Petőfi Népe, 1972. október (27. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-29 / 256. szám

művészeti együttes a legutóbbi Duna menti Folklór Fesztiválon Csoőri Sándor {AVAS LAT Énekkultúra nélkül nem. verődik össze sem­miféle közösség. Alakta­lan és szétfolyó marad csupán. Mert bármilyen nagyhatalmú erő is az anyanyelv, a történelem egyéneket összefogó ab­lóba Tibor: Meghatódott férfi-vers ügy szökken belőlem most e vers, akár Tisza partján, tavasszal a huncut-lány-szem-színű barkák, csókpuhaságú, duzzadó rügyek: s férfi-szívemen úgy száll át a hála, mint első-tavaszi ég tiszta végtelenjén a fehér vitorlásként úszó, langyos szél hajtotta felhők. { Édesanyám, rólad rajongó, friss színekkel tudok csak írni, bár magad vagy az egyszerűség, s olyan természetes, öröktől-való a jóságod, hogy tudom, pirulva hárítanád el, ha tudnád, hogy néked, feléd, érted íródnak e darabos, dadogó, de szívből jövő sorok. 4 Itt ülsz mellettem, s deresedő, drága fejed a varrógépre hajlik. így látlak már három évtized óta: örökké dologban, mosóteknő vagy betegágy, jó étel vagy szakadt fehérnemű fölé görnyedve, fáradhatatlan igyekezetben, magadat értünk emésztő törődésben. Betegség se tudott rajtad erőt venni soha: szépr engesztelő mosollyal küldted magadtól a láz démonát, mondván, hogy értse meg: neked nem szabad betegnek lenned, mert éhes szájak várnak a kérges kezed dagasztotta kenyérre, elnehezült testek áhítják a gonddal megvetett ágyat. S ím, a kórok sebesen menekültek, vagy, ha kelletlen tűntek is, te szabadkozva, erőt, egészséget hazudva, boldogan tagadtad, magadra erőltetve a fürge fiatalság köntösét. Megcsalattatások, bűneink közt is szilárdan álltát, hősként mosolyogva, s apró suta jóságaink szíved prizmáján százszorosra nőttek. — Mit tudunk mi adni néked? Sugárzik belőled, hogy már létezésünk is boldogít. — Mit tudnánk tenni érted? Életünkkel váltani meg: még ez is hitvány áldozat lenne hozzád, Csupa Szeretet! Negyvenöt februárja dereng most át az emlékek ködén —• mikor — húgommal jó szíved alatt — oszló hullák, merev lótetemek, vér, üszők, iszonyat közt, aggódva, féltve, biztonságba vittelek; kérve, ha borzadály került elénk, hogy fordítsd el fejed. O, Édesanyám, így kérlek most is: ha tán hűvösek, gond-gyötörtek, fásultan szeretetlenek lennénk, fordítsd el havasodó fejed, miattunk-ráncos arcod gyerekkorunk szép tájaira; első tipegésünk, érted síró, téged hívó szavaink mesevidékére, s hidd el, hogy belül, a hétköznapok nyers rétege alatt, ma is még a régi, beléd fogózó gyerekek vagyunk. Mily szomorú, hogy nem tudjuk már rajongásunk, végtelen hálánk, soha-nem-vlég szeretetünk másképp éreztetni veled, mint esténként, álomba-búcsúzás előtt a gyerekként adott, borostás férfi-csókkal.-•se?,­^ fWwww roncsa, a kimondhatósá- gon túli kapcsokról, vagy­is a kimondhatatlanokról igazán csak az ének és zene képes a legfontosabb dolgokat közvetíteni. Már csak azért is. mert ének­lés közben az ember cse­lekvőén, vesz részt a kö­zösség érzelmi életében. Nem véletlen tehát, hogy vallások nemcsak tízpa­rancsolatokat, nemcsak dogmákat, de komoly ze­nei kultúrát is teremtet­tek, s a nemzetek is nyil­ván ezért választottak és választanak maguknak himnuszt. Az ének közösségalakí­tó és érzelmet sarjasztó szerepe az utóbbi időben Magyarországon egyre érezhetőbbé válik] S mos­tanában is, mint már annyiszor, leghatározot­tabban a népdal révén. Ennek a folyamatnak újraélesztője, első igazi pártfogója Bács-Kiskun megye volt — három vá­rosban is helyet adva a mozgalomnak: Kecskemé­ten, Kalocsán és Baján. Az évenként, illetve kétévenként ismétlődő ta­lálkozók legméltóbb iga­zolása az lesz a jövőben, sőt bizonyos fokig máris az, hogy a népi kultúra iránti vonzalom fölkelté­sében a forrásokhoz való visszatérés eszméjére tá­maszkodott. Érvényes ez a kecskeméti népzenei ta­lálkozóra — persze csak abban az esetben, ha nem a rádió népi zenekarai szerepelnek, mint „erede­ti” zenekarok; és érvé­nyes a néptánc-fesztivá­lokra is, ahol nem. a; mutatványos számoké a díj, az elismerés, hanem ,;as eredeti néptáncok -szellemét őrző csopor­toké. ,....... A megtalált, igazi ha­gyomány ápolása csakis ezen az úton haladhat to­vább. Ennek pedig — sok egyéb feltétel mellett — van egy megkerülhetetlen feltétele: a rendezőség olyan vidékekről hívjon meg énekeseket, és tán­cosokat. ahol az ének-, a népzene, a néptánc, a legősibb formában ma­radt fenn. Éppen ezért javaslom azt is, hogy a legközelebbi találkozóra hívjanak meg mezőségi — széki vagy magyarszöváti — táncosokat, s velük együtt egy-két énekest is. Hogy név szerint kiket, azt Kallós Zoltán gyűjtő­től kell megkérdezni. Legjobb, ha őt magát is vendégül láthatnánk min­den ilyen találkozón: Amennyiben a nag£ létszámú csoport meghí­vása gondot okozna, gyi- mesi csángó zenész- és táncospárt kellene meg­hívni GyimesközéplakróL Tanácsért ez esetben is Kallós Zoltánhoz érdemes folyamodni. S: Petőfi Sándor: Mögöttem a múlt... Mögöttem a múlt szép kék erdősége, Előttem a jövő szép zöld vetése; Az mindig messze, és mégsem hagy el, Ezt el nem érem, bár mindig közel. Ekkép vándorlók az országúton, Mely puszta, vadon, Vándorlók csüggedetten Az örökké tartó jelenben. Szalkszentmárton, 1846. március 10. előtt Kétségbeejtő gondolatok gyötrik. Ügy látszik, sem­mi sem sikerül, hogy mindenkiben csalódnia kell: a kiadókban, barátaiban — és a szülők sem tudnak kilábolni a bajokból. Már közel az idő, amikor harcra, ütközetbe megy saját szellemi jussáért, a haza felszabadításáért. Tornyai- és Endre Béla-kiállítás Á bét festő abban közös, annyiban „édes testvérek”, hogy érdeklődésük azonos területre vitte őket. Mind­ketten a korabeli magyar valóság, a paraszti elmara­dottság fölé hajoltak. Tornyai az alföldi népből sarjadt, sokgyermekes zsellércsaládból született Korán megismerte a nélkü­lözést, a látástól vakulásig tartó munkát, az öröm- telen ünnepeket, szűkösséget, a hétköznapok gürcölé­seit. Szigorú és kemény törvények alakították környe­zetének életét. Művészetével vállalta és kifejezte a sorsközösséget övéivel. Az idegeibe, minden sejtjébe mélyen beleivódó, lerakódó szegények világának lett krónikása. A Munkácsy-hagyományt legéletrevalóbban és leg- índokoltabban ő fejlesztette tovább. Egész életét, küz­delmes munkásságát — ugyanúgy, mint Endre Béla — szülővárosa, Hódmezővásárhely kulturális és művé­szi élete fellendítésének, igazi tartalommal való meg­töltésének szentelte. Sok nehézséggel, szűklátókörű­séggel kellett megküzdenie az Alföld dermesztő csend­jében. Tornyai művei perelnek az elmaradottság, a fejlődést béklyózó bezártság ellen. Tájképei robbanó feszültségeket, a festő izgatott lelkiállapotát, vihart- várását is kifejezik. A szaggatottan, áradó indulatok­kal megfestett képein a sötét színekbe világosokat hasít bele, és ezzel a valóság tapasztalt drámaisága még erősebb, még szuggesztívebb. A Bús magyar sors — Önéletrajz című műve az Adyval rokon szimbólum­teremtés remeklése. Élete vége felé derűsebb színek is kerülnek képeire, amikor Baján Sugovica-részleteket, majd Szentendrén napfényes parkokat fest. És mindez heves, tempera­mentumos egyéniségén, indulatain átszűrve, hiteles és megrázó vallomássá épül. Endre Béla hangja halkabb, finomabb. A nyugodt, szinte bölcs szemlélődés, együttérzés, megmutatni- akarás vágyával, szándékával szól hozzánk. Többen le­írták, hogy a századelőn kialakuló vásárhelyi művé­szet motorja Endre Béla volt. Visszahúzódó, de min­denre fogékony intellektusával jó hatást tett a vásár­helyi művészélet képviselőire. Nagy szerepet vállalt az épp most 60 éves Művészek Majolika- és Agyag­ipari Telepe létrehozásában és irányításában. Érzel­mileg nem tudta olyan mélyen, a nehéz paraszti sors­sal teljesen azonosulóan átélni azok gyötremles min­dennapjait, mint Tornyai. Polgári származása ellenér mégis behatolt ennek a világnak a mélyrétegeibe. Ne gyón jól ismerte a paraszti sorsot, életet, látta V. sárhely és környéke súlyos elmaradottságát, szélién igénytelenségét. Festészetében — 6 is, mint az alfö1 realisták — Munkácsy korai műveiből indul ki, drámaiság híjával. Nem munka közben ábrázolja parasztembereket. Szobabelsőkben, tájrészletek;: e mutatja be őket, magányosan, elesetten, de mind: nagy-nagy együttérzéssel. Meditációiban figyelmeztet szándék húzódik meg. Nem drámai színösszecsendíté sekkel, hanem semleges színrehatásokkal húzza al még inkább az ábrázoltak hétköznapjainak szürkesé­gét, kiúttalanságát. Tájképein a Tisza partját, ártéri erdőket, jellegzetes alföldi részleteket festett. Ezeken a természethez való bensőséges viszonyát, a tájjal azonosulás rezdüléseit fogalmazza meg halk líraiság- gal, érzékeny odaadással. Az alföldi realisták közül ő értette meg leginkább az újabb festői törekvéseket, de „ ... művészete egészen az Alföldé” maradt. A kiskunfélegyházi kiállítás nem teljes, de jellemző képet ad Tornyai és Endre Béla munkásságáról. A tár­lat december 15-ig tekinthető meg. Sümegi GySjrg; Kátav Mihály; Zománckép--------. " rnSSSSmm—■-*

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom