Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
T alálkozásunk olyan véletlenül történt, amilyen a szerencsés lottójárás. Mégsem lehetett csodálkozni ezen. Kiszámíthatatlan az emberi élet útja, állomásait gyakorta rajtunk kívüli erők jelölik ki — legfeljebb a szabad akarat segítségével választhatunk olykor a lehetőségek között —, s ha lerajzolnánk, magunk is elcsodálkoznánk fura kacskaringéin, pedig hajlamosak vagyunk arra, hogy nyílegyenesnek higy- ijük. Miszter George Sabo, azazhogy Szabó Gyurka se gondolta, nem is egy hónapja, hanem egy hete, hogy a bécsi küldetése három nappal tovább tart, mint a dolga, az osztrák cég négyezer schillinggel hálálja üzletszerzői jóindulatát, s az útiszámlába még egy hazai kirándulás is belefér. Ha már így történt, elhatározta, megszellőzteti a Hamburgban bérelt Iriss- tjpusú Fordot, meglátogatja Rákosligeten lakó öregjeit, meggyámolítja őket néhány tetszetős nyugati olcsósággal, és good by Hungary, várhatsz megint tizennégy esztendeig. Persze az nem volt benne az útitervben, hogy a mama esengeni fog a beteg húga, meg a nagyszülők sírja után, a faternak eszébe jut a templomzugi kert, amit visszaadott a tanács, el lehetne adni, s ha már itthon a gyerek evvel a nagy kocsival, miért ne híreskednének vele otthon, Kóros- marton is egy kicsikét. Nem árt azt finoman a falu értésére adni, most már lehet is, hogy: Elvettétek a földemet, házam, tanyám, most mégis saját villában lakom Rákosligeten, a nyugdíjam ezerkettő, nem háromhatvan öregségi az asszony százasával együtt, mintha itthon maradok, s a fiam, akit kiajánlottatok az egyetemről, akkora kocsin jár, mint a tanácsháza. Több volt ebben a honvágy, amit leplezett, mint a gyűlölet — az talán nem is volt benne —, parancsnak sem hangzott, pedig valamikor Szabó Gyuri bácsi ugyan szeretett parancsolni, inkább kérelemszámba ment: Hazaszaladhatnál velünk, fiam! De a bagórágta hangszálak olyan mélyen orgonálták, hogy a bérelt Ford útnak eredt tőle, Mr. Saboj azazhogy Szabó Gyurka hazaérkezésének másnapján az alföldi szülőfalu felé. H a George Sabo nem gondolta ezt, az otthoni Szabó Gyurka, a Rákóczi M. T. Sz. gépkocsi- vezetője — ragadványnevén Béres Szabó —, se gondolta, hogy miután csütörtök-pénteken egész nap szállította a nedves répaszeleteket Szolnokról, szombaton reggel majd ezt mondja neki az elnök: Állj be a garázsba, öcsém, és hétfőn reggelig ne is lássalak! Nem gondolta, de szót fogadott. Hazament a Gazda Szabóéktói vett portára épített háromszobás új házába, megfürdött és lefeküdt aludni. Tudta, nogy nem zavarhatja senki. Felesége a postán dolgozik, a kisebb gyerek az óvodában, a nagyobb az iskolában, a szülei pedig a lenti kisházban, ahová már jövetben beszólt: — Délig nem vagyok itthon! — Nem is háborgatták. A harangszóra is idegeinek láthatatlan vekkere ébresztette fel. Ebédelt, és hogy mulassa az időt, bejárta a portát. Letépedeste a hónaljhajtásokat a lugasról, kiseperte a hízók betonos kifutóját, a starkingfákról lenyírt néhány szövőlepkefészket, és azon vette magát észre, hogy unatkozik. Pedig a belsőség szép valósága ott. tükröződött a szemén: Egy szót sem szóihátsz a sorsod ellen Béres Szabó Gyurka! Házad, kerted, két családod, Trabantod van. Az asz- szonnyal keresed a négyet, a háztáji a ráadás. Gondoltad volna ezt, amikor Gazda Szabóéknál szolgáltatok? Az apád volt a béres, te meg a kondásgyerek. Ugye nem gondoltad? Nem, bizony nem. Inkább azt, hogy hosszú lesz hétfőig, s hogy megvéssz egy pohár sörért. Beleült a Trabantba: — Ha keresnek, a nagyvendéglőben vagyok, és gyerünk! Útközben — talán a kanászságról — Gazda Szabó Gyurka jutott eszébe. Ugyan mi lehet vele? Azóta se volt olyan cimborája, Bodri Ferenc; Idős asszony pedig gazda fia volt. Röhögött is a katonaságnál, amikor evvel sámíázták a fejét, hogy: így a kulák, meg úgy a kulák! Egy percig sem érezte annak őket. Meló az volt, istenietlen sok meló, olyan vaskalapoS- ság, hogy a Bodri is megvészne tőle, de a gazdáék is vélük húztak. Voltak persze bitang kenyéradók is, de Gazda Szabóék? Gyurka is kihívatta a kaszárnyakapuba, amikor ötvenhat végén nyugatra indult: — Gyere velem! Nem ment, most se menne, de azért ha verság volt. Ugyan mit csinálhat most Gyurka? É ppen befordult a falu túlsó végén honvágyas szüleivel, meg a Hamburgban bérelt Forddal, hogy pár órára a véletlenek útjába álljon. Mert az már nem volt véletlen, hogy éppen Béres Szabóéknál tülkölt, a háziak, meg a vendégek körülörvenTímár Máté: Oke az eoész... dezték egymást, Béres Szabóné törülte alájuk a széket, Béres Szabó megkotyogtatta a borlopót, és Mr. George Sabo, azazhogy Szabó Gyurka ezt kérdezte elsőnek: — Hát Gyurka? S megtudván, beszállt a lágyan rugózó Fordba, végiggurult a megkisebbedett falun, odafarolt a Trabant mellé, és már bemenet illesztette a száját: — Flow do you do, Mr. Szabó? Csakhogy azonnal eltévedt az arcok között... Utoljára katonaruhában látta Gyurkát, ennek is tizenötödik éve, azelőtt se sűrűn, mióta felnőttek, egyetemre járt, bányában dolgozott, s ahogy ő változott, nyilván változott a cimbora is. Állt az ajtóban, modernvonalú napszemüveg rejtette a szemét, ruhája szinte ordította az idegent, s bár szívével otthon is érezte magát, meg nem is, a centes küzdelmekben köszörült agya ezt zakatolta: Nem vagy te már itthon Mr. Sabo, csak itt születtél! Szőke pincérfiú lépett hozzá, és meghajolt: — Tetszik parancsolni? — Szabó Györgyöt keresem. — Olyan sok van, kedves vendég, a másik nevét is! — Ügy emlékszem, hogy Béres Szabónak hívták. — Béres Szabó? A pincérfiú tizenhét éves volt, értelmét sem vette a szónak. Segélykérőn körülnézett, míg egy silószagú öreg, igen, igen, olyan, mint Csősz Lakatos Jani bácsi, mankót nem adott a hóna alá: — Azokat most Sofőr Szabóéknak hívják! — Sofőr Szabó Gyurka bácsi ott ül a cimbalom mellett — mondta erre a kamaszpincér, és odakísérte. De mire odaért Gazda Szabó Gyurka lehervadt szájáról a how do you do, s ennyi lett belőle: — Jónapot Gyurka. Szervusz. Csak másodsorban szervusz, úgy megfeküdte az idegenség. A vendéglő is más left, modern, tiszta, az emberek is mások, ismeretlenek, s Gyurka is más. Ny írottbajszos, vállas valaki, testére szabott angolszövet ruhában, svájci órábai a karján, de szappantagadó olajfoltokkal a kezefején. És a szeme is idegenül vibrált kevéskét, míg az értelmére mérte, és fogadta a köszönését. — Jó napot Gyurka, szerbusz. Hazajöttél? — Hazahoztam a fatert... szóval az öregeket. — .Ülj le. Mit kérhetek. Sört? — Viszkit szoktam, de talán ... — Brandy jó lesz? Mert én a sörnél maradok. Ittak, és nézegették egymást, keresvén a mostaniban a régit, a cimborát, és udvarias kérdésekkel várták, hátha elővillan az esztendők mögül. — Remélem, milliomos lettél? — kerdezte a sofőr. — Mert én csak motorkocsis ... — Milliomos? Egy frászt! Agent vagyok a National Companynál... — Az mi? — Ügynök... — hirtelen kijavította —, képviselő... — és hogy ne kérdezhessen a másik, úgy folytatta, mint valami leckét. — Kasszagépekben utazom, bejártam már a félvilágot... New Yorkban házam van, feleségem... olasz, Ludynak hívják, két fiam, Jim and Joe, egyszóval oké az egész... És te? — Nekem is van egy házam a tietek helyén, két fiam, Gyuri meg Jancsi, felségem Csősz Lakatos Margó, azt már mondtam, hogy sofőr vagyok, — s huncut mosollyal —, egyszóval nekem is oké az egész. Az amerikás harangzott a poharával: — Hát akkor oké, szervusz! — Szerbusz! Iszunk még egyet? — Azt majd én ... Kértek, itták, a sofőrhöz többen odaköszöntek, elment mellettük a körzeti rendőr is, és az ujjával tréfásan megfenyegette a sörért, de az a régi cimbora- ság sehogyan sem jött vissza, csak integetett a múltból, mint egy távoli fejfa, amire ez van írva: Miért? Pedig, ha bármelyiküket kérdik, szavával hi teli, hogy rendes ember a másik. — Először nem mondom, nehéz volt — öklözött a fagyos csendbe George —, osztrák láger, kikötőmunka Hamburgban. Sokszor a zsákokon aludtam. De azután kikerültem, és all right lett, hát most oké! Itthon tudod mi volt? Az öreg börtönben, én a bányában ... Én nem voltam te, én kulák voltam... M it mondjak neki? — találgatta Béres Szabó. — Azt nem mondom, mert nem is érzem, hogyi amikor te gimnáziumba jártál, én meg a trágyát tapostam, én sem voltam te ... — Eljössz hozzánk? — kérdezte, csak azért, hogy szóljon. — Apámék ott vannak.. 1 Hangolt a cigány, lassan esteledett, és az éttermet, mint valami leeresztett függöny, úgy fátyolozta a füst. — Te Gyurka — kérdezte George jó idő múlva —, volt g fateréknál a padláson néhány birkakolomp, meg tehéncsengő, nem találtátok meg? — Dehogynem ...» — Nekem adnád? — Szívesen. De minek; nyujorkban nincsen csordajárás! — A gyerekeknek... hazulról. Sokszor eszembe jut. Oiyan szépen szólt, amikor legeltettünk a tarlón. —- Elviheted az egészet. — Thank you... majd küldök érte valamit. — Szóra sem érdemes — mondta Sofőr Szabó, és elfeledte, hogy a fia állandóan Lee farmernadrágért nyúzza. Felálltaki és fizettek. . — Hazaviszlek — mondta George a hamburgi Ford mellett, de Gyurka nevetve a Trabantjára mutatott. — Nekem is. van, igazhogy csak mutatja! * fi kora estben úgy fénylettek a lámpák, mint a H búcsújáró szentjánosbogarak. Magasan az oszlopokon sok-sok, lenn a földön kétszer kettő egymás után. Az első kettő mögött Szabó Gyurka mosolygott: Megint murizik majd az asszony, s a másik kettő mögött Mr. George Sabo éppen cigarettára gyújtott. Tulajdonképpen oké az egész — gondolta, csak azt nem tudta, mi az a parányi motoszkáló fájdalom a szíve alatt...' % S HONISMERET Egy kecskeméti inzsellér Amerikában Halála után Homéroszért, a trójai háború költő- histórikusáért hét görög város versengett. László Károlyra, a Kossuth-emigráció mérnök-krónikására megyénk négy helysége tarthatna igényt. A Magyar Életrajzi Lexikon mindössze 26 sort szentel neki. Innen tudjuk, hogy Kecskeméten született 1815. március 30-án. Pesten szerzett mérnöki diplomát, a szabadságharchoz közvitézként csatlakozott, de rövidesen tüzértiszt lett. A bukás után Törökországba emigrált, s Kossuth kíséretéhez csatlakozott. 1850—52 között a titkára volt. Naplótöredékek című műve hazatérése után, húsz évvel, 1887-bén jelent meg, s benne beszámolt Kossuth amerikai tevékenységéről. Naplójának másik részét 1942-ben Ács Tivadar adta ki. A nyelvtudás és pénz nélkül idegenbe szakadt László Károly nagy nehezen nyomorúságosán fizetett mérnöki állást kap Syracuse-ban. Csak helyzetében szerepében hasonlítható Mikes Kelemenhez. Irodalmi értéke nem mérhető bujdosó elődjééhez,. de ő is szeret komoly gondolatok közé pletykákat vegyíteni. S mindenről részletesen beszámol, merre járt, mit látott, tapasztalt. Mint mérnök megcsodálja a Baldwinsville-i fűkaszáló gépet, sőt még a „vízzel maga magát kimosó árnyékszéket” is. Elismeréssel nyilatkozik a „pompás”, s szerfelett finom könnyű” szánokról, amelyeken nincs hátul az inas számára állóhely. Meglátogatja a New York-i 1 világműkiállítást, ahol is az „ausztriai osztályon” látható magyar iparcikkek — selyem, cifraszűr, bunda, fegyverek — nagy része ott „fel sem tűnik”, Följ egyez magyar ember síámára szokatlan társadalmi jelenségeket is. Például azt az estélyt, ahová „ha jóllakva mentek oda, nem maradtak éhen”. Vagy azt, hogy „borravalóadás sem hajókon, sem vendéglőkben nem divat”. Kárhoztatja a puritán amerikai kispolgár nevelését, aki „inkább mesterségét, • hivatalát űzi. ’.. este 9 óráig”, s inkább egy nap háromszor megy templomba, minisem egyszer is színházra vesztegesse pénzét. S mi történik az emigrációba kényszerült nemesi nemzet tagjaival? Bizony itt még a gazdatiszti képesítés is csak annyi, „mint Beöthy táblabirósága” — nem ér semmit. ’ Bár egyre jövedelmezőbb mérnöki munkát végez mexikói határmérése után Nemegyei nevű honfitársával egyre sikeresebb mahagónifa-kitermelést és -kereskedést folytat. A Cayuga-tavon utazva a „kedves Balatonra” gondol. Űserdei útjairól, az azték templomokról, az indiánokról, a mexikói városokról színes beszámolókat küld haza a Vasárnapi Újságba. ' Mindenkor élénk figyelemmel kíséri az európai politika híreit. „Az óvilág hasonló jelenleg egy tűzokádó hegyhez...” — írja, s 1853-ban Kossuth bizalmas körlevelének vétele után már Konstantinápolyba készül, hogy részt vehessen török oldalon az osztrákok elleni háborúban. Majd meg Garibalditól várja Magyarország felszabadítását, s kész arra, hogy a magyar önkéntesek dandárjába álljon. A legizgalmasabb pénzhajszában is idegennek érzi Amerikát. „Minél tovább lakom Amerikában, tőle annál jobban elidegenedem, őt annál jobban utálom, s ellenben nyíltszívű barátságos... hazámba annál forróbban vágyom.” Az épülő Magyar Tudományos Akadémia számára vagyont érő mahagónirönköket szállít. A mexikói polgárháború miatt ismét New Yorkba utazik, s az 50 éves ember egy fiatal amerikai lányt vesz feleségül. 1867-ben, a kiegyezés után hazatér. Vagyona ekkor már 28 ezer dollár. Itthon előszói; Dunapatajon, aztán Kecskeméten és Üjkécskén élt. A halál 1893. május 4-én Bátyán érte. Sírja a foktői református temetőben van. Szülővárosa utcát nevezett el róla, a foktői úttörők sírját gondozzák, magam pedig Üjkécske és Bátya nevében ezzel az írással áldozok emlékének. Fehér Zoltán
