Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-13 / 190. szám
8. Oldal 1972. augusztus 13, vasárnap Az Igazságügy-minisztériumhoz a budápesii kir, főügyész a következőket jelentette be dr. Dombo- váry Géza budapesti ügyvéd panasza tárgyában. „A folyamodó azt kéri, hogy budapesti kir. főügyész utasíttassék, hogy Gettler Jakab és 6 társa ellen elkövetett máriaházi rablógyilkosság büntető iratai neki, mint a sértettek jogi képviselőjének haladéktalanul rendelkezésére bocsátassék tanulmányozás végett. .Ezúttal hívja fel figyelmet a lajosmizsei rablógyilkossági ügy sorsára is, melynek tettesei mind ez ideig elkerülték a törvény sújtó kezét, sőt az ellenük elrendelt előzetes letartóztatás is megszürítettetett. Itt a sértetteknek jogi képviselőjük nem lévén, fokozottabb figyelemmel kellene az ügyet kísérni. Kiemeli kérvényében a folyamodó, hogy a Duna—■ Tisza közi gyilkosságok és rablógyilkosságok egy sértett sem kártérítési okból követeli az ügyek lefolytatását, de senki sem tud belenyugodni az ártatlanul történt legyilkolásukba. Bizonyos oldalról azonban a fehér terrornak a nagy- közönség, előtt való teljes igazolására készülődnek.” A Magyarországi Famunkások Szövetségének kiskunfélegyházi helyi csoportja a helyi rendőrkapitánysághoz az akkori kény- szerűségeknek megfelelően a következő bejelentéssel élt: „Hivatkozással a magy. kir. minisztérium 6632/920. M. E. számú rendeletére, tisztelettel bejelentjük, hogy a kiskunfélegyházi famunkacsoport tagjai folyó hó 14-én, hétfőn este 8 órakos a Mák Mihály-féle vendéglő helyiségében taggyűlést tartanak. Napirend: 1. A vezetőség kiegészítése. 2. A munkások gazdasági helyzete. Tisztélettel leérjük a tek. Kapitány Urat, bejelentésünket tudomásul venni és Plettel Péter (Bercsényi u. 1. sz.) alatti lakost kiértesíteni szíveskedjék.” Augusztus 7—augusztus 13-ig 3. Kalocsán a nyomozás adatai szerint 1 helyi bizottság működött, amelynek Szakmár községben is volt egy sejtje... Kalocsán keresztül a szálak Paksra vezettek, onnan pedig Kunszentmiklósra. 4. Kunszentmiklóson a kommunista szervezkedést egy tanulmányait Brünn- ben folytató vegyészmérnök jelölt indította meg. A szervezkedés mindössze egy sejt megszervezéséig jutott előre. 5. Baján két egymásmelleit párhuzamosan futó kommunista szervezkedés folyt. Az egyik a KMP vonalba tartozott és felölelte Vaskút és F.elsőszentiván községeket. Baján kerületi bizottsággal és sejtekkel, az említett községekben pedig sejtekkel rendelkezett. A másik vonal pedig, amelyiket egy újságíró kezdeményezett és „törzskommunista” névvel alakult meg, eleinte nem tartozott a rendes KMP-vo- nalhoz, azonban akkor is a III. Internacionálé elveit követte, utóbb a KMP-hez keresett összeköttetést.” A rendőrség jelentést adott a szélső jobboldali pártok és szervezetek térfoglalásáról is. A megyére vonatkozóan ilyeneket olvashatunk belőle: „Baján és környékén a szélsőjobb- oldali szervezkedés ez idő szerint szünetel. Sem legitimista, sem puccsisták szervezkedéséről tudomásunk nincs, csupán a Magyar Szentkorona Szövetség női tábora működik. Elnökük dr. Donnhoffer Szilárdné és összesen 40—50 tagjuk van. Akcióba csak abban ■E1J7J333 A csendőrség nyomozó parancsnoksága a belügyminiszternek a kommunista parasztvonal nyílt nyomozásáról szóló összefoglaló jelentését a Duna—Tisza közére vonatkozóan a következőkben küldte meg: „1. Kecskeméten kommunista kerületi bizottság működött, amely alá egy helyi és- egy vidéki bizottság tartozott. A vidéki bizottságnak sejtjei voltak: Hetényegyházán, Helvécián, Külsőballószögön, Ágasegyházán... 2. Kiskunfélegyházán 1 kommunista kerületi bizottság, 2 helyi bizottság, 10 kilépett és 5 csonka sejt tagjait állapította meg a nyomozás. Kiskunfélegyházát szemelte ki a K. M. P. arra a feladatra, hogy a Duna—Tisza közének területi vezetőségét ott felállítsa ... Á kiskunfélegyházi kommunisták a vörös segély bélyegeiket saját maguk gyártották olyképpen, hogy gumiból bélyegzőt készítettek, amelyikbe sarló és kalapács ábrát, valamint „KMP” betűket véstek és azzal • bélyegeztek le apró papírszeleteket, amelyeket 20 fillérért árultak. . az esetben szándékoznak lépni, ha Wolf ék ott pártot alakítanának. Baja vidékén a nagybaracskai választókerületben. a volt „Keresztény Gazdasági Párt” újabban Gaál Gasz- ton pártjába olvadt be. Ez a párt erősen szervezkedik és jelentékenynek mondható az ereje, mert felszívta a német községekben levő Bleyer által irányított Deutscher B.und tagjait is. A Frontharcosok bajai csoportja is elég jelentékeny ezen a vidéken és -mintegy 800 tagja van. Néhány évvel előbb a Kecskeméti Levéltárban megtalálták Grassy József, a Kecskemétről 1942-ben a szpvjet frontra vezényelt 13. könnyű hadosztály parancsnokának kerülő úton a város vezetőihez küldött leveleit. Ezek között szerepel egy időszakra vonatkozó veszteséglista is (VIII. 11—24.) E kimutatás szerint: 7/1. zlj.; 6 halott legénység. 19 sebesült, ebből 1 tiszt. Sántha István tartalékos zászlós. 7/11. zjl.; 15 halott, ebből 1 tiszt. Székely Bálint főhadnagy. 114 sebesült. 7/III. zlj.: 101 halott, ebből 3 tiszt. Gombos János és Tóth Imre zászlósok, Udvarhelyi János hádap- ród őrmester. 154 sebesült, ebből 6 tiszt, Borbola Ferenc főhadnagy, Barta Gyula és Horváth Ferenc hadnagy, Bakulya Károly, Donádi József és Csöndör Gyula zászlósok. 24 eltűnt. 13. huszár század: 1 halott legénység. 11 sebesült, ebből 1 tiszt, gróf Bolza Antal főhadnagy. 13. tü. e.: (13/6. ü.) 1 halott tiszt. v. Faraghó István hadnagy. Három sebesült legénység. Emeljünk ki néhány — az ellenforradalom leverése utáni időszak nehézségeire emlékeztető — adatot, amelyet a Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun megyei Igazgatóságának jelentése érzékeltet az 1957. I. félévi terv teljesítéséről. A szocialista ipar első féléves teljes termelése 10.3 százalékkal kevesebb az előző év I. félévi termelésénél. A termelékenység 10.8 százalékkal csökkent. A végrehajtott béremelés következtében a munkások átlagos havi keresete 299 forinttal volt több, mint az 1956-os esztendő azonos időszakában. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok kezelésében levő szántóterület aránya áz I. félév folyamán 9,5 százalékról 10,2 i százalékra nőtt. A Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa a fel- lebbviteli tárgyaláson halálra ítélte Francia Kiss Mihályt, a negyedszázadon át tartó ellenforradalmi idők véres kezű hóhérát. Tízezer darabos porcelán készlet A hódmezővásárhelyi Alföldi Porcelángyár a tömeggyártás mellett egyedi megrendeléseknek is eleget tesz. Most szállították el egy különleges díszítésű készlet utolsó darabjait a budapesti Mátyás-pincének, illetve a nagy fővárosi étterem münchen részlegének. A magyaros virágmintákkal díszített étkező-, valamint kávézó-, teázókész- let több mint tízezer edényből áll, s az olimpián már ilyenekben tálalják Münchenben a magyaros ételeket. fl múlt évinél jobb az augusztus eleji zöldség- gyümölcs-ellátás Augusztus első tíz napjának felvásárlási, illetve forgalmazási tételeit „szembesítették” a múlt év hasonló időszakának adataival a Zöldség-Gyümölcs Kereskedelmi Egyesülés igazgatóságán. Megállapították, hogy az idei listákon lényegesen nagyobb mennyiségek szerepelnek, s összességében jobb volt most az ellátás. Naponta mintegy 80—100 vagonnal több árut vásároltak fel, illetve hoztak forgalomba, átlagosan 550 —600 vagonnyit a tavalyi 400—450 vagonnal szemben. Az idén több a paprika, a sárgarépa, a petrezselyem, a tölt, a burgonya, a paradicsom; a káposzta- és uborkafelvásárlás nagyjából megfelel a tavalyinak, ezzel szemben kevesebb most a zöldbab, a karfiol és a kelkáposzta. Ölnspos teSefonforgalom számlálás A posta augusztus 14— 18. között országos telefonszámlálást tart. Az adatfelvétel idején azt figyelik, hogy az országos hálózatban milyen irányokban, mekkora forgalmat bonyolítanak le, egy-egy vonalat mennyire használnak ki vagy mennyire zsúfolt. Az idén — miután bővült az automatahálózat — külön figyelik a távhívó forgalmat, ezen belül is azt, hogy a nap különböző szakában mennyi hívást, beszélgetést bonyolítanak le a távhívószolgálatba bekapcsolt előfizetők egymás között. Az ötnapos adatfelvétel a posta hagyományos augusztusi forgalomszámlálása, amelynek alapján meghatározzák az interurbánt, s most már a távhívóhálózat fejlesztésének feladatait, a közönség jobb kiszolgálásával kapcsolatos tennivalókat. Gyiiiiiölcslmbájn SZÓFIA (MTI) A bulgáriai Dimovo város gépgyárában megkezdődött az első bolgár gyümölcskombájn sorozat- gyártása. A kombájn üzemeltetéséhez a vezetőn kívül még három ember szükséges, viszont nyolcórai munkaidő alatt mintegy 60 fa — valóságos kis gyümölcsöskert — gyümölcsét takarítja be. K ŰNIKULABAN Rádió—televízió—mozi m ü VASÁRNAP KOSSUTH-RÁDIÓ 8.05: öt kontinens hét napja. 8.20: Ez az én színpadom! 10.03: Az MRT Gyermekkórusa énekel. 10.15: Fúvósindulók. 10.30: Vasárnapi koktél. 12.10: Édes anyanyelvűnk. 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. 13.00: Egy korty tenger. 13.10: A Japán Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának hangversenye a Tokiói Rádióban. Közben: 13.36: Óceánia és Mexikó ismeretlen népköltészete. 14.40: Pillantás a nagyvilágba. 15.08: Az opera a fordító szemével. 15.55: Életem, emlékeim. 17.05: Faluról — falunak —muzsikával: Marcaltő. 17.43: Puszta Sándor versei. 17.58: Döntő előtt... Ismertetjük a Táncdalfesztivál döntőjébe került dalokat. 19.10: „Minden jegy elkelt”. 21.11: Népi zene. 22.23: Félóra sanzon. 22.53: Hangversenyek a Zene- akadémián. Gimesi László zongoraestje a kisteremben. 0.10: Ránki György: Filmmelódiák. PETÖFI-RÄDIÖ 8.00: Mit hallunk? Érdekességek a jövő hét műsorából. 8.20: Népművészek a mikrofon előtt. 8.35: Mozart-művek. 9.10: Mario Lanza énekel. 10.00: A hamu alatt. Török Gyula novelláié* rádióra alkalmazta: Turián György. 10.25: Fe^rucio Tagliavini énekel. 10.44: A ,',Nyitnikék” postája. 11.14: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 12.34: A Gyermekrádió műsora. 14.00: Táskarádió. 15.00: Százados szenzációk. 15.30: Néni zene. 16.05: Friderika. Pétietek Lehár operettjéből. 17.01: Mit tizen a Rádió? 17.30: Debussv: a tenger — bárom szimfonikus vállat. 18.05: Könyvek és századok. A balgaság dicsérete. 18-30: Nvár Európában. 19.00: Cígánvdalok. 19.•’O: .Tó estét, gyerekek! 19, 90: A vasárnan snort ja. 20.10: Mikrofon eíőtt az irodalmi szerkesztő. 20.20: Felírni: Norma. Kétfel- vonásos no«ra. 23.10: Slágerturmix. URH 8.09: Versenyművek. 9.53: A boldogság lugasban ül. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Joan Sutherland operett- dalokat énekel. 10.56: Tartálvvonat Pest felől. 12.10: Az MRT énekkarának felvételeiből. 12.45: Művészlemezek. 14.00: Jancsi és Juliska. Részletek Humperdinck operájából. 14.40: Meditáció. 14.50: Händel: Messiás — oratórium. 17.22: Épül a Metró. 17.37: A dzsessz kedvelőinek. 18.05: Kaocsoliuk a 22-es stúdiót: Bársony László brácsa estje. Közben: 18.45: Illyés Gyula versei. 19.40: Hét város Európában. 20.11: Csak fiataloknak! 21.41: Zenekari muzsika. TELEVÍZIÓ 9.30: Félidő 0:1. Magyarul beszélő lengyel ifjúsági rö- vidjátékfilm-sorozat. 6. rész: Keserű győzelem. 10.00: Ki lesz a győztes? Játékos sportvetélkedő a zánkai úttörővárosból. 11.00: Egy nap a Magyar Rádió és Televízió gyermekkarával. (Ism.) 14.08: Nótaszó. 14.30: Tenisz Európa-bajnokság. Közvetítés a Margitszigetről. 16.10: Világjárók. Magyarul beszélő francia rövidjáték- film-sorozat. VI. rész: Törökországból Burmába. 16.40: Döntő előtt..; A Táncdalfesztivál döntőjébe jutott dalok ismertetése. 17.20: Delta. Tudományos híradó. 17.45: Kell a jó könyv! 18.45: Esti mese. 19.00: A „Hét”. 20.00: Hírek — sporthírek. 20.10: Beumarchais: Figaró házassága. A József Attila Színház előadása, felvételről. 22.10: Hírek. 22.15: Telesport. 22.45; Jó éjszakát, felnőttek! sor HÉTFŐ KOSSUTH-RADIÓ 8.15: Mit üzen a Rádió? 8.50: Bemutatjuk a Pécsi Népdalkört. 9.06: Az elmés nemes Don Quijote de la Mancha. Miguel de Cervantes Saavedra regénye folytatásokban. 9.26: Rádióbörze. 9.30: A hét zeneműve — Beethoven: A távoli kedveshez. 10.05: V. Debreceni Bartók Pé- la Nemzetközi Kórusfesztivál. 10.45: Zenekari muzsika. 12.20.: Ki nyer ma? 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nóták. 13.50: Válaszolunk hallgatóinknak ! 14.05: Édes anyanyelvűnk. 14.10: Századunk zenéjéből. 14.31: Fehér éjszakák. Részletek Hrennyikov zenés játékából. 14.44: Olvasnivaló. Világirodalmi kiadványokról. 15.10: A nyolcvan zecchino. — Lioták Gábor elbeszéléséből. Irta: Túri András. 15.59: Hallgatóink figyelmébe! 16.00: A világgazdaság hírei. 16.95: Petőfi kalendárium. 16.11: Kissék nagy panasza. 16.30: Lemezmúzeum. A Léner- vonósnégyes iátsz’k. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Eileen Farrell énekel. 17.40: Filmklub. 18.00: Huszas stúdió. Táborok. 19.40: Töltsön egy órát kedvenceivel. 20.43: A Rádiőszínház bemutatója. A néh?vi Antonio Tortilla. 21.37: Cherbourg! eser "k. — Legrand filmzenéiéből. 21.47: A magyar népköltészet hete. .22.20: Verbunkosok, népdalok. 22.50: Med!tác;ó — a kultúra szférájából. 23.00: Ar*nr Rubinstein zongorázik. 23.30: Könnyűzene éjfél előtt — éjfél után. PETÖFI-RÄDIÖ 8.05: Mikrobi, mint robotido- már. Fantasztikus rádiójáték. 8.48: Fűvósnolkák. 9.03: Ezeregy délelőtt. 10.05: Zenés műsor üdülőknek. 12.03: Operafinálék. 13.03: Petőfi Sza^kszentmárton- ban. Riport. 13.20: Két szimfonikus költemény. 14.00: Kettőtől — ötig .. . 17.00: ötórai tea. 18.05: Külpolitikai figyelő. 18.20: Mozart-est. 19.19: Nőkről — nőknek. Riport. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.25: Üj könyvek. 20.28: Emlékek útján. Zene, ka- ' báré, riport. 21.58: Zenekari muzsika. 23.15: Cigánydalok. 23.30: A hét zeneműve — Beethoven: A távoli kedveshez. URH 18.05: Huszonöt perc beat. 18.30: Régi muzsika. 18.49: Láttuk, hallottuk. Színház-, film- és képzőművészet-kritika. 19.09: Muszorgszkij: Borisz Godunov. MOZIMŰSOR Augusztus 13: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A PAP FELESÉGE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4 órakor VADÖLÖ háromnegyed 6 és 8 órakor A SIRÁLY ÉJSZAKÁJA 16 éven felülieknek! Augusztus 14: KECSKEMÉT VÁROSI fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A PAP FELESÉGE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉT ÁRPÁD fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor MEGLEPŐ FORDULAT