Petőfi Népe, 1972. július (27. évfolyam, 153-178. szám)
1972-07-21 / 170. szám
im. Július 81, píntek 8. oldal Radnóti Miklós utolsó hónapjainak ks Oälikcäja Kőszegi Ábel Töredék című könyvéről Matematika tagozatos osztályok az általános iskolában Döbbenetes erejű drámát olvastam — prózában: Kőszegi Ábel a krónikás hitelességével követi végig Radnóti Miklós végzetes útját a munkaszolgálatra való behívástól az abdai tömegsírig. A kis kötetet a hasonló sorsú Ámos Imre rézkarcai gazdagítják. 1944. május 18. A költő megkapja a S.A.S. behívót: Vácra, munkaszolgálatra. Másnap megírja a fasiszta kort jellemző nagy versét, a Töredéket: „Oly korban éltem én e földön, hogy az ember úgy elaljasult, hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra...” Radnóti bevonul. A hír: Szerbiába mennek. Bevagonírozás. Útvonal: Vác-Eszék-Belg- rád-Nis-Zajecar. A végállomás: Bor. Szép hegyi táj. Rézbányák. A Lager Heidenauba kerül. Motozás. Parancsfelolvasás („tilos” „köteles”). Deszkabarakk. Légyrajok, poloskák, bolhák. Radnóti a hatos barakkban fekszik. A munka nem olyan nehéz, mint Ukrajnában volt. A hírek, a „kondérhírek” szerint a heidenaui tábor a legelviselhetőbb. Feleségének, Fannynak írja: „Megcsókollak, Édes Egy. Nagyon vigyázz magadra, én is igyekszem, és sokkal nyugodtabb is leszek, ha lapot kapok Tőled.” A költő legtöbbet Háy Károly festővel és Lorsi Miklós hegedűművésszel van együtt. Olykor kultúrfél- órákat tartanak. Augusztus 29. Készülődés. Indulás. Borban rég nem látott ismerősökkel találkozik: Szalai Sándorral, Justus Pállal. Eligazítás: aki a sorból kilép... A költő megírja az Erőltetett menetet. Elindulnak. Egy munkaszolgálatos kukoricát tör le. Lelövik. Szendrő. örülnek a Dunának. Fürdés. Belgrád. Ennivalót dobálnak nekik. Zimony. A nemzetközi vásár Philips- pavilonja. Egy fiúnak Radnóti megmutatja verses noteszét. Tovább Pan- csova felé. Esőben kint táboroznak. Temesközi németek veszik át őket. Beléjük lőnek. Eldobott talicskák, holttestek. Titel. Szeptember 30. A Himnuszt éneklik. Sírnak. Azt hiszik, megmenekültek. A téglagyárban alusznak, A kapu nyitva. Sokan elszöknek. Újvidék. Újabb harmincnegyven ember szökik meg. Később tíz elfogottat főbe lövetnek elrettentésül. Cservenka, 1944. október 6. Radnóti megírja a 2. Razglednicát. Egy szakasz SS-legény veszi át az őrzést. Erőltetett menet Veprődig. Ö-szivácnál az SS-legények sokat főbelőnek. Lorsi Miklóst is. Félelmetesen sűrűn kattan a géppisztoly: sántításért, lemaradásért, stb Zombor. A községi vágóhídon alszanak. Élelem nincs. Fel. Majd átvonulnak Bezdánon. Radnóti karikagyűrűjét adná kenyérért. Október 13. vagy 14. Mohács. Légiriadó. 15-én a Körthy-proklamáciő. Hideg van, fáznak. Október 24: a költő megírja a 3. Razglednicát. Bevagonírozás. Szentkirályszabadja. Bar- rakktábor. Földmunkát végeznek. Sorakozó. Naponta egyszer kapnak enni. VégI telenül gyengék. Radnóti is. Bakancsa tönkrement, lába csupa seb. 4. Razglednica. November 3-án indulnak Győr felé. Olaszfalu, Zirc, Kardosrét. Réti ösvények, cseszneki vár. — Nem bírom tovább! — ül le Radnóti az út szélére. Majd társait követi. 1944. november 8. A betegek jelentkeznek. A költő a kocsira kerül. Győr. A két szekér a kórház elé hajt. A betegeket nem veszik át. Az iskolához mennek, ott sincs hely. Majd Abda. A katonák tanakodnak. Gödröt ásatnak. Ki- végzik őket. 1946. június 23. Exhumálás, azonosítás. „12. Dr. Radnóti Miklós névre szóló névjegy. Levélboríték, Budapest, V., Pozsonyi út 1. sz .... Fejlövés.” „ Oly korban éltem én e földön, / mikor a költő is csak hallgatott, / és várta, hogy talán megszólal újra — / mert méltó átkot itt úgysem mondhatna más, — / a rettentő szavak tudósa, Ésaiás.” (Radnóti Miklós) Szekér Endre A tanév végeztével sem csökkentek az iskolai oktató-nevelő munkával kapcsolatos események, az ezzel kapcsolatos hírek és közlemények. Ezek sorában szeretném tájékoztatni az olvasókat, a szülőket egy országos matematikai felmérésről, melybe megyénk nyolc iskolája is bekapcsolódott. Közismert és már közhelyként hat az, hogy milyen nagy igényekkel lép fel a társadalom a matematika, főleg az alkalmazott matematika területén. Ma már szinte azt mondhatjuk, hogy nincs az iparnak, kereskedelemnek, tudománynak egyetlen ága sem, ahol a matematikára szükség ne volna. Ezért is tulajdonítottunk nagy jelentőséget annak, hogy az 1970/71-es tanévben a megye négy iskolájában (Kecskeméten a le- ninvárosi, Kiskunhalason az alsóvárosi, továbbá Har- tán és Kiskunfélegyházán a Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskola) indulhatott meg az úgynevezett matematika tagozatos osztályok működése. Kezdetben azt hittük, hogy a matematika iránt érdeklődők tömegesen fognak jelentkezni. Sajnos nem így történt. A nevelők és igazgatók nem propagálták kellő mértékben ezt a lehetőséget. Egy-két jó tanuló elengedése az iskolától, esetleg a tanulmányi átlagban okozott volna csökkenést. A szülők, a gyermekek pedig nem szívesen változtatnak iskolát a 7. osztálytól kezdve, főleg, ha nem ismerik a lehetőség előnyeit. A matematika tagozatos osztályokban heti két órával több számtanóra van. A tanítási anyag is bővül, például a halmazelmélettel, a kombinatorika alapjaival és elemeinek megismerésével. Tanév végén országos felmérés készült arról, hogy mennyivel nyújt többet a tanulónak a tagozatos osztály. A felmérés anyagát, adatait teljes terjedelmében csak a szaksajtóban volna mód ismertetni, így csak mozaikszerűen néhány fontos és közérdeklődést kiváltható tényt sorolok fel. Néhány adat, mely a tagozatos osztályok eredményessége mellett szól: — a törtrészre vonatkozó számítás területén a törttel való szorzás felismerésében a sima osztályok 11 százalékos, a tagozatos osztályok 96 százalékos eredményességgel dolgoztak, — a tört osztása törttel feladatot a nem tagozatos osztályokban 86 százalékos, a tagozatos osztályokban pedig 96 százalékos eredményességgel oldották meg, — előjelszabály alkalmazása a szorzásban és osztásban (8. osztályos anyag) a normál osztályokban 75 százalékos, a tagozatos osztályokban pedig 100 százalékos eredményű lett, — nagy a különbség a tagozatos osztályok javára. Új színfoltok Akasztón Új, modern színfoltokkal gyarapodott nemrégiben Akasztó község. Elkészült és átadták rendeltetésének a két, összkomfortos szolgálati „kiegészített” orvosi rendelőt, s azzal egyidőben készült el — a lapostetejű épület mellett — egy másik ház is. Ez utóbbit tanácsi dolgozók, illetve pedagógusok kapják meg. Az egyemeletes, négylakásos épületbe hamarosan beköltözhetnek a boldog tulajdonosok. (Pásztor Zoltán felvétele) ha a hibátlan megoldások számát vizsgáljuk feladatonként. A felmérés még egy figyelemre méltó tényt tárt fel. Mivel 1968-ban ugyanezen feladatokkal volt felmérés, így mód van arra, hogy összehasonlítsuk az akkori osztályok és a jelenlegi normál osztályok eredményeit. Az összehasonlítás két alapvető dologra mutat rá: A tagozatos osztályok jól szolgálják a képességek kibontakozását, az elmélyültebb alkalmazkodóképesebb tudást. Ugyanakkor a matematika tagozatos iskolákban a normál osztályokban sem esik vissza az eredmény, sőt fokozatosan javult 1968-hoz viszonyítva. Okát abban látom, hogy a nevelőnek nem kell a diffe- renc:ált oktatás nehézségeivel küszködnie, mivel az osztály képesség, felkészültség dolgában egységesebb. Az így felszabaduló időt a tanulók a gyakorlásra használják fel, mely az eredményesség növekedésében tükröződik. Befejezésül a tagozatos osztályok összetételéről. Kecskeméten a lenin- városi iskolában a tanulók 30 százaléka, Kiskunhalason 60 százaléka, Hartán 96 százaléka, Kiskunfélegyházán 70 százaléka a fizikai dolgozók jó képességű, tanulni akaró gyermeke közül kerül ki ezekben az osztályokban. fgy a tagozatos osztályok a fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek is igen jó, szervezett képzési, formája, s még inkább azzá válhatna, ha az igazgatók, nevelők nagyobb megértéssel támogatnák. Az eredmények, a tagozatos osztályok léte > mellett szólnak. Megérdemlik tehát az iskolák, a szülők, a társadalom fokozottabb figyelmét, támogatását. Vakulya Károly szakfelügyelő — Ne haragudjon Fff... Flessburger, de a vöm olyan szavakat használt, amikor az egymillió márkát felajánlottam neki... Kiabált, elmondott mindennek. Azt hittem, tettleg fog inzultálni. Durva, faragatlan alak volt. És én csak maguk miatt hagytam futni a százezer pengőmet. Perelhettem volna, de ki beszélt le róla? Nem maguk?... Hogyan is hívták azt a kicsi kancsal ezredest?... Von Gruber... Na! Azt magyarázta, nekünk még szükségünk van erre az emberre a háború után. Miénk lesz egész Ukrajna, a Volga vidéke, s gyors ütemben ki kell aknázni, ami a földben van. Mérhetetlen kincsek fekszenek az orosz tartományban — így mondta Gruber —, s ha a bárónő kezéből ki is csúszott Balátai, majd tudni fogjuk a módját, hogyan vegyük rá a kutatásokra. — Gruber?... Gruber azon kesergett — nevetett fel Flessburger —, hogy nem tud kikerülni a frontra, nem szerezhet vaskereszteket, mert Sicherheistdienst csak kuplerájokba... jaj, bocsánat, szóval olyan szolgálatokra küldi, ahol megpenészedhet... Aztán Berlinnél megmutathatta, megkóstolhatta, milyen is a front. Egy páncélosban lőtték ki, s benne égett. Nem sok zsír sülhetett ki Gruberből. Ha, ha, ha... — Frisch, nekem ne legyen pojáca. A bárónő alaposan végigmérte a férfit, s kényszeredetten állapította meg, sokkal jobban tartja magát, mine ő. Mennyi pénze lehet ennek, hogy holnap ezer dollárt kínál... Persze, fél, reszket a leleplezéstől. Amíg ő nylonabroszokat szegett be éhesen, fázva, addig ez zabáit, utazgatott. Mercedes, motorcsónak, harminc alkalmazott... Dőlt hozzá a pénz ... Flessbur- gert baleset érhetné itt Splitben... Ha meglenne most neki a gyöngyház berakású pisztolya, lelőné. Nem nem lőné le, hanem elrontana valamit az autóján, aztán lefordulna valamelyik sziklán... Ö, miért is ilyen nyomorult, beteg, öreg és tehetetlen. — Szóval, hogyan is volt az amerikai ügy? \ Flessburger azon gondolkodott, elmondja-e hajdani üzlettársának az esetet? Kiadja-e magát neki?... Most már miért ne? Annyi, mintha hangosan töprengene, emlékezne vagy memoárját diktálná. — A Gestapo — mondta suttogva, de kéjes örömmel, hogy saját magát is kigúnyolja —, a Gestapo is tévedhetett néha. Még mi is követtünk el hibákat. A bárónő vidáman kuncogott. Ez már a jól végzett munka utáni megelégedés volt. A gyomra sem kínozta, sőt valami kellemes, lebegő érzés költözött a mellébe, s cseppet sem volt álmos. Ha még lenne itt egy jó pohár Pernod!? — Éppen Berlinbe tartottam, hazafelé — folytatta Flessburger —, aktatáskámban a Hugenbergnek készített újabb anyaggal, a halimbai, iszkaszeiitgyörgyi vázlatokkal, a gánti termelés számaival és még egykét bizalmas értesüléssel... Közöttük az öntől kapott információk... Az út eléggé fárasztó volt. Münchenben betértem a vasúti étterembe. Ittam egy keveset. Ón is tudja, hogy specális intézeteinkben a manikűröslányok, felszolgálók, kalauznők és prostituáltak egész légióját képeztük át megbízható nemzeti szocialistákká. A rendőrségnek dolgoztak, cserébe jó állást kaptak, biztos munkát. — Flessburger nevetett. — A birodalom felkészült az idegenforgalomra. Az ügyesebb lányokat a repülőterekre, állomásokra, autóbuszvárókba helyezték el. Makacs kis némberek voltak, nem igen hagyták magukat pénzért sem elcsábítani. Azt a lányt ott Münchenben régóta ismertem. Még az SA egyik rendezvényén találkoztam vele. Olyan jól állt rajta az a szürke fehérgalléros ruha, amely tökéletesen követte karcsú bájait, alakját. Ismeri bárónő azt az északi német típüst: szőke, piros arcú, kicsit vastag húsos ajakkal, tengerkék szemmel, akár ez az Adria... — Helga szívem, te itt?... — Nos, pezsgőzés lett a dologból, de a lány szolgálatban volt, és csak időnként lépett az asztalomhoz és hajtott fel titokban egy-egy pohárral. Megbeszéltük, ha visszafelé jövök, majd úgy érkezem, hogy összehangoljuk időnket, és csinálunk egy görbe nappalt. Éjjel nem jó, akkor jobban figyeltek mindenkit. Nekem sajnos utaznom kellett, mert Hugenberg várt, és nála a késés aljas és megengedhetetlen lazaságnak számított. Helga miatt azonban úgy döntöttem, nem a 20 óra 20 perces gyorssal, hanem a Zürichből 21.10-kor érkező expresszei utazom tovább. Flessburger elővette finom bőrtárcáját, és kihúzott belőle egy szivart. Rágyújtott. — Hugenberg reggel nyolckor várt, gondoltam, teljesen mindegy, hogy éjjel hány órakor érek Berlinbe, legfeljebb kevesebbet alszom. Az expressz befutott. Mindjárt beszálltam egy első osztályú kocsiba. Ma is le tudnám írni még a legapróbb berendezési tárgyát is. Vörös bársonyülések, fehér csipketerítő, minden utasnak külön olvasólámpa. A fülkében rajtam kívül senki sem utazott. Az ablak mellé ültem, és a táskámat a kezem ügyébe helyeztem. Kabátom, kalapom az ablak melletti fogason. A fülkét bezártam, amikor a kalauz jött, igazoltam magam, és azt mondtam, ne engedjen be senkit. Berlinig le sem hunytam a szememet. A bárónő hangosan kacagott, még a nyelvét is kidugta egy kissé a szájából. — És? Ellopták a táskáját — mondta kárörömmel. — Honnan tudja? — Az ész nem a Gestapo privilégiuma. Ehhez nem kellett nagy tudomány. A táskáját ellopták vagy kicserélték. — Igen. Kicserélték, és képzelje, amikor másnap Hugenberg asztalán kinyitottam, üres papírlapok voltak benne. — Szegény kicsi Helga. Flessburger felpattant. — Bárónő, ön kezd gyanús lenni. Honnan tudja, hogy... — Ö, nem Helga lopta el, de szegény kicsikémet a Gestapo azonnal lefogta .. Bevitték ... Nem sikerült belőle semmit kihúzni, mert ártatlan volt. •— Pontosan így történt. Én is sajnáltam, de hát a birodalom érdeke... Érthetetlen volt előttünk. Képzelheti, mit kaptam Werner Daitztól. Majdnem leszereltek, Hugenberg üvöltött velem, elmondott mindennek, ami csak a berlini állatkertben található. (Folytatjuk)
