Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-05 / 156. szám
lfm. JűTliig 5, szerda 5. oldal Hetilapokat olvasgatva... A harkakötönyi községi könyvtárban újabb darabbal gyarapodik a helyi gyűjtemény. Megőrzik az Élet és Irodalom legutóbbi számát, amely Berki Viola 16 grafikáját közli. A lexikonokban ugyan az olvasható, hogy Kiskunhalason született az a m ivész, akinek — Frank János szerint — „a kritika osztatlan elismeréssel fogadta munkásságát és nehezen, szívós munka, vívódás után találta meg saját világát;’. A két évtizede alapított község lakói mégis joggal számítják a falu jelesei közé a fővárosban élő képzőművészt, mert Berki Viola gyermekkora ehhez a tájhoz, településhez kötődik. Dicséret illeti őket, hogy — mint tapasztaltuk — figyelemmel kísérik a jeles festő, grafikus pályafutását. A művészek nem nélkülözhetik az efféle ösztönzéseket, kapcsolatokat. A Petőfi Népe is minden alkalmat megragad, hogy — ha röviden is — tudósítsa az olvasókat az itt élő vagy innen elszármazott tudósok, művészek másutt elért sikereiről. Örömmel fedeztünk fel két ismerős nevet az Utunk most érkezett számát lapozgatva. A Kolozsvárott megjelenő irodalmi hetilap Hatvani Dániel és Varga Mihály két-két versét közli. H. N. Beültetem kiskertemet... A társaságban a kiskertmozgalom jövőjéről van szó. Főleg ott kap lángra a vita, ahol a támogatás intézményesebb módszereit kívánják a kertbarátok. Flogy például ne legyen kénytelen a hobby-kert gazdája egy szőlő-gyümöcs- termelő nagyüzemre méretezett csomag növényvédőszert megvásárolni, holott csak két-három liternyi permetlét akar elkészíteni. Forgalmazzon tehát a kereskedelem pár grammos csomagolásban vagy akár tablettákban is ilyen szereket. Meg, hogy miért „ideoló- gizáljuk” meg a több és olcsóbb kertészeti kisgép iránt megnövekedett igényt, mondván: „Ez nem vezet jóra, mert „visszaoltja” az emberekbe „az én kertem, az én váram”, azaz a magán- tulajdonba való kapaszkodás szemléletét. Pláne, ha olyan becsessé emeljük hivatalosan is, hogy ráállunk kisgépek, kertészeti eszközök erőteljesebb gyártására, amikor előre láthatóan a kereskedelem úgy is kis szériákat rendelne, tehát ráfizetnénk a boltra. Hát még arra gondolni, hogy KGST-kooperációt „fárasz- szunk” holmi „kisgép mániákusak” kedvéért!” Valóban él helyenként efféle ellenidegológia a kiskertmozgalom terjedésével szemben. Mondanak ilyet is: „Érdemes erre annyi energiát fordítani, ezzel törődni, mikor a hobby-kert évei úgy is meg vannak számlálva. 15—20 év alatt nálunk is a fejlett országok szintjére ér fel az egy főre eső jövedelem, s akkor majd fütyülnek a dolgozók arra, hogy kajszibarackkal, cseresznyével, meggyel, * más gyümölccsel bíbelődjenek. Pláne zöldséggel! Fenyő, dísznövény, pázsit a szökőkút körül; — igen, ez lesz majd az ideál.” Jó, ami az életnívót illeti, a felfutás minden bizonnyal meglesz. Csak azt nehéz felfogni, miért rajong majd inkább fenyőért, dísznövényért, mint a gyümölcsért, csak mert nagyobb a jövedelme? Akkor nem fogja szeretni a szamócát, almát a kiskertjében? Meg nem nemesít rózsát? Ha tudjuk, hogy ma a lakosság egyik fele kiskertekben, háztájin, víkend- telkeken maga termeli meg zöldség- és gyümölcsszükségletét, — s így se minden fenékig tejfel az ellátásban — miért nélkülözhetnénk ezt a mennyiséget 15—20 év múltán, csak mert a fejlett országokéval egy szinten lesz az égy főre eső jövedelem? Dőreség lenne eltekinteni annak jelentőségét, hogy a piacra vitt kajszibarack 57, cseresznye és meggy 70, szamóca és málna 40, s a szőlő 30 százaléka kerül ki a kiskertekből, háztáji gazdaságoktól, — akkor se lehetünk félvállról kezelői, lekicsinylői, vagy pont kerékkötői. Egy napjainkban szinte feltartóztathatatlanul bontakozó mozgalomnak, — a majdani, s csak elképzelt kilátások ürügyén. Gyökerében azzal az elgondolással, hogy „kár egy ujjúnkat is mozdítani, mert hisz’ a kiskertesdi csak afféle múló divat. Ma erre esküsznek milliók, holnap, ki tud.ja, mire.” Ebből csak az az igaz, hogy a kertészkedés ma több millió ember öröme, értelmes, egészséges, hasznos időtöltése. Csak figyelje meg valaki hétvégeken a hobby kertekbe iparkodó családokat. Szinte átszellemülnek már akkor, amikor a kiskapával, ge- reblyével a vállukon, ka- pirccsal a markukban slattyognak a parcella felé vezető csapáson, — libasorban — apa, anya, s gyerekek. Hogy el tudnak merülni, milyen odaadással, — a növényápolásban! Amikor egy-egy palántát aggódva térdel körül a család: „Jaj, csak maradna meg!” — Meg a nyüzsgés, a „reszortok” kiosztása, kire mi vár a „hétszilvafás” gyümölcsösben... Meg a farkasétvágy harmatos reggelen. Meg a szunyálás a gyepen, ahol az ingderékon keresztül is csak úgy „szívja” kifelé a föld a városi élet hajszájában szerzett fáradtságot. Meg micsoda megnyugtató, felvidító, barátkozást könnyítő alkalom a szomszédokkal együtt nyélbeütött szalonnasütés, esti terefere, még tán dalglás is... S ez utóbbiakért, a növekvő szabadidő értelmes eltöltéséért, közérzetet javító, családot, ismerősöket közelebb hozó lehetőségeiért barátjai elsősorban az emberek a kiskertnek. Nem a magántulajdonosi illúzióért! A termésspttől, szép környezettől, jó levegőtől, harmonikus környezettől elszakadt^ ember kívánkozik a kiskertekbe, s úgy lehet ott melegebb emberi kapcsolatokért. Mivel ezeket a városban, a szalagházak betondz sung elében ma még nem találja meg olyan könnyen. Talán mert nincs is ideje keresni... Tóth István A szeretet áramlatában Az izsáki Kossuth Termelőszövetkezet központi épületében tágas teremben szorgoskodnak a Budapesti Gyapjúmosó és Szövőgyár idehelyezett kivarró — műstoppoló — részlegének dolgozói. Munkájuk aprólékos, nagy figyelmet kíván. A csendet egy távoli adóállomásról sugárzott halk zene oldja fel, a terem komorságát pedig egy falitábla, rajta apró tárgyak és egy felirat: Emlékül a Gyógypedagógiai Intézet tanulóitól. Kulcstartó, rafiaszett, keresztszemes terítő, bőrdómborítással díszített könyvjelző — csupa gyermekkéz barkácsolta apróságok, melyeket a dolgozók nem vittek haza. mert úgymond —. itt mindig látják. Árvay Irénke és Bátri Margit összefogott... Az ötlet, hogy egy iskolát vagy intézetet rendszeresen felkeressenek, a növendékekkel barátságot kössenek, régebbi keletű. A megvalósítás csupán azért késlekedett, mert tanácstalanok voltak, nem tudtak iskolát választani. A „KISZ” és a „Martos Flóra brigád vezetői Árvay Irénke és Bátri Margit — mindkét csoport a szocialista brigád címért küzd — megkérte az üzemvezetőt. Paksi Imrét, nézzen körül Kecskeméten, melyik iskola fogadná szívesen barátságukat. A Gyógypedagógiai Intézet igazgatónője, dr. Főző Endréné, mosolyogva-meg- hatottan emlékszik vissza arra a délutánra, amikor Paksi Imre felkereste, elmondta a két brigádközösség kívánságát. Természetesen, örömmel várták az első találkozót az itt élő, többségükben állami gondozott gyermekek és tanáraik. Három keret lépesméz Az első látogatáshoz a szövetkezet vezetői felajánlották autóbuszukat. A fiatalok pedig zsebpénzükből majd 800 forintot gyűjtöttek össze, hogy játékot vásároljanak a gyerekeknek. Indulás előtt Paksi ImréTegnap korán hazajött, fütyörészett, ilyen jókedvűnek még nem láttam ... „Hej, Rozika” — ennyit mondott és bement a szobájába. Az ajtón keresztül is hallottam, dudorászik, le s föl járkál, pedig máskor komoran jött-ment, alig lehetett szavát hallani. — Volt-e valaki a lakásban, mióta az ügyvéd úrék nincsenek itthon? — Nem volt senki. Akik vendégségbe jönnek, azok tudják, hogy az úrék nincsenek itthon. — Hivatalos személyek se keresték az úrékat, vagy Balátai Jenőt? — Nem. A postás jött, a gázórás... Ja, meg egyszer az ügynök. — Kicsoda?' Miféle ügynök? — A képügynök. Képeket, festményeket kínált. — Beeresztette a lakásba? — Először nem akartam, de nagyon erősködött, hogy megnézi, milyen festményei vannak az úréknak, mert ő vesz is, nemcsak elad. Végignézte a festményeket, és meg is mondta, melyik mennyit ér. — Volt nála kén? Vagy csak... — Egy füzet volt nála, abból mutogatta a képeit. — Meddig időzött ez az ember a lakásban? — Talán egy fél órát. — Más nem járt itt? Emlékezzen! Ez nagyon fontos! — Nem volt Itt mást — Amikor ma hazajött, mit csinált? Részletesen mondja el! — Feljöttem a lépcsőn, kerestem a retikülömben a kulcsomat. Megtaláltam, kinyitottam az ajtót. Már az előszobában éreztem az édeskés szagot. Jézusom — kiáltottam —, mert féltem, hogy én hagytam nyitva, aztán megjönnek az úrék és megszidnak. „Magában nagyon megbízom” — ezt mondta a nagyságos asz- szony. Aztán, ha most valami baj történik... Látom, a fürdőszobából fény szűrődik ki. Onnan árad a gáz is... Benyitottam. A mérnök úr! Elájultam... — Tudom, ezt vallotta a rendőrnyomozó úrnak is. Kérem, biztos abban, hogy a fürdőszobában égett a villany? — Maga négy órakor ment el hazulról. Balátai Jenővel nem találkozott délután? — Nem. A mérnök úr biztos később jöhetett meg. — Szóval a villany égett? — Égett. — Maga kapcsolta el a gázkályhát? — Nem. Én kérem elájultam, de akkorát estem, attól észhez tértem. Sikongattam és szaladtam a házmesterhez. Ö megnézte a halottat, aztán telefonáltunk a házmesternétől a rendőrségre. Juci néni kapcsolta el a gázcsapot a fürdőszobában. — A lakást bezárták, amikor kijöttek telefonálni? — Nem. Miért' zártuk volna be. Ezen a folyosón csak két lakás van. Nincs több. A házmesterék a szomszédok. Illetve ugye ők lakják az alsó részt, felettük meg mi vagyunk. — De ennek a háznak emelete is van. Ott kik laknak? — Senki. Egy lakosztály van ott kérem, de üresen áll. Nem lakik benne senki. — És ki lakott benne, amíg nem volt üres? — Egy dúsgazdag bárónőnek a titkára. De sokszor jött ide a bárónő is. Olyan kiránduló, megpihenő helye volt neki, amikor a Várba jött. Ha dolga volt a Várban, beugrott ide. — A nevét nem tudja? — De igen. Rössler Andorné. A vizsgálóbí'-ó foiú'ia a nevet. Aztán a lánytól kéri, mutassa meg Balátai szobáját... (Folytatjuk) nek eszébe jutott, hogy biztosan örülnének az intézet lakói a lépesméznek is ... Gyorsan hazament, becsomagolt három kerettel. Érkezésük időpontját előre közölték, a gyerekek — a vendégek nagy örömére — verssel, énekkel, maguk összeállította műsorral fogadták őket! örültek az építőkockának, dominónak, labdának, számolópálcikának. Először csak nézték, körbejárták, a vendégek biztatására azonban jóízűen elfogyasztották az addig ismeretlen viaszos édességet, a lépesmézet. A barátkozás sokkal egyszerűbb, gyorsabb volt, mint gondolták. A személyes kapcsolatok is hamar kialakultak. Izsákon mindennap beszélnek a kis Gézáról, aki olyan ügyesen szavalt, Sanyikáról, aki szívből megörült nekik, és a többiekrőL Igaz, először úgy tervezték, csak egyetlen csoporttal tizenöt-húsz gyermekkel találkoznak. A terv azonban felborult. „Hiszen valamennyien kedvesek nekünk” — emlegetik számos kis barátjukat a brigádtagok. Almát szedni, kirándulni Zárt, szoros programot a továbbiakban sem akarnak megvalósítani. Egyelőre azt tervezik, hogy néhány alkalommal vendégül látják őket a szövetkezet almás- kertjében. szüretre. Valójában néhány ládányi almát fognak csak szüretelni — a sikerélmény kedvéért. Mindkét brigád tagjai felajánlották: havonta egy vasárnapot dolgoznak, munkabérükből fedezik a kirándulások költségeit, vásárolnak ajándékokat, főleg játékokat. Az otthon található, kézimunkázáshoz felhasználható textxil- és pamuthulladékot eljuttatják a kicsinyeknek, ügyeskedjenek, készítsenek belőle apró hasznos tárgyakat. Az intézet tanárai és nevelői sokpa, nagyon sokra értékelik az izsáki KISZ- fiatalok segítőkészségét. Tudják jól, hogy nem csupán az anyagiakon múlik a jó kapcsolat kialakítása, ébrentartása. Gondoskodásukat, figyelmességüket különösen sokra becsülik. Érzik, tudják ezt a gyerekek is. A legutóbbi látogatás alkalmával Árvay írónkét arról faggatták, mikor jönnek újra ........Addig szám oljuk a napokat...” — súgták a fülébe. Agyak a horizonton Befejeztek egy új tv-játékot Pasarét. MAFILM-műte- rem. Terasz — mögötte a hatalmas stúdió. A szürke falak vakolatlanok, a tetőn láthatók a palát tartó lécek. A félhomályban egy hang: „Ilona, csináljunk egy főpróbát”. A mikrofontartó rúddal, amely hasonló egy vastagabb fajta horgászbothoz, immáron másodszor fejbe ütnek. Egy töprengő arcú nő rózsaszínű férfiinget visz a színen keresztül, majd vissza. A rendező újra kiált: „Jóska, hol a Mészáros?” Kisvártatva megszólal a rekedt duda — kigyulladnak a jupiterlámpák: fény árasztja el a díszleteket, amelyek elaggott szobát és konyhát elevenítenek meg. A szoba legfőbb dísze a nagymama idejéből származó kredenc a hozzávaló nippekkel és a nagy támlás divány, tarka plüshu- zattal. Honnan szerezhették a kellékesek ezt a feltűnően ronda példányt? . A szoba közepén az ingadozó lábú régimódi asztalon vasal Horváth Sándor. A másik férfi főszereplő Vallai Péter, zöldtrikós fiatalember. a díványon ül és különleges öngyújtójáról mesél. A töprengő arcú nő valahonnan visszasettenkedik és rejtve-lopva ráteszi a rózsaszínű inget a divány támlájára. Fiatal: „Bántottam én, Bajos bácsi? Ügy tesz, mintha haragudna.” Idős: rendületlenül vasalja tovább a nadrágját. Fiatal: „Nézze ezt az öngyújtót, egy babától, egy gyönyörű égigérő babától kaptam ... Vele várom majd a kisjézust.” Végre megtudom, minek kell az ing. Horváth Sándor ölti majd magára, hazautazik a családjához. A két ember ugyanis — ágy- rajáró. Egy öregasszonynál (Patkós Irma) laknak nyomorúságos körülmények között A fiatal épp azt mondja Lajos bácsinak: „Olvasta? Egy öregasszony benne-ful- ladt a lakásában. Nyitva felejtette a gázcsapot... öregség ... Elkopnak az agytekervények.” Lajos bácsi eleinte nem érti, de amikor rádöbben, kétségbeesetten kirángatja a vasaló drótját és rohan a konyhába. A Magyar Televízió stábja Vészi Endre „Ágyak a horizonton” című tv-játé- kának utolsó részletét forgatja. A főpróba sikerült. A rövid átrendezési szünetben Mihályfi Imre, a Magyar Televízió rendezője elmondja, hogy 1972-ben ez a harmadik általa rendezett tv-játék. A következő Jókai Anna: „A labda” című darabja lesz. A mostani felvétel estére befejeződik — a tv-játék képmagnórögzítési technikával készül, amely rendkívül gyors és koncentrált munkát igényel a rendezőtől, a szereplőktől és a technikai személyzettől egyaránt. Az 50 perces tv-já- ték forgatásához mindösz- sze négy munkanapra volt szükség. Vége a szünetnek. A rendező még néhány, finomításra vonatkozó instrukciót ad a színészeknek és az operatőröknek. Felharsan a duda rekedt hangja és néhány óra múlva elkészül a mai ágyrajárók keserves sorsának egyik mrjidnem tragédiába torkolló epizódja. Sényi Imre
