Petőfi Népe, 1972. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1972-09-20 / 222. szám
6. «Kal 1972. szeptember 80, Hártszervetéa — pártirányítás | Politikai vitakörök A televízió egy-egy Fórum műsorára „ömle- nek” a kérdések, lehel akár nemzetközi, akár gazdaságpolitikai témájú a Fórum. A politika iránti érdeklődés a szocialista demokrácia fejlődésével megnőtt, az emberek érteni akarják, mi, miért történt úgy ahogyan tapasztalják, vagy hírt kapnak róla. Van véleményük és kíváncsiak társaik véleményére is. Különösen népszerűek az olyan politikai tájékoztatók, pártnapok, ahol az előadó nem súlyban mérhető papírhalmazzal jelenik meg, hanem lehetővé teszi hallgatói számára, hogy kérdezzenek. Igénnyé vált a politikai eszmecsere — tíz-tizenöt ember beszélgetése az általuk választott témáról — tájékozott, felkészült pártmunkás segítségével. Ezt tapasztalva született a döntés, hogy fokozatosan létrehozzuk a politikai vitaköröket. A kis közösségben (csoportban), alapszervezetenként 10—15 ember körében folyó politikai eszmecsere fórumának létrehozásával fejeződne be az a több éves munka, amely a szóbeli agitáció rendszerének újjáalakítására irányul. A politikai vitakör felvilágosító, tájékoztató, értelmező, mozgósító funkciójával ugyanis a szóbeli agitáció feladatait látja el. A szóbeli agitációs rendszer részeként fejleszti majd az alapszervezetekben a politizálást. A vitakörben részt vevő párttagok ugyanis felkészítik önmagukat a politika hatékonyabb közvetítésére, a napi részkérdésekre, de az összefüggésekre, a folyamatokra is utaló válaszok megadására. Ezzel „menetközben” kialakítják a rétegagitáció követelményének megfelelő helyi érvrendszert, segítve a párt napi politikájának szervezettebb és színvonalasabb közvetítését. A politikai vitakörben a politikai eszmecsere lehetőségét teremtjük meg és ezzel segítjük, hogy növekedjen a párttagok politizáló készsége. A tapasztalatok ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy szaporítani kell azokat a formákat, amelyek minél több párttag számára teszik lehetővé a felkészülést az érvelésre, a meggyőzésre, a politizálásra, a felvilágosításra, a mozgósításra. A vitakört éppen ilyen formának szánjuk: az itt folyó beszélgetések során fejlődik a résztvevők politizáló készsége, gondolkodás- módjuk érvelőbb lesz, erősödik a „politikai izomzatúk”. Itt a politikában jártas, felkészült vitakörvezető segítségével a napi politika (bel-, gazdaság-, kultúr-, pártpolitika, nemzetközi politika időszerű kérdéseit értelmezhetik, elemző választ kaphatnak a po- titika részkérdéseiről és összefüggéseiről. Azokban a pártszervezetekben, ahol ez év őszétől működik majd a politikai vitakör, a körvezetők már megkapták a témajavaslatokat és közülük a leginkább érdeklődésre szá- mottartót tűzik majd napirendre. Tapasztalataik, tanácsaik alapján haladunk hónapról hónapra, hogy 1973 őszére már általánossá tudjuk tenni a politikai vitaköröket. Addigra módszertanilag is fel kell készíteni a vitakörvezetőket. A szemináriumvezetésben gyakorlott, gazdag tapasztalatokat szerzett pártmunkásoknak most új, a korábbitól alapvetően különböző feladatot kell ellátniuk: az aktuális, a mai politika kérdéseiről kell vitát vezetniök. Ez pedig nem „visszakérdezés”, beszámoltatás, hanem politikai eszmecsere kialakítását feltételezi, nyílt, őszinte kérdésfeltevést, kendőzetlen válaszokat, érvelést követel. A pártoktatási igazgatóságok segítik a körvezetők módszertani orientálását, de akik ilyen pártmegbízatást kapnak, maguknak is fel kell készűlniök erre az új feladatra. A körültekintő szervezőmunka, valamint a helyi igények figyelembevétele a siker két alapvető feltétele. De mindkettőnél fontosabb a vitakörvezetők módszertani felkészítése. E munka sokféle haszonnal jár majd. Tovább fog erősödni a helyi kiadói tevékenység, az érvrendszer sokoldalúbb, hatásosabb lesz. De mindenekelőtt megerősödik a szóbeli agitáció évről évre fejlődő rendszere, a párt tapasztalt propagandistáival, társadalmi munkásaival gyarapodik az agitáció szervezett éreje, s így hatásosabban tudjuk majd közvetíteni a párt politikáját. Dr. Ritter Tibor az MSZMP KB alosztályvezetője Falukutató Jegyzetek Párválasztás, kapcsolatkeresés A mai falusi lányokat, főleg a középiskolát végzetteket, s attól „fölfelé”, manapság is fenyegeti a vénkisasszony sors. A pár- választás korántsem olyan egyszerű, még a nagyközségekben sem, mint gondolni lehetne, legalábbis a kapcsolatteremtés lehetőségeiben sokkal szűkösebb a választás, mint városon. De ez csak a kisebb baj. A nagyobb az, hogy a falusi fiatalságnak, s éppen a lányoknak, manapság sem elhanyagolható az a rétege, amely — ha nem is meggyőződésből, de megalkuvásból — túlzottan ragaszkodik a hagyományos, megcsontosodott értékítélethez. Magyarán ebből az következik, hogy lemond a kapcsolatkeresésről, illetve annak csak a hagyományos módjait fogadja el, mivel attól tart, hogy máskülönben „értékét veszíti”. Igen ám, de ebből a magatartásból egyenesen következik, hogy az ismerkedési alkalmak kikapcsolásával éppen a párválasztási esélyek csökkennek. Bűvös kör? Csak látszólag az Az emberi létezés legfontosabb alaplogikáját hagyják számításon kívül, miszerint az élet, amely több, mint a vegetáció, többnyire értelmes cselekvések sorozatából áll, s mint ilyen, nem lehet meg kockázat nélkül. Közhelyről van szó, mégis, tartalmát sokan nem gondolják végig. S még valami: a falusi közvélemény, ha hordoz is még konzervatív elemeket, már messzemenően nem az, mint volt tíz, húsz, vagy ötven évvel ezelőtt. Alakul, változik, korszerűsödik ez is, mert nem is tehet mást, hiszen egyre több olyan jelenséggel kell szembenézni, sőt megbarátkoznia, amely nem is olyan régen a legjobb esetben is a megbotránkozást váltotta ki. Mert egyre többen vannak olyanok, akik nem hajlandók úgy élni, mint a „régiek”. Néhány szó a bezárkózásról Az, hogy a falvakban csökken a. vallásos érdeklődés, még korántsem jelent egyet a materialista világszemlélet, meggyőződés térhódításával. Az isKalandvágyók Tamás és Attila tizenötéves. Bácsalmáson születtek és hat általános iskolát végeztek. Három éve kerültek Pécsre. Ott mindketten segédmunkások. Tamás egy autójavítóban udvartakarító, Attila pedig anyagmozgató az építőipari vállalatnál. A két iskolatárs hónapok óta nem találkozott már és azon a napon a pécsi pályaudvaron véletlenül futottak össze. — Hová utazol Attila? — kérdezte a földijét Tamás. — A nagymamámhoz, Dávodra! Ott fogok nyaralni majd néhány napig — válaszolta örömteli mosollyal Attila — Akkor mehetnénk együtt is, mert én meg Bácsalmásra igyekszem — ajánlotta Tamás. A két gyerek jegyet váltott és beült a Bajára induló vonatba. Bátaszéket is elhagyták már, amikor Tamás a barátjához hajolt és halkan a fülébe súgta: ne menjünk haza, szökjünk át Jugoszláviába. — Mit csináljunk ott — kérdezte kissé meglepődve Attila. — Meglátogatjuk a sógoromat Ljubjanában, onnét meg átlóghatunk majd Ausztriába is. Innsburk közelében lakik az idősebb nagybátyám. Ott állattenyésztő és nagyon jó sora van. Sok pénzt kereshetünk majd mi ketten is nála és hamarosan gépkocsitulajdonosok lehetünk — sorolta a csábító érveket Tamás. A havernak nagyon tetszett a kaland, s gondolkodás nélkül kötélnek állt. A két fiú autóbusszal érkezett Dávodra. Onnan gyalog indultak el Herceg- szántó irányába a határra. Nyolc kilométert hagytak már maguk mögött, amikor rájuk esteledett. Ügy döntöttek, hogy világoso- dásig pihenni fognak, mivel a sötétben tájékozódni sem tudtak. Egy hatalmas szalmakazalba fúrták magukat, ami teljesen elnyelte őket. Tűző napsütésre ébredtek. Pokoli meleg volt. Attila éhségre, Tamás meg szomjúságra panaszkodott. — Menjüiik a cukiba ott ehetünk is, meg ihatunk is — javasolta Tamás. Apró János határőr, aki Hercegszántó körzetében teljesített járőrszolgálatot, megállította a gyerekeket. — Hová igyekeztek srácok? — kérdezte a jövevényeket. — Nagymamihoz, nála nyaralunk, csak sütiért megyünk a cukiba — válaszolta izgatottan Tamás. — Mutassátok az igazolvány tokát. — A fiúknak azonban ez hiányzott. A határőr gyorsan felismerte, hogy a gyerekek csavarognak és az eseményt azonnal jelentette az őrsnek. Attila nem is tagadta, hogy szökni akart. Tamás viszont csak később ismerte el a szándékát. A fiúk megfogadták, hogy ezután jól fognak viselkedni. Gazsó Béla tenhittől, az egyháztól való elfordulás sokak esetében nem a felviíágosodottsággal, de sokkal inkább az ideológiai közömbösséggel és intellektuális érdektelenséggel — mindezekkel együtt nagyfokú tudati és érzelmi elszegényedéssel — jár együtt. Ezért a csökkenő hittanbeiratás, a kevesebb templomba járás csak első megközelítésre tűnik pozitív jelenségnek. A közösséghez való tartozásukról egyáltalán a létezésük értelméről gondolkodni nem tudó vagy nem akaró emberekkel semmilyen társadalmi rendszer — tehát a miénk sem — tud szót érteni. Nem, mert szűkös kis világukat fallal veszik körül, amely semerre sem nyitott. Tehát még az ég felé sem nyílik belőle kapu. Nem mintha ez a magatartás a vallásos érzelmű, maradi szemléletű emberek egyikére-másikára nem volna jellemző ... Am úgy tűnik, az eltérő, sőt még az ellentétes ideológiai szférában élő embereknék is sokkal több közük van egymáshoz, mert — érezvén a párbeszéd szükségességét — van egymás számára mondanivalójuk. De a közömbösökkel nem lehet vitatkozni, mert nincs is miről. Hiányzik a köznapi tudat tudományos eszközökkel való feltárása. Pedig ezáltal kutathatnánk ki az érdektelenség okait is. H. D. Csendes világ G!ok öregember keveset & alszik éjszaka. Van úgy, hogy a 88 esztendős Sárközi István is már kora hajnalban kipattyog a kapun, — vigyázva, hogy a kapunyiszorgás vagy a hóna alá szorított seprű súrlódásának zaja fel ne ébressze a többieket —, s munkába veszi a ház Móra Ferenc és Munkácsy utcai frontját. Nyáron a port, véletlenül ott eldobott csikket, ősszel a zörgő falevelet, télen meg a havat tisztítja el a járdáról. Mire végez, már mások is előszálhngóznak a szobákból. Eltötyögnek szekrényükhöz, oda a nagy társalgó végébe. Óvatosan fordítják a kulcsot, szinte nesztelenül tesznek-vesznek kis holmijaik közt. Egymásnak is éppen csak bólintanak üdvözlésképpen. Hogy lám, megint új napra virradtunk, ez is nyereség. Mikor Bódi Tiborné, a könyvelő hat óra tájt megérkezik, többjük már a reggelit fogyasztja. Deák József azért iparkodik, hogy segítsen a sertések ellátásánál. El nem hagyná egyszer sem, hiszen így érzi igazán otthon magát. Na meg ha azzal végez, már várja őt Lovre- tity István — Józsi bácsi jobbkeze —, s vidám izgalommal indulnak a kis húzóskocsival — a piacra. Lesz hazahozni való portéka elég. Vannak hozzá százan. De Fischof István és Weisz János is útrakészen áll ekkorra, ök meg a reggelihez való friss péksüteményért mennek. Gréczi Ferenc bácsi pedig a gyógyszerekért. Nem sok idő múlva Gál György né és Siska Mihály - né is elfoglalta megszokott székét a kapu alatt. Jóllehet. senki „kapus” beosztást nem rendszeresített a házban. Ők viszont úgy gondolták, hogy ahol ennyi öregember él együttt jó szemmel tartani, ki megy, ki jön a kapun. Wfeggeli után már ja- vában zajlik a megszokott élet. Zajlik? Hiszen a léptek, csoszogások vagy a még fürge lábkoppaná- sok is „hangfogósak” itt. A lakók fölött eljárt az idő s az öregség csendessége mindenen rajta van. A társalgó hímzett terítős asztalán, a székeken, az ablak mozdulatlan függönyén, s kívül a kis teraszon, amely fölé áttetsző, hullámos műanyag nap- és esővédő nyúlik. Hallgat a nagybajuszos bácsi, aki térde közé tett görbebotjára támaszkodik, míg leül a lócára. Lassan, mert a reuma így engedi. Még a szemét is csak ezután veti arra az asztal túlsó sarka felé, ahol fehér hajú néni körmöl egy levelet, félrehajtott fejjel, néha-néha szájaszélét mozgatva. Négyen kitelepedtek már az árnyas nyitott verandára, de még egy szó nem hangzott el. Ülnek, majdnem moccanatlan arccal, térbe-idöbe-létbe elmerülve. Nagy szó, amikor az ötödik, mozgásra is elevenebb öreg úgy lép ki a hullámos tető alá, hogy vidáman odaszól a reszketeg sorokat rovó néninek. — Szerelmeslevél? Furcsa, dünnyögő, zör- mögő göcögés. A nénik megdőlnek egy cseppet ültükben. Valami régi fény felcsillan tört szemükben. A ház más részeiben a még mindig örökmozgó öregek. Jkfémeth Kati néni, De- csák Pálné, Kovács Máténé vasalni szeret. Szabó Lajos és felesége az ingek, ágyneműk javításában merül el szívesen. Pedig a bácsi nagyon beteges. De azt mondja, a munka tartja benne a lelket. Szereda Sándor specialitása a férfi- ruhavasalás; bizony ehhez kevesen értenek igazán. Hollósi Ferencné, Molnár János éppúgy nem tud meglenni tevés-vevés nélkül, mint Kalmár Rózsika néni, akinek külön kis kertrésze van az udvaron, azt ő maga gondozza. Mint ahogy féltő pedantériával tartja rendben szobájukat is. No, és ki ne felejtsük azt a szocialista szerződést, amelyben Szerezla Antal, Malek Ferenc és Nemes György adta szavát a városi tanácsnak, hogy a Jelky tér parkját rendben tartja. Ebben a fűmag elvetésétől kezdve a söprö- getésig minden beletartozik. Ügy, hogy aki a Jclky- szobor közelében leül az árnyas fák alatt megbúvó padokra, a kis park nyújtotta kellemes környezetben gondoljon megbecsüléssel erre a három öregemberre. WWanem most már épp *•* ideje tisztázni, habár eddig is sejthető volt, hogy nem valamiféle különleges termelő üzem életéből villantottunk fel pillanatképeket, hanem a bajai 2-es számú szociális otthon még mindig tevékeny öregeiről beszéltünk. Ők a legmozgékonyabbak, még nem vette le teljesen lábukról a hét-nyolc évtized terhe ezeket a bácsikat, néniket. Nekik még jó. De a gondozottaknak majdnem fele állandó orvosi kezelésre szorul, tehát közel ötven öregember. Harminc-harmincöt, mondhatni állandóan fekszik; súlyos érelmeszesedésben levők, izü- letesek, mozgásszervi bajokban szenvedők. száz gondozott átlag- életkora 78 esztendő volt tavaly. Négy-öt közülük 90 év körüli. S milyen jó azoknak, akiknek még hozzátartozója vagy jó ismerőse, szomszédja él. Hozzájuk jönnek látogatók. Persze volt, akinek még a temetésére se jött el senki, pedig több gyereke élt. Bódi Tiborné 15 éve dolgozik itt, sokmindent megért, látott. Bükki Józsefné. az otthon vezetője — neki is évtized van már a háta mögött — örül, hogy azért sok „rendes gyerek is” van, aki rendszeresen felkeresi öregét. Haralyi Sándornál említi, a 90 éves Hauk An- talné unokáját, aki férjével együtt jön vasárnaponként s hozza a finom „házi” ebédeket a nagymamának. Nagyanyának csal? ms fájt nagyon, hogy nt~n védőit ottlenni déduno7\**> lakodalmán. Pedig heg+j készült rá! Tóth István *
