Petőfi Népe, 1972. augusztus (27. évfolyam, 179-205. szám)
1972-08-19 / 195. szám
Heti műsorajánlaíunk Egy elnökválasztás története Augusztus 22-én, kedden kerül sorra a „Nyúl kolléga házassága” című szovjet film, amelyből megtudhatjuk: hogyan segíti a véletlen a színházi maszkmestert a színésznő kezének elnyerésében. Előtte „Egy elnökválasztás története” címmel egy termelőszövet-! kezeibe vezet Zám Tibor és Oláh Gábor riportfilmje. Késő este a „Jogi esetek” sorozat ezúttal a testi épség sérelmeiről és a gyermektartás-díj külföldiekre vonatkozó kérdéseiről szól. Tv mintaboltja rl olimpiai a müncheni megnyitó közvetítése után „Hellász babérja” címmel versműsor következik, amelynek alcíme: Sport és irodalom. Délután studiókoncertet hallgathatnak Perényi Eszter hegedűművész és Kiss Gyula zongoraművész közreműködésével. Este „Caesar és Cecília” címmel két művész vidám konfliktusát mutatják be, a főszerepben Halász Jutkával és Márkus Lászlóval. Éjszakai előadásban vetítik Fellini 1964-ben készült filmjét, a „Júlia és a szellemek”-et. dent megpróbál visszaszerzéséért: spiritiszta szeánszon vesz részt, nyomoztat a férje után, keleti mágussal tanácskozik, sőt a szeretővel is megpróbál £gyez^ kednL Fellini a polgári társadalom asszonyait mutat-' ja be és bírálja filmjében s mond elitélő véleményt a pénzükben fürdő újgazdagokról. A film modorossága és Fellini véleményének gyengéi miatt nagy Vitákat váltott ki bemutatásakor. A nézők ezúttal ismét hosszú filmet láthatnak két és egynegyed óra a vetítési ideje. (Szombat 21.45) Az alkotmány-napi ünnepi program Változatos, színes progi ram várja azokat, akik augusztus 20-át a rádió, illetve a televízió.mellett töltik. A rádióban 10.03-kor a Kossuth-adón ünnepi szivárvány kerül a hallgatók elé. 14.04-kor Lírai önarckép címmel Juhász Ferenc beszél önmagáról. Délután 16.08-kor az ezeréves Székesfehérvárt köszöntik helyszíni közvetítésben. Az alkotmánynapi krónika, amely 18 órakor jelentkezik a Kossuth-adón, ezúttal az ünneplő országot mutatja be. Augusztus 23-án, szerdán a „Tv mintaboltja”-ban a csomagolásról és a benzinről tájékoztatják a nézőket. Este a „Kell a jó könyv” című játékos olvasóvetélkedő után Puccini: „Bohémélet”-ének operakeresztmetszetét láthatjuk a Pécsi Nemzeti Színház előadásában. Rólunk van szó Augusztus 24-én, csütörtökön Tárdos Péter műsorának vendégei: Ladányi Mihály költő. Halász Judit, Ernyei Béla és Koós János. Ezt követi a Rólad van szó című ifjúsági műsor felnőtt kiadása, a „Rólunk van szó”. A felnőtt és fiatal nézők első alkalommal vitatkoznak egymással a korosztályok mindegyikét érintő kérdésekről. Erőd Nyitott könyv Augusztus 27-én, vasárnap délután a „Nyitott könyv” Szifáky Judit „Hajnali madár” című kötetét ismerteti. Horváth Z. Gergely rendezésében. Puccini: Bohémélet Operakeresztmetszet a Pécsi Nemzeti Szinház ének. és zenekarának közreműködésével. Giacomo Puccini már életében világhírű és világsikerű szerző volt, harmóniavilága az impresszionistákéval volt rokon, dallamai gazdag érzelmi telítettségűek.. A négyfelvonásos Bohémélet Puccini egyik legkiválóbb alkotása, minden részlete aprólékos műgonddal kidolgozott. A műsort az opera legszebb részeiből állították össze. (Szerda 21.00) Maigret felügyelő George Simenon ’bűnügyi regényének magyarul beszélő angol tv-filmválto- zata. Ennek a résznek az „Elveszett élet” a cime, s arról szól, hogy egy fiatal lányt holtan találnak a párizsi útcán. Brutális kegyetlenséggel gyilkolták meg, s autóból hajították a kövezetre. Semmiféle adat nincs, hogy megállapíthás- sák, ki az áldozat, honnan jött, mit csinált. Maigret kutatni kezdi az „Elveszett élet” egyes mozzanatait, hogy közelebb kerülhessen a bűntény indítékaihoz, és ennek révén megtalálhassa a tetteseket. A felügyelőt ezúttal is Rupert Davis alakítja, mágyar hangja Básti Lajos. (Vasárnap 20.05) A Petőfi-adón 9.30-kor részleteket adnak az V. debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusfesztivál programjából. Délután 15.03-kor a Rádiószínház múzeuma jelentkezik Sós György Karácsonyi történet című játékával. A televízióban 9 órakor a Röpülj páva-körök találkozója második részét, 20 órakor pedig a harmadik részét közvetítik. Délelőtt tíz órakor a kamerák segítségével a nézők jelen lehetnek a budapesti Kossuth ■Lajos téren zajló tisztavatáson, majd pedig a vízi- és légiparádén. Fénylő búzaföldek között címmel 18.50-kor versműsor hangzik el neves színészek előadásában. A Madách Színház nagysikerű vígjátéka, a „Kaviár és lencse” 20.40-től szerepel a képernyőn. Augusztus 25-én, pántén ken, Emanuel Robles novelláját mutatják be „Erőd” címmel, amely a spanyol polgárháború leverésének napjaiban játszódik. Főszereplői: Kozák András és Tomanek Nándor. A rendező: Gaál Albert. -A „Tv. galériája” Szöllősy Enikő szobrászmű. vészt mutatja be. XX. nyári olimpia Augusztus 26-án, szombaton kezdődik a XX. nyáJúlia és a szellemek Magyarul beszélő olasz film, a televízió éjszakai előadás sorozata keretében kerül bemutatásra, öt évvel ezelőtt mutatták be hazánkban Federico Fellini, nek ezt az 1964-ben készült filmjét, ami sorrendben a „Nyolc és fél” után készült. A történet egyszerű: egy gazdag, negyven körüli asszony rájön arra, hogy férje megcsalja. MinBrasseur emlékezete Az olaszországi Brunico városka szállodájában 69 esztendős korában váratlanul elhunyt Pierre Brasseur íran- cia színművész, a filmművészet világhírű klasszikusa. Brasseur, aki egy ízben már kapott szívrohamot, hétfőn rosszullétre panaszkodott, és vacsoráját a szállodai pincérrel szobájába vitette föl. A pincér holtan találta a színművészt. Pierre Brasseur ott bábás- ’’ott a modem francia hangosfilm születésénél: főszerepet játszott Marcel Carné „Ködös utak” című alkotásában később pedig olyan, hazánkban is bemutatott világhírű filmekben szerepelt, mint „Az éjszaka Uápul" „Rocambole” „Isten után a« első” és így tovább. Az Idő* művészt munka közben érti a halál: Alberto Sorúival. • híres olasz komikul színész^ szel közösen forgatott *0 filmet.