyett, hanem Petőfiben egyszerre maga a nép szólal meg. Rajta keresztül pedig az a történelem, mely' ezer esztendeig néma volt. De megszólal Dózsa is, s az ő nevében a nép már nem kér, hanem követel. Petőfi tanított meg bennünket arra, hogy a tegnapban a jobbágyősök vérét és verejtékét becsüljük meg, ne csupán a kacagányt, a sujtásos mentét, a vezérek tetteit... Itt, Szalkszentmártonban fogant és született Irodalmunk nem egy remeke, itt az egykori csárda ivójában, ahol asztalhoz telepedhetett, míg az öreg Petrovics bácsi végezte fáradságos munkáját Emléke itt él e falak között, lábnyomai örökre belemosódtak az utak porába. Itt élnek azok, akiknek szépapjuk állt meg a költővel egy szíves szóra, s akik között gyönyörrel járta be esténként a tájat, kilépvén a kis házfödél alól, hogy a hazatérő nyáj kolompszavát hallva, király lehessen minden alkonyon.-------- j 1 R észletek Simon István KossutS-'dfJas kőltő szalk- szentmártonl, 1972. szeptember 24nén elhangzott mú3 zeumavato beszédéből. ~—v V * > vr v\ >---------------------- ) i « i » i Srí fék halkan megcsi” kordult. az abroncsok megszisszentek az aszfalton, s a kocsi megállt az út szélén. A fiú alig száz méternyire ácsorgott, egy ökör mellett. Amint a kocsi vezetője kiszállt, ő is közelebb lépdelt — Jó napot..! — köszönt már távolról, s mikor odaért, megállt a kocsi mellett. — Kipukkadt a gumija? — Az egyik... — mondta a férfi. Nadrágja zsebéből pipát húzott elő és fogai közé dugta. — És most kicseréli? — Muszáj... — szólt a férfi. — Segíthetek? A férfi azt felelte, hogy egyedül is meg tudja csinálni. Nem szerette, ha lá- batlankodtak körülötte. Felnyitotta a csomagteret, emelőt és szerszámosládát vett elő. — Honnan való vagy? — kérdezte a fiút, miközben az emelőt szerelte. — Krumovóból — mondta a fiú. — Ott látszanak a házai... Azt is boldogan közölte volna, hogy Petyónak hívják, s most megy a negyedik osztályba. De látta, hogy a férfi már a belsőt szereli. — Adja ide.’'. I A férfi szippantott egyet a pipáján. — Na jó, ha nagyon akarod. A fiú a pumpával és a belsővel leszaladt a patakhoz, amely az út mellett folyt. Felfújtatta a gumit, nálam. Csak mondd azt, majd a vízbe mártotta. A hogy Dzsakint keresed, beparányi lyuknál buborékok engednek. keletkeztek. Futott vissza a Elrakta az emel6t a kul_ k0CSlh0z- csókát és a ragasztót. — Itt van ül — mutatta. — Már elmegy? —i Addig rágyújtok, — Elmegyünk..; — feWOUU WlkölÓV: amíg megszárad. Rettenetes dohányos vagyok! — Mi a foglalkozása? — Karmester... Láttál már élő karmestert? — Láttam .. Az iskolával egyszer voltunk az operában. De csak a hátát láttam mindig... — Akkor most láthatsz elölről is. A fiú lecsiszolta a gumit és ráhelyezte a foltot. — Azt hiszem, már jó.. 1 — mondta egy idő múlva a férfi. A fiú ismét felfújtatta a gumit és ismét leszaladt vele a vízhez. — Jó! — kiáltotta. — Nem ereszt! A kereket felszerelték. — Hogy hívják? — Dzsakin... — mondta a karmester. — Már hallottam .: I .— Ha egyszer az operába akarsz jönni, jelentkezz leltev — Elmegyünk.!.? — szólt be a kocsiba, ahol fiatal nő ült a hátsó ülésen és egész idő alatt egyetlen szót sem szólt. Most is csak bólintott. — ö operaénekes..: — magyarázta a karmester. — Kíméli a hangját. Megtörölte a kezét, majd eldobta a kócot az útmenti árokba. — Ha Amerikában lennénk, négyszáz dollár büntetést kellene fizetnem! — Nevetett és beült a kocsiba. ' — A viszontlátásra! Egyszer találkoznunk kellene; hogy megigyunk egy pohár snapszot! Az énekesnő összecsuktá a könyvet, amelyet olvasott, a férfi beült a kocsi« ba és amikor már messze jártak, a fiú visszament a jószághoz, amit őrzött — Látod, megismerkedtem egy karmesterrel —1 mondta alig hallhatóan —, és most már te is tudod, hogy Amerikában négyszáz dollár büntetést fizetnek, ha az árokba dobják a szemetet... és az operaénekesnő vigyáz a hangjára ... Az ökör bólintott és tovább legelt, a fiú pedig leheveredett. Az égen fehér felhők húztak barázdákat. Minden mozgásban volt: az ég és a föld, s az országút, amelynek aszfaltján a teherautók, személykocsik, motorkerékpárok vad iram. ban rohantak tova. Mozgásba volt minden, mint az idő, amely mindig siet és oly gyorsan elfut felettünk. ég az a jó, hogy a zsebében ott lapulnak a szögek, amelyek közül időnként egyet-egvet az útra dob... — gondolta. Bolgárból fordította: Antalfy István Képeskönyv Kecskemétről Régóta vártuk, lestük megjelenését, nagyon hiányzott. S most kicsit csalódottan nézegetjük, la-, pozgatjuk a Kecskemét című, 5100 példányban, a városi tanács anyagi támogatásával, a Panoráma gondozásában kiadott képeskönyvet. A 87 felvétel közül 25 a megyeszékhely épületeit, jellegzetes (vagy annak vélt) utcáit, műemlékeit, néhány szobrát mutatja. A képek egyötöde kulturális témájú, illetve a város két nagy szülöttének, Katona Józsefnek és Kodály Zoltánnak állít emléket. Ugyanennyi helyet kapott „A puszta világa” és a — hasonló jellegű — „Vendégváró Kecskemét” című fejezet. A környék európai hírű gyümölcskertészetéről, szőlészetéről és Kecskemét gyarapodó ipari üzemeiről 9—9 fotó tájékoztatja az olvasókat. Találunk még néhány hangulatos piaci felvételt, utalást a helyi kereskedelemre, sportéletre. Már ennyiből is látszik, hogy a képeskönyv szerkesztői elvétették az arányokat. A kialakított összkép nem fedi pontosan a valóságot. Sokalljulif a pusztát, a csavarintott szarvú juhokat, a botjára támaszkodó, a szamaragoló, a nyájat terelő’ juhászt, áz ostorpattogtató csikósokat. A magyarországi, bugaci kirándulás után is sokan úgy vélik: amit ott látnak nem bemutató, a hajdanvolt népélet felidézése, hanem a mai magyar valóság egy szelete. (A csodálatos ősborókásról, „igazi parasztházról” hiába kerestünk képeket.) Az egységes stílus hiánya a legszembetűnőbb. Különböző technikájú és eltérő szemléletű fotósok alkotásai (többségüknek a nevét sem említik) kerültek egymás mellé. Bőségesen találni mozgalmas, festői megoldásokra törekvő, lágy tónusokat alkalmazó, romantikus ihletésű, felfogású műveket (Pl. Juhnyáj, Juhász pulival, Ahol még a homok az úr, Tanya világ Számadó gulyás.) Idillikus, ma már túlhaladott szemléletet tükröznek ezek az alkotások, noha mindegyik szép, kifogástalan a maga nemében. Más irányzathoz tartóz nak, kemények, mértan elrendezettségűek — pe dául — a Zöldségterrm tési Kutató Intézet tábla: ról, a Baromfifeldolgozó Vállalatról készített fotók. Találkozunk a tárgy (épület, terem) egyszerű dokumentálására vállalkozó képekkel és a látvány lényegét, hangulatát sajátos beállítással kiemelő felvételekkel. (Pl. Barátok temploma.) Sajnos megengedhetetlenül sűrűn irritálják a szemünket hibás, gyenge, jellegtelen, a szó valódi értelmében szürke képek. Előszó és a fejezetek előtt rövid ismertetés áe- gíti a jobb megértést. A hasznos információkat, a szépen megoldott részeket, okos következtetéseket dicsérve sem hallgathatunk az elírásokról, hiányokról. Mindjárt az első mondatban rosszul idézik Pe tőfit. Sok a pongyola mon dat, képzavar, a már-m frázissá sekélyesedő le’ kendezés. A történő’ valódi mozgatóerőit, a megek harcát is érzékle sebben ábrázolhatták vol a mű összeállítói. Tárgyi tévedések is b csúsztak. (Kecskemét ni az első világháború elő a szőlő- és a gyümölcs va rosa stb.) Szívesen nélkülöznénk az „idegenforgal- mis, népiesch” megfogalmazásokat. Egyik-másik képaláírást bizony fejcsóválva olvastuk. Megtudtuk, hogy a Leninvárosban áruház is működik és hogy az Aranyhomok: Arany Homok ... Bagi Béla: Kecskeméti utca & N, J
